ár
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- üzemanyag
- benzin
- Magyarország
- Microsoft
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szolgáltatói árat emelt az MVM
Az MVM Trade Zrt. közel három százalékkal emelte meg a lakosságot és a nagyon kis fogyasztókat ellátó egyetemes szolgáltatóknak értékesített áram árát, a változtatás nélkül éves szinten mintegy 5,5 milliárd forint bevételkiesést kellett volna elkönyvelnie az MVM Trade-nek - közölte Tringer Ágoston, az MVM szóvivõje kedden az MTI-vel.
- címkék:
- devizapiac
- szolgáltató
- ár
- MTI
- MVM Rt.
- Címkefelhõ »
Csökkenthetõ a kínai infláció
Egyes elemzõk bizonyos élelmiszerek árának csökkenéséhez kapcsolva az árszint-emelkedés ütem további lassulására számítanak Kínában: egyes zöldségfélék ára ugyanis jelentõsen, esetenként mintegy 50 százalékkal mérséklõdött a múlt hónapban a tavaly ilyenkorihoz képest. Ezzel együtt is azonban 8 százalék körül marad az éves fogyasztói áremelkedési ütem az áprilisban a majdan kiadásra kerülõ adatok szerint - vélik, de ez már jóval kedvezõbb a február 8,7 százaléknál és a márciusi 8,3 százaléknál is.
- címkék:
- Kína
- infláció
- élelmiszer
- ár
- Címkefelhõ »
Noname Macet diszkont áron
Egy floridai cég olcsó asztali PC-t dobott piacra, amelyet az Apple gépein használatos Mac OS X Leopard operációs rendszerrel lehet megvásárolni.
- címkék:
- Mac
- diszkont
- Mac OS X
- Apple Inc.
- ár
- Apple
- Leopard
- Címkefelhõ »
Válsággal fenyeget a drága rizs Ázsiában
A rizs emelkedõ ára és az apadó készletek aggodalmat okoznak szerte Ázsiában. Több ország befagyasztotta a kivitelét, a politikusok takarékosságra kérik az embereket, és egyes helyeken lázadások lehetõségére figyelmeztetnek. A rizs 50 százalékkal drágult az elmúlt 2 hónapban, az ár minimum megduplázódott 2004 óta.
Olcsóbb lesz az Xbox 360
A Microsoft már korábban bejelentette, hogy tavasszal csökkenti játékgépei árát: most közzé tették a pontos összegeket is.
- címkék:
- játékkonzol
- Xbox 360
- Xbox
- ár
- Microsoft
- Címkefelhõ »
Árkartelleztek a háztartásicikk-gyártók
Úgy tudni, lelkiismeret-furdalás által gyötört munkatársak buktattak le kilenc háztartásicikk-gyártót Franciaországban. A gyanú szerint a multik rendszeresen egyeztették az áraikat, közülük némelyiket már Németországban is megbüntették ezért.
Emeli az angol áramárat az E.ON
A német E.ON csoport brit érdekeltsége is csatlakozott az áram-és a földgáz árát emelõ cégek táborához. Péntektõl átlagosan 9,7 százalékkal drágul az áram, és 15 százalékkal a földgáz.
- címkék:
- földgáz
- áramár
- ár
- Címkefelhõ »
Gyógyszereken spórol az állam
Közel ezer gyógyszer ára csökkent átlagosan mintegy negyedével az elmúlt évben - írja a Világgazdaság. A lap hétfõi cikke szerint van olyan termék, amelyet most 75 százalékkal olcsóbb, mint egy évvel ezelõtt.
- címkék:
- gyógyszer
- termék
- ár
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
Gyeng�lt a forint
A forint kiss� gyeng�lt a bankk�zi devizapiacon, az eur�t kedden f�l t�z k�r�l 253,30/40 forinton jegyezt�k, szemben a h�tf� d�lut�ni 252,90/253,05 forintos �rral.
- címkék:
- euró
- devizapiac
- ár
- Címkefelhõ »
A Váci úton terjeszkedik az osztrák óriás
Az egyebek mellett a Trigránitban is érdekelt Immoeast megvette a jövõre elkészülõ Átrium Park irodaházat. A Váci út rohamos fejlõdésének távolról sincs vége, a telkek árai már a külsõ szakaszon is meredeken emelkednek.
Olcsóbb Windows használt PC-khez
Az új árnál olcsóbban vásárolhatnak majd Windowst a továbbértékesített használt gépekre a kereskedõk, igaz, még nem tudni, mennyiért.
Közel duplájára nõtt az alma ára
Az agrártermékek átlagos termelõi ára 25,6 százalékkal volt magasabb 2007. szeptemberben az egy évvel korábbinál, a növényi termékeké 50,6 százalékkal, az élõ állatoké és állati termékeké 2,6 százalékkal növekedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfõn.
Egekbe szökhetnek az élelmiszerárak
Világszerte csökken a gabonakéslet és emiatt árrobanás következhet be az élelmiszerek árában - áll az ENSZ Élelmezési és Mezõgazdasági Szervezete (FAO) jelentésében.
Éttermeknek drágul leginkább az áram
Az éttermek 84 százalékkal, a kórházak 74 százalékkal, az egyetemek 50 százalékkal, a gyárak 22-47 százalékkal kapják drágábban az áramot jövõre a nemrég az aukción elért árak alapján - derült ki a Joint Venture Szövetség és a német RWE-EnBW többségi tulajdonában lévõ Elmû-Émász szerdai budapesti konferenciáján.
- címkék:
- árak
- árverés
- ár
- Joint Venture Szövetség
- Címkefelhõ »
Gy�r v�rosa kisz�llt a R�b�b�l
A gy�ri �nkorm�nyzat 2150 forintos �ron v�lt meg a r�szv�nycsomagt�l, vagyis az �gylettel t�bb mint k�tmilli�rd forintos plusz bev�telhez jutott. �
- címkék:
- Rába
- devizapiac
- bevétel
- ár
- Gyõr
- Rába Nyrt
- Címkefelhõ »
Sokkolja a lemezipart a Radiohead
Két meglepõ hírt is bejelentett a Radiohead vasárnap: egyrészt azt, hogy kész az új album, és tíz nap múlva meg is jelenik, másrészt pedig azt, hogy egyelõre csak letölthetõ formátumban jelenik meg, és nem lesz ára, ugyanis azt majd a vásárlók határozzák meg.
- címkék:
- lemez
- ár
- Radiohead
- Címkefelhõ »
Egy százdolláros laptopot kettõ áráért
Két laptop áráért egyet vihetnek haza karácsonyra az amerikai vásárlók a százdolláros néven elhíresült, fejlõdõ országoknak szánt XO-1-es laptopból. Az akció keretében a második kifizetett masinát egy szegény országban élõ gyermeknek juttatják el a projekt életre keltõi.
- címkék:
- százdolláros laptop
- ár
- Címkefelhõ »
Száz dollárt visszaadnak az iPhone árából
Az Apple száz dollárt visszaad az elsõ iPhone-vásárlóknak, miután két hónappal a mobil megjelentetése után csökkentette a termék árát.
- címkék:
- dollár
- iPhone
- Apple Inc.
- ár
- Apple
- Címkefelhõ »
Árcsökkentés mellett növelte bevételét az IKEA
Az IKEA Lakberendezési Kft. az augusztus 31-én zárult pénzügyi évben az elõzõ évinél 16 százalékkal több, 38,6 milliárd forint bruttó árbevételt ért el, miközben az árai csökkentek - közölte az IKEA Lakberendezési Kft.
Szerdától 20 százalékkal drágább a kenyér
Nagyjából húsz százalékkal emelik a kenyér árát holnaptól a pékek a Magyar Rádió értesülése szerint. A döntés várható volt, hiszen az elmúlt hetekben ilyen mértékû emeléssel már a minisztérium is számolt.
- címkék:
- kenyér
- pék
- ár
- Magyar Rádió
- Címkefelhõ »
Bevásárlókocsi - smart fortwo autósmozi
A smart fortwo olyan kicsi, hogy még a nevét is kisbetûvel írja a gyártója. A második generáció alapkoncepciója maradt a régi, mégis minden tekintetben fejlõdött elõdjéhez képest. Sajnos az ára továbbra is az alsó-középkategóriás autók szintjén mozog, ezért a 2,7 méteres csöppség nem fog tömegesen elterjedni.
- címkék:
- csöppség
- generáció
- ár
- Címkefelhõ »
Ötven forint is lehet a tojás ára
A kánikula miatt drasztikus mértékben emelkedhet Magyarországon a tojás ára, amely elérheti az 50 forintot is darabonként a Magyar Tojóhibrid-tenyésztõk és Tojástermelõk Szövetsége szerint.
Olcsóbb lesz a benzin
Öt forinttal csökken szerdán a benzin nagykereskedelmi ára - erõsítették meg a portfolio.hu internetes szaklap értesülését piaci szereplõk a holtankoljak.hu-nak. A gázolaj ára változatlan marad.
- címkék:
- gázolaj
- üzemanyagár
- ár
- Címkefelhõ »
Nõhet az áram ára az MVM aukciója miatt
Az Ipari Energiafogyasztók Fóruma (IEF) felszólította Kóka János gazdasági és közlekedési minisztert az MVM Villamosenergia Kereskedelmi Zrt. júliusi kapacitásaukciójának felfüggesztésére - közölte az IEF csütörtökön.
Nálunk nem lesz olcsóbb a PS3
Az USA-ban a Sony nemrég száz dollárral csökkentette új generációs játékgépének árát, Európában viszont nem lesz olcsóbb a masina ehelyett egy extra irányító és játékok járnak majd hozzá.
- címkék:
- dollár
- Playstation 3
- ár
- Sony
- Címkefelhõ »
Duplájára emelkedett a krumpli ára
Hónapról hónapra lassul az agrártermékek termelõiár-szintjének emelkedése: 2007 január-májusban 8,1 százalékkal volt magasabb az elõzõ év azonos idõszakához viszonyítva, az elsõ négy hónapban 9,8 százalékos, az elsõ három hónapban 11,1 százalékos áremelkedési ütemet regisztráltak a bázishoz képest.
- címkék:
- idõszak
- január-május
- ár
- Címkefelhõ »
Mennyit alkudhatunk a lakások árából?
Az új építésû lakások esetében kicsi az áralku mozgástere, a használtaknál pedig minél jobban eltér egy lakás az átlagkínálattól, minél kevésbé összehasonlíthatóak az adottságai, annál jobbak a vevõk esélyei. Az Ingatlan.net elemzése.
- címkék:
- lakás
- vevõ
- ár
- Címkefelhõ »
Drágul a tej a jövõ héttõl
Emelkedik a nyerstej ára a jövõ héten - az év eleji 5 százalékos mérték után -újabb 2-5 százalékkal - tájékoztatott Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnöke.
Jelentõs áramdíjemelés Szlovákiában
Jövõre 28 százalékkal nõ az áram nagykereskedelmi ára Szlovákiában. Ez az az ár, amelyen a Slovenské Elektrarne (SE) a regionális elosztótársaságoknak és az ipari nagyfogyasztóknak adja az áramot.
Árat emelnek a baromfifeldolgozók
Átlagosan 5 százalékkal növelik átadási áraikat a baromfifeldolgozók hétfõtõl - tájékoztatott Bárány László, a Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke.
Olcsóbb lett a Blu-ray-lejátszó
Az amerikai piacon a Sony száz dollárral, vagyis közel húszezer forinttal csökkentette új generációs asztali DVD-lejátszójának árát, amely így feleannyiba kerül, mint fél évvel ezelõtti premierjekor.
- címkék:
- piac
- ár
- Sony
- Toshiba
- Címkefelhõ »
Kiközösítik a gyerekem!
Mit tehet a szülõ, ha gyermeke nem boldogul a közösségben? Beavatkozzon, vagy hagyja, hogy a gyerek egyedül találja meg a helyét, még ha az csak folyamatos kudarcélmények árán sikerül is? Pszichológus szakértõnk egy elkeseredett szülõ levelére válaszolt.
- címkék:
- gyerek
- pszichológus
- közösség
- ár
- Címkefelhõ »
A szabadidõ ára
Az idõ pénz, de hogy melyik ér többet, arról megoszlanak a vélemények. Egy amerikai kutatás szerint ugyanis szívesen mondanának le néhány dollárról a dolgos asszonyok, ha cserébe több szabadidejük lenne. Vajon, itthon milyen eredménnyel zárulna egy ilyen felmérés?
- címkék:
- Magyarország
- szabadidõ
- ár
- Címkefelhõ »
Mikola szerint az elavult gyógyszer lesz olcsóbb
Mikola István szerint nem segít sokat a betegeken, hogy áprilistól ezer gyógyszer ára csökken, többnyire ugyanis - állítja a fideszes politikus - csak az elavult gyógyszerek lesznek olcsóbbak. A gyógyszerészkamara alelnöke is csak szépségtapasznak tartja a csökkenést a januári áremelkedéshez képest.
- címkék:
- Mikola István
- gyógyszer
- ár
- Címkefelhõ »
Árával hódít a félprofi Nikon fényképezõ
Teszteltük a Nikon D40-et, a japán gyártó legújabb cserélhetõ objektíves készülékét: meglepõen gyorsan mûködik, jó minõségû fotókat készít, könnyû, ráadásul az eddigi legolcsóbb tükörreflexes masina, viszont a régi objektíveket nem ismeri fel.
- címkék:
- objektív
- ár
- Canon
- Nikon
- Címkefelhõ »
Drágább lett a villamos energia
Átlagosan valamivel több mint 5 százalékkal drágul csütörtöktõl a lakossági villamos energia. Az áram ára legutóbb tavaly augusztusban emelkedett, átlagosan körülbelül 14 százalékkal.
- címkék:
- energia
- villamos
- ár
- Forrás
- Címkefelhõ »
Bio bableves
A biopiacon kapható élelmiszerek ára jóval borsosabb, a hagyományos piaci árnál, de az ott vásárolt termékek mentesek mindenféle vegyszeres kezeléstõl, tápoktól. Ha megtehetjük idõnként készítsünk bio ételeket is.
- címkék:
- élelmiszer
- kezelés
- étel
- termék
- táp
- piaci ár
- bableves
- bio
- ár
- Címkefelhõ »
Bonyolultan drágultak a gyógyszerek éjféltõl
Több ezer gyógyszer ára emelkedik keddtõl. A változások oka, hogy megváltozott a készítmények támogatása. A gyógyszerészkamara szerint 1600 gyógyszer ára 50 százalékkal nõ. A kormány szerint viszont a drágulás átlagosan legfeljebb 18 százalék lesz, az orvosoknak ugyanis kötelezõ lesz az azonos hatóanyagú orvosságok közül az olcsóbbat felírni.
- címkék:
- gyógyszer
- készítmény
- ár
- Fidesz
- Címkefelhõ »
Magyar érdeket sérthet a fehérorosz olajvám
Érzékenyen érintheti Magyarországot, ha Fehéroroszország megvámolja az orosz tranzitolajat, ahogyan azt bejelentette - vélik moszkvai megfigyelõk. A Molnál ugyanakkor nem várnak problémákat sem a szállítás, sem az ár szempontjából.
Csúcs mellett csökkent a benzin ára 2006-ban
Több tényezõ összejátszása miatt a fosszilis energiaárak meredeken emelkedtek a július-augusztusi csúcsig 2006-ban, amikor például Magyarországon a benzin litere átlépte a 300 forintos lélektani határt. Az újabb energiaválságról szóló elõrejelzések után késõbb az emelkedéshez hasonló mértékû csökkenés következett be, így az év végére a januárinál olcsóbb is lett a benzin literje.
Mesés áron kelt el Audrey Hepburn Givenchy-ruhája
Elképesztõ összegért, 800 ezer dollárért talált gazdára Audrey Hepburn legendás fekete ruhája, amelyet az Álom luxuskivitelben címû filmben viselt.
A szürkepiacon is jól megy az új Playstation
Sokan adják tovább tösszörös áron a most megjelenet Playstation 3 játékkonzol "használt" példányait.
- címkék:
- játékkonzol
- Playstation 3
- ár
- Címkefelhõ »
Orbán Strasbourgot idézte Brüsszelben
Orbán Viktor szerint minden hazugságnak megvan a maga ára, valakinek ki kell fizetnie a számlát, s most a magyar polgárok fizetik meg ezt az árat a megszorító intézkedések formájában. "A jövõ évi költségvetés nem más, mint egy hazugság ára" - szögezte le Orbán csütörtök este Brüsszelben.
Az édes szeretet ára 1. rész
A gyakran feltett kérdések közül válogatva, most az édességfo- gyasztással kapcsolatos szülõi és nagyszülõi aggodalomról, a tévesen értelmezett szeretet nem kívánatos hatásairól lesz szó. De kitérünk a szülõ által hárított felelõsségre, a bûnbaknak kikiáltott nagyszülõ vagy más személy, intézmény felelõsségére is.
Idén 11 százalékkal emelkedett a PB-gáz ára
Az idei év eleje óta a palackos gáz ára mintegy nettó 11 százalékkal, a tartályosé körülbelül 8 százalékkal, az autógázé pedig mintegy 3 százalékkal emelkedett.
- címkék:
- Magyarország
- gáz
- ár
- Címkefelhõ »
Publikusak a T-Online IPTV-jének árai
November elejétõl már elõfizetõket toboroz ADSL-kapcsolaton nyújtott televíziószolgáltatásához a T-Online: a szolgáltatás elektronikus mûsorújságot, megállítható adást, online videotékát kínál, használatához nagy sebességû netkapcsolat szükséges.
- címkék:
- T-Home
- IPTV
- ár
- T-Online
- Címkefelhõ »
Félmillió sertés hiányzik a magyar piacról
Jelenleg mintegy 500 ezer sertés hiányzik a piacról, ennyivel többet tudnának felvásárolni és feldolgozni a magyar húsüzemek. Emiatt a piacon jelentõsen emelkedett a magyar sertés ára.
- címkék:
- Magyarország
- piac
- ár
- sertés
- EU
- Címkefelhõ »
Nem lesz drágább az új Windows
A Microsoft közzétette a Vista amerikai árait, amelyek magasabbak ugyan a hazainál, de az ottani XP-árakkal megegyeznek.
Kiszivárogtak az új Windows árai
Ha nagyjából pontosak az információk, akkor az XP-vel megegyezõ áron jön majd az Vista is, mindentudó változata viszont csaknem kétszer olyan drága lesz.
Tovább drágulnak a gumiabroncsok
A nyersanyagok drágulására hivatkozva a gumiabroncsgyárak világszerte emelik áraikat. A nyersgumi ára többéves csúcsokat dönt.
- címkék:
- drágulás
- nyersanyag
- ár
- Nokia
- Címkefelhõ »
Szlovákiában szabályoznák a Slovnaft árait
Lubomír Jahnátek gazdasági és Ján Pociatek pénzügyminiszter tárgyalásokat kezdenek Szlovákia vezetõ gáz-, olaj- és áramtermelõ társaságaival - értesült a Napi Gazdaság.
Pitték gyereke a Tussaud múzeumban
Shiloh Nouvel Jolie-Pitt lesz az elsõ csecsemõ, akit megformáznak viaszból - jelentette be a Madame Tussaud múzeum. A figura is "jótékonykodik" majd: minden olyan fotó árából, amely a báburól készül, egy dollár az Unicef számláját gazdagítja.
Csökkentett áron adnák el a kukoricát
Alacsonyabb áron könnyebb lenne túladni a magyar intervenciós gabonafeleslegen az intervenciós ügyekért felelõs szervezet munkatársa szerint. A szakmai érdekképviselet felháborítónak tartja a termelõkkel folytatott egyeztetés nélkül tett javaslatot.
- címkék:
- Ukrajna
- kukorica
- ár
- felháborító
- Címkefelhõ »
Jogtalanul drágítanak az utazási irodák
Több utazási iroda is jogtalanul emelte árait - közölte a Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõség (FvF) csütörtökön a távirati irodával. Az emelések legfõbb oka a kerozindíj.
Változatlan angol kamatszint
A Bank of England csütörtökön változatlanul 4,5 százalékon hagyta az irányadó kamatot. A szakértõk nem zárják ki, hogy az idén a BoE már nem is változtat a hitelek árán.
- címkék:
- hitel
- kamat
- ár
- Bank of England
- Címkefelhõ »
Emelkedik a liszt ára
Emelni kívánják áraikat májustól a hazai malmok, mivel mára többségüknél veszteségessé vált a termelés a nyomott átadási árak miatt - értesült a Világgazdaság. A bejelentett drágítás mértéke legalább 10-12 százalékos lehet.
- címkék:
- árak
- liszt
- ár
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
Falvakat mosott el az ár Romániában
Romániában az árvíz miatt eddig összesen 16 ezer embert kellett kitelepíteni. Egy települést teljesen lerombolt az ár, a faluban egy házat sem sikerült megmenteni. A Duna Romániában több tucat helyen törte át a gátakat.
- címkék:
- Románia
- Duna
- Duna Romániában
- árvíz
- gát
- ár
- Címkefelhõ »
Chevrolet Aveo kétmilliótól
Hamarosan a szalonokba érkezik a Chevrolet Aveo, a Kalos utódja, amelyet kétmillió forintos bevezetõ áron lehet megvásárolni.
Hatvan százalékot drágult a nyerscukor
A nyerscukor tõzsdei ára hatvan százalékot meghaladóan nõtt az elmúlt évben, és az elemzõk további erõsödést várnak, miközben a termék ára már így is tízéves csúcsot döntött.
- címkék:
- tõzsde
- ár
- további erõsödés
- Európai Unió
- Címkefelhõ »
Megszûnt az árvízvédelmi készültség a Tarnán
Megszûntette az elsõ fokú árvízvédelmi készültséget az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szerdán este, mivel levonult az ár.
Olcsóbb lesz közel száz gyógyszer
Közel száz olyan gyógyszer ára csökken, melyet eddig is támogatott az állam, további 70 készítmény pedig januártól kerül fel a támogatási listára. Közel 500 gyógyszer ára viszont emelkedik, igaz, csak kismértékben.
- címkék:
- gyógyszer
- készítmény
- ár
- Címkefelhõ »
A németek is beleszólnak a piaci áramárba
Nemcsak nálunk, Németországban is vita folyik a villamosenergia árának szabályozásáról. A németeknél nyolc éve nem volt ilyen magas, mint most, pedig már rég megnyílt az árampiac, és a lakossági fogyasztók tetszés szerint választhatnak áramszolgáltatót. A cégek áremelkedési terveit több tartomány is elutasítja.
Szakemberek sem értik a pártok profitvitáját
Az MSZP szerint az Orbán-kormány háztartásonként negyvenezer forintot vett ki az adófizetõk zsebébõl az energiaszektornak juttatott támogatások révén. A Fidesz viszont a villamos energia árának "drasztikus" növekedését veti a Medgyessy-Gyurcsány kormány szemére. Az [origo] által megkérdezett szakértõ szerint ezeken a felvetéseken közgazdaságilag nehezen lehet kiigazodni.
- címkék:
- Európa
- Orbán-kormány
- villamos
- ár
- Fidesz
- MSZP
- Címkefelhõ »
Emelt díjas sms: nehéz visszaszerezni az árát
Nehéz helyzetben vannak azok a felhasználók, akik emelt díjas hívással vagy sms-ben vásárolnak terméket vagy szolgáltatást, majd visszakoznának: extra összegért elküldött üzenetük árát szinte lehetetlen visszaszerezni.
- címkék:
- mobiltelefon
- sms
- ár
- Címkefelhõ »
Orbán csökkentené az áramcégek nyereségét
"Luxusprofit" elleni csomag kidolgozását javasolta hétfõi parlamenti felszólalásában Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. A javaslat lényege, hogy jövõre tíz százalékkal csökkentenék a villamos energia árát az energiacégek nyereségének kárára. A gazdasági miniszter nevetségesnek nevezte a javaslatot.
Csökken a gázolaj ára
Szerdától 2 forinttal csökkenti a gázolaj nagykereskedelmi árát a Mol - értesült a Népszabadság.
- címkék:
- gázolaj
- ár
- Népszabadság
- Mol Nyrt
- Címkefelhõ »
Kalandos múltú festmények rekordáron
505 milliót hagytak ott a Mû-terem Galéria múlt heti árverésén a licitálók, s megszületett az idei festményár-csúcs is. Repkedtek a tízmilliók a sokszor évtizedekig bujkáló képekért, egyes mûtárgyak hét-nyolcszoros áron keltek el, holott több szakértõ szerint száz százalékos biztonsággal egyetlen festményrõl sem lehet kijelenteni: ez eredeti, nem pedig kiváló másolat. Tény: rengeteg hamisítvány forog az ötmilliárdos magyar mûkincspiacon.
2,25 milliótól indul az új Fiat Dobló Cargo ára
Már nálunk is kapható az Év Nemzetközi Kishaszon-jármûvének választott Fiat Cargo Dobló.
- címkék:
- olasz autó
- millió
- ár
- Fiat
- Címkefelhõ »
Leginkább a BKV-jegyek ára nõ jövõre
Pontos adatok egyelõre nincsenek ugyan, de a Népszabadság értesülései szerint jövõre várhatóan csak a BKV tarifái emelkednek jelentõsebb mértékben, a többi fõvárosi közszolgáltatás ára csak kevésbé, vagy egyáltalán nem lesz magasabb.
Drágul a gáz a nagyfogyasztóknak
Novembertõl 19 százalékkal emelkedik a gáz ára a nagyfogyasztóknak. A családoknak nem drágul a gáz, és az óvodáknak, iskoláknak, kórházaknak sem kell többet fizetni.
- címkék:
- gáz
- nagyfogyasztó
- ár
- Címkefelhõ »
Zavargásokat váltott ki az üzemanyagár-emelés Jakartában
Tüntetõk ezrei vonultak pénteken Jakarta utcáira az indonéz kormány által bejelentett radikális üzemanyagár-emelés hírére. A tiltakozók egyes csoportjai összecsaptak a rendõrökkel. Szombattól 87 százalékkal nõ Indonéziában a benzin, több mint száz százalékkal a dízelolaj ára.
- címkék:
- Indonézia
- Jakarta
- üzemanyagár
- tiltakozó
- ár
- Címkefelhõ »
Gyakrabban változhatnak a gyógyszerárak
Körülbelül száz, ártámogatásban nem részesülõ gyógyszer ára emelkedik októbertõl. Eddig a törvény kötelezte a gyártókat, hogy negyedévente bejelentsék az árváltozásokat a gyógyszerész kamarának, ezentúl azonban ezt nem kell megtenniük. Állítólag az új szabályozás miatt mostantól sokkal gyakrabban változtathatják a gyógyszerek árait a gyártók, és emiatt a patikusok káosztól tartanak. A kamara szerint ettõl nem kell félni, mert nem életszerû, hogy egy-egy termék ára naponta vagy hetente megváltozzon.
Fazonigazítás - Új Peugeot 307 menetpróba
Már itthon is rendelhetõ a Peugeot 307-es új generációja, amely október végéig bevezetõ áron akár hárommillióért is elvihetõ.
Borsos áron debütált a Sony zsebkonzolja
Magyarországon mától kapható a Sony Playstation legkisebb változata, a PSP. A zsebben hordozható videojáték zene- és filmlejátszásra is képes, s a hazai boltokban 72 ezer forintért lehet megvásárolni.
Benzingõzös gondolatok a szõke csajszitól
Ma már megint a benzin árának várható brutálnövekedésérõl hallok a rádióban. Már fel sem fogom a milyen sokról milyen rengetegre sokkterápiás üzenetet, a hír viszont eszembe juttatja, hogy ránézzek az autóm mûszerfalának szemmel kevésbé látogatott szegletére. Hát persze, ahogy vártam! A mutató már rég túlesett a zeniten, nem értem, hogy lehet, nemrég tankoltam!! Valaki lopja a benzinemet! Vagy ereszt a tank. Az nem lehet, hogy én kezelem gazdaságtalanul a pedálokat!
- címkék:
- gondola
- ár
- Címkefelhõ »
A Microsoft is részt kérhet az iPodok árából
Az Apple nem tudott szabadalmi védettséget szerezni hordozható zenelejátszójára, mert az abban használt menürendszer licence a Microsoft kezében van. A redmondi székhelyû szoftvercég így akár tíz dollárt is zsebre tehetne minden eladott iPod után.
- címkék:
- iPod
- Apple Inc.
- szoftvercég
- licenc
- ár
- Microsoft
- Apple
- Címkefelhõ »
Csúcsot döntött az arany ára
Éves csúcsra emelkedett az arany ára a tegnapi kereskedés során. A növekedést elsõsorban a befektetési alapok vételi érdeklõdése segítette - írja a porfolio.hu.
- címkék:
- arany
- befektetési alap
- ár
- Címkefelhõ »
Milyen mellszívót vásároljunk?
A mellszívókból ma már igazán válogathatunk, rengeteg fajta van a kereskedelemben. A hatékonyság ezúttal sincs feltétlenül egyenes arányosságban a bonyolultsággal és az árral.
Csökken a lakásvételek száma Budapesten
Harmadával kevesebb lakást adtak el idén Budapesten a tavalyi elsõ fél évhez képest - értesült a Népszabadság. A fõvárosi illetékhivatal adatai szerint ugyanakkor az eladott lakások ára 10-15 százalékkal nõtt az elmúlt másfél évben.
Tartozni valakihez bármi áron
Tanácsadónk Szendi Gábor klinikai szakpszichológus. Ha szeretnéd megosztani valakivel gondjaid, tanácsot szeretnél kérni, fordulj hozzá e-mailben.
- címkék:
- Szendi Gábor
- ár
- Címkefelhõ »
Emelkedik a buszjegy ára
Július elsejétõl 5 százalékkal emeli árait a BKV. A buszjegy 170 forint lesz, az egy hónapra érvényes bérlet ára 6250 forintra emelkedik.
- címkék:
- bérlet
- buszjegy
- ár
- BKV Zrt
- Címkefelhõ »
Tovább csökkent a PC-k ára
Egy friss összehasonlítás szerint az elmúlt egy évben jelentõsen csökkent a személyi számítógépek átlagos ára az európai országokban. Magyarországon már 50 ezer forinttól hozzá lehet jutni alapfunkciókat ellátó gépekhez.
- címkék:
- személyi számítógép
- ár
- PC
- Címkefelhõ »
Sokba kerül a szerelem Nagy-Britanniában
A szerelem ára pénzben is kifejezhetõ: a britek átlagosan 200 fontot - 75 ezer forintnak megfelelõ összeget - költenek el egy randevúra.
- címkék:
- Egyesült Királyság
- szerelem
- ár
- Címkefelhõ »
Több tucat szerbiai települést öntött el az ár
Szerbia délkeleti részén több tucatnyi település került víz alá. A hirtelen és nagy mennyiségben érkezõ csapadék miatt szombaton és vasárnap virradóra több dél-szerbiai folyó - a Dél-Morava, Vlasina, Jablanica, Veternica és Vucjanka - lépett ki a medrébõl, közel harminc települést öntve el.
- címkék:
- Szerbia
- víz
- délkeleti rész
- ár
- Címkefelhõ »
Tovább emelkedhet a kávé ára
2001 és 2004 novembere között 33 százalékkal drágult a nyerskávé ára, egy az ENSZ Világélelmezési Szervezete, a FAO friss tanulmánya szerint. A nyerskávé ára ugyanakkor az azt megelõzõ három évben 58 százalékkal esett.
- címkék:
- kávé
- ár
- friss tanulmány
- FAO
- Címkefelhõ »
Felére csökkent a burgonya ára
Az agrártermékek termelõi árszintje az év elsõ két hónapjában 13,8 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban; ezen belül a növényi termékek ára 30,3 százalékkal csökkent, az állati termékeké 9,5 százalékkal nõtt. A burgonya termelõi ára idén a tavaly februárinak a felét sem érte el - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Infláció-közeli mértékben drágul a gáz
Januártól a nem lakossági fogyasztók számára 11 százalékkal, a lakosság számára pedig 4,5-8 százalékkal drágul a gáz ára - értesült a Népszabadság.
- címkék:
- gáz
- ár
- lakossági fogyasztó
- Mol
- Népszabadság
- Címkefelhõ »
Drágíthatja a taxizást a fix ár
Az autó állapotától, méretétõl, a rendelés módjától függetlenül azonos kilométerenkénti árat kell fizetni a jövõben a taxizásért. A fix árat az önkormányzatok szabhatják meg a hétfõn elfogadott törvénymódosítás szerint. Az [origo] által megkérdezett taxisok szerint a fix ár bevezetése drágítani fogja a taxizást. A taxisokat képviselõ szövetség nem ért egyet a fix árral, inkább egy középár bevezetését tartanák jónak, amitõl - például az autó árától függõen - felfelé és lefelé is el lehetne térni egy bizonyos mértékig.
- címkék:
- taxizás
- taxis
- ár
- Címkefelhõ »
Tovább esik a játékkonzolok ára
A Microsoft és a Sony egyaránt mintegy 25 százalékkal mérsékelte tévéhez kapcsolódó játékgépeinek árát az európai piacon. A Nintendo egyelõre nem tervez hasonló árcsökkentést.
- címkék:
- játékkonzol
- Xbox
- ár
- Microsoft
- Sony
- Nintendo
- Címkefelhõ »
Még három hetük maradt a vízlopóknak
Augusztus utolsó hetében lép életbe a vízlopás elleni önkormányzati rendelet. E szerint a Fõvárosi Vízmûvek ötszörös árat számlázhat az ellopot víz után.
Egyelõre nem fizetnek a Minnelli-koncert szervezõi
Bár eredetileg erre a hétre ígérték, hogy a Minnelli-koncert szervezõi visszafizetik a megváltott jegyeket, az egyik szervezõ ügyvédje, Bárándy György még nem tudta megmondani, mikor kezdõdhetnek meg a kifizetések. Szerinte legkésõbb a jövõ héten visszakaphatják jegyük árát a csalódott Minnelli-rajongók.
- címkék:
- Bárándy György
- ügyvéd
- jegy
- ár
- Címkefelhõ »
Spekulánsoktól féltik házukat a lajosmizsei szegények
Olcsón vásárolja fel egy férfi az elszegényedett lajosmizsei családok házait, és pár hónap múlva 8-10-szeres áron értékesíti az ingatlanokat - állítják a helyiek. A bajba jutottak szerint sok család nem tudja fizetni az 1990 elõtt felvett lakásépítési kölcsönt, ezért kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe, a spekulánsok pedig kihasználják, hogy a törvényekhez nem értenek, egy részük még írni, olvasni sem tud. A telekspekulációval vádolt férfi szerint minden törvényesen zajlik, és nem érti a felháborodást. Õ tisztességesnek tartja az üzleten szerzett hasznot.
- címkék:
- ingatlan
- lakásépítés
- ár
- Címkefelhõ »
423 víztolvajt leplezett le a vízkommandó
Több mint félmillió köbméter ellopott víz árát számlázta ki a vízkommandó az év elsõ felében. A víztolvajok között fõleg nagymedencés családi házak tulajdonosai, építkezõk és különbözõ cégek vannak. A vízlopók augusztustól ötszörös büntetõtarifára számíthatnak - írja a Népszabadság.
- címkék:
- víz
- köbméter
- ár
- Népszabadság
- Címkefelhõ »
Két százalékkal csökken a fogyasztási cikkek ára Franciaországban
A francia kormány, a termelõk és a kereskedõk megállapodtak az agrárszövetségek képviselõivel csütörtökön számos tömegfogyasztási cikk árának 2 százalékos csökkentésében. A fogyasztók képviselõi szerint azonban a megállapodásnak nem lesz fogyasztásnövelõ hatása, ezért nem írták alá azt.
Hatósági taxiárakat javasolnak a kormánypártok
Az utasok, az árhatóság és a taxis kisvállalkozások számára elõnyös lenne, ha az önkormányzatok állapíthatnák meg a taxizás árait - véli két kormánypárti képviselõ. Tóth József szocialista és Bõhm András szabad demokrata képviselõ ezért olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely alapján az önkormányzatok árhatósági jogkört kapnának a taxizás terén.