Zalaegerszeg
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Zala megye
- foci
- magyar foci
- magya foci
- Borsodi Liga
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Milliárdokkal maradt adós egy zalai építőipari cég
Legalább két és fél milliárd forint hiteleői igényt nem tud majd kielégíteni a zalaegerszegi K+K Bau-Profil Zrt. felszámolója, de az is lehet, hogy ennél nagyobb lesz az összeg. Az építőipari vállalkozás ellen az elmúlt években egymást érték a felszámolási kérelmek, most 160 dolgozó fizetését kell a bérgarancialapból kifizetni.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- építőipar
- csőd
- céghírek
- Címkefelhő »
"Az idegességtől lefordulunk a kispadról" - interjú a sereghajtó ZTE edzőjével, Prukner Lászlóval
A Kaposvár edzőjeként ismertté vált, a Fradival bronzérmet szerzett vezetőedző, Prukner László úgy véli: a valaha volt legnehezebb feladata előtt áll most, amikor a bennmaradást érő helytől nyolc pontra lévő, belső konfliktusoktól terhelt Zalaegerszeg megmentéséért dolgozik. A szakvezető tudatosan üzen játékosainak a médián keresztül, hátha ezzel kizökkenti a csapatot, és nem lesz több két méterről elhibázott lövés. Lógó orrú játékosokat nem enged a pályára, de azt elismeri, hogy a fanatikustól messze van a kerete.
Uniós támogatással épült varrodát adtak át Zalaegerszegen
Hetente öt-hatezer biciklisruhát készítenek majd abban az uniós támogatással épült, olasz tulajdonú varrodában, amelyet Zalaegerszegen adtak át. A sportruhákat kizárólag olasz exportra gyártják.
Újsághirdetésben közölte a Media Markt, hogy bezárja zalaegerszegi áruházát
A Zalai Hírlapban megjelent féloldalas hirdetésben a vállalaton belüli átszervezéssel indokolta a csaknem három éve megnyitott zalaegerszegi áruháza bezárását a Media Markt. Az üzletben 43 dolgozót foglalkoztattak.
Megtalálták a holokauszt-emlékműről lefűrészelt fél pár cipőt
Egy zalabaksai férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy a zalaegerszegi holokauszt-emlékmű bronzszobrairól lefűrészelt két fél bőröndöt és egy fél pár cipőt, majd ellopta azokat. A férfit szerdán őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását.
Szalonnázók és tolvajok irtják a harangrózsát a zalaegerszegi arborétumban
Biztonsági őrök felügyelik a zalaegerszegi Azáleás-völgyet, ahol a napokban kezdett el tömegével virágozni a harangrózsa. Az arborétumból már virágzás előtt elloptak negyven díszcserjét, noha a növény átültetve valószínűleg tönkremegy, mert az arborétum jellegzetes mikroklímájára van szüksége.
A Siófok jobban játszott, mégis kikapott Zalaegerszegen
A dobogós helyért harcoló Zalaegerszeg hazai pályán 2-1-re legyőzte a bennmaradásért küzdő Siófokot a labdarúgó Monicomp Liga 25. fordulójának a szerdai játéknapján.
- címkék:
- Siófok
- Zalaegerszeg
- foci
- magyar foci
- NB I
- ZTE
- Címkefelhő »
Kilakoltatások kezdődnek Zalaegerszegen
Mivel a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása csak a lakáshiteleseket védi, tizennyolc zalaegerszegi bérlakásban megkezdődik a kilakoltatás - közölte a bérlakásokat kezelő cég.
ZTE-siker a Honvéd ellen
A Zalaegerszeg legyőzte otthont a Honvédot, így továbbra is a negyedik helyen áll a labdarúgó NB I-ben.
Fideszes győzelmek születtek az időközi választásokon
Zalaegerszegen és Kaposváron 15, illetve 19 százalékos részvétel mellett a Fidesz-KDNP által indított jelöltek nyertek.
Szerződésszegő bankoktól és biztosítóktól védenek a békéltetők
A megugró árfolyamok miatt bajba jutott devizahiteleseken nem, az erőfölényükkel visszaélő, a szerződésben nem jelzett díjakat kivető bankok és biztosítók ügyfeleinek viszont várhatóan segítséget nyújt majd a júniustól működő Pénzügyi Békéltető Testület. A panaszokat előszűrik majd, a kiválasztott ügyekben pedig próbálnak egyezséget összehozni a panaszos és a pénzintézet között. Aki panaszkodni akar, annak alaposan fel kell készülnie.
Több száz világháborús lőszert találtak a felrobbant zalaegerszegi házban
Nyomozást indított a rendőrség robbanóanyaggal való visszaélés gyanúja miatt a hétfőn történt zalaegerszegi robbanás miatt. A halálos áldozattal járó robbanás egy családi házban következett be, ahol a tűzszerészek kedden világháborús lőszereket, gyújtószerkezeteket találtak, helyszíni információk szerint ezeket a tulajdonos gyűjtötte.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- tűzeset
- robbanás
- Címkefelhő »
Robbanásban halt meg egy férfi Zalaegerszegen
Az MTI értesülése szerint egy 44 éves férfi meghalt egy a robbanásban, amely hétfő este történt egy zalaegerszegi családi házban. Egy másik sérült a férfi 17 éves fia lehet.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- kékfény
- baleset
- robbanás
- Címkefelhő »
Kidobtak egy halottnak hitt babát a zalaegerszegi kórházban
Életben maradt, de agyvérzést kapott az a baba, akit félredobtak a szülészeten, mert halottnak hitték - írja a Blikk. A koraszülött babát az újság szerint egy vesetálba tették, de később magától elkezdett lélegezni. A kórház szerint az orvos megfelelően járt el, a szülők feljelentést tettek.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- abortusz
- baba
- koraszülés
- Címkefelhő »
Meghalt egy beteg Zalaegerszegen, a szervezetében kimutatták a H1N1-vírust
Életét vesztette egy beteg a napokban a zalaegerszegi kórházban. Az áldozat szervezetében kimutatták a H1N1-vírust. Magyarországon eddig kilencen haltak meg az influenzával összefüggő megbetegedés miatt.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- kórház
- influenza
- halál
- H1N1
- beteg
- Címkefelhő »
Molotov-koktélt dobtak egy zalaegerszegi házra
Gyúlékony folyadékot tartalmazó üveget dobtak egy lakóházra Zalaegerszegen szerda késő este. A Zalai Hírlap információja szerint a romák lakta családi ház ablakáról leolvadt a szúnyogháló, de nem sérült meg senki.
Szivárgó vegyszer miatt kiürítették a zalaegerszegi kórházat
Szivárgó etilén-oxid kiürítették a Zala Megyei Kórház több szintjét, senki sem sérült meg.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- kórház
- vegyibaleset
- Címkefelhő »
125 embert küld el a GE Hajdúböszörményben
A több mint 950 munkahelyből 125 szűnik meg a GE hajdúböszörményi vákuumtechnikai alkatrész- és gépgyárában - derül ki a keddi Hajdú-bihari Naplóból. Az országban közel ezer embert épít le a cég.
Súlyosan megsérült egy rabló Zalaegerszegen
Két férfi ellopta Zalaegerszegen egy külföldi nő táskáját, amelyben közel félmillió forint volt. A sértett az egyik támadóval dulakodni kezdett, a nő könnyebben, a férfi súlyosan megsérült.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- rablás
- kékfény
- Címkefelhő »
Újra van fűtés a gáz nélkül maradt zalaegerszegi utcában
Ismét van fűtés abban a harminc zalaegerszegi lakásban, ahol vasárnap hajnalban leállt a gázszolgáltatás.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- fagy
- gázszolgáltatás
- EON
- Címkefelhő »
400 ezer forintra büntették a kórházban verekedő férfit
Gyorsított eljárásban ítélték el azt a férfit, aki a hétvégén ittasan támadt rá a segítségére siető mentősre, ápolónőre és orvosra. A dühöngő beteget 400 ezer forintra büntették.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- kékfény
- Címkefelhő »
Orvosára támadt egy részeg Zalaegerszegen
Fejsérüléssel kórházba szállított férfi támadt az őt ellátó orvosra, ápolónőre és mentősre vasárnap Zalaegerszegen - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfit őrizetbe vették.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- rendőrség
- kékfény
- Címkefelhő »
Uniós támogatással épült gyógyszergyártó üzem Zalaegerszegen
Több mint 61 millió forint uniós támogatással gyógyszergyártó üzem épült Zalaegerszegen; a Pernix Pharma Gyógyszergyártó Kft. üzemcsarnokát pénteken adták át az északi iparterületen.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- gyógyszergyártás
- Címkefelhő »
Német bolti tolvajt kaptak el Zalaegerszegen
Egy üveg parfümöt próbált meg ellopni egy hatvanéves német nő Zalaegerszegen, a rendőrök őrizetbe vették. Augusztus közepe óta már a kisebb értékű lopásokért is elzárást lehet kiszabni.
A kidobott ellenőrzőn bukott le az illegális szemetelő
Kommunális hulladékaival együtt régi munkaszerződéseit és gyereke ellenőrzőjét is kidobta a zalaegerszegi erdőszélen egy férfi. Az így beazonosítható illető ellen eljárást indít a város polgármesteri hivatala.
Megrovást kapott egy kopogtatócédulát hamisító férfi
Rokonai helyett írta alá tavasszal a kopogtatócédulákat egy zalaegerszegi férfi, akit ezért az ügyészség megrovásban részesített.
A ZTE hármat lőtt, de ötöt kapott a Kaposvártól
A Kaposvár nyolcgólos meccsen győzött Zalaegerszegen a labdarúgó Soproni Liga első fordulójának a szombati játéknapján.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- foci
- ZTE
- Kaposvár
- Címkefelhő »
Innovációs központ épült Zalaegerszegen
Átadták a több mint 400 millió forintos beruházással létrehozott zalaegerszegi inkubátorházat és innovációs központot, ahol egyebek mellett fuvarozással és fröccsöntéssel foglalkozó cégek béreltek területet.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- fejlesztés
- innováció
- Címkefelhő »
Újra szétverték a zalaegerszegi holokauszt-emlékművet
Megrongálták a zalaegerszegi holokauszt-emlékművet - közölte a helyi zsidó hitközségi elnök vasárnap. Az emlékművet már húsvétkor is megrongálták, és csak pár hete fejeződött be a rendbehozatala.
Lett csatár vezérletével nyert a ZTE
A Zalaegerszeg hazai pályán könnyedén, 3-0-ra legyőzte a sereghajtó Diósgyőrt a labdarúgó Soproni Liga 25. fordulójában, s ezzel ismét a negyedik a tabellán. A vendéglátók két gólját is a lett Rudnevs szerezte.
Illés bombagóljával szerzett pontot a ZTE
Döntetlent hozott a harmadik Győr és a negyedik ZTE zalaegerszegi összecsapása a labdarúgó Soproni Liga 23. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Calici vírus miatt részleges látogatási tilalom Zalaegerszegen
Részleges látogatási tilalom lépett életbe a Zala Megyei Kórház két osztályán calicivírus- fertőzés miatt - tájékoztatott a zalaegerszegi intézmény főigazgatója.
Calici-fertőzés van a Zala Megyei Kórházban
- címkék:
- Zalaegerszeg
- kórház
- fertőzés
- calici
- Címkefelhő »
A Videoton a 91. percben egyenlített Zalaegerszegen
Fordulatos mérkőzésen, a ráadásban esett góllal szerzett pontot az éllovas Videoton a harmadik helyezett Zalaegerszeg otthonában a labdarúgó Soproni Liga 21. fordulójának szombati mérkőzésén.
Ők is boldogtalanok
Csak a félidőig örülhettek a körmendiek a ZTE-csarnokban
Idénybeli 15. bajnokiján is megőrizte veretlenségét az éllovas ZTE, miután 61-58-ra legyőzte a vendég Körmendet a férfi kosárlabda NB I szombati rangadóján.
Kamu weboldal nevét fújták a Fidesz és az MSZP zalaegerszegi irodájára
Nem létező internetes oldal nevét fújták szombatra virradóra az MSZP és a Fidesz zalaegerszegi irodájának falára. Mindkét párt bejelentette a rongálást.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- pártiroda
- rongálás
- Fidesz
- MSZP
- Címkefelhő »
Vádat emeltek a társaikat összeverő diákok ellen
Zalaegerszegi középiskolások ellen emeltek vádat, amiért összeverték és bántalmazták két társukat. A verésekről felvételt is készítettek, ezek alapján az ügyészség különösen brutális viselkedésük miatt akarja bíróság elé állítani őket.
Szervleállások okozták a fiatal H1N1-beteg halálát
Több szervi elégtelenséget és tüdőgyulladást okozott a H1N1 influenzavírus annál a 24 éves zalaegerszegi fiatalembernél, aki a Zala Megyei Kórházban halt meg a hét elején. A család szerint a férfinak nem volt krónikus betegsége, tervezte, hogy beoltatja magát.
Drótkötél rántotta földre a sárkányrepülőt
Nem akadt ki a vontatásra használt drótkötele annak a sárkányrepülőnek, aki szombaton zuhant le Zalaegerszegen. A férfit autóval vontatták a magasba, de végül a földre ránotta a drótkötél.
Lezuhant egy sárkányrepülőgép Zalaegerszegnél
- címkék:
- Zalaegerszeg
- légibaleset
- Címkefelhő »
Zseblámpás hangoskiállítás a textilgyárban
Megint bezárták a zalaegerszegi jégcsarnokot
Ismét bezárták a zalaegerszegi jégcsarnokot; a rendezetlen tartozások miatt kikapcsolták az áramot a jégcsarnokban, az MKB Bank pedig visszavonta a létesítmény tulajdonjogát a Markó Galéria Kft.-től - írta pénteki számában a Zalai Hírlap.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- jégkorong
- Címkefelhő »
ZTE-vezetés után Kabát-mesterhármas
Az Újpest többek között a háromszor eredményes Kabát Péter remeklésének köszönhetően 4-1-re legyőzte szombaton a Zalaegerszeget a labdarúgó Soproni Liga 7. fordulójában.
Szabó Magda meséje színpadon
Az Anti Fitness Klubtól a Zanzibárig: Magyar Dal Napja
- címkék:
- Péterfy Bori
- Bíró Eszter
- Szalóki Ági
- Geszti Péter
- Halász Judit
- Dés László
- Palya Bea
- Kern András
- Presser Gábor
- Bródy János
- Müller Péter Sziámi
- Másik János
- Jamie Winchester
- Váczi Eszter
- Zséda
- Budapest
- Miskolc
- Komárom
- Eger
- Békéscsaba
- Kecskemét
- Győr
- Tata
- Dunaújváros
- Zalaegerszeg
- Várpalota
- Quimby
- Napra
- Heaven Street Seven
- Csík zenekar
- Pannonia Allstars Ska Orchestra
- Besh o droM
- koncert
- Pál Utcai Fiúk
- Makám
- Kispál és a Borz
- Magyar Dal Napja
- Nemjuci
- Kerekes
- Irie Maffia
- Muzsikás
- Sebő együttes
- Bëlga
- Kaláka együttes
- Magashegyi Underground
- Cabaret Medrano
- Specko Jedno
- Hangmás
- Címkefelhő »
Kétéves volt a zalai kórház kiégett elektromos rendszere
Vizsgálatot indít a Zala Megyei Kórház a szerdai áramkimaradás miatt, mivel mindössze 2 éves volt az elektromos rendszer, amely kiégett a kórházban. A műszaki hiba miatt az intézmény 10 órán át áram nélkül volt volt, csütörtökre azonban helyreállt az ellátás.
Áramszünet volt a Zala Megyei Kórházban
Áram nélkül maradt a Zala Megyei Kórház, egy komolyabb műtétet félbe is kellett szakítani. A betegeket másik kórházba szállítják. Egyetlen gyermek volt lélegeztető-gépre kacsolva, az ő lélegeztetését megoldották.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- kórház
- áramszünet
- Címkefelhő »
A triplázó Zahorecz volt a ZTE veszte
A Kaposvár Zahorecz három góljával nyert Zalaegerszegen a labdarúgó Soproni Liga harmadik fordulójának szombati játéknapján.
Bajzáték idegenben verték péppé a Zalaegerszeget
A Győr öt góllal nyert idegenben - a szünetben még 2-1-re vezető - Zalaegerszeg ellen a labdarúgó Soproni Liga 25. fordulójának keddi játéknapján.
Bővít a Flextronics Zalaegerszegen
Mintegy 100-200 fővel bővíti a foglalkoztatottak létszámát a Flextronics zalaegerszegi gyára; az üzemegység stabilitását egy napokban megkötött, hosszú távú projekt garantálja - tájékoztatta Hetényi Márk pénzügyi igazgató.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- céghírek
- Flextronics
- Címkefelhő »
Felakasztotta magát egy rab a zalaegerszegi börtönben
Lepedőcsíkokból készített kötéllel akasztotta fel magát egy rab a zalaegerszegi börtönben. A férfit a börtön személyzetének és a mentőknek sem sikerült újraéleszteni. A vizsgálat kizárta az idegenkezűséget.
Jól állják a válságot a fürdők
Nem érzik a válság kedvezőtlen hatásait a magyarországi fürdők, a hazai turizmus élénkülése miatt néhol még nőtt is a forgalom. Nagy megtérüléssel kecsegtetnek a beruházások, mind több település vág bele a fejlesztésbe - írja a Világgazdaság.
Vizsgálják az újabb diákalázós zalai videót is
Az újabb zalai diákmegalázós videó miatt is eljárást indított a rendőrség. Az új kisfilm kapcsán könnyű testi sértés gyanúja miatt indítottak eljárást három fiatalkorú ellen. Egy korábban nyilvánosságra került zalai videó kapcsán pedig csoportos garázdaság, valamint könnyű testi sértés miatt indítottak eljárást két fiatalkorú és egy felnőtt ellen
- címkék:
- Zalaegerszeg
- kékfény
- diákverés
- Címkefelhő »
Újabb videó a zalaegerszegi diákmegalázásról
- címkék:
- Zalaegerszeg
- kékfény
- diákverés
- Címkefelhő »
Rövidebb munkahét a GE nyolc magyar gyárában
A GE Hungary Zrt. Consumer & Industrial üzletága szerdán bejelentette, hogy megállapodott a szakszervezetekkel a négynapos munkahét bevezetésének feltételeiről. A vállalat célja ezzel a munkahelyek megtartása.
Zokogás kísérte Kercsó utolsó hokiedzését
Zokogó szülők és gyerekek között tartotta meg utolsó edzését csütörtökön Kercsó Árpád a Zalai Titánok jégkorongcsapatánál. A kiváló szakember megelégelte a kilátástalan helyzetet és távozik Zalaegerszegről.
Ideiglenesen megmenekült az egerszegi hokiműhely
Megszületett a megállapodás a zalaegerszegi jégcsarnok új tulajdonosa és a Zalaegerszegi Jégsport Egyesület között. Ennek értelmében az MKB Bank beleegyezett abba, hogy a jégcsarnokot átmeneti jelleggel 60 napig az egyesület üzemelteti.
- címkék:
- jégkorong
- Zala megye
- Zalaegerszeg
- Címkefelhő »
Eladó a zalaegerszegi jégcsarnok
Felszámolják a Zalaegerszegi Jégcsarnok Fejlesztő és Üzemeltető Kft.-t, így 290 millió forintért eladósorba került a városi jégcsarnok. A kft. adóssága több, mint 400 millió, a pályázati határidő december 29, mivel nemrég már az áramot és a gázt is kikapcsolták - derül ki a Napi Gazdaságból.
Csütörtökön is folytatódik a vasutassztrájk
Sem a MÁV, sem a VDSZSZ nem engedett az álláspontjából, így csütörtökön is folytatódik a vasutassztrájk. A vonatközlekedés továbbra is kiszámíthatatlan, főképp a nagyobb városok állomásain áll a forgalom. A vasúttársaság a szakszervezet sztrájkalapjának kimerülésében bízik, az érdekképviselet szerint hiába.
Ma adják át a zalaegerszegi Media Marktot
December 4-én 8 órakor Zalaegerszegen nyitja tizenhetedik hazai áruházát a Media Markt - tájékoztat a Napi Gazdaság.
Éhezhetnek a Zalabaromfi pulykái
Jövő csütörtöktől nem hiteleznek több takarmányt a takarmánykeverők a Zalabaromfi megrendelésére nevelt 350 ezer pulyka további tartására, ugyanis nem látják biztosítottnak a befektetésük megtérülését - közölte Dodonka József, a termelői konzorcium vezetője a Zalai Baromfitartók közösségének pénteki sajtótájékoztatóján, Zalaegerszegen.
Állami mentőövet vár a Zalabaromfi
A Zalabaromfi Zrt. további működéséhez ismét az agrártárca segítségét kéri hétfőn a parlamentben Gyimesi Endre országgyűlési képviselő, Zalaegerszeg fideszes polgármestere.
Tizenéves lányok tartóztattak fel egy tolvajt
- címkék:
- Zalaegerszeg
- rendőr
- rendőrség
- kékfény
- Címkefelhő »
Tífuszos beteget kezelnek Zalaegerszegen
A hét végén hagyhatja el a zalaegerszegi kórházat az az indiai férfi, akit a múlt hét óta tífusszal kezelnek. A városban 20-25 éve nem találkoztak ezzel a betegséggel.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- kórház
- Zala megye
- tífusz
- Címkefelhő »
Az M9-es megépítését szeretnék a zalaiak
Az M9-es gyorsforgalmi út mielőbbi megépítését, valamint a 86-os főút zalai településeket elkerülő szakaszainak kivitelezését szorgalmazzák Zala megyében a polgári oldal képviselői - közölte Gyutai Csaba, Zalaegerszeg alpolgármestere.
Kiraboltak egy élelmiszerboltot Zalaegerszegen
Fegyvernek látszó tárggyal raboltak el pénzt egy élelmiszerüzlet kasszájából csütörtökön Zalaegerszegen.
Zöldövezet nyílhat a Vérmalom helyén
Zöldturizmushoz kapcsolódó beruházás valósul meg a komfort nélküli, leromlott állapotban lévő szükséglakások felszámolása után Zalaegerszegen, a Vérmalom területén - tájékoztatta Tombi Lajos alpolgármester az MTI-t.
Önálló település marad Pethőhenye
Érvényes és eredményes volt a helyi népszavazás vasárnap a Zala megyei Petőhenyén: a résztvevők többsége nem támogatta a község Zalaegerszeghez való csatlakozását, így a település továbbra is önállóan fog működni.
Kultúrfejlesztés a dunántúli térségben
A Közkincs program több mint 300 millió forintnyi kulturális fejlesztésekre fordítható pályázati támogatásából csaknem 44 millió forintot nyugat-dunántúli települések nyertek el - közölte Borosán Gyula, a Nyugat-dunántúli Regionális Közkincs Bizottság elnöke szerdai sajtótájékoztatóján Zalaegerszegen.
Késsel zsaroltak ki félmilliót a zalai kamaszok
Veréssel és késsel zsaroló zalaegerszegi tizenéves fiúk ellen emelhet vádat az ügyészség. A kamaszok pár tízezer forintos tételekben mintegy hatszázezer forintot vettek el egy kortársuktól, akinek a szülei a rendőrséghez fordultak. A fiúkról kiderült, hogy több áldozatuk volt, valamint raboltak is.
Zalaegerszegi futballsiker Kaposváron
A Zalaegerszeg kétgólos győzelmet aratott Kaposváron a labdarúgó Soproni Liga 23. fordulójának zárómérkőzésén.
Pályázott és nyert a két nagy zalai város
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán - fele-fele arányban - közel 1,8 milliárd forintot nyert el Zalaegerszeg és Nagykanizsa önkormányzata - jelentette be Baracskai József, a fejlesztési tanács tagja hétfőn sajtótájékoztatón Zalaegerszegen.
Pénzhamisítókat vettek őrizetbe Zalában
Három, pénzhamisítással gyanúsított férfit vettek őrizetbe az elmúlt napokban Zala megyében. A hamisítók hónapok óta a megye több városában fizettek saját készítésű tíz- és húszezresekkel.
Várhidi a Baróti-féle futballelveket követi
Várhidi Péter szövetségi kapitány az utolsó kísérletezésre szánt meccsnek tartja a szeptemberben rajtoló vb-selejtezők előtt a jövő szerdai, szlovénok elleni barátságos találkozót a magyar labdarúgó-válogatott számára.
Gyártást hoz hazánkba a Flextronics
Májustól újabb gyártási programot telepít Magyarországra és több száz dolgozóval növeli a foglalkoztatottak számát a világ egyik legnagyobb szerződéses gyártója, a Flextronics Ltd. Ezzel párhuzamosan Zalaegerszegen tovább fejlesztik Kelet-Közép-Európa legnagyobb regionális szervizközpontját - olvasható a Napi Gazdaságban.
Zalaegerszegről erősített a Newcastle
Az angol klub hivatalos honlapja szerint négy és fél éves szerződést kötött a Newcastle United élvonalbeli labdarúgócsapatával Kádár Tamás, a Zalaegerszeg utánpótlás-válogatott védője. Információnk szerint a játékos vételára 1,2 millió euró volt.
Benzinkutat raboltak ki Zalaegerszegen
Fegyverrel raboltak ki egy benzinkutat hétfő hajnalban Zalaegerszegen. A rabló elmenekült, a rendőrök keresik.
Rendőr fékezte meg a bevásárlókocsin veszekedőket
Komoly perpatvar alakult ki egy zalaegerszegi áruház parkolójában. Két vásárló csúnyán összeveszett a bevásárlókocsin, egyikük megrongálta a másik autóját is.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- rendőr
- rongálás
- Zala megye
- Címkefelhő »
Drágábban temetnek januártól Zalaegerszegen
Főként a város fejlesztésére fordítja Zalaegerszeg képviselő-testülete a jövő évre vonatkozó díjemeléseket - közölte pénteken Gyimesi Endre polgármester, a csütörtöki közgyűlés döntéseit ismertető sajtótájékoztatón. Az árváltozások 6 és 22 százalék közötti mértéket jelentenek januártól.
Magyarország bevállalja a 24 csapatos Eb-t
Pécs, Kaposvár, Miskolc és Zalaegerszeg polgármestere is garanciát vállal, hogy rendező városként beszáll a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságba, amennyiben ez szükséges, azaz ha az európai szövetség (UEFA) 16-ról 24-re növelné a résztvevő válogatottak számát. Minderről a pályázati bizottság adott tájékoztatást.
Üres nézőtér előtt lépett fel a Tankcsapda
Megviccelték születésnapján a Tankcsapdát Zalaegerszegen, ahol egy jól szervezett "összeesküvés" eredményeként az ürességtől kongó nézőtér előtt kezdett játszani az együttes, noha a koncertre az összes jegy elkelt.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- koncert
- Tankcsapda
- Címkefelhő »
Laktanyaépületből szociális bérlakások
Újabb, 14 lakásos, 150 milliós költséggel kialakított szociális bérházba költözhettek be Zalaegerszegen a hét végén az arra rászorult családok - tájékoztatta az önkormányzat sajtóreferense az MTI-t.
Napi kétezerből élnek a gazdag hajléktalanok
A hajléktalanok sokkal jobban különböznek egymástól, mint korábban gondolták - vonták le a tanulságot egy friss felmérésből a készítők, akik tíz város hajléktalanjait kérdezgették életkörülményeikről. Az eredményekből kiderül az is: Székesfehérváron élnek a legszegényebb és a leggazdagabb hajléktalanok is. Budapesten sokuknak van munkája, de rengeteg munkaképtelen is akad. Kecskeméten élnek a legidősebb hajléktalanok, és Zalaegerszegen a legfiatalabbak.
Halálos tűz Zalaegerszegen
Meghalt egy férfi Zalaegerszegen, amikor tűz ütött ki egy mezőgazdasági épületben.
Tíz emberrel ikszelt a Fradi
A Borsodi Liga 20. fordulójában három helyszínen nem láthattak gólt a nézők, Kaposvárott az FTC tíz emberrel szerzett pontot, Zalaegerszegen nem bírt egymással a ZTE és a Honvéd, Diósgyőrben pedig a Pécs ért el 0-0-s döntetlent. Az MTK a Sopront, a Fehérvár a Pápát győzte le 2-0-ra, a REAC pedig a Vasas ellen mentette ikszre a mérkőzést Polonkai góljával.
Bajnokverés Zalaegerszegen
Végig vezetve 97-92-re legyőzte a Zalaegerszeg az Atomerőmű gárdáját a férfikosárlabda-bajnokságban.
Kupa kiegyensúlyozott gazdaságpolitikát tart szükségesnek
Az adó- és járulékcsökkentési lépésekhez és ígéretekhez a hozzájuk igazodó gazdaságpolitikát is meg kellene alkotni, fokozatosan megszüntetve a jól teljesítő reálgazdaság és a pénzügyi helyzet közötti kiegyensúlyozatlan állapotot - jelentette ki Kupa Mihály szerdán Zalaegerszegen.
Hét gól Zalaegerszegen, már második a Loki
Továbbra is veretlen az MTK labdarúgócsapata, amely a Borsodi Liga 9. fordulójának vasárnapi rangadóján, Zalaegerszegen győzött 4-3-ra úgy, hogy végig irányította a találkozót. A meccs hőse a kétgólos Hrepka Ádám volt. A címvédő Debrecen hazai pályán kétgólos győzelmet aratott a Pécs felett, így továbbra is veretlen a bajnokságban, ráadásul feljött a második helyre a tabellán.
Nagy csatában nyert a Szolnok kosárcsapata
Szoros összecsapáson, a hajrában megfordítva az eredményt, idegenben, Zalaegerszegen győzött a Szolnok nőikosárlabda-csapata.
Börtönbüntetést is kaphatnak a vandál motorosok
Motorozó fiatalok randalíroztak a hétvégén Zalaegerszeg egyik leglátogatottabb természetvédelmi területén. Az előzetes becslések szerint a kár értéke meghaladja a 300 ezer forintot. Rongálás bűntettének alapos gyanúja miatt ismeretlen elkövetők ellen eljárás indult. A tettesek akár többévi börtönbüntetést is kaphatnak.
Műfüves pályát avattak Zalaegerszegen
A Bozsik-program keretében megvalósult, nemzetközi méretű (105x68 m-es), műfüves, villanyfényes pályát avattak kedden Zalaegerszegen.
Az Eb-elődöntőt veszik célba U19-es női focistáink
Felszabadult játékot vár tanítványaitól Markó Edina, a július 20-tól 31-ig tartó U19-es női labdarúgó Európa-bajnokság magyarországi nyolcas döntőjére készülő válogatott szövetségi edzője.