EZ Basic

címke rss

Itt a skandináv ősz - EZ Basic-klippremier

Őszies hangulatú klipet készített az EZ Basic a Petőfi Rádión is gyakran hallható Sometimes I Can't című számához, mely a Quarton látható először.

Ki tudja, meddig marad ez így. Újdonságértesítő

Archívum2012.04.26, 16:26

A kilencvenes évek egyik legfontosabb elektronikus zenekara, az Orbital új lemezzel kedveskedik azoknak, akiknek tetszett a koncertjük a Balaton Soundon. Az EZ Basic légiesen retrózik, Sufjan Stevens pedig kedvenc rapperünkkel és egy igazi, komoly zeneszerzővel alkotott kiismerhetetlen triót.

Táncos temetés az éledező budapesti klubszíntérről

Kultúra2007.11.09, 13:02

Két évvel ezelőtt többek között azzal a törekvéssel indította útjára a kultúrtárca a PANKKK (Program a Nemzeti Könnyűzenei Kultúráért) elnevezésű programot, hogy kezdő zenekaroknak nyújtson segítséget abban, hogy a nagyközönség elé juttathassák produkciójukat. Nos, idén huszonöt pályázó zenekar kapott anyagi segítséget ahhoz, hogy elkészítse első nagylemezét, és közülük most a napokban jelent meg két együttes, a Hangmás és az EZ Basic debütáló albuma is, és mivel valamennyire szintén ide sorolható a független budapesti gitárszíntér egyik prominens zenekara, az Óriás is, az ő bemutatkozó EP-jüket is meghallgattuk a másik két lemez meellett. ...

Előző
  • 1
Következő