újságíró

címke rss

Élnek az Irakban elrabolt román újságírók

Nagyvilág2005.05.13, 20:45

Él a március végén Irakban elrabolt három román újságíró, s a bukaresti kormány tárgyalásokat folytat kiszabadításuk érdekében - közölte pénteken Szófiában Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök.

Soma spirituális útjai

Vendégszoba2005.04.29, 16:39

Soma egyik előadó kiesése miatt sem bánkódik, mert a sajnálatot tudatosan kiirtja az életéből, hiszen "annak is lezuhan az energiaszintje, aki sajnál és annak is, aki sajnálva van". Szerinte a hang csak egy eszköz, az energiaminőség számít, ami átjön ezen keresztül, így nem az a legfontosabb, hogy valaki négyoktávnyi hangterjedelemmel rendelkezzen. A bulvársajtóról, az újságírókról nincs rossz véleménye, de a bulvárlapok főszerkesztőinek lelkéért aggódik, mert Soma szerint ők a sötét erőkkel vannak szövetségben. A dzsesszénekesnőt persze a Megasztárról is faggatták bőszen a csetelők, így mesélt a már kiesett tehetségekről, a megbánttott ...

Próbaidőn a Gyurcsányt rágalmazó újságíró

Itthon2005.04.26, 16:51

Nem jogerősen egy év próbára bocsátotta kedden meghozott ítéletében a Pesti Központi Kerületi Bíróság Török Lászlót, a Magyar Nemzet újságíróját. Török egy 2003-ban megjelent cikkben megrágalmazta az akkor még sportminiszter Gyurcsány Ferencet és cégét.

Életben vannak az elrabolt román újságírók

Nagyvilág2005.04.26, 18:56

Életben vannak az Irakban elrabolt román újságírók, noha lejárt a túszejtők által követeléseik teljesítésére múlt pénteken szabott határidő. A hírt a román Prima TV egyik igazgatója közölte kedden egy bukaresti sajtótájékoztatón, s tudatta azt is: az emberrablók tovább tárgyalnának. A túszok közül ketten a magántelevízió alkalmazottjai.

Megtámadtak egy ellenzéki újságírót Üzbegisztánban

Nagyvilág2005.04.25, 22:35

Megtámadtak, és súlyosan megsebesítettek egy ellenzéki újságírót, emberi jogi aktivistát Üzbegisztánban, ahol komoly szociális feszültségek halmozódtak fel, és sokkot okozott a szomszédos kirgiz rezsim bukása.

Pápamarcipánnal üzletel Ratzinger szülőfaluja

Nagyvilág2005.04.22, 15:46

Joseph Ratzinger szülőfaluját a választások óta valósággal megszállta a nemzetközi média. A 2500 fős kis bajor hegyi faluban jelenleg minden lakosra átlagosan négy újságíró jut, a helyiek egyre rutinosabban válaszolnak a naponta számos alkalommal feltett azonos kérdésekre. Például mindig elmondják, hogy Ratzinger mindössze kétéves koráig lakott a faluban, ahol újabban kis ehető Ratzinger- marcipánfigurákat is lehet kapni.

Gyanúsítottat tartóztattak le az elrabolt román újságírók ügyében

Nagyvilág2005.04.05, 21:25

Letartóztatták Omar Hajszam szíriai-román állampolgárt, akinek köze lehet három román újságíró Irakban történt elrablásához - jelentette be kedden este a román államfői hivatal szóvivője.

Kiosztották a Pulitzer díjakat

Nagyvilág2005.04.04, 22:11

Kihirdették hétfőn New Yorkban a magyar származású Joseph Pulitzer újságíró és kiadó nevét őrző díjnak, az amerikai újságírás legrangosabb kitüntetésének az idei nyerteseit. A Los Angeles Times és a The Wall Street Journal két Pulitzer díjat nyert az idén.

Váltságdíjat követeltek a román újságírók elrablói

Nagyvilág2005.03.30, 06:24

Váltságdíjat követeltek az emberrablók az Irakban eltűnt három román újságíró és őket kísérő üzletember szabadon bocsátása fejében. Ezt egy szíriai üzletember, Omar Hajszam közölte kedden több román televízióban, akivel elmondása szerint "kapcsolatba léptek az emberrablók".

Az al-Dzsazíra felvételt mutatott be a román újságírókról

Nagyvilág2005.03.30, 23:54

Az al-Dzsazíra katari hírtelevízió videofilmet mutatott be szerdán, amelyen az Irakban egy ismeretlen csoport által elrabolt három román újságíró volt látható. A román kormány közölte: mindent megtesz a túszok kiszabadítása érdekében.

Váltságdíjat követeltek a román újságírók elrablói

Nagyvilág2005.03.30, 12:00

Váltságdíjat követeltek az emberrablók az Irakban eltűnt három román újságíró és őket kísérő üzletember  szabadon bocsátása fejében. Közben a BTA bolgár hírügynökség kedd délután azt jelentette, hogy Abu Muszab az-Zarkávi jordániai származású terroristavezér csoportja vállalta magára a három román újságíró elrablását.

Több újságíró megsérült a kirgizisztáni zavargások során

Nagyvilág2005.03.25, 20:37

Több újságíró is súlyosan megsérült a kirgiz rendszer bukásához vezető csütörtöki biskeki ellenzéki megmozdulás és az azt követő fosztogatások során - közölte pénteken a Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ).

Német újságíró elrablását jelentette be egy iraki csoport

Nagyvilág2005.03.23, 21:37

Német útlevéllel rendelkező újságíró elrablását jelentette be szerdán közzétett videofelvételén egy mostanáig ismeretlen iraki szélsőséges csoport.

Obersovszly Péter: Lábszagú magyar sztárvilág

Vendégszoba2005.10.10, 18:56

Obersovszly Péter a "lábszagú magyar sztárvilágról" írt botránykönyve nagyot ütött. Az Öljétek meg Tévémacit! című könyvben a magyar média híres alakjairól sorra (kiről névvel, kiről név nélkül) rántja le a leplet az egykor szintén médiaszemélyiség újságíró. Azt mondja haragszik kollegáira, és nem szeretne velük többé együtt dolgozni. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem szereti őket. Obersovszky Péter a Csevegőszobában beszélt a könyvről, véleményének felvállalásáról és az esetleges következményekről.

A megbízott portugál kormányfő megalakította kormányát

Nagyvilág2005.03.04, 23:40

José Sócrates megbízott portugál kormányfő péntek este José Sampaio államfővel folytatott megbeszélése után újságírók előtt bejelentette, hogy megalakította kormányát, amelyben 16 miniszter lesz.

Ellenzéki újságírót gyilkoltak meg Azerbajdzsánban

Nagyvilág2005.03.03, 18:52

Meggyilkolták egy azerbajdzsáni ellenzéki hetilap főszerkesztőjét. Elmar Huszeinovot szerda este bakui háza előtt agyonlőtték - közölték rendőrségi illetékesek.

Megtalálták a lefejezett ukrán újságíró gyilkosait

Nagyvilág2005.03.01, 16:54

Őrizetbe vették azokat a személyeket, akiket Georgij Gongadze ukrán újságíró megölésével gyanúsítanak. Gongadze lefejezett holttestét több mint négy éve találták meg.

Két indonéz újságírót raboltak el Irakban

Nagyvilág2005.02.19, 00:48

Egy eddig ismeretlen iszlamista szervezete, a magát Dzsais al-Mudzsahedin (a Harcosok Hadserege) közölte, hogy az ő fegyveresei ejtették foglyul Irakban azt a két indonéz újságírót, akiknek elrablásáról a jakartai külügyminisztérium pénteken számolt be.

Újságírók lehallgatásával vádolják a horvát hírszerzést

Nagyvilág2005.02.08, 00:38

Nyomozás indítását követelte öt horvát újságíró hétfőn annak bizonyítására, hogy a horvát Nemzetbiztonsági Ügynökség (POA) lehallgatta telefonjaikat.

Naponta lesz kormányszóvivői tájékoztató

Itthon2005.02.07, 16:25

A jövő hét első felétől napi rendszerességűvé váló kormányszóvivői tájékoztatók elsődleges célja az, hogy a szóvivők a miniszterelnök sajtó számára nem nyilvános programjairól, megbeszéléseiről is be tudjanak számolni az újságíróknak - közölte Batiz András kormányszóvivő.

Orbán távozhat a Fidesz éléről

Itthon2005.01.21, 09:29

Orbán Viktor újságíróknak megerősítette, hogy folynak beszélgetések a párton belül a pártelnöki funkció és a miniszterelnök-jelölti szerep esetleges szétválasztásáról. Úgy vélte azonban, hogy döntés még sokáig nem lesz az ügyben.

Seal eljegyezte Heidi Klumot

Női Lapozó2005.01.06, 12:48

A német szupermodell számtalan alkalommal elmondta az újságíróknak, hogy két embernek nem kell ahhoz összeházasodnia, hogy boldogan együtt éljenek. A jelek szerint azonban a szőke szépség nem tudott ellenállni barátja, Seal ajánlatának.  

Tavaly ötvenhat újságírót öltek meg

Nagyvilág2005.01.03, 22:30

Ötvenhat újságírót öltek meg tavaly hivatása gyakorlása közben, közülük huszonhármat Irakban - közölte hétfőn a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű New York-i székhelyű szervezet.

Nagyinterjú: Batiz András

Szex2005.01.03, 16:52

Huszonkét évesen úttörő a magyar kereskedelmi televíziózásban, 29 évesen saját érzése szerint már kissé megcsömörlött tévés újságíró. Hét év alatt a legismertebb műsorvezetők egyikévé vált, mégis otthagyta a jól fizetett állását. Október óta kormányszóvivőként a Gyurcsány-kormány egyik arca lett.

Kivégeztek egy újságírót Irakban, mert kémnek hitték

Nagyvilág2004.12.24, 09:25

Kivégeztek egy olasz újságírót Irakban. Elrablói azért végeztek Enzo Baldonival, mert kémnek hitték. A vele együtt fogva tartott két francia túszt kedden engedték szabadon.

Elengedték az elrabolt francia újságírókat

Nagyvilág2004.12.21, 19:23

Szabadon engedte az augusztus óta fogva tartott két francia újságírót az Iraki Iszlám Hadsereg nevű szélsőséges csoport - jelentette be az al-Dzsazíra arab hírtelevízió. A két újságírót átadták Franciaország bagdadi nagykövetségének.

Idén 54 újságírót öltek meg Oroszországban

Nagyvilág2004.12.12, 11:04

December végéig 54 újságíró vesztette életét Oroszországban. A korábbi évek hasonló adatainak ez a duplája.

Ötvennégy újságírót öltek meg 2004-ben

Nagyvilág2004.12.11, 10:17

Ötvennégy újságírót öltek meg az idén a New York-i székhelyű Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) adatai szerint. Az újságírók számára Irak a legveszélyesebb ország, a tavalyi tizenhárommal szemben idén huszonhárom újságírót öltek meg a közép-keleti országban.

Szabadon engedtek egy kubai ellenzéki újságírót

Nagyvilág2004.12.06, 18:26

Egészségügyi okokból szabadon engedtek egy börtönbüntetésre ítélt ellenzéki újságírót Kubában. Jorge Olivera Castillo a De Cuba című folyóirat munkatársa volt, és külföldi hírügynökségeknek tudósított az országból. Azzal a váddal börtönözték be hetvennégy társával együtt, hogy meg akarták dönteni a Castro-rendszert.

Letartóztatások a szaúdi reformerek perén

Nagyvilág2004.12.03, 13:20

Kilenc embert, köztük újságírókat és hozzátartozókat tartóztattak le egy szaúd-arábiai bírósági tárgyaláson, ahol három szaúdi reformer perét tartották. A bűnük az volt, hogy jelen szerettek volna lenni a tárgyaláson, amelyet eredetileg nyilvánosnak hirdettek meg. 

Vádat emeltek a Népszava egyik újságírója ellen államtitoksértés miatt

Itthon2004.11.06, 16:03

Vádat emelt a Népszava egyik újságírója ellen államtitoksértés miatt, a Fővárosi Főügyészség, ugyanakkor megszüntette az ügyben a lap szerkesztője ellen indult eljárást - közölte a főügyészség szóvivője szombaton.

Orbán szerint vállalhatóak kivágott mondatai

Itthon2004.10.22, 12:49

Orbán Viktor szerint vállalhatóak azok a mondatok, amelyeket egy vele készült interjúból vágtak ki, mielőtt leadták volna a Hír TV-ben - írja a Népszabadság. A megvágott interjú miatt távozott a televíziótól az interjút készítő újságíró.

Schumi lerendezte a tudatlan kínai újságírókat

Gphírek2004.09.23, 12:29

Michael Schumacher egy kínai sajtótájékoztatón a legbutább újságírói kérdésekre is türelmesen válaszolt, miközben Bernie Ecclestone úgy nyilatkozott: a Ferrari rémesen egoista.

Modernzenei ernyőszervezet alakulhat

Partytár2004.10.03, 20:25

Nyilvános vitaestet rendezett a Pararádió kedd este a Trafóban, Mi a zene 2005-ben? címmel, zenekritikusok, szervezők, újságírók, művészek részvételével. Ezen többek között felvetődött egy, a rétegzenei irányzatok képviselőit tömörítő egyesület megalapítása.

Kiszabadulhatnak az Irakban elrabolt franciák

Nagyvilág2004.09.18, 22:00

Állítólag elengedik a hetek óta fogva tartott francia túszokat őrzőik. Az iszlám szélsőségesek azt a feltételt szabták, hogy az újságíróknak egy ideig az iraki ellenállás tevékenységéről kell tudósítaniuk. Közben szélsőségesek újfent elraboltak tíz külföldit.

Kiszabadult egy kanadai újságíró Irakban

Nagyvilág2004.09.13, 20:55

Kiszabadult Irakban egy kanadai újságíró, akit a múlt hét szerdáján ejtettek túszul, és akit azzal fenyegettek, hogy levágják a fejét - közölte hétfőn a kanadai külügyminisztérium.

Kiosztották a Zöld toll-díjat

Tudomány2004.09.08, 12:15

A környezetvédelmi újságíróknak meghirdetett Zöld toll pályázat nyerteseinek osztott ki díjakat Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter Budapesten.

Elraboltak és megvertek egy újságírót Irakban

Nagyvilág2004.09.06, 20:50

Elraboltak és megvertek egy iraki újságírót az észak-iraki Ramádiban, majd nem sokkal ezután szabadon is engedték - számolt be róla hétfőn az őt alkalmazó AFP francia hírügynökség.

Megnőtt a két francia túsz kiszabadulási esélye

Nagyvilág2004.09.03, 15:18

A két túszul ejtett francia újságíró kiszabadulási esélye megnőtt azzal, hogy a túszejtők átadták őket egy másik csoportnak. Korábbi hírek arról is beszámoltak, hogy akár ki is végezhetik a két túszt, ám a mai fordulat jelentős változást hozott, és akár hamarosan szabadon is engedhetik a két személyt. Francia újságírók és politikusok óvatosan, de bizakodóan nyilatkoznak az ügyről. Jacques Chirac szerint az ügy komoly francia diplomáciai kérdésekre adhat választ.

Újabb haladékot kaptak az elrabolt francia újságírók

Nagyvilág2004.09.01, 00:09

Az Iraki Iszlám Brigádok kedden újabb 24 órával kitolta azt a határidőt, ameddig a párizsi kormánynak vissza kell vonnia az iszlám fejkendő viselését a francia iskolákban megtiltó rendeletét, hogy visszanyerje szabadságát az Irakban elrabolt két francia újságíró.

Arafat a francia túszok elengedésére szólított fel

Nagyvilág2004.08.29, 23:46

Az Irakban fogva tartott két francia újságíró elengedésére szólította fel a túszejtőket vasárnap Jasszer Arafat palesztin elnök.

Fejkendő miatt raboltak el francia újságírókat Irakban

Nagyvilág2004.08.28, 22:39

Két francia újságíró elrablását jelentette be szombaton az Iraki Iszlám Hadsereg nevű terrorszervezet. Az újságírók augusztus huszadikán tűntek el, a terroristák most egy videofelvételt juttattak el róluk az al-Dzsazíra hírtelevíziónak. A franciák fogva tartói azt követelik, hogy Franciaország vonja vissza azt a törvényt amelyben - egyéb vallási jelképek mellett - a moszlim lányok fejkendőjét is kitiltották a francia állami iskolákból.

Hybrid-evolúció: dance-csapatból dance-rock zenekar

Partytár2004.08.27, 18:50

A Freee Magazin Hybrid-interjúja még a Gluglu Fesztválon készült, a Hybrid fellépése után. A terjedelmes beszélgetés résztvevői az egyik alapítótag Mike, illetve két nemrég csatlakozott tag, Adam és Alex voltak. És persze Candyflipper, az újságíró.

Megöltek egy túszul ejtett olasz újságírót Irakban

Nagyvilág2004.08.27, 03:11

Megölték fogva tartói az Irakban elrabolt olasz újságírót - közölte csütörtökön az al-Dzsazíra arab hírtelevízió. Berlusconi olasz elnök bejelentette, hogy országa a gyilkosság ellenére sem változtat iraki politikáján.

Batiz András: Egy-két per sem tenne rosszat

Vendégszoba2004.08.16, 16:53

Batiz András szerint előfordul, hogy gusztustalan, ami a képernyőn látható, de ez nem azt jelenti, hogy a bulvárműsoroknak nincs helye a tévében. Az RTL Klub munkatársa elmondta, megfelelő újságírók esetén nincs baj a műfajjal, azonban néha így is azt érzi, inkább lenne lótenyésző, mint rivaldafényben álló híresség.

Újabb újságírót öltek meg Moszkvában

Nagyvilág2004.07.17, 15:35

Megölték egy orosz nyelvű örmény újság főszerkesztőjét Moszkvában. Múlt héten a Forbes magazin orosz kiadásának főszerkesztőjét gyilkolták meg.

Luke Chable: "Baráti alapon"

Partytár2004.07.17, 00:39

"Húha" - állítólag szó szerint ezt mondta Al Pacino, amikor meghallotta Luke Chable Sealer's Cove című lemezét egy New York-i nightclubban. Vajon gondolta-e valaki, hogy az egykori bingó-játékvezetőből olyan producer lesz, akinek a darabjait hallva a kollégák, újságírók és klubberek mellett maga a sebhelyes arcú is eldobja az agyát? A Freee Magazin alábbi interjúja a Music Addict partyján készült.

Völler tűzbe teszi a kezét csapatáért

Sport2004.06.21, 20:12

A Nationalelf lettek elleni csalódást jelentő gól nélküli döntetlenje után a német újságírók sokáig faggatták Rudi Völlert. Az Eb legfiatalabb, 44 éves szövetségi kapitánya nem tagadta csalódottságát, ám kijelentette, tűzbe teszi a kezét játékosaiért, biztos benne, hogy mindent megtesznek a továbbjutásért, és legyőzik a már továbbjutott Csehországot.

A szaúdi vezetők szerint nincs biztonsági válság az országukban

Nagyvilág2004.06.12, 23:42

A külföldiek ellen végrehajtott sorozatos merényletek ellenére nincs biztonsági válság Szaúd-Arábiában - jelentette ki a szaúdi kormány egyik minisztere. A szaúdi kormány iszlám és vallásügyi minisztere nem sokkal azt megelőzően nyilatkozott Londonban újságíróknak, hogy ismeretlen tettesek pénteken meggyilkoltak egy amerikai állampolgárt Rijádban.

Kiküldték Horn nyugdíjas-találkozójáról az újságírókat

Itthon2004.06.02, 15:46

Annak ellenére küldte ki rendezvényéről Horn Gyula az újságírókat, hogy előzőleg meghívták őket oda tudósítani. Kiderült, hogy félreértésből nyilvánították a sajtónyilvánosnak az eseményt.

Japán újságírókra támadtak Irakban

Nagyvilág2004.05.28, 08:16

Két japán és két iraki ült abban a kocsiban, amelyet csütörtökön támadtak meg iraki fegyveresek Bagdad közelében. Az autó egyik utasa meghalt a támadásban, de azt pontosan nem tudni, hogy iraki vagy japán volt az illető.

Izrael szabadon engedte a brit újságírót

Nagyvilág2004.05.27, 21:18

Szabadon engedték Izraelben azt a brit újságírót csütörtökön, akit előző este vettek őrizetbe, mert állítólag újra interjút készített az 1986-ban izraeli atomtitkokat nyilvánosságra hozó izraeli atomtechnikussal, Mordeháj Vanunuval, aki nemrég szabadult hosszú börtönbüntetésből.

Bocsánatkérést várnak a Lulát bíráló újságírótól

Nagyvilág2004.05.14, 02:52

Ideiglenesen felfüggesztette a The New York Times tudósítójának kiutasítását Brazíliából csütörtökön a brazil legfelsőbb bíróság, míg a dél-amerikai ország kormánya ragaszkodik ahhoz, hogy az újságíró kérjen bocsánatot ha maradni akar állomáshelyén.

Brazília kiutasított egy amerikai újságírót

Nagyvilág2004.05.12, 02:04

Egy, az ország elnökét, Luiz Inacio Lula da Silvát kritizáló cikke miatt kiutasítottak Brazíliából egy amerikai újságírót.

Két lengyel újságírót öltek meg Irakban

Nagyvilág2004.05.07, 11:18

Két lengyel újságíró meghalt Irakban, amikor ismeretlen fegyveresek rátámadtak autójukra. Az újságírók a lengyel közszolgálati televízió munkatársai voltak.

Kubai újságíró kapta az UNESCO sajtószabadság-díját

Nagyvilág2004.05.03, 22:10

Havanna tiltakozása ellenére Belgrádban átadták hétfőn, a sajtószabadság napján Raul Rivero bebörtönzött kubai költő-újságírónak az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális szervezete, az UNESCO által alapított Guillermo Cano-díjat.

Bayer megsértette a Vasárnapi Újság exfőszerkesztőjét

Itthon2004.05.03, 15:10

Bayer Zsolt újságíró megsértette Lakatos Pál újságíró személyiségi jogait - a Budai Központi Kerületi Bíróság ítéletéről a felperes jogi képviselője tájékoztatta vasárnap az MTI-t. Emiatt 300 ezer forint nem vagyoni kártérítést kell fizetnie.

Kiszabadultak az Irakban elrabolt cseh újságírók

Nagyvilág2004.04.16, 18:09

Épségben kiszabadult az Irakban vasárnap elrabolt három cseh újságíró - jelentette be pénteken Prágában Vít Kolár, a cseh külügyminisztérium szóvivője.

Elraboltak egy francia újságírót Irakban

Nagyvilág2004.04.13, 21:06

Elrabolták Irakban a CAPA francia hírtelevízió újságíróját, Alexandre Jordanovot - közölte kedden Hervé Chabalier, a CAPA igazgatója. Az emberrablás hírét később a párizsi külügyminisztérium is megerősítette.

Megvert egy újságírót az ukrán rendőrség

Nagyvilág2004.04.10, 17:01

Rendőrök megvertek egy ellenzéki újságírót, miután nem volt hajlandó távozni az egyik kollégája ellen folyó bírósági tárgyalásról - jelentette be szombaton egy ukrán médiafigyelő cég.

Kitüntették az [origo] rovatvezetőjét

Itthon2004.03.12, 13:05

A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét vehette át péntek délelőtt Simon Tamás, az [origo] Tudomány rovatának vezetője. Simon Tamást 2002-ben az év tudományos újságírója díjjal tüntették ki.

Nem tudni, ki tiltatta ki Bayer Zsoltot Romániából

Nagyvilág2004.03.04, 12:05

Továbbra sem tudni, hogy melyik volt az a román "illetékes szerv", amelynek állítólagos kérésére nem engedték beutazni Romániába Bayer Zsolt újságírót - írja a  román Cotidianul című lap. A Magyar Nemzet újságíróját szombat hajnalban fordították vissza a román határról, mivel szerepelt a határőrség tiltólistáján. Az indoklás szerint Bayer "veszélyt jelent a román nemzetbiztonságra".

Palesztin újságírót lőttek le a Gázai övezetben

Nagyvilág2004.03.02, 02:20

Keddre virradó éjjel ismeretlen személyek tőrbe csaltak és meggyilkoltak egy palesztin újságírót a Gázai övezetben.

Alig őrzik a Fertő-tónál a határt

Itthon2004.01.29, 15:00

Illegálisan lépte át a magyar-osztrák határt többször is két osztrák újságíró, hogy fényképes tudósításban tájékoztathassák olvasóikat a Fertő-tó közelében húzódó határszakasz őrizetének biztonságáról. Tavaly 45 ezer illegális határátlépés történt ezen a szakaszon.

17 év börtön egy francia újságíró meggyilkolásáért

Nagyvilág2004.01.22, 22:04

Tizenhét év fegyházbüntetésre ítélt az abidjani katonai bíróság csütörtökön egy rendőrt, aki Elefántcsontpart gazdasági fővárosában, Abidjanban megölt egy francia újságírót.

Marokkó politikai foglyokat bocsát szabadon

Nagyvilág2004.01.07, 20:50

Szabadon bocsátottak a marokkói hatóságok szerdán harminckét bebörtönzött személyt, köztük iszlámista szélsőségeseket, a politikai ellenzék képviselőit és újságírókat.

Bí-bor szőlészet és Emelem targonca-javító: a legjobb idei cégnevek

Gazdaság2003.12.13, 10:08

Az év legjobb cég- és üzletneveit az idén is kiválasztotta egy szakemberekből álló bizottság: a beküldött több mint 1500 cégnévből újságírók, szakmai és anyanyelvi szakértők választották ki a legötletesebbeket.

Két újságíró sérült meg Irakban

Nagyvilág2003.12.11, 19:43

Két amerikai újságíró sérült meg munka közben Irakban, amikor járőröző katonák munkájáról próbáltak tudósítani.

Akadálytalan a fegyverkereskedelem a Balkánon

Nagyvilág2003.12.09, 19:44

A koszovói ENSZ-rendőrség őrizetbe vett egy személyt, aki igen nagy mennyiségű robbanóanyagot adott el két brit újságírónak, akik terroristának adva ki magukat próbáltak fegyverekhez, robbanóanyaghoz jutni - teljes sikerrel.

Olasz újságíró az első európai űrturista

Nagyvilág2003.12.03, 22:25

Roberto Ferrari olasz rádiós újságíró lesz az első európai turista az űrben, a férfi már készül a Nemzetközi Űrállomásra. A hírt az olasz űrkutatási ügynökség szerdán jelentette be.

Szabad Európa elnevezéssel állít listát a Fidesz

Itthon2003.11.24, 19:49

A Fidesz az európai parlamenti választáson Szabad Európa elnevezéssel állít listát - mondta a Fidesz elnöke újságírók előtt, miután hétfőn részt vett a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció ülésén.

Súlyosan bántalmaztak egy ukrán újságírót

Nagyvilág2003.11.20, 19:08

Súlyos koponyasérülésekkel szállították kórházba a Fakti című népszerű kijevi napilap tudósítóját, miután ismeretlenek agyba-főbe verték az ukrajnai Odesszában - közölték csütörtökön rendőrségi forrásból.

A díjazottak életrajza

Itthon2003.10.23, 17:22

A Nagy Imre Érdemrendet az idén Kiss Tamás, a Pofosz társadalompolitikai alelnöke, Kosáry Domokos akadémikus, történész, Lőcsei Pál szociológus, újságíró, Puchert János tábornok és Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke kapta meg.

Schuster: Már most nyíljanak meg a határok

Nagyvilág2003.10.21, 09:54

A jó kapcsolatokat kihasználva még az EU-csatlakozás előtt meg kellene nyitni a magyar-szlovák határt a két nép előtt - mondta Rudolf Schuster szlovák államfő hétfőn Budapesten, újságírók előtt, miután Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével, volt miniszterelnökkel tárgyalt.

Sejk Mohammed ölte meg Daniel Pearlt

Nagyvilág2003.10.21, 20:56

Halid Sejk Mohammed, az al-Kaida stratégiai tervezője ölte meg személyesen Daniel Pearl újságírót, a The Wall Street Journal Pakisztánban elrabolt tudósítóját - közölték kedden az amerikai kormány illetékesei.

A pofozkodó albán belügyminiszter lemondását követelik

Nagyvilág2003.10.17, 20:42

Luan Rama albán belügyminiszter lemondását követelte több tucat albán újságíró pénteken Tiranában, miután a magas tisztséget viselő politikus a hét elején - állításuk szerint - felpofozta az egyik tévécsatorna főszerkesztőjét.

Spanyolország: francia baszk újságírót állítottak elő

Nagyvilág2003.09.29, 19:53

Az ETA baszk szeparatista szervezettel való kapcsolat tartás gyanújával előállították hétfőn egy francia újságírót, egy francia baszkföldön szerkesztett folyóirat munkatársát a baszkföldi Abadinoban.

Guatemala: lelőttek egy újságírót

Nagyvilág2003.07.24, 21:15

A volt guatemalai puccsista diktátor, José Efraín Ríos Montt mellett tüntetők lelőttek egy újságírót csütörtökön az ország fővárosában.

MÚOSZ: sok újságíró válhat munkanélkülivé

Gazdaság2003.07.11, 08:47

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöksége szerint veszélybe kerülhet a kényszervállalkozóként dolgozó újságírók egzisztenciája a munka törvénykönyvének július elsején hatályba lépett módosítása miatt.

Kirabolták az ANSA belgrádi irodáját

Nagyvilág2003.07.09, 18:50

Egy fegyveres álarcos férfi kirabolta szerdán az ANSA olasz hírügynökség belgrádi irodáját. A támadáskor az ANSA két újságírója tartózkodott a helyiségben.

Az afgán újságírók szabadon bocsátását követeli az ENSZ

Nagyvilág2003.06.22, 15:35

Lakdhar Brahimi, az ENSZ afganisztáni képviselője felszólította az afgán hatóságokat, hogy azonnal bocsássák szabadon azt a két újságírót, akit iszlám rágalmazása miatt tartanak őrizetben. Afganisztánban 18 hónappal a tálib rezsim megdöntése után sincs még szólásszabadság.

Közutálatnak örvend a brit által megvert iraki

Irak2003.05.23, 13:19

A brit Times újságírójának sikerült megtalálnia azt a férfit, akinek állítólagos bántalmazása miatt eljárás indult a brit hadsereg egyik legismertebb tisztje ellen. A férfi állítja: Collins alezredes megverte, majd őt és fiát falhoz állította, és pusztán kegyetlenségből álparancsot adott a kivégzésükre. A tisztet vádoló iraki férfi mellett senki nem áll ki falujában: az 57 éves Ayoub Yousif Naser az előző rezsim idején tagja volt a hatalmon lévő Baath pártnak, és iskolaigazgatóként állítólag meglopta diákjait is.

Irak: az IPI eltűnt újságírók keresését sürgeti

Irak2003.05.20, 19:26

A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) kedden az Egyesült Államok és Nagy-Britannia védelmi minisztereihez intézet nyílt levélben követelte az Irakban eltűnt Frederic Nerac francia operatőr és Husszein Orman libanoni tolmács sorsának felderítését.

IPI: pórázon voltak az újságírók az iraki háborúban

Nagyvilág2003.05.03, 15:45

Az amerikaiak túlpörgött hazafiságukat ünneplik, de a kritikus személyiségeket, újságírókat elszigetelték, s ez meg fogja bosszulni magát - nyilatkozta a Die Presse című bécsi lapnak Johann Fritz, a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) igazgatója.

Kolumbia: meggyilkoltak két újságírót

Nagyvilág2003.04.29, 19:11

A két meggyilkolt újságíró korrupciós ügyek leleplezésén dolgozott. A dél-amerikai országot az újságírók számára legveszélyesebb kategóriába sorolták be.

Újságíróknál találtak bagdadi festményeket

Irak2003.04.19, 12:25

A bagdadi nemzeti múzeumból ellopott negyvenkét festményt foglaltak le és koboztak el a jordániai vámhatóságok az al-karamehi jordániai-iraki határátkelőnél. A festményeket Bagdadból érkező újságíróknál találták meg a határőrök.

Orosz: Haditudósítónak lenni egyfajta "elmebaj"

Vendégszoba2003.04.17, 18:44

Orosz József, az egyetlen magyar újságíró, aki az újabb iraki háború napjaiban Bagdadból tudósított, április 11-én, pénteken a Társalgó vendége volt. A Klubrádió munkatársa visszaidézte beton- szarkofágban töltött napját, mesélt a Big Brother-ház lakóiról, és elmondta, meg kell találnia a legkevésbé veszélyes pillanatot, amikor vissza tud menni Irakba. A tudósító szerint Londonban élő felesége ilyenkor csendben retteg.

Bárdos András a Társalgóban

Vendégszoba2003.04.15, 20:32

"3 éves korom óta sportriporter akartam lenni, és 19 éves koromra az is lettem. De néhány év elteltével szomorúan kellett megállapítanom, hogy nincs mit közvetíteni. Ezért lettem politikai újságíró"- mesélte Bárdos András a Társalgó legutóbbi vendége. A közismert tévés az ELTE bölcsészkarán végzett magyar-történelem szakon, a szakma fortélyait a MÚOSZ újságíró iskolájában sajátította el. Készségesen válaszolt a Satelit TV-ben és a Juventus Rádióban nyújtott teljesítményét bíráló kérdésekre, valamint megosztotta az olvasókkal lehangoló véleményét a magyar média helyzetéről.

Amerikaiak kutatták át az újságírók szállodáját

Irak2003.04.15, 11:27

Amerikai tengerészgyalogosok kedd reggel iraki milicisták után kutattak a Bagdad központjában álló Palesztina szállóban. A külföldi újságírók főhadiszállásán őrizetbe vettek négy irakit, aki állítólag nem tudták megfelelően igazolni kilétüket.

Kovács László már ünnepel

Nagyvilág2003.04.12, 21:36

A szocialista párt elnöke, külügyminiszter az urnák lezárása után újságírók előtt azt mondta: bár még nincs végleges eredmény, meg lehet előlegezni az ünneplést.

Percekig célzott az amerikai tank az operatőrre

Irak2003.04.09, 14:40

Spanyol újságírók állítják, az amerikaiak nem értesítették őket arról, hogy a bagdadi Palestine szálloda katonai célpont, és ezért támadás érheti. Washington ennek épp az ellenkezőjét állítja, mondván, figyelmeztették az újságírókat. A szállodát kedden érte támadás, több újságíró megsérült, egy spanyol operatőr pedig meghalt. Kollégái szerint az operatőrre két percen keresztül célzott az amerikai tank, mielőtt lelőtte.

Tizenegy újságíró halt meg Irakban

Irak2003.04.08, 15:56

Bombatalálat érte a bagdadi Palesztina szállót, ahol a legtöbb külföldi tudósító megszállt. Az akciónak két halottja és több sérültje van. A szövetségesek tévedésből kilőtték az al-Dzsazíra egyik irodáját is. A katari hírtelevízió egyik munkatársa meghalt. Eddig összesen 11 újságíró vesztette életét Irakban. A Nemzetközi Újságíró Szövetség független nemzetközi vizsgálatot követel az Irakban tartózkodó újságírókat ért támadások körülményeinek tisztázására.

Nem tudni, hogy Szaddám túlélte-e a támadást

Irak2003.04.08, 13:21

Szaddám Huszein iraki elnök vélt tartózkodási helyét támadta keddre virradó éjjel a szövetséges légierő Bagdadban. A diktátor és két fia állítólag a város egyik lakónegyedében található épületben tartott tanácskozáson vett részt. A támadás az épületet romba döntötte, azt azonban nem lehet tudni, hogy a benttartózkodókkal mi lett. Több heves légitámadás is érte Bagdadot ezen kívül is. Arab sajtóinformációk szerint lakónegyedeket is lebombáztak a szövetségesek. Találat érte a külföldi újságírók főhadiszállását is. A szárazföldön nyugati és keleti irányból is megindultak a központ felé a szövetségesek.

Lakóházat rombolt le egy rakéta Bagdadban

Irak2003.04.07, 17:15

Három iraki elnöki palotát és különböző kormányépületeket is elfoglaltak az amerikai egységek hétfőn reggel Bagdadban. Szaddám Huszein első számú palotájára kitűzték az amerikai zászlót. A városba több mint száz páncélos nyomult be. Délután rakétatámadás ért egy amerikai harci állást. Az akcióban életét vesztette két amerikai katona és két újságíró. Ismeretlen eredetű rakéta csapódott egy lakónegyedbe is. Az áldozatok számáról egyelőre nem érkezett jelentés.

Orbán nyert Juszt ellen első fokon

Itthon2003.04.07, 11:29

Hétfőn a Budai Központi Kerületi Bíróság első fokú, nem jogerős ítéletében elmarasztalta Juszt Lászlót, mert az újságíró egy 2002 októberében megjelent cikkében megsértette Orbán Viktor személyhez fűződő jogait.

Elengedtek négy újságírót az irakiak

Irak2003.04.02, 08:10

Megkerült négy újságíró, akik egy héttel ezelőtt tűntek el egy bagdadi szállodából. Az újságírók kedden érkeztek meg Jordániába, miután egy hetet töltöttek egy iraki börtönben. Köztük van a Newsday New York-i lap két munkatársa, egy szabadúszó amerikai fotóriporter és egy dán újságíró.