ügyfélszolgálat

címke rss

Még mindig gyermekcipőben jár a távmunka

Állás 20112007.12.07, 18:02

Ugyan kormányzati szinten az utóbbi években történtek lépések a távmunka terjesztéséért, mégsem érezhető áttörés ezen a fronton. Még mindig csak a hazai munkavállalók négy százaléka dolgozik a hagyományos munkahelytől távol internetkapcsolattal, míg Nyugat-Európában az arány 14 százalék. Főleg informatikában, könyvelésben, fordításban és a telefonos ügyfélszolgálatban vannak lehetőségek.

Több munkát lehetne végezni távmunkában

Állás 20112007.12.03, 09:27

Hatodik alkalommal rendez a Szociális és Munkaügyi Minisztérium távmunka-konferenciát. Ebben a foglalkoztatási formában az utóbbi években kis mértékű bővülés történt, áttörés viszont nem; továbbra is nagy a lemaradásunk Nyugat-Európával szemben. Jelenleg főként adatrögzítést, adatfeldolgozást, telefonos ügyfélszolgálatot, telefonos értékesítést, adatfelvételt,  rendszerfelügyeletet helyeznek ki a cégek távmunkába.

Napi száz hívást fogad az APEH ügyfélszolgálatosa

Állás 20112007.09.19, 09:43

Nem unatkoznak az APEH ügyfélszolgálatának munkatársai. Az első félévben félmillió, a nyári időszakban napi 2 ezer kérdést válaszoltak meg. Egy munkatársra napi száz hívás is juthat - mondta az InfoRádiónak Szikora János elnök.

APEH közbeszerzés kártyás adófizetésre

Archívum2007.09.15, 09:28

Az adók bankkártyás fizetési feltételeinek megteremtésére írt ki tárgyalásos közbeszerzési eljárást az APEH, a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. Az adóhivatal 24 ügyfélszolgálati irodájába szeretne kártyás leolvasókat és terminálokat. 

Nyelvtudás nélkül nehéz a tanári pályamódosítás

Állás 20112007.08.31, 13:15

A pontos számok még nem ismertek, de az idei tanévnyitót követően országszerte közel ötezer pedagógus lesz kénytelen elhagyni a katedrát, és újragondolni a karrierépítést. Hogyan tovább? A nyelveket beszélők számára könnyebb lehet a váltás, ám nem rózsás a kép. Az ügyfélszolgálati munka a kihívás hiánya, míg az értékesítés a teljesítménybér miatt okozhat fejtörést pedagógusként. Összeállításunkban az állásukat vesztett vagy vesztő tanárok újrakezdési esélyeit latolgatjuk.

Húszórás várakozás az ügyfélszolgálatra

Techbázis2007.08.21, 07:48

Húsz órán át várt a BT brit telefontársaság egyik ügyfele arra, hogy végre kapcsolják számára a vevőszolgálatot - hiába.

Számlát kell kérni a vonaljegy elszámolásához

Gazdaság2007.08.13, 10:23

Mégsem kell a vonaljegyek mellé blokkot vagy nyugtát adnia a BKV-nak, aki viszont szeretné elszámolni, annak külön számlát kell kérnie a társaság ügyfélszolgálatán. Se a jegy, se a nyugta nem elég ugyanis a költségelszámoláshoz. Hasonlóan nyugtaadási mentességet élveznek az étel-ital és egyéb automaták üzemeltetői is a jelenleg érvényes áfatörvény szerint. Így nem is kérhetnek senkitől sem blokkot az ott vásárolt üdítőről az ellenőrök.

Lehullt a lepel a szolgáltatókról

Techbázis2007.08.03, 07:47

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) közzétette az elmúlt években gyűjtött adatait a távközlési szolgáltatókról. Kiderül hol a legtöbb a panasz, és hogy hol működik jól az ügyfélszolgálat.

Szélesedik a sztrájk a Deutsche Telekomnál

Archívum2007.05.15, 12:42

Kedden már 16 ezer dolgozó részvételével folytatódott a sztrájk a Deutsche Telekomnál. A callcenterekben és műszaki ügyfélszolgálatoknál egyaránt sztrájkolnak, a ver.di szakszervezeti szövetség közlése szerint a szolgáltatások további korlátozásával kell számolni.

Szélesedik a sztrájk a Deutsche Telekomnál

Archívum2007.05.14, 12:29

Hétfőn kiszélesedett a Deutsche Telekom dolgozóinak sztrájkja Németországban: a ver.di szakszervezet tájékoztatása szerint már 15 ezren szüntették be a munkát, a konszern átalakítása miatt. Az akció gyakorlatilag az összes üzletágat érinti, beleértve az ügyfélszolgálatokat is. Emiatt fennakadásokkal lehet számolni az üzletmenetben.

Ami a munkahelyi stressz ellen tehető

Állás 20112007.04.04, 10:49

Ugyan törvényi szabályozás készül, a munkahelyi stressz ellen mégis testmozgással, relaxációval és a problémák relativizálásával tehetünk a legtöbbet. A szakmák képviselői közül az egészségügyben dolgozók, a tanárok és az ügyfélszolgálatosok különösen veszélyeztetettek.

Tovább csökkent a munkanélküliség a németeknél

Állás 20112007.02.28, 11:03

A február meglepően jó hónapja volt a német gazdaságnak. 79 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma januárhoz képest. Rossz hír a Deutsche Telekom dolgozóinak, hogy a cég újabb megszorításokat tervez: 55 ezer ügyfélszolgálatosnak többet kellene dolgoznia, alacsonyabb órabérért.

Rohamra számít hétfőn az adóhivatal

Archívum2007.02.09, 19:25

A telefonvonalak megsokszorozásával és az ügyfélszolgálat bővítésével készül az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) a hétfői rohamra - mondta Nagy József, az APEH főosztályvezetője a hivatal pénteki sajtótájékoztatóján.

Az eltűnt villanyszámlák nyomában

Archívum2007.02.02, 07:25

Hónapok óta nem kapott villanyszámlát az Elmű-fogyasztók egy jelentős része, a szolgáltató ügyfélszolgálatain ezért a szokásosnál jóval nagyobb a forgalom. A társaságnál azt mondták ugyan az [origo] kérdésére, hogy nincsenek tömeges panaszok, de helyszíni szemlénk ennek némileg ellentmond.

A tanári pályamódosítás kulcsa a jó nyelvtudás

Állás 20112007.01.30, 16:56

A következő fél évben az iskolabezárások, -összevonások következményeként tanárok százai kerülhetnek utcára.  Merre kínálkozik nekik karrierlehetőség a versenyszférában? A telefonos ügyfélszolgálatos, az értékesítő pozíció nem vonzó a többségnek, a rendszergazda, a HR-es, és a logisztikus viszont annál inkább.

A földrengés és az időjárás kapcsolata

Időjárás2006.12.31, 19:57

14:40-kor megmozdult a föld Budapesten. Főleg Dél-Pesten volt komolyan érezhető a rengés, károkról is érkezett hír. Az ICI Interaktív Meteorológia ügyfélszolgálatára sok telefonhívás érkezett. Sokan kérdezik, hogy lesz-e folytatása a rengésnek, van-e további komoly veszély, továbbá hogy van-e kapcsolat az egész éves rendkívüli időjárás, a fenyegető éghajlatváltozás és a földrengés között.

Már 200 millióra nőtt a vihar miatti kárigény az Aegonnál

Archívum2006.08.28, 17:11

Az augusztus 20-i viharral kapcsolatos kárbejelentések száma hétfő délig elérte a 2100-at az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.-nél. A kárbejelentések száma lassan stabilizálódik az ügyfélszolgálat tapasztalatai szerint.

A karrier gyakran call-centerekben kezdődik

Állás 20112006.08.25, 15:20

A multinacionális vállalatok telefonos ügyfélszolgálati központjai egyre szívesebben alkalmazzák az idegen nyelveket jól beszélő pályakezdőket. Mivel a munkakörben jól átláthatóak a fontosabb vállalati feladatkörök, és a cégen belüli előrelépési lehetőség is adott, a diplomás pályakezdők többnyire ugródeszkának használják a pozíciót. A munka figyelmetlenül és monotóniatűrés nélkül nem megy, kezdőként bruttó 200-250 ezer forintos átlagkeresettel lehet számolni.

Elbocsátott köztisztviselők - amit az állami tanácsadó szolgálat kínál

Állás 20112006.08.09, 12:58

Az elbocsátott köztisztviselők számára létesített ügyfélszolgálat három hete áll rendelkezésre. Eddig közel ötszázan keresték fel a Szeszgyár utcában található Szolgáltató Centrumot. Az ügyfélszolgálat munkatársai arról tájékoztattak: a hiányos munkaerő-piaci ismeretek pótlása után a cégek főként precizitásuk, szabálytiszteletük miatt járhatnak jól az elbocsátott köztisztviselők alkalmazásával.

Pszichológiai tesztek az álláspiacon (6.) - LPO

Állás 20112006.05.30, 15:51

A munkaerő-kiválasztáskor gyakran alkalmazott pszichológiai teszteket bemutató sorozatunk következő részében a pályázók erkölcsét, szabályokhoz, előírásokhoz való viszonyát vizsgáló LPO-teszttel foglalkozunk.  A kiválasztást végzők fúként értékesítői, beszerzői és ügyfélszolgálatos pozíciók betöltésekor alkalmazzák.

T�bb sz�z nyugd�jsz�mla a HVB Bankn�l

Gazdaság2006.05.25, 12:30

H�rom h�t alatt t�bb sz�z, a magyarorsz�gi nyugd�jrendszer negyedik pill�r�t alkot� nyugd�j-el�takar�koss�gi sz�ml�t (nyesz) nyitottak a HVB Bankn�l, �s jelent�s sz�m� �gyf�l k�rt t�j�koztat�st a bank fi�kjaiban �s telefonos �gyf�lszolg�lat�n�l - k�z�lte kedden a p�nzint�zet.

Ahol a nők viszik a prímet: HR, kommunikáció, ügyfélszolgálat

Állás 20112006.03.08, 09:52

Milyen pozíciókat töltenek be a hölgyek? A HR, a PR, a kommunikáció, az adminisztráció, az asszisztencia területén jelentős a fölényük, de a logisztikában, az ügyfélszolgálatban is többségben vannak. Sok hölgy dolgozik azonban nívós diplomával a tényleges tudásánál alacsonyabb képzettséget igénylő pozícióban. A Nőnap apropóján álláspiaci szakértőket kérdeztünk.

Elektronikus ügyfélszolgálat az Andrássy úton

Techbázis2006.02.23, 11:22

Valóságos ügyfélszolgálati iroda nyílt több kormányzati hivatal közös finanszírozásában a fővárosi Andrássy úton. Az irodában az elektronikusan intézhetik ügyeiket az ügyfelek.

Álláshely-dömping a bankszektorban - akiket keresnek

Állás 20112006.01.27, 16:00

Sok az üres álláshely a bankszektorban, ahol a statisztikák szerint egy év alatt tíz százalékkal nőtt az alkalmazotti létszám. A pénzintézetek többsége az értékesítési és az ügyfélszolgálati területekre keres munkatársakat. Két bank HR-vezetőjét kérdeztük arról, milyen tudás, képesség számít versenyképesnek az álláskeresőknél.

Év végi csúcson a szezonmunka

Állás 20112005.12.09, 09:25

Decemberben a kereskedelmi cégek mellett a mobilszolgáltatók, sőt a bankok is több kölcsönmunkást alkalmaznak. Míg ez utóbbiak hitelügyintézéshez keresik az ad hoc munkaerőt, addig a mobilosok az ügyfélszolgálati teendőkhöz. Ebben a hónapban nemcsak a kölcsönzöttekre, hanem az alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztatottakra is nagyobb a kereslet.  

Call centerekekben dolgozók - mennyit keresnek?

Állás 20112005.10.12, 11:03

A németországi call centerekben dolgozók átlagosan havi bruttó 2250 eurót (mintegy 562.000 forintot) keresnek egy fizetések elemzésével foglalkozó tanácsadó cég legújabb felmérése szerint. Magyarországon átlagot nehéz mondani, de a telefonos ügyfélszolgálatosok bére a munka összetettségétől és nyelvigényétől függően bruttó 100-200 ezer forint között mozog.

Igazságtalanul fizetünk a céges géphangokért

Itthon2005.03.23, 11:59

Alkalmatlanok feladatuk ellátására a telefonos ügyfélszolgálatok, ha túl sokat kell várni az ügyintézőkre - olvasható Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának közleményében. Az ombudsman szerint a szolgáltatók igazságtalanul fizettetik meg a telefonálás díját, amikor foglalt ügyintézőkre kell várni.

Több fővárosi földhivatal lesz

Archívum2005.01.31, 08:09

A hátralékok csökkentése és a jobb minőségű ügyfélszolgálat érdekében idén kettéválasztják, később még több részre osztják a Fővárosi Kerületek Földhivatalát. A kormány által elfogadott átalakítás 2,4 milliárd forintba kerül - írja a Világgazdaság.

Forróvonal indul az e-ügyintézéshez

Techbázis2004.02.25, 17:24

Telefonos ügyfélszolgálatot indított a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatala. A forróvonallal a kormányzati portálon elérhető internetes ügyintézési lehetőséget kívánja támogatni.

Január 5-től küldik az adócsomagokat

Gazdaság2004.01.08, 11:54

Az adóhivatal január 5-től kezdi el postázni a 2003-as évre a bevallási egységcsomagokat. Az egységcsomagok kiküldése várhatóan január végéig eltart, azok pedig, akik nem kapnak adócsomagot, január 12-től ingyenesen beszerezhetik az ügyfélszolgálatokon - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) szerdai tájékoztatójából.

Vodafone: mindenkire érvényes a GPRS-korlát

Techbázis2003.04.01, 12:30

A Vodafone ügyfélszolgálatától kapott információk alapján a vállalat GPRS-alapú internet-szolgáltatásában nemrég bevezetett adatforgalmi korlát csak az új ügyfelekre vonatkozik - véli a Netfelhasználók Érdekvédelmi Társasága  A Vodafone cáfol.

Tavaly 700 hátrányos megkülönböztetés

Itthon2002.09.09, 15:28

A 2001 októberében megalakult Roma Antidiszkriminációs Ügyfélszolgálati hálózathoz a mai napon csatlakozott a romaügyekért felelős politikai államtitkár. Az antidiszkriminációs hálózathoz az elmúlt évben mintegy 700 esetben fordultak jogorvoslatért. Az ügyekből 850 intézkedés született.

A kis cégeknél a legjobb dolgozni

Gazdaság2001.11.16, 08:21

A magyar munkavállalók jobbára elégedettek munkahelyükkel. Legalábbis ez derül ki a Hewitt Inside Consulting személyügyi tanácsadással foglalkozó cég felméréséből, amely során feltérképezték Magyarországon a legjobb munkahelyeket. A tíz legjobb között zömében egy-két száz dolgozót foglalkoztató kis cégek találhatók. A toplistát a telefonos ügyfélszolgálattal foglalkozó SYKES Közép-Európa Kft. vezeti az AES-Tisza Erőmű Kft. és a McDonald's Magyarország Étterem- hálózat Kft. előtt.

Előző
Következő