Uganda

címke rss
Halálra késeltek egy sportolót Kenyában

Halálra késeltek egy sportolót Kenyában

2023 utolsó napján halálra késelték Kenyában az ugandai Benjamin Kiplagatot.

Iszlamista fegyveres terroristák gyilkoltak Ugandában

Nagyvilág2023.12.19, 10:51

Legkevesebb öten, köztük egy helyi vezetõ is meghalt egy Uganda nyugati részén lévõ településen, amelyet hétfõn este támadott meg egy iszlamista lázadó fegyveres csoport, amely az Iszlám Állam nemzetközi terrorhálózattal is kapcsolatban áll - közölte kedden Cuthbert Abigaba, a térség egyik törvényhozója.

Szijjártó Péter: Befejezõdött Magyarország valaha volt legnagyobb gazdaságfejlesztési programja Afrikában

Nagyvilág2023.12.08, 17:38

Magyarország lezárta valaha volt legnagyobb afrikai gazdaságfejlesztési programját Ugandában, ennek részeként az ország pénzügyi szektorának védelmét is megerõsítették a kibertámadásokkal szemben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kampalában.

Megvadult elefántok tapostak halálra két embert Ugandában

Nagyvilág2023.08.15, 15:53

Ugandában elefántok szöktek ki egy nemzeti park területérõl, két embert megöltek.

Halálos hajóbaleset történt a Viktória-tavon

Nagyvilág2023.08.02, 16:38

Ugandában felborult egy hajó a Viktória-tavon szerdán, legalább húszan meghaltak - közölte a helyi rendõrség.

Az ebolajárvány véget ért Ugandában

Tudomány2023.01.11, 11:50

Uganda szerdán bejelentette, hogy véget ért a közel négy hónapja tartó ebolajárvány az országban.

Egy agresszív víziló bekapott egy 2 éves kisfiút, majd kiköpte

Nagyvilág2022.12.16, 12:28

Egy agresszív víziló bekapott egy 2 éves kisfiút az ugandai Edwards-tó partjainál, de végül elengedte állkapcsainak szorításából, mert egy férfi a gyerek segítségére sietett.

Tûz ütött ki a látássérültek egyik iskolájában Ugandában, 11 ember meghalt

Nagyvilág2022.10.25, 11:09

Egy Kampala melletti vidéki község egyik iskolájában tûz ütött ki, 11 ember, köztük gyerekek is meghaltak.

Éjszakai kijárási tilalmat és zárlatot rendeltek el az ebolajárvány miatt Ugandában

Nagyvilág2022.10.15, 22:22

Ugandában az ebolajárvány miatt éjszakai kijárási tilalmat és a fertõzés gócpontjának számító, központi fekvésû Mubende és Kassanda körzetre vonatkozó zárlatot rendeltek el - jelentette be szombaton Yoweri Museveni ugandai elnök.

Újabb áldozatokat szed az ebolajárvány Ugandában

Nagyvilág2022.10.05, 12:01

Az utóbbi két hétben újabb tíz ember halt meg az ugandai ebolajárványban - közölte szerdán az ugandai egészségügyi miniszter.

Két ugandai helikopter zuhant le Kongó keleti részén, több mint húszan meghaltak

Gazdaság2022.09.28, 17:54

Két ugandai katonai helikopter is lezuhant Kongó keleti részén, a baleseteknek legalább 22 halottja van - közölte szerdán a kongói hadsereg szóvivõje.

Terjed az ebola Ugandában

Tudomány2022.09.24, 14:51

Ugandában 11-re emelkedett az ebolajarványban elhunytak száma, és további 11 ebolagyanús esetet kezelnek kórházban az ugandai egészségügyi minisztérium hivatalos képviselõjének beszámolója szerint.

Terjed az ebola Ugandában

Nagyvilág2022.09.24, 14:29

Ugandában 11-re emelkedett az ebolajárványban meghaltak száma, és további 11 ebolagyanús esetet kezelnek kórházban az ugandai egészségügyi minisztérium hivatalos képviselõjének beszámolója szerint.

Megjelent az ebola Ugandában, egy ember már meg is halt a betegségben

Nagyvilág2022.09.20, 22:56

Kedden jelentette be az ugandai egészségügyi hatóság, hogy egy férfi ebolafertõzés miatt meghalt Mubende városában - írja a Metropol.

Megjelent az ebola egy afrikai országban

Nagyvilág2022.09.20, 09:55

Megerõsítették az ugandai egészségügyi hatóságok kedden, hogy egy férfi ebola betegség következtében halt meg az országban.

Hatalmas áradások vannak Ugandában, sokan meghaltak - fotók

Nagyvilág2022.08.03, 14:03

Több mint 5600-an elköltöztek otthonukból, és 400 ezren maradtak tiszta víz nélkül Ugandában, miután a heves esõzések miatt két folyó is megáradt.

Ugandába menekült a maffiózó NAV-os, onnan hozták haza

Itthon2022.07.21, 18:19

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) korábbi munkatársa volt az a férfi, akit néhány hónappal ezelõtt Afrikából hoztak haza egy csaknem egymilliárdos adócsalási ügyben, miután 2019 októberében megszökött az országból – értesült a Mediaworks Hírcentruma. A férfi emellett kapcsolatban állt egy olyan személlyel, aki százmilliókat szedett össze, hamisan azt állítva, hogy magas rangú kapcsolatai vannak, de összefüggésbe hozták egy alvilági vezetõvel is, aki Üröm ex-MSZP-s polgármesterének sleppjével ült együtt a vádlottak padján.

Csodaváros áll ott, ahol nemrég még embereket öltek

Gazdaság2022.06.14, 11:02

Okere Mom-Kok városa a 80-as években az ugandai Bush-háború nyomán elpusztult vidéki közösségek újjáépítésének egyik legszebb példája. Az Okere City projekt a szegénység felszámolását célzó holisztikus vidékfejlesztés egy olyan területen, amelyet évekkel ezelõtt fegyveresek csoportjai tartottak rettegésben, és a lakosság nagy része még írni és olvasni sem tudott.

Ugandába menekült a milliárdos csalásokért felelõ bûnözõ

Itthon2022.05.05, 15:43

Egy férfi egy bûnszervezet tagjaként két év alatt közel egymilliárdos költségvetési csalást követett el, majd Afrikába szökött a nyomozás alatt, ahol elfogatóparancs alapján kapták el.

Legalább 20 ember meghalt egy ugandai buszbalesetben

Nagyvilág2022.05.04, 12:04

Gyerekek is meghaltak egy ugandai buszbalesetben - írja az ABC News.

Agyontaposott egy kutatót egy elefánt Ugandában

Tudomány2022.04.12, 10:11

Elefánt taposott agyon egy ugandai nemzeti parkban dolgozó kolumbiai kutatót.

A bambuszból préselt tüzelõanyag segíthet a klímaválság elleni küzdelemben

Gazdaság2022.03.29, 15:35

Uganda egyik legnagyobb környezeti kihívása a megfizethetõ, tiszta tüzelõanyaghoz való hozzáférés. Erre jelenthet megoldást egy helyi innováció, amely során bambuszból készítik el az éghetõ brikettet.

Szokatlan megjelenésû, ritka mezeikabóca-félét találtak Ugandában

Tudomány2022.01.28, 14:54

Egy új rovarfajt találtak az ugandai esõerdõben, amely egy olyan ritka csoportba tartozik, hogy a legközelebbi, ismert rokonát több mint ötven éve látták utoljára. A Phlogis kibalensis nevû mezeikabóca-félét egy brit tudós fedezte fel, aki épp terepmunkát végzett egy nyugat-ugandai nemzeti parkban.

Bejelentették Magyarország eddigi legnagyobb nemzetközi gazdaságfejlesztési programját

Gazdaság2021.11.22, 14:22

Magyarország Ugandában hajtja végre eddigi legnagyobb nemzetközi gazdaságfejlesztési programját a migráció megállítása érdekében - jelentette ki hétfõn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Öngyilkos merénylõk robbantottak az ugandai fõvárosban

Nagyvilág2021.11.16, 21:33

Legalább három ember meghalt, további 33 megsebesült - köztük öten súlyosan -, miután öngyilkos merénylõk robbantásokat hajtott végre az ugandai fõvárosban, Kampalában - közölték helyi források.

Két robbanás is megrázta Uganda fõvárosát

Nagyvilág2021.11.16, 12:51

Két robbanás rázta meg Uganda fõvárosát, Kampalát kedd hajnalban, ami káoszt és zûrzavart váltott ki, miközben az emberek menekültek az összehangoltnak vélt támadások elõl - írja az ABC News.

Eltûnt az ugandai olimpiai csapat egyik tagja Japánban

Sport2021.07.16, 15:38

Eltûnt az ugandai olimpiai csapat egyik tagja, a súlyemelõt jelenleg is keresik - jelentették pénteken a hírügynökségek Tokióból.

Kamuvakcinát kaptak az emberek egy álorvostól ebben az országban

Life.hu2021.07.01, 14:19

Több száz embert oltott be valószínûleg vízzel egy magát orvosnak kiadó férfi Ugandában, két asszisztensét õrizetbe vették, õt magát pedig keresik a rendõrök - közölték csütörtökön a kelet-afrikai ország hatóságai.

Több száz embert oltott be egy ugandai álorvos kamuvakcinával

Nagyvilág2021.07.01, 16:36

Több száz embert oltott be valószínûleg vízzel egy magát orvosnak kiadó férfi Ugandában, két asszisztensét õrizetbe vették, õt magát pedig keresik a rendõrök - közölték csütörtökön a kelet-afrikai ország hatóságai.

Újabb sportoló lett koronavírusos az ugandai olimpiai csapatban

Sport2021.06.23, 15:13

Újabb személynek lett pozitív a koronavírustesztje a tokiói olimpiára érkezett ugandai delegációból.

Fegyveresek támadtak a volt ugandai fõparancsnokra

Nagyvilág2021.06.01, 10:52

Ismeretlen fegyveresek támadtak kedden Katumba Wamala ugandai munkaügyi és közlekedési miniszterre, a hadsereg korábbi fõparancsnokára, aki megsebesült, a vele egy autóban utazó lánya és sofõrje azonban életét vesztette - közölte a hadsereg szóvivõje.

Leharapta férje nemi szervét egy féltékeny nõ

Nagyvilág2021.03.23, 16:22

Brutális bosszút állt párján egy Ugandában élõ, terhes nõ, miután férje egyik nap nem tért haza. Azt gondolta ugyanis, hogy egy másik nõvel megcsalja õt, aki szintén terhes. Amikor a férfi végre belépett az ajtón, a felesége rátámadt. Ráharapott a péniszére, majd szó szerint szétrágta, amivel maradandó fogyatékosságot okozott neki. A támadás után a nõ elmenekült, a rendõrök most is keresik.

Megmérgeztek hat oroszlánt egy ugandai nemzeti parkban

Nagyvilág2021.03.21, 17:05

Megmérgeztek hat oroszlánt egy ugandai nemzeti parkban, az állatok testrészeinek egy részét eltávolították.

Végsõ fázisába érkezett Magyarország eddigi legnagyobb külföldi fejlesztési programja Ugandában

Nagyvilág2021.02.28, 14:01

Végsõ fázisába érkezett Magyarország eddigi legnagyobb külföldi fejlesztési programja Ugandában - közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon.

Gránátrobbanás ölt meg hat gyereket Ugandában

Nagyvilág2021.02.18, 14:28

Gránátrobbanásban meghalt csütörtökön hat gyerek és megsebesült további öt Ugandában - adta hírül a helyi rendõrség.

32-en meghaltak egy temetõi menetet ért súlyos balesetben Ugandában

Nagyvilág2021.02.03, 12:47

Harminckét ember meghalt, öt megsérült, amikor temetõi menetet ért közlekedési baleset a kelet-afrikai Ugandában - tudatta a helyi vöröskereszt.

Törpe zsiráfokat találtak Afrikában

Tudomány2021.01.08, 19:12

Az utóbbi években két törpe zsiráfot is találtak kutatók, az egyiket Namíbiában, a másikat Ugandában. A jelenségrõl tanulmányban számoltak be, nem titkolva meglepetésüket.

Viharba került és elsüllyedt egy hajó az Albert-tavon, többen meghaltak

Nagyvilág2020.12.26, 07:30

Legalább 26 ember meghalt egy hajóbalesetben az ugandai Albert-tavon - közölték a helyi hatóságok pénteken.

Titkosszolgálati módszerekkel állítanák meg a vándorsáskák rajzását

Tudomány2020.11.23, 19:07

Kelet-Afrika több országa, köztük Kenya, Etiópia, Uganda és Dél-Szudán óriási erõfeszítésekkel próbálja megfékezni az elmúlt hetven év legsúlyosabb sivatagi sáskainvázióját. A rovarok már elpusztították a növényzetet, köztük a gabonanövényeket, a hüvelyeseket és a legelõket is, ami hatalmas gazdasági veszteségeket okozott. A szakemberek most már szinte mindent bevetnének, hogy megállítsák õket.

Nõtt az ugandai tüntetések halálos áldozatainak száma

Nagyvilág2020.11.20, 16:10

Nõtt az ugandai tüntetések halálos áldozatainak száma: az elmúlt napokban legalább 28-an vesztették életüket a kelet-afrikai országban - számolt be a Reuters hírügynökség a helyi rendõrségre hivatkozva pénteken. A hatóságok vádemelést követõen elengedték Bobi Wine ellenzéki elnökjelöltet.

Több mint 80 milliárd forintnyi kártérítést követelnek a lefejezett turista hozzátartozói

Nagyvilág2020.11.14, 19:27

Több mint 80 milliárd forintnak megfelelõ összegû kártérítést követelnek az amerikai nemzeti parkok igazgatóságától egy ugandai turista hozzátartozói, mert a kocsijában ülõ 25 éves nõt lefejezte egy rögzítetlen és rosszul beállított, egy erõs széllökésben elszabadult vasdarab a utah-i Arches Nemzeti Park kapujánál.

Egy gyerek levágott fejével akart az ugandai parlament épületébe bejutni egy férfi

Nagyvilág2020.09.15, 17:37

Az ugandai rendõrség hétfõn õrizetbe vett egy férfit, aki egy kisfiú ajándékcsomagba rejtett, levágott fejével akart a kampalai parlament épületébe bejutni.

A nagy kávétermelõ ország, ahol eddig alig ittak kávét

Gazdaság2020.09.06, 09:02

Uganda Afrika egyik legnagyobb kávétermesztõ országa, azonban a helyiek eddig alig fogyasztották az abból készült italokat. Most viszont új fogyasztói trend rajzolódik ki, különösen a fiatalok körében - írja az Africanews.

Kiugróan sok gorilla született egy ugandai nemzeti parkban

Tudomány2020.09.03, 11:00

Kiugróan sok hegyi gorilla született az ugandai Bwindi Áthatolhatatlan Nemzeti Parkban - jelentette be az Ugandai Vadvédelmi Hatóság (UWA).

Börtönbe került a férfi, aki megölte Rafikit, Uganda híres hegyi gorilláját

Tudomány2020.07.30, 17:48

Felix Byamukama beismerõ vallomást tett, amely szerint behatolt az ugandai Bwindi Nemzeti Park emberek elõl elzárt területére és megölte az ország leghíresebb ezüsthátú gorilláját, Rafikit. Az orvvadászt 11 év börtönbüntetésre ítélték, annak ellenére, hogy több szakértõ szerint életfogytiglani szabadságvesztést kellett volna kapni bûncselekményeiért - írja az ugandai vadvilág védelméért felelõs hatóság (Uganda Wildlife Authority) közleménye.

Szijjártó Péter: Százezer ember ivóvízellátását biztosította a kormány Ugandában

Nagyvilág2020.07.03, 10:40

Százezer ember ivóvízellátását biztosította a kormány Ugandában, és kialakított egy kibervédelmi elemzõközpontot is a két ország között 2019-ben létrejött megállapodás elsõ szakaszának keretében - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a közösségimédia-oldalán.

Megölték Rafikit, az egyik legismertebb ugandai gorillát

Tudomány2020.06.12, 21:57

Megölték Uganda egyik legismertebb hegyi gorilláját, és félõ, hogy emiatt széthullik az általa vezetett, turisták körében népszerû szelíd gorillacsapat.

Egyetlen villámcsapás végzett négy ritka hegyi gorillával

Tudomány2020.02.11, 18:36

Négy hegyi gorilla pusztult el hirtelen az egyik ugandai nemzeti parkban, köztük egy vemhes nõstény és egy csecsemõ; látszólag egyetlen villámcsapás végzett velük. Sajnos az eset nem egyedi a vadvilágban, ám a ritka, súlyosan veszélyeztetett státuszú állatok elvesztése óriási veszteséget jelent a faj számára.

Több tucat civilt gyilkoltak le Kongóban

Nagyvilág2020.01.29, 20:55

Feltételezhetõen iszlamista szélsõségesek lemészároltak több mint harminc lakost a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti vidékén lévõ falvakban - közölték helyi tisztségviselõk és civil megfigyelõk szerdán.

Gyereknek öltöztetett tiltott kozmetikumokat csempészett, elkapták

Gazdaság2020.01.09, 11:47

Háton hordozott gyermekként próbált tiltott készítményeket Ugandába bevinni egy nõ, de a hatóságok résen voltak, és lekapcsolták a minden idõk egyik legzavarbaejtõbb csempészmegoldását bemutató ügyeskedõt - írja az Africanews,

Körülbelül egymillió hibás óvszert találtak egy országban

Gazdaság2019.11.21, 11:54

Valószínûleg minden idõk egyik legnagyobb óvszervisszahívását éli meg Uganda, ahol bebizonyosodott, minõségi hibás, egyébként biztonságosként hirdetett termékek kerültek forgalomba. A nem mindennapi esetrõl az Africanews számol be.

Szijjártó Péter: Az Afrikából kiinduló migrációs hullámokat csak fejlesztési támogatás nyújtásával lehet megelõzni

Nagyvilág2019.11.18, 12:25

Az Afrikából kiinduló tömeges migrációs hullámokat a jövõben csak úgy lehet megelõzni, ha kellõ fejlesztési támogatást biztosítanak az afrikai országoknak, hogy azok helyben tudják tartani lakosaikat - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfõn az MTI-vel, miután fogadta Elly Tumwine ugandai belbiztonsági minisztert.

Csimpánzok tartják rettegésben az embereket Ugandában, gyerekeket is ölnek

Tudomány2019.11.13, 14:42

Az elmúlt években többször támadtak csimpánzok emberekre, elsõsorban a gyerekekre Ugandában, a jelenségnek halálos áldozatai is vannak, és terméskárt is eredményez. Egy néhány évvel ezelõtti eset következményeként egy kétéves gyerek meghalt, akinek még a hasát is felnyitotta egy agresszív csimpánz.

Akarata ellenére tették meddõvé a 39 éves, 44 gyermeket szült anyát

Life.hu2019.10.21, 15:58

Akarata ellenére tették meddõvé a 39 éves, 44 gyermeket szült anyát.

A magyar technológiáknak köszönhetõen százezrek jutnak tiszta ivóvízhez Afrikában

Nagyvilág2019.10.17, 21:31

Budapesti Víz Világtalálkozó alkalmával Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter afrikai vízügyi miniszterekkel tárgyalt; magyar technológiák segítségével százezrek jutnak tiszta ivóvízhez Afrikában - közölte Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófõnöke csütörtökön az MTI-vel.

Zsigó Róbert: Világszerte 820 millió ember éhezik

Gazdaság2019.10.14, 16:53

Világszerte 820 millió ember éhezik, és kétmilliárd fõ szenved az alultápláltságtól. Az éhezõk számának csökkentéséhez elõször az élelmiszer-veszteséget és pazarlást kell mérsékelni, amellyel ráadásul a természeti erõforrásokkal való felelõs gazdálkodáshoz, valamint a környezeti fenntarthatósághoz is hozzájárulunk - hangsúlyozta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelõs államtitkár a Világ Élelmezés Biztonsági Bizottság 46. ülésén Rómában.

Ezért nem fizeti ki az ebolakötvényeket a Világbank

Gazdaság2019.09.04, 12:26

Az eddig feljegyezett ebolajárványok közül a most Kongóban dúló a második legrosszabb. A Világbank alapja mégsem fizeti ki a pusztító járványokkal szembeni küzdelem pénzügyi támogatására életre hívott kötvényekben lévõ pénzt - írja az Economist.

Kilenc ember égett halálra egy súlyos autóbalesetben Ugandában

Nagyvilág2019.08.19, 08:07

Üzemanyagot szállító kamion és három autó ütközött össze Nyugat-Ugandában vasárnap. A balesetnek legalább 10 áldozata van, de eddig csak kilenc ember elszenesedett holttestét tudták kiemelni a roncsok közül. 

Hajléktalan gyerekek haltak meg, mert rájuk dõlt egy elitiskola fala

Nagyvilág2019.06.24, 11:14

Meghalt Kampalában, Uganda fõvárosában hat hajléktalan gyerek, mert rájuk dõlt egy elitiskola fala - közölte a helyi rendõrség hétfõn.

Szegénység: amikor egy felnõtt nõ életében elõször viselhet cipõt – Videó

Archívum2019.06.23, 06:58

Sokszor gondolkodunk azon, mi hiányzik még a mindennapjainkból, ami kényelmesebbé teheti az életünket. Mosogatógép, egy új laptop, divatos ruhák. Ez az ugandai nõ például úgy örült élete elsõ pár cipõjének, hogy táncra perdült. Megható videó következik.

Újabb ember halt bele az ebolába Ugandában

Nagyvilág2019.06.13, 19:20

Az áldozat egy 50 éves nõ, és szerda éjjel halt meg. Az asszony a nagyanyja volt annak az ötéves kisfiúnak, aki az elsõ halottja volt a Kongói Demokratikus Köztársaságból átterjedt betegségnek Ugandában.

Az ország, amely tízszer annyi aranyat exportál, mint amennyit kitermel

Gazdaság2019.05.31, 20:52

Igen rövid idõ alatt, szédületes növekedést ért el egy kicsiny afrikai ország a világ egyik legfontosabb fémjének, az aranynak az exportálásában. Az ugandai aranyesõ mögött azonban nem a kitermelés irigylésre méltó felfuttatása, hanem – minden valószínûség szerint – a kétes módon az országba kerülõ, majd onnan továbbértékesített aranykészletek állnak.

Megvan az elsõ Miss Duci Uganda! - képek

[origo] utazás2019.04.29, 06:57

Uganda turisztikai minisztériuma a telt nõi idomokkal szeretne több látogatót vonzani az országba.

Amerikai turistát raboltak el Ugandában

Nagyvilág2019.04.03, 17:58

Az amerikai Fox News szerint egy amerikai turistát és idegenvezetõjét rabolták el Ugandában egy jól ismert idegenforgalmi parkban. Az eset kedden este történt az Erzsébet Királynõ Nemzeti Parkban. 

Ebola: az aranynál is erõsebb a mostani járvány

Gazdaság2019.03.28, 21:32

Már ezernél is több halottja van a mostani kongói ebolajárványnak. A járvány megfékezésén dolgozók nincsenek könnyû helyzetben. Munkájukat gyakran polgárháborús területen végzik, és a helyi lakosság egy része is bizalmatlan a segítõ szándékkal érkezõkkel szemben. A gyilkos vírus azonban emellett óriási pusztításra képes a gazdaságban is.

Magyarország eddigi legnagyobb külföldi fejlesztési programját valósítja meg Ugandában

Itthon2019.03.12, 17:19

Magyarország eddigi legnagyobb, 5,1 milliárd forint értékû külföldi fejlesztési programját valósítja meg Ugandában, közösen a kelet-afrikai ország vezetésével annak érdekében, hogy az itt élõ és az ide menekült emberek helyben megtalálják a megélhetést, ne kelljen Európába vándorolniuk - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek Kampalából nyilatkozva.

Ugandában Kövér László felavatta a magyar Afrika-utazó emléktábláját

Nagyvilág2019.03.05, 08:11

A legismertebb magyar nõi Afrika-felfedezõ Sass Flóra emléktábláját avatta fel hétfõn Kövér László, az Országgyûlés elnöke Ugandában a Murchison Nemzeti Parkban, a Nílus partján.

Kövér László Etiópiába és Ugandába utazott

Itthon2019.02.25, 10:59

Az Országgyûlés sajtóirodájának közleménye szerint Etiópiába és Ugandába utazott Kövér László házelnök, aki magas rangú parlamenti és állami vezetõkkel folytat hivatalos tárgyalásokat, és fogadja õt mindkét ország köztársasági elnöke.

Telt idomú nõivel akar több turistát vonzani Uganda

[origo] utazás2019.02.07, 15:18

Kereszttûz alá került Uganda idegenforgalmi minisztere, amiért szerinte az ország formás nõivel kellene több látogatót becsalogatni.

Ez az ország megígérte: jövõre fürödni fogunk a kávéban

Gazdaság2018.12.02, 10:23

Az afrikai kontinens legnagyobb kávéexportáló országa, Uganda bejelentette, sokkal több kávét tudnak a világpiacra szállítani jövõre, mint korábban várták - írja az Africanews.

Felborult egy kirándulóhajó, több tucatnyian meghaltak és eltûntek

Nagyvilág2018.11.25, 12:31

Legalább 29 ember meghalt, és tucatnyian eltûntek vasárnapra virradóra Ugandában egy túlzsúfolt kirándulóhajó felborulásakor a Viktória-tavon.

Ugandában is megjelent a krími-kongói vérzéses láz

Nagyvilág2018.10.31, 15:19

Az ugandai egészségügyi minisztérium szerdán hivatalosan is megerõsítette a krími-kongói vérzéses láz megjelenését az ország nyugati felében.

Mariam Nabatanzi ugandai anya, akinek 40 éves korára már 44 gyermeke volt

Archívum2018.10.18, 14:46

A legtermékenyebb nõként ismert az ugandai Mariam Nabatanzi: 40 éves korára 44 gyermeket szült. 

Huszonöt embert, közöttük négy gyereket ölt meg a földcsuszamlás

Nagyvilág2018.10.11, 21:45

Legkevesebb 25 ember, köztük négy gyerek életét vesztette csütörtökön a kelet-ugandai Bududában, miután a megáradt folyó következtében földcsuszamlások alakultak ki - jelentette a helyi katasztrófavédelem.

Szijjártó Péter: Támogatni kell azokat az afrikai országokat, amelyek visszatartják a migránsokat

Itthon2018.09.13, 18:26

Magyarország világossá tette, hogy egyetlen migránst sem szabadna befogadnia Európának, de támogatni kell azokat az afrikai országokat, amelyek segítenek, hogy ne jöjjenek migránsok Európába, és ilyen ország Uganda - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Megint letartóztatták a legnépszerûbb ellenzéki vezetõt Ugandában

Nagyvilág2018.08.31, 04:49

Ismét letartóztatták Ugandában a Bobi Wine mûvésznéven ismert popénekesbõl ellenzéki politikussá vált Robert Kyagulanyi Ssentamut, napokkal azután, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezte a bíróság - jelentette csütörtökön ügyvédjére hivatkozva a BBC brit mûsorszóró. Wine hollétérõl egyelõre nincsenek információk.

Véres összecsapások jöhetnek a vanília miatt

Gazdaság2018.08.16, 11:27

Fegyveres konfliktusokba is torkolhat a világ negyedik legnagyobb vaníliatermelõ országában, Ugandában az, ha nem sikerül megfékezni a szervezetten fosztogatókat, akik a farmerek földjeit dúlva, ellopják, majd illegálisan értékesítik a termést.

Lefejezte férjét egy asszony, hogy új szerelmével lehessen

Nagyvilág2018.08.15, 20:42

Az asszony és új szerelme megtervezték a gyilkosságot, amit a nõ követett el. 

Eltörölték az elnöki korhatárokat Ugandában

Nagyvilág2018.07.27, 04:38

Uganda alkotmánybírósága jóváhagyta csütörtökön az elnöki felsõ és alsó korhatár eltörlésérõl szóló törvényt.

Aszfalthoz vágott egy elefánt egy 8 éves kisfiút, azonnal meghalt

Nagyvilág2018.07.19, 11:06

Nyolcéves fiút ölt meg egy elefánt Ugandában. Egy helyi vadõr szerint az állatot azzal dühítettek fel a gyerekek, hogy kövekkel dobálták.

Itt az olcsó vizsgálat a betegségre, ami milliárdos kárt okoz

Gazdaság2018.07.08, 13:44

A maláriáé a világ egyik legpusztítóbb kórokozója, mely minden, a visszaszorítására irányuló erõfeszítés ellenére rengeteg halálos áldozatot követel a világon, miközben óriási gazdasági károkat okoz. Most egy új, forradalmi eszköznek köszönhetõen lehetõvé válik a kórokozó kimutatása vérvétel nélkül.

Máris lázadnak a Facebook-adó ellen

Techbázis2018.07.03, 12:20

Az ugandaiak VPN-nel próbálják kikerülni a sarcot, de nem biztos, hogy megéri.

Az ország, ahol már adózni kell a Facebook használata után

Gazdaság2018.07.02, 11:18

Vasárnaptól adót kell fizetni a közösségi média használatáért Ugandában. Nem csak a Facebook használata lesz adóköteles, hanem seregnyi más hasonló oldalé, köztük az Instagramé , a Twitteré és a WhatsAppé is.

Adót kell fizetniük Ugandában a facebookozóknak

Techbázis2018.06.01, 12:41

A közösségi hálózatok mellett a chatszolgáltatásokra is vonatkozik a törvény.

Több mint ezerre nõtt a vadon élõ hegyi gorillák száma

Tudomány2018.05.31, 22:44

Több mint 1000-re emelkedett a vadon élõ hegyi gorillák száma, vagyis többszörösére nõtt az elmúlt három évtizedben a kihalás szélén élõ állatfaj populációja, dacára a vadorzásnak, a polgárháborúknak, és élõhelyük zsugorodásának - közölte csütörtökön a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet.

Egy autóbusz belerohant egy tarktorba és egy sörszállító teherautóba Ugandába

Nagyvilág2018.05.26, 11:26

Tizenkilenc ember meghalt és többen megsérültek péntek éjjel egy ugandai közúti balesetben. Egy autóbusz belerohant egy traktorba és egy sörszállító teherautóba Kiryandongo körzetben - közölte a rendõrség.

Itt egyszerre adóztatják a Biblia és a Korán importját

Gazdaság2018.05.17, 13:33

A vallási csoportok vezetõi hitetlenkedve és megdöbbenéssel fogadták Uganda adóhivatalának bejelentését arról, miszerint a szervezet – felrúgva a vallási anyagok adómentességének régi tradícióját – adót vetne ki a nagy vallások legfontosabb könyveire, valamint a kapcsolódó vallási irodalomra – írja az egyik független ugandai lap.

Leopárd falt föl egy hároméves kisfiút

Tudomány2018.05.07, 13:59

Leopárd falta föl egy vadõr hároméves kisfiát az ugandai Queen Elizabeth Nemzeti Parkban.

Egy fél kontinens hordja a jótékonysági boltokban leválogatott ruhákat

Gazdaság2018.05.01, 13:22

Hatalmas üzlet Afrika fejlõdõ országaiban a second hand, azaz a használt ruha kereskedelme. Az alig három évtizede indult felfutás eredményeként, már százezer tonnás nagyságrendben mérhetõ az a mennyiség, ami a kontinens országaiba évente érkezik. Kérdés, jó-e az országoknak, ha lakosaik fillérekért hordhatják világmárkák darabjait úgy, hogy azokat a jótékonysági boltok is leselejtezik, és közben akár gyárthatnának maguknak is öltözéket?

Egy falu lakói mérgezhették meg a nyolc oroszlánkölyköt

Tudomány2018.04.16, 14:49

Összesen tizenegy oroszlánt, köztük nyolc kölyköt mérgezhettek meg Uganda egyik nemzeti parkjában. A helyi vadvédelmi hatóságok egy közelben lévõ falu lakóira gyanakszanak.

Megmérgeztek 11 oroszlánt egy ugandai nemzeti parkban

Tudomány2018.04.12, 19:10

Megmérgeztek három nõstényoroszlánt és nyolc kölyküket egy ugandai nemzeti parkban - közölte csütörtökön a vadrezervátum szóvivõje.

Az ugandai elnök újragondolja álláspontját a halálbüntetéssel kapcsolatban

Nagyvilág2018.01.19, 15:24

Ismét halálos ítéleteket hajthatnak végre Ugandában, legalábbis az ország elnöke, Yoweri Museveni kilátásba helyezte ezt Twitter-üzenetében, amirõl pénteken a Reuters hírügynökség számolt be.

Ugandában megszüntették az elnökké választás korhatárát korlátozó törvényt

Nagyvilág2018.01.02, 17:47

Jóváhagyta az elnöki korhatár korlátozását eltörlõ törvényt az 1986 óta hivatalban lévõ Yoweri Museveni ugandai elnök, így 2021-ben ismét indulhat az elnökválasztáson - közölte kedden az államfõ szóvivõje, Don Wanyama.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ