koronavírus elleni vakcina
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koronavírus
- oltás
- COVID-19
- védőoltás
- vakcina

Egy friss tanulmány szerint a negyedik oltás négyszer annyira véd, mint a harmadik
Kemenesi Gábor virológus összefoglalta, mit lehet tudni a koronavírus elleni negyedik oltásról, és arról is beszélt, hatékonyabb-e, mint a három.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Letartóztatták a háziorvost, aki hamisan igazolta a koronavírus elleni vakcina beadását
Elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság pénteken egy Bács-Kiskun megyei háziorvos letartóztatását, aki a gyanú szerint pénzt fogadott el azért, hogy a koronavírus elleni védőoltás beadása nélkül igazolja betegei védettségét - közölte a megyei főügyész pénteken az MTI-vel.
6,3 millióan kapták már meg az oltást, holnaptól újra oltási akció
Már több mint 6,3 millió embert oltottak be a koronavírus ellen, közülük 3,7 millióan már a harmadik oltást is megkapták. 8800 új fertőzöttet regisztráltak, és meghalt 97 többségében idős, krónikus beteg.
Megvizsgálták a koronavírus elleni vakcina hatását a termékenységre: erre jutottak
Az eddigi tapasztalatokat és irányelveket erősíti meg az a közelmúltban nyilvánosságra hozott nemzetközi kutatás, amely szerint semmilyen érzékelhető negatív változást nem okoz a termékenységben a koronavírus elleni vakcina felvétele - hangsúlyozzák a Semmelweis Egyetem vezető szülész-nőgyógyász professzorai.
Kásler Miklós: Azt kell figyelembe venni, hogy az oltások között mennyi idő telt el - videó
Nem azt kell figyelembe venni, hogy ki hány oltást kapott eddig, hanem azt, hogy az oltások között mennyi idő telt el – mondta Kásler Miklós az Életközelben legújabb részében. Az emberi erőforrások minisztere a videóinterjúban az oltások szükségessége mellett beszélt az aktuális járványhelyzetről, a Szent Imre kórházban történt tűzesetről és a baloldal egészségpolitikai terveire is reagált.
Kiderült, mi okozta a hollywoodi színésznő halálát
Bár felröppentek hírek, hogy a koronavírus elleni oltásnak köze van Betty White halálához, a valóság az, hogy az ikon agyvérzés következtében hunyt el.
Egy friss kutatás szerint a női ciklust is befolyásolhatja a koronavírus elleni védőoltás
Egy új tanulmány szerint a vakcina felvétele megnyújthatja a női ciklust.
Nagy az érdeklődés az 5-11 éves gyermekek koronavírus elleni oltása iránt - képek
Továbbra is lehet regisztrálni az 5-11 évesek oltásához
Folyamatosan nyitva a regisztrációs és az időpontfoglaló honlap az 5-11 éves gyermekek oltásához - hívta fel a figyelmet a koronavirus.gov.hu kedden.
Változott a szakmai ajánlás: ekkor oltakozhat az, aki még nem kérte a vakcináját, de már átesett Covidon
A vakcinákkal érhető el a teljeskörű és hatékony védelem a koronavírussal szemben. Ezért is változtatott ajánlásán a Nemzeti Népegészségügyi Központ, amely érinti az oltatlanokat.