túrázás

címke rss

Ez volt az ország egyik legszebb vasútvonala

Archívum2016.11.23, 09:01

Hét évvel ezelőtt huszonöt belföldi vasútvonalon szűnt meg a közlekedés, többek között a Szilvásvárad–Putnok-szakaszon. A Bükk hegyei és völgyei között kanyargó síneken 2009. december 12-én zakatolt végig az utolsó menetrend szerinti járat. A helyiek szomorúan vették tudomásul, hogy a Piroska helyett ezentúl csak autóbusszal közlekedhetnek, de a kirándulók sem fogadták örömmel a hírt. Ez volt hazánk egyik legszebb vasúti útvonala. A közelgő évforduló alkalmából az elhagyatott síneken túráztam. 

Ősszel is ez az ország egyik legszebb pontja

Archívum2016.11.18, 22:33

Ahogy a téli óraátállítás megrövidíti a nappalokat, a kisebb túrák felértékelődnek. Így kerül képbe őszről őszre a Tihanyi-félsziget. Nyolc hegycsúcs, két tó, négy falu, sziklák, erdők és mezők, bő tíz négyzetkilométeres területen húsz kilométeres turistaút-hálózat, vagyis felfedeznivalók és útvonal-variációk tucatjai.

Ezen a kiránduláson a felnőttek is gyerekké válnak

Archívum2016.10.08, 08:01

A Naszály északi lábánál kialakított körtúra főleg akkor tökéletes választás, ha gyerekkel vágunk neki, de egy kellemes ősz eleji séta helyszíneként sem utolsó. Szakadék felett átívelő függőhídon lépdeltünk, és hosszú pallósoron vesztünk bele a sűrű erdőbe.

Tippek első kézből kezdő túrázóknak

Archívum2017.12.05, 09:18

Érzi a boogie-t a lábában, de nem tudja, hogyan, merre induljon? Szakértők, tapasztalt túrázók és a szerző saját tapasztalatai segítségével adunk néhány jó tanácsot a kezdeti lépésekhez. Holnap már szedheti is a sátorfáját.

Kőről kőre Magyarország egyik legszebb táján

Archívum2016.09.07, 07:38

A Kőről kőre túrasorozat négy plusz egy távból áll. A Börzsöny, a Bükk és a Pilis után az augusztus végi, negyedik túrán a kirándulók által ritkábban látogatott Zempléni-hegységet fedeztük fel. Negyvenhárom kilométert tettünk meg a vadregényes tájon, amely az újjáépített regéci vár látványával, pazar kilátópontokkal és óriásgombákkal kápráztatja el a vándorokat.

Ezt a falut a szerzetesek és az indiánok már elfoglalták

Archívum2016.08.29, 13:46

Sok szép település van Magyarországon, de akad néhány, amelynek hangulata már az első séta alkalmával meglepi és magával ragadja a látogatót. Zölden hullámzó dombok, virágos mezők, takaros porták, csillagda és indiánok, ősfás monostori arborétum, remek kilátóhelyek és a csend hangjai. Bakonybél győzött. Mentünk, láttunk, visszamennénk.

Petőfi Sándor is innen nézett le Napóleon kalapjára

Archívum2016.08.25, 14:48

A Piliscsabai Természetjáró Egyesület új jelvényszerző túramozgalmat indított Pilisi vándorlás címmel, én pedig megrögzött vándorként elhatároztam, hogy végigjárom az útvonalat. A negyedik napon már nem is annyira a Pilisben, mint inkább a vele összeforrt Visegrádi-hegységben gerinc- és szurdoktúráztam. Látnivalókban itt sem volt hiány. Pilisi vándorlás, negyedik rész.

Egy hónapon át küzdött a túlélésért egy cseh turista az új-zélandi vadonban

Archívum2016.08.25, 11:50

Négy hét után találtak rá a hatóságok Új-Zéland déli szigetének hóborította távoli csücskében egy cseh nőre, aki párjával együtt indult túrázni, de a férfi nem sokkal később meghalt egy balesetben - közölte csütörtökön a helyi rendőrség.

Kinek szívcsakra, kinek ufóleszállóhely

Archívum2016.08.09, 21:04

Amikor a Piliscsabai Természetjáró Egyesület júniusban új jelvényszerző túramozgalmat indított Pilisi vándorlás címmel, rögtön tudtam, hogy nem maradhatok ki belőle. Először a Dorog és Piliscsaba között kanyargó, kitérőkkel együtt több mint 30 kilométeres szakaszt jártam be, most pedig Klotildligettől Pilisszentkeresztig barangoltam a Pilis ismert és kevésbé ismert tájain. Pilisi kalandozások, második rész.

Megnéztük Magyarország legmagasabb vízesését

Archívum2016.08.03, 09:35

Hétvégi kirándulásra nyáron is érdemes a Mátrát választani. Jólesik elbújni a kánikula elől az erdőben, és frissítő forrásból is akad bőven. A legmagasabb magyar hegy lábánál elterülő Gyöngyösön sem szabad csak úgy átrobogni: innen indul Mátrafüredre és Szalajkaházra a kisvasút. Sajnos a vonatozás most nem fért bele az időnkbe, csak a szerelvényeket néztük meg a végállomáson, amely jó szokás szerint tele volt kiránduló gyerekcsoportokkal.

Még mindig várnak meglepetések a Pilisben túrázókra

Archívum2016.08.01, 10:13

Számomra nincs jobb hívószó a vándorlásnál. Sok száz kilométernyi gyaloglás után a szabadság, a kaland és a felfedezés jut eszembe róla. Aki egyszer ráérzett az ízére, nem tudja abbahagyni, vonzzák az ismeretlen utak, a meghódítandó tájak, az új kalandok. Így aztán, amikor a Piliscsabai Természetjáró Egyesület júniusban új jelvényszerző túramozgalmat indított Pilisi vándorlás címmel, rögtön tudtam, hogy nem maradhatok ki belőle.

Izgalmas helyekre bukkantunk Budapest közelében

Archívum2016.07.26, 07:25

Arra készültünk, hogy zárótúránk a budai zöldön húzósabb lesz, mint a korábbiak. Kicsit hosszabb távot, 16 kilométert hagytunk a végére. Arra számítottunk, hogy sokat kell majd másznunk, látványosságból viszont kevesebb jut majd, mivel nagyrészt erdőkön keresztül vezet az út. De aztán egy kicsit minden máshogy alakult. Túra a budai zöldön, harmadik rész.

Családdal? Baráttal? Egyedül? Íme, a legjobb programok a hétvégére

Archívum2016.07.14, 08:38

Gyerekkel vagy gyerek nélkül, egyedül, avagy párral, a következő hétvégi programok garantáltan felhőtlen szórakozást nyújtanak minden korosztály számára. 

Földönkívüli élmény várt ránk a Bakony csúcsán

Archívum2016.07.07, 18:43

Ha a Bakonyban kirándulunk, a Kőris-hegyet nem szabad kihagyni. Kalandos úton, gyönyörű, erdős vidékeken juthatunk a tetejére, odafönt pedig a panorámán kívül egy gigantikus golflabda vár ránk. Ráadásul a végén elmondhatjuk, hogy jártunk a Bakony legmagasabb pontján.

Felmásztunk Budapest legújabb kilátójára

Archívum2016.06.11, 12:15

Azért jó fotóssal kirándulni, mert ő azt is meglátja, amit mi nem biztos, hogy észrevennénk. Meg azért is, mert így sűrűn lehet legálisan pihenni, hiszen a fényképezéshez idő kell. De fotóssal túrázni időnként mókás is, például azért, mert a felszerelésekhez egy rakás kisebb-nagyobb táskát, pakkot, szütyőt kell cipelnie magával, miközben rajtunk csak egyetlen kis hátizsák van, az is csak félig megtömve. Így vágtunk neki a budai zöld jelzés második etapjának.

Tudta, hogy Keszthely kilátó-nagyhatalom lett?

Archívum2016.06.06, 10:48

A minap Keszthelyen jártam. Miután megcsodáltam a Balatont és a város nevezetességeit, körülnéztem a közeli hegység lankáin. Kiderült, hogy Keszthely az évek során kilátó-nagyhatalom lett. Könnyed, egynapos programok keretében hat kilátót is elérhetünk a Darnay-Dornyai Béláról elnevezett emléktúra-útvonalakon. Csak a kedvünktől és a kitartásunktól függ, végigjárjuk-e egyszerre mind a hatot, vagy inkább több napra osztjuk el a kínálatot. „Csak kövesd a D betűt, ne törődj mással!” – tanácsolta házigazdám. Ennél jobb tanácsot én sem adhatok.

Budapest határain belül is remekül lehet túrázni

Archívum2016.05.26, 11:38

Sokszor nehéz dolgunk van, ha szeretnénk valamilyen újdonsággal megörvendeztetni az olvasókat, és persze saját magunkat. A budai zöld viszont remek ötletnek tűnt. Nem annyira ismert, és még közel is van. Kellemes nézelődős-fotózgatós tempóra készültünk, így három szakaszra osztottuk a távot. Az első nap végére a Normafát tűztük ki célul, ami nagyjából tizenegy kilométert jelentett.

Ki hinné, hogy a Gugyor a túrázók paradicsoma

Archívum2016.05.20, 10:34

A Bakony mélyén, Bakonybél közelében bújik meg az a 300 méteres szurdok, amiért érdemes több órát autózni, buszozni, vonatozni, bakancsot húzni és kilométereket gyalogolni. A látvány ugyanis minden addigi természetélményünket felülírja. Ha besüt a nap, ha nem, a Kerteskői-szurdokban sosem látott mesevilág tárul a szemünk elé.

Megtudtuk, hol őrzik Magyarország legnagyobb opálját

Archívum2016.05.16, 18:48

Szerencsés helyzetben vagyunk Magyarországon, mert rengeteg turistaút közül választhatunk, ha kirándulni támad kedvünk. Mivel nincsenek nagy hegyeink, nem is kell extrém erőfeszítéseket tennünk, hogy eljussunk egy-egy várhoz, vízeséshez vagy különleges sziklaképződményhez. A Mátra különösen kellemes célpontnak tűnt, ide indultunk egy tavaszi reggelen.

Itt kiránduljon, ha nem szereti a tömeget

Archívum2016.04.27, 10:07

Rám-szakadék, Holdvilág-árok, Dobogókő – ismerősen hangzó nevek minden Budapest környéki számára, akinek volt valaha túrabakancs a lábán. Kellemes tavaszi hétvégeken, ünnepnapokon emberek százai indulnak meg a főváros irányából, hogy bejárják kedvenc útvonalaikat, szurdokaikat. Ám azt jóval kevesebben tudják, hogy alig pár kilométerrel arrébb ugyanolyan csodás helyekre bukkanhatunk, amiket valamiért szinte mindenki elfeledett.

Kirándulásra csábítanak a hazai vízesések

Archívum2016.04.22, 20:57

Bár Magyarország nem a hatalmas, hömpölygő zuhatagairól híres, azért itthon is találunk különleges vízeséseket, amelyekhez megéri kirándulást szervezni. A hazai klasszikusok mellett néhány kevésbé ismert, de nem kevésbé látványos természeti csodát is ajánlunk. Egy biztos, mindegyik bakancslistára való.

Katalin hercegné még egy kemény nap után sem veszíti el a humorérzékét

Archívum2016.04.16, 07:37

Ezért is imádjuk annyira a hercegnét: Katalin még 10 ezer lépcső megmászása után is képes volt elsütni egy jó poént.

Túráztunk egyet az aranyvasárnapi tülekedés helyett

Archívum2015.12.27, 10:35

Télen is jó természetet járni, és nem is kell hozzá különösebb felkészülés. Persze ha köd van, a jó kilátásról le kell mondani. Szerencsére a jól kiépített és karbantartott kéktúra útvonalán még ilyen időben sem lehet eltévedni. Idén az aranyvasárnapi ajándékhajkurászás helyett inkább kéktúrázni mentünk.

Látássérültként végigjárni a Kéktúrát? Ő megcsinálta!

Archívum2016.01.04, 09:50

Puskás Antal, közismertebb nevén Tóni már jócskán a felnőtt éveit taposta, amikor kezdte elveszíteni a látását. A férfi nem torpant meg ettől a nehézségtől, állapotából előnyt kovácsolt, és azóta már az Országos Kéktúra útvonalát is végigjárta, ahol többek között még egy híres magyar opera-énekesnő is a kísérője volt. Tóni célja, hogy az emberekkel elfogadtassa magát így – ez eddig sikerült is neki –, és további túrás élmények megszerzésére is törekszik. Interjú.

Öt izgalmas szurdoktúra szép őszi hétvégékre

Archívum2015.11.17, 17:11

Van, aki a kilátókért rajong, van, akit a barlangok titokzatossága vonz, mások pedig azt állítják, hogy nincs izgalmasabb egy sziklafalakkal szegélyezett, mély völgybe vezető túránál. Nekik ajánlunk öt hazai szurdokot, ahol megcsodálhatják Magyarország legmagasabb vízesését, bebújhatnak az Ördöglikba, sőt akár kuszmára is bukkanhatnak.

Rétegesen, de kényelmesen - három szett szabadtéri edzéshez

Archívum2015.11.17, 10:17

A hideg idő sem tarthat vissza attól, hogy a szabadban sportolj? Edzeni télen-nyáron kell, ilyenkor azonban fokozottabban érdemes figyelni a megfelelő öltözet kiválasztására. Ebben segítünk most!

Hárommilliárdos felújítás után túrázhatjuk körbe az országot

Archívum2015.10.10, 11:35

Az Országos Kékkör egységesíti a három Kéktúrát, ezzel egy Európában egyedülálló, egységes kékjelzésű, 2550 kilométeres turistaút jött létre. A fejlesztés uniós támogatással valósult meg 2,7 milliárd forintból. 

Itt a túrázók újabb okoseszköze: a felfújható, hordozható sütő

Archívum2017.11.27, 14:52

Gondolt már arra, milyen jól jönne túrázás közben egy felfújhatós (!) barbecue sütő, ami 15 perc alatt süti szaftosra a húst, elfér a hátizsákban, és természetesen napenergiával működik? Na, ugye, hogy nem. Pedig mások már tovább is gondolták.

Öt nyári túratipp vízhólyag és kullancsok ellen

Archívum2017.12.02, 12:09

Nem csak télen kell végiggondolni, hogy mit vigyünk magunkkal, ha kirándulni indulunk. Nyáron éppolyan fontos odafigyelni a felszerelésünkre, és a testünk jelzéseire. Íme öt tipp, amit ha megfogad, az izomlázon kívül kutya baja sem lesz.

Hatalmas terhespocakkal túrázott Milla Jovovich

Archívum2015.03.17, 14:02

A 38 éves színésznő férjével, Paul W.S. Andersonnal élvezte a jó időt a hollywoodi Runyon Canyonban.

Télen is vannak aktív kullancsok

Archívum2017.10.11, 09:54

Igaz vagy csak városi legenda, hogy télen is meg lehet fertőződni kullancs által terjesztett betegségekkel Magyarországon? - tettük fel a kérdést szakembereknek. Válaszaik szerint a mind enyhébb telek miatt igaz a hír, de a megbetegedéshez egy jó adag pechre is szükség van.

Életveszélyben a jég és hó világában! Erre vállalkozik egy vagány magyar lány

Archívum2014.11.28, 15:40

Lengyel Éva nem bízza a véletlenre, hogy az adrenalin jelen legyen az életében. Állandóan úton van és extrémebbnél extémebb szegleteibe jut el a világnak. Ezúttal azonban nagy fába vágta a fejszéjét.

Mit ad nekünk Tokaj, ha nem borozunk?

Archívum2017.12.08, 16:22

Tokajban kihagyni a bort és a pincéket olyan, mint nyaralni menni a Balatonhoz, de nem belemenni a vízbe vagy Las Vegasban messze elkerülni a kaszinókat. Mi mégis ezt tettük, és ezzel a kísérlettel azt szerettük volna megtudni, hogy vajon akkor is ad-e az embernek valamit ez a borturizmusra épülő vidék, ha történetesen a legfőbb attrakciójára mond nemet.

Sérült túrázót mentenek Dobogókő térségében

Archívum2014.10.19, 13:46

A mentősök közös erővel hozzák le azt a középkorú nőt, aki a túrázás közben sérült meg Dobogókő térségében a Thirring-szikláknál vasárnap dél körül.

Milyen érzés a világ tetején?

Archívum2014.08.05, 06:54

Nem kell messzire és drágán utazni, ha a világ teteje érzést keresi valaki. Pár száz kilométeres autózással kint lehetünk az Alacsony-Tátrában, ahol fárasztó, de élménygazdag túrát tehetünk, ha nem is a világ, de a szűkebben vett Kárpát-medence tetején.

Jacuzzis vadászházat is foglalhatunk online

Archívum2017.11.27, 15:17

Elindult az online erdei szálláskereső, a portál a Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) tartozó 22 állami erdőgazdaság gondozásában álló vadászházak, turistaszállások és erdei iskolák szálláshelyeit gyűjti össze.

Eltűnt egy magyar a Himaláján!

Archívum2014.04.27, 09:26

Április 20-a óta nem látták, helikopterrel keresik az eltűnt Princzkel Tamást, aki több mint egy éve indult kerékpárral világ körüli útra - írja a 4bakancs. 

Hat remek kirándulás Budapest közelében

Archívum2014.03.15, 07:24

Budapesten lakik, de hamar kijutna a természetbe? Összegyűjtöttünk pár klassz kirándulóhelyet a főváros környékén, amihez nem kell autó, mert tömegközlekedéssel egészen a túraútvonal kezdetéig eljuthat.

Pénzt és rombolást hoznak a turisták

Archívum2014.01.17, 18:30

A robbanásszerűen bővülő turizmus nemcsak hasznot hoz, de egyre nagyobb környezetszennyezést is. A kedvelt magyar helyeken is sok a szemét, és az is nagy hiba, hogy ugyanazon az útvonalon száguldanak le a hegyibringások és gyalogolnak a túrázók. Mindeközben Robin Hood egykori erdejében okosan kialakították, hogyan férjen meg mindenki egymás mellett úgy, hogy a környezet se menjen tönkre. Megnéztük, hogyan lehet fenntartható a turizmus.

Veszélyes 500 méter felett túrázni a Pilisben!

Archívum2017.10.18, 14:54

Nem javasolja a Pilis és a Visegrádi-hegység 500 méternél magasabban fekvő területeinek látogatását a Pilisi Parkerdő Zrt., mert a vastag zúzmararéteg miatt ágak szakadhatnak le és fák dőlhetnek ki.

Balesetveszély a Pilisben

Archívum2014.01.14, 10:57

Az elmúlt napok párás, ködös és hideg időjárása miatt a Pilisi Parkerdő területén - főként a magasabban fekvő régiókban - több helyen a 10 centimétert is elérheti a fákra rakódott, fagyott zúzmararéteg vastagsága. A jelenség a téli erdők életében megszokott és természetes folyamat, de komoly balesetveszélyt jelent a Parkerdőbe látogató turisták számára.

Kilenckor kidőlni nem ciki

Archívum2013.11.26, 16:06

Tévedtem, amikor azt hittem, túl fiatal vagyok egy nyugdíjas nyaraláshoz: este kilenckor elaludni azonban egyáltalán nem ciki. Az alsó-ausztriai Losenheimben imádnivaló nyugalomban telnek a napok: minden a friss levegőről, a bambán legelő tehenekről, és a folyamatos sétálásról szól.

Orbán: Az erdők azért jöttek létre, hogy az emberek használják őket

Archívum2013.10.29, 14:15

A miniszterelnök szerint nem az a világ helyes rendje, ha elzavarják az embereket az erdők közeléből. 22 ezer kilométernyi turistautat mérnek fel 990 millió forintból.

Novodomszky Éva a kangoora esküszik

Archívum2013.10.15, 22:23

Novodomszky Éva gyermekkora óta sportol. Ha hanyagolja az edzést, ingerlékenyebb és fáradtabb, így odafigyel arra, hogy a testmozgás mindig ott legyen a programjai között. A szép műsorvezető imádja a kangoo-aerobikot, mellette biciklizik, túrázik, és pár hónapja "gyúrni" is elkezdett. Az étkezésére is próbál odafigyelni, de néha azért ő is megenged magának egy-két finomságot...

Szakadékba esett egy magyar túrázó Erdélyben

Archívum2013.09.23, 10:54

Szakadékba zuhant és életét vesztette egy magyarországi túrázó vasárnap délután az erdélyi Bihar-hegységben.

Delfinek és fókák Európa nyugati csücskében

Archívum2013.09.19, 21:41

Ha Izlandot nem számítjuk, Írországban van Európa legnyugatibb pontja, ahol világít a zöld fű, delfinek ugrálnak a vízben, lenyűgöző a táj, finomak a halak, az emberek pedig döbbenetesen kedvesek. Mindezek együttese pedig azért is kárpótolja az embert, ha az Atlanti-óceán közelsége miatt naponta ötször elázik. Öt napig a Dingle-félszigeten túráztunk, majd délre utaztunk fókákat nézegetni egy kis szubtrópusi szigetre. 

A sátrából rángatta ki a túrázót a jegesmedve

Archívum2013.07.29, 10:05

Brutális jegesmedve-támadás ért egy túrázót Kanadában, egy nemzeti parkban. Vagy nem működöt a villanypásztor, vagy nem törődött a medve az áramütéssel.

Programtippek szombatra - június 29.

Archívum2013.06.29, 14:13

Szeretnéd jobban megismerni önmagad, régen túráztál a hegyekben, vagy csak egy remek kiállítás tudna kikapcsolni a heti pörgés után? A Life.hu olyan programokat gyűjtött össze neked, amelyek lélekemelők és remek kikapcsolódást nyújtanak június utolsó hétvégéjén.

Ingovány, köd és fókák

Archívum2013.02.27, 14:26

Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Írország legnagyobb hegye, a Carrauntoohil alig húsz méterrel magasabb, mint a mi Kékestetőnk, az ír táj mégis alkalmas akár kaland- vagy extrémtúrákra is. Az [origo] munkatársa a Dublin környéki hegyekben bolyongva csodálkozott rá az ír táj páratlan szépségére, látott szivárványt, vízesést, kecskét és fókát, és zárta elégedetten egy-egy Guinness-szel az összes túranapot.

Helyrehozza a kreativitásunkat a túrázás

Archívum2013.01.24, 14:33

Tudományos módszerrel igazolták, amit az ösztöneink súgnak: a természetjárás a szellem feltöltődését is elősegíti. Egy négy napos túrázás már jótékonyan helyreállítja az elektronikus kütyük használatával széttöredező figyelmet.