tömegsport

címke rss
”Dűlőre futunk” - hatodjára rajtol el a hazai jótékonysági futóverseny mezőnye

”Dűlőre futunk” - hatodjára rajtol el a hazai jótékonysági futóverseny mezőnye

Hatodik alkalommal kerül megszervezésre a Balaton egyetlen százszázalékban jótékonysági futása.

Magyar és orosz siker a Budapest Maratonon

Sport2021.10.10, 13:29

Nem kedvezett az időjárás a maratonistáknak hétvégén a Budapest Maratonon, de így is több mint háromezren vágtak neki a 42 kilométernek.

A Duna alatt is áthalad a különleges szeptemberi futóverseny

Sport2021.08.16, 12:18

Két országot érint, három folyót szel át és a Duna alatt is áthalad a Duplakanyar Futóverseny, amelyet szeptember 11-én rendeznek meg első alkalommal.

Ötvenezer indulót várnak a világ egyik leghíresebb utcai futóversenyére

Sport2021.01.22, 13:15

A szervezők ötvenezer embert várnak az idei, sorrendben 41. London Marathonra, a világ egyik leghíresebb utcai futóversenyére, amelyet a korábbi hagyományos áprilisi időpont helyett ősszel, október 3-án rendeznek meg.

Megvan az idei Balaton-átúszás időpontja

Sport2020.06.25, 19:58

A tervek szerint augusztus 1-jén lesz a 38. Lidl Balaton-átúszás, amelyen hagyományosan Révfülöpről indulnak a résztvevők, és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg.

Egymilliárd forintos támogatás futókörök, görparkok és vasalt utak építésére

Sport2019.06.05, 13:34

Egymilliárd forintos támogatást fordít az állam városi futókörök, görparkok és vasalt utak építésére az elkövetkezendő időszakban.

Több százezer gyerek mozoghat az Európai Diáksport Napján

Sport2017.09.22, 10:17

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) szeptember 29-én rendezi meg az idei Európai Diáksport Napja Magyarország című programot, amely tavaly majdnem ezer iskolát és kétszázötvenezer gyereket mozgatott meg.

Vasárnap lehet Révfülöpről Boglárra tempózni

Sport2017.07.06, 14:26

A főszervező Budapest Sportiroda (BSI) tájékoztatása szerint vasárnapra halasztják a szombatra kiírt 35. Balaton-átúszást.

Kami Rita ismét megmászta a Mount Everestet

Sport2017.05.29, 18:48

Rekordot állított be egy nepáli serpa a hétvégén a Mount Everesten: Kami Rita lett a harmadik a világon, aki huszonegyszer is feljutott a világ legmagasabb hegyére.

Meghódították Tenerifét a magyar fitneszesek és testépítők

Sport2017.05.29, 16:53

Tíz arany-, tíz ezüst- és tizenegy bronzérmet nyertek a magyarok a WBPF nevű szervezet Tenerifén rendezett fitnesz- és testépítő Európa-bajnokságán.

Finnország 100: Gellért-hegyi start

Sport2017.05.26, 21:51

A Finn Nagykövetségről indul a „Finnország 100" sportakció. Nyitóeseményként a Magyar Szabadidősport Szövetség és a Finn Nagykövetség szervezésében május 28-án egy 4,6 kilométeres nordic walking túrát rendeznek a Gellért-hegyen.

Július elsején rendezik az idei Balaton-átúszást

Sport2017.05.18, 15:29

Július elsején rendezik meg az idei, sorrendben 35. Balaton-átúszást, jelentették be a szervezők csütörtökön.

Megdőlhet a világcsúcs Balatonfüreden

Sport2017.05.03, 15:29

A szervezők szerint a világcsúcs is megdőlhet a Balatonfüreden csütörtökön kezdődő, hatnapos ultramaratoni futóversenyen, az EMU 6 Day Race World Trophyn.

Hobbisport csak öt ikszen innen?

Sport2017.04.06, 22:23

Magyarországon az 50 év felettiek háromnegyede nem sportol rendszeresen, saját bevallása szerint az időhiány, a lustaság és a rossz egészségi állapot áll ennek háttérében - derült ki a 4Life Direct biztosításközvetítő megbízásából az Egészség Világnap alkalmából készült országos reprezentatív kutatásból.

A hal be-, a horgász kirepült a hajóból

Sport2017.03.30, 14:42

A horgászok élete sem csak játék és mese, és erre tökéletes bizonyíték az alábbi videó, amelyet eddig 29,4 millióan néztek meg.

Idén nem lesz Ironman 70.3 Budapesten

Sport2017.03.22, 17:17

Idén nem rendezik meg az Ironman 70.3 Budapest nemzetközi triatlonversenyt. A szervezők szerint az elmúlt három évben mindig színvonalasra sikerült a budapesti verseny, amelynek helyszínét a nemzetközi szövetség vezetői is szerették és megkedvelték, viszont a sportági vezetők "nem tudnak élni a páratlan lehetőséggel".

Volt egy igencsak intim élményem a hegyekkel – interjú Suhajda Szilárddal

Sport2017.02.25, 10:50

Az osztrák Alpokban elsodorta egy lavina, ez után döntött úgy, hogy expedíciós hegymászó lesz. Suhajda Szilárd első magyarként mászhatja meg – Klein Dáviddal párban – oxigénpalack nélkül a Mount Everestet, de mint mondja, nem az lenne az euforikus élmény, amikor a csúcson állhatnak, hanem az, amikor hazaérkezéskor a budapesti repülőtéren kinyílik a fotocellás ajtó. Az Origónak adott interjúban a felkészülésről, a hegyen heverő holttestekről és a zenéhez fűződő különleges kapcsolatáról is mesélt.

Csavarkulccsal fogott ki egy 180 kilós halat

Sport2017.02.10, 14:12

Egy floridai férfi nem akármilyen szerelékkel fogott meg egy óriás fűrészes sügért. Két horog közé betett egy csavarkulcsot, és így sikerült kifognia a 180 kilós halat, amely ezek szerint prédának nézte a szépen csillogó szerszámot.

Átcsúszkáltak a Balatonon

Fotó2017.01.29, 12:29

Tömegek vettek részt korcsolyával, cipőben, fakutyákkal, biciklikkel a Balaton-átcsúszáson Fonyód és Badacsony közt szombaton. A rendezők szerint két órán át összefüggő oszlopban csúszkáltak a résztvevők, ami 7-8000 átkelőt jelentett.

Befürdött a csuka után ugró horgász - videó

Sport2017.01.18, 14:29

Remek hangulatú videót készített a patakparton két pecás, szépen fárasztottak egy csukát, csakhogy a hal az utolsó pillanatban kirázta a horgot, és beesett a vízbe. Az egyik férfi megpróbált még utánanyúlni, de a nyúlásból esés, az esésből komoly fürdés lett az amúgy csodaszép patakban.

Nem akar halat fogni a horog nélkül horgászó horgász

Sport2017.01.17, 15:42

Nem csak a fárasztás és a halfogás öröméért lehet horgászni, vallja Kövi Gábor patakgazda, aki horog nélkül hódol szenvedélyének.

A jeges vízben kötött ki a túl mohó horgász

Sport2017.01.13, 12:37

A legfanatikusabb horgászok nehezen bírják kivárni, amíg teljesen felolvad a jég. Így volt ezzel az a három orosz férfi is, akik együttes erővel próbáltak megfogni egy busát.

Különleges halat fogtak a Dunántúlon

Sport2017.01.13, 09:01

Túlméretezett úszókkal rendelkező ezüstkárászt fogott egy horgász egy dél-dunántúli tóban. A Magyar Haltani Társaság elemezte a halról készített fotót.

Négy magyar arany az erőemelő Európa-kupán

Sport2016.12.06, 23:44

Szabó Ágnes, Berke Lóránd és Csüllög Béla is aranyérmet szerzett az erőemelő Európa-kupán, Spanyolországban.

Liverpool-Everton az egészséges életmódért

Sport2016.11.04, 15:13

Az aktív városok, a szabadidősport és az egészségesebb élet lehetősége került középpontba a Magyar Szabadidősport Szövetség nagyszabású nemzetközi konferenciáján, Szegeden.

Meghalt a Mount Everest első női meghódítója

Sport2016.10.22, 17:15

Hetvenhét éves korában elhunyt Tabej Dzsunko, aki a nők közül elsőként hódította meg a Mount Everestet - adta hírül a japán média.

Megdőlt a korsócipelési világcsúcs

Sport2016.09.12, 18:24

Matthias Völkl német pincér 29 sörös korsóval a kezében egyensúlyoz a müncheni Hofbräuhaus vendéglőben. Völkl ezzel két korsóval megdöntötte az eddigi rekordot.

Betyár és Pókember futott Budapesten

Sport2016.09.11, 13:03

A férfiaknál és a nőknél is kenyai futó (Henry Kemboi és Christine Oigo Moraa) nyerte a Wizz Air Budapest Félmaratont. A versenyen a szabadidősport is teret kapott, többek között betyárnak, és Pókembernek öltözött futó is indult a mezőnyben.

73 évesen úszta át a világ egyik legveszélyesebb tengeri csatornáját

Sport2016.09.07, 16:47

A japán nyugdíjas a legidősebb hosszútávúszó, akinek sikerült átküzdenie magát a Cugaru-csatornán, amelyet az időjárási viszonyok, az áramlatok és a cápák miatt a világ egyik legnehezebb távjaként tartanak számon.

Magyar kezdeményezésből Európa legnagyobb sportnapja

Sport2016.09.07, 15:59

Tizenhét ország egymillió diákja sportol egyszerre Európa-szerte – ezt a célt tűzte ki a Magyar Diáksport Szövetség az idei Európai Diáksport Napjára, szeptember 30-ra. A legalább 120 perces programhoz minden általános és középiskola csatlakozását várják.

Történelmi döntések Budapesten

Sport2014.12.13, 18:27

Ha így folytatjuk, a gyermekeink öt évvel kevesebbet élnek majd nálunk – ez ellen lépne fel a szabadidősport világszervezete a 2015-ös budapesti konferenciáján, melynek négy napja alatt lekapcsolják a liftet a Vigadóban, a mindennapi mozgás jegyében.

20 750 futó a 29. Telekom Vivicittán

Sport2014.04.13, 17:36

Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy minden évben rekordmezőny vesz részt a Telekom Vivicittán. Ez ezúttal is így volt, 20750-en húztak futócipőt. A Magyar Telekom az eseményre számos új funkcióval kibővítette az ingyenes okostelefon-futóalkalmazását, a Futótársat.

A csajom erősebb nálad!

Itthon2013.06.24, 13:40

Se nem izomkolosszus, se nem csont és bőr, egyszerűen csak kicsattan az energiától, és a nyeszlett pasikat is a földhöz vágja, ha kell. Ezt az állapotot keresik azok a lányok, akik rákaptak az egyszerű erősítő edzésekre. Baj-e, ha egy lány izmos, miért jó, ha súlyt emel és fekvőtámaszozik, és hogyan lett az izmos az új sovány? A testkultusz új apostolai leszámolnak a modellalkattal.

Négy év alatt félmillió magyar lett sportosabb

Sport2013.03.04, 14:16

Mintegy félmillió ember sportol többet Magyarországon a Médiaunió Alapítvány által tavaly szervezett A sport mindenkié! című társadalmi célú kampány elindulása óta.

Felturbózta a briteket az olimpia

Sport2012.12.06, 17:24

Nem múlt el nyom nélkül a 2012-es nyári olimpia Nagy-Britanniában, a londoni játékok hatására jelentős mértékben nőtt a rendszeresen mozgó emberek száma.

Még a futás sincs ingyen

Itthon2012.10.03, 15:39

A nem sportoló felnőttek leggyakrabban azzal takaróznak, hogy nincs idejük és pénzük sportolni. A "nincs időm" kifogást gyengíti, hogy egy átlagos magyar sokkal több időt tölt el a tévé előtt a karosszékben, mint amennyi időt a sportolásra kellene szánnia. Az viszont igaz, hogy a sportolást nem lehet ingyen megúszni. Összegyűjtöttük, hogy mennyibe kerülnek a legnépszerűbb sportok.

Előző
  • 1
Következő