Tesco
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kiskereskedelem
- gazdaság
- Auchan
- áruház
- Lidl
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Eltűnt 14 millió forint a ceglédi Tescóból
Az ünnepek alatt elloptak 14 millió forintot a ceglédi Tesco páncélszekrényéből. Az elkövetők valószínűleg jól ismerték az áruház belső szokásait: szinte nyom nélkül, a biztonsági berendezésektől és őröktől sem zavartatva jutottak be.
- címkék:
- Cegléd
- bűncselekmény
- lopás
- kékfény
- Tesco
- Címkefelhő »
Egy-egy tételen múlhat az ünnepi számla - karácsonyi árkörkép
Ha a karácsonyra akarunk bevásárolni, akkor a Cora, ha a szokásos havi nagybevásárlásról van szó, akkor az Auchan, ha pedig egy fiatalos hétvégi túrára készülünk, akkor a Tesco kínálja a legjobb árakat a hipermarketek közül. A karácsonyi kosarak között akkor igazán nagy az árkülönbség, ha a kisebb balesetekre is készülünk, és beszerzünk egy házi poroltót, de a csúcsdísz és a pulyka miatt is elszállhat az ünnepi számla.
A Mol csengette be a legtöbbet az államkasszába
Növekedést ösztönző programok és strukturális reformok nélkül nem lábal ki az ország a válságból, és a jövő évi hiánycél sem lesz tartható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szerint. A pénzügyminiszter viszont úgy véli, jól végzik a munkát, és a következő kormánynak elég lesz a kijelölt úton haladni - derül ki egy hétfői rendezvényen, amelyen a legnagyobb adót befizető cégek rangsorát ismertették. A ranglista élén a Mol áll.
- címkék:
- Parragh László
- céghírek
- adó
- Audi
- Mol
- Tesco
- MKIK
- APEH
- Samsung
- Címkefelhő »
Megállt az idő a hiperek pénztárainál
Bár sok minden történt az elmúlt egy évben, az áruházi pénztáraknál azonban mintha megállt volna az idő, az [origo] egyéves vásárlói kosara szerint ugyanis alig változtak az árak tavaly novemberhez képest. Éves összevetésben az áfaemelés drágító hatásait kioltani látszik a válság okozta keresletcsökkenés árakat mérséklő hatása. Idén november végén a legutóbbi felméréshez képest a hiperek sorrendjében nem volt változás, de az eddigi legdrágább áruház árai gyorsabban nőttek a többinél, így a különbség nőtt.
Árkörkép: bulira Tesco, vacsorára Auchan
Jelentősen emelkedtek az [origo]-kosár árai legutóbbi felmérésünkhöz képest. Az Auchan drágult a legnagyobb mértékben, de még így is a Cora maradt a legdrágább, a legolcsóbb Tesco-kosár ára több mint 1200 forinttal került kevesebbe a Coráénál. Az [origo] háziasszonyai az Auchannal, az egyetemista fiatalok pedig a Tescóval jártak volna jól november elején.
Szinte megdicsérte a Tescót a GVH
A Tesco által közzétett árösszehasonlító reklámoknak az az üzenete, hogy a Tescóban mindig van és mindig lesz néhány olyan termék, amely olcsóbb, mint az Intersparban - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A hatóság ezen indoklással jogsértés megállapítása nélkül, végzéssel megszüntette az áruházlánc ellen indított eljárását. Sőt kitért arra is, hogy az ár-összehasonlítás tulajdonképpen hasznos.
- címkék:
- árak
- reklám
- Tesco
- GVH
- Címkefelhő »
Új itthoni áruházat nyitott a Tesco
Szigetváron nyitotta meg új áruházát a Tesco hipermarket-lánc, mintegy 110 új munkahelyet teremtve az 5000 négyzetméteres komplexumban - mondta el Hackl Mónika, a Tesco-Global Zrt. kommunikációs vezetője az MTI-nek pénteken.
Érzi a Tesco a magyar recessziót
Több mint egy évtizede nem jelentett olyan szerény profitnövekedést a Tesco, mint az utóbbi fél évben. A legrosszabbul teljesítő piacok a közép-európaiak, amelyek közül a cég pénzügyi vezére Magyarországot is kiemelte.
Enyh�n dr�gult az [origo] v�s�rl�i kosara
Az augusztusi mark�ns �rcs�kken�s ut�n minim�lisan emelkedtek az �rak a Budapest k�zel�ben l�v� �ruh�zakban - der�l ki az [origo] legfrissebb k�rk�p�b�l. A t�bb mint hatvan �rucikket tartalmaz� kos�r �tlag�ra 1 sz�zal�kkal ment feljebb, ami arra utal, hogy a k�rd�ses term�kek eset�ben m�g mindig nem l�that� a j�liusi �faemel�s hat�sa.�A [origo] �ltal�feljegyzett �rakat megpr�b�ltuk �sszevetni az egyik hipermarket �ltal a k�l�nb�z� �ruh�zl�ncok �rainak �sszevet�s�t szolg�l�weboldal adataival, �m kider�lt, hogy az augusztus v�g�n ind�tott rendszerben t�bb mint egy h�nappal ezel�tt �rv�nyes �rak l�that�ak.
Tesco-ajándék elfogadását vizsgálja az ÁNTSZ
Vizsgálatot indít az ÁNTSZ amiatt, hogy budaörsi kirendeltsége egy dokumentum szerint ajándékcsomagokat fogadott el karácsonykor az érdi Tescótól - írja a Magyar Nemzet. Az ÁNTSZ szerint az ajándék elfogadását tiltja az etika.
- címkék:
- vesztegetés
- ÁNTSZ
- Tesco
- Címkefelhő »
Kidobtak egy Jedi lovagot egy walesi Tescóból
Kiküldtek egy Jedi lovagot a Tesco egyik walesi áruházából, miután a biztonsági őrök kérésére sem vette le a csuklyáját. A férfi a Star Wars-filmek nyomán alapított brit Jedi egyház vezetője volt.
- címkék:
- Star Wars
- Jedi
- Tesco
- Címkefelhő »
Az új Tesco-vezér a magyar termékekre épít
Magyarország legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a napi fogyasztási cikkek piacának hozzávetőleg 17 százalékát birtokló Tesco új vezérigazgatót szerződtetett Dániából. A 41 éves Per Bank úgy látja, a magyar fogyasztók alapvetően ugyanúgy viselkednek, mint a náluk sokkal gazdagabb dánok: egyre többször járnak vásárolni, illetve kezdenek jobban figyelni az árakra és a minőségre. A Tesco új topmenedzsere az [origo]-nak adott interjúban elmondta: idén még nem ér véget a krízis Magyarországon.
Kellemes meglepetést okoztak az élelmiszer-áruházak
Felemás várakozásokkal tekintettek a szakértők a költségvetés bevételeinek gyarapítását célzó júliusi áfaemelésre, az [origo] legfrissebb árkörképe arra utal, hogy azoknak lett igaza, akik szerint a fogyasztás folyamatos csökkenése miatt egyre szűkülő kiskeresdelemben nem igazán lehet majd érvényesíteni az adóváltozást. A felmérés szerint arról sincs szó, hogy a cégek több hónapon keresztül igyekeznek beépíteni áraikba az áfatöbbletet, sőt, kosarunk átlagértéke 7 százalékkal mérséklődött egy hónap alatt.
Válsághíradó: gyengülő forint, tescós gigaüzlet, állami létszámstop
Gyenge napot zárt kedden a tőzsde, és a délutáni trendforduló miatt végül a forint is. Szlovákia 5 százalékos gazdasági visszaeséssel néz szembe, Litvániában viszont már tény a 20 százalékos zuhanás. Schwarzenegger a Hollywoodból elvándorló filmkészítők miatt aggódik. Hajnali válsághíradó.
Árkörkép - élre tört a Tesco
Újra végigjártuk a Budaörs környéki hipereket és a három keménydiszkont-lánc egy-egy egységét. A július elsejei áfaváltozás felemás folyamatokat hozott. Helycsere volt az élen, a múlt hónapban legolcsóbb Auchan ezúttal a második helyre "érkezett", míg júliusban a Tesco kosara lett a legolcsóbb. Az Auchan volt az egyetlen a "nagyok" közül, ahol drágább lett az [origo] kosara az egy hónappal ezelőttihez képest, de a végösszeg így sem lett magasabb, mint az egyébként több mint két százalékkal csökkentő Coráé. A kemény diszkontok kevesebb termékből álló kosarai közül változatlanul az Aldié a legdrágább.
A Tesco is beszáll a turizmusba
Jó utat kínál a Tesco címmel jelent meg az áruházláncnál egy utazási ajánlatokat tartalmazó, havonta frissülő katalógus, s beindult a hozzákapcsolódó honlap is.
Szinte mindennek új ára van a boltokban
Boltbezárásokkal, éjszakai munkával és az informatikai rendszer átalakításával oldják meg az üzletláncok a július 1-jétől érvénybe lépő áfaemelést. Az [origo] kérdésére mindenhol elmondták, hosszú hetekig tartott az átállás, sok ezer terméket kellett csoportosítani és újraárazni.
- címkék:
- vásárlás
- áruház
- infláció
- kereskedelem
- Auchan
- CBA
- Tesco
- Címkefelhő »
Shell lesz a Tesco benzinkutakból
- címkék:
- benzinkút
- Shell
- Tesco
- Címkefelhő »
Előre hozott drágulás a budaörsi áruházakban
Elkészült az [origo] legfrissebb árkörképe, amelyből kiderül, hogy a Budaörs és környékén lévő három szupermarket közül kettőben több mint 5 százalékkal emelkedtek az árak. Ez arra utal, hogy az áruházak megkezdték a felkészülést a júliustól érvénybe lépő áfaemelésre. A keménydiszkontokban éppen fordított volt a helyzet, a háromból kettőben csökkentek az árak.
Súlyosan eladósodott a Tesco
Az elmúlt tíz év nemzetközi terjeszkedése miatt rekordmagasságba szökött a Tesco eladósodottságának aránya. Ez maga után vonhatja a vállalat adósbesorolásának leminősítését is.
- címkék:
- céghírek
- adósminősítés
- Moodys
- Fitch
- Tesco
- Címkefelhő »
Ötvenmilliós bírságot fizet a Tesco
A Pest Megyei Bíróság június 15-i jogerős ítéletével jóváhagyta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak (NFH) azt a határozatát, amely tömeges jogellenes promóciók miatt 50 millió forintos fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Tescót.
- címkék:
- bírság
- Tesco
- Címkefelhő »
Hipermarketek a bankok ellen
A világ egyik vezető kiskereskedelmi lánca saját bankot alapított, és fiókok nyitását tervezi saját boltjaiban. Szakértők szerint nem rossz ötlet a saját márkás bankok alapítása, főleg, hogy a tradicionális pénzintézetek nagy bajban vannak. A szabályozás azonban bizonytalan, és nem minden bank, ami annak látszik - így figyelni kell a kockázatokra is. Magyarországon egyelőre nem lehet számítani a bolti pénzintézetek megjelenésére.
Zöld utat kapott a Shell-Tesco üzlet
A Shell 15 évre tartós bérletbe veheti a Tesco benzinkútjait - döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az összefonódás résztvevőinek ugyanis együttesen sem lesz akkora piaci részesedése, amely versenyjogi aggályokra adhatna okot.
- címkék:
- céghírek
- Shell
- Tesco
- Címkefelhő »
Bővülő cégek a válságban
Vannak cégek, ágazatok, amelyek a válság ellenére is bővülnek. Főleg élelmiszeripari, energiaipari és számítástechnikai vállalatok vannak a nagy számban munkahelyet teremtők között - derül ki a Világgazdaság összeállításából. Világszerte azonban sokkal inkább az elbocsátások jellemzőek.
- címkék:
- új munkahely
- Tesco
- Címkefelhő »
Mínusz 5 százalék - árcsökkenés a hipermarketekben
Csökkent a [origo] által rendszeresen meglátogatott három budaörsi (Cora, Tesco, Auchan) hipermarket átlagára. A közel 70 tételt tartalmazó kosárért valamivel több mint 37 ezer forintot kellett fizetni április végén, ami több mint 5 százalékos ársüllyedést jelent februárhoz képest. Ha a legolcsóbb hipermarketet választjuk, akkor a legdrágábbhoz képest közel 4 ezer forintot spórolhatunk.
Megnyugodtak a piacok Nyugat-Európában
Mérsékelt csökkenéssel indítottak kedden a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók az előző napi lejtmenet után. A befektetők körében felerősödött az a nézet, hogy az elmúlt napokban nyilvánosságra került kedvező vállalati híreket nem követik újabbak.
Alig nőtt a Tesco profitja
A Tesco Plc, Európa második legnagyobb kiskereskedelmi lánca 1,7 százalékkal növelte a nyereségét a február 28-án zárult pénzügyi évében. Ez a legalacsonyabb profitnövekedés a cégnél az elmúlt 15 évben.
Kevesebb fogyott a Tesco Cherokee-ruháiból
- címkék:
- kereskedelem
- Tesco
- Címkefelhő »
Kiskereskedelem: Tesco, CBA, Coop a sorrend
A Tesco volt a legnagyobb forgalmú, élelmiszert és vegyi árut értékesítő kiskereskedelmi lánc 2008-ban - közölte a Nielsen piackutató hétfőn.
- címkék:
- kiskereskedelem
- Nielsen
- Coop
- Plus
- Héliker
- CBA
- Spar
- Tesco
- Címkefelhő »
Árkörkép a hiperekből
Elmentünk bevásárolni. A Budapest határában lévő, három nagy, egymáshoz közel eső hipermarketben tettünk kirándulást azért, hogy felmérjük, mekkora különbségek vannak az árak között. Az apropót a gazdasági válság adta, a mostani helyzetben ugyanis egyre több háztartásban fontos szempont a megtakarítás. Meggyőztük a biztonságiakat, hogy az árakat összehasonlítani nem csak nekünk, újságíróknak, de mindenkinek joga van, ezután már atrocitások nélkül tudtuk végigböngészni a sorokat.
Áruházi árkörkép újratöltve
Decemberben is összeállítottuk az [origo] bevásárlókosarát. Novemberhez képest valamivel nőtt a három különböző hipermarketben összerakott kosár értéke, ám a különbség minimális. Az előző hónapban ugyanakkor még bő 10 százalékos különbség volt végösszegek között, míg a decemberi felmérésben 10 százalék alá süllyedt a különbség.
- címkék:
- hipermarket
- áruház
- árkörkép
- Tesco
- Auchan
- Címkefelhő »
Februári árkörkép: ötezer forintot spórolhatunk a legolcsóbb áruházzal
A korábbi felméréseinkhez képest jelentősen megnőtt a három Budaörs közelében lévő áruházban összerakott kosárért fizetendő összegek közötti különbség. A februári árkörkép alapján a legolcsóbb áruház kasszájánál 5150 forinttal kevesebbet kértek volna, mint a legdrágább üzletben. A kosarak átlagos ára januárhoz képest 3 százalékkal emelkedett.
A Shell fogja üzemeltetni a Tesco-kutakat
A Tesco Global Áruházak Zrt. és a Shell Hungary Zrt. közötti együttműködési megállapodás alapján a Tesco 15 évre bérbe adja magyarországi benzinkútjait az olajcégnek, amely teljes körűen üzemelteti majd az állomásokat, azaz mind az üzemanyagtöltést, mind a shopok működtetését ellátja.
- címkék:
- céges jelentés
- Shell
- Tesco
- Címkefelhő »
"A biztonsági őr ad érte tízezret" - videoriport a szétlopott sarkadi Tescóból
A sorozatos lopások miatt január végén a sarkadi Tesco árzuház bezárását helyezte kilátásba a hipermarket-lánc vezetősége, mivel egy kisebb helyi csoport elkezdte a megélhetését alapozni a rendszerszerűen lopott árukra. A sarkadi roma fiatalok vádjai szerint a Tesco biztonsági őrei bízták meg őket a bolti lopásokkal, mások arról beszélnek, hogy "nincsen kenyér, muszáj menni a Tescóba lopni". A helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke a sorozatos konfliktusok után arra kérte a romákat, hogy "ne menjenek még a Tesco környékére se". Videoriport Sarkadról.
Gagyirádió a Tescótól - jött is a tockos
Hatósági tiltás ellenére olyan típusú rádióberendezést hozott forgalomba a Tesco-Global Zrt., amely nem felelt meg a követelményeknek. A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) piacfelügyeleti eljárásában 15 millió forintos bírsággal "díjazta" az engedetlenséget.
A Tescóban is visszaváltják az eldobható palackokat
A Tesco hipermarket-lánc szeptember 23-ától bevezeti az "eldobható" italcsomagolások visszavételét, és levásárolható blokk formájában 5 forintot fizet az ötösével visszaváltott műanyag PET palackokért, valamint 10 forintot ad az alumínium italos dobozokért.
- címkék:
- Tesco
- PET
- Címkefelhő »
Megbüntették a Tescót, a Spart és a Corát
Három kiskereskedelmi láncra összesen 14 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A Tesco és a Spar reklámújságjaiban a fogyasztók megtévesztésére alkalmas információk jelentek meg, a Cora pedig nem tartotta be korábban a GVH előtt vállalt kötelezettségeit.
A jelen hasznát áldozza a Tesco a jövőért
A Tesco, az Egyesült Királyság legnagyobb kereskedőlánca, a forgalmának gyorsuló növekedéséről számolt be a karácsonyi időszak alatt, miután csökkentette árait, hogy elcsábítsa a vásárlókat a diszkont-áruházaktól.
A Tesco szerint beálltak az élelmiszerárak
A korábban tervezettnél alacsonyabb forgalomra számít a Tesco Global-Áruházak Zrt., ugyanakkor várhatóan még így is egy számjegyű növekedést tudnak felmutatni a mostani pénzügyi évben - írja a Napi Gazdaság Antal Erzsébetet, a társaság pénzügyi igazgatóját idézve.
- címkék:
- élelmiszerár
- Tesco
- Címkefelhő »
Már 34 Tescóban lehet gázszerződést kötni
A Tesco-Globál Áruházak Zrt és a gas.hu közös értékesítési akciójának keretében a mai naptól kezdődően újabb 25 Tesco áruházban lehet kedvezményes gázszerződést kötni Magyarország első szabadon választható gázszolgáltatójával.
- címkék:
- Magyarország
- akció
- gázszerződés
- áruház
- Tesco
- Címkefelhő »
Tesco: Örülnek a gyengülő eladásnak is
A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat - a világranglistán a harmadik -, a Tesco bevétele 11,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a november 22-én zárult üzleti negyedévben.
Megint lesz tiltakozás a Tesco-raktár előtt
Pénteken ismét demonstrálnak a gazdák az áruházláncok (Penny Market, Tesco) raktárbázisa előtt. A korábbinál több szervezet támogatja az alacosny árak ellen tiltakozó termelőket - derül ki a Napi Gazdaságból.
Nyerj jegyet a Reklámzabálók Éjszakájára!
Raktárak előtt tiltakoztak az állattartók
Félpályás útlezárással tiltakoztak pénteken Gyálon a Tescónál, és Alsónémedi közelében az 5-ös főúton, a Penny Market áruházlánc raktárbázisai előtt az állattartók szakmai és érdekképviseleti szervezetei az üzletláncoknak termelőket diszkrimináló kereskedelempolitikája ellen. Gyálnál 50, Alsónémedinél 30 kocsival sorakoztak fel délelőtt 9 órakor a gazdák - közölte az MTI-vel a tüntetés egyik szervezője.
- címkék:
- Alsónémedi
- Gyál
- Penny Market
- tüntetés
- MTI
- Tesco
- Címkefelhő »
Tiltakozás a Tesco és a Penny Market előtt
A Tesco és a Penny Market központi raktárai előtt, egy hétig tartó félpályás útlezárással próbálják meg rávenni az állattartók képviselő érdekvédelmi szervezetei az üzletláncokat, hogy javítsanak az eddigi feltételeken. Egyebek között azt követelik, hogy a cégek tartsák be a fizetési határidőket - olvasható a Napi Gazdaságban.
Magyar Nemzet: Tovább árulják a hamisított mézet
A Magyar Nemzet több nagy áruházlánc boltjaiban is talált a hétvégén korábban már lelepleződött mézhamisítványokat. A napilap próbavásárlása előtt a Tesco megígérte, leveszi a polcairól a hamisított termékeket.
- címkék:
- nemzet
- méz
- Magyar Nemzet
- Tesco
- Címkefelhő »
Elkerülte a bírságot a Tesco
Jogsértés megállapítása nélkül zárul a Tesco ellen, a kereskedelmi törvény előírásainak megsértésének gyanújával indult eljárás - döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A kiskereskedelmi lánc vállalta, hogy beszállítói szerződéseinek visszáruzásra és kötbérezésre vonatkozó előírásait átalakítja.
Tesco nem érzi a válságot
Csaknem 11 százalékkal nőtt a Tesco brit kiskereskedelmi óriás profitja az idei első félévben, a cég az adózott eredmény összegét 1,04 milliárd angolt fontban adta meg. Az adó előtti profit összege több mint 1,45 milliárd font lett.
- címkék:
- angol
- profit
- font
- Tesco
- Címkefelhő »
Vizsgálják, miért olcsó a Tesco-sertéshús
Elindult a Tesco sertéshús-árképzésének ellenőrzése - írja a Napi Gazdaság. A cégnél a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MSZH) kutakodik, mert szeptember elején egy húsipari termelő azt állította: túl olcsó a Tescóban árult hús.
Húsipari vádak a Tescóval szemben
Versenyhivatali feljelentést sürget a Tesco ellen a Kelet-magyarországi Húsosok Kereskedelmi Kft. (KMHK) - írja a Világgazdaság.
Átszervez a Tesco
Nagy-Britannia legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánca, a Tesco 605 millió font (1,1 milliárd dollár) értékű ingatlanvagyont adott el, hogy a befolyt összeget külföldi terjeszkedésre fordítsa. Ez volt a negyedik ilyen tranzakció az elmúlt két évben.
- címkék:
- Egyesült Királyság
- dollár
- font
- Tesco
- Címkefelhő »
Iskolakezdés, te drága
Idén sem okoz nagy meglepetést az iskolakezdésre készülő szülőknek az áruházi választék. Egyes termékek olcsóbbak ugyan egy-egy boltban, másokhoz viszont egy következő kereskedelmi egységben tudunk jutányosabb áron hozzájutni. Ahhoz, hogy mindent a lehető leggazdaságosabban vegyünk meg, végig kell járni a várost, így viszont az utazási költség nő meg. Trükkök azonban vannak, az élelmesebb szülők pedig ki is használják a lehetőségeket.
- címkék:
- áruház
- Cora
- hipermarket
- Metro
- Tesco
- Auchan
- Címkefelhő »
Tejháborúra készülődnek
Demonstrációt tartanak a tejtermelők, amennyiben nem teljesíti kéréseiket a Auchan és a Tesco áruházlánc - tájékoztatta Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnökhelyettese az MTI-t pénteken.
Tejtüntetés van készülőben
Augusztusban tiltakozó megmozdulásokat tartanak a tejtermelő vállalkozások, előreláthatólag az Auchan és a Tesco áruházai előtt - értesült a Világgazdaság.
Óriásit zuhant a Tesco a márkaversenyben
A Google lett a legjobb brit márkanév, a tavalyi harmadik hely után - írja a Guardian. A keresőóriás ezzel a Microsoftot taszította a második helyre a "superbrandek" versenyében, amelyet a YouGov mért fel a szigetországban.
A Tesco hátat fordított Zimbabwénak
A Tesco brit szupermarketlánc addig nem vásárol termékeket Zimbabwétól, amíg a politikai válság tart - idézi a társaság közleményét a BBC. A kiskereskedelmi óriás évente úgy 1,9 millió dollár értékben szerez be különféle áruféleségeket az afrikai országból, nagyrészt zöldségféléket.
Nagy az árkülönbség az akciós áruknál
A szokottnál sokkal jobban eltérnek az árak a nagy budaörsi hipermarketekben a Napi Gazdaság nyári kosarának tanúsága szerint - ennek oka az lehet, hogy az áruházláncok más-más elképzelésekkel futottak neki a nyári vásárnak, így akcióik is különböznek. Nagyobb a hasonlóság a klasszikus árleszállítások terepén, a ruházati kereskedelemben.
Két új Tesco nyílik
A Tesco Magyarország két új szupermarketet nyit pénteken, az egyiket Sülysápon, a másikat pedig Szolnokon - közölte a társaság.
Erőteljesen hódít a Tesco
Nagy-Britannia legnagyobb kiskereskedelmi hálózata, a Tesco 13,7 százalékkal növelte forgalmát az év első negyedében elsősorban a külföldön történt értékesítések bővülésének köszönhetően.
Növelte profitját a Cetelem Bank
A Magyar Cetelem Bank Zrt. (MCB) 2007-ben 4,144 (2006: 3,48) milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el a nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerint, amiben jelentős szerepet játszott a kockázatok kézben tartása - jelentette be a bank szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Lendvai János elnök-vezérigazgató.
Száz felett a hipermarketek száma
A hipermarketek száma 125-re nőtt Magyarországon, ezzel párhuzamosan e kereskedelmi csatorna piaci részesedése az élelmiszerkereskedelemben 2 százalékkal, a vegyi áruk között pedig egy százalékkal nőtt az elmúlt 12 hónapban, az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Nielsen piackutató vállalat.
Vegyen lakást a Tescóban!
Egy éven belül száz egységet nyitna a Magyarországon nemrég alapított ingatlanközvetítő lánc, amelynek kirendeltségeivel hamarosan nagyáruházak folyosóin találkozhatunk. Fapados hálózat, plazmatévével.
- címkék:
- Magyarország
- kirendeltség
- lánc
- lakás
- Tesco
- Címkefelhő »
Letölthető javakat fog árulni a Tesco
A Tesco bejelentette, hogy a jövő hónapban online áruházat indít útjára, melyen letölthető zeneszámokat, filmeket, játékokat, és hordozható lejátszókra másolható műsorokat kínál majd - számolt be a Reuters.
- címkék:
- javak
- zeneszám
- Reuters
- Tesco
- Címkefelhő »
Tovább csökkent a kis boltok száma
A Tesco, CBA és Coop áll a legnagyobb forgalmú élelmiszert és vegyiárut értékesítő kiskereskedelmi láncok tizenötös ranglistájának élén - olvasható a Nielsen piackutató rangsorában, amit a vállalatok saját közlése, és becslések alapján állítottak össze. A Tesco 554,9 milliárd forint forgalmat ért el tavaly, az előző évi 544 milliárd után, a lista végén álló Héliker 9,2 milliárd forint bevételt könyvelhetett el.
- címkék:
- bevétel
- Coop
- devizapiac
- élelmiszer
- Nielsen
- CBA
- Tesco
- Címkefelhő »
A Tesco a legforgalmasabb lánc
A Tesco, a CBA és a Coop áll a legnagyobb forgalmú élelmiszert és vegyiárut értékesítő kiskereskedelmi láncok tizenötös ranglistájának élén. Kelet-Európában ritkaság számít, hogy hazai tulajdonú élelmiszerláncok az országos hálózat felét adják.
- címkék:
- Kelet-Európa
- lánc
- Coop
- élelmiszer
- CBA
- Tesco
- Címkefelhő »
Tesco-célpont lett Oroszország is
A Tesco brit kiskereskedelmi óriás már keresteti a Richard Ellis ingatlancég segítségével jövendő oroszországi egységei lehetséges helyszíneit. Az orosz piacot már eléggé fizetőképesnek tartja, hogy megjelenjen, dacára a már az orosz kiskereskedelmi piacon jelen lévő komolyabb konkurenciának, ami elsősorban az orosz X5 csoportból, a német Metróból és a francia Carrefourból áll.
A Tescónál vizsgálódik a versenyhivatal
Erővel való visszaélés ügyében vizsgálódik a Gazdasági Versenyhivatal a Tescónál, a Multinacionális Cégek Károsultjainak Egyesülete által tett vizsgálati kérelem alapján - írja a Napi Gazdaság. A panaszos beszállítói vállalkozás vezetője szerint csődbe ment cégével 2003 óta folyamatosan "kibabrált" a Tesco.
Nem tilthatják ki a vakvezető kutyákat az üzletekből
Az érvényes jogszabályok szerint bekísérheti az áruházakba a vakvezető kutya a gazdáját - közölte Faludi Gábor, az ÁNTSZ Közegészségügyi Főosztályának főosztályvezető-helyettese. A keddi Magyar Nemzet számolt be róla, hogy egy pápai áruházból többször is kitessékeltek egy vak férfit, aki ezért az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult.
Százmilliós bírságot kapott a Tesco
Egy tavalyi akciója hirdetésekor megtévesztette a fogyasztókat a Tesco Global Áruházak Zrt. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A hipermarketláncnak emiatt 100 millió forint bírságot kell fizetnie.
Százmilliós bírságot kapott a Tesco
Egy tavalyi akciója hirdetésekor megtévesztette a fogyasztókat a Tesco Global Áruházak Zrt. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A hipermarketláncnak emiatt 100 millió forint bírságot kell fizetnie.
Szembeszáll a zacskómániával a Tesco
Februártól nem lehet tucatszámra elvinni az ingyenes Tesco-nejlonzacskókat. Bár továbbra is lesznek ingyen zacskók, azok a cég szerint környezetbarátabbak és nagyobbak lesznek, hogy kevesebb is elég legyen, de ezentúl a pénztáros oszt ki annyit a vevőknek, amennyibe épp belefér a vásárolt áru. Emellett több tartós táska közül választhatnak a vevők, igaz, ezeket pénzért árulják.
- címkék:
- zacskó
- vevő
- pénztáros
- Tesco
- Címkefelhő »
Kínában terjeszkedik a Tesco
Alig két héttel a Tesco eddigi legrosszabb angliai karácsonya után a hipermarket máris Kína felé terjeszkedik. Nagy-Britannia legnagyobb üzletláncának új tervei között szerepel az első kínai kiskereskedési részleg megnyitása.
Metrót építene a magyar Tesco
Észak-afrikai projektekkel került előtérbe ismét a magyar tulajdonú Tesco Nemzetközi Együttműködési Kft. A rendszerváltás előtt nemzetközi nagyágyúnak számító cég a magyar szellemi export fellendülését reméli az Algériában és Líbiában előkészítés előtt álló nagy projektektől - írja a Napi Gazdaság.
- címkék:
- Líbia
- Algéria
- export
- projekt
- metró
- Napi Gazdaság
- Tesco
- Címkefelhő »
Várat magára a bioetanol forradalma
Bár a kőolaj ára egyre feljebb kúszik a világpiacon, jelenleg mégsem hódít teret - s nem is gazdaságos - a nagyrészt kukoricából készülő bioetanol előállítása. A bioüzemanyagok korábbi terjedése megtorpant, mivel sokan vitatják, hogy egyáltalán segítik-e a környezetvédelmet, és hogy a mezőgazdaság képes-e lépést tartani az igényekkel. Pedig Magyarország kiváló adottságokkal rendelkezik, és az eladási adatok is kedvezőek; mindezek ellenére kérdéses, hogy a jövőben képes-e komoly szerepet betölteni a gazdaságban a zöld üzemanyagok ipara.
Korábban indulhat a Szenteste
Délután kettőig tartanak nyitva az üzletek december 24-én. A nyitva tartást a kereskedelmi törvény szabályozza, s az idén a jelek szerint ezt most minden nagy lánc be is tartja. A korábbi évek tapasztalatai szerint a kisebb üzletek idén is tovább lesznek nyitva.
- címkék:
- karácsony
- üzlet
- tartás
- Tesco
- Címkefelhő »
Tovább terjeszkednek a hipermarketek
Továbbra is sikeresen terjeszkednek a hipermarketek. Magyarországon idén november első hetéig 11 új egység nyílt a legnagyobb eladóterű üzletekből. Ezzel a hipermarketek száma elérte a 115-öt. A teljes múlt évben 17-tel, tavalyelőtt pedig 15-tel bővült a hálózat.
Alkesz Tesco - mottójukat keresik a britek
"Alkesz, hájas, bingózó, randalírozó, Tesco" - ezt a mottót találta Nagy-Britanniának a The Times egyik olvasója, miután Gordon Brown brit miniszterelnök vitát kezdeményezett a brit identitásról. A skót származású kormányfő az országot jól jellemző és egyesítő mottót szeretne. "Legalább nem vagyunk franciák"; "Amerikaiak, akik nem fértek be a hajóba"; "Elnézést, ez egy sor?"- érkeztek az ötletek a brit lap felhívásra. A fenti mottókat egyhamar nem vésik kőbe, jóllehet megragadták a brit identitás egyik fontos alaptézisét: semmit sem szabad túl komolyan venni.
Megnyílt az első amerikai Tesco
A legnagyobb brit kiskereskedelmi láncolat, a Tesco egy Los Angeleshez közeli kisvárosban, Hemetben nyitotta meg első üzletét az Egyesült Államokban. A cég hamarosan újabb öt boltot nyit Dél-Kaliforniában.
Belebolondultunk a zacskómániába
Ingyenzacskóból soha nem elég - vallja a magyar vásárlók egy jelentős része, akik annyit visznek a műanyag szatyorból az áruházak pénztáraitól, amennyit csak tudnak. A bevásárló láncok tisztában vannak azzal, hogy környezetszennyező a sok egyszerhasználatos nejlonszatyor, de nem akarnak kiesni az ingyen zacskóhoz szoktatott magyar fogyasztó kegyeiből. Ezért inkább nem ezen spórolnak, hanem a zacskók után fizetendő termékdíjon, mégpedig - legalábbis a hivatalos tanúsítványuk szerint - pár hónap alatt lebomló műanyagszatyrok segítségével. A zöldek szerint kilóg a lóláb.
- címkék:
- Alapítvány
- zacskó
- ingyen
- termékdíj
- Tesco
- Címkefelhő »
Elszálltak a brit vezetői fizetések
Az átlag munkavállaló fizetésének több mint százszorosát keresik a legnagyobb brit cégek topmenedzserei. A vállalatvezetők így hetente kétszer annyit keresnek, mint a legtöbb munkavállaló egész évben. Ráadásul a jövedelmi különbségek folyamatosan nőnek. A lista élén a BP vezére áll, őt követi a Tesco első embere - számol be az Inforádió.
"Alku nincs" - 4000-4500 ingatlant vesz évente az állam
Évente 10-12 milliárd forintot költ az állam út- és hídépítések miatt telekvásárlásra, hiszen az építkezések útjában lévő földeken nem lehet csak úgy átgázolni, a tulajdonosokat kártalanítani kell. Ám a területek közel 40 százalékát a tulajdonosok még így sem akarják adni, ilyenkor az állam az erőhöz nyúl: kisajátítja a területet. Bár a rendőrség kevés ilyen esetről tud, egy friss feljelentés azt mutatja: ha valahol híre megy, hogy itt-ott földet vásárol majd az állam, az megmozgatja az ügyeskedők fantáziáját is.
- címkék:
- kisajátítás
- ingatlan
- rendőrség
- Tesco
- Címkefelhő »
Húszezer forint egy gyermekéletért
Gyermekeinkért bármit megtennénk - gondoljuk, de gyakran mégsem fordítunk kellő figyelmet a valóban életet mentő - egyébként pedig kötelező - autós gyermekülés kiválasztására. Ahogyan ruháit, a gyermekülést is kinövi a kicsi, fontos tehát, hogy mindig az életkora és testsúlya szerint ideális székben utazzon. Segítünk eligazodni a kínálatban, inkognitótesztünkből pedig kiderül, akár több tízezer forintért is kaphatunk selejtes vagy gyermekünk számára veszélyt jelentő darabot.
Háború a hazai bioetanol piacon
A Tesco szerint itthon ugyan 3500 liter bioetanol-alapú E85-ös üzemanyagot értékesített - és ezzel teljesülni látszik kitűzött eladási terve -, ám ezen adatok alapján még nem lehet eldönteni, hogy a megújuló energiát hasznosító bioüzemanyagok előállítási iparága Magyarországon merrefelé induljon el. Az irányt akár ki is jelölhette volna az a nemrég megjelent OECD-tanulmány, amely a biohajtóanyagok gazdasági szerepét elemezte.
Szeszkazánok a környezetért
Egy hónapja lehet Budapesten is bioetanolt tankolni - abba a néhány autóba, amely E85-ös üzemanyaggal is működik. A Saab és a Ford mellett immár a Volvo is elkezdte az alkoholüzemű autók magyarországi forgalmazását, az áttörés azonban - ha lesz ilyen -, a kúthálózat kiépítéséig várat magára. Bár az E85-ös újdonság nálunk, de már most is minden benzines autó teli tankjában körülbelül 2,5 liter etanol van.
Nem él vissza piaci erejével a Tesco
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fellépése arra kényszerítette a Tescót, hogy ezentúl minden évben pályázaton válassza ki a neki polcszerviz-szolgáltatást végző vállalkozásokat. A választás során figyelembe kell vennie a beszállítók által fizetendő árat is.
Tesco Színes: "csudiszupitól" a gagyiig
A "csudiszupitól" a "gázig"; a gumicukor és a sós-sajtos-szezámos süti vitte a pálmát. Szerkesztőségünkben közkóstolásra bocsátottuk a Tesco minőségi változással hirdetett termékeivel véletlenszerűen megtöltött tesztkosarat. A csomagolás igényes, a termékek valóban olcsóak, a vélemények viszont eltérőek.
- címkék:
- csomagolás
- gáz
- termék
- Forrás
- Tesco
- Címkefelhő »
A DM-ben is vásárolhatunk gyógyszert
A Drogerie Markt (DM) is megkezdte a patikán kívül forgalmazható készítmények értékesítését. A drogérialánc egyelőre csak tesztjelleggel indítja el az új tevékenységet, ám az év végéig mindenképp szeretnék megkezdeni mind a 203 hazai üzletükben a patikaszerek forgalmazását.
- címkék:
- patika
- gyógyszertár
- Tesco
- Címkefelhő »
Jól fogy a Tescós bioüzemanyag
Az első héten 1700 liter (főleg bioetanolt tartalmazó) E85-ös üzemanyagot adott el a Tesco, vagyis a következő hétre már új szállítmányt kell rendelnie a termékből, hogy folyamatos legyen az ellátás. A Tesco várakozásait felülmúlja a kereslet, közölte a cég.
- címkék:
- szállítmány
- üzemanyag
- termék
- Tesco
- Címkefelhő »
Telített hipermarketpiac miatt újít a Tesco
Új üzlettípust indít Magyarországon a Tesco. A szupermarketeknél jóval kisebb Expressz önkiszolgáló boltok nyitását azt követően határozta el a brit kereskedelmi vállalat, hogy úgy látta: Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában telítődött a hipermarketpiac - számol be a Világgazdaság.
Sokat spórolhatunk a tanszereken
Több tízezer forint eltéréssel is lehet venni tanszereket, érdemes tehát a vásárlás előtt felmérni az áruházak kínálatát. Az [origo] körképe szerint akár valamivel több mint 3000 forintért is megvehetjük az alapvető tanszereket a tankönyvek nélkül, ebben az esetben azonban a minőség nem garantált.
- címkék:
- vásárlás
- áruház
- árak
- devizapiac
- Metro
- Tesco
- Címkefelhő »
Bangladesben robotoltat a Tesco és az Asda
A brit Tesco és Asda üzletláncok kivizsgálást tartanak bangladesi beszállítóiknál azután, hogy a Guardian brit napilapban megjelent riport állítása szerint a dél-ázsiai országban kihasználják a textilipari munkásokat, a ruhagyárakban a dolgozókat 80 órában robotoltatják 4 pennys (alig 15 forint) órabérért.
A visegrádi országokban erősít a Tesco
Húsz új szupermarketet nyit fél éven belül Csehországban a brit Tesco üzletlánc. A Tesco csehországi szuper-, illetve hipermarketjeinek a száma ezzel 119-re emelkedik - közölte a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági napilap a brit anyacég évi jelentésére hivatkozva.
Bezárták a megfenyegetett brit Tesco-kat
Tucatnál is több nagy-britanniai Tesco szupermarketet záratott be és ürített ki szombaton a rendőrség. Erre azután került sor, hogy fenyegetés érte az áruházakat, de szombat esti hivatalos közlés szerint e fenyegetések nem terrorista jellegűek voltak.
Áruházat nyitott a Tesco Karcagon
Tesco áruház és benzinkút nyílt szerdán Karcagon; a háromezer négyzetméteres eladóterű áruház létrehozása mintegy 150 új munkahelyet teremtett a nagykunsági városban - közölte a Tesco-Global Zrt. az MTI-vel.
Multiknál is lapulhat veszélyes áru a polcon
Balszerencsés vásárlók időnként még a szigorú minőségellenőrzést végző nagy áruházakban is belefuthatnak olyan veszélyes műszaki cikkbe, ami miatt kigyulladhat a lakásuk vagy megrázhatja őket az áram. A fogyasztóvédők idén több esetben is találtak hibás, balesetveszélyes árut olyan üzletekben, mint a Tesco vagy a Praktiker. Az egyik fogyasztóvédelmi civil szervezet ezeknek a termékeknek a jelenlétét is azzal magyarázza, hogy a magyar vevőket leginkább az alacsony ár érdekli.
- címkék:
- Praktiker
- Egyesület
- műszaki cikk
- áru
- termék
- Tesco
- Címkefelhő »
Kertészeti cikkekkel erősít a Tesco
Tovább növeli a nem élelmiszer jellegű termékek részesedését kínálatában a harmadik legnagyobb brit kertészeti üzletlánc megszerzésével a Tesco. A skót központú cég egyebek mellett környezetbarát vízkezelési rendszereket tesz a Tesco polcaira.
Átdátumozási botrány a brit Tescóban
A legalapvetőbb tárolási, minőségi és tisztasági szabályokat szegik meg nap mint nap a brit Tesco és Sainsbury szupermarketekben - legalább is ez derül ki a BBC beépített riporterei által végzett nyomozásból. Az átdátumozások, újracsomagolások és egyéb trükkök ráadásul - olvasható ki az anyagból - főleg a menedzserek kimondott utasítására történtek. A Tesco tagad, a Sainsbury magába néz.
- címkék:
- szupermarket
- nyomozás
- menedzser
- Tesco
- BBC
- Címkefelhő »