Suzuki
címke rss- kapcsolódó címkék:
- japán autó
- autós hír
- Suzuki Swift
- kisautó
- autóteszt
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Felfrissül a Suzuki SX4 szedán
Genfben mutatkozik be a négyajtós Suzuki SX4 frissített változata, nemcsak ráncait simítják ki, benzinmotorja is erõsebb lesz.
Hibrid SX4-et készített a Suzuki
Az Új-Delhi Autószalonon több újdonság mellett a benzines-elektromos SX4 szedán tanulmányautó is bemutatkozott a Suzuki standján.
Egyterût épített az SX4 alapjaira a Suzuki
Indiában, az Új-Delhi Autószalonon a Suzuki bemutatta R3 névre keresztelt hatüléses tanulmányát. Két év múlva kerül gyártásba.
A kétkerekûeket is megritkította a válság - 2010 motoros újdonságai
A gazdasági válság a motorgyáraknak sem tett jót; az eladások csökkenésével párhuzamosan a fejlesztések is jelentõsen visszaestek, így a korábbi évektõl eltérõen 2010-ben jóval kevesebb újdonság közül válogathatunk. Panaszra azért így sem lehet okunk, hiszen jobbnál jobb motorok kerülnek idén is a szalonokba, csak legfeljebb a közeljövõben nem kétévente cserélik le a japán márkák a legújabb sportmotorjukat. Összegyûjtöttük a legfontosabb motoros újdonságokat.
Jön az új Suzuki Swift is - 2010 autós újdonságai
Nehéz évet zárt az autóipar 2009-ben, a gyártók rengeteg új modell bemutatásával próbálnak kitörni a válságból. Jön az új Suzuki Swift, a terepjáró Dacia, a hibrid Honda sportkocsi, az elektromos Mitsubishi és a kéthengeres Fiat. Lássuk a legjelentõsebb modelleket!
- címkék:
- autós hír
- autógyártás
- autóbemutató
- Infiniti
- Lexus
- Land Rover
- Opel
- Jaguar
- Hyundai
- Seat
- Kia
- Jeep
- Ford
- Citroën
- Peugeot
- Mercedes-Benz
- Renault
- Saab
- Suzuki
- Nissan
- Mini
- BMW
- Porsche
- Volkswagen
- Skoda
- Honda
- Mitsubishi
- Audi
- Fiat
- Mazda
- Dodge
- Chrysler
- Alfa Romeo
- Volvo
- Dacia
- Toyota
- Aston Martin
- Címkefelhõ »
Közös minit tervez a Suzuki és a VW
2700-3600 euro lehet az ára a Volkswagen és a Suzuki új, közös fejlesztésû városi autójának, amelyet India mellett Európában is piacra dobhatnak - jelentette az Economic Times.
V�ls�gh�rad�: a BUX, az OTP �s a forint is gyeng�lt, Amerika nyer�sben
Kicsit vesztett a BUX, de ann�l nagyobbat az OTP r�szv�ny, s a forint sem tudott ellen�llni. A magyar GDP 7,1 sz�zal�kkal esett a harmadik negyed�vben,�s ezzel a rosszabbak k�z�tt van Eur�p�ban, ahonnan sorban j�nnek a negat�v h�rek. Egyre nagyobb bajban vannak a Sciennet t�rzsv�s�rl�i. A Volkswagen megveszi a Suzuki 20 sz�zal�k�t. V�ls�gh�rad� cs�t�rt�k hajnalban.
A VW megveszi a Suzuki ötödét
Megveszi a Suzuki ötödét a német Volkswagen, hogy erõsítse piaci pozícióit, elsõ sorban Indiában. Tegnap az egyik, név nélkül nyilatkozó forrás azt mondta, hogy a Volkswagen "könnyen" elérheti a több mint egyharmados részesedést a japán cégben.
Kémfotón az új Suzuki Swift
Németországból érkeztek friss kémfotók az új Suzuki Swiftrõl. Kivillant a lepel alól a hátsó lámpa.
Újracsomagolták a Suzuki Banditot
Meglehetõsen olcsó, de annál látványosabban újdonságot mutatott be a Suzuki. A GSX1250FA nevû modell gyakorlatilag egy divatos formájú idomokkal felöltöztetett Bandit, amelyhez számtalan kiegészítõt lehet még rendelni.
Ismét visszahívják a már visszahívott Swifteket
Újabb visszahívást rendelt el a Suzuki azokra a Swiftekre, melyek tulajdonosainak egyszer már fel kellett keresniük a márkaszervizeket.
Tarolnak a Suzuki autói Indiában
A vártnál jobb elsõ féléves eredmények közzététele után háromszorosára emelte éves profitcélját a japán Suzuki Motor.
- címkék:
- gazdasági válság
- autóipar
- Suzuki
- Címkefelhõ »
Amerikába mehet a Suzuki Swift
Amerikában is szeretné piacra dobni a népszerû Swiftet a Suzuki, az új generációt legalábbis a tengerentúli elõírásokat is szem elõtt tartva tervezi meg.
Hivatalos információk a Suzuki Kizashiról
Miután hónapokkal ezelõtt lehullt a lepel a Suzuki új szedánjáról, a japán gyártó most a mûszaki adatokat is elárulta.
A sz�mok alapj�n l�tszik az aut�piaci alag�t v�ge
A�legfrissebb statisztik�k �s a szakmai szervezetek�szerint az aut�piac t�ljutott a m�lyponton. Az [origo] �ltal megkeresett keresked�sek k�z�l t�bben��rzik a javul�st, �m egyel�re nem l�tj�k az alag�t v�g�t, s�t akad olyan c�g, amelynek�eljes�tm�nye az �vtized egyik legrosszabb h�napj�t jelent� augusztushoz k�pest is romlott.
Hidrogénes SX4 és metanolos kerekesszék a Suzukitól
A konnektoros Swift mellett a japán autószalonon az SX4 újabb üzemanyagcellás változatát és egy metanolos tolószéket is bemutat a Suzuki.
Terepjárót kétmillióért
Sárban fürdõ, szögletes, városban szörnyû off-roader vagy divatos formájú, kényelmes, összkerékhajtású, de igazi tereptõl óvandó szabadidõ-autó - kétmillió forintért mindkét fajtából válogathatunk. Válogattunk is.
Máris áttervezték a Suzuki Altót
Noha az Alto aktuális generációja csupán egyéves, a Suzuki Tokióban már a frissített változatot mutatja be.
Konnektoros hibrid a Suzuki Swiftbõl
Elektromos hálózatból tölthetõ Swift-prototípust mutat be a Suzuki a Tokiói Autószalonon.
A Golf Európa kedvence, Magyarország negatív rekorder
Európában a Volkswagen Golf, Magyarországon a Suzuki Splash volt a vásárlók kedvence az augusztusi eladási adatok alapján. Kezd talpraállni az európai piac, a hazainál nagyobb visszaesés sehol nem volt.
Felfrissült a Suzuki dobozos egyterûje
Japánban bemutatkozott a mini egyterû Palette frissített változata, a modell SW utónévvel gazdagodott.
Megvenn� a Suzuki egy r�sz�t a Volkswagen
Lap�rtes�l�sek szerint�a Suzukiban 10-20 sz�zal�kot venne a Volkswagen.
- címkék:
- autóipar
- Suzuki
- Volkswagen
- Címkefelhõ »
Új márkákat szeretne a VW
Új márkákkal - esetleg a Suzikval - bõvítené kínálatát a Volkswagen-csoport. A japán autógyártó vezére a közelmúltban azonban úgy nyilatkozott, hogy nem tud a német konszern közeledésérõl.
Hangtalan száguldás - a jövõ motorjai
Amíg az autóiparban egyre újabb és újabb alternatív meghajtású szériajármûvek jelennek meg, a motorkerékpároknál van némi lemaradás. Lassan azért körvonalazódik, hogy a benzinkorszak után mivel fogunk száguldozni: a füstölõ, bömbölõ motorok kora menthetetlenül lejár, jönnek a vízpárát vagy még azt sem eregetõ hangtalan két- és háromkerekûek.
Hibrideket fejleszt Amerikának a Suzuki
A japán Suzuki Motor Corporation azt tervezi, hogy 2011-tõl hibrid meghajtású jármûveket értékesít Észak-Amerikában - jelentette a Dow Jones hírügynökség.
Megelõzte az eladásokban a Ford a Suzukit
Júliusban gyorsult a forgalomba helyezett új autók számának csökkenése Magyarországon. A legnagyobb vesztesek között van a Suzuki, így ebben a hónapban lecsúszott az elsõ helyrõl.
Intruderek természetes közegükben
Németországból Spanyolország észak-keleti csücskéig tökéletes borítású úthálózatnak kell lennie. Pont. Ezt abból lehet legjobban kikövetkeztetni, hogy egy német Suzuki Intruder klub, Barcelonától északra, Roses térségében tartotta nyári találkozóját.
V�ls�gh�rad�: forintcs�cs, sikeres amerikai roncsprogram, szlov�k bajok
Az amerikai �s k�nai h�rek nyom�n kialakult j� nemzetk�zi hangulat eg�szen 265 forint al� nyomta le az eur� �rfolyam�t h�tf�n. K�t kutat�int�zet is biztat� jeleket v�l felfedezni a magyar gazdas�gban, az �p�t�ipar viszont tov�bbra is romokban hever. Gondok vannak a n�met munkaer�piacon, a szlov�kok pedig ott r�g nem l�tott nagys�g� hi�nynek n�znek el�be. Hajnali v�ls�gh�rad�.
Válságmotor harmadáron - 2002 Suzuki GSX-R 600 teszt
Igazi válságmotorként került hozzám egy Suzuki GSX-R 600-as: az egyik barátom nem bírta fizetni a megemelkedett törlesztõrészleteket, így a bank helyett én tettem rá a kezemet. 2002-es évjárat, ami sportmotorok között matuzsálemi kornak számít, ennek ellenére kondíciójával veri a friss és ropogós csitriket.
Végre bemutatták a Suzuki Kizashit
Detroitban hivatalosan is leleplezte a Suzuki új, Passat-méretû limuzinját, a Kizashit. Hibrid is készül majd a modellbõl, kezdetben 2,4 literes benzinmotorral lesz elérhetõ.
Lehullt a lepel a Suzuki Kizashiról
Elkészült a Suzuki új középkatóriás limuzinja, a Kizashi szériaváltozata. A hivatalos premier elõtt tartott rendezvényen már leplezetlenül volt látható az autó.
Válsághíradó: gyengülõ forint, tescós gigaüzlet, állami létszámstop
Gyenge napot zárt kedden a tõzsde, és a délutáni trendforduló miatt végül a forint is. Szlovákia 5 százalékos gazdasági visszaeséssel néz szembe, Litvániában viszont már tény a 20 százalékos zuhanás. Schwarzenegger a Hollywoodból elvándorló filmkészítõk miatt aggódik. Hajnali válsághíradó.
A japán cégek közül a Suzuki volt a legjobb
A japán autógyárak termelése júniusban 18-48 százalék között csökkent júniusban éves összevetésben.
Hibrid is készülhet az új Suzuki Swiftbõl
Már tesztelik a Suzuki Swift új generációjának elsõ prototípusait, a jövõ évi Párizsi Autószalonon mutatkozhat be az elsõ tanulmány.
A legfejlettebb régiók a nagy vesztesek
Északnyugat-Magyarországon hihetetlen mértékben nõtt, megduplázódott az álláskeresõk száma az elmúlt egy évben. A leépítések elsõsorban a fejlettebb megyéket érintették, a szakértõk azonban nem elsõsorban a Komárom-Esztergomban és Gyõr-Moson-Sopronban elbocsátott emberekért aggódnak, õk ugyanis várhatóan nemsokára újabb állásokat találnak maguknak. Sokkal több gondot jelentenek a kelet-magyarországi tartós munkanélküliek.
Csak rendes fék és futómû kéne hozzá - Suzuki SFV 650 Gladius teszt
A kéthengeres, nyomatékos blokk egy igazi gyöngyszem, a divatos csomagolás már-már az olasz motorok szintjét hozza. Egy kávéház elõtt letámasztva garantált a hatás, sajnos azonban futómûre és rendes fékekre már nem maradt pénze a Suzukinak. Kár érte, de a Gladius még így is kéne szaladgálós motornak.
A Suzuki nem hallott a Volkswagenrõl
Tagadja a Suzuki, hogy a Volkswagen részesedést vásárolna a gyárból, a vezérigazgató pletykákról beszél.
- címkék:
- autóipar
- japán autó
- Suzuki
- Volkswagen
- Címkefelhõ »
Beszállna a Suzukiba a Volkswagen
Német lapinformáció szerint azt fontolgatja a Volkswagen, hogy részesedést vásárol a Suzukiban. Wolfsburgot a kisautók érdeklik.
- címkék:
- részvény
- Suzuki
- Volkswagen
- Címkefelhõ »
A Volkswagen 10 százalékot venne a Suzukiból
- címkék:
- autóipar
- Suzuki
- Volkswagen
- Címkefelhõ »
Divatfi - Suzuki SFV 650 Gladius menetpróba
Az ezres GSX-R árnyékában, amolyan fakultatív jelleggel próbálhattuk ki a Suzuki vadonatúj középkategóriás modelljét, a Gladiust. A mûszaki tartalom gyakorlatilag megegyezik az SV 650-esével, a csomagolás ellenben már egy teljesen más vásárlóközönségnek szól.
Számilliókat bukhat a Suzuki a GM miatt
A General Motors csõdje miatt 100 millió eurós veszteséget jelenthet a japán Suzukinak.
Csak sima út kéne hozzá - Suzuki Intruder M1500 teszt
A Suzuki eminens tanuló módjára oldotta meg ismét a középkategóriás chopper munkacímû dolgozatot, csak sajnos a tervezési fázisban nem vették figyelembe, hogy még vannak olyan országok, ahol a jó minõségû úthálózat nem létezõ fogalom. Márpedig a közel 330 kilónyi Intruder nem szereti az úthibákat, a rajta hánykolódó motoros meg pláne nem.
Több mint 280 ezer magyar Suzuki kelt el
A Magyar Suzuki 2008-ban 281 686 gépjármûvet gyártott, ami 21,28 százalékos növekedést jelent a 2007-es értékhez képest. A vállalat nettó árbevétele 609,414 milliárd forint volt, a belföldi értékesítés árbevétele ebbõl 87,524 milliárd forintot tett ki.
- címkék:
- autóipar
- autókereskedelem
- Suzuki
- Címkefelhõ »
Válsághíradó: gyengült a forint, kanyarodott a BUX, idén nagy lesz a GDP visszaesése
Estére áttört a forint a 280-as eurószinten. Visszatért a reggeli startvonalra a BUX. Megszavazta az idei adócsomagot az Országgyûlés, ami tartalmazza az áfaemelést, az szja alsó sávhatárának emelését és a munkálatói járulék csökkentését. A GDP 6 százalékkal is visszaeshet idén a kormányfõ szerint. Hajnali válsághíradó.
Szomorú év volt a Suzukinál
A Suzuki autóipari csoport adózott eredménye 65,8 százalékkal 27,4 milliárd jenre esett a március végén zárult pénzügyi évben az egy évvel korábbi 80,2 milliárd jenrõl. A döntõen kisautókat és motorkerékpárokat gyártó cég a tengerentúli eladások visszaesése, illetve a jen erõsödése miatt nehéznek ítéli meg a most folyó pénzügyi évet is.
- címkék:
- gazdasági válság
- autóipar
- Suzuki
- Címkefelhõ »
A sarki fûszeres is túléli - Suzuki GSX-R 1000 K9 menetpróba
A motorgyárak között dúló lóerõháborúnak köszönhetõen közel kétszáz lõerõsre izmosodtak az ezres sportmodellek. Mivel azonban a vevõk többsége nem tud úgy motorozni, mint Valentino Rossi, ezért a legnagyobb kihívást most már az jelenti, hogy a leendõ tulajdonosok elégedetten és ne rettegve szálljanak le a motorról - feltéve ha túlélik az elsõ napot. A legújabb ezres Suzuki GSX-R nagyot lépett elõre ezen az úton.
Erõsebb motorokat kapott az olasz SX4
Enyhén megváltoztatott külsõt és két új motort kapott a Suzuki SX4 ikertestvére, az Esztergomban összeszerelt, de Magyarországon nem kapható Fiat Sedici.
Mégsem megy New Yorkba a Suzuki Kizashi
A Suzuki a korábbi hírekkel ellentétben nem állítja ki a New York-i Autószalonon a Kizashi-limuzin szériaérett változatát. Az értékesítést ennek ellenére elkezdenék decemberben.
Kínában bemutatták a frissített Suzuki SX4-et
A Suzuki kínai partnercége bemutatta a ráncfelvarrt SX4-et, amely az európai változattal megegyezõ formai elemekkel frissül.
Motoros tréning Suzukisoknak
A magyarországi importõr jóvoltából egy egynapos, a Hungaroringen zajló oktatást kap ajándékba az, aki 2009. március 11. és július 31. között új, rendszámos Suzuki motorkerékpárt vásárol valamelyik Suzuki márkakereskedésben.
Impreza másképp - Subaru Impreza 2.0D menetpróba
A Subaru végére ért dízelesítési programjának, és a Legacy, az Outback, valamint a Forester után már a kompaktosztályba illeszkedõ Imprezába is beépíti a világon egyedülálló bokszer dízelét. A nagyszerû vezethetõségen szerencsére nem rontott a motor, miközben a fogyasztás alacsonyabb, a hatótávolság nagyobb lett.
Új vezér a Magyar Suzuki élén
A Magyar Suzuki Zrt. élére Hiszasi Takeucsi (Hisashi Takeuchi) került, miután Iszao Ozawa (Isao Ozawa) eddigi vezérigazgató március elsejétõl új megbízást kapott az anyavállalatnál, a Suzuki Motor Corporationnél (SMC) - mindezt a Magyar suzuki közölte.
Visszahívják az új Suzuki Swifteket
Az összes Magyarországon gyártott új Suzuki Swiftet visszahívják a csomagtartó belsõ borításának lehetséges rozsdásodása miatt, és az ezzel kapcsolatos világítási problémák javítására. Az akció mintegy 45 000 autót érint.
- címkék:
- Suzuki Swift
- Suzuki
- Címkefelhõ »
Titok, mennyi Suzuki készül Esztergomban
Újabb tizenöt százalékkal csökkenti termelését az esztergomi Suzuki - tudatták a hét elején a vállalat minden részlegében - értesült az MTI csütörtökön a gyár több, névtelenséget kérõ dolgozójától. A cég illetékesei az információt nem erõsítették meg.
- címkék:
- Esztergom
- MTI
- Suzuki
- Magyar Suzuki Zrt.
- Címkefelhõ »
Õrnagy úr, már nem dobozolunk! - Opel Agila 1.2
Feleség szívesen lennék - mert akkor vezetnem és nem kifizetnem kellene az Agilát. Azt megtenné helyettem a férjem, aki ajándékként beállítaná a garázsunkba. Felejtsük el az Agilát mint olcsó, kiskategóriájú családi autót, és gondoljunk rá úgy, mint jól használható második autóra a városi futkározáshoz.
Csökkentek a bérek a magyar Suzukinál
Idén kevesebbet vihetnek haza az esztergomi Suzukinál dolgozók. A fizetéscsökkenés oka a pótlékok csökkenése, az alapbérekhez nem nyúlt a vállalat - közölte szerdán az MTI-vel a vállalat kommunikációs vezetõje, azzal a hírrel kapcsolatban, hogy a japán anyavállalatnál a leállások idejére részlegesen csökkentik a dolgozók bérét.
- címkék:
- bér
- alapbér
- Suzuki
- MTI
- Címkefelhõ »
Csak nehezíteni lehet az autótolvajok dolgát
Ellophatatlan autó továbbra sem létezik, de a Volkswagen-tulajdonosok nyugodtabban alhatnak az utóbbi években. A gyári rendszereket kiegészítõ mechanikus és elektronikus eszközök együttesen jelentik a legjobb védelmet. Nemcsak a tolvaj veszélyes, hanem a figyelmetlen tulaj is.
- címkék:
- német autó
- autólopás
- Suzuki
- Volkswagen
- MTI
- Címkefelhõ »
Egyelõre elbírja a rendszer a gázfogyasztást
A szerda esti állapot szerint várhatóan nem kell újabb gázkorlátozást bevezetni Magyarországon, de a helyzet bármikor megváltozhat, így az újabb megszorításokról egyelõre nem született döntés - derül ki a Földgázszállító Zrt. szerda esti közleményébõl. Ukrajna javaslatot tett a gázvita megoldására, de a Gazprom szerint nem komoly az ukrán vezetés tárgyalási szándéka. Az orosz-ukrán gázvita miatt sok európai országban akadozik az ellátás, Magyarországon több nagy üzem leállt.
Késik a Kizashival a Suzuki
A cég gazdasági nehézségei és a csökkenõ újautópiac miatt nem jelenik meg jövõre a Suzuki középkategóriás szedánja, és két üzemük fejlesztését is el kell halasztaniuk - jelentette a japán gazdasági napilap, a Nikkei.
- címkék:
- Nikkei
- japán autó
- Suzuki Kizashi
- Suzuki
- Címkefelhõ »
Felújítás elõtt a Suzuki SX4 és a Fiat Sedici
A márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be hivatalosan a kompakt Suzuki ráncfelvarrás utáni változata. Az SX4-gyel egyszerre ikertestvére, a nálunk nem kapható Fiat Sedici is megújul.
A mi drágánk - Suzuki Splash 1.3 DDiS teszt
A Suzuki a kisebb modelljeiben már régóta a Fiattól vásárolt 1,25 literes dízelmotort használja. A Splash karakteréhez is passzol a takarékos erõforrás, kár, hogy az árlista írásánál nagyon vastagon fogott a japánok ceruzája.
Kiszáll a raliból a Suzuki
A globális gazdasági válság miatt a Suzuki nem vesz részt a jövõ évi rali-világbajnokság küzdelmeiben, így az SX4 WRC fejlesztése kárba veszett.
"Mindenki görcsben van" - ezrek várnak a kirúgásról szóló döntésre
Mit csinálnak egy munkahelyen, ahol a tömeges kirúgásról szóló bejelentés után még heteket kell várni, hogy kiderüljön: ki megy és ki marad? A Suzukinál az öltözõben nyugtatgatják egymást az emberek, de akad, aki dühösen mutogat a külföldi kollégákra. A pszichológus szerint jobb, ha a kirúgottak elõremenekülnek, és egyszer talán õk is whiskyvel fognak hálálkodni majd régi fõnöküknek.
Autósmozi: Suzuki Splash
A Wagon R+ utóda dízelmotorral szerepel legújabb autósmozinkban. Az Esztergomban gyártott kisautóról a tulajdonosok is elmondják véleményüket.
Sportcsomag a Suzuki Splash-hez
A sportosabb Splash-re vágyók kedvéért a Suzuki új sportcsomagot talált ki, amelyet a GT felszereltségi szinten kínálnak egyelõre csak Hollandiában.
- címkék:
- Hollandia
- japán autó
- sportcsomag
- Suzuki
- Címkefelhõ »
Assenbrenner tizedik gyõzelme
Senki sem hiányzott a Suzuki Swift Kupa utolsó versenyének rajtjáról, pedig Assenbrenner személyében már bajnokot avattak, ennek ellenére jó, és izgalmas verseny kerekedett.
Újdonságdömping a kölni motorszalonon
A világ tõzsdéi zuhannak, a gazdaság itt-ott rogyadozik, ebbõl azonban mit sem lehetett érezni a október 12-én befejezõdött kölni Intermoton, ahová teljes erõvel vonultak ki a motorgyárak. A kiállításon felbukkanó csinos lányokat tekintve továbbra is verhetetlen a Budapest Motor kiállítás, Kölnben azonban kétségtelenül több volt az újdonság.
Loeb vezet Korzikán, Sordo kiesett
Az aszfaltos versenyek megszokott forgatókönyve szerint zajlott a Korzika Rali elsõ napja, legalábbis Loeb szempontjából. Minden gyorsaságin õ volt a leggyorsabb, viszont hamar elvesztette hátvédjét, Sordót, aki alaposan odacsapta a C4 WRC-t. Egyelõre Hirvonen a gyorsabb fordos, és újra pontszerzõ helyen áll az egyik Suzuki.
A Suzuki bemutatta az új Altót
A Suzuki Párizsban bemutatta európai kínálatának ötödik, legkisebb tagját. Az egyliteres motorral hajtott miniautó a Splash motorjával, jövõ tavasszal érkezik.
Új motort kap a frissített Grand Vitara
Eddigi kétliteres benzinmotorját 2,4 literesre cseréli le a 2009-es modellévtõl a Suzuki terepjáró.
- címkék:
- japán autó
- Gran
- Suzuki
- Címkefelhõ »
Suzuki-újdonságok Párizsból
A Suzuki idén is úgy próbált lépéselõnyhöz jutni a konkurenciához képest, hogy legfontosabb újdonságait az õszi motorkiállítások elõtt, Párizsban mutatta be egy kis show keretei között. A motordömping ugyan elmaradt, ám három fontos új modellel így is gazdagabb lett a kínálat - és állítólag nem puffantották el az összes petárdát.
A Suzuki bemutatta az új Wagon R-t
Lerántotta a leplet az új Wagon R japán, belpiaci változatáról a Suzuki. A normál változattal egyszerre a sportos Stingray is debütált.
Hidrogénes SX4 a Suzukitól
A Suzuki elkészítette negyedik alternatív hajtásláncú modelljét, egy üzemanyagcellás SX4-et, amely elsõként jórészt saját tervezésû elemekbõl épül fel.
Rajzok a nagy Suzukiról
Az Európai Szabadalmi Hivataltól szivárogtak ki vázlatok a Suzuki Kizashi szériaváltozatáról, amely a várakozásoknak megfelelõen visszafogottabb kinézetû a korábbi tanulmányoknál.
Szebb és drága - Suzuki Splash 1.2 GS
Mit ér a Splash a Swifthez képest? Érdemes belépõmodellt venni a nagyobb testvér helyett? A csúcsfelszereltséggel kipróbált legújabb esztergomi kisautó hagyott maga után néhány kérdõjelet.
Az elsõ kép a Suzuki Altóról
A Suzuki legkisebb modellje az októberi Párizsi Autószalonon debütál majd, orrában egy új fejlesztésû egyliteres benzinmotorral.
Napi háromezerért is bérelhetünk autót
Itt a nyár, a szabadságolások ideje, lehet utazni, kirándulni. Ha nem sajáttal, akkor bérautóval, kicsivel, kompakttal, vagy éppen luxussal, netán lakóautóval. Utánanéztünk a lehetõségeknek, áraknak, feltételeknek.
Magyar motoros siker Misanóban
Juhász Dávid nagyszerû versenyzéssel, a tizenötödik pozícióból indulva, hatodik helyen hozta be Suzukiját a GSX-R Európa Kupa San marinói futamán.
- címkék:
- motor
- Európa
- Misano
- Suzuki
- Címkefelhõ »
Egymilliónál tart az új Swift
A Swift negyedik, utolsó generációjából már több mint egymilliót gyártott a Suzuki. A termelés közel harmada az esztergomi gyárból származik.
Egy magányos Farkas nyerte a Suzuki Kupát
Még vizes pályán, de már nem esõben kezdõdött el a Material Kupa utolsó versenynapja. A Suzukisoknál két ember merte bevállalni, hogy erre a pályára slick gumival megy fel. Farkas Lászlónak ez nagyon bejött, hiszen több mint egy perccel verte a mezõnyt.
Öten hét másodpercen belül a Török Ralin
Loeb és négy Ford - ez az ötösfogat áll a Török Rali élén az elsõ versenynap után, úgy, hogy a világbajnok mindössze 6,8 másodperccel elõzi meg az ötödik Hirvonent. A dolog hátterében taktikázás rejlik, senki nem szeretett volna szombaton elsõként a pályákra hajtani.
WRC: Galli hajtott a leggyorsabban csütörtökön
Gigi Galli nem tréfált, amikor azt mondta, hogy a dobogón szeretne vasárnap állni: a hivatalos csütörtöki teszten õ érte el a legjobb idõt Szardínián.
Assenbrenner megállíthatatlan
Ha nem látnánk a versenyeket, akkor azt lehetne hinni, hogy a Suzuki Swift Kupában már elõre leosztották a helyezéseket, ugyanis az eddigi négy versenynek mindig ugyanaz lett az elsõ három helyezettje.
Assenbrenner már háromnál tart
Assenbrenner Tibor eddig háromból hármat nyert a Suzuki Kupában, sõt ezúttal már hatalmas elõnnyel. Mögötte is a szokásos sorrend alakult ki, Farkas László a második, Lendvai Pistike a harmadik.
Árokba borult egy magyar kocsi Szlovákiában
Szarvas ugrott egy egy sítúráról hazatérõ magyar rendszámú Suzuki elé Szlovákiában. A kocsi árokba borult, az utasok - három felnõtt és két gyerek - mindannyian megsérültek.
Elkészült a Suzuki Swift szedán
A Maruti Suzuki Indiában bevezette a piacra a Swift lépcsõshátú verzióját DZire néven.
Suzuki sportszedán 2010-re
A Suzuki a New-York-i Autószalonon bemutatta a Kizashi 3 tanulmányautót, ami a két év múlva megjelenõ középkategóriás limuzin elõfutára.
Újabb izgalmas Suzuki-tanulmány
A március 20-án induló New York-i Autószalonon mutatkozik be a Suzuki Kizashi 3 nevû tanulmány, amely néhány éven belül szériaérett modell lehet.
Nyolc új EuroNCAP törésteszt
Öt személyautót és három pickupot roncsolt össze az autók biztonságát vizsgáló független szervezet a legutóbbi töréstesztjén. A Suzuki Splash utasvédelme négy csillagos lett, a Nissan Navara viszont még egyet sem ért el az ötbõl.
Hosszú combú hölgyek elõnyben
Vezettük az Opel Agila/Suzuki Splash ikerpár német tagját, amely legkorábban szeptemberben bukkanhat fel a hazai márkakereskedésekben.
Tízéves Swift nyolcmillióért
Új kisautó kétmillióért, kompakt háromért: akciók és szuperkedvezõ törlesztõ részletek sora várja a négykerekûre vágyó vevõket. A vételár azonban csak egy kis része a költségeknek. Kiszámoltuk, mennyibe kerül valójában egy hitelre vásárolt autó adóval, biztosítási sarcokkal és az üzemanyaggal együtt. Ijesztõ eredményeket kaptunk.
Már gyártják a Suzuki Splasht
Legördült a Suzuki Splash elsõ példánya az esztergomi gyár futószalagjáról. A vállalat az idén 60 ezer darab gyártását tervezi, a modell a Genfi Autószalon után, március elejétõl jelenik a magyarországi márkakereskedõknél.
Autósmozi: Suzuki SX4 Sedan
Mi már teszteltük az SX4-es Suzuki tágasabb csomagtartójú Sedan változatát, ám autósmozinkban mozgás közben is látható a négyajtós verzió, sõt, egy gondos Suzuki-tulajdonos is elmondja véleményét a kocsiról.
- címkék:
- autósmozi
- japán autó
- Suzuki SX4
- Suzuki
- Címkefelhõ »
New Yorkban a szériaközeli Suzuki Kizashi
A márciusi New Yorki Autószalonon mutatja be Kizashi tanulmányának harmadik változatát a Suzuki. Ez a modell valószínûleg már egészen közel áll a jövõ év második felében bemutatandó szériaváltozathoz.
Genfben debütál a Suzuki új kisautója
Az európai nagyérdemû elõször márciusban láthatja élõben a Suzuki új kisajtóját, amely az Alto utáni ûrt hivatott betölteni.