Steve Jobs
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Apple
- iPhone
- Apple Inc.
- iPad
- iPod
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Rekordáron kelt el az első Apple
Mindössze hat darab működik még az első Apple-modellből, az egyikért félmillió eurót fizettek.
- címkék:
- Steve Jobs
- árverés
- Apple
- Címkefelhő »
Steve Jobs is folyamatosan szövegel majd
http://www.youtube.com/v/WyGT2F74p_A?version=3&hl=en_US A Hollywood Reporter idézi Sorkint, aki azt mondta, hogy a film összesen három, egyenként félórás jelenetből áll majd, amelyek valós időben játszódnak. Sorkin figurái mindig rengeteget beszélnek, de ebből azt sejtjük, hogy a film leginkább a Social Network nyitójelenetére emlékeztet majd, amiben nagyjából valós időben látjuk Mark Zuckerberg és barátnője puskaropogásszerű párbeszédét. Sorkin azt is elmondta, hogy a három jelenet közvetlenül három fontos Jobs nevéhez kötődő termék bemutatása előtt játszódik: 1984-ben az eredeti Macintosh számítógép, 1990-ben a NeXT Cube és ...
Milliárdosok saját légierővel
Nem mindenki olyan szerény, mint Mark Zuckerberg. Az amerikai it-milliárdosok tudják, hogyan lehet elkölteni a megkeresett pénzt: magán-tengeralattjárót, vadászrepülőt is vesznek luxusjachtjuk mellé. A prémiumjárművek tulajdonosainak elképzelt klubjába a leggazdagabb magyar technológiai cégvezető a Rolls-Royce-ával tudna bekerülni.
Bemutatták Jobs luxusjachtját
Vízre bocsátották a Steve Jobs által tervezett, saját használatára szánt Venus jachtot. A nyolcvan méteres minimalista luxushajó átadásán jelen volt az Apple alapító családja is.
- címkék:
- Steve Jobs
- hajó
- luxusjacht
- Címkefelhő »
Hiányzik az Apple-nek Steve Jobs?
Az Apple zsarnoknak tartott, de kétségkívül karizmatikus vezetőjének tavalyi halála óta a cég üzletileg jól teljesít: a legértékesebb amerikai vállalattá vált, de legendásan izgalmas termékbemutatóinak fénye megkopott, és becsúsztak az első hibák is. Boldogul az Apple Steve Jobs nélkül is?
- címkék:
- Steve Jobs
- Tim Cook
- iPhone
- Mac
- iPad
- Apple
- Címkefelhő »
Megfertőzte a nyugati multikat a keleti spiritualitás
Az USA nagyvállalatainak 25 százaléka kínálja a meditációt a munkahelyi stresszt csökkentő kezdeményezések részeként. A meditációt gyakorlók kevésbé szívják mellre a vitákat, béketűrőbbek, indulataikat jobban kezelik, és hatékonyabbak a konfliktusok megoldásában.
Ellopták Steve Jobs számítógépeit
Kirabolták a néhai Steve Jobs észak-kaliforniai otthonát. A tolvaj számítógépeket és személyes tárgyakat tulajdonított el, a kárt hatvanezer dollárra becsülik.
- címkék:
- Steve Jobs
- lopás
- betörés
- Címkefelhő »
Steve Jobs megbékülhetett a mini iPaddel
Céges e-mailek szerint halála előtt Steve Jobs megbékélhetett azzal az ötlettel, hogy cége az iPad kisebb változatával rukkoljon elő.
- címkék:
- Steve Jobs
- Eddy Cue
- iPad
- iOS
- táblagép
- tablet
- Címkefelhő »
Szeptember közepén érkezhet az új iPhone
Szeptember 12-én fogja bemutatni az Apple az iPhone következő, elődeinél nagyobb méretű képernyővel szerelt változatát, értesült belső forrásokból a Bloomberg amerikai üzleti lap.
- címkék:
- Steve Jobs
- iPhone
- okostelefon
- iPhone 5
- Apple
- Címkefelhő »
Steve Jobsot a legnagyobb amerikaiak közé választották
Minden idők húsz legbefolyásosabb amerikai személyiségei közé választotta be a Time magazin Steve Jobsot. Az Apple tavaly elhunyt társalapítójának hatása a világra lap szerkesztői szerint Albert Einsteinéhez és Henry Fordéhoz hasonló mértékű.
- címkék:
- Steve Jobs
- elismerés
- Apple
- Time
- Címkefelhő »
Steve Jobs sem mert nekimenni Zuckerbergnek
Az Apple tavaly elhunyt társalapítója azért adta fel cége saját közösségi médiás fejlesztéseit, mert belátta, hogy a Facebook olyan jó munkát végzett, hogy lehetetlen legyőzni.
Egy iAutó volt Steve Jobs álma
Bőven rendelkezett még tervekkel a tavaly ősszel elhunyt Steve Jobs. A táblagépeket újraálmodó Apple vezér fel akarta pezsdíteni a tévépiacot és autót is szeretett volna gyártani.
Még Steve Jobs is dolgozott az új iPhone-on
Halála előtt még közreműködött Steve Jobs az idén megjelenő új iPhone tervezésében - számolt be a Bloomberg amerikai üzleti lap.
- címkék:
- Steve Jobs
- iPhone
- okostelefon
- iPhone 5
- Címkefelhő »
Ashton Kutcher lesz Steve Jobs
Két életrajzi film is készül Steve Jobsról, az Apple tavaly október 5-én elhunyt alapítójáról. A Sony filmstúdió megvásárolta Walter Isaacson hivatalos Steve Jobs-életrajzát, és azt filmesítik meg, de egy független filmes projekt megelőzte őket. Joshua Michael Stern (Sohaország, A döntő szavazat) filmjének szimplán Jobs lesz a címe, és a címszerepet Ashton Kutcher játssza, aki valóban meglehetősen hasonlít a fiatal Jobsra. A film arra koncentrál majd, hogy Jobs észak-kaliforniai hippiből hogyan vált rövid idő leforgása alatt az Apple alapítójává. A forgatás májusban indul. Ashton Kutcher | A fiatal Steve Jobs
Szabadul készpénzétől az Apple
A világ legértékesebb cége annyi készpénzt halmozott fel, hogy már a vezérigazgatója fölöslegesnek tartja, és inkább szétosztja. Igaz, nem a szegények részesülnek az Apple vagyonából, hanem a részvényesek.
Hifi hangformátumra cserélné az mp3-at Neil Young
Steve Jobs támogatásával akarta kidolgozni új, az eddigi zeneformátumoknál jobban szóló saját zenekódolási eljárását Neil Young. A legendás rocker a D: Dive Into Media konferencián számolt be arról, hogy az iPodot megalkotó cég vezetője otthon bakelit lemezeket hallgatott.
Riválisa levelét őrizte halálos ágyán Steve Jobs
Bár korábban nem volt felhőtlen a kapcsolatuk, haláláig az ágya mellett tartotta Bill Gates levelét Steve Jobs. A Microsoft alapítója a brit Telegraphnak vallott az októberben elhunyt Apple-alapítóhoz fűződő viszonyáról.
Nem kerül boltokba a Steve Jobs akciófigura
Az Apple társalapítójának akciófigura mását piacra dobni tervező cég bejelentette, hogy a számítógépgyártó cég és Steve Jobs családjának nyomása hatására végül nem fogják piacra dobni az ikonikus vezető képmását tartalmazó figurát.
- címkék:
- Steve Jobs
- játék
- akciófigura
- Apple
- In Icons
- Címkefelhő »
Betiltaná az Apple a Jobs-emlékfigurát
Perrel fenyegeti a harminc centis Steve Jobs akciófigurát gyártó kínai céget az Apple. A drága Jobs-baba gyártója nem hátrál meg, így februárban piacra kerülhet a figura.
- címkék:
- Steve Jobs
- emléktárgy
- Apple
- Címkefelhő »
Februárban érkezik a Steve Jobs akciófigura
Az Apple nemrég elhunyt társalapítóját mintázó, harminc centiméter magas akciófigurát dob piacra egy játékgyártó cég februárban. Steve Jobs műanyagból készült mása drága lesz, mintegy huszonnégyezer forintnak megfelelő összeget kérnek majd el érte.
Amire emlékezünk 2011-ben
2011 sem volt mentes a tragédiáktól és a botrányoktól, de azért szerencsére történt pár jó dolog, amikre boldogan gondolhatunk vissza jövőre is. Íme 11 esemény, ami emlékezetes maradt számunkra.
Hírességek, akik 2011-ben hunytak el
Idén is számos közismert embertől kellett búcsút vennünk. 2011-ben meghalt világhírű énekesnő, műszaki zseni és nem egy elismert magyar művész. A Life.hu most ezzel a listával tiszteleg az emlékük előtt - a teljesség igénye nélkül.
Steve Jobs-szobor Budapesten
A magyarok egy szoborral adóznak Steve Jobs munkássága előtt.
- címkék:
- Steve Jobs
- Budapest
- szobor
- Címkefelhő »
A Grammy életműdíjával jutalmazzák Steve Jobsot
A zeneipar Oscar-díjaként számon tartott Grammy idei életműdíjával jutalmazzák az Apple nemrég elhunyt korábbi elnök-vezérigazgatóját. Steve Jobs előtt az iPod lejátszó és az ahhoz kidolgozott iTunes zenebolt kidolgozásáért tisztelegnek az elismeréssel.
Felavatták Steve Jobs budapesti szobrát
Szitáló hóesésben vette kezdetét a budapesti Steve Jobs-szobor avatása a Graphisoft parkban. Az alkotást az építészeti tervezőprogramjáról ismert cég rendelte meg, és a cég elnök-vezérigazgatója avatta fel.
Borsos áron kelt el az Apple alapítóirata
Bő két hónappal Steve Jobs halála után tetemes áron, 1,59 millió dollárért, vagyis 372 millió forintnak megfelelő összegért kelt el az Apple cég alapító szerződése a Sotheby's aukciósház árverésén.
Elkészült Steve Jobs budapesti szobra
Kevesebb mint két hónap alatt készült el Tóth Ernő szobrászművész az Apple nemrég elhunyt társalapítója, Steve Jobs bronzszobrával, amelyet a budapesti Graphisoft parkban fognak felállítani. Az életnagyságúnál is nagyobb, két méter húsz centiméter magasságú szobor jellegzetes, előadói pózban ábrázolja majd Steve Jobsot, aki az alkotáson is garbót, sálat és tornacipőt visel.
Egy luxusautó áráért kelhet el az Apple alapító irata
Várhatóan száz-százötvenezer dollárt, vagyis húsz-harmincmillió forintot is megadnak majd az Apple cég alapító iratának első vázlatának eredeti példányáért, amelyet a Sotheby's aukciósház decemberi árverésén fognak értékesíteni - számolt be a Bloomberg amerikai üzleti lap.
Kinevezték az Apple új elnökét
Az októberben elhunyt Steve Jobs utódja az Apple cég elnöki tisztjén Arthur Levinson lesz, aki tizenegy éve tagja a vállalat igazgatótanácsának.
Steve Jobs áldozta fel az iPhone 5-öt
Nagy képernyővel, villámgyors processzorral és vékony, színes alumínium hátlappal rendelkezett volna az iPhone 5 okostelefon, ha Steve Jobs nem állítja le a fejlesztését.
Steve Jobs utódja átalakítja az Apple-t
Az Apple nemrég kinevezett elnök-vezérigazgatója, Tim Cook korábban úgy nyilatkozott, hogy nem akarja megváltoztatni a cég Steve Jobs által kialakított működését, most mégis kisebb fajsúlyú átszervezéseket hajtott végre a társaságnál.
- címkék:
- Steve Jobs
- Tim Cook
- Mac
- Apple
- Címkefelhő »
A beszédet is érti majd az Apple tévéje
Valószínűleg 2013-ban kerül a boltokba, és az iPhone 4S-hez hasonlóan beszéddel lehet majd vezérelni, egyes szakértők szerint pedig játékgépként is használható lesz az Apple saját tévéje, amelyről Steve Jobs hét elején megjelent önéletrajzában derült ki néhány információmorzsa.
- címkék:
- Steve Jobs
- LCD-tévé
- televízió
- okostévé
- Apple
- Címkefelhő »
Kiderült, miért járhatott rendszám nélkül Steve Jobs
Az Apple elhunyt tulajdonosa rendszám nélküli autóval járt, de senki se értette, hogy tehette ezt. Most egy korábbi kollégája felfedte a titkot, Jobs a tőle megszokott módon zseniálisan használta ki a szabályok adta lehetőségeket.
Meg lehet nézni az Apple honlapján Steve Jobs búcsúztatását
Az október elején elhunyt társalapító, Steve Jobs nyilvános búcsúztatójának hiányát pótolva az Apple videót tett közzé honlapján a vállalat alkalmazottainak tartott múlt heti megemlékezésről, amelyre a cég kaliforniai főhadiszállásán került sor.
- címkék:
- Steve Jobs
- megemlékezés
- Apple
- Címkefelhő »
Huffington Post: Jobs bukást jósolt Obamának
Steve Jobs hosszú időn át elutasította hasnyálmirigyrákjának műtéti úton való kezelését, a halálos betegségen alternatív módszerekkel próbált felülkerekedni. A Huffington Post hírportál szerint a technológiai guru megjelenés előtt álló önéletrajzából az is kiderül, hogy Jobs a halála előtt bukást jósolt Barack Obama amerikai elnöknek.
A legalattomosabb daganatos betegség: a hasnyálmirigyrák
Böröczky József, Luciano Pavarotti, Patrick Swayze és Steve Jobs egyaránt hasnyálmirigy-daganatban hunytak el. A betegség kíméletlenül támad, mi, kívülállók azonban gyakorlatilag semmit sem tudunk róla. Utánajártunk, milyen is valójában a hasnyálmirigyrák.
Hírességek és politikusok emlékeztek Steve Jobsra
Szilícium-völgyi hírességek, politikusok és vállalatvezetők emlékeztek vasárnap Steve Jobsra, az Apple nemrég elhunyt társalapítójára a Stanford Egyetem kampuszán lévő templomban tartott zártkörű megemlékezésen.
Térképen követhető végig Steve Jobs életútja
A Google Térképére húzott digitális réteg az Apple nemrég elhunyt alapítója életének fontosabb állomásait mutatja be.
- címkék:
- Steve Jobs
- iPhone
- Mac
- iPad
- Apple
- Címkefelhő »
Mit üzen a magyaroknak Steve Jobs?
A világ számos pontján emléknapot tartanak az Apple óriáscég múlt héten elhunyt vezetőjének tiszteletére. Legyen-e hivatalos emléknap a tiszteletére itthon is, és milyen kérdéseket tegyenek fel maguknak a magyarok, ha nem lesz?
- címkék:
- Steve Jobs
- iPhone
- iPod
- számítógép
- iPad
- táblagép
- Apple
- Címkefelhő »
Senkit sem csuktak le az elvesztett iPhone-prototípus miatt
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, így nem kerül a rácsok mögé az a két ember, akik tavaly, még az okostelefon megjelenése előtt eladták az iPhone 4 egy prototípusát, amelyet a cég egyik mérnöke vesztett el születésnapjának ünneplése során egy kaliforniai sörkertben.
- címkék:
- Steve Jobs
- iPhone
- okostelefon
- iPhone 4
- Apple
- Címkefelhő »
Steve Jobs emléknapot tart az Apple október 19-én
Október 19-én az egész Apple Steve Jobsra fog emlékezni. A speciális eseményre a cég több központjából várják az alkalmazottakat.
- címkék:
- Steve Jobs
- Tim Cook
- Apple
- Címkefelhő »
Megfilmesítik Steve Jobs életét
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=8D4Y4pvVTXciNwOa Jelenet a The Pirates of Silicon Valley című filmből Az Apple és a Microsoft történetéről 1999-ben már készült egy tévéfilm The Pirates of Silicon Valley címmel, amiben Noah Wyle alakította Steve Jobst. Wyle egy interjúban elmesélte, hogy a film forgatása során nem szabadott felvenniük a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akiket játszottak (nehogy valamelyiküknek eszébe jusson, hogy nem tetszik neki a film és pert indítson), de a tévépremier után csöngött a telefonja, és Jobs volt az, aki közölte, hogy a film ugyan gyenge volt, de Wyle alakítása tetszett neki. Olvasnivaló: ...
- címkék:
- Steve Jobs
- életrajzi film
- Sony
- Címkefelhő »
A szabad szoftverek guruja örül annak, hogy Steve Jobs elment
Richard Stallman, a nyílt forráskódú szoftverek pápája blogján úgy fogalmazott, hogy bár senkinek sem kívánja a halálát, Steve Jobs elhunyta jó hatással lesz a technológiai iparra.
Négy évre előre lefektette az Apple útját Steve Jobs
Nem hivatalos információk szerint halála előtt egy négy évre szóló termékbevezetései stratégiai tervet hagyott az Apple-re a társaság múlt héten elhunyt korábbi elnök-vezérigazgatója, Steve Jobs.
- címkék:
- Steve Jobs
- iPod
- Mac
- Mac OS X
- iPad
- Mac OS X Lion
- Apple
- Címkefelhő »
Zárt körben temetik el Steve Jobsot
Az Apple cég nemrég elhunyt társalapítóját két nappal halálát követően, még október 7-én eltemetik - értesült a Wall Street Journal. A temetésre szűk családi körben kerül sor, pontos idejét és helyét az amerikai üzleti lapnak sem árulta el belső forrása.
- címkék:
- Steve Jobs
- Mac
- számítógép
- halálhír
- Apple
- Címkefelhő »
Milyen víziókat hagyott maga után Steve Jobs?
Látnoki képességeivel és széles látókörével magyarázták csodálói a szerdán elhunyt Steve Jobs rendkívüli sikereit. Az Apple társalapítójának pályáját felhasználóbarát, a kézikönyv vagy rendszergazda nélkül is használható eszközök kísérték, de vajon milyen további újdonságok kerülhetnek elő az örökségéből?
- címkék:
- Steve Jobs
- számítástechnika
- Apple
- Címkefelhő »
Elhunyt Steve Jobs, az Apple társalapítója
Ötvenhat éves korában meghalt Steve Jobs, az Apple társalapítója, aki nemrég mondott le a cég elnök-vezérigazgatói tisztségéről. Az Apple arcának tekintett technológiai guru régóta hasnyálmirigyrákban szenvedett.
Átverés, hogy az Apple iPadeket osztogat Jobs halála miatt
Alig néhány órával az Apple egykori vezetőjének halálát követően felbukkantak az első olyan facebookos átverések, amelyek Steve Jobs halálával kapcsolatos tartalommal bírnak, például azt állítják, hogy a vállalat vezetőjének elhunytának apropóján ingyen iPadeket osztogat.
Elhunyt Steve Jobs, az Apple alapítója
"Mély szomorúsággal közöljük, hogy Steve Jobs ma eltávozott" - hangzott a cég közleménye. Jobs, aki 1976-ban a nevelőszülei szilíciumvölgyi garázsában Steve Wozniakkal együtt alapította meg azt a céget, amelynek 2011 nyarán már nagyobb likvid tartalékai voltak, mint az Egyesült Államok kincstárának és értéke a tőzsdén egy rövid időre túlszárnyalta a legnagyobb amerikai céget, az Exxon Mobil olajóriást is.
"Még a hibákat is előre begyakorolta" - milyen vezető volt Steve Jobs?
Lobbanékony természete miatt akár egy rossz ásványvíz miatt is kirúgta alkalmazottját, de csak ő volt képes biztos kézzel vezetni az Apple-t. A szerdán elhunyt Steve Jobs ösztönösen kitalálta, hogy az emberek milyen termékekre vágynak, és az ő ötlete volt az is, hogy fejlesztői a terrorista sejtekhez hasonló módszerekkel dolgozzanak, kizárva a kiszivárogtatás lehetőségét.
- címkék:
- Steve Jobs
- iPhone
- Mac
- Mac OS X
- cégvezetés
- Apple
- Címkefelhő »