startup

címke rss

Hamarosan II. Erzsébet királynő előtt prezentálhat a Cogito

Gazdaság2018.12.07, 13:32

A felsőoktatást közösségi élménnyé varázsló Cogito hamarosan II. Erzsébet brit királynő előtt prezentálhat. A Start it @K&H inkubátorban működő fiatal startup csapat ugyanis részt vesz az András, yorki herceg által létrehozott Pitch@Palace startup verseny nemzetközi döntőjén, amit a brit monarchia legrégebbi királyi rezidenciáján rendeznek meg, december 9-12. között. A versenyen ismét lesz közönségdíj, ahol a magyar csapatra már lehet szavazni.

Ez a cég óriásit kaszál a telefonos csalók kiszűrésével

Gazdaság2018.12.06, 13:58

A hét éve alapított Pindrop nevű startup azzal foglalkozik, hogy mesterséges intelligencia segítségével szűri ki a telefonos csalókat. Ez több neves cég figyelmét is felkeltette, a Goldman Sachs mellett pedig a Vitruvian Partners is beszállt, mint befektető, így összesen 90 millió dollárnyi tőkét sikerült gyűjteni.

Piacképes startupoknak ötvenmilliós befektetést ajánl az MVM Csoport

Gazdaság2018.12.06, 12:39

Egyenként akár ötvenmillió forint magvető befektetést és akcelerációs szolgáltatásokat vehetnek igénybe az MVM EDISON startup versenyének győztesei. Az MVM Csoport harmadik alkalommal kiírt innovációs pályázatára január végéig jelentkezhetnek ígéretes ötleteikkel az innovatív fejlesztők.

Rekordévük van az európai startupoknak

Gazdaság2018.12.05, 11:52

Hasítanak az európai technológiai startupok, és a befektetők is rajonganak az öreg kontinens cégeiért. Ennek következtében az európai szektor rekord évet tudhat maga mögött, simán lenyomva az amerikai Szilícium-völgy vállalatait.

Magyarországot élénk startup élet jellemzi

Gazdaság2018.11.27, 20:53

Ma tartották meg a Startupok éjszakája 2018 című rendezvényt a budapesti Bálnában. Az eseményen felszólalt többek között Varga Mihály pénzügyminiszter is, aki szerint Magyarországon a gazdasági növekedés is segíti a startupok fejlődését, és egyre több külföldi startup költözik az országba.

Közép-kelet-európai startup rendezvény színhelye volt London

Gazdaság2018.11.27, 11:36

A Department for International Trade (DIT) a Startup Campus londoni irodájával és a New Generation Centre együttműködésével, 2018. november 22-én szervezte meg a CEE to UK Soft-landing Tour elnevezésű eseményt. A startup és scaleup vállalkozásoknak szervezett rendezvényén 12 közép-kelet-európai Retail/FinTech és MedTech cég, valamint a Pécsi Tudományegyetem képviselője mutatkozott be az angol piac képviselőinek.

Megtölti az üres éttermeket a DiningHour

Gazdaság2018.11.23, 12:41

Új magyar applikációt fejlesztettek az éttermek csúcsidőszakon kívüli kapacitásainak feltöltésére, az alkalmazásban jelenleg 70 minőségi budapesti étterem ajánlja időpontra foglalható üres asztalait jelentős kedvezménnyel.

Hasznos lenne, de sok akadály gátolja a startupok és a piac együttműködését

Gazdaság2018.11.19, 11:53

A nagyvállalatok és a startupok együttműködése mindkét fél számára gyümölcsöző lenne: a nagyvállalatokkal együtt dolgozó startupok hírnévre tehetnek szert, a nagy cégek pedig frissítést és innovációt kapnak az ifjú vállalkozóktól. Erre a megállapításra jutott a CEE Ecosystem Summit résztvevői körében készített felmérésből és más szakmai anyagokból összeállított CEE: The resourceful region tanulmány.

A nagy német repülőtereken is elérhető lesz a magyar startup szolgáltatása

Gazdaság2018.11.16, 11:28

A BeeRides szolgáltatása év végétől kezdődően a budapesti repülőtér mellett immár a legnagyobb német reptereken is elérhető lesz. A németországi terjeszkedést a düsseldorfi magyar főkonzulátus is segíti. A startupot közel 200 cég közül, egyedüli magyarként beválasztották a nemzetközi ScaleUp Hub mentorprogramba is.

Startupokkal javítja a munkahelyi légkört a Knorr-Bremse

Gazdaság2018.11.15, 14:34

Átláthatóbb folyamatok, csökkenő adminisztrációs terhek, hatékonyabb csapatmunka, gyorsabb és pontosabb információáramlás. A Knorr-Bremse Rail Systems Budapest ezeket a munkahelyi elvárásokat fogalmazta meg, amikor a széles nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező Design Terminalhoz fordult, hogy közösen összefogva startupokat kérjenek fel a feladat megvalósításához.

A második év a legkritikusabb a friss vállalkozások életében

Gazdaság2018.11.13, 14:31

Hozzávetőleg félmillió aktív társas vállalkozás működik ma Magyarországon. Számuk az utóbbi időben évente úgy tízezerrel csökkent, és kilátásaik is változatosak közép- és hosszú távon: háromnegyedük látja meg az ötödik gyertyát a tortán, és csak minden második éli meg közülük a tíz évet. Helyükre persze számtalan új próbálkozás lép, a második év azonban kritikus minden újonnan induló vállalkozás számára.

Ingyenes mentoring programot tart startupoknak a Google Budapesten

Gazdaság2018.11.12, 14:28

Magyar startupok jelentkezését várja a Google 2018. november 18-ig, az MKB Fintechlabbal, a Design Terminallal és Millenáris Startup Campussal közösen szervezett ingyenes, budapesti mentoring programjára. A félnapos eseményen a vállalkozások hazai és nemzetközi szakértőktől kaphatnak segítséget üzleti modelljük fejlesztéséhez.

Itt a legújabb kávéőrület

Gazdaság2018.11.09, 11:13

A kávé még soha nem volt ennyire népszerű, ezért egyre több cég kísérletezik új trendek bevezetésével és úgy tűnik, hogy évente többször is új kedvencet találnak a kávékedvelők. Idén nyáron javában tartott a cold brew őrület, de egyre többen fogyasztottak espresso tonicot is. A Pop & Bottle nevű vállalat ezt a hullámot szeretné meglovagolni, és erre van is néhány egészen különleges elképzelésük.

Ha sokat ül számítógép előtt, mindenképp tartsa be ezeket a szabályokat

Gazdaság2018.11.08, 11:52

A nagyobb cégek már jobban törődnek a munkavállalóik egészségével, de akik vállalkozóként saját alkalmazottjuk, azok hajlamosak kizsákmányolni magukat, hiszen előírások és figyelmeztetések híján, kevésbé figyelnek oda az egészségük megőrzésére és általánosan kijelenthető, hogy nincsenek tisztában a negatív következményekkel. Megmutatjuk, hogy mire érdemes figyelni, ha sok időt tölt a számítógép előtt.

Az MKB Bank lett a 2018-as év FinTech Bankja

Gazdaság2018.11.08, 12:19

A közelmúltban Budapesten tartott E-Banking Summiton az MKB Bank érdemelte ki az „Év FinTech Bankja" elismerést. A díjat annak a banknak ítélik oda, amely a legtöbbet tesz a FinTech iparág és a bankrendszer integrációja, együttműködése érdekében.

A legérdekesebb magyar innovációk közt az ImmunoGenes projektje

Archívum2018.11.06, 16:55

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont startup cége, az ImmunoGenes génmódosított állatok ellenanyag-termelésével foglalkozó projektje is bekerült a száz legérdekesebb magyar innováció közzé - mondta a kutatócsoport vezetője.

Mit olvasnak legszívesebben a magyarok a startupvilágról?

Gazdaság2018.11.05, 14:24

A startupokhoz kötődően a magyar sikersztorikról és az okoseszközökről olvasunk szívesen, a cégek közül pedig a Tesla és az Uber a legnépszerűbb – derül ki a Startupinfo.hu több mint 55 ezer cikket tartalmazó adatbázisának böngészéséből. A Filter hírszűrő platform motorjával működő tudásbázis témák szerint rendszerezve gyűjti össze a startupvilág magyar és angol nyelvű információit. Az érintett hazai cégek aktívan is bekapcsolódhatnak a tudásanyag bővítésébe.

Százezer eurót kap a legjobb európai villamosenergia-tárolással foglalkozó startup

Gazdaság2018.11.02, 07:32

Nemzetközi pályázatot hirdetett a fenntartható energiával foglalkozó európai innovációkat felkaroló InnoEnergy, a kontinens leginnovatívabb, villamosenergia-tárolással foglalkozó startup vállalkozásait keresi, a nyertes százezer eurót kap.

Több mint 110 vállalkozás jelentkezett a METU startup programjára

Gazdaság2018.10.31, 11:48

Összesen több mint 110 induló vállalkozás jelentkezett a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a Drukka Startup Stúdió által életre hívott METU Garage vállalati akcelerációs programra. A jelentkezők közül a szakmai zsűri által kiválasztott legjobb nyolc csapat befektetési ajánlatot és négy hónapon keresztül inkubációs szolgáltatást kap.

A Hiventures harmadszor is a nemzetközi befektetői piac élvonalába került

Gazdaság2018.10.30, 16:21

Száznál is több vállalkozás összesen 7,26 milliárd forint befektetést kapott 2018-ban a Hiventures kockázati tőkealap-kezelőtől, amivel a társaságot ismét a világ legaktívabb befektetői közé sorolták. Már túl vannak az első külhoni befektetésen is: 245 millió forint tőkeinjekciót kapott az Egyesült Államokban szabadulószobát működtető magyarok által alapított Paniq Franchising Inc.

Leszűrték az elbukott startup cégek tapasztalatait, meglepő az eredmény

Gazdaság2018.10.26, 14:17

A nemzetközi startupper honlap, a Thinkgrowth, a friss cégek bukásainak történetét dolgozta fel és ebből próbált tanulságokat levonni, hogy mások ne essenek bele ezekbe a hibákba.

Új nemzetközi startup programot hirdet az OTP Bank

Gazdaság2018.10.18, 11:42

Az OTP Bank jövő év elején induló második nemzetközi akcelerátor programjára, az OTP Startup Programra november végéig jelentkezhetnek a hazai és külföldi növekedési fázisban lévő startupok. A három hónapos programba bekerülő cégek lehetőséget kapnak arra, hogy a bankkal szoros együttműködést kialakítva fejlesszék ötleteiket. Munkájukat a banki vezetők, professzionális mentorok és szakértő partnerek is segítik majd. Jelentkezni 2018. november 30-ig lehet.

Turistáknak adnak el jegyet saját esküvőjükre az indiai párok

Gazdaság2018.10.16, 16:08

Egy ausztrál utazási blogger mintegy 200 dollárt (55 ezer forint) fizetett, hogy meghívást kapjon Surabhi Chauhan Delhiben tartott kétnapos esküvőjére – amit a Join My Wedding nevű startup platformján keresztül intéztek.

Komplex életmód applikáció jön az Union Biztosítótól

Gazdaság2018.10.15, 16:24

Stratégiai együttműködést alakított ki az UNION Biztosító egy hazai startup vállalkozással, a Fitpulival, melynek nyomán a biztosító komplex életmód applikációval bővíti vállalati egészségbiztosításhoz kapcsolódó szolgáltatásait. Az UNION a várhatóan januártól megváltozó egészségbiztosítási környezetben is komoly lehetőségeket lát, a Fitpuli bevezetése mellett egy új, rugalmas termékkel is jelentkezik a piacon.

Az online üzleti világ Oscarját kapta a szegedi Antavo startup

Gazdaság2018.10.11, 14:31

Az Antavo egy Szegedről indult startup vállalkozás, online szoftvereit öt kontinens több mint 30 ezer vállalkozása használta már. A 2012-ben alapított cég az elmúlt évben komoly szakmai sikereket ért el: megháromszorozódott a bevételük, valamint 14-ről 40-re nőtt az alkalmazottaik száma. Ennek köszönhető, hogy budapesti és londoni irodájuk mellett új szegedi helyszínre költöznek: a Kelemen utcai Mayer-ház emeletén alakítottak ki egy új, 400 négyzetméteres irodát. A mai kor követelményeinek megfelelő, ízléses, fugázott téglafalak uralta irodabelsőben kaptak helyet a munkaállomások. Ezen túl hangulatos étkező – falán egy sárgára fényeezett ...

10 év múlva eltűnhetnek az okosházak

Gazdaság2018.10.09, 11:38

A szakemberek szerint akár már tíz év múlva megszűnhetnek az okosotthonok, azaz az internetalapú technológiákkal (IoT) automatizált házak – legalábbis maga az elnevezés. Ennek oka, hogy a ma még újdonságnak számító technológiák olyannyira hétköznapivá válnak, hogy ez lesz a normális, megszokott formája az otthonoknak, így már nem lesz értelme a megkülönböztető névnek.

Elindult a régió első startup programja, a V4 Startup Force

Gazdaság2018.10.02, 16:33

A Design Terminal szervezésében indított ösztöndíjprogram célja a régión belüli startupok és nagyvállalatok együttműködésének támogatása, ezáltal az országok közti üzleti kapcsolatok erősítése.

Két magyar startup is esélyes a 25 ezer eurós fődíjra

Gazdaság2018.09.27, 11:37

Hat innovatív startupot – köztük két magyart - juttatott tovább a kockázati tőkebefeketetőkből és szakértőkből álló nemzetközi zsűri az EIT Health InnoStars Awards 60 ezer euró összdíjazású startup verseny Portugáliában tartott bootcampjén. A továbbjutó két magyar, valamint egy olasz, egy litván, és két lengyel csapat Budapesten mérkőzik majd meg a pénzügyi támogatásokért a 2018. november 16-án megrendezésre kerülő budapesti döntőn. A fődíj nyertese 25 ezer eurót, a második helyzett 20 ezer eurót, a harmadik helyezett pedig 15 ezer eurót nyer. A versenyt olyan kkv-knak, spin-off és startup vállalkozásoknak írták ki, melyek már rendeelkeznek ...

Magyar startup ökoszisztémát épít ki a Hello Tomorrow

Gazdaság2018.09.25, 13:32

A jövő mobilitásának három legfontosabb alappillére kerül terítékre a Hello Tomorrow magyarországi debütáló rendezvényén, szeptember 27-én, Budapesten.

Rekordot döntöttek a startupok a Design Terminal Mentorprogramjában

Gazdaság2018.09.19, 15:40

215 startup jelentkezett, de csak a 6 leginnovatívabb csapat juthatott be a Design Terminal Mentorprogramjának szeptemberben startoló, őszi szemeszterére. A program minden eddiginél nagyobb nemzetközi érdeklődést keltett, hiszen a világ 56 országából jelentkeztek startupok.

Milliókat kapott a testreszabott gyógyszereket fejlesztő startup

Gazdaság2018.09.11, 20:57

A neves hálózatkutató, az erdélyi születésű Barabási Albert-László által alapított orvostudományi cég, a Scipher Medicine első körben 8,5 millió dolláros befektetést kapott termékfejlesztésre. A startup célja segíteni a nehezen gyógyítható betegségek leküzdésében.

Befektetéshez jutott a sikeres magyar startup, a HeatVentors

Gazdaság2018.09.06, 13:05

Hazai és nemzetközi befektetőkkel is tárgyalt a Start it @K&H inkubátorban működő HeatVentors csapat, akik végül a KIC InnoEnergy ajánlatát elfogadva kezdhetik meg a fázisváltó anyagot alkalmazó hőtárolójuk gyártását. A halmazállapotváltozás lehetőségeit kiaknázó innovatív technológia 20-40 százalékos energiamegtakarítást jelenthet az ipari felhasználók és családi házak hűtés-fűtése szempontjából.

Több mint 11 millió eurót kapott a magyar Tresorit

Gazdaság2018.09.05, 11:26

11,5 millió eurós B-körös befektetést zárt le a svájci székhelyű magyar startup, a Tresorit - írja a Forbes.hu.

Vállalkozásba fogna? Íme négy kérdés, melyet tisztáznia kell

Gazdaság2018.08.29, 14:51

A lelkesedés jó dolog, de fontos az is, hogy higgadtan átgondoljuk a részleteket, amelyek elengedhetetlenek egy sikeres vállalkozáshoz. A Forbes összeszedte a négy legfontosabb ilyen kérdést. Ha ezekre mind megvan a válasz, akkor érdemes belefogni.

A kormány folytatja a párbeszédet a kkv-kkal

Gazdaság2018.08.24, 13:46

Folytatódik a párbeszéd a kis- és középvállalkozásokkal. Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, a Miniszterelnöki Kabinetiroda tagja Palkovics László miniszterrel egyeztetett a következő éveket érintő együttműködési lehetőségekről.

Érdekes alkalmazás forgatná fel az esküvőipart az Egyesült Államokban

Gazdaság2018.08.10, 09:34

Az esküvőszervezés valamennyi fázisát, részfeladatát lefedő online platformmal kívánja megreformálni a nagy esemény előkészítését a Zola. A FastCompany beszámolójából kiderül, a mind ismertebb és sikeresebb amerikai vállalkozást alapítóinak azon törekvése hívta életre, hogy elsősorban a megváltozott igényű milleniumi generációt szolgálják ki megoldásukkal.

EIT Health: 4 magyar csapat az európai egészségügyi startupok élmezőnyében

Gazdaság2018.08.08, 10:21

A Clavicont, a DiabTrend, a HepC, és a Spicy Analitics csapata is bekerült a 60 ezer euró összdíjazású, EIT Health által meghirdetett startup verseny 25 legjobbja közé.

Minden startupnak rendelkeznie kell kilépési stratégiával

Gazdaság2018.08.06, 16:14

Minden startup a folyamatos növekedés és a tőzsdei bevezetés álmaival indul, de az élet aztán nem úgy hozza a legtöbb esetben. Ezért kell rendelkeznie már minden kezdő vállalkozásnak is kilépési, más néven exit stratégiával.

Évekre mentesülnének a társasági adótól az új vállalkozások

Gazdaság2018.08.02, 17:10

Akár három év társaságiadó-mentesség is járhat az új vállalkozásoknak, amennyiben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) javaslatát a gyakorlatba is átülteti a kormány. A startupokat nemcsak kedvezményekkel, hanem know-how-val is támogatná a jegybank.

Itt a növényi kivonat, amivel tovább eláll a romlandó élelmiszer

Gazdaság2018.08.02, 07:43

Egy amerikai startup olyan eljárás kidolgozásával kísérletezik, amellyel megnövelhető az élelmiszerek eltarthatósági ideje. Első kísérletük, amelyet avokádókon végeztek, olyan sikeres lett, hogy kétszeresére nőtt a termények fogyaszthatósági ideje.

Hazai startupok ötleteit várja a Lufthansa és az SAP

Techbázis2018.07.24, 12:44

Blokkláncra épülő újításokkal fokoznák a repülővel utazók kényelmét.

Zseniális ötlettel robbantotta a bangladesi startup piacot három fiatal

Gazdaság2018.07.23, 15:26

Bangladesben nemcsak azért lépnek fel milliók nap, mint nap a Facebookra, hogy szórakozzanak, hanem számos embernek ez egy valódi munkahely is. Rengeteg starup és kisvállalkozás van jelen a közösségi médiában, valamint itt építi ki vevőkörét.

Erre a 10 dologra figyeljen kezdő cége pénzügyeinél

Gazdaság2018.07.17, 14:38

„Minden kezdet nehéz." „Csak beindítani nehéz, ha már lendületbe jön, utána könnyebb lesz." „A kezdeti nehézségek után majd egyenesbe jövünk." Ez csak három mondás példának, mely hűen tükrözi, hogy az emberek sokszor tényleg küzdenek az elején. Így van ez a vállalkozással is, sőt azzal még inkább így. Az UniCredit Bank azonban most ingyen ad 10 tanácsot a kezdő vállalkozóknak, melyek persze elsősorban pénzügyi tanácsok. Ha akár csak két-három tanácsot is hasznosnak találnak közülük, már megérte elolvasni ezt a cikket.

Ennyi pénzt spórolhat, ha kezdő cégbe fektet

Gazdaság2018.07.17, 11:06

A startup (korai fázisú) vállalkozásba fektetéskor jelentős, négy év alatt összesen akár 80 millió forintos társaságiadóalap-csökkentő tételt is érvényesíthet a befektető a tavalyi év óta. Érdemes megfontolni, mutatjuk a kedvezményeket.

Óriási üzlet lett az egészséges táplálkozás

Gazdaság2018.07.16, 18:01

Miközben a világ minden táján egyre népszerűbb az egészséges táplálkozás, a startupok is igyekeznek meglovagolni a hullámot. Az ázsiai cégek pedig igen erősek a területen, amit az is támogat, hogy a térség rohamosan fejlődik az élelmiszeriparban.

Egyre több magyar startup kap tőkebefektetést

Gazdaság2018.07.13, 15:45

Egyre több startupot találtak érdemesnek arra, hogy tőkét fektessenek beléjük – tette közzé a a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület. Az idei első negyedévben összesen 39 vállalkozás jutott 1,347 milliárd forint tőkéhez. A legtöbb tőke két szektorba áramlott: a fogyasztói szolgáltatásokba, illetve a közlekedésbe. A legnagyobb értékű befektetésre ugyanakkor az élettudomány területén került sor.

50 startup versengett Moszkvában

Gazdaság2018.07.10, 11:26

Women Startup Competition, amely a női vállalkozók és a nemek közötti egyenlőséget támogató vállalkozásokat helyezi előtérbe, Moszkvában tartotta elődöntőjét, amit a VideoOculograph nyert meg.

Így lehet egy ötletből vállalkozás, akár befektető nélkül is

Gazdaság2018.07.06, 08:39

Az ötlet megfogantatásától kezdve a vállalkozás beindításáig kevés időre volt szüksége Pári Istvánnak, aki Budapest első motoros taxiszolgáltatását hozta létre. Az elsőre nem feltétlenül üzletképesnek tűnő ötlet azonnal létjogosultságot nyer, ha a csúcsidőszak fővárosi dugóra gondolunk.

A Post for Rent kész az amerikai piachódításra

Gazdaság2018.07.05, 13:52

Az egyik legmeghatározóbb videófesztiválon, a VidCon-on vett részt a Post for Rent, egyedüli magyar cégként.  Az influencer marketing platform a világ 3. legnagyobb videó kontent gyártójának, a BBTV-nek (BroadbandTV) meghívására érkezett Kaliforniába, a június végén tartott videós rendezvényre. A Post for Rent és a média óriás annak amerikai és angol influencer bázisának bevonásáról tárgyalt, amely mérföldkövet jelenthet a tengerentúli piacok térhódításában.

Sorra omlanak össze a kriptovaluták

Archívum2018.07.03, 14:49

Egyesek a 2000-es internetbuborékhoz hasonlítják a virtuális fizetőeszközök mostani helyzetét, miután több mint 800 újonnan kibocsátott kriptovaluta omlott össze az elmúlt 18 hónapban. Mindeközben a leghíresebb bitcoinnak is elég nehéz éve volt.

Sikeresen debütált az új startup-központ

Itthon2018.06.29, 17:24

Az egykori Ganz-gyártelepen kialakított Millenáris Startup Campus nyílt napján a kormányzat, a leendő bérlők és az újságírók előtt is sikert aratott a régió legnagyobb kreatív központja.

Budapesten álmodták meg a jövő hotelszobáját

Travelo2018.06.26, 14:40

Az AccorHotels másodszorra rendezte meg régiós szállodaipari Hackathon versenyét, amelyen 17 csapat vett részt a világ tíz országából. A hotelokosító versenyre nevező csapatoknak mindössze öt percük volt arra, hogy a zsűrit meggyőzzék digitális megoldásaikról. A június második hétvégéjén lezajlott versenyen mi is ott voltunk, de a jövő szállodaszobájáról szóló legjobb elképzeléseket hamarosan részletesen is bemutatjuk itt a Travelón.

Mesterséges intelligencia válogatja ki a kicsi cégek közül a jövő nagyjait

Gazdaság2018.06.25, 16:10

A svéd EQT Ventures kockázatitőke-társaság mesterséges intelligencia alkalmazásával igyekszik befektetéseit minél hatékonyabbá tenni. Speciális szoftverük gépi adatbányászattal segít kiválasztani, hogy melyek lehetnek azok a startupok, amelyek ma még teljes mértékben ismeretlenek ugyan, ám hamarosan akár világszerte ismertté válhatnak. Vagyis jó befektetési lehetőséget kínálnak.

Katapulttal lőnék fel a rakétákat az űrbe

Gazdaság2018.06.19, 11:27

A SpinLaunch startup azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szokatlan megoldást találtak a rakéták kilövésére. A projektet számos befektető támogatja, köztük az Airbus is, így a vállalat már 40 millió dollárt gyűjtött össze a terv megvalósításához.

Magyarországra jön az utazásmegosztó Taxify vezére

Gazdaság2018.06.14, 15:01

Markus Villig, napjaink egyik leggyorsabban növekvő utazásmegosztó vállalatának, a Taxify-nak a tulajdonosa június 21-én Magyarországra látogat. A cégvezér Budapesten fogja megosztani tapasztalatait egy nem mindennapi, kötetlen beszélgetés keretein belül a startupok világa iránt érdeklődőkkel.

Több nő kellene a startupokba

Gazdaság2018.06.12, 15:27

A női startupok több bevételt termelnek, miközben kisebb pénzügyi befektetésben részesülnek, mint a férfiak által alapított startupok – derül ki egy kutatásból.

Nálunk és további öt országban indul a Startup Campus Global Program

Gazdaság2018.06.08, 13:42

A héten mutatkozott be a Startup Campus Global Program. A decentralizált inkubátor hálózat célja, hogy az egész világot átfogó szervezetként segítse az érettebb startupok nemzetközi piacra lepését. A globális programban Budapest mellett, olyan városok szerepelnek mint London, Berlin, Hongkong, Szingapúr, Csengdu és Sencsen.

Egyre nagyobb üzlet a mesterséges gyémánt

Gazdaság2018.06.07, 14:19

Jason Payne barátnője eljegyzési gyűrűje után kutatva vette észre a mesterséges gyémántokat, amik minőségben és külalakban is megegyeznek a bányászott gyémántokkal. A pár ezen az ötleten alapozva indította el saját vállalkozását, kifejezetten környezettudatos megrendelőknek.

Négy kreatív startup mutatkozott be Dublinban

Gazdaság2018.06.05, 15:59

Dublin legnagyobb startup szakkiállításán, a Futurescope-on mutatkozott be a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) és a 7. Be Smart versenyének nyertes startupjai 2018 május 31-én. Idén 4 fővárosi startup kapott lehetőséget a tavalyi 6 csapat sikeres szereplése után.

Íme az öt legígéretesebb diákvállalkozás

Gazdaság2018.06.01, 13:04

A jövő startupjait építő fiatalokat 37 cég és az általuk delegált 84 mentor segítette, a uSchool oktatási program során 11 eseményen vehettek részt olyan szervezetek jóvoltából, mint a KPMG, a Heim Pál Alapítvány, az Invendor Kft., az NN Biztosító innovációs programja a Sparklab by NN vagy a United Way Magyarország. A 40 budapesti és debreceni középiskolát képviselő diák-startupok közül az öt legjobb a Brain Bar Budapest konferencián versenghet a fődíjért.

Elmarad a pénzügy-technológiai forradalom Magyarországon?

Gazdaság2018.05.25, 16:12

A magyarok 57 százaléka nyitott a legújabb pénzügyi informatikai technológiákra, de csak 17 százalékuk használja.

Budapesten nyílik a régió egyik legnagyobb startup közösségi irodája

Gazdaság2018.05.25, 16:00

Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb startup közösségi irodája nyílik meg július 1-én Budapesten a Millenáris területén - közölte a Millenáris Nonprofit Kft. valamint az Informatika, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ).

Hamarosan véget érhet az unikornisok kora

Archívum2018.05.23, 15:52

Napjainkban egy soha nem látott technológiai buborék utolsó óráihoz érkeztünk, és a kipukkadás véget vethet az unikornisok, vagyis a legalább 1 milliárd dollárra értékelt startupok uralkodásának. A hullám a Szilícium-völgyből indulhat, de elérheti akár a Wall Streetet is.

Biciklifejlesztő céget pénzel a CIA egyik befektetési alapja

Gazdaság2018.05.23, 09:55

Különleges biciklit fejleszt az egyik, a befektetők körében különösen felkapott startup a Szilícium-völgyben, írja a Reuters. Már a kerékpár is különlegesnek számít, azonban a távlati cél az, hogy a kétkerekű mögött álló technológiát tökéletesíthesse a vállalkozás. Azt akár az űrrepülés eszközeinek fejlesztéseiben is alkalmaznának.

Öt magyar egészségügyi startup mutatkozott be az USA-ban

Gazdaság2018.05.18, 15:18

Május 6-13-a között az Egyesült Államok keleti partjára érkezett a Startup Campus V4 Global Tour. A harmadik állomáson öt magyar egészségügyi startup vállalkozásnak nyílt lehetősége validálni magát az amerikai piacon, illetve különböző találkozók során további együttműködési kapcsolatokat kialakítani.

Magyar startup segít a diákoknak alkalmi munkát találni

Gazdaság2018.05.14, 19:54

Egy új magyar startup, a Click for Work online piacteret működtet, ahol a megrendelők által feltöltött, szakértelmet nem igénylő, gyorsan elvégezhető alkalmi munkákra jelentkezhetnek a 16. életévüket betöltött diákok.

50 milliós befektetést kaphatnak a startupverseny nyertesei

Gazdaság2018.05.11, 14:08

Parabolikus napkollektort, IORA Smart Systemet, e-zászlót gyártó vállalkozások végeztek a dobogón az MVM EDISON Light Up! energetikai startup idei versenyén. Az MVM Csoport által második alkalommal kiírt pályázat fináléjában ezúttal is tizenkét döntős versenyzett a zsűri és az inkubációs cégek képviselői előtt. A záró show legjobbjai maximum 50 millió forint összegű magvető befektetést és akcelerációs szolgáltatásokat vehetnek igénybe.

Még lehet jelentkezni startupversenyekre, 60 ezer euró a tét!

Gazdaság2018.05.14, 11:13

Az EIT Health meghosszabbította startup versenyei jelentkezési határidejét május közepéig, így az InnoStars Awards verseny május 15-ig várja azon - prototípussal vagy minimálisan működőképes termékkel már rendelkező – egészségügyi és tech projektek, startup vállalkozások és spinoffok jelentkezését, amelyek új, innovatív termékkel vagy szolgáltatással szeretnének piacra lépni.

Egymillió eurós befektetést kapott a Bookr Kids

Gazdaság2018.05.10, 13:34

Összesen 1 millió euró tőkebefektetést kap a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől a Bookr Kids. A három éves startup interaktív könyveket és alkalmazásokat fejleszt gyerekeknek, könyvkiadóknak, cégeknek és oktatási intézményeknek, közben digitalizál eddig csupán papíralapon elérhető meséket.

Kisgergely Kornél: Kiemelkedően támogatjuk az innovációt

Gazdaság2018.05.05, 12:34

Gazdasági szempontokat tekintve folyamatos felértékelődő státuszban van Magyarország, erre a hazai innovátorok egyre növekvő száma is jó példa. A Hiventuresnél rendelkezésre álló jelentős forrással óriási a lehetőség a jövő sikeres innovatív vállalkozásait elindítani – mondta Kisgergely Kornél a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója az Origónak.

Lányok egészségügyi kérdéseiben segít egy magyar lány startupja

Gazdaság2018.05.04, 15:51

Héjja Hajnalka Berlinben építi startupját, a Super Izzy AI-t, ami nemcsak egy egyszerű csevegőrobot. Hajni víziója, hogy mesterséges intelligenciával és gépi tanulással megtámogatott virtuális egészségügyi asszisztenst hozzanak létre. Fő témájuk a tabuként kezelt női egészség, a menstruáció vagy a terhességgel kapcsolatos problémák például. Interjú az alapítóval, többek között arról, mit tud segíteni a technológia a nemek közti egyenlőtlenségeken - írja a Forbes.hu.

Budapesten találkoznak a régió startupjai és a befektetők

Gazdaság2018.05.04, 15:25

Az egységesebb, hatékonyabb régiós piac érdekében hozza össze a Magyar Üzleti Angyal Egyesület (HunBAN) a közép-kelet európai „angyalbefektetőket" és a helyi startupokat május 9-én Budapesten. Az Angel Investment Day-en az üzleti angyal szervezetek képviselői, sikeres cégek, valamint olyan húzónevek vesznek majd részt, mint a Runtastic angyalbefektetője. A HunBAN versenyén induló legjobb ötleteket a rendezvényen értékes üzletfejlesztési, jogi és marketing támogatási csomagokkal díjazzák.

Ma Budapestre érkezik a Women Startup Competition elődöntője

Gazdaság2018.04.28, 16:55

A Women Startup Competition, amely a női vállalkozók és a nemek közötti egyenlőséget támogató vállalkozásokat helyezi előtérbe, ma Budapestre érkezik. A közelmúltban Varsóban a Yosh.AI, Londonban az Eat Safe, míg Vantaaban a Quiske csapata jutott tovább a nagy Londoni fináléra. Most hétvégén (28-án) 12 további csapat Budapesten mérkőzik meg a továbbjutásért.

A magyar Instalent startupra felfigyelt a Google

Gazdaság2018.04.27, 11:21

Az Instalent az első magyar startup, amelyet a Google for Entrepreneurs több száz jelentkező közül választott ki a Campus Residency programjába, amin összesen 9 közép- és kelet-európai startup vehet részt.

Nagy cégek fogtak össze a hazai startupokért - indul a Team Up!

Gazdaság2018.04.26, 14:18

Magyarországi nagyvállalatok nyúlnak a magyar startupok hóna alá: a Team Up! kezdeményezést, amely a startup-ökoszisztéma fejlesztését és az ígéretes projektek nemzetközi sikerre vitelét célozza, a Microsoft egyedülálló szakmai támogatással egészíti ki.

A 2 milliárdos startup vezetője még ma is beáll ételszállítónak

Gazdaság2018.04.24, 14:35

A 2 milliárd dollárt érő Deliveroo társalapítója és vezérigazgatója továbbra is rendszeresen besegít szállítóinak a londoni Notting Hill-i otthona közelében.

Ross Brawn az F1 után az éttermeket is megreformálná

Gphírek2018.04.24, 10:25

Az F1 sportigazgatója egy londoni startupba fektetett pénzt azzal a céllal, hogy a sportág után egy másik iparágban, a vendéglátásban is meghonosítsa az adatvezérelt döntéshozatalt.

Már 151 unikornist találtak Kínában

Gazdaság2018.04.22, 21:48

Harminchárom új unikornist azonosítottak Kínában az elemzők az idei év első negyedévében. A távol-keleti országban, ennek a kifejezésnek az ottani megfelelőjével illetik azokat a cégeket, amelynek piaci értéke meghaladja az 1 milliárd amerikai dollárt, azaz a mintegy 265 milliárd forintot.

250 ingyen mesével ünnepel a BOOKR Kids

Kultúra2018.04.19, 11:17

Mind a 250 interaktív mese ingyenesen tölthető le a BOOKR Kids Mesetárában ezen a hétvégén. A fiatal cég három éves születésnapját és új oktatási programját ünnepli ezzel a lehetőséggel.

A Nintendo új startupokat keres kézi konzoljához

Gazdaság2018.04.13, 17:52

A japán multinacionális cég együttműködik a Scrum Ventures kockázati tőke alappal, hogy közösen új startupokat találjanak, amelyek a Nintendo Switch kézi konzolhoz terveznének kiegészítőket. A konzol egyik legnagyobb előnye, hogy modulokból áll össze, ez megkönnyíti az új kiegészítők csatlakoztatását.

Ázsia lehet a startupok új bölcsője

Gazdaság2018.04.11, 14:56

2017-ben robbanásszerűen megnőtt a startupok támogatása a kontinensen, Ázsia éves finanszírozási tevékenysége 117 százalékkal magasabb a korábbi évhez képest, a CB Insights hírszerző platform jelentése szerint – ez 70,8 milliárd dollárnyi befektetést jelentett 2847 üzletkötéssel.

Íme öt tipp startupok marketingjéhez

Gazdaság2018.04.11, 16:28

A potenciális ügyfelek elérése nem könnyű, főleg akkor nem, ha az ember startupként vág bele az ötlet megvalósításába. Ma már az interneten kell értékesíteni, ez nem kérdés, és kell hozzá egy jól átgondolt marketing stratégia is. A Marketingmorzsák.hu ad most öt tippet a kezdő vállalkozások marketingjéhez.

AHa! Brain Store néven startup programot indít az Antenna Hungária

Gazdaság2018.04.10, 14:26

AHa! Brain Store néven indít vállalati akszelerációs programot az Antenna Hungária. A több mint 200 millió forint összértékű inkubációs pályázatra május 31-ig várják többek között műsorterjesztéssel, műsorgyártással és telekommunikációval foglalkozó digitális startupok jelentkezését. A program szakmai koordinációját a Drukka Startup Stúdió végzi.

Mennyit lehet keresni a startupoknál, ha nem vagyok informatikus?

Gazdaság2018.04.10, 14:25

A fejlődő startup cégek már messze nem csak szoftverfejlesztőket keresnek, hanem az értékesítéstől a HR-ig a pozíciók széles skáláját hirdetik meg. A régió legnagyobb startup fesztiválját, a közelgő Startup Safary-t szervező budapesti xLabs azt mérte fel, melyek a leggyakrabban megjelenő nem-informatikai pozíciók és mekkora fizetéseket kínálnak ezekben a cégek.

Hogyan tartson ki egy startup?

Gazdaság2018.04.09, 15:43

Balogh Péter, a navigációsszoftver-gyártó NNG alapítója, aki üzleti angyalként és startup-tanácsadóként is tevékenykedik. A LinkedIn-oldalán #startupcoelho néven publikált tanácsokból a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. blogja szedte össze és kommentálta a két legjobb gondolatát.

Stratégiai megállapodást kötött a Microsoft és a Hiventures

Archívum2018.04.06, 14:49

Stratégiai megállapodást kötött a Microsoft Magyarország és a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. a magyarországi startup vállalkozások támogatására. Ezt az Imagine Cup innovációs verseny magyarországi döntője előtt jelentették be.

Már lehet nevezni a Blastoff startup versenyre

Gazdaság2018.04.04, 12:16

Elindult a nevezés a 2018-as Blastoff startup versenyre, amelynek nyertesei a Power Angels 150 ezer eurós befektetési ajánlatával, az OXO Labs féléves akcelerátor programjával, a Google, a Design Terminál, az EURid és az Impact Works különdíjaival gazdagodhatnak.

Idén is kinyitják irodáikat a legsikeresebb hazai startupok

Gazdaság2018.04.03, 12:29

Négyezernél is több látogatót várnak az április 19-20-i rendezvénysorozatra, köztük diákokat, álláskeresőket, szakembereket, szülőket, és bárkit, aki érdeklődik az innovációs világ iránt.

A magyar Pozi döntőbe jutott a legnagyobb német startup-versenyben

Gazdaság2018.03.29, 14:43

A Pozi nevű magyar csapat is továbbjutott Németország legnagyobb startup versenyének elődöntőjén, amelyet Rheinland Pitch on Danube címmel rendezett meg a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) és a Digitale Stadt Düsseldorf egyesület.

Hol tart most a Balabit-sztori?

Gazdaság2018.03.23, 18:45

Mint ahogy arról az Üzletrészen is beszámoltunk, a magyar Balabitet felvásárolta egy amerikai befektető. Az ügylet hátteréről és a folytatásról Györkő Zoltán alapító mesélt a Piacésprofit.hu-nak, tanácsot adva a hasonló cipőben járó más cégeknek is.

Elkelt a 3D-s szemüveget gyártó sikeres magyar cég

Gazdaság2018.03.21, 14:44

Áprilistól itthon is bárki csináltathat személyre szabott szemüveget magának.

Az MNB is beszállt a fintech kezdeményezések támogatói közé

Gazdaság2018.03.20, 18:30

A jegybank lépésével mostantól az állam folyamatosan támogatja a pénzügyi innovációt.

Magyar startupoknak is jó lehetőség a japán Rakuten pályázata

Gazdaság2018.03.20, 15:09

A tíz győztes Szingapúrban szerezhet tapasztalatot az online kereskedőcég szakembereitől.

Alapítónként 5 ezer eurós támogatás életminőség-javító startupoknak

Gazdaság2018.03.20, 12:59

Március elején indult a 'Sparklab by NN' hazai inkubátorprogram második köre, ahova a világ minden tájáról jelentkeztek olyan innovatív vállalkozások, amelyek az életminőség javításán dolgoznak. Az NN Csoport 2017 tavaszán Hollandia után Magyarországon indította el második innovációs laborját. Ennek keretében a bekerülő startupok mentorálást, kapcsolati hálót, bemutatkozási lehetőséget, valamint alapítónként 5000 euró támogatást kapnak az NN Biztosítótól azzal a céllal, hogy a program végeztével egy validált prototípust hozzanak létre.

Újdonságot hoz ez a friss magyar startup

Gazdaság2018.03.12, 16:00

A regisztrált felhasználók számát a bevezető kampány előtt megduplázta a weboldal, mintegy megtízszerezve az oldal látogatottságát. Az oldalnak az MFB Csoport tagjaként működő, Hiventures kockázati tőkealap-kezelő nyújtott támogatást.

Ez a weboldal segít a szabadúszó orvosoknak munkát találni

Gazdaság2018.03.08, 15:03

Februárban újabb 12 millió dolláros befektetést kapott a Nomad Health, aminek köszönhetően a szabadúszó orvosokat, orvosi rendelőket már 12 országban összekötő alkalmazás tovább bővülhet.

Az okosotthonok és a drónok felé fordul a Design Terminal

Gazdaság2018.03.06, 16:27

Kiválasztották a leginnovatívabb, a közösségek és a társadalom jólétét szolgáló csapatokat a Design Terminal tavaszi mentorprogramjára. A nemzetközi programra rekordszámú, 125 vállalkozás jelentkezett a világ több pontjáról.

Még lehet jelentkezni: 150 ezer euró nyeremény startupoknak

Gazdaság2018.03.06, 14:28

Idén márciusban negyedszerre indul útjára, az InnoEnergy szervezésében Közép-Európa legnagyobb energetikai versenye, a PowerUp!, amelyre a cleantech-ágazatában tevékenykedő startup vállalkozások jelentkezését várják.

Alba Accelerator néven új mentorprogram indul magyar startupoknak

Gazdaság2018.03.02, 09:57

A Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség vezetésével elindult a Duna Régióra kiterjedő ACCELERATOR program hazai pilotprojektje. A program szakmai támogatója a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Az első kör jelentkezési határideje 2018. március 19.

Globálissá válik az orvost és beteget összekötő magyar startup

Gazdaság2018.02.28, 14:47

Saját kriptodeviza kibocsátása révén – előértékesítés keretében – eddig 150 millió forint tőkét vont be a globális orvosi turizmust megreformáló Etheal. A több nemzetközi díjat elnyerő magyar startup március elején a Stanford Egyetem konferenciáján többek közt a Facebook befektetői előtt mutatja be megoldását. Céljuk, hogy az újabb, április elején induló második körös kibocsátás révén a globális terjeszkedés megvalósításához szükséges 4,8–10 millió dollárnyi tőkéhez jussanak.