űrrepülés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- űrhajó
- NASA
- világűr
- Virgin Galactic
- Föld

Szijjártó Péter: Ma véglegessé válik, hogy Magyarország évtizedek után ismét embert küld a világűrbe
A nap folyamán aláírásra kerül a szerződés az Axiom Space nevű amerikai vállalattal, amelynek alapján immár véglegessé válik, hogy Magyarország hosszú évtizedek után ismét embert küld a világűrbe - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Austinban.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Titanhoz hasonló katasztrófa lehet az űrben is, sokan meghalhatnak
450 ezer dollárba kerülő jegyekért (kb. 150 millió forint) kereskedelmi űrrepüléseket kínál alig egy héttel a Titan tengeralattjáró tragédiája után a Virgin Galactic vezetője, Richard Branson. Kap is érte rengeteg kritikát, forrnak az indulatok a tervek szerint hamarosan induló űrturista-járatok körül.
Még ebben a hónapban elindul az első kereskedelmi űrjárat
Sir Richard Branson űrturisztikai vállalata, a Virgin Galactic azzal számol, hogy még ebben a hónapban elindítja az első kereskedelmi járatát.
Horror az űrben: nagy veszélybe kerülhet az emberiség
A közeljövő nagy tervei között szerepel a Mars meghódítása; a NASA egyik fő célja, hogy 2040-re ember szálljon le a vörös bolygóra. Az odajutás azonban nem lesz egyszerű feladat, ráadásul hosszú útra kell felkészülni, ez alatt az idő alatt pedig számos káros hatás érheti a szervezetet. Ez pedig nagyon rossz hír, ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy előfordulhat, hogy az emberiségnek valamilyen katasztrófa miatt el kell hagynia a Földet.
Három férfival és két nővel bővült az Európai Űrügynökség asztronautáinak sora
Három férfival és két nővel bővült az Európai Űrügynökség (ESA) asztronautáinak sora - jelentette be a szervezet szerdán Párizsban.
Februárban lövik fel a Boeing első, emberes űrjárművét
Februárban indul a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a Boeing első, embert szállító űrkapszulája, a Starliner - jelentette be csütörtökön a NASA.
Küldetés közben meghalt két iráni űrrepülési szakember
Két különböző incidensben meghalt az ország középső részében két iráni űrrepülési szakember, egyikük a Forradalmi Gárda tagja volt - jelentette hétfőn a helyi média.
- címkék:
- Irán
- űrrepülés
- meghalt
- Címkefelhő »
Fél évszázad után ült ismét vadászgép botkormányához Farkas Bertalan
Különleges esemény helyszíne volt március 12-én az egykori szovjet légibázis, a Tököli-repülőtér betonja. Farkas Bertalan dandártábornok, az első magyar űrhajós csaknem fél évszázad elteltével ismét egy katonai vadász-kiképző gép ülésébe szíjazva várta a startengedélyt Szakács Gábor kapitány, a sugárhajtású L-29-es Delfin vizsgáztató-oktatójának társaságában. Amint a toronyból megérkezett a felszállási engedély, az L-29-es hajtóműve feldübörgött, majd a Delfin egyre jobban gyorsulva mennydörgésszerű robajjal végigrohant a betonon, és kecsesen a magasba emelkedett. A kitűnően sikerült és műrepülő figurákat is tartalmazó repülési proggram ...
Csoda volt, hogy túlélte: 60 éve járt a világűrben az első ember, Jurij Gagarin
Hatvan éve, 1961. április 12-én a TASZSZ szovjet hírügynökség hivatalos közleményt tett közzé: Jurij Alekszejevics Gagarin, a szovjet légierő 27 éves pilótája a Vosztok-1 űrhajóval egy óra 48 perc alatt egyszer megkerülte a Földet, majd sikeresen Földet ért az előre kijelölt körzetben, a Szovjetunió területén. Gagarin személyében a világon először járt ember a világűrben, és ezzel új korszak kezdődött az emberiség történetében.