részegség

címke rss

Nem szabadulhat a szentesi férfi, aki majdnem megölte volt élettársát

Archívum2021.09.13, 21:18

Helybenhagyták a letartóztatása fenntartását annak a szentesi férfinak, aki többször is zaklatta volt élettársát, bemászott a lakásába, egy alkalommal pedig késsel esett neki, és több helyen megszúrta.

Kifosztott egy padon alvó fiatalt két férfi Szegeden

Archívum2021.09.06, 22:01

Börtönbe kerülhet az a két férfi, akik  múlt hét elején a szegedi puszpályaudvaron elvették egy alvó diák pénztárcáját, benne a pénzével és irataival.

Kocsmai verekedés tört ki Kaposváron

Archívum2021.09.03, 16:16

Garázdaság miatt gyorsított eljársában állította bíróság elé azt a férfit, aki egy kaposvári szórakozóhelyen ráámadt egy másik férfira.

Kis híján halálra verte a barátnőjét egy Pest megyei férfi

Archívum2021.08.30, 16:03

Szerdán tartják a következő tárgyalási napot annak a férfinak az ügyében, aki két évvel ezelőtt megismerkedett egy nővel, majd, miután elnyerte a bizalmát és élettársként éltek együtt, részegen rendszeresen megverte. Egy nap a nő olyan súlyosan megsérült, hogy majdnem meghalt, mert a férfi még magára is hagyta.

Megdöbbentő: Berohant a boltba és leköhögött mindent a magát koronavírussal fertőzöttnek mondó nő: ez a büntetés vár rá

Archívum2021.08.27, 11:37

A 37 éves Margaret Ann Cirko két év börtönt kapott, miután egy élelmiszerboltba lépve azt kiabálta, hogy koronavírusos beteg és mindenkit meg fog fertőzni, aki az üzletben tartózkodik. A vásárlók sokkot kaptak.

A szakértő elmagyarázta: ezért fontos eleme a részegség az emberi civilizációnknak

Archívum2021.08.19, 11:19

Edward Slingerland professzor azt állítja, hogy az alkoholfogyasztás kulcsfontosságú az emberi civilizáció számára, mert bizalmat épít idegenek között, enyhíti a stresszt és segít a problémák megoldásában.

Két nap alatt 29 ittas sofőrt kapcsoltak le a budapesti rendőrök

Archívum2021.08.10, 10:55

29 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból két nap alatt a budapesti rendőrök. Egy esetben nem csak az alkoholszonda, hanem a kábítószer-gyorsteszt is pozitív eredményt mutatott.

Úgy megverte élettársát, hogy ki kellett venni a nő lépét

Archívum2021.06.17, 16:45

A Győri Fellebbviteli Főügyészség, mint másodfokú ügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását javasolta annak a férfinak az ügyében, aki féltékenységből többször is az élettársára támadt, utoljára úgy megverte, hogy léprepedést szenvedett.

Nem akart vele szexelni a barátnője, ezért felgyújtotta

Archívum2021.06.11, 06:45

A 34 éves Dean Jefferson tavaly márciusan rátámadt élettársára Angliában, mert a nő nem akart vele szexelni. Mint kiderült, a férfi nem először viselkedett agresszíven: korábban 36 bűncselekmény miatt ítélték el, köztük családi erőszak miatt.

Ellenőrre támadt egy nő Tiszaújvárosban

Archívum2021.06.07, 16:42

Befejezték a nyomozást a rendőrök az ellen a 46 éves, tiszaújvárosi nő ellen, aki tavaly májusban rátámadt egy ellenőrre.

Övvel a nyaka körül ébredt fel egy nő, miután álmában megerőszakolták

Archívum2021.05.09, 10:19

Az áldozat elmondta, hogy három férfi erőszakolta meg, miután együtt ittak Sydney-ben, a The Mean Fiddler nevű szórakozóhelyen. Amikor felébredt, katonai egyenruha volt rajta, és egy övet tekertek a nyaka köré, az egyik férfi pedig még rajta feküdt. Az eset Ausztrália államalapítási ünnepén, április 25-én történt.

Állandóan részeg volt első sorozata forgatásán a tévésztár

Archívum2021.05.06, 16:26

Georgia Harrison bevallotta, hogy első realitysorozata, a The Only Way Is Essex idején állandóan be volt rúgva, sok jelenetét ki is kellett vágni, mert egyszerűen nem lehetett érteni, hogy mit mond.

Lelökte a lépcsőn, majd a falba verte anya fejét egy férfi Csurgón

Archívum2021.04.28, 10:57

A Nagyatádi Járási Ügyészség súlyos testi sértés miatt emelt vádat azzal a 28 éves, csurgói férfival szemben, aki egy vita hevében, részegen lelökte a saját anyját a lépcsőről, aztán rátámadt.

Villamosvezetőre támadt egy férfi Miskolcon

Archívum2021.04.26, 12:58

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emeltek vádat az ellen a 31 éves férfi ellen, aki novemberben részegen megütött egy villamosvezetőt, amiért az leszállította a járműről.

Többször megerőszakolt egy 9 éves kislányt egy férfi Heves megyében

Archívum2021.04.14, 20:48

Az Egri Törvényszék szexuális erőszak miatt 10 év fegyházra ítélte a férfit, aki egy vele egy településen élő, kilencéves, értelmi fogyatékos kislányt többször is megerőszakolt 2018 nyarán. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a fegyházbüntetés súlyosítását indítványozta vele szemben.

Addig vertek egy nőt az utcán, amíg egy szemtanú közbe nem lépett

Archívum2021.03.25, 16:55

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki összeveszett egy nővel Sajószentpéteren, majd megverte.

Rács mögött maradhat a hentes, aki csontozókéssel támadt egy férfira a kocsmában

Archívum2021.03.24, 13:34

Továbbra is letartóztatás alatt áll az a gyilkossági kísérlettel vádolt, szarvasi férfi, aki egy szórakozóhelyen csontozókéssel rátámat a pultosnő élettársára.

Késsel fenyegetőzött egy kocsmában egy bedrogozott, részeg férfi

Archívum2021.03.19, 11:45

Az ügyészség fegyveres garázdaság miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki részegen kötekedett a vendégekkel egy  székesfehérvári szórakozóhelyen, és késsel fenyegetőzött.

Nem akart komoly kapcsolatot a 16 évvel fiatalabb barátnője, ezért szex közben megfojtotta

Archívum2021.02.25, 09:37

Gyilkosság miatt emeltek vádat a 60 éves David Bestwick ellen, aki közös iszogatás után megfojtotta 44 éves szeretőjét, Maria Howartht tavaly szeptember 6-án. Ennek oka az volt, hogy a férfi évek óta szerelmes volt belé, Maria viszont nem akart komoly kapcsolatot, megelégedett a "barátság extrákkal" viszonnyal.

Rátámadt egy légiutas-kísérőre egy utas, mert nem akart maszkot viselni

Archívum2021.02.05, 16:11

A férfi háromnegyed üveg vodkát ivott meg, mielőtt felszállt a gépre, ahol megbotránkoztató viselkedésével sokkolta utastársait és a személyzetet: összeveszett egy légiutas-kísérővel a kötelező maszkviselés miatt, egy nőt pedig simogatni és ölelgetni kezdett.

Ha van valami, amivel nem akarsz találkozni, az egy részeg jávorszarvas

Archívum2021.01.27, 08:57

Hogy az alkohol kihozza az emberekből az állatot, nem meglepő, de hogy az állatokból még nagyobbat csinál, az annál inkább. Ezzel a problémával kell megküzdenie a svédeknek, akiknél rendszeresen randalíroznak illuminált állapotban a helyi jávorszarvasok.

Két részeg anyuka verekedett össze egy kocsmában, kórházba kerültek

Archívum2021.01.10, 16:37

Hatalmas káosz alakult ki egy kocsmában, ahol két ittas édesanya durván összeverekedtek, mindkettejüket kórházba kellett szállítani. 

Kutyák marcangolták szét egy kisfiú arcát Oroszországban, amíg anyja részegen szórakozott

Archívum2021.01.05, 13:24

Egy háromgyerekes orosz nő december 31-én meglátogatta barátját Ivanteevka városában. Az ismerős kertjében voltak a házőrző kutyák házai is. Szórakozás közben az anya teljesen megfeledkezett 11 éves fiáról, aminek tragikus következményei lettek. 

Kiderült, hogy melyik alkoholos ital okozza a legdurvább másnaposságot

Archívum2020.12.22, 10:13

Az alkoholos italok fogyasztása sok tekintetben veszélyes lehet, főként akkor, ha az ember képtelen mértéket tartani, aminek hatalmas macskajaj lesz a következménye másnap. Van azonban egy olyan ital, amivel érdemes nagyon óvatosan bánni, mert durva másnaposságot okoz.

Ittas vezetés miatt kapták el a rendőrök Gabriela Spanic barátját

Archívum2020.11.26, 09:11

Néhány nappal ezelőtt, egy budapesti szállodától pár sarokra kapcsolták le a rendőrök a külföldi férfit, aki ittasan ült volán mögé. Később kiderült, hogy az illető a Dancing with the Stars-ban szereplő Gabriela Spanic egyik legjobb barátja.

Pecsétgyűrűs kezével ütötte-verte élettársát egy férfi

Archívum2020.11.19, 17:08

2 év 6 hónap börtönre ítélték azt a férfit, aki pecsétgyűrűs kezével ütlegelte élettársát, és többször is bántalmazta úgy, hogy a nő fülsérülést szenvedett.

Rendőrökre támadt egy fiatal pár

Archívum2020.11.12, 17:06

A férfi eleinte együttműködően viselkedett, de közben átváltott agresszív, támadó magatartásra, míg barátnője hangoskodásával akadályozta az intézkedést.

Börtönbe kerülhet a lakótársát megkéselő férfi

Archívum2020.10.30, 23:19

Az ügyészség a letartóztatás fenntartására vonatkozó elsőfokú bírósági határozat helybenhagyását javasolta azzal a férfival szemben, akit az ügyészség életveszélyes testi sértéssel vádol.

Elszabadultak az indulatok egy makói szórakozóhelyen

Archívum2020.10.14, 12:33

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat azzal a többszörösen büntetett előéletű férfival szemben, aki még tavaly nyáron, augusztus 7-én este egy makói szórakozóhelyen hosszas iszogatás után összeveszett egy szintén részeg férfival.

A lakodalmukban ölte meg feleségét egy férfi Oroszországban

Archívum2020.10.06, 11:28

Korábban gyilkosság és rablás miatt ítélték el azt a férfit, aki most megölte újdonsült feleségét. Méghozzá az esküvőjük napján, a lakodalomban. Amikor megismerkedett menyasszonyával, a nő azt gondolta, ő majd megszelídíti a férfit. Vesztére azonban nem így történt.

Árokba lökött egy járókelőt egy férfi, miközben az segíteni próbált neki

Archívum2020.10.02, 16:40

Életveszélyes testi sértéssel vádolják  azt a 65 éves férfit, aki tavaly nyáron részegen megvert, és egy kibetonozott árokban lökött egy férfit Pápán.

Kétszer is kifosztott egy földön fekvő embert egy tatabányai férfi

Archívum2020.10.02, 16:22

Telefont, pénzt, dohányt, és iratokat lopott tőle, mellyel több, mint 37 ezer forintos kárt okozott.

Részegen ellopták ismerősük autóját, majd jogosítvány nélkül vezették

Archívum2020.09.25, 16:31

A rendőrök elfogták azt a két férfit, akik az egyik barátjuk autójával akartak hazamenni Nagyrábéra, anélkül, hogy előtte szóltak volna neki.

Felvette egy fiatal férfi, hogy egy kislányt molesztál

Archívum2020.09.17, 12:03

Egy fiatal, amerikai nő megszokásból belenézett 24 éves vőlegénye telefonjába. Rátalált egy videóra, amelyben kedvese egy 8 éves gyereket molesztál. A döbbent menyasszony azonnal hívta a rendőröket.

Letartóztathatják a vecsési gyilkost

Archívum2020.09.14, 16:29

A Pest Megyei Főügyészség javasolta a letartóztatását annak a férfinak, aki szombat délután közös iszogatás során összeveszett lakótársával és hasba szúrta.

Fel akart gyújtani egy kocsmát egy férfi Debrecenben

Archívum2020.08.11, 10:23

Közveszéllyel fenyegetés miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki részegen egy debreceni szórakozóhely felgyújtásával fenyegetőzött.

Arcon köpött egy kisfiút egy férfi az étteremben, mert maszkot viselt

Archívum2020.08.06, 19:20

Egy mezítlábas, részeg férfi provokálni kezdett egy gyereket egy floridai étteremben. Az zavarta, hogy a gyereken maszk volt, ezért leköpte, azután pedig az étterem dolgozóival veszekedett.

Közlekedési táblákat rongált két fiatal Tószegen

Archívum2020.07.30, 18:05

Az ügyészség vádat emelt az ellen a két, helyi fiatal ellen, akik idén februárban részegen közlekedési táblákat döntöttek ki, és törtek össze Tószegen.

Halálra verte ismerősét két komáromi férfi

Archívum2020.07.30, 15:10

Még három hónapig letartóztatásban maradnak azok a férfiak, akik részegen halálra verték az egyik ismerősüket.

Kocsma előtt raboltak ki egy debreceni kamaszfiút

Archívum2020.07.28, 15:22

Az ügyészség vádat emelt egy fiatal nő, és egy kamaszfiú ellen, akik egy debreceni szórakozóhely előtt raboltak ki egy részeg kamaszt. Aztán késsel fenyegették meg az őt védeni próbáló lányt.

Csontozókéssel szúrtak hasba egy férfit egy kocsmában

Archívum2020.07.27, 11:45

Egy szarvasi férfit tavaly nyáron nem akartak kiszolgálni egy kocsmában, ezért fenyegetőzni kezdett, ami verekedéssé fajult. Tettéért akár 15 év börtönre is számíthat. 

Mellkason szúrta lakótársát egy férfi Dunakeszin

Archívum2020.07.17, 15:18

Az ügyészség javasolta a letartóztatását annak a Dunakesziben élő férfinak, aki néhány nappal ezelőtt késsel támadt a lakótársára veszekedés közben.

Részegen és begyógyszerezve verte szét családja autóit egy férfi

Archívum2020.07.16, 18:33

A szekszárdi rendőrök elfogták azt a 29 éves helyi férfit, aki nyugtatókat vett be, majd alkoholt ivott, és egy husánggal rongálta meg családja két autóját.

Bakanccsal rúgott bele mozgássérült apjába egy férfi

Archívum2020.07.14, 13:57

Az ügyészség könnyű testi sértés miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki egy vita során megrúgta, és megütötte beteg, nyugdíjas, védekezésre képtelen apját.

Részegen okozott halálos balesetet egy sofőr Pest megyében

Archívum2020.06.30, 15:55

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki részegen, és a sebességhatárt jelentősen túllépve vezetett, majd az autóval nekicsapódott egy korlátnak. A balesetben az egyik utasa azonnal szörnyethalt, amikor egy fémcső átszakította a jobb hátsó ajtót. A másik két utas zúzódásos sérülésekkel megúszta a balesetet. 

Elraboltak egy gyereket egy játszótérről

Archívum2020.06.30, 14:44

Elég volt mindössze néhány pillanatra másfelé néznie egy nőnek, egy idegen férfi visszaélt ezzel, és nyakába ültette, majd kicsempészte lányát egy berlini játszótérről. Az áldozat anyja egy segítőkész férfinak és egy másik anyukának köszönheti, hogy még aznap épségben visszakapta a gyerekét.

Túl sok sört ivott, szétrobbant a húgyhólyagja

Archívum2020.06.24, 11:55

Három helyen is megrepedt egy kínai férfi húgyhólyagja, miután rengeteg sört megivott és 18 órán keresztül nem ment vécére.

Késeléssé fajult egy iharosberényi házaspár veszekedése

Archívum2020.06.23, 11:15

Részegen támadt a feleségére egy iharosberényi férfi két nappal ezelőtt egy pillangókéssel. 

Többször is rátámadt élettársára egy férfi Cegléden

Archívum2020.06.11, 15:36

A ceglédi ügyészség javasolta egy helyi férfi letartóztatását, aki annak ellenére ismét bántalmazta élettársát, hogy korábban ugyanezért büntetőeljárás indult ellene.

Jogosítvány nélkül, részegen hajtott árokba a fiatal lány: a barátnője is ittas volt

Archívum2020.06.09, 11:11

Az autót vezető fiatal lánytól nem vették el a jogosítványt, ugyanis soha nem volt neki.

Börtönbe kerülhet a gyógyszertári betörő

Archívum2020.06.02, 17:26

Az ügyészség lopás miatt emelt vádat egy 38 éves férfival szemben, aki áprilisban részegen betört egy pápai patikába.

Telefonlopással vádolta, és vascsővel verte fejbe szomszédját egy férfi

Archívum2020.06.02, 11:23

Részegen a szomszédaira támadt egy Fejér megyei férfi, mert nem találta a telefonját, és meg volt róla győződve, hogy csakis ők lophatták el. A férfi a szomszéd feleségét is megütötte, a férfinak pedig egy vascsővel törte be a koponyáját. Az ügyészség életveszélyes testi sértés miatt vádat emelt ellene.

Bosszúból felgyújtotta volt élettársa házát egy férfi Ebesen

Archívum2020.05.25, 16:04

Rongálás miatt emeltek vádat egy férfi ellen, mert azután, hogy az élettársa szakított vele, egyik éjjel bosszúból felgyújtotta a házát.

Megvakult egy férfi, mert részeg ismerőse rátámadt

Archívum2020.04.29, 16:19

Tavaly májusban egy Kiskunhalashoz közeli községben a közös kocsmázás után egy férfi összeveszett az egyik ismerősével. Úgy megverte, hogy fél szemére megvakult. A férfi kihasználta, hogy barátja betegség, ezért nem tud védekezni. Egy hokedlivel támadt rá, majd lelökte a lépcsőn. Súlyos testi sértés miatt emeltek vádat ellene. 

Rács mögött marad a tatabányai benzinkúti gyilkos

Archívum2020.04.20, 17:54

Meghosszabbították a letartóztatását annak a férfinak, aki egy tatabányai benzinkúton ököllel ütött le egy idegent, aki a földre esett, beverte a fejét, aztén a kórházban meghalt.

Megúszta börtön nélkül a kocsmai verekedést egy fiatal férfi

Archívum2020.04.18, 15:12

A sokadik whisky-kóla után egy idegen férfira támadt egy 21 évrs férfi egy táborfalvai vendéglátóhelyen. A rendőrök súlyos testi sértés miatt folytattak nyomozást ellene, ennek ellenére nem került börtönbe.

Részegen halálra verte legjobb barátját egy férfi

Archívum2020.04.15, 10:32

Vádat emeltek egy hatvanéves férfi ellen, aki közös iszogatás után rátámadt legjobb barátjára, és addig ütötte, amíg az bele nem halt. A két férfi már több, mint harminc éve ismerte egymást, egészen a gyilkosság napjáig jóban voltak.

Nem szolgálták ki alkohollal, ezért fojtogatta, és rugdosta az eladót

Archívum2020.04.07, 14:13

Letartóztatták azt 56 éves férfit, aki múlt hét pénteken egy üzletben részegen rátámadt az eladóra, és pénzt lopott a kasszából.

Elefántok csaphattak le a Kínában a parlagon hagyott kukoricaborra

Archívum2020.03.23, 16:53

Az új koronavírus járvány terjedésének megakadályozása érdekében a legtöbb helyen még mindig üresek az utcák és kertek Kínában. Ezt a nyugalmi állapotot használhatták ki Yunnan tartományban azok az ázsiai elefántok, amelyek megcsapolhattak néhány kukoricaboros hordót. Az állatok annyi alkoholt fogyasztottak, hogy végül egy teakertben kötöttek ki. Az eset valóságtartalmát azonban többen bírálták.

10 percen belül elfogták a kifosztót

Archívum2020.03.23, 12:02

A mismolci rendőrök kifosztás miatt nyomoznak egy 36 éves helyi férfi ellen.

Újra bíró előtt a tiszaalpári gyilkos

Archívum2020.03.10, 12:55

Két és fél évvel ezelőtt egy tiszaalpári üzemben az egyik munkás ököllel úgy megütötte társát, hogy az beverte a fejét a betonba, és soha többé nem tért magához. Sajnos már az orvosok sem tudták megmenteni az életét. Gyilkosát elsőfokon három és fél év börtönre ítélték, ami ellen a férfi és ügyvédje fellebbezett. A tárgyalás Szegeden folytatódik.

Baltával és vasrúddal támadt feleségére egy 81 éves férfi Borsodban

Archívum2020.03.03, 14:38

Gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat egy 81 éves, borsodi férfi ellen, aki feleségét olyan súlyosan bántalmazta, hogy csak a szerencsének köszönhető, hogy az asszony túlélte.

Azt hitte, követi őt egy idegen, ezért több fogát is kiverte

Archívum2020.03.03, 14:27

Az ügyészség vádat emelt egy fiatal férfi ellen, aki két éve Győrben úgy megütött egy zebrán áthaladó férfit, hogy több foga kiesett.

Bulival ünnepelte a kegyetlen gyilkosságot a hódmezővásárhelyi pár

Archívum2020.02.03, 16:23

Baltával végzett egy idős házaspárral egy hódmezővásárhelyi férfi és az élettársa, aztán rájuk gyújtották a házat. A kegyetlen mészárlást végül egy fergeteges bulival ünnepelték meg.

Mellkason rúgta, majd megpróbálta felgyújtani barátnőjét egy szegedi férfi

Archívum2020.01.22, 15:52

Egy szegedi férfi olyan súlyosan bántotta a barátnőjét, hogy az életveszélyesen megsérült. Változatos módszereket eszelt ki, megtépte, megrúgta bakanccsal, sőt, még étoljat is öntött rá, de az öngyújtója nem működött, amikor fel akarta gyújtani. A Csongrád Megyei Főügyészség az ámokfutó letartóztatását javasolja. 

Testével védte meg nagybátyját támadójától a fiatal nő

Archívum2020.01.08, 14:54

A Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfi ellen garázdaság és könnyű testi sértés miatt.

Durva verekedéssé fajult egy családi vita Tiszacsegén

Archívum2020.01.08, 12:11

A Debreceni Járási Ügyészség garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat azok ellen a testvérek ellen, akik durván megverték anyjuk élettársát.

Egy részeges nő kocsijába ültettem a gyerekeimet!

Archívum2019.12.27, 10:09

Lindát felületesen ismerem, egy éve járunk egy helyre teniszezni. Párszor elvittük egymás srácait edzés után, mikor valamelyikünknek dolgoznia kellett. Örökké mosolygó, magas, dekoratív nő, mindenkihez van néhány kedves szava.

Letartóztatták a férfit, aki részegen többször próbálta felgyújtani a házat

Archívum2019.12.06, 17:25

Közveszély okozása miatt vádat emeltek egy pápai férfi ellen, aki kis híján felrobbantotta élettársával közös lakásukat.

Féltékenység és alkoholizmus vezethetett az albertirsai gyilkossághoz

Archívum2019.11.29, 18:56

A helyiek szerint a férfi volt felesége tudta meg, hogy P. Zoltán megölte az élettársát, ő hívta a rendőröket is. Többen megerősítették: a pár évek óta veszekedett a férfi féltékenykedése miatt, néhányan úgy tudják, a gyilkos ivott is, ami csak továbbrontotta a kettejük közötti viszonyt. Az Origo az áldozat sírgödrét is megtalálta. 

Gyilkossággá fajult egy részeg házaspár veszekedése Balmazújvárosban

Archívum2019.11.26, 17:06

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt emelt vádat egy nyugdíjas, balmazújvárosi asszony ellen, aki részegen késsel és piszkavassal megszurkálta és megölte beteg férjét.

Részegen megkéselte ikertestvérét egy nő New Jersey-ben

Archívum2019.11.22, 14:15

Berúgott, majd összeveszett ikertestvérével egy fiatal nő. A veszekedés halálos késszúrással végződött. A nő azt mondta, önvédelemből szúrta le testvérét, ugyanis, ha nem teszi, ő ölte volna meg.

Kínos videó került ki a Kardashian lányokról

Archívum2019.08.10, 17:30

Azt már megszokhattuk, hogy a Kardashian lányok életük minden jelentéktelen pillanatát lefilmezik, a mostanihoz hasonló, egyszerre vicces és kínos videóval azonban már rég álltak elő. Kylie Jenner ugyanis azzal ünnepelte a 22. születésnapját, hogy a féltestvérével, Khloé Kardashiannel legurított egy üveg különleges tequilát, utána pedig megpróbálták kisminkelni magukat. Az eredmény kicsit hosszú, de annál szórakoztatóbb lett, nézze csak! 

Ásóval akarta fejbe vágni rokonát a megvadult részeg férfi

Archívum2019.07.11, 14:26

Ásóval támadt rokonára részegen egy 27 éves kiskunhalasi férfi. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem sikerült megütnie - írja az Ügyészség oldala. 

Megfulladt a kisbaba, akire részegen ráfeküdt a gondatlan anyja

Archívum2019.06.10, 10:26

Két és fél év börtönbüntetésre ítélték azt a brit anyát, aki részegen ráfeküdt a kisbabájára, ezzel a kicsi halálát okozva.

Ennyi pénzt herdálunk el részegen az interneten

Archívum2019.03.31, 07:41

Kiderült, hogy rengeteg pénzt költenek el úgy az emberek, hogy részegen vásárolnak különböző online felületekről, webshopokból.

Egy részeg férfi halálosan megfenyegetett egy polgármestert

Archívum2019.03.06, 15:09

Egy Somogy megyei település polgármesterét azzal fenyegette meg egy helyi férfi, hogy meggyilkolja. A bíróság börtönbüntetésre ítélte a fenyegetőző férfit. 

Daniel Radcliffe képtelen volt feldolgozni a hirtelen jött sikert, fiatalon alkoholista lett

Archívum2019.02.22, 12:13

Harry Potter, azaz Daniel Radcliffe egy interjúban elárulta, annak idején csak az alkohol segítségével tudta feldolgozni a hirtelen jött sikert és népszerűséget.

Zuhanás a színpadról, ordibálás, sztriptíz - sztárok részeg történetei

Archívum2019.02.17, 21:38

David Hasselhoff hamburgeres videójára talán sokan emlékeznek, de más sztárok is szolgáltattak már emlékezetes pillanatokat részegen, néha komplett kisfilmek is készültek róluk. Johnny Depp alig állt a lábán egy díjátadón – le is kellett keverni a tévéadásban –, Chistina Aguilera egy karácsonyfára zuhant egy bulin, Jennifer Lawrence pedig egy bécsi klub sztriptízrúdján próbálgatta a tánctudását. Sztárok piásan adott interjúiból itt válogattunk, most következzen pár más jellegű sztori.

Miért nem emlékszünk semmire, ha nagyon berúgunk?

Archívum2019.01.02, 18:51

A szilveszter sokaknál egy alkohollal megtámogatott, alaposan átmulatott estéről szól, ami jobb esetben másnap egy enyhe macskajajjal, rosszabb esetben totális emlékezetvesztéssel végződik. De miért zavar be memóriánkba a féktelen tivornyázás?

Hogy milyenek a részeg csajok? Hát ilyenek... :D

Archívum2017.10.30, 15:59

Részegország egy varázslatos hely. Természetes, hogy ide is van belépő (2 vodka, 3 Jäger, egy üveg bor), ám a varázslatosból sokszor lesz már inkább gyalázatos.

Jessica Simpson kissé lerészegedett: fotó

Archívum2017.09.22, 17:06

Döbbenetes fotók kerültek napvilágra Jessica Simpsonról. A híres amerikai énekesnő erősen ittas állapotban dölöngélt az utcán. 

Megkéselte ivócimboráját, aztán elsétáltak az őrsre

Archívum2016.09.12, 14:52

Közös berúgást késelés követett Kecelen. A gyanúsított gyorsan megbánta tettét – igaz, ez a rendőröket nem hatotta meg.

Részegen akartak Glasgowból New Yorkba repülni a United Airlines pilótái

Archívum2016.08.28, 14:58

Őrizetbe vették a United Airlines két pilótáját, mert a gyanú szerint ittasan akartak elindulni egy 141 utast szállító repülőgéppel.

Ha ivott, ütött is a vásárhelyi garázda

Archívum2016.07.26, 14:39

Öt nap leforgása alatt háromszor is verekedésbe keveredett a 36 éves hódmezővásárhelyi férfi, minden alkalommal jócskán részeg volt.

Hujber Ferenc: "Részegen léptem színpadra"

Archívum2016.05.23, 10:35

Az egykor balhéiról híres színész igazán akkor értékelte át az életét, miután kétszer is visszatért a halálból.

Juj, de ciki! Részeg, tangás csaj pucsított, sírt és bukdácsolt Budapest utcáin: Videó!

Archívum2016.05.17, 10:22

Egy szál tangában nyomott brutál műsort a részeg lány Budapesten. És szerencsétlenségére fel is vették. 

Ezért nem iszik alkoholt Aleska

Archívum2016.03.25, 18:03

Meglepő kijelentést tett az egykori pornószínésznő, Aleska. A sztár ugyanis egyáltalán nem iszik alkoholt, és azt is elmondta, hogy miért.

Fico vasárnapra részeg lesz

Archívum2016.03.01, 17:28

Robert Fico egy választási vitaműsorban azt mondta, vasárnap reggelre, mire ismertek lesznek a választási eredmények, örömében vagy bánatában le fog részegedni.

Részegen az élet egy burleszk, azaz harc a tárgyakkal

Archívum2016.02.29, 15:36

Bódult állapotban minden elennünk fordul. Még a hétköznapinak számító tevékenységek, mint a telefontöltés is óriási megpróbáltatás lehet ilyenkor!

Ittasan vezetett utasszállítót egy pilóta: Tizenöt év börtönt kaphat a 60 éves kapitány

Archívum2016.01.24, 15:39

Los Angelesben megjelent a bíróság előtt az Alaska Airlines volt pilótája, akit azzal vádolnak, hogy alkohol hatása alatt vezetett utasszállító repülőgépet.

Hú de ciki! Christina Aguilera durván lerészegedett

Archívum2015.12.17, 13:18

Egy karácsonyi partira volt hivatalos az énekesnő, aki fellépése után annyira leitta magát, hogy a karácsonyfát is majdnem feldöntötte.

Bankrablás közben aludt el a whiskys rabló

Archívum2015.11.18, 11:43

Ambrus Attila részegen ment kirabolni a bankot, így fordulhatott elő, hogy elszunyókált.

Részegen még a vegák is esznek húst

Archívum2015.10.12, 15:47

Egy brit kutatás szerint nagyon sok vegetáriánus személy eszik húst, ha berúg. A felmérésből az is kiderül, hogy ez milyen gyakran fordul elő, jellemzően mit esznek, és ha már egyszer vétkeznek, mennyit költenek rá.

Részegen randalírozó oroszokat zavartak haza

Archívum2015.10.02, 13:00

Kilenc oroszt - sportolókat, edzőket, újságírókat - küldtek haza a Koreai Köztársaságból, miután ittas állapotban randalíroztak a repülőgépen.

Nagy Feró: "A sört felelősséggel kell fogyasztani, nem úgy, hogy beb*szunk, mint állat"

Archívum2015.08.27, 14:29

A Life.hu nagyszájú riportere, Németh Máté ezúttal Nagy Ferót kísérte el egy sörgyárba. 

A nap hőse: Nem vihette fel konyakját a repülőre, így lehúzta az egészet

Archívum2015.08.25, 12:55

Az amerikai reptéren vásárolt egy üveg drága konyakot egy nő, de mivel nem vihette fel a gépre, fogta magát, és leöntötte garatán az egészet. Mi simán megválasztanánk a konyak nagykövetének. 

Alkoholpárától rúghatnak be a londoniak, esőkabát viselése kötelező

Archívum2015.07.20, 21:07

Egyedülálló, de az orvosok szerint nem teljesen veszélytelen módját választhatják hamarosan a berúgásnak a londoniak. Belélegezhető koktélok közt sétálhatnak majd az érdeklődők.

Előző
Következő