rendőrök

címke rss

Saját mankójával verte meg a testvérét egy kaposvári nő

Itthon2020.10.15, 15:54

Egy kaposvári nő összeveszett a beteg testvérével, majd megütötte mankójával. Az ügyben a rendőrök befejezték a nyomozást. 

Nevelőszülei éheztettek halálra egy tízéves kislányt Amerikában

Nagyvilág2020.10.15, 15:47

A Massachusettsben élő házaspárnak minden lehetősége megvolt arra, hogy tisztességesen felnevelje tízéves, örökbe fogadott lányát, de végül gondatlanságukkal a gyerek halálát okozták. Amikor a bíróságon megkérdezték, hogy ki a felelős a lány haláláért, a feleség, Susan egyértelműen beismerte: "Én és Randy", a férje viszont tagadta bűnösségét.

Súlyos sérülést okozott egy biciklis, majd elhajtott a helyszínről

Itthon2020.10.15, 15:12

Békéscsaba külvárosában egy biciklis olyan közel hajtott egy robbanómotoros férfihoz, hogy az elesett, és súlyosan megsérült. A baleset okozója elhajtott a helyszínről, de néhány perc múlva visszament a sérülthöz. 

Többszörösen körözött férfit fogtak Debrecenben

Itthon2020.10.15, 10:57

Debrecen belvárosában igazoltatták azt a férfit, akivel ellen lopás miatt több elfogatóparancsot is kiadtak.

Eltűnt egy veszprémi kislány

Itthon2020.10.13, 14:14

A veszprémi rendőrök a 14 éves, helyi Cseh Alexandra eltűnése ügyében nyomoznak, a lakosság segítségét kérik a fiatal lány megtalálásához.

Horrorkaravánok és súlyos szabálytalankodók a borsodi rendőrök razziáján - videó

Itthon2020.10.12, 20:13

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Emőd Autópálya Alosztály rendőrei október 9-én éjszaka szervezett közlekedésbiztonsági akciót tartottak a M3-as autópálya megyei szakaszán. Az ellenőrzés célja a külföldi jelzésű szerelvények ellenőrzése, a sebességtúllépés és túlsúly miatti szabályszegések büntetése, illetve a részeg vagy drogos sofőrök kiszűrése volt.

Orvhalászokat értek tetten Újiráz mellett

Itthon2020.10.12, 16:52

A berettyóújfalui rendőrök kihallgattak három komádi férfit, a hálójukat pedig lefoglalták tőlük.

Eszméletlenül fekvő férfit vertek össze Bátaszéken

Itthon2020.10.12, 15:36

A szekszárdi rendőrök két bátaszéki férfit hallgattak ki gyanúsítottként súlyos testi sértés miatt.

Fegyverrel fenyegetőzött egy férfi az 1-es villamoson Budapesten

Itthon2020.10.05, 17:43

Az 53 éves férfi egy gáz – és riasztófegyvert fogott utastársára az 1-es villamoson, amiért figyelmeztette, hogy halkítsa le a zenét.

Elítélték a magyar határőröket kővel dobáló migránsokat - videó

Itthon2020.10.02, 16:42

A bíróság egy-egy évre ítélte azt a három szír migránst, akik társaikkal kövekkel doblták meg a magyar határőröket Röszkénél. Emellett két évig nem léphetnek be az országba. Nem ez volt az első eset, amikor migránsok a határnál az országot védő határőrökre támadtak.

Eltűnt egy kislány Kaposváron

Itthon2020.09.30, 11:40

A kaposvári rendőrök a 13 éves, helyi Nikolics Ramóna eltűnése ügyében nyomoznak, a lakosság segítségét kérik a fiatal lány megtalálásához.

Centiken múlt annak a kisbabának az élete, akinek a babakocsiját eltalálta egy golyó

Itthon2020.09.29, 17:01

Rémálmokkal küzd az a fiatal anyuka, aki nemrég egy lőszert talált kisfia babakocsijában. Megdöbbentő részlet, hogy a féléves gyerek is a kocsiban volt, amikor eltalálta a kocsit a töltény.

Sodrófával támadt egy mozgássérült férfira egy nő Vácott

Itthon2020.09.28, 14:27

A váci rendőrök eljárást indítottak egy 44 éves nő ellen, aki egy veszekedés során sodrófával támadt rá egy férfira.

Újabb migránscsoportokat tartóztattak fel a rendőrök a magyar határon

Itthon2020.09.25, 11:44

Röszkén és Hercegszántónál néhány óra alatt több külföldi is megpróbált észrevétlenül beosonni. Eredménytelenül

Több tucat migráns próbált éjszaka Magyarországra szökni

Itthon2020.09.24, 12:30

Csanádpalotánál egy román sofőr 21 migránst próbált átcsempészni a határon, Csikériánál 16 afgán férfit találtak, de a röszkei rendőröknek sem telt tétlenül az éjszakai szolgálat. Az elmúlt 24 órában is rengeteg migráns próbált Magyarországra szökni.

Felvette egy fiatal férfi, hogy egy kislányt molesztál

Nagyvilág2020.09.17, 12:03

Egy fiatal, amerikai nő megszokásból belenézett 24 éves vőlegénye telefonjába. Rátalált egy videóra, amelyben kedvese egy 8 éves gyereket molesztál. A döbbent menyasszony azonnal hívta a rendőröket.

Átvette a pénzt, de dolgozni már nem akart érte

Itthon2020.09.16, 16:07

A győri rendőrök csalás miatt nyomoznak egy férfi ellen, aki nyáron felújítási munkát vállalt, majd anélkül, hogy azt elvégezte volna, eltűnt a pénzzel.

Rács mögött a két svéd embercsempész

Itthon2020.09.15, 13:34

A Debreceni Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak a két svéd férfinak, akiket a rendőrök Hajdú-Bihar megyében fogtak el szombat hajnalban, miközben hét migránst próbáltak átcsempészni a határon.

Idős nőre támadt az utcán egy férfi: így fogták el a tűzoltók - videó

Nagyvilág2020.09.10, 09:16

Egy egész csoport tűzoltó vett üldözőbe New Yorkban egy biciklist augusztus 26-án, miután szemtanúi voltak annak, hogy a férfi megütött egy idős nőt. Az eset épp a tűzoltóállomás mellett történt.

Kétszer mért be a traffipax egy gyorshajtót egy héten belül

Itthon2020.09.03, 13:55

A balmazújvárosi rendőrök a napokban több gyorshajtóról is készítettek felvételt. Volt olyan sofőr, aki kétszer is gyorsan hajtott, amikor a sebességmérő felvételt készített róla.

Perceken belül elfogták a két betörőt Székesfehérvárott

Itthon2020.09.02, 16:21

Nem jutott messzire az a két férfi, akik tegnap reggel egy székesfehérvári lakásba betört. Még a lépcsőházban elfogták őket.

Közel hétmillió forintot és 400 előéleti pontot gyűjtöttek be a rendőrök

Life.hu2020.08.26, 11:46

Ez a hosszú hétvége közlekedésrendészeti akciójának mérlege. A rendőrök a leállósávok szabálytalan használatát ellenőrizték az M7-esen.

Életveszélyesen megfenyegette az unokahúgát egy csongrádi férfi

Itthon2020.08.19, 16:52

Az ügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki a megromlott családi viszonyok miatt a vízvezeték felrobbantásával fenyegette meg a szomszédjában lakó unokahúgát.

Elképesztő dolog miatt került börtönbe Maddie McCann feltételezett gyilkosa

Nagyvilág2020.08.17, 15:08

Újabb szörnyűségre derült fény Madeleine McCann feltételezett gyilkosáról, Christian Brücknerről: a férfit 2017-ben mostohalánya zaklatása miatt tartóztatták le.

Halála után sem hagyta magára magára gazdáját egy kutya

Itthon2020.08.14, 16:35

Kedvenc kutyájával, Mackóval indult sétálni egy nagybakónaki férfi, ám családja soha többé nem látta viszont. Másfél hónapig hiába keresték, most azonban rábukkantak a holttestére. A kutya még ekkor is mellette őrködött. A rendőrök még vizsgálják a történteket.

Sorakoznak a megoldatlan gyilkosságok Nagy-Britanniában

Nagyvilág2020.08.11, 09:59

Többezer brit család vár évtizedek óta az igazságszolgáltatásra, miután szeretteik véres erőszak áldozataivá váltak. Mind, eredmény nélkül. Sok esetben sosem derül ki, hogy ki volt a gyilkos. Ha mégis, van, hogy már csak azután, hogy maga gyilkos már nem él. 

Ütötte-verte a rábízott csecsemőt egy bébiszitter Kínában

Nagyvilág2020.08.07, 22:11

A lakásba felszerelt biztonsági kamera rögzítette, ahogyan a dada bántalmazza a fiatal pár mindössze hatnapos kisfiát, és úgy dobálja, mint egy játékot. Az anya az interneten tette közzé a felvételt, ami eljutott a rendőrökhöz is.

Füstölgő lakásból mentettek ki egy fiatal nőt Sopronban

Itthon2020.08.07, 18:02

A rendőrök felkeltették az alvó nőt, és kivitték a friss levegőre, majd elzárták a gázt az égő edény alatt.

17 éves diáklányt erőszakolt meg két rendőr, akik videóra vették szörnyű tettüket

Life.hu2020.08.07, 10:46

17 éves lányt támadt meg két rendőr Ausztráliában, akik felvételt is készítettek szörnyű tettükről. 

A világ egyik legkegyetlenebb sorozatgyilkosa, aki 40 éve nem akarja, hogy szabaduljon a börtönből

Nagyvilág2020.08.05, 20:25

Hosszú ideig tartotta rettegésben New York lakóit a 70-es években David Berkowitz, a világ egyik legbrutálisabb sorozatgyilkosa. Végül az vezetett a nyomára, hogy az egyik gyilkosság után a helyszínen hagyta a naplóját, és egy helyi újság főszerkesztőjének levelet írt, melyben azt állította, hogy megszállta őt egy démon, ami arra kényszeríti, hogy gyilkolja az embereket. Így is csak évek múlva sikerült elfogniuk a rendőröknek, egy parkolási bírság miatt. Ekkor megtalálták az autóban a fegyverét, a férfi pedig az összes gyilkosságot beismerte. Noha példás rab, az elmúlt negyven évben egyszer sem kérte a feltételes szabadon engedését. 

Villamos ütött el egy férfit a Szent László téren

Itthon2020.08.03, 21:52

A mentők perceken belül a helyszínre érkeztek, és kórházba vitték a sérült férfit.

Újabb szörnyűség derült ki Madeleine McCann feltételezett gyilkosáról

Nagyvilág2020.08.03, 19:43

Továbbra sem hajlandó beszélni az a német pedofil, aki a gyanú szerint 13 éve megölte Portugáliában  a négyéves brit kislányt, Madeleine McCann-t. A többszörösen elítélt férfiról azonban közben újabb szörnyűségek derülnek ki, miszerint kislányok előtt simogatta magát. Az is kiderült, hogy korábban börtönben volt kábítószerkereskedelemért, szexuális erőszakért, és kislányok elleni erőszakos bűncselekményért is. 

Titkos pince volt a Madeleine McCann ügyében átkutatott kertben

Nagyvilág2020.07.30, 07:44

A Madeleine McCann ügyében nyomozó rendőrök egy titkos pincét találtak, amelyhez korábban egy faépület is tartozott. A házban a kislány feltételezett gyilkosa, Christian B. lakott, hónapokkal azelőtt, hogy Maddie eltűnt.

Visszavertek egy tálib támadást az afgán rendőrök

Nagyvilág2020.07.24, 11:13

Afgán rendőrök a légierő segítségével visszavertek egy ellenőrző pont elleni tálib támadást, és megöltek 27 lázadót, miközben két embert elveszítettek soraikból - közölte pénteken a déli Kandahár tartomány rendőrségi szóvivője.

Fegyverrel rabolt ki egy férfi egy komáromi dohányboltot

Itthon2020.07.23, 19:12

A Komárom-Esztergom Megyei rendőrök rablás miatt nyomoznak egy ismeretlen férfi ellen. A lakosság segítségét kérik a férfi azonosításához, és elfogásához.

Autókat dobált egy dühöngő fiatal Gyomaendrődön

Itthon2020.07.22, 17:43

Kavicsokkal és üdítősdobozzal dobálta az autókat egy 18 éves fiú Gyomaendrődön, a Fő úton. A kihallgatáson azt állította, nem tudta, hogy bűncselekményt követ el, csak a feszültségét próbálta levezetni.

Elfogták a férfit, aki négy rendőrt lefegyverzett a Fekete-erdőben

Nagyvilág2020.07.17, 22:24

Pénteken, a Fekete-erdőben fogták el azt a férfit, aki lefegyverzett négy rendőrt, és eltűnt a németországi hegyvidéken. Az offenburgi rendőrkapitányság közleménye szerint a férfit őrizetbe vették, és legfoglaltak négy lőfegyvert. A részletekről később számolnak be.

Drogdílert fogtak el a dorogi rendőrök

Itthon2020.07.16, 18:35

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 23 éves, tokodi férfit, aki többször adott el kannabisz származékot egy másik férfinak. A rendőrök kábítószer-kereskedelem miatt folytatják a nyomozást ellene.

Dunafalvánál is migránsokat fogtak

Itthon2020.07.15, 14:34

A külföldiek nem tudtak hiteles iratokat felmutatni a rendőröknek.

Két hónapja keresnek egy dunaújvárosi férfit

Itthon2020.07.14, 16:56

A XVI. kerületi rendőrök a 28 éves, dunaújvárosi Szórád Norbert eltűnése ügyében nyomoznak. A lakosság segítségét kérik a fiatal férfi megtalálásához.

Taxival próbálta Ausztriába csempészni a migránsokat két sofőr

Itthon2020.07.13, 15:17

Az ügyészség embercsempészet miatt vádat emelt egy budapesti férfi és nő ellen, akik január 8-án a  tíz migránst próbáltak két taxival Ausztriába vinni, de Nagybaracska külterületén elfogták őket a rendőrök.

Jéggel mentették meg egy érdi férfi életét a rendőrök - fotó

Itthon2020.07.05, 16:14

Az érdi férfi a kocsijában, a kormányra dőlve feküdt eszméletlenül, amikor megtalálták. Magas volt a láza, amit le kellett csökkenteni, ezért a rendőrök gyorsan jeget hoztak.

Körözött autókat találtak

Itthon2020.07.03, 16:30

A magyar rendőrök a Csongrád-Csanád megyei határátkelőknél foglaltak le autókat, amelyeket olasz kollégáik kerestek.

Férfiak, nők és gyerekek is voltak egy román embercsempész teherautójában

Itthon2020.07.03, 15:46

Egy teherautó ellenőrzése során 12 migránst találtak a rendőrök Csanádpalotánál. A román sofőrnek embercsempészet miatt kell felelnie.

Földön fekvő férfit fosztottak ki Miskolcon

Itthon2020.07.01, 17:02

Kifosztás miatt nyomoztak a miskolci rendőrök egy 36 éves, helyi férfi ellen.

Egy kocsma előtt verekedett két férfi Várpalotán

Itthon2020.07.01, 16:39

A rendőrök befejezték a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki egy várpalotai szórakozóhely előtt támadt rá az ismerősére.

Beteg, ágyhoz kötött asszonyt fosztottak ki Kazincbarcikán

Itthon2020.06.30, 16:45

A rendőrök egy 38 éves és egy 31 éves férfi ellen nyomoznak, mert a gyanú szerint betörtek egy beteg, ágyhoz kötött nőhöz. Kihasználták, hogy alszik, és kifosztották.

Magyar börtönbe kerülhet egy török embercsempész

Itthon2020.06.30, 16:32

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 32 éves, török férfinak, aki öt migránst próbált Nyugat-Európába csempészni, de az M9-esen tetten érték a rendőrök.

Elraboltak egy gyereket egy játszótérről

Nagyvilág2020.06.30, 14:44

Elég volt mindössze néhány pillanatra másfelé néznie egy nőnek, egy idegen férfi visszaélt ezzel, és nyakába ültette, majd kicsempészte lányát egy berlini játszótérről. Az áldozat anyja egy segítőkész férfinak és egy másik anyukának köszönheti, hogy még aznap épségben visszakapta a gyerekét.

Öttagú dílerbandát vettek őrizetbe a kispesti rendőrök

Itthon2020.06.30, 14:06

A rendőrök javasolták annak az öt férfinak a letartóztatását, akik drogot árultak Pest megyében.

Tömegverekedésen akarta felgyújtani ellenségeit egy székesfehérvári nő

Itthon2020.06.28, 17:58

A Fejér megyei rendőrök befejezték a nyomozást annak a nőnek az ügyében, aki tavaly ősszel Székesfehérváron egy verekedés során benzinnel öntötte le az embereket.

Milliókat csaltak ki idős emberektől, azt hazudták, hogy bajban van a rokonuk

Itthon2020.06.28, 14:22

Elrendelték a letartóztatását annak a három csalónak, akik idős asszonyokat tévesztettek meg több településen, hogy így pénzt szerezzenek.

Biciklitolvajt keresnek a XXII. kerületi rendőrök

Itthon2020.06.28, 13:12

A XXII. kerületi rendőrök lopás vétség gyanúja miatt nyomoznak egy ismeretlen férfi ellen.

Három órát kell várni a magyar-horvát határnál

Itthon2020.06.27, 13:29

Többórás várakozásra számíthatnak az M7-es autópályán Horvátország irányába utazók a határ előtti útszakaszon a horvát regisztrációs eljárás miatt - tájékoztatta Takács Tivadar, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.

Körözött autót szállított egy román férfi

Itthon2020.06.27, 11:01

A csengersimai határnál jelentkezett kilépésre június 26-án délután egy román honosságú járműszállítóval közlekedő, román sofőr. A rendőrök megállapították, hogy az általa szállított francia autót körözik.

Emberi maradványokkal teli bőröndöt találtak kamaszok - videó

Nagyvilág2020.06.23, 13:15

Egy partra sodródott, fekete börőndre bukkant pár fiatal hétvégén az Egyesült Államokban. A kamaszok azt gondolták, pénz lehet benne, de amikor felnyitották, megdöbbentek a látványtól. 

Mókust mentettek a rendőrök Debrecenben - Fotó!

Life.hu2020.06.22, 15:00

Egy bajba került mókust mentettek meg a rendőrök Debrecenben.

Nyolc migránst fogtak Hercegszántónál

Itthon2020.06.22, 14:10

A migránsok semmilyen hiteles iratot nem tudtak felmutatni az őket igazoltató rendőröknek.

A megengedett közel kétszeresével ment, fotó is készült róla

Itthon2020.06.12, 13:59

Több, mint egy tucat autóst és motorost büntettek meg a rendőrök néhány napja Csongrád megyében. Az egyik sofőr a megengedett, majdnem kétszeresével ment. Fotó is készült róla, persze komoly büntetésre számíthat.

Tuningolt autókat és drogos sofőröket állítottak meg a razziázó rendőrök

Itthon2020.06.06, 18:25

Szabálytalanul átalakított autókat, kábítószert fogyasztó, közlekedést veszélyeztető sofőröket szűrtek ki a forgalomból a békéscsabai rendőrök. Több feljelentést is tettek, és helyszíni bírságot is szabtak ki.

Késes rabló terrorizált egy nőt Karcsán

Itthon2020.06.02, 14:38

Egy nap alatt kétszer is felkereste szomszédját egy karcsai férfi, és erőszakkal kényszerítette, hogy pénzt adjon neki. A kétségbeesett nő másnap értesítette egy rokonát, aki hívta a rendőröket. Néhány órán belül elfogták a rablót.

Betörtek egy lakásba Kőbányán

Itthon2020.05.29, 19:33

A X. kerületi rendőrség lopás miatt indított nyomozást ismeretlen elkövető ellen.

Megdöbbentő dolgot találtak egy balesetben megsérült férfi hátizsákjában

Itthon2020.05.27, 17:08

Letartóztatták azt a férfit, aki május 23-án balesetet szenvedett Pécs külterületén, mert a kórházban a nővérek 2,5 kiló kokaint találtak a holmijai közt.

Esküvői ruhát lopott, majd nevetséges összegért eladta

Itthon2020.05.26, 17:57

Sok pénzre akart szert tenni, ezért még a betöréstől sem riadt vissza egy Biharnagybajomban élő fiatal. Két értékes ruhát is magával vitt, melyeket végül mindössze 1500 forintért adott vovább egy barátjának.

Egy ütéssel elintézte barátját egy férfi Kőbányán - videó

Itthon2020.05.26, 15:21

Letartóztatták azt az 50 éves férfit, aki egy veszekedés során úgy megütötte barátját, hogy az életveszélyesen megsérült. 

Hátulról támadva rabolt ki egy nyugdíjast egy fiatal nő Salgótarjánban

Itthon2020.05.25, 14:18

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették, és rablás miatt kihallgatták a helyi nőt.

A 4-6-os villamosmegállóban szülte meg gyermekét egy anyuka

Life.hu2020.05.25, 12:07

A készenléti rendőrök vezették le egy szülést a Blaha Lujza téri villamosmegállóban.

Őrizetben a kerepesi férfi, aki milliókat keresett dílerkedéssel

Itthon2020.05.22, 16:59

Negyvenkét rendőr 14 szolgálati autóval és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével csapott le 7 Pest megyei településen. A gödöllői rendőrök több hónapig tartó felderítő munka eredményeként fogtak el egy kerepesi dílert, és 10 vevőjét.

Pitbull támadt két kislányra és édesanyjukra Csepelen, a rendőrök négyszer lőttek rá

Itthon2020.05.21, 19:34

A rendőrök négy célzott lövést adtak le a kutyára, amelyet később befogtak és az Állatmentő Liga gondjaira bíztak.

Rendszámtábla nélküli autót cserélgetett egymás között három férfi

Itthon2020.05.21, 17:48

A rendőrök Hejőbába mellett igazoltatták az autót, így fény derült az ügyre.

Rátámadtak egy mozgássérült, vak nyugdíjasra Makón

Itthon2020.05.20, 16:21

Holnap elrendelhetik a letartóztatását annak a többszörösen büntetett férfinak, aki tegnapelőtt, visszaélve erőfölényével, kirabolt egy beteg, idős férfit.

Pénztárcatolvajt keresnek a miskolci rendőrök

Itthon2020.05.19, 13:26

A miskolci rendőrök lopás miatt nyomoznak egy idegen férfi ellen, a lakosság segítségét kérik az azonosításához.

Közel egy éven át rendelt teának álcázott kábítószert egy szomáliai migráns

Itthon2020.05.19, 11:31

Kábítószer-kereskedelem miatt vádat emeltek egy szomáliai férfi ellen, aki postai úton rendelt khatlevelet külföldről, egy alkalommal pedig ehhez hamis igazolványt használt, ám a rendőrök tetten érték.

Tizenöt évig bujkált a rendőrök elől, elfogták a bűnözőt - videó

Itthon2020.05.18, 16:54

A hevesi rendőrök Tolnában fogták el azt a középkorú férfit, aki ellen több elfogatóparancs is érvényben volt, mert nem vonult börtönbe, pedig több csalás miatt is elítélték.

Hamisan vádolta lopással két ismerősét egy várpalotai férfi

Itthon2020.05.15, 13:59

December 22-én egy 65 éves várpalotai férfi bejelentést tett a rendőrségre, hogy háza udvaráról talicskát, ekét és vashulladékokat loptak el.

Lebukott a férfi, aki egy tehénnel akart szexelni

Life.hu2020.05.12, 15:20

A biztonsági kamerákkal nem számolt az a kanadai férfi, aki azért tört be egy család farmjára, hogy egy tehénnel közösüljön.

Karddal fenyegetőzött egy karcagi férfi

Itthon2020.05.09, 10:33

Egy karcagi férfi betört püspökladányi házba, ahol egy karddal megfenyegette a volt élettársa új párját.

Orbán Viktor: Szent György napja. Köszönjük rendőreink áldozatos munkáját

Itthon2020.04.24, 09:29

Szent György napjára emlékezve töltött fel a közösségi oldalára egy fényképet Orbán Viktor miniszterelnök. A rendőrök munkáját köszönte meg.

Kilenc településen keresztül menekült a rendőrök elől egy részeg sofőr

Itthon2020.04.23, 16:28

Az ügyészség vádat emelt egy Nógrád megyei férfi ellen, aki részegen vezetett, majd amikor a rendőrök tetten érték, igazoltatás közben elmenekült a helyszínről.

Idős asszonynak segítettek a hőgyészi rendőrök

Itthon2020.04.16, 14:45

Április 14-én egy hőgyészi lakos hívta a rendőröket amiatt, mert egy nyugdíjas asszony kopogtatásra, csengetésre, kiabálásra nem nyit ajtót és a telefonját sem veszi fel.

Szöges vasrúddal támadt egy nyugdíjas párra egy férfi, és kirabolta őket

Itthon2020.04.15, 11:22

Egy idős pár lakásába tört be egy kiskunhalasi férfi, majd szöges vasrúddal megfenyegette őket, és 92 ezer forintot rabolt el tőlük. A rendőrök egy órán belül lecsaptak rá.

Öngyilkos lett a pániktól a motorost elgázoló, pesti taxisofőr

Itthon2020.04.11, 17:24

A soroksári HÉV elé ugrott, és a helyszínen szörnyethalt M. György taxisofőr, miután elgázolt egy motorost. A sofőr valószínűleg bepánikolt, amikor az elütött férfi mozdulatlanul feküdt az úttesten, holott a motoros néhány könnyebb sérüléssel megúszta a balesetet.

Ukrán embercsempész szövetséget buktattak le a rendőrök

Itthon2020.04.09, 15:42

A rendőrök befejezték annak a 27 éves ukrán férfi, és társai ügyének vizsgálatát, aki csoportosan próbáltak vietnámi embereket illegálisan Németországba juttatni.

Lebukott a mosonmagyaróvári díler, és két vevője

Itthon2020.04.08, 13:52

A mosonmagyaróvári rendőrök kábítószer birtoklása és kábítószer-kereskedelem miatt hallgattak ki három helyi férfit.

Elképesztő, mi mindent rejtegetett autójában egy fiatal, szerb sofőr

Itthon2020.04.08, 13:35

Fegyvert, lőszert, és több millió forint értékű drogot is találtak a rendőrök annál a 21 éves, szerb férfinél, akit tavaly nyáron Budapest X. kerületében állítottak meg.

Feltört egy autót egy debreceni férfi, és lopni próbált belőle

Itthon2020.04.08, 13:25

A rendőrök még a közelben elfogták azt a férfit, aki Debrecenben feltörte egy házaspár autóját, majd értékek után kutatott benne.

Lebukott a kalocsai férfi, aki lakásán marihuánát termesztett

Itthon2020.04.08, 12:33

Vádat emeltek egy kalocsai férfi ellen, mert amikor 2018-ban adatgyűjtés miatt keresték fel a rendőrök, nagy mennyiségű kannabiszt találtak a lakásán.

Rémhírterjesztőket fogtak el a rendőrök

Itthon2020.04.07, 20:59

Az új koronavírussal kapcsolatos, hamis híreket tett közzé az interneten egy Borsod megyei férfi a lányával együtt. Azt állították, hogy a koronavírus nem is létezik. Ez azért is veszélyes, mert komoly gondot jelent - elsősorban Budapesten - hogy az emberek nem tartják be az elővigyázatossági intézkedéseket, így koronavírus-góc alakulhat ki a fővárosban. 

Megszegte a kijárási korlátozást egy részeg férfi, balesetet okozott

Itthon2020.04.06, 17:23

A tapolcai rendőrök elfogták azt a noszlopi férfit, aki vezetés közben lesodródott az útról, és megsérült. Mint kiderült, a férfi egyszerre több szabályt is megszegett.

Nem talált ételt otthon, ezért mérgében a feleségére támadt

Itthon2020.04.06, 10:20

A dunaföldvári rendőrök befejezték a nyomozást annak a helyi férfinak az ügyében, aki január elején egy vita során megverte, és bezárta a lakásba feleségét.

Most minden eddiginél fontosabb a tudatos internethasználatra való nevelés

Itthon2020.04.03, 15:38

A rendőrök hasznos tanácsai segíthetnek a szülőknek abban, hogy a gyerekeiket tudatos internethasználatra neveljék.

Nem jutott messzire a szír embercsempész

Itthon2020.04.02, 15:05

A rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki illegális migránsokat próbált Bagamérról külföldre vinni.