könnyű sérült
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- baleset
- támadás
- sofőr
- garázdaság

A rajta segítő orvost rúgta hasba a bajai kórházban
Rátámadt orvosára egy nő a bajai kórházban, miközben az kivizsgálta, és a panaszairól kérdezte. Az orvos könnyebb sérüléseket szenvedett.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Tömegverekedés lett a rendőri intézkedés Somogyban
Rendőrökre támadt négy ember Somogy vármegyében, hogy megpróbálják kiszabadítani intézkedés alá vont társukat, aki pedig kihasználva, hogy többen is lettek, szintén ütni-verni kezdte a rendőröket, majd megszökött a kezeik közül. A férfit elfogatóparancs alapján keresik, négy társát őrizetbe vették.
Egy 2 éves gyerek megsérült egy férfi miatt
Egy férfi tavaly tavasszal összeveszett élettársával, aztán elment a kocsmába, de előtte még életveszélyesen megfenyegette a nőt, aki a testvéréhez menekült. A férfi itt sem hagyott neki békét: berúgta a bejárati ajtót, ami miatt a mögötte álló kétéves gyerekük megsérült.
Két ember halálát okozta egy száguldozó fiatal sofőr Nagykátánál
Ketten meghaltak, négyen megsérültek egy közel két évvel ezelőtti balesetben. A baleset okozója egy fiatal férfi volt, aki túl gyorsan hajtott, és átsodródott a szemközti sávba, majd frontálisan ütközött egy érkező autóval. A most 22 éves férfival szemben a rendőrök vádemelést javasolnak.
Söröskorsóval verte fejbe német ismerősét egy brit férfi egy balatoni sörözőben
Megbotránkoztató jelenetnek lehettek szemtanúi egy balatoni kocsma magyar vendégei, amikor azt látták, hogy két külföldi férfi esik egymásnak. A kezdeményező egy ötvenes éveiben járó brit férfi volt, aki minden látszólagos ok nélkül szidni kezdte német ismerősét, és egy söröskorsóval ütött a fejére teljes erőből.
Kimerültsége miatt okozott súlyos balesetet egy cseh sofőr Nógrádban - saját gyerekei is megsérültek
Elaludt a volán mögött egy 48 éves cseh férfi Nógrád vármegyében, és egy lengyel kamiosnak ütközött, melyet egy török férfi vezetett. A balesetben a vétlen sofőr, és a cseh férfi gyerekei is megsérültek. A balesetet okozó sofőr ellen most vádat emeltek.
Már tudják, ki okozta a brutális frontális balesetet Méhkeréknél
Figyelmetlenül előzött, és balesetet okozott egy sofőr Méhkerék közelében. A frontális ütközésben öt ember megsérült, egyikük életveszélyesen.
Nyomoznak a tanár ellen, aki a diákjaival veretett meg egy kisfiút
Kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás egy mezőcsáti iskola tanára ellen, aki arra biztatta diákjait, hogy tanóra alatt verjék meg az egyik társukat.
Fiatalok raboltak ki egy bőcsi nyugdíjast
Néhány órán belül kézre kerítették a rendőrök azt a három kamaszt, akik bőcsi házában támadtak rá egy idős nőre.
Nem szabadulhat a tömegszerencsétlenséget okozó, grúz embercsempész
Április 12-ig meghosszabbították annak a grúz férfinak a letartóztatását, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd súlyos balesetet okozott, ami miatt az általa szállított 13 migráns közül ketten meghaltak, többen pedig súlyosan megsérültek. A sofőrt azonban ez nem hatotta meg, hátrahagyva őket, futva menekült el a helyszínről.