Renault Clio

címke rss
Ha mindent tudna, ki venne nagyobbat?

Ha mindent tudna, ki venne nagyobbat?

Mélységes csendet és megvilágosodást nem leltünk benne, hiába szerepel Zen kivitelként az árlistán. Tény viszont, hogy az új Clio bestseller elődjéhez hasonlóan csinos, szolgáltatások és minőségérzet terén komolyat lépett előre, a műszerfalán pedig tálcányi kijelző trónol. Persze nem léphet a Mégane vadászterületére, még a kisautóknál fehér hollónak számító, egészen virgonc dízelmotorral sem.

Újjászületett Európa kedvenc kisautója, bár ez alig látszik rajta - Renault Clio V menetpróba

Auto2019.09.20, 17:47

Teljesen új technikával és minőségi belsővel érkezett meg Magyarországra a Renault Clio ötödik generációja. A legolcsóbb kivitel 3,35 millió forintért vihető haza.

Itt van Európa kedvenc kisautójának új változata, a belsejétől el fog ájulni

Auto2019.01.29, 18:42

A Renault Clio külseje alig, az utastere annál többet változott, és már hibrid is lesz belőle.

Lehet terepjáróval páváskodni, de a kombi akkor sem hal ki

Auto2016.10.17, 16:18

Két csinos szabadidő-autó, plusz a vadonatúj Scénic és a különleges Espace is a szalonokban áll: úgy fest, a Renault bőven ki tudja szolgálni azokat, akik tágas és jól variálható utastérre vágynak. Erre tessék, negyed éven belül három hagyományos kombit is piacra dobnak. De vajon kinek? Hát azoknak, akiknek számít az ár és az autószerű forma - márpedig sokan vannak ilyenek, ezt a többi autógyárnál is felismerték.

Ha a külső is számít - Renault Clio Grandtour menetpróba

Auto2013.04.05, 15:18

A kisautókból készített kombiknak általában annyi közük van a szépséghez, mint az Eurovíziós dalfesztiválnak Mozarthoz, az új Renault Clio Grandtour azonban üdítő kivétel. Kipróbáltuk az új változatot, amelynek felára 200 ezer forint a normál Clióhoz képest.

Nagy fölénnyel Év autója a Volkswagen Golf

Auto2013.03.04, 17:32

Nem született meglepetés az idei Év autója-választáson. A győztes Volkswagen Golf több mint kétszer annyi pontot szerzett, mint a második helyezett.

Európa legbiztonságosabb autói 2012-ben

Auto2013.01.29, 10:35

Az Euro NCAP 2012-es törésteszt-eredményei alapján megnevezte minden kategória legbiztonságosabb autóját.

Kívül erős fekete, belül cappucino - Renault Clio teszt

Auto2012.12.20, 09:38

Igazi energiabombának látszik az új Clio, miközben a benzines csúcsmodell orrában pöttöm, kilencszáz köbcentis turbómotor morgolódik. Hogy mégis sarokba szorít sok koffeinmentes kisautót, azt tágassága mellett ügyes futóművének és sikkes belsejének köszönheti, csakhogy van egy igen erős házon belüli kihívója.

Lebukott a Renault Clio SUV

Auto2012.12.17, 15:33

A Genfi Autószalonon mutatkozik be a Renault Clio alapjaira épülő kis szabadidő-autó. Kiszivárogtak róla az első szabadalmi ábrák.

Megvan a 2013-as Év autója díj nyolc döntőse

Auto2012.12.17, 12:38

Döntött a 22 országból összeállított, 58 tagú zsűri. Megvan az a nyolc modell, amelyek közül az egyik a Genfi Autószalonon megkapja az európai Év autója címet.

Jól áll neki a smink? - Renault Clio-menetpróba

Auto2012.10.26, 12:02

Benne van a formájában, hogy simán bele lehet szeretni, és az utastere is könnyedén eladja magát, ha valaki ülőpróbát vesz egy Renault-szalonban, de vajon mindez csak szemfényvesztés, vagy tényleg olyan jó lett az új Renault Clio, mint amilyennek mutatja magát? Kipróbáltuk.

Maradt 200 lóerős, de turbómotort kapott a Renault Clio RS

Auto2012.09.27, 12:39

A Clio korábban lebukott kombiváltozata mellett az új RS-t is kiállította a Renault Párizsban. 1,6 literes turbóra cserélték a kétliteres motort.

B oszlop nélkül is ötcsillagos a Ford B-Max, bajnok a Volvo v40

Auto2012.08.29, 11:47

Hat autó töréstesztjének eredményét hozta nyilvánosságra az Euro NCAP. A hagyományos B oszlop nélküli Ford B-Max 92 százalékos felnőttvédelemmel zárt, a Volvo V40 98 százalékos eredményt ért el. A svéd kompakt összteljesítményénél korábban nem volt jobb a szervezet történetében.

Lebukott az új Renault Clio kombi

Auto2012.07.11, 11:07

A Renault egyelőre csak ötajtósként mutatta be az új Cliót, saját maga buktatta le a jövőre érkező kombit.

Itt az új Renault Clio

Auto2012.07.03, 16:13

Megjelentek az első fotók a Renault Clio negyedik generációjáról. Három- és négyhengeres motorokkal lesz kapható, az alapokat a jelenlegi széria módosított padlólemeze adja. A mérnökök száz kilót faragtak le az autó tömegéből.

Kiszivárgott képeken az új Renault Clio

Auto2012.06.11, 13:18

A francia Auto Plus magazin közölt le két fotót a francia kisautó negyedik generációjáról. A világpremier idén ősszel lesz.

900 köbcentis alapmotorral jön az új Renault Clio

Auto2012.05.04, 16:06

Megjelent az első ízelítő fotó a Renault Clio új generációjáról. Ősszel, a Párizsi Autószalonon mutatkozik be a kisautó.

Leáll a második generációs Renault Clio gyártása

Auto2012.01.04, 11:45

Tizennégy éves modellciklus után a Renault leállítja a Clio második generációjának gyártását. Egy Bye Bye nevű különkiadással búcsúztatják a kis Cliót.

Már nem lehet kétmillió alatt új autót kapni

Auto2011.07.26, 19:54

Három Renault, két Suzuki és két Dacia is található a nálunk kapható legolcsóbb új autók között, legbarátibb árcédula ezúttal egy Dacián található, de a legjobb ár/érték aránnyal jelenleg a Suzuki miniautója, az Alto dicsekedhet.

Gordini-csomag az alap Renault Clióhoz

Auto2011.07.21, 10:11

A Renault Clio RS változata után az alapmodelleken is megjelenik a Gordini-jelölés. Csak a kisautó külseje alakul át.

Visszatérhet a Renault Clio Williams

Auto2011.07.14, 09:52

Motorszállítóként visszatér a Williams Forma-1-es csapatához a Renault. Az együttműködésből megszülethet az új Clio Williams.

15,5 százalékkal több új autó kelt el februárban

Auto2011.03.19, 12:01

Magyarországon 15,5 százalékkal több, összesen 3565 új autót regisztráltak a 2010 februári 3087 után - közölte a Jato Dynamics autóipari elemzőintézet szombaton. Európa összeladása is növekedett, a legnépszerűbb autó továbbra is a Volkswagen Golf.

Meghökkentő lesz az új Renault Clio

Auto2011.03.17, 10:55

A tavalyi Párizsi Autószalonon bemutatott DeZir elektromos sportkocsiból építkezik az új Renault Clio formavilága.

Kétmillió alatt is van élet - a tíz legolcsóbb új autó

Auto2011.01.11, 13:57

A tíz legolcsóbb új autó között a Dacia és a Suzuki kettő-kettő, a Renault három modellel képviselteti magát, de egy sem drágább 2,5 millió forintnál. A szórás meglepően nagy: van, amelyhez fejtámla sem jár, más típushoz viszont hat légzsákot vagy klímaberendezést is adnak.

Előzetes a következő Clióról

Auto2010.09.30, 19:04

A Renault Párizsban is bemutatott egy új elektromos tanulmányautót. A Zoe Preview már 90 százalékban megegyezik a 2012-ben érkező, sorozatérett villanyautóval, formája pedig a negyedik generációs Cliót is előrevetíti.

A legjobb hot hatch - Renault Clio RS Gordini-teszt

Auto2010.08.25, 17:43

Aki egyszer kipróbálta, rajong érte. Sokkal erősebb autókkal is felveszi a versenyt gyorsaságban, a Top Gear szerint ez a legjobb hot hatch. Nem vitatkozunk.

Teljesen átalakul a Renault Clio

Auto2010.05.04, 09:43

Bátor formavilággal készül majd az új Renault Clio, a franciák vezetővé szeretnének válni vele a kisautós szegmensben. Tanulmányként már Párizsban bemutatkozik.

Sportos lett a Renault Clio

Auto2010.01.15, 11:48

Nemcsak takarékos, hanem egy sportos Cliót is bemutatott a Renault a Brüsszeli Autószalonon.

Bemutatták a legtisztább Renault-t

Auto2010.01.14, 09:59

A Detroit árnyékában rendezett Brüsszeli Autószalonon a Renault bemutatta a Clio Ecót.

Morcosan takarékos - Renault Clio Grandtour 1.5 dCi teszt

Archívum2009.08.05, 21:39

Egy modellfrissítés általában kimerül abban, hogy a lámpákat lecserélik, meg felkerül egy kis krómcsík a hűtőrácsra. A Renault valamivel nagyobb energiát fektetett a Clióba, de tetszik ez nekünk?

Harmadjára is World Series by Renault a Hungaroringen

Auto2009.06.04, 11:28

2008. június 13-14-én immár harmadik alkalommal látogat el hazánkba a világhírű World Series by Renault sorozat. A szinte F1-es szintű rendezvénysorozat azzal vált híressé, hogy a versenyhétvégék látogatása ingyenes, miközben szokatlanul közel engedi a tűzhöz az embereket.

Megjött a legújabb bohócdoboz - Renault Kangoo Be Bop és Clio bemutató

Auto2009.05.27, 14:58

A Renault a megújult Clio mellett hazánkban is bemutatta a fiataloknak szánt divatautóját. A Be Bop bolondos, míg az új Clio elsősorban javuló felszereltségére alapozhat.

Kiszivárgott képeken a következő Clio

Auto2009.04.23, 14:39

A Renault kisautója csak két év múlva megy nyugdíjba, de az internetre már felkerültek az első képek a negyedik generációról is.

Életben marad a Clio Campus

Auto2009.04.17, 14:46

Nem tud elszakadni a Renault a Clio 1998-ban bemutatott második generációjától, a Campus néven futó modell most egy enyhe modellfrissítést is kapott.

Megjelent a modellfrissített Clio RS

Auto2009.03.06, 13:41

Az új Mégane RS bemutatójával egy időben a Renault lerántotta a leplet a modellfrissített Clio RS-ről is. Az új kis hot hatch elsősorban futóműben fejlődött, de most már 200 lovas.

Hivatalos képeken a frissített Renault Clio

Auto2009.02.06, 12:24

Leleplezte a Clio ráncfelvarráson átesett változatát, valamint részelteket árult el a típus új sportváltozatáról, a GT-ről a Renault.

Kémfotón a megújult Renault Clio

Auto2009.02.02, 12:46

A Renault számos, Genfre tartogatott újdonsága közül most a ráncfelvarrás utáni Clióról került ki az internetre egy kémfotó.

Nem mindig a legdrágább a legjobb - nyári gumik tesztje

Auto2008.05.09, 10:44

Eljött a nyárigumi-szezon; utánajártunk, milyen abroncs lehet az ideális választás. Összemértük, megéri-e a márkás, ezáltal drágább abroncsot választani, és mit vesztünk azzal, ha beérjük az olcsóval.  

Csiga a motorban - Renault Clio 1.2 TCE 100

Auto2008.04.23, 10:49

Jó pár év szünet után reneszánszukat élik az apró turbós benzinmotorok, amelyekből - a hengerűrtartalomhoz képest - viszonylag nagy teljesítmény lehet kicsiholni. Ez a fogyasztásra és az adózásra is jó hatással van, elvileg.

Rejtett erő - Renault Clio 2.0

Auto2007.10.03, 13:09

Kis autó, nagy motor. Ez a recept főleg a GTI-készítők kedvence, de a Renault most mégis valami mással próbálkozik ebben a témakörben. Mivel sportautónak ott a vérbő RS, a kétliteres, 140 lóerős benzinmotorral szerelt Cliót inkább afféle kompakt túraautónak szánják.

Verseny az íróasztalnál

Auto2007.09.30, 22:21

A cliósok utolsó futamán minden megtörtént, ami egy rendes futamhoz illik. Az ütközések sora már a rajtnál elkezdődött, és a verseny végéig folytatódott. A futam végeredménye az íróasztalnál dőlt el.

Az utolsó összecsapás

Auto2007.09.25, 12:04

Szeptember utolsó hétvégéjén eldől minden, a Hungaroring aszfaltján idén utoljára csap össze több ezer lóerő, hogy végre kiderüljön ki a legjobb. A versenyek mellett érdekes programok is várják az ingyenes családi hétvégén a kilátogató nézőket.

Michelisz dupla győzelme a Pannónia-Ringen

Auto2007.09.02, 22:26

A Shell V-Power Racing Renault Clio Kupában az új helyszín eldöntött mindent, hiszen Michelisz Norbert duplázása egyben azt jelenti, hogy elhódította a bajnoki címet.

Michelisz egyre jobban vezet a Clioknál

Auto2007.08.11, 20:13

A Clio Kupa euroringi versenyén Michelisz Norbert szerezte meg az első helyet, Bárkovics Zoltán és Telek Gábor előtt.

Bárkovics Zoltán visszavágott

Auto2007.06.04, 00:50

Meglehetősen egyhangúra sikeredett a Shell V-Power Racing Renault Clio egész hétvégéje. Bár az idők mozogtak, Bárkovics Zoltán mindig a kezében tartotta a vezetést, "űridővel" nyert.

A Zengő Motorsport tarolt a Cliosoknál

Auto2007.05.05, 23:17

Két újonc és egy több éves clios tapasztalatokkal rendelkező versenyző állhatott fel a dobogóra. Vida János nyert, Michelisz Norbert a második és Kontra György a harmadik.

Új kupasorozat indul Magyarországon

Auto2007.04.19, 13:04

A hazai gyorsasági autósport legizgalmasabb versenyeit minden évben a márkakupások vívják. Eddig a Renault Cliok voltak a legerősebbek, de most megváltozik a helyzet, hiszen idéntől megérkezik egy igazi csúcssorozat.

Háromajtós kombi a Renault a Clióból

Auto2007.03.12, 09:26

A Genfi Autószalonon bemutatott Clio Grand Tour-tanulmány ideális kirándulóautó lehetne kisebb családok számára, ha egyszer gyártásba vennék.

F1-es különkiadás a Renault Clio Sportból

Auto2007.01.25, 12:02

A Renault új Forma-1-es autója bemutatásával egy időben leleplezte a Renault Clio Sport F1-es különkiadását is.

Pályán maradni - Renault Clio RS

Auto2006.11.01, 20:09

Annyit szapultuk már a 2006-os Év autóját, hogy sportváltozata már csak meggyőz, nem? Nem. Nem maradéktalanul. De vigyázz, ha egy új Renault Clio Sportot látsz: szinte biztos, hogy kikapsz! Nézd meg videón is, mit tud szakavatott kezekben, és milyen a versenyős!

Autósmozi: Renault Clio RS

Auto2006.10.26, 10:42

Megérkezett az új Renault Clio RS, és ennek felhőtlen örömére remek sorozatba kezdtünk: bemutatunk egy utcai sportkocsit és egy illő versenyautót szakértő pilótával, belsőkamerás felvétekkel is a lehető legjobb helyen, a Hungaroringen.

Benzinverseny

Auto2006.07.20, 11:02

Némi prémium üzemanyag, szerencse, tanulás, vezetés, meccs, győzelem. Autóversenyző-képző Akadémián jártunk.

Ingyenes családi hétvége a Hungaroringen

Auto2006.06.15, 09:41

Június 16. és 18. között az Autós Gyorsasági Országos Bajnokság harmadik versenyhétvégéjén, a hungaroringi Material Kupán mérkőzik meg a mezőny. Program a családnak, lesz szimulátorbajnokság is.

Meglepetések a hegyen

Auto2006.05.27, 22:03

Az autós gyorsasági ob második versenyhétvégéjét rendezik. A Mecsekben, Orfűn, hegyen. Szombaton érdekes eredmények születtek.

Pályán a kupás Suzukik

Auto2006.05.02, 19:31

Megtették első kilométereiket az MNASZ Autós Gyorsasági Országos Bajnokság új kedvencei, a Suzuki Swiftek. A másik márkakupa Renault Cliói is barátkoznak a friss váltóval és gumival. Sok-sok fotó!

Autósmozi: az Év Autója választás egy kicsit másképp

Auto2006.02.27, 10:37

Az [origo] autósmozijának két jeles képviselője, Nagy Sándor és Kővári Barna az Év Autójának választott Renault Clio mellé állított három másik modellt, amely szerintük befuthatott volna. Szubjektív mustra négy remek autóról.

Elemi ösztön 3 - Renault Clio 1.5 dCi Dynamique Plus

Auto2006.01.27, 10:38

Dízelmotorral is kipróbáltuk az Év Autója-díjas Renault Cliót, és egy videó erejéig a Suzuki gázolajos Swiftjével is összehasonlítottuk. Olvassa, nézze!

Olvasóink bölcsek

Auto2006.01.25, 13:03

Ha egy picit lejjebb megy és jobbra néz, láthatja, hogy új szavazást írtunk ki, mert kíváncsiak vagyunk. Válaszoljon, ha van kedve, egyébként meg gratulálunk, és még büszkék is vagyunk.

Családi csomagolás - Renault Mégane Grandtour 1.5 dCi Dynamique

Auto2005.12.19, 12:42

Miért írunk egy ráncfelvarrás előtti modellről? Mert jó, és mert nem győzzük eleget ajnározni a Renault 1,5-ös dízelét a maga 105 pacijával.

Autósmozi: még egyszer az új Renault Clióról

Auto2005.11.23, 08:35

Nézze, hallgassa, mit gondol a Clio-kupában vitézkedő Soós Szilvia a 2006-os Év Autójáról!

Nyakvédő gyermekülést fejlesztett a Renault

Auto2005.11.17, 10:46

A hátsó ülésen utazó gyermekek nagyobb biztonsága érdekében a Renault új biztonsági berendezést fejlesztett.

Az év autója - Renault Clio III. dupla teszt

Auto2005.11.16, 09:08

Mintha tudtuk volna, egyeztetésileg. A frissiben Év Autójának választott Cliót megismerve csak tudni véljük, miért is a díj - nem mintha a Renault legújabb kiskocsija ne lenne jó, elődjénél jobb. Az [origo] autó 1.6-os, az Autó-Motor 1.2-es benzinessel tesztelte a Mégane öccsét.

Autósmozi: Renault Clio III.

Archívum2005.11.16, 09:03

Leteszteltük, levideóztuk, erre győzött az Év Autója 2006 választáson. A harmadik generációs Renault Clio háromajtósan, Dynamique Plus felszereltséggel, 110 lóerős, 1.6-os benzinmotorral járt nálunk. Nézze!

Olvasóink tudták - a Renault Clio az Év Autója

Auto2005.11.14, 08:17

Az Év Autója 2006 választást a nagyra nőtt francia kisautó, a harmadik generációs Renault Clio nyerte, pár ponttal verve a Volkswagen Passatot.

Autósmozi: Renault és Ford a kiállításon

Archívum2005.11.03, 06:18

A Renault standján az új Clio volt a középpontban, a Fordén a vérbő Focus ST, és nemcsak a színe miatt.

Búcsú a Ringen

Auto2005.10.03, 12:03

Hétvégén a Hungaroringen az Autós Gyorsasági Országos Bajnokság utolsó futamait rendezték. Remek versenyek, hideg, eső, sok néző, színes programok, volt minden.

Irány autóversenyezni!

Auto2005.09.30, 07:52

Hétvégén a Hungaroringen gyorsasági szezonzárót rendeznek, de ezt már mindenki tudja. Azt azonban még nem, hogy jövőre akár Ön is versenyezhet a Clio-kupában! Tényleg. Érdekli?

Hódító - Renault Clio III menetpróba

Auto2005.09.13, 15:26

Október 3-tól rendelhető a hazai kereskedésekben a harmadik generációs Renault Clio, amit pénteken mutattak be a sajtó képviselőinek. A megújult "kisautó" minőség- és térérzetre is többet nyújt elődjénél, az induló ár 2,6 millió forint.

Öt csillag az új Cliónak, három a Logannak

Auto2005.06.28, 11:44

Jó Renault-szokás szerint a vadonatúj Clio is megkapta az öt csillagot az Euro NCAP legfrissebb töréstesztjén. Hasonlóan szerepelt a hármas BMW és a Mercedes A osztály, a Dacia Logan viszont csak hármat kapott.

Pörgés-forgás a pécsi prológon

Archívum2005.05.28, 16:51

A Pécs Plaza parkolójában megrendezett prológgal péntek délután megkezdődött a 43. Nemzetközi Autós Hegyiverseny.

Astra után, Clio előtt, Porsche felé

Auto2004.11.16, 15:03

Úgy volt, hogy megnyerte az idei Astra-kupát, aztán mégsem. De már úgyis egy Porsche felé kacsintgat, előtte viszont még V6-os Renault Clióval tervez egy tanulóévet. Célja Le Mans, nemcsak versenyez, de épít is, szinte mindenre van jogsija, ami földön-vizen-levegőben közlekedik, veterán klubnak is lelkes tagja - dr. Grigalek Gáborral, a "száguldó sebésszel" beszélgettünk.

Drágaságom - Renault Clio 1.5 dCi Privilege

Auto2004.09.29, 13:32

A Renault Clio már jól ismert olvasóink előtt, most a dízelmotoros csúcsmodellen a sor. Mivel gyorsan nő az ilyen autók iránti igény, a francia márka mindjárt háromféle változatban is kínálja korszerű dCi erőforrását a népszerű kisautóhoz: 65, 80 és 100 lóerős teljesítménnyel.

Előző
  • 1
Következő