pláza

címke rss

Elkészült az USA álomplázája

Gazdaság2020.01.08, 16:24

A New Jersey-ben található American Dream óriásplázának a terve még 2003-ban készült el, az építkezés többször is leállt, miközben több tulajdonos is váltotta egymást a majdnem két évtized alatt. A 2019 decemberében megnyitott épület azonban kong az ürességtől, mivel csak az üzlethelyiségek tíz százalékát sikerült eddig bérbe adni – írja a Business Insider.

Pláza helyett új városnegyed épül

Gazdaság2020.01.06, 11:55

Az Árkád üzletközpontokat üzemeltető német ECE ingatlanfejlesztő cég bejelentette, hogy a korábbi tervektől eltérően - miután nem sikerült felmentést kapniuk a pláza-stop tiltó rendelkezései alól - nem egy újabb bevásárlóközontot épít a fővárosban, Óbudán, hanem immár egy vegyes funkciójú városnegyed létrehozása szerepel a tervek között.

Jól halad annak a kisfiúnak a felépülése, akit a harmadik emeletről dobtak le

Nagyvilág2019.11.25, 14:43

Ahogy arról szeptemberben az Origo is beszámolt, elhagyhatta a kórházat az az ötéves amerikai kisfiú, akit áprilisban dobott le egy férfi egy pláza erkélyéről. A család közlése alapján a fiuk már tökéletesen jár és lassan véget érhet a gyógyszeres kezelése is.

Újabb üzletházat adtak el Magyarországon

Gazdaság2019.11.22, 13:34

Az Adventum International alapkezelő megvásárolta a 66 ezer négyzetméteres KÖKI Terminál bevásárlóközpontot az Adventum Quartum befektetési alap számára.

Megújul a születésnapját ünneplő fővárosi pláza

Gazdaság2019.11.11, 12:44

Jelentősen megújul az idén húszéves budapesti Westend bevásárlóközpont, az átalakulásra több millió eurót fordítanak - közölte a tulajdonos West End Magyarország Zrt.

Nem kaptak cigit a férfitól, ezért pofon verték a pesti pláza teraszán

Itthon2019.10.25, 10:43

A két fiatal néhány napja egy VI. kerületi pláza tetőteraszán cigarettát kért egy pártól, de mivel nem kaptak, egyikük többször pofon ütötte a pár férfi tagját. Társa is részt vett a verésben, ő megpróbált megrúgni a férfit.

Elhagyhatta a kórházat a kisfiú, akit kidobtak egy pláza erkélyéről

Nagyvilág2019.09.04, 13:10

Elhagyhatta a kórházat az az ötéves amerikai kisfiú, akit áprilisban dobott le egy férfi egy pláza erkélyéről. Landen Hoffman 12 métert zuhant, komoly fejsérülést szenvedett és több csontja is eltört. A támadója azt mondta, azért ment a plázába, hogy megöljön valakit.

Teljesen átalakul két népszerű hazai pláza

Gazdaság2019.08.21, 16:09

Két újabb bevásárlóközpont megújítását kezdi meg egyszerre az Indotek Group: a Debrecen Plaza és Szeged Plaza modernizálása egyaránt elindul augusztus végéig. A rekonstrukció első ütemében mindkét helyszínen a belső tereket frissítik fel, majd ezt követi az épületek külső homlokzatának, illetve környezetének felújítása és átalakítása. A beruházó Indotek Group portfóliójába immár húsz magyarországi bevásárlóközpont tartozik, amelyek korszerűsítésére egyedül 2019-ben mintegy 4 milliárd forintot fordít a társaság.

Többen fulladoztak a miskolci plázában, miután valaki gázspray-t fújt a klímába

Itthon2019.08.14, 12:46

Hétfőn többen köhögve és fulladozva jöttek ki a miskolci plázából. Valószínűleg valaki gázspray-t fújt a bevásárlóközpont klímarendszerébe, ezt érezhették a vásárlók – írja a Bors.

Zsuzsanna testőrt fogadott, párja másnap le akarta lőni

Life.hu2019.07.26, 09:26

Lövöldözni kezdett egy férfi szerda délután az egyik kecskeméti plázában. A férfi volt párját, Zsuzsannát akarhatta megölni. Már korábban is fenyegette, ezért a nő előző nap testőrt fogadott. Együtt fékezték meg a volt párját.

Üzleti park épül egy népszerű pláza mellett

Gazdaság2019.05.16, 15:50

Közép-Kelet-Európa jelentős ingatlanfejlesztője, a White Star Real Estate, park22 néven új üzleti park építésébe kezd a Campona tőszomszédságában. A több ütemben megvalósuló fejlesztés a jelen piaci igényeket tükröző kínálattal várja a leendő bérlőket: a mezzanin irodákkal rendelkező raktárak mellett különálló irodaépületek is kialakításra kerülnek. A 60.800 négyzetméter bérbeadható területhez 53.500 négyzetméternyi park is tartozik majd.

Belerohant egy autó egy hamburgi plázába

Nagyvilág2019.04.30, 15:04

Belerohant egy hamburgi bevásárlóközpontba egy 85 éves férfi, aki a gázra lépett a fék helyett - írja a The Guardian.

Átalakul az egyik népszerű bevásárlóközpont

Gazdaság2019.04.30, 13:25

Nagyszabású beruházásba kezdett nemrégiben a budapesti Árkád, amelynek keretében egy új gasztro-teret, a FoodLoftot alakítják ki a bevásárlóközpont felső szintjén. A mintegy 5,8 millió eurós beruházás keretében összesen 7 új vendéglátó egység kap majd helyet mintegy 2000 négyzetméteren. Az új éttermek közül a padthai wokbar már megnyitott, az à table május közepétől, a többiek pedig augusztus végétől várják majd a vendégeket.

Elítélték azt a férfit, aki egy pesti plázában megütött egy gyereket

Itthon2019.04.02, 15:43

A férfi a mozgólépcsőről lelépve pofonvágta a kisfiút. Minden ok nélkül ütött.

Rémületet okozott egy harcsa egy bevásárlóközpontban

Tudomány2019.03.29, 17:20

Egy essexi bevásárlóközpont tavában hatalmasra nőtt egy harcsa. De ennek nem igazán örültek a pláza látogatói, ugyanis a hal több kacsát is megevett, ráadásul gyerekek előtt is - írja az Independent.

Feladta magát a férfi a rendőrségen, aki egy kisfiút pofozott fel a pláza mozgólépcsőjén

Archívum2019.03.01, 12:12

Feladta magát a rendőrségen az a férfi, aki az egyik fővárosi bevásárlóközpont mozgólépcsőjén váratlanul arcul ütött egy kisgyermeket.

Mégis elbukhat a Tesco és a Media Markt közös üzlete?

Gazdaság2019.02.27, 12:01

Egyes értesülések szerint, néhány napon belül olyan jogszabály-szigorítás láthat napvilágot, ami érintheti a Gazdasági Versenyhivatal által már jóváhagyott üzletet.

Itt a bolti lopás vége, egy új rendszer fékezheti meg a tolvajokat

Gazdaság2019.02.11, 21:47

Új arcfelismerő rendszerrel kísérleteznek a brit kiskereskedelemben, mellyel kiszűrhetők a visszatérő bolti tolvajok - írja a Financial Times.

24 órán belül két férfi halt meg ugyanabban a plázában

Nagyvilág2019.01.09, 11:07

A tragédiák a kelet-londoni Canary Whary plázában történtek. Hétfőn egy középkorú, öltönyös férfi zuhant a halálba. Vérbe fagyva feküdt a földön, ahol próbálták újraéleszteni, de az életét már nem lehetett megmenteni. Kedden szintén egy férfi halt meg ugyanabban a plázában. A szemtanúk szerint egy üzenetet írt a mobilján, mielőtt leesett a negyedik emeletről. 

Így épül az ország új szuperplázája

Gazdaság2019.01.08, 16:15

Épül az Etele Plaza az ország legnagyobb multimodális, azaz több közlekedési módot összekötő csomópontjában, az Etele tér közvetlen közelében. A Futureal-csoport fejlesztésében megvalósuló, bruttó 137 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontban 180 üzlet kap helyet, a divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház és egyéb szolgáltatások, valamint csaknem 1300 parkolóhely várja majd a látogatókat.

Egy késes férfi miatt tört ki a pánik egy londoni plázában – videó

Nagyvilág2018.12.27, 06:59

Kitört a pánik egy londoni plázában, miután egy férfi késsel a kezében járkált a plázában. A rendőrség elfogta a férfit.

Dér Heni egy plázában forgatta új klipjét elképesztően szexi szerelésben

Life.hu2018.12.14, 11:47

Új klipjének forgatásáról töltött fel fotót közösségi oldalára Dér Heni. Úgy tűnik, mintha egy szál kabátban vásárolgatna.

Életveszélyesen megszurkáltak egy budapesti plázában egy 16 éves fiút

Itthon2018.12.12, 15:41

A gyanú szerint egy 17 éves gödöllői fiú tegnap este az egyik legforgalmasabb budapesti pláza tetőteraszán – egy korábbi vita miatt – vitatkozni kezdett egy 16 éves fiúval, akit ezután többször megszúrt. A 16 éves fiút életveszélyes állapotban vitték kórházba.

Teljesen megváltozhatnak az amerikai plázák

Gazdaság2018.12.04, 12:35

Az Egyesült Államokban akár néhány éven belül teljesen átalakulhat a bevásárlóközpontok bérlői összetétele. Az online kereskedelem térhódításának hatására ismert kiskereskedelmi láncok sorra zárhatják be üzleteiket, helyükre pedig e-kereskedelmi márkák költözhetnek. Ez a folyamat hamarosan Magyarországon is éreztetheti a hatását.

Hatalmas átalakulás előtt a Campona bevásárlóközpont

Gazdaság2018.11.14, 12:15

Az ingatlanszakma rangos nemzetközi eseményén, a cannes-i MAPIC szakkiállításon mutatja be a CPI Property Group budapesti, lengyelországi és cseh bevásárlóközpontjainak nagyszabású átalakítási terveit. Ezek között szerepel a budapesti Campona családi élményközponttá történő átépítése.

Plázában szült meg egy nő, aki nem is tudta, hogy terhes

Archívum2018.10.08, 20:39

Elképesztő dolog történt Glasgowban: egy nő a pláza kellős közepén szült meg. Pedig azt sem tudta, hogy terhes...

Egymilliárdból újult meg Dél-Pest legnagyobb plázája

Gazdaság2018.05.30, 22:30

A Csepel pláza hatalmas átalakításokon ment át. A közel egy évig tartó munkálatok leglátványosabb eleme az újratervezett külső épülethomlokzat, de nagy hangsúlyt fektettek a korszerű és stílusos belsőépítészeti megoldások kialakítására is. 

Berántotta a mozgólépcső az egyéves kisfiú ujjait - videó

Nagyvilág2018.05.26, 08:40

Berántotta egy egyéves kínai kisfiú ujjait egy pláza mozgólépcsője. A szülei hagyták, hogy egyedül játsszon alig pár évvel idősebb testvérével.

Mégsem épülhet pláza Óbudán

Gazdaság2018.05.10, 17:31

Az óbudai plázaberuházás a jelenlegi formájában biztosan nem fog megvalósulni, mivel nincs érvényes építési engedélye – mondta Szatmáry Kristóf kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztos a Világgazdaság online kiadásának csütörtökön, arra a szerdai bejelentésre reagálva, hogy új bevásárlóközpont épülhet Budapest III. kerületében.

Római kori romok fölé épül az új budapesti pláza

Gazdaság2018.05.09, 13:35

Új bevásárlóközpontot épít a német ECE - amely többek között az Örs vezér téri Árkádot is üzemelteti - az óbudai Szentendrei út és Bogdáni út kereszteződésénél. A 170 üzletes pláza 2021 végén nyithat meg.

Halálos tűz egy többemeletes moszkvai bevásárlóközpontban

Nagyvilág2018.04.04, 18:45

Szerda délelőtt tűz ütött ki egy többemeletes moszkvai bevásárlóközpontban, amelyben főleg gyerektermékeket forgalmaztak. Az orosz TASS hírügynökség jelentése szerint egy ember életét vesztette a tűzvész miatt.

Bevásárlóközpont parkolójából akart kocsit lopni

Itthon2017.08.17, 16:18

Betörte az autó ablakát, beszállt a kocsiba, majd zavartan távozott, amikor a tulajdonos kérdőre vonta. Egy órán belül elkapták a férfit, aki autót akart lopni egy parolóból. Három napon belül pedig bíróság elé is áll. 

Óbudán nyílik hazánk első street food plázája

Travelo2017.10.12, 16:42

Óbudán nyílik hazánk első street food plázája

Fillérekért adta el a lopott telefonokat

Itthon2016.12.16, 09:38

13 három mobilt lopott el egy szegedi nő rövid idő alatt. A helyszín és a módszer mindig ugyanaz volt.

15 dolog, ami miatt utálom az év végét

She2016.11.27, 20:07

Mindig mindenki azzal jön karácsony és év vége küszöbén, hogy már megint elszállt egy újabb év, észre sem vettük, hogy elrepültek a hónapok. De esküszöm, idén TÉNYLEG a szokásosnál is gyorsabban tartunk a naptárban novembernél. Ez pedig több szempontból is sok idegeskedésre adhat okot. Már most, hetekkel az ünnepek előtt. Ilyenkor kicsit mindenkiből előjön a Grincs, és imádunk az alábbiakon puffogni. Már csak megszokásból is.

Egy lebontás előtt álló elhagyott pláza végnapjai

Life.hu2016.11.25, 14:09

Ha szeretsz kísérteties, elhagyatott épületeket nézegetni, akkor Seph Lawless sorozatát imádni fogod. A fotós posztapokaliptikus képein egy évek óta üresen álló amerikai pláza végnapjai elevenednek meg.

Amikor a vásárlás rémálommá válik – Történetek azokról, akik kiborultak a plázában

Life.hu2016.11.18, 11:52

Az emberek legtöbbje pozitívan gondol a plázákra, hiszen egy csomó dolgot el tudunk intézni egy helyen, rengeteg üzletbe be tudunk menni, akár csak magunknak keresünk valamit, vagy ajándékvásárlásról van szó. De van, amikor a plázában is elszabadul a pokol.

Gyűlölök vásárolni! És erre 15 nagyon jó okom van.

She2016.11.09, 11:18

Coco Chanel szerint a nők G-pontját a "shopping" szó végén kell keresni. Hát akkor én ezek szerint frigid vagyok. Ami a shoppingolást illeti, a hideg veríték ver ki, amikor elszakad, kiszakad, vagy elkopik valamelyik ruhadarabom. Mert akkor nincs mese, menni kell a plázába...

Gazdát cserélt a zágrábi pláza

Gazdaság2016.11.08, 11:21

Hatévnyi sikeres vegyesvállalati együttműködés után, a Gránit Pólus/Heitman tulajdonosi kör 235 millió euróért eladta a zágrábi Arena Centar bevásárlóközpontot valamint az épülethez tartozó fejlesztési telkeket a New Europe Property Investments PLC-nek. A NEPI komoly potenciát lát Horvátország egyik legnagyobb kereskedelmi központjában.

Bezárja hat magyarországi üzletét a 132 éves cég

Gazdaság2016.11.08, 12:11

Hat magyarországi üzletét akarja bezárni a Marks & Spencer. A cég 1992 óta van jelen Magyarországon. A cég azt javasolja magyarországi munkavállalóinak, hogy üljenek le egyeztetni. A Marks & Spencer egyébként ma világszerte körülbelül 2100 munkatárssal kezdte meg az egyeztetést, beleértve a 129 magyarországi munkatársat is. A M&P a franchise felé nyit. 

Top 5 bevásárlóközpont, ami felér egy művészi alkotással

Life.hu2016.05.21, 22:14

Ha a kozmopolita hangulatra, a legújabb trendekre és az innovatív építészeti megoldásokra gondolsz, Európa az egyetlen hely, ami szóba jöhet. Párizs, London és Milánó a divat fellegvárai, így nem meglepő, hogy az öreg kontinens több tekintetben is úttörőnek számít a bevásárlóközpontok történetében. Ezek a kereskedelmi komplexumok nemcsak lenyűgöző üzletekkel és változatos éttermekkel, hanem számtalan szórakozási lehetőséggel is csábítják az ideérkezőket. Íme, a legjobbakból egy válogatás!

Még van kibúvó a vasárnapi újranyitás alól

Gazdaság2016.04.19, 16:45

Úgy tűnik hiába aggódnak a női munkaerőt foglalkoztató bérlők a bevásárlóközpontokban, nem kapálódzhatnak nagyon a vasárnapi nyitás ellen. A boltnyitás miatti jogszabályváltozás két területet érint, a kereskedelmet és a munkatörvénykönyvét. Még egy kis idő van, amíg vasárnaponként zárva tarthatnak a plázákban az üzletek, de május 8-dika után a nem kereskedelmi tevékenységet, hanem szolgáltatást nyújtó fodrászoknak vagy ruhatisztítóknak is ki kell nyitni vasárnap.

A bérlők frászban vannak a vasárnapi nyitás miatt

Gazdaság2016.04.19, 12:02

Bezárástól tartanak azok az üzlettulajdonosok, akik a plázákban lévő nem kereskedelmi tevékenységet folytató üzleteiket nem akarják kinyitni vasárnaponként. Vannak olyanok, akik megszokták és megszerették a vasárnapi boltzárat, féltik az alkalmazottaikat, de nem mernek szembemenni a bevásárlóközpontok vezetésével, mert azonnal szerződést bontanának velük. 

Hihetetlen! Egy nő 18 métert zuhant, egy franciaágyban landolt

Life.hu2016.02.10, 17:30

Ilyen még a mesékben is ritkán történik: egy manchesteri nő 18 métert zuhant, és egy franciaágyba pottyant. Szerencsésen, kisebb sérülésekkel megúszta.

Sikítozva nyílt meg a szombathelyi H&M

Itthon2015.11.30, 14:37

Újabb boltot nyitott ma a H&M ruházati üzletlánc, ezúttal Szombathelyen. Ahogy az lenni szokott, a parkolók megteltek, hatalmas volt a tülekedés. Voltak, akik sikítoztak az örömtől.

16 nap múlva vége a vásárlásmentes vasárnapoknak

Gazdaság2015.11.13, 14:30

November 15-én vasárnap is több boltban lehet majd vásárolni. És hamarosan egy időre el is felejthetjük a vasárnapi boltzárat. Több CBA, Reál és Coop mellett a Sparnak is lesznek nyitva üzletei a hét utolsó napján.

Sokan csak enni járnak a plázákba

[origo] Gasztro2015.07.31, 11:10

Hiába a sok bolt és butik: minden harmadik ember csak étkezési céllal látogatja a bevásárlóközpontokat. 

Már az éttermek is bezárnak vasárnap

Gazdaság2015.05.18, 15:07

Egyre több plázában működő vendéglátós dönt úgy, hogy vasárnap nem nyit ki.

Felére esett a mozis plázák vasárnapi forgalma

Gazdaság2015.03.31, 11:44

A szokásos forgalom fele sem valósult meg a mozival rendelkező bevásárlóközpontokban azon a vasárnapon, amikor a zárva tartást elrendelő törvény miatt először nem nyitottak ki az üzletek.  

Tovább marad nyitva az Aréna Pláza is

Gazdaság2015.03.05, 15:43

Pénteken és szombaton 22 óráig várja vásárlóit a legnagyobb regionális bevásárlóközpont, írja közleményében a pláza.

Ezek a plázák tarthatnak nyitva vasárnap

Gazdaság2015.03.04, 15:42

Vasárnap is nyitva tart majd a bevásárlóközpontok többsége - mondta az MTI-nek a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége. A plázákban csak a 200 négyzetméternél nagyobb üzletek lesznek zárva.

Vérszívók és halak lakják az egykor népszerű plázát – New World Mall, Bangkok

Life.hu2015.02.17, 11:12

Bangkokban található az a négyszintes, lepusztult épület, melyet halak vettek birtokukba. 

Különleges elbánást kérnek a plázák a vasárnapi boltzár miatt

Gazdaság2015.02.13, 08:18

A plázák is hosszabb nyitvatartási idővel válaszolnak a vasárnapi pihenőnapot előíró jogszabályra.

Dubajban építik a világ legnagyobb plázáját

Travelo2017.12.06, 17:51

A földkerekség legnagyobb bevásárlóközpontját akarják felépíteni Dubajban egy valóságos külön, klimatizált város részeként, amely a tervek szerint évi 180 millió látogatót vonzana a Perzsa-öböl mentén fekvő városállamba.

Május végéig költözniük kell a trafikoknak

Gazdaság2014.05.22, 09:45

Május 30. után jelentősen változnak a nemzeti dohányboltok létesítésére, illetve működtetésére vonatkozó szabályok – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Van élet a plázán kívül is

Gazdaság2014.04.29, 18:06

Bútorboltot, cipőszalont vagy baba-mama boltot nyitna Budapesten? A profilhoz illő helyválasztás kulcsfontosságú. Korábban egyszerű volt a képlet: csak a plázákban lehetett érdemi forgalmat elérni, de ma már gondos előkészítéssel ki lehet merészkedni a belváros egyes pontjaira is.

Mire jó a közösségi média a plázáknak?

Gazdaság2014.04.05, 11:21

A kiskereskedelem glamúrvonala a csillogó bevásárlóközpont. A borsos bérleti díjat simán feledtetik a nyilvánvaló előnyök, a magyar nyelv egyik legbizarrabb szava, a „plázázás” még mindig széles tömegeknek valódi program, az ajándékozós ünnepek előtt pedig itt válnak rendszeres visszaesővé a bankkártyáink hosszú hetekre.

Hatalmas űrhajóalakú plázát adtak át Szöulban

Travelo2017.10.16, 12:20

A világ legnagyobb szabálytalan alakú épületét adták át pénteken Szöulban. Az önkormányzat reméli, hogy a bevásárlónegyedben álló, több múzeumot, előadótermet és konferencia-központot magába foglaló, űrhajóformájú pláza a város emblémájává válik.

Bombariadó volt a Mammutban

Life.hu2014.01.15, 16:27

Szerdán dél körül bombariadó miatt kiürítették a budai bevásárlóközpont mindkét épületét. A rendőrség lezárta az épületek közötti Lövőház utcát - tudta meg az origo.hu.

Kovács Patrícia már plázában is szoptatna

Life.hu2014.01.10, 16:39

Az anyaság alaposan megváltoztatta a színésznő gondolkodását, aki már kevésbé szívbajos.

Fejüket fogják a trafikosok

Itthon2013.11.29, 18:58

Egy napja gondolkodnak a plázás és benzinkutas tarfikosok, mihez kezdjenek azok után, hogy alig fél év működés után a kormány bejelentette, menniük kell az eddigi helyükről, mert túl sokan vásároltak náluk. Nyereséget eddig nem láttak, és azt sem tudják, hol folytassák, mert a jó helyek már mindenhol elkeltek. Orbán Viktor barátjának barátainak viszont nincs mondanivalójuk arról, hogy kiteszik őket a trafikjukból.

Fekete Péntek - halálos áldozatokkal

Life.hu2013.11.29, 09:18

Néhány órája (helyi idő szerint csütörtök este) nyitottak az üzletek Amerikában a Fekete Pénteken, és az  eddigi évekhez hasonlóan valószínűleg most is lesznek áldozatai az  eseménynek.

Elbúcsúzhatnak a vasárnapi pótléktól a plázák dolgozói

Gazdaság2013.11.28, 11:15

Megváltoztak a vásárlási szokások, a boltok a plázákban vasárnap is működő vállalkozásoknak minősülnek, így nem jogosultak a pótlékra a Kúria döntése szerint. A kereskedelmi érdekképviseleti szervezetekeket meglepte az ítélet.

Pénz nincs, plázulás van a Kökinél

Itthon2013.11.17, 08:18

Árulják Budapest egyik legújabb plázáját, a tulajdonos ugyanis becsődölt. A boltosokat nem érdekli, ki a főnök a plázában, amíg jönnek a vevők, azokat pedig csak úgy árasztja magából a közeli metróállomás. A nyugdíjasok ugyan néha eltévednek a labirintusban, a fiatalok pedig a Zarát hiányolják, két év alatt mégis mindenki megbarátkozott a külvárosi plázával. 

Lövöldözés egy amerikai plázában

Nagyvilág2013.11.05, 10:18

Kitört a pánik, de szerencsére nem sérült meg senki. 

Több tucat embert lelőttek egy kenyai plázában

Nagyvilág2013.09.22, 00:06

Akár harminc áldozata is lehet egy szomáliai fegyveresek által elkövetett támadásnak Kenya fővárosában. Állítólag a nem muszlim lakosokra vadásztak, a hatóságok bekerítették őket.

Egyre több pláza épül Európában

Gazdaság2013.08.02, 15:14

Egyre több bevásárlóközpont épül Európában. A legaktívabbak a kelet-európai országok és Törökország. Isztambulban ma 37 áruház épül.

A plázastop ellenére gigapláza épülhet Óbudán

Gazdaság2013.07.31, 11:49

Felmentést kapott a plázastop alól a német ECE terve, hogy 55 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontot építsen a Szentendrei és a Bogdáni út sarkára - írja a Figyelő Online. A beruházás három éven belül megvalósulhat.

Szörnyethalt egy férfi a debreceni Fórum plázában

Life.hu2013.07.20, 20:07

Haláleset történt a debreceni Fórum Bevásárlóközpontban. Egy idősebb férfi átesett a második emeleti korláton és a mélybe zuhant.

Strandolhat a plázában

[origo] utazás2013.07.11, 15:11

Különleges strand várja a látogatókat júliusban a budapesti Corvin Plazában: a térhatású medencében csobbanni ugyan nem lehet, ám mellette napernyők alatt lehet szürcsölni a koktélokat.

Kipofozzák a plázákat

Gazdaság2013.04.29, 15:05

Több első generációs bevásárlóközpont újult meg az elmúlt években, a plázák tulajdonosai megpróbálnak alkalmazkodni a vevők változó igényeihez. A trend különösen Budapesten markáns, a Mammutban, a MOM Parkban és a Pólus Center is történtek változások.

Vadássz a leárazásokra Londonban!

Life.hu2013.01.22, 21:45

Bár a nagy leárazások első hulláma már a karácsonyt követő napokban, illetve január elején lefutott, még a hónap végén is érdemes a londoni üzletekben kutakodni, hiszen szemérmetlenül jó ajánlatokra bukkanhatsz.  

A nagyok megúszták a plázastopot

Gazdaság2012.11.05, 08:14

Hiába él egy éve az a törvény, amelynek alapján 300 négyzetméternél nagyobb áruházat csak a plázabizottság és a nemzetgazdasági miniszter engedélyével lehet építeni, a legtöbb elutasítást a 2 és 4 ezer négyzetméter közötti tervek kapták. Aki uniós pályázattal épít plázát, az eddig megúszta a plázastopot.

Leszakadt az Aréna pláza mennyezete

Archívum2012.10.28, 18:16

Közel kétszáz négyzetméteren szakadt le a mennyezet az Aréna plázában - számolt be a Blikk egyik olvasója a bulvárlapnak. Csak a kora reggeli óráknak köszönhető, hogy nem történt baleset.

Leszakadt az Aréna pláza mennyezete

Itthon2012.10.28, 18:15

Nincs hivatalos álláspont a történtekről, személyi sérülésről nem jött információ.

Tűz miatt ürítették ki a Debrecen Plazát

Itthon2012.09.26, 21:39

Tűz miatt kellett kiüríteni szerda este a Debrecen Plazát, ahol kigyulladt a mozi gépterme. A tüzet az automata berendezés eloltotta, senki nem sérült meg, de a plázát ellepte a füst.

Az emberek harmada csak flangál a plázákban

Gazdaság2012.08.29, 11:28

Valamivel több nő, mint férfi jár plázákba egy kutatás szerint, a plázák látogatói átlagosan hétezer forintot költenek, egyharmaduk azonban egyáltalán nem vásárol semmit, csak nézelődik.

Ullmann Mónika fél órát zokogott egy plázában

Life.hu2012.07.25, 20:46

A színésznő próbálja tudatosan nevelni kamasz fiát, és megtanítani arra, hogy nem mindig kell megvenni valamit csak azért, mert van rá pénzünk. Ullmann Mónika nem jár plázákba és a bio élelmiszereket részesíti előnyben. Erről és sok minden másról is mesélt még egy kávé mellett Szily Nórának.

Moszkvai fantomplázát finanszírozott az Eximbank

Gazdaság2012.05.31, 09:06

Az állami tulajdonban lévő Eximbank összesen 124,2 millió euró hitelt adott egy offshore cégnek és a Harcon Zrt.-nek egy moszkvai pláza építéséhez. A pláza végül nem épült meg, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feljelentést tett.

Átment a plázastop a parlamentben

Gazdaság2011.11.29, 08:30

Januártól három évig tilos lesz plázát építeni Magyarországon, ez alól a kormány delegáltjainak véleménye után csak a nemzetgazdasági miniszter adhat majd felmentést.

Mobiljukon át figyelhetik a vásárlókat a plázákban

Techbázis2011.11.25, 14:37

Több amerikai, de néhány európai bevásárlóközpontban is használnak olyan megfigyelőrendszert, amely a vásárlók mobiltelefonjai által kibocsátott jelek alapján monitorozza az emberek mozgását, így nyomon lehet követni azt, hogy miként mozogtak az áruházban - számolt be a CNN amerikai hírcsatorna internetes hírportálja.

Steiner Kristóf: Shoppingolni menő, imádkozni gáz?

Life.hu2011.11.11, 23:37

Néhány évvel ezelőtt Budapest utcáin ballagva gyakran hallottam a hátam mögött összesúgni az embereket. Jobb esetben "Te, ez az az izé!" volt a reakció, de persze gyakran kaptam meg az "Ez az a buzi!" kitüntetést is. Manapság pedig egyre népszerűbb, hogy egész egyszerűen agymosottnak neveznek. Egy szekta tagjának, egy new age propaganda áldozatának. Mert ítélkezni a spiritualitás kérdésében is sokkal könnyebb, mint kérdezni, nyitottnak lenni, elfogadni, "ne adj Isten" befogadni.

Jön a plázastop és a hároméves szakiskola

Gazdaság2011.11.10, 12:21

Három év alatt plusz ötmilliárd forintot szán a kormány a vasúti dolgozók bérének emelésére - többek között erről is döntött a kormány szerda esti ülésén, amelyről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót. A kormány bevezeti a 300 négyzetméter fölötti kereskedelmi építmények építési tilalmát, azaz a plázastopot, amely alól a kormány delegáltjainak véleménye után a nemzetgazdasági miniszter adhat felmentést. Indul a szakképzés új rendszere is, rövidebb lesz a tanulmányi időszak, több a gyakorlat, és átalakul a képzési jegyzék.

A plázastopról és az ebadóról tárgyal a parlament

Itthon2011.10.04, 15:27

Folytatódik a parlamentben a plázastopról szóló LMP-s javaslat általános vitája, tárgyalják a képviselők a PSZÁF tavalyi évi jelentését, valamint a bevásárlóközpontok és hipermarketek építésére vonatkozó korlátozást is.

Fél óránál többet csak a nők hajlandók utazni egy plázáért a GfK szerint

Gazdaság2011.09.27, 14:47

A GfK Hungária felmérése szerint a magyar vásárlók többsége nem hajlandó harminc percnél többet utazni egy bevásárlóközpontba. Az átlagosnál többet utaznának a nők, illetve azok, akik ritkán keresnek fel plázákat.

Az uzsorások büntetéséről tárgyal a parlament

Itthon2011.09.27, 07:57

Az üzletszerűen elkövetett uzsorázás öt évig terjedő büntetéséről, valamint a plázaépítési moratóriumról tárgyal kedden a parlament. A leghősiesebb város címét kaphatja meg Szigetvár.

A kisboltok népszerűbbek, mint a plázák a GfK felmérése szerint

Gazdaság2011.08.17, 13:31

Főként a fiatalok, a magas jövedelműek és a diplomások vásárolnak plázákban, a magyar lakosság nagy része azonban nem bevásárlóközpontokban vásárol - derül ki a GfK Hungária legfrissebb felméréséből. A kutatás szerint ötből két magyar inkább mellőzi a plázákat.

Plázacicák szenvednek az új sorozatban

Tévé2011.07.30, 12:05

A LifeNetwork új sorozatában sokat költekező, vásárlási mániában szenvedő lányokat okítanak visszafogottságra.

Plázastoppal segítené a kisebb üzleteket a kormány

Gazdaság2011.06.09, 09:50

Felfüggeszthetik az újabb plázaépítéseket, és akár már az év végére elfogadhatja a parlament a bevásárlóközpontok engedélyezését újraszabályozó törvényt. A bevásárlóközpontok szövetségének főtitkára szerint az elképzelés nemcsak a kereskedelmet, de az építőipart is visszavetné.

A Köki Terminál bevásárlóközpont ősztől várja a vásárlókat

Gazdaság2011.05.18, 19:38

"Nincsenek párhuzamos, átláthatatlan útvesztők." Szeptemberben nyílhat meg a bevásárlóközpontként és közlekedési csomópontként is funkcionáló Köki Terminál. A kulcsátadó ünnepségen jártunk.

Három pláza nyit idén a fővárosban

Ingatlan2011.01.14, 08:30

Idén három pláza nyílik Budapesten, ezzel újabb 90 ezer négyzetméterrel bővül a fővárosi bevásárlóközpontok piaca - írta a Világgazdaság.

5+1 tipp karácsonyi bevásárlás túléléséhez

Karácsony2010.12.13, 09:59

Ha már nem tudjuk elkerülni a bevásárló-központok látogatását, jó, ha nem felkészületlenül vonulunk hadba: a következő módszerek jelentősen megkönnyítik a viszontagságos órák túlélését.

Előző
  • 1
  • 2
Következő