Pénzügyminisztérium
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- államháztartás
- költségvetés
- adó
- GDP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megszűnhet a borítékos rendszer az egy százaléknál
A pénzügyi tárca elkészítette, és hamarosan a kormány elé terjeszti az adózói felajánlások módosításáról szóló törvényjavaslat szövegét. A tervezet szerint megszűnhet a jelenlegi borítékos rendszer, a rendelkező nyilatkozat ugyanis az adóbevallási nyomtatvány részét képezi majd.
Veres: 2009-re háromszázalékos hiány
Új költségvetési szabályokat kíván kialakítani 2009-től a Pénzügyminisztérium, amely előtt már 2008-ban pozitív elsődleges költségvetési egyenleget határozna meg, maximalizálná az ország GDP-arányos adósságrátáját és az önkormányzatok eladósodását, valamint középtávú kiadási plafonokat állítana fel - mondta Veres János a Magyar Iparszövetség (OKISZ) közgyűlésén.
Katona Tamás: 2008-tól jön az ingatlanadó
A kormány 2008-tól bevezeti az ingatlanadót, az erről szóló törvényjavaslatot pedig jövő év tavaszán nyújtja be az Országgyűlésnek - mondta Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára. Elmondása szerint az adó a lakóingatlanokra, illetve a tervek szerint az átlagnál, vagyis a 9,5 millió forintnál értékesebb ingatlanokra vonatkozik majd.
Áfacsaló kormánytagról beszél az MDF
Lapinformációk szerint áfacsalást követett el egy kormánytag, ezért az MDF magyarázatot vár Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől - mondta Hock Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese szombaton a Pénzügyminisztérium épülete előtt tartott sajtóértekezletén.
Májusra 41 milliárdos hiányt várnak
Alacsonyabb lesz az első félévi államháztartási hiány a korábban prognisztizáltnál. A lakossági fogyasztás is a vártnál kevésbé esik vissza.
Sok céget eladhat az állam
Folytatódik az állami tulajdon értékesítése, eladó lesz egyebek mellett a Szerencsejáték Zrt., a Nemzeti Színház Zrt. és a Tokaj Kereskedőház - derül ki a hatályos privatizációs törvény és a Pénzügyminisztérium honlapján közzétett törvénytervezet összehasonlításából.
Simor sz�k�ten� a monet�ris tan�csot
Egy Magyarorsz�g m�ret� orsz�gban a jegybanki alapkamatr�l hat�roz� monet�ris tan�cs optim�lis l�tsz�ma 5-7 f� - �ll Simor Andr�snak, a Magyar Nemzeti Bank eln�k�nek t�ziseiben, melyeket a P�nz�gyminiszt�rium �s a Magyar Nemzeti Bank "�t az eur�hoz" c�m� cs�t�rt�ki konferenci�j�n ismertetett.
Jövőre minden második vonat megszűnhet
Biztos, hogy tovább csökken jövőre a vonatok száma, de csak egy hónap múlva derül ki, hogy hány mellékvonalat törölnek véglegesen a 2008-as menetrendből. Amennyiben a Pénzügyminisztérium 88 milliárdra szűkíti a cég büdzséjét, akkor minden második vonatot törölni kell. A MÁV Zrt. öt javaslatot tett le a szaktárca elé, de ilyen drasztikus csökkentést egyik sem tartalmaz - tudta meg az [origo].
Alacsonyabb hiánnyal számol a kormány
A kormány az 6,8-ról 6,6 százalékra csökkentette az államháztartás 2007. évi hiány előrejelzését a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyítva. A tavalyi, már egyeztetett előzetes ESA'95-ös hiányt pedig 9,2 százalékra módosította a korábban közölt 10,1 százalékról. Az inflációs előrejelzést ugyanakkor megemelték.
Többet füstölünk legálisan
A cigaretta jövedéki adója és így az ára is folyamatosan emelkedik, a termék legális forgalma viszont évről évre nő, köszönhetően az árversenynek, a kiszámíthatóbb adópolitikának és a határok szigorúbb ellenőrzésének - írja a Napi Gazdaság.
Elmarad az unióstól a magyar növekedés
Az idén a bruttó hazai termék (GDP) 2,8 százalékkal, jövőre 3,2 százalékkal nő, az infláció átlagos mértéke 2007-ben 6,8 százalék lesz - ismertette Palócz Éva, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Zrt. vezérigazgatója az intézet prognózisát csütörtökön.
Kevesebb a vártnál az államháztartási hiány
A Pénzügyminisztérium (PM) kedden délután teszi közzé az államháztartás márciusi előzetes adatait. A PM márciusra önkormányzatok nélkül 373,1 milliárd forint pénzforgalmi hiányt vár, az első negyedévre 786,2 milliárd forintot.
Kedvezőbb a vártnál az államháztartás hiánya
Márciusban és az első negyedév egészében a prognózisnál kedvezőbben alakult az államháztartás helyzete. Az önkormányzatok nélküli hiány 349,3 milliárd forint lett 2007 márciusban, szemben a korábban prognosztizált 373,1 milliárd forinttal - közölte az előzetes adatot a Pénzügyminisztérium.
Dől a járulék az államkasszába
A társadalombiztosítás a tavalyinál közel 78 milliárd forinttal nagyobb járulékbevételt könyvelhetett el az év első két hónapjában - derül ki a Pénzügyminisztérium által közölt adatokból. A többletet a járulékemelések mellett a szigorú ellenőrzések okozták, ám a megugró infláció is kivette a részét a terv teljesüléséből.
A PM hallgat Kóka adóbejelentéséről
A gazdasági és a pénzügyi tárca azt javasolja a kormánynak, hogy ne vezessék be az elvárt adót és semmilyen új adónemet, az adóbevallási és ellenőrzési eljárások átalakításával, fokozásával érjék el a kívánt célt - mondta Kóka János. A bejelentés érdekessége, hogy Kóka a pénzügyi tárcát is az ellenzők közé sorolta, a Pénzügyminisztérium sajtóosztályán azonban az [origo] megkeresésére azt mondták, hogy a szerdai kormányülésig nem kommentálják ezt a hírt.
Egymillió eurót hozott a szén-dioxid-aukció
Elkelt a hétfői szén-dioxid-árverésen a Pénzügyminisztérium (PM) által felkínált teljes mennyiség. A felajánlott 1 177 500 kibocsátási egység egységenként 0,88 eurós áron kelt el, összességében 1,036 millió euró (jelenlegi árfolyamon mintegy 256 millió forint) állami bevételt hozott - közölte a PM az árverést követően.
Nincs napirenden a forintsáv eltörlése
Az elmúlt hónapokban tapasztalt kedvező folyamatok voltak a jellemzőek a magyar államháztartásra februárban is, így a 216,9 milliárd forintos deficit 40 milliárddal lett jobb a vártnál - mondta Tátrai Miklós, a PM államtitkára kedden sajtótájékoztatón. Ennek hatására lefelé módosítják a hiányterveket. Az árfolyamsáv eltörlése pedig nincs napirenden - mondta el Kovács Álmos.
Ismét szén-dioxid-kvótát értékesít az állam
Értékesítésre kínálja a tulajdonában lévő csaknem teljes szén-dioxid-kibocsátási egységmennyiséget a Magyar Állam. Az összesen 1 177 500 darab szén-dioxid-kvóta aukciós értékesítésére 2007. március 26-án és szükség szerint március 29-én kerül sor - olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.
A vártnál kedvezőbb az államháztartás helyzete
Az előre jelzettnél 40 milliárd forinttal alacsonyabb lett az államháztartás februári hiánya - közölte az előzetes adatot a Pénzügyminisztérium kedden.
A kormány nem enged a ferihegyi fejlesztésekből
Egyelőre nem tudni, milyen következménnyel jár, hogy a Pénzügyminisztérium nem járul hozzá a Ferihegyi repülőtér fejlesztési programjának átütemezéséhez. A Budapest Airport jelenlegi és jövőbeli tulajdonosai azért próbálnak engedményeket elérni, mivel az átadás-átvétel lassítja a ferihegyi fejlesztéseket.
Bemondással a gépjárműadó ellen
Többféle gondjuk van a helyhatóságoknak a gépjárműadó kivetéséhez szükséges adatbázissal, ezért késni fog az értesítés, a tulajdonosok egy része pedig egyéb költségre is számíthat. Némely önkormányzat egymással egyeztetve próbál úrrá lenni az adatszolgáltatási káoszon.
Túlteljesítenek az adózók
Teljesen összezavarodtak az adózók, januárban olyan adókat is befizettek, amiket egyáltalán nem kellett volna - írja a Napi Gazdaság a Pénzügyminisztérium beszámolójára hivatkozva. A tárca viszont közleményben cáfolta a következtetéseket.
Lefelé módosította a negyedéves hiányt a PM
Kedvezőbben alakult a vártnál a januári államháztartási hiány, a deficit 196,1 milliárd forint volt. Mivel adókból és járulékokból több bevétel folyt be, a PM az első negyedévre tervezett hiányszámot is lefelé módosította. A minisztérium 251,2 milliárd forintos hiányt vár februárra, amely a bruttó hazai termék (GDP) 1 százaléka. Tátrai Miklós államtitkár elmondta: lesz ingatlanadó 2008-ban, de másik adónemet váltanak ki vele.
Nyertek a jogvédők a Pénzügyminisztérium ellen
Jogerősen pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet a Pénzügyminisztériummal szemben, így a tárca nem hivatkozhat sem üzleti titokra, sem prognózisra, közölnie kell, hogy mi növelte 100 milliárd forinttal a hiányt a 2006-os költségvetés féléves adataiban.
A várakozásoknál jobb az államháztartás hiánya
Januárban alapvetően a prognózisnak megfelelően alakult az államháztartás helyzete, a hiány azonban mintegy 30 milliárd forinttal kisebb lett a vártnál - közölte előzetes adatok alapján a Pénzügyminisztérium kedden.
A vártnál kedvezőbb a 2006-os hiány
Kedvezőbben alakult a vártnál a 2006-os évi államháztartási hiány. A deficit a GDP 8,7 százalékát tette ki 2006-ban, ez 7 milliárd forinttal kevesebb a számítottnál. Tátrai Miklós, a pénzügyminisztérium államtitkára szerint már érezhetőek a kormány második félévben tett intézkedéseinek kedvező hatásai.
Ismét kisebb a vártnál az államháztartási hiány
Az év utolsó hónapjában és 2006 egészében is kisebb lett az államháztartás hiánya az előre jelzettnél. Ettől függetlenül az államháztartás szempontjából fekete volt a tavalyi év.
Hat miniszternek oszt jutalmat Gyurcsány
Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos, Gráf József földművelésügyi miniszter, Kiss Péter munkaügyi miniszter, Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Hiller István oktatási miniszter, Molnár Lajos egészségügyi miniszter és Veres János, a Pénzügyminisztérium vezetője kap év végi jutalmat - döntött a miniszterelnök. A 600 ezer és 1,2 millió közti jutalmat van, aki nem veszi fel és olyan is akad, aki jótékonyságra használja. A kormányfő döntését, hogy a reformok megvalósításában élen járó miniszterek pénzjutalmat kapnak, a Fidesz hevesen támadja.
Kisebb az államháztartás hiánya a vártnál
Az államháztartás hiánya - önkormányzatok nélkül - 191,5 milliárd forint lett novemberben. A Pénzügyminisztérium novemberi előrejelzése 230,4 milliárd forintos deficittel számolt.
Emelkednek a költségvetés kamatkiadásai
Kétszázmilliárd forintos többlet-kamatkiadást tartalmaz a következő négy évre a kormány által pénteken jóváhagyott konvergenciaprogram a szeptemberi változathoz képest, ám az államháztartás elsődleges egyenlege kedvezőbb lesz az eredeti, szeptemberi programban foglaltnál - áll a Pénzügyminisztérium honlapján közölt dokumentumban.
Módosították a konvergenciaprogramot
Magyarország külső finanszírozási igénye a GDP százalékában 2007-ben 3,6 százalék, 2008-ban 1,7 százalék lesz - áll a Pénzügyminisztérium által pénteken közzétett módosított konvergenciaprogramban, ami némileg kevesebb a szeptemberben rögzített 4,2, illetve 2,2 százaléknál.
A költségvetés módosításáról vitázik az OÉT
A költségvetés módosítása a fő témája az Országos Érdekegyeztető Tanács szerdai ülésének. Az OÉT először október végén tűzte napirendjére a költségvetést: akkor annyi volt bizonyos, hogy a munkavállalók nem fogadják el a konvergenciaprogramot. A kormány, a munkaadók és a munkavállalók ugyanakkor folytatják a minimálbér összegéről megkezdett vitájukat is. Olvassa élő tudósításunkat az ülésről!
Kisebb a vártnál az októberi hiány
Tízmilliárd forinttal kevesebb volt a vártnál az államháztartási hiány októberben. A deficit 52,4 milliárd forint, szemben a 62,8 milliárd forintos korábbi, pénzügyminisztériumi prognózissal. A PM szerint a folyamatok kedvezőek, azonban továbbra is tartják magukat a 2006-ra jósolt 10,1 százalékos GDP-arányos hiányprognózishoz.
M�g az id�n �rt�kes�tik az �llami Mol-pakettet
Az �llami Privatiz�ci�s �s Vagyonkezel� Zrt. (�PV) m�g az id�n �rt�kes�ti a tulajdon�ban l�v� 1,73 sz�zal�knyi Mol-r�szv�nycsomagot - k�z�lte a P�nz�gyminiszt�rium a Budapesti �rt�kt�zsde honlapj�n szerd�n. A r�szv�nyek tervezett �rt�kes�t�s�bena HVB Bank �s az Inter-Eur�pa Bank is r�szt vesz majd.
A tavalyi másfélszerese a költségvetés hiánya
Az államháztartás- önkormányzatok nélküli - hiánya októberben 52,4 milliárd forint volt, az első tíz havi pénzforgalmi deficit 1509,6 milliárd forintot tett ki, az éves előirányzat 86 százalékát - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az előzetes számok alapján kedden.
Szakmai befektet�� lesz az FHB
Szakmai befekt�nek adja el az �llam az FHB Jelz�logbank Nyrt. �llami tulajdonban �ll� t�bbs�gi r�szesed�s�t - k�z�lte kedden este a P�nz�gyminiszt�rium.
Hiába ködösített a 100 milliárdos tételről a PM
A Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet kérelmének helyt adva a bíróság úgy döntött, a Pénzügyminisztériumnak ki kell adnia az információt, hogy miből származik a féléves hiány számai közt szereplő, 100 milliárdos tétel. A PM előbb üzleti titokra hivatkozott, majd úgy érvelt, ez a szám csak becslés.
Az Államkincstárnál találtak helyet Katonának
Veres János pénzügyminiszter felmentette beosztásából Mohos Andrást, a Magyar Államkincstár elnökét kedden, utódja november elsejétől Katona Tamás - közölte a Pénzügyminisztérium.
Az államháztartás tavalyi hiánya 6,5 százalék
A kormányzati szektor maastrichti hiánya 2005-ben 1434 milliárd forint, a GDP 6,5 százaléka, ami közel 100 milliárd forinttal több az Eurostatnak tavasszal jelentettnél - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), miután az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat, elfogadta a magyar statisztikai intézmények (KSH, Magyar Nemzeti Bank, Pénzügyminisztérium) jelentését.
Gyurcsány elfogadta Katona Tamás lemondását
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a pénteken elfogadta Katona Tamás lemondását, ezért kezdeményezi a Pénzügyminisztérium államtitkárának tisztségéből történő felmentését. Katona Tamás azt követően ajánlotta fel a lemondását a kormányfőnek, hogy Gyurcsány Ferenc figyelmeztette őt a nyilatkozattételi fegyelemre, a kormányzati tisztviselőkkel szembeni elvárásokra. Elemzők szerint Katona távozása nem lesz hatással a forintra.
Tátrai Miklós lehet a PM új államtitkára
Veres János pénzügyminiszter Tátrai Miklóst, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkárát javasolja pénzügyi államtitkárnak - tájékoztatta közleményben a Pénzügyminisztérium pénteken az [origo]-t. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elfogadta Veres János javaslatát a Pénzügyminisztérium államtitkári posztjának betöltésére.
Pár napig nem gyűlésezik a Fidesz
Az elkövetkező három nap során biztosan nem lesz Fidesz-gyűlés a Kossuth téren. Ezt a csütörtöki rendezvény műsorvezetője jelentette be, de a közönség figyelmébe ajánlott több más eseményt. A főszónok Varga Mihály a nemrég a Pénzügyminisztériumból távozott államtitkárt nevezte a kormány egyetlen igazmondójának.
Sztrádaépítési hitel kerülhet a költségvetésbe
A Pénzügyminisztérium (PM) pénzforgalmi szemléletben - önkormányzatok nélkül - októberre 62,8 milliárd forint államháztartási hiányt vár - jelentette be Várfalvi István szakállamtitkár. Hozzátette, hogy a költségvetés várhatóan 2006-ban átvállalja a Nemzeti Autópálya (NA) Zrt. közel 350 milliárd forint összegű hitelét.
Katona Tamás: 2008-tól jön az ingatlanadó
A kormány 2008-tól bevezeti az ingatlanadót, az erről szóló törvényjavaslatot pedig jövő év tavaszán nyújtja be az Országgyűlésnek - mondta Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára. Elmondása szerint az adó a lakóingatlanokra, illetve a tervek szerint az átlagnál, vagyis a 9,5 millió forintnál értékesebb ingatlanokra vonatkozik majd.
Két évig nem nőhetnek a reálbérek
Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára kijelentette: a következő két évben nem nőhetnek a reálbérek - írja a Napi Gazdaság.
Két évig nem nőhetnek a reálbérek
A kormány által tervezett, jövő évi 2,2 százalékos GDP-növekedés igen konzervatív, némileg kisebb a kutatóintézetek prognózisánál, eszerint a következő két évben nem nőhetnek a reálbérek - jelentette ki Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
A vártnál erősebben lassul a növekedés
Lefelé módosította korábbi bruttó hazai termék (GDP) előrejelzését a Kopint-Datorg Zrt., az idén 4 százalékkal (a júliusi prognózis 4,3 volt), jövőre 2,8 százalékkal (3,0) nő a GDP, miközben a fogyasztói árak 2006-ban átlagosan 3,8 százalékkal, jövőre 5,8 százalékkal emelkednek - mondta Palócz Éva tudományos vezérigazgató-helyettes.
Mindenkit sújtana az ingatlanadó
Mindenkit ingatlanadóval sújt majd a kormány Magyar Nemzet birtokába jutott pénzügyminiszteri tervezet szerint. Az új adónemet 2008-ban vezetnék be. Egy 15 millió forint értékű lakás tulajdonosa évente 30 ezer forint körül fizetne az államnak. A Pénzügyminisztérium nem cáfolta a Magyar Nemzet értesülését, ugyanakkor közölte: egyelőre nincs döntés az új adónemről.
Cáfol a PM: Nincs újabb csomag
Hamisított dokumentumra hivatkoznak egyes keddi lapok a jövő évi költségvetés tervezésével kapcsolatban - közölte a Pénzügyminisztérium. A tárca szerint ezért hamisak és megalapozatlanok az azokra épülő politikai érvek is.
Biztos nem nő az étkezési utalványok összege
A Pénzügyminisztérium megerősítette azon értesüléseket, miszerint nem emelkedik az étkezési utalványok adómentes összege - írja a Napi Gazdaság.