pártpolitika
címke rss- kapcsolódó címkék:
- parlament
- Fidesz
- MSZP
- belpolitika
- Országgyűlés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Tizenegyszer sértett alkotmányt a parlament
Tizenegy esetben nem teljesítette határidőre az Alkotmánybíróság (Ab) határozatait a parlament. A legrégebbi, Ab által megállapított alkotmánysértő mulasztás a kisebbségek parlamenti képviseletével kapcsolatos: az Országgyűlés erről annak ellenére nem alkotott törvényt, hogy az Ab erre 1992. decemberig adott határidőt.
Vitázni fog mind a négy párt listavezetője
Nyílt levélben javasolta Gyurcsány Ferenc a parlamenti pártok elnökeinek, hogy két vitát tartsanak a választások előtt: egyet mind a négy párt miniszterelnök-jelöltjeinek részvételével, egyet pedig a két nagy esélyes között. A miniszterelnök javaslatát mindhárom párt elfogadta.
450 ezer aktivistát mozgósít a Fidesz
Mozgósító kampányba kezd a Fidesz. Schmitt Pál alelnök szerint 400-450 ezer aktivista segítségével mind a 8 millió választót el szeretnék érni. Kiderült az is, hogy az ellenzéki párt mind a 176 választókerületben bejelentette egyéni jelöltjét, s összesen több mint 1 millió 516 ezer ajánlószelvényt gyűjtöttek.
Három párt aláírta az etikai kódexet
Az MDF kivételével minden parlamenti párt aláírta a választási etikai kódexet, amelyet az liberálisok dolgoztak ki. Az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ vállalja, hogy betartja a törvényeket és nem tekinti háborúnak a kampányt. A demokrata fórum szerint az egész csak színjáték.
Fidesz-előnyt mért a Marketing Centrum
A Marketing Centrum közvélemény-kutatása szerint a Fidesz 44, az MSZP 41, az SZDSZ 6, az MDF 4 százaléknyi szavazatot kapna, vagyis a jelenlegi mutatók alapján három párt kerülne be a parlamentbe. A cég mandátumszámítást is végzett, e szerint a Fidesz 193, az MSZP 175, az SZDSZ 18 mandátumot kapna az új parlamentben, vagyis holtverseny alakulna ki a jobb- és a baloldal között.
Húsz percig tartott a rendkívüli ülés
Alig több mint húsz perc után véget ért a parlament Fidesz által kezdeményezett rendkívüli ülése, miután a szocialista frakció hiányában nem volt elegendő képviselő a határozatképességhez. A kormányoldal azzal érvelt, hogy a Fidesz pusztán kampánycélokra hívatta össze az Országgyűlést.
Gyurcsány két nagyobb vitát akar
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint két nagyobb vitát kellene tartani: egyet a négy parlamenti párt listavezetőjével, egyet pedig külön a két nagy párt kormányfőjelöltje számára. Ha a Fidesz belemegy ebbe, akkor az azt jelenti, hogy Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor kétszer fog vitázni a nyilvánosság előtt.
Csak a szocialisták hagyják ki a rendkívüli ülést
Gyurcsány Ferenc sem vesz részt a parlament szerdai rendkívüli ülésén, amely várhatóan határozatképtelenség miatt a napirend előtti felszólalások után véget is ér. A szocialista képviselők nem mennek be az Országgyűlésbe, a többi frakció azonban igen. Az SZDSZ elmegy, de még nem döntötte el, hogy megszavazza-e a napirendet.
Csak a szocialisták hagyják ki a rendkívüli ülést
Várhatóan Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sem vesz részt a parlament jövő szerdai, rendkívüli ülésén, amely határozat-képesség minden bizonnyal a napirend előtti felszólalások után véget is ér. A szocialista képviselők nem mennek be az Országgyűlésbe, a többi frakció azonban igen. Az SZDSZ még nem döntötte el, hogy megszavazzák-e a napirendet.
Már több mint ezer képviselőjelölt van
Tizenhét párt ezernél is több egyéniben és listán induló jelöltjét vette eddig nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság. A legtöbb jelöltből a salgótarjániak és a pásztóiak választhatnak: 8-8 politikus verseng a parlamentbe jutásért. Az ajánlószelvényeket március 17-ig lehet még gyűjteni.
Új arcokat tesz befutó listás helyre az SZDSZ
A korábbi évek gyakorlatával ellentétben most nem kapják meg az SZDSZ ügyvivői az országos lista első 12 helyét. Kuncze Gábor pártelnök szerint új arcok kellenek a befutónak számító listás helyekre, több nőt és több fiatalt akarnak a parlamentbe juttatni a liberálisok. Ahhoz persze, hogy a listáról bárki is bejusson, az SZDSZ-nek el kell érnie az ötszázalékos parlamenti küszöböt.
A lobbitörvény ősszel lép hatályba
Megjelent a lobbitevékenységről szóló törvény, amelyet a parlament februári utolsó ülésnapján fogadott el, és szeptember 1-jén lép hatályba.
Szerdán még egyszer összeül a parlament
Április 8-án ül össze az Országgyűlés rendkívüli ülése, hogy a Fidesz kezdeményezésére tárgyaljon az otthonteremtésről, a 14. havi nyugdíjról és a Nomentana-ügyben felállítandó vizságlóbizottságról.
Szili Katalin
Már hosszú ideje előkelő helyezéseket ér el a különböző népszerűségi listákon, amiben nyilván szerepet játszik, hogy igyekszik távol tartani magát a pártpolitikai csetepatéktól.
Lendvai Ildikó
Mióta Kovács László Brüsszelbe távozott, és ezzel kivonta magát a magyar pártpolitikából, azóta Lendvai Ildikó lett az a vezető MSZP-s politikus, akitől talán a leggyakrabban hallhatjuk azt a szót, hogy Fidesz.
Dávid Ibolya
A Magyar Demokrata Fórum elnöke, a parlamenti jelenlétéért harcoló part régóta egyetlen igazi kampányarca. 1999 óta tölti be a tisztségét, tavaly harmadszor választották újra.
Választási alapok
Országgyűlési képviselő két módon lehet valaki: vagy egyéni választókörzetből, vagy listáról lehet bekerülni a parlamentbe. Az alábbi cikkben bemutatjuk a választási rendszert, illetve azt, hogyan lesz a szavazófülkében leadott voksból képviselői mandátum.
Kóka János
A többi párt ifjú titánjával ellentétben, kifejezetten rövid pártkarrier áll mögötte, hiszen csak januárban lépett be az SZDSZ-be, és az sem volt sokkal korábban, hogy eldöntötte, pártpolitikával akar foglalkozni.
Átszervezte kampánycsapatát a Fidesz
Összevonta két sajtóosztályát és új szóvivőkkel folytatja a kampányt a Fidesz. A változtatásokat azzal indokolták, hogy mivel a parlamenti munka szünetel, nincs értelme párhuzamosan dolgoznia a szövetség, illetve a parlamenti frakció sajtóosztályainak, a régi szóvivők pedig más, fontos feladatot kaptak. Azt tagadták, hogy az átalakításnak köze lenne a párt számára rosszul elsült szerverügyhöz.
Szocialista túlsúly az elektronikus médiában
A szocialisták vannak túlsúlyban a tévék, és rádiók közéleti műsoraiban - írja a Népszabadság az ORTT vizsgálata alapján. Az adatokból kiderül, parlamenten kívüli pártnak nincs esélye, hogy a médián keresztül eljusson a választókhoz. Az összesítés szerint az MSZP 42,6, a Fidesz 36,1 százalékban szerepel a tévék közéleti műsoraiban.
Putyin négy pártelnökkel akar találkozni
Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy gondolta, hogy a magyar parlamentben nem egy, hanem négy párt van, ezért ezek vezetőivel kíván találkozni, méghozzá a rendelkezésre álló időkereten belül - állítja a külügyi szóvivő.
Gyurcsány újratárgyalná az ügynöktörvényt
Gyurcsány Ferenc szerint újra kell tárgyalni az ügynöktörvényt. A kormányfő szerint a tárgyalások alapja az a javaslat lehet, amelyet korábban elfogadott a parlament és amelyet adatvédelmi aggályok miatt alkotmányellenesnek talált az Alkotmánybíróság.
Átláthatóbbá tennék a képviselők díjazását
Kevesebb bizottságot, átláthatóbb képviselői fizetést és parlamenti törvény-tervezetet készített az új Országgyűlésnek a Szili Katalin vezette parlament. A törvény elkészítése legutóbb azután merült fel, hogy fiatalok röpcédulákat szórtak az ülésterembe, és kiderült: semmilyen szankciója nincs tettüknek.
Újabb jogsértéssel vádolja a Fideszt Csapody
A Fidesz törvénytelenül felhasználta az MDF tagnyilvántartását, s arra kérte levélben a demokrata fórum tagjait, hogy szavazzanak a Fideszre - állítja Csapody Miklós MDF-es képviselőjelölt. A megvádolt képviselő, Deák András elismerte, hogy levele eljutott az MDF-tagokhoz egy levele, amelyben azt írta, hogy az MDF kiesik a parlamentből, de szerinte "nem bűncselekmény kampányolni".
Rekordokat döntött a parlament
Soha annyi törvényt nem fogadott el a parlament, mint ebben a ciklusban. Az Országgyűlés az elmúlt négy évben a papírról áttért a számítógépre, az ellenzék jelöltjét választotta köztársasági elnökké, új miniszterelnököt választott, megtartotta minden idők legrövidebb, nyolcperces ülésnapját, és az elmúlt másfél évben minden hétfőn meghallgathatta Gyurcsány Ferencet.
Antikorrupciós szerveket is ígér az MDF
Kormányra kerülése esetén visszaállítaná az útalapot és másfélszeresére emelné a gyest az MDF. A parlamenti bekerülésért küzdő konzervatív párt választási programjában szerepel a 13. havi családi pótlék ismételt bevezetése, a kötelező kamarai tagság visszaállítása és az árfolyamnyereség-adó eltörlése. Ezen kívül, a határon túli magyaroknak külhoni állampolgárságot és minden településre csatornát ígér az MDF, amelynek ugyanakkor csekély az esélye arra, hogy meghatározó kormányerő legyen, a felmérések szerint ugyanis már jó ideje a parlamenti küszöb alatt van a támogatottsága.
Fidesz-többséget jósol a Századvég
A Századvég, a legutóbbi felmérésekre alapozott elemzése alapján arra jutott, hogy a Fidesz szerezne több parlamenti mandátumot, ha most lennének a választások. Az elemzésben négy lehetséges forgatókönyvet vázolnak fel, közülük csupán egy szerint kerülne be az SZDSZ a parlamentbe.
Nem vizsgálják Gyurcsány vagyonát
Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szemben, mert a parlament mentelmi bizottságának elnöke alaptalannak minősítette és elutasította az erre vonatkozó kezdeményezést.
A Fidesz jobban áll a Medián szerint
Nagyon lassan nő a részvételi hajlandóság a választáson, az eddigi kampány inkább a Fidesz, mint az MSZP híveit mozgósította - derül ki HVG által megrendelt február eleji, Medián-felmérésből. A lap szerint a választás kimenetele és a kisebb parlamenti pártok sorsa is kétesélyes.
Hiába hívhatja össze a Fidesz a parlamentet
Össze kell hívni a Fidesz által kezdeményezett rendkívüli ülést a 14. havi nyugdíj megtárgyalására. Azt azonban nem írja elő sem az alkotmány, sem a házszabály, hogy a napirendet el is kell fogadni.
Parlamenti pofozkodást ígér egy fantompárt
Mi leszünk az elsők, akik pofozkodni fogunk a parlamentben, visszaszívatjuk a politikusokat, és cirkuszt csinálunk az egész politikai életből - ígéri a Zöld Párt, amely már megkezdte a kopogtatócédulák gyűjtését. A figyelemfelkeltő ígéretek ellenére a szervezet igyekszik a háttérben maradni, még vezetőik nevét sem lehet tudni.
Puccsistának tartja Áder Gyurcsányt
A miniszterelnök a Fidesz "depresszió-kampányát" bírálta, míg a Áder János, a Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott, hogy Gyurcsány puccsal került a kormányfői székbe. Ebben a ciklusban utoljára vitatkoztak a parlamentben a pártok.
Leszavazta a 14. havi nyugdíjat az MSZP
Az MSZP-frakció nem támogatta a Fidesz törvényjavaslatát a 14. havi nyugdíjról, így nem is szavaznak erről a képviselők. A Fidesz szerette volna elfogadtatni javaslatát a választások előtti utolsó parlamenti ülésnapon, hogy az év végén a választások kimenetelétől függetlenül kapjanak egyheti járandóságot a nyugdíjasok. A szocialisták viszont azt mondták, hogy az általuk elindított nyugdíjkorrekciós program igazságosabb rendszert hoz létre.
Húsz törvénnyel búcsúzik a parlament
Utoljára ülésezik ebben a ciklusban az Országgyűlés. Legközelebb májusban, már az új összetételű törvényhozás ül össze.
Kétkamarás parlamentet szeretne a Centrum
Vasárnap tartotta programadó kongresszusát a Centrum Összefogás Magyarországért. A párt többek között kétkamarás parlamentet, egészségügyi reformot, valamint az állami hivatalok számának csökkentését ígéri.
Hatósági áras lesz a villamosenergia
Hatósági áras lesz a közüzemi célra lekötött villamosenergia termelői ára a parlament hétfő esti döntése értelmében, de ez nem lesz hatással a végfelhasználói, így a lakossági árra sem. A törvény módosítása a kihirdetést követő nyolcadik napon lép hatályba, ám az erőművek vezetői szerint nem hoz lényeges változást.
Előrehozott nyugdíjat ígér Gyurcsány
A már legalább két éve állástalan 55 év felettiek számára Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lehetővé tenné, hogy előbb nyugdíjba mehessenek. A kormányfő hétfőn a parlamentben még olyan új intézkedésekről beszélt, amelyekkel az idősebbek könnyebben juthatnának munkához. A Fidesz szerint a miniszterelnök kényszernyugdíjba akarja küldeni az állás nélkül maradt embereket.
Rövidebb munkaidőt ígér újra az MSZP
200 ezer új munkahelyet, egyenlő munkáért egyenlő bért, utakat, hidakat, mindennapos testnevelés órákat, új alkotmányt, alanyi jogú internetet, kisebb parlamentet, sajtószabadságot, a gyermekvállalási kedv ösztönzését ígéri az MSZP választási programtervezetében, amelyben a négy évvel ezelőttihez hasonlóan ismét szerepel a munkaidő rövidítésének terve is. A főleg általánosságokat tartalmazó dokumentum 45 pontban sorolja, mit ajánlanak a szocialisták a nemzetnek.
Megválasztották az OVB új tagjait
A képviselők túlnyomó többségének támogatásával a parlament hétfőn megválasztotta az Országos Választási Bizottság új tagjait.
Kismamákat, időseket juttatna munkához Gyurcsány
A gyermekes anyák és az 50 év felettiek munkához jutását segítené a kormány azzal, hogy foglalkoztatásuk esetén kevesebb tb-járulékot kellene fizetniük a cégeknek. Ezt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelentette be a parlamentben. A Fidesz szerint a javaslatok - részben legalábbis - visszalépést jelentenek a jelenlegi szabályozáshoz képest.
Ötszázalékos áfát javasol otthonteremtésre a Fidesz
Öt százalékra csökkentené a szociális lakásépítés és a magánlakások felújításának munkadíját a Fidesz. Ezt Orbán Viktor jelentette be vasárnap. Az ellenzéki pártelnök szerint pártja a jövő héten be is nyújtja a parlament elé az erről szóló határozatot.
Kampány kicsiben - Sárvár, 2006
Az [origo] úgy döntött, hogy a választási kampányt többek között egy konkrét választókerületet kiszemelve, annak eseményeit nagyítóval megfigyelve is követi, hogy hétről hétre bemutassa, hová fejlődik a választási kampány - kicsiben. Kisorsoltunk egyet az ország 176 egyéni választókerületéből (a random.org oldal véletlenszám-generátorát használva) és a véletlen választása a sárvári körzetre esett. Sorozatunk első részéből megtudhatja: a Vas megyei Sárvár hamarosan Lego-nagyhatalom lesz, hogy útjain évente tizenkétezer kamion dübörög keresztül, és azt is, hogy egy fogadós és egy banktisztviselő verseng majd a két nagy párt jelöltjekéént ...
Rendeznék a kisebbségek kedvezményes mandátumszerzését
A kisebbségek kedvezményes mandátumhoz jutásának rendezésre önálló képviselői indítványként törvényjavaslatot nyújtott be Mesterházy Attila, Teleki László szocialista, valamint Németh Zsolt és Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő - olvasható az internetes parlamenti információs rendszeren.
Kitüntették a búcsúzó Vasembert
Parlamenti Aranyéremmel tüntették ki Kropkó Péter triatlonistát: az elismerést Mandur László, az Országgyűlés alelnöke adta át a tavaly ősszel visszavonult Vasembernek. Az eseményen megjelent Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke is.
Elmarad a szerdára tervezett ünnepnap
Szerdán, február 1-jén a korábbi tervek szerint állami ünnepnap lett volna, a köztársaság napja. Az erről szóló törvényjavaslat szerint országszerte megemlékeztek volna az 1946. február 1-jén megalakult második Magyar Köztársaságról. A kormány terve a parlamentben megbukott, így törvény helyett egy néhány mondatos megemlékezés lett a tervezett állami ünnepnapból.
Szonda: kiélezett a harc a népszerűségi listán
Kiélezett a harc a népszerűségi listán a választási kampány főszereplői között - írja a Népszabadság. A parlamenti pártok fő jelöltjei, saját pártjuk híveinek körében kiemelt támogatással bírnak, ellenfeleik körében azonban lepontozzák őket - Dávid Ibolyát kivéve.
Az MFB lehet a magyar v�llalkoz�k bankja
A korm�ny a Magyar Fejleszt�si Bank "erny�je" alatt egys�ges int�zm�nyrendszert hozna l�tre, amely egyebek mellett a magyar v�llalkoz�k sz�m�ra hitelterm�keket biztos�tana, �s kezeln� az uni�s t�mogat�sokat. A fejleszt�si bankr�l sz�l� t�rv�ny m�dos�t�s�ra vonatkoz� javaslat legkor�bban a parlament k�vetkez� �l�sszak�n ker�lhet napirendre.
Élőlánccal tiltakoztak a génmódosított növények ellen
A génmódosított növények magyarországi termesztése ellen tiltakoztak több százan szombaton. A demonstrálók élőláncot alkottak a parlament körül.
Csekély Fidesz-előny a Szondánál is
Egyelőre nincs egyértelmű esélyese az április 9-ei parlamenti választásnak - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amelyet a Népszabadság közöl. Jelenleg mindössze kis mértékű ellenzéki előny mutatkozik: a Fidesz a támogatottsága az összes választó körében 29, az MSZP-é 27 százalékos. Az SZDSZ 3, az MDF pedig a voksok 2 százalékára számíthatna, ha most, hétvégén lennének a választások.
Huszonöt törvényt akarnak három hét alatt
Még huszonöt törvényre lesz idő a választások előtti három parlamenti üléshéten a házelnök szerint. Szili Katalin azt valószínűsítette, hogy a költségvetési törvény módosításáról, valamint a digitális műsorterjesztési szabályairól szóló előterjesztést még megtárgyalja a parlament. A titoktörvényre viszont már nem kerül sor ebben a ciklusban. A Fidesz szerint a hátralévő három hét legfeljebb egy "operett-ülésszakra" elég.
Putyin hozhatja a sárospataki könyveket
Az orosz parlament alsóháza elfogadta az 1945-ben hazánkból elszállított sárospataki könyvek visszaszolgáltatásáról szóló törvényt. A könyvritkaságok már csak a felsőház jóváhagyására és Putyin orosz elnök aláírására várnak. Úgy tűnik, a kötetek az orosz közvélemény rosszallása ellenére is visszakerülhetnek Magyarországra.
Visszadobták a Fidesz Btk.-szigorítását
Elutasította szerdán a parlament igazságügyi bizottsága a büntető törvénykönyv szigorítását célzó Fidesz-javaslat tárgysorozatba vételét. Az indítvány szerint a 18 éven aluliak és az idősek elleni erőszakos bűncselekményt elkövetőket szigorúbban kellene büntetni.
Törvényben biztosítanák a 2010-es eurót
Törvényben rögzítenék a 2010-es euró-bevezetés feltételeit. A törvényjavaslat rögzítené az államháztartási hiány csökkentésének ütemét. A konvergenicaprogram szerint 2009-re a deficit a GDP 1,9 százaléka lesz. A Világgazdaság szerint a konvergenciaprogram törvénybe foglalását a miniszterelnök szorgalmazta. Az elképzelést még a választások előtt elfogadtatnák a parlamenttel - írja a Világgazdaság.
Két tucat törvényt még keresztülvinne az MSZP
Még két tucat törvényjavaslatot tárgyalna meg az MSZP az Országgyűlés tavaszi ülésszakán. Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint ezeket az előterjesztéseket a rövidre szabott parlamenti ülésszak alatt is el tudják fogadni.
Ism�t er�sebben z�rt a forint a bankk�zin
�tlagos forgalomban a cseh koron�val �s a lengyel zlotyval egy�tt er�s�d�tt a forint. A j�v� h�t elej�n a monet�ris tan�cs kamatd�nt� �l�se �s a lengyel k�lts�gvet�s parlamenti vit�ja hathat a forint �rfolyammozg�s�ra.
Megosztja az embereket a Magyar Vizsla
Erősen megosztja a közvéleményt a Magyar Vizsla című lap - derül ki a Medián felméréséből, melyet a Népszabadság ismertet. A megkérdezettek közül a lapot olvasók fele - főleg a kormánypárti szimpatizánsok - nem kérnek belőle, másik felük - az ellenzékiek és a parlamenten kívüli pártok hívei - azonban várják az újabb számot - írja a Népszabadság.
Április 9-én lesz a választás első fordulója
Sólyom László köztársasági elnök csütörtök délelőtt bejelentette az országgyűlési választások időpontját. E szerint április 9-én lesz az első és április 23-án a második forduló. A parlamenti pártok pozitívan nyilatkoztak a döntésről.
Nincs megállapodás a kisebb parlamentről
Ismét a kisebb parlamentről tárgyaltak a pártok képviselői szerdán, megállapodás ezúttal sem született. Így már nincs esély arra, hogy még ebben a ciklusban megállapodás szülessen, amelyet 2010-től már alkalmazni is lehetne.
- címkék:
- pártpolitika
- parlament
- megállapodás
- MDF
- Címkefelhő »
Tetszik a pártoknak Sólyom
A Fidesz "intézte" államfővé választását, az MDF tagja volt, liberális nézeteket is vall, és sokszor a miniszterelnök szívéből szól. Sólyom Lászlót mára már minden párt a magáénak érzi legalább egy kicsit, ugyanakkor elismeri függetlenségét, határozottságát, és egyre inkább pozitív jelzővé alakul a megválasztásakor még többek által ironikus felhanggal emlegetett "önjáró személyiség" - derült ki azon háttérbeszélgetések alapján, amelyeket az [origo] folytatott parlamenti politikusokkal és az államfő munkatársaival.
Erőembert küldene a parlamentbe az MDF
Az erősségi versenyekről ismert Fekete Lászlót is hivatalos Komárom-Esztergom megyei jelöltjei között mutatta be az MDF. A rendezvényen Boross Péter volt miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy "a nagy pártok soraiban (...) van esély".
Hunyady György: Európában erős marad a kulturális közösségi kötöttség
Hunyady György szociálpszichológus a Vendégszobában a nemzeti sztereotípiákról beszélgetett a látogatókkal.
125. születésnapját tartja az MTI
Alapításának 125. évfordulóját ünnepli pénteken a Magyar Távirati Iroda. A nemzeti hírügynökség létrehozását két parlamenti gyorsíró kezdeményezte, még 1880-ban.
Olcsóbban mozizhatnak majd az MSZP tagjai
Kulturális szolgáltatások igénybevételének anyagi támogatását tervezi bevezetni a közeljövőben teljes tagsága számára az MSZP. A párttagok így kedvezményesen vásárolhatnak majd könyveket, mozi- és színházjegyeket, valamint éttermi szolgáltatásokat is olcsóbban vehetnek igénybe. A többi parlamenti párt nem tervez hasonlót, Herényi Károly MDF-frakcióvezető például azt mondta, hogy "teljesen idegen" ez a fajta gondolkodás tőlük.
Sólyom visszaküldte a pártirodákról szóló törvényt
Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a pártok ingatlan-használatáról szóló törvényt, mert úgy látja, a törvény nem biztosítja a pártok esélyegyenlőségét. Már korábban is kifogásként merült fel a törvénnyel szemben, hogy előnyben részesíti az úgynevezett rendszerváltó pártokat a később parlamentbe jutókkal szemben.
Gyümölcsfa-törvényt is akar jövőre a kormány
A ciklus utolsó, mintegy másfél hónapos ülésszakán még 28 törvény elfogadását tervezi a kormány. Ezek között 17 olyan javaslat van, amelynek még csak most kezdik meg a parlamenti tárgyalását. A tervezetek között, a nagyobb horderejű ifjúsági törvény mellett szerepel a tolmácsdíjak meghatározása és a gyümölcsfával beültetett területek összeírása is.
- címkék:
- pártpolitika
- parlament
- gyümölcsfa
- Címkefelhő »
Kevesebb földgáz érkezhet hazánkba
A keleti gázvita gerjesztette kockázatok kivédésére két út kínálkozik: vagy a tárolókapacitást kell bővíteni, vagy alternatív beszerzési csatornát kell biztosítani. Az elsőre már kínál megoldást egy a parlament előtt lévő javaslat.
A cégek többsége elégedett az APEH-hel
Meglehetősen kritikusan vélekednek a kis- és közepes vállalkozások az üzleti szektort érintő intézményi és szabályozási környezetről, a közszolgáltatások minőségéről. Az intézmények közül a legjobb vélemény az APEH és a vámhivatal, a legrosszabb pedig a kormányzat és a parlament tevékenységével és munkájának minőségével kapcsolatban fogalmazódik meg - írja a Világgazdaság.
Legalizálná a fájlcserét a francia parlament
Franciaország lehet a világ első országa, ahol legális az internetes fájlcserélők használata - legalábbis ha a maroknyi parlamenti képviselő által támogatott javaslatából törvény lesz.
Elfoglaltságra hivatkoznak a néma képviselők
Hamarosan véget ér a mostani parlamenti ciklus, de négy képviselő még egyszer sem szólalt fel. Tölgyessy Péter (Fidesz) már nyolcadik éve hallgat, 2002-ben csatlakozott hozzá Suchman Tamás (MSZP), Lukács Mihály és Szabó Ferenc (Fidesz). A legaktívabb képviselő az MDF-es Herényi Károly: eddig 34 és fél órát beszélt.
Csalódást kelt az adakozó költségvetés
Sokak pénztárcáját érinti a jövő évi költségvetés, amit hétfőn este 196 igen szavazattal és hét ellenszavazattal fogadott el a parlament. Eszerint csökkennek az adók, emelkedik a hallgatói normatíva, a gyed, a közszférában dolgozók április 1-től számíthatnak béremelésre. A gazdasági szakértők azonban csalódásként értékelik az új törvényt, amit szakszerűtlennek, sőt kártékonynak tartanak.
Nem találtak újabb ügynököket a parlamentben
Az [origo] márciusban kezdeményezte a parlamenti képviselők átvilágítását az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáránál: azt próbáltuk kideríteni, hogy volt-e olyan képviselő, aki ügynök volt, vagy nyilvántartotta az előző rendszer titkosszolgálata. A levéltár hétfőre végzett a munkával. Akiknek érintettsége a Mécs-bizottság munkája során felmerült, azokról már korábban kértünk adatokat, így róluk most nem érdeklődtünk újra. A többi képviselő közül egyedül Orbán Viktorról kaptunk egy úgynevezett A-kartont, amelyet a katonai elhárítással foglalkozó ügyosztály állított ki. Az A-kartont Orbán júliusban honlapján már nyilvánosságra hozta.
Gyurcsány hétfőn beszámol az EU-büdzséről a pártoknak
Hétfőn kora délután magához hívta a négy parlamenti párt elnökét a magyar miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a szombat hajnalban elfogadott 2007 utáni EU-költségvetésről tájékoztatja a pártelnököket.
Gyors cégeljárás, átlátható cégműködés 2006-tól
Az év végi parlamenti hajrában a képviselők elfogadták az új társasági és cégtörvényt, amely egyszerűsíti és gyorsítja a cégeljárást, csökkenti a társaságok adminisztrációs terheit, emellett növeli a tulajdonosok cégen belüli döntési autonómiáját. A módosítások fél év türelmi idővel, 2006. július elsején lépnek hatályba.
- címkék:
- pártpolitika
- parlament
- felügyelet
- Címkefelhő »
Megszűnik a rádiós parlamenti közvetítés
Februárban leáll a rádiónak az a frekvenciája, amelyen eddig a parlamenti közvetítéseket és a nemzetiségi műsorokat sugározták. A leállásról tíz éve tudnak, de eddig senki nem döntött arról, hova kerüljenek az érintett adások. Az ügyben a rádió elnöke dönthet, de augusztus óta nincs ilyen - írja a Népszabadság.
A Tárki-Századvég szerint is erősített az MSZP
A szocialisták megerősödését jelezte novemberben a Medián után a Tárki-Századvég közvélemény-kutató felmérése is. A Fidesz és az MSZP fej fej melletti versenye zajlik, a parlamentbe jutásra rajtuk kívül csak az SZDSZ-nek van esélye.
Tiszt�bb lesz a banki feketelista
Az ut�bbi h�napokban megn�tt a banki ad�slist�val kapcsolatos panaszok sz�ma. A probl�m�k jelent�s r�sz�t azonban kik�sz�b�lheti egy a parlament el�tt �ll� t�rv�nym�dos�t�s.
Salátatörvény miatt borult a házbizottsági ülés
Félbeszakadt a parlament házbizottságának ülése, miután a pártok nem tudtak megegyezni a jövő heti törvényhozási menetrendről. A testületben a Fideszt képviselő Deurtsch Tamás elmondása szerint a gondot az jelenti, hogy a kormánypártok kivették a költségvetési törvénytervezetből azokat a javaslatokat, amelyek miatt az "salátatörvénnyé" vált volna. Így ugyanis külön már nem tudnák megtárgyalni a javaslatokat a következő két hétben.
Tovább küzdenek Kercaszomor bátorrá nyilvánításáért
Törvényjavaslatot nyújtott be ismételten két képviselő arról, hogy Kercaszomor hivatalosan is legyen a legbátrabb falu. Egyszer már leszavazta a parlament a javaslatot, de a politikusok azt ígérik: addig nyújtják be a tervezetet, amíg meg nem szavazzák azt. A címet törvényi felhatalmazás nélkül már használja a település, mert 1920-ban kiszorították a szerb csapatokat.
Ősöreg alkotmánysértések a parlamentben
A parlamenti képviselők nem sietik el az alkotmánysértő helyzetek megoldását. Jelenleg hét olyan ügy van, amelyről az Országgyűlés annak ellenére nem hozott jogszabályt, hogy az Alkotmánybíróság előírta számára a mulasztásos alkotmánysértés megszüntetését. Igaz, a törvényhozók nyugodtan tehetik ezt, ugyanis semmilyen szankció nem fenyegeti őket. A legrégebbi elmaradásuk már 13 éves.
Magánvagyonukkal is felelnek a cégvezetők
Decemberben elfogadta a parlament a csődtörvény módosítását: a magánvagyonukkal is felelnek majd a vezető tisztségviselők, ha az ügyvezetési feladataikat nem a hitelezői érdekeknek megfelelően látják el, és ezért csökken a társaság vagyona a felszámolási eljárásban. A nem vitatott tartozások felszámolás keretében történő behajtására irányuló eljárás megindítása előtt ezentúl írásban figyelmeztetni kell az adóst.
Sorsolással segítenék a rosszul tanulókat
Az Oktatási Minisztérium javaslata szerint az általános iskolák ezentúl kevésbé szólhatnak bele abba, hogy kiket vesznek fel. A nagyvárosokat körzetekre osztanák fel úgy, hogy egy-egy körzetben legyenek jobb és rosszabb helyzetű városrészek is. A helyben lakókat az iskoláknak fel kell venniük, ha pedig marad még hely, akkor előnyben kell részesíteniük a hátrányos helyzetű gyerekeket. Ha ezek után is marad hely, akkor sorsolni kell a jelentkezők közt. A parlament hétfőn szavaz a javaslatról.
Felállva, könyörögve emlékeztek a népszavazásra
Egyperces néma felállással fejezte ki tiszteletét az Országgyűlés Orbán Viktor javaslatára a határon túli magyarság hűségéért és kitartásáért a kettős állampolgárságról tartott népszavazás évfordulóján. A Fidesz-frakció ezt megelőzően könyörgésen is részt vett egy templomban. Gyurcsány Ferenc a parlamentben azt mondta, nem jó, ha az érzelmeinkkel egy népszavazáson próbálnak visszaélni. A kormány a népszavazás utáni vita eredményeként nemzeti vízumot vezet be jövőre. Ezzel a határon túliak többször is Magyarországra utazhatnak.
Csak a meddő szinglik lehetnének anyák
Lombikbébi-program segítségével válhatnak anyává a meddő egyedülálló nők, ha a parlament elfogadja az erről szóló javaslatot. Az egészséges egyedülálló nők azonban továbbra sem kérhetnek orvosi segítséget a terhességhez. A lombikbébi-program kiterjesztésén kívül két másik olyan módosító javaslatot is benyújtottak a képviselők az egészségügyi törvényhez, melyektől magasabb születésszámot remélnek.
Orbán tárgyalni hívta az áramcégeket
Ismét a villanyáram árának kérdéséről vitáztak a pártok a parlamentben hétfőn. Orbán Viktor Fidesz-elnök azt javasolta, hogy jövő március elejétől tíz százalékkal csökkentsék a villamos energia fogyasztói árát. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy 2001-ben a Fidesz elnöke személyesen is támogatta az árszabályozás eltörlését.
Az SZDSZ-nek nem éri meg közösködni az MSZP-vel
Csak néhány körzetben indít közös jelölteket az MSZP és az SZDSZ, miután utóbbinak a parlamentbe jutás miatt inkább az az érdeke, hogy minél több körzetben indítson saját jelöltet. Az ellenzéki oldalon eddig Fidesz és a KDNP választási szövetsége látszik biztosnak, amelynek eredményeként a kereszténydemokraták nyolc év után ismét önálló frakciót alakíthatnak.
Nem veszik komolyan a jövő ombudsmanját
Nincs esély arra, hogy a parlament elfogadja a Sólyom Lászlót köztársasági elnöknek jelölő civil szervezet azon javaslatát, hogy jöjjön létre a következő nemzedékek érdekeit védő ombudsmani tisztség. A javaslatot nem támogatják a parlamenti pártok és a jelenlegi négy ombudsman sem. Szerintük a specializálódás leértékelné az ombusmani hivatalt, ráadásul a javaslat túlzott hatalmat adna az új biztosnak. A Védegylet kitart a javaslata mellett, annak megvalósítását uniós szinten is elképzelhetőnek tartja.
Tárki: Megállt az MSZP előretörése
Nem volt tartós a szocialisták előretörése - áll a Tárki és a Századvég legújabb, novemberi jelentésében. A teljes népesség és a biztos pártválasztók körében is kiegyenlítődtek az erőviszonyok. Az MSZP és a Fidesz fej-fej mellett áll, rajtuk kívül egyedül az SZDSZ-nek lenne esélye bejutni a parlamentbe, ha most lennének a választások.
A kormány szerint Orbán téved áramügyben
A kormányszóvivő közölte, hogy az unió statisztikai hivatalának kimutatása szerint nem igaz Orbán Viktor tegnapi állítása, miszerint a háztartási villamos energiáért többet kell fizetni Magyarországon, mint Ausztriában. Orbán hétfőn a parlamentben az úgynevezett luxusprofit elleni csomag megalkotására tett javaslatot, amelynek célja, hogy 10 százalékkal csökkenjen a háztartási villamos energia ára Magyarországon.
Csúszik a privatizáció lezárása
A jelek szerint a következő kormányra marad a privatizáció lezárásáról vagy folytatásáról, illetve a privatizációs szervezet sorsáról szóló döntés. A kisebbik koalíciós párt ugyanis nem támogatja, hogy a kormány az ÁPV Rt. megszüntetéséről törvényt nyújtson be a parlamentnek.
Hamarosan itt az autópálya-kötvény
Eldőlt, hogy kötvénykibocsátásból finanszírozzák a hátralévő autópálya- és autóút-fejlesztések nagy részét. A várhatóan legalább másfél milliárd eurós kötvény a jövő év első negyedévében jelenik meg a piacon - írja a Napi Gazdaság. A gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséről szóló törvény ezzel is kapcsolatos módosítását szerdán fogadta el a kormány, s csütörtökön már a parlament elé is kerül a javaslat.
Kötelezték Orbánt ingatlanpapírjai bemutatására
Ismételten meghallgatta Orbán Viktort a vagyonosodását vizsgáló parlamenti bizottság. Orbán nem válaszolt a XII. kerületi házával kapcsolatos kérdésekre, a bizottság azonban kötelezte arra, hogy szolgáltassa be a házra vonatkozó építési engedélyt. Eközben a Gyurcsány-bizottság is ülésezett, de jelentést nem tudtak elfogadni. Az ellenzék szerint azonban így is bebizonyosodott, hogy Gyurcsány meggazdagodásában nagy szerepet játszottak a cégeinek juttatott állami pénzek.
Hétfőn újra felszólalhat a parlamentben Orbán
Nem kizárt, hogy hétfőn ismét felszólal a parlamentben Orbán Viktor. A Fidesz elnöke várhatóan a garanciatörvény elfogadása érdekében kér szót napirend előtt - írja a Népszabadság.
MDF-esekkel együtt szavazták le Poltot
A parlament leszavazta Polt Péter, a legfőbb ügyész Dávid Ibolya interpellációjára adott válaszát. Az MDF elnöke azt kérte számon Polttól, hogy a Fővárosi Főügyészség megszüntette a nyomozást egy olyan ügyben, amelyet Dávid Ibolya aláírás-hamisításnak tart.
Ismét teljes az Alkotmánybíróság
Megkapta a parlament igazságügyi bizottságának támogatását Balogh Elemér, a Fidesz alkotmánybíró-jelöltje. A parlament is igent mondott a jelölésre, megkapta a kétharmados többséget a kormányoldal által jelölt Holló András is, így több mint három év után ismét teljes létszámú az Alkotmánybíróság.
Három év után beszélt Orbán a parlamentben
Nemzeti garanciatörvény megalkotását javasolta Orbán Viktor, miután három év után először szólalt fel a parlamentben. A Fidesz elnöke garantálná például a gyermekek után járó adókedvezményt. Orbán javaslatából valószínűleg semmi nem lesz, Gyurcsány Ferenc ugyanis azt is bevenné a törvénybe, hogy nem hívják egymást hazaárulónak. Nem sokkal az ötlet elhangzása után pedig a kormánypártok elutasították, hogy elhalasszák a gyermekek után járó adókedvezmény megszüntetéséről szóló, hétfőre tervezett döntését.
Jövőre visszatérhetnek a lopósautók
Jövőre ismét megjelenhetnek az úgynevezett lopósautók, amelyekkel a rossz helyen parkoló járműveket szállítják el. MSZP-s képviselők novemberben a parlament elé terjesztik törvényjavaslatukat, mely szerint a közterület-felügyelők videofelvétel készítése után dönthetnek majd az elszállításról. Eközben Szegeden egy ötéves kislánnyal együtt vontattak el egy személyautót.
Fidesz: Kapcsolatai miatt gazdagodott meg Gyurcsány
Az MSZP után a Fidesz is benyújtotta jelentését a Gyurcsány Ferenc meggazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság elé. A fideszes Szijjártó Péter által jegyzett dokumentum szerint Gyurcsány meggazdagodásában nagy szerepet játszottak a cégeinek juttatott, több százmilliós állami pénzek, az aggályos privatizációs tranzakciók és a politikai-gazdasági kapcsolatok. Az MSZP szerint ezek a megállapítások teljesen alaptalanok.
Esztéta is tiltakozik a paksi hosszabbítás ellen
Fizetett hirdetésben tiltakozik nyolcvan közszereplő a paksi atomerőmű élettartamának tervezett meghosszabítása ellen. A cikk része a Védegylet és az Energia Klub vezetésével múlt héten indított kampánynak, mellyel az országgyűlési képviselők figyelmét akarják felhívni a héten a parlament elé kerülő, a Paksi Atomerőmű kérdését is érintő országgyűlési határozati javaslatra.
Gyurcsány megmentené a kis pártokat
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Fiatal Baloldal vasárnapi kampánynyitó gyűlésén bejelentette: az MSZP frakció törvénymódosítási javaslatot fog benyújtani annak érdekében, hogy a választások után ne csak a két nagy párt alkossa a parlamentet. A gyűlésen Komássy Ákos, a FIB elnöke Orbán Viktort "szélkakashoz" hasonlította, aki "egyszer lobogó hajú liberális, máskor pedig konzervatív öregúr".