pártpolitika

címke rss

Öt héten belül módosulhat az alkotmány

Itthon2002.10.08, 16:04

Legkésőbb a jövő héten dönthet a kormány az elkészült alkotmánymódosításról, november közepén pedig a parlament is szavazhat róla. Az EU-s csatlakozáshoz szükséges változtatás alapján a jövő év elején ügydöntő népszavazást lehet tartani az integrációról. 

Várhegyi Attila lemondott mandátumáról

Itthon2002.10.08, 12:57

Várhegyi Attila, a Fidesz pártigazgatója lemondott parlamenti mandátumáról, miután a bíróság hétfőn jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hűtlen kezelés miatt. Ezzel a lépéssel megelőzte, hogy összeférhetetlenségi eljárás keretében a parlament döntsön a sorsáról.

Több szolgáltatást drágít az áfa-törvény

Archívum2002.10.03, 17:42

Több termék és szolgáltatás ára is növekedhet jövőre, ha a parlament elfogadja a beterjesztett törvényjavaslatot. Egyes termékek és szolgáltatások ugyanis kikerülnek a kedvezményes, 12 százalékos áfa-kulcsból és az általános, 25 százalékos adómérték alá fognak tartozni. Emelkedhet a kéményseprés, kéményellenőrzés, valamint a mosatás és vegytisztítás költsége. Jobban  a zsebükbe kell nyúlniuk azoknak is, akik ügyvédhez fordulnak.

Kijátszható a házipénztár utáni adó befizetése

Gazdaság2002.10.02, 09:01

A parlament előtt lévő egyszerűsített vállalkozási adóról szóló törvényjavaslat szerint az evát választók 20 százalékos adót fizetnének a házipénztárakban felhalmozott összeg után. A javaslat azonban lehetőséget ad a 20 százalékos adófizetés elkerülésére az amortizáció összegének levonásával. Ez hozzávetőlegesen 15-20 milliárd forintnyi adóbevétel-kiesést jelenthet a költségvetésnek - írja szerdai számában a Világgazdaság.

Harrach tenyerelt rá Orbán gombjára

Itthon2002.10.02, 08:17

Nagy Gábor Tamás fideszes képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről szavazott kedden a parlament. Az Országgyűlés honlapján az olvasható, hogy két képviselő szavazott összesen Nagy mentelmi jogának felfüggesztése mellett: Orbán Viktor és Kocsis Róbert fideszes képviselők. Orbán azonban kedden nem volt az ülésteremben. Mint kiderült: Harrach Péter véletlenül rátenyerelt a gombjára. Nem csak Harrach volt azonban figyelmetlen kedden, Csehák Judit egészségügyi miniszter is mellényomott.

Elfogadták a pedagógusok népi kezdeményezését

Itthon2002.10.01, 15:39

A parlament elé kerül a közalkalmazotti előmeneteli rendszer kérdése. Az ügyben a Pedagógusok Szakszervezete indított népi kezdeményezést.

Össztűz Medgyessyre a parlamentben

Itthon2002.10.01, 15:48

Szinte sorozatban hat kérdést tettek fel a kormányfőnek ellenzéki képviselők a parlament keddi plenáris ülésén. A fideszes és MDF-es politikusok az evával, a gépkocsiadó és az illetékek emelésével, az ingyenes tankönyvekre vonatkozó ígéretekkel, a kormányfő ügynökmúltjával, illetve a júliusi romániai látogatásával kapcsolatban tettek fel kérdéseket. A kérdésözön annak tudható be, hogy a kormányfő a korábbi üléseken nem válaszolt azonnal egyes kérdésekre, és a válaszadás határideje most járt le.

Törvény az MFB-ről: átláthatóság vagy korrupció?

Archívum2001.03.30, 10:23

A kormány az uniós normák átvételével, a gazdálkodás átláthatóságának biztosításával és a versenyképesség javításával indokolta a Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvényjavaslatát a parlament pénteki ülésén. Az ellenzék szerint a beterjesztett törvényjavaslat a korrupció melegágya.

Az APEH ezentúl maga döntheti el a behajtási sorrendet

Archívum2002.09.28, 10:22

Az adóhivatal a jövőben akár az ingatlan lefoglalásával is kezdheti a végrehajtást, ha 500 ezer forintnál nagyobb az adótartozás - derül ki a parlament előtt lévő módosító javaslatból. Nem kell ugyanis a ma kötelező sorrendet - munkabér-, bankszámla-, ingó-, ingatlan-végrehajtást - betartani. A gépjármű-végrehajtás a törzskönyv lefoglalásával kezdődik, s fél év türelmi idő után kerülhet sor a jármű fizikai lefoglalására.

Négypárti nyilatkozat a paksi romák ügyében

Itthon2002.09.27, 17:03

Közös felhívást tesz közzé a négy parlamenti párt a paksi romacsaládok vesszőfutásáról, melyben az alkotmányos jogok tiszteletben tartására hívnak fel. A közös nyilatkozat kiadását Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman kezdeményezte.

Medgyessy: a kormány megőrzi az MNB önállóságát

Archívum2002.06.12, 15:56

A kormánynak nincs szándékában a jegybank önállóságát csorbítani, ez az önállóság a jól működő gazdaság fontos feltétele - válaszolta újságírói kérdésre Medgyessy Péter miniszterelnök a szakszervezeti vezetőkkel megtartott szerdai tárgyalást követő sajtótájékoztatón a parlamentben.

Egy személy több cége választhatja az evát

Gazdaság2002.09.26, 08:16

Az egyszerűsített vállalkozási adóról (eva) szóló, a parlamenthez benyújtott törvénytervezet szerint egy magánszemély több cége is az eva alá vonható. Az előterjesztés nem fogalmaz meg kikötéseket a közeli hozzátartozóval kapcsolatban sem - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság.

Lehallgatták Friderikuszt - alkudoznak a tévéelnökségről

Itthon2002.09.26, 08:56

Valaki lehallgatta és egy internetes oldalon közzétette azt a Friderikusz Sándor hangpostájában található üzenetet, amelyben Lendvai Ildikó MSZP-s frakcióvezető támogatásáról biztosítja a tévés műsorvezetőt a tévéelnöki pályázaton. Mindkét érintett elismerte a hangfelvétel eredetiségét. Friderikusz szerint korábban sem volt titok, hogy mind a négy parlamenti pártot megkeresi pályázata ügyében. A fideszes Várhegyi Attila is azt mondta, hogy találkozott Friderikusszal és tetszik neki a pályázat. Lendvai Ildikó vállalja véleményét, bár azt mondta, magától nem hozta volna nyilvánosságra a döntés előtt.

Vita az MTV kuratóriumának beszámolóiról

Itthon2002.09.26, 14:35

A parlament kulturális bizottsága nem tudott dönteni csütörtöki ülésén a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának tevékenységéről szóló beszámolókról. A dokumentumok így egyelőre nem kerülnek a parlament elé. A kormánypárti tagok szerint a korábbi, csonka kuratóriumok által készített beszámolók nem hitelesek, az ellenzék úgy véli, "alibivita" folyik.

Fideszes törvényjavaslat a köztévé kettéosztására

Itthon2002.09.26, 16:47

A Fidesz frakció törvénytervezet formájában próbálja elősegíteni az előző miniszterelnök gondolatát, hogy legyen egy közszolgálati adója a baloldalnak és egy a jobboldalnak. Ennek megvalósításához a parlament kétharmadát is meg kell győzni.

Közpénzekből élő cégeket ellenőrizne az ÁSZ

Itthon2002.09.25, 13:43

Beszámolt az éves működéséről az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a parlamentben, amelyet minden frakció egyöntetűen dcsért. Az ÁSZ  szükségesnek tartja, hogy a számvevőszéki ellenőrzéseket kiterjeszhessék a végső felhasználóig, ennek hiányában ugyanis a közpénzek hasznosításának egyre nagyobb hányada kerülhet ki az ellenőrzés hatálya alól.

A férj is felveheti felesége nevét

Itthon2002.09.24, 10:42

A parlamentben általános vita kezdődik kedden arról a törvénymódosítási javaslatról, mely elfogadása után a férj is felveheti felesége nevét. Korábban ez csak a feleségek joga volt, de ezt az Alkotmánybíróság jogellenesnek nyilvánította.

Ügynöktörvény: szűkül a kör

Itthon2002.09.24, 13:51

Szerdán kerülhetnek a parlament elé a kormány által júliusban beterjesztett ügynöktörvényt módosító javaslatok. A módosításokat nagymértékben a kormányfő által felkért szakértői bizottság javaslatai alapján készítik el. A bizottság azt javasolta, hogy szűkítsék a vizsgálandók körét, és ne legyen politikusi tagja a tényfeltáró bizottságnak.

Az MSZP tagadja a politikai tisztogatást

Itthon2002.09.24, 14:31

Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a parlament keddi ülésén tagadta az ellenzék vádját, miszerint politikai tisztogatás történt volna a kistérségi megbízottak pályáztatása során. A kormányszóvivő az [origo]-nak megerősítette, a miniszterelnök személyesen is tájékozódik az ügyben.

Napirendi vita miatt hiúsult meg a meghallgatás

Itthon2002.09.23, 15:06

Ismét elmaradt a meghallgatás a parlament nemzetbiztonsági bizottságában, amelyet a testület fideszes elnöke, Kövér László kezdeményezett Szalay Gábor SZDSZ-es államtitkár eltűnt kartonjával kapcsolatban. Ezúttal azért maradt el, mert az ellenzék és a kormánypártok nem tudtak megegyezni a napirendben.

Schmitt ingyen utazást ígér a hétvégékre

Itthon2002.09.21, 19:37

Schmitt Pál szombaton bejelentette: megválasztása esetén olcsóbb lesz a bérlet és parkolás, pénteken és szombaton este hat óra után pedig mindenki ingyen használhatja majd a BKV járatait. A parlamenti ellenzék által is támogatott független főpolgármester-jelölt szerint a következő 12 évben sor kerülhet két új metróvonal és három új Duna-híd megépítésére, illetve a BKV teljes járműparkjának cseréjére is. Schmitt szombati sajtótájékoztatóján ismertette közlekedésfejlesztési terveit.

Egymást fenyegetik a pártok az EU-csatlakozás kapcsán

Itthon2002.09.19, 16:32

A négy parlamenti párt képviselői aláírták azt a nyilatkozatot, amely az európai uniós csatlakozás céljait fogalmazza meg, és tartalmazza az integráció legfontosabb kérdéseit is. Az aláírásra az Országgyűlés Europolitikai Nagybizottságának alakuló ülésén került sor, ám az azt követő tájékoztatón az ellenzék tüntetőleg nem vett részt. Orbán Viktor ismét kijelentette, hogy csak a feltételeik elfogadása esetén szavazzák meg az EU-s csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítást.

Schmitt újabb kedvezményeket ígér a fővárosiaknak

Itthon2002.09.18, 18:12

Jövőre egy bankkártyához hasonlító "Budapest kártyát" vezetne be Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független főpolgármester-jelölt. Tervei szerint ezt a chipkártyát alanyi jogon minden budapesti megkapná. A kártya közlekedési, kulturális, művelődési és vásárlási kedvezményeket biztosítana.

Tavaly nőtt az állam mérete

Archívum2002.09.18, 16:25

Az államháztartás jövedelemcentralizációja 2001-ben 42,6 százalékról 42,7 százalékra nőtt, és az állami újraelosztás mértéke az MFB és az ÁPV Rt. figyelembe vételével bővült, vagyis nőtt az állam mérete - mondta a 2001-es költségvetés végrehajtásáról szóló törvény beterjesztőjeként László Csaba pénzügyminiszter a parlamentben. A zárszámadást a Medgyessy-kormány terjesztette az Országgyűlés elé, de még az Orbán-kabinet készítette elő.

Tűzszünet az EU-vitában a parlamentben

Itthon2002.09.17, 14:38

Az elmúlt hét vitáihoz képest teljesen nyugodt egyeztetés zajlott az EU-nagybizottság csütörtöki, alakuló ülése előtti egyeztetésen. Mind a négy parlamenti párt egyetértett a csatlakozás fontosságát, az alkotmánymódosítás szükségességét és a népszavazást illetően. Csütörtökön ezekről a kérdésekről nyilatkozatot fogadnak el.

Schmitt vállalja az átvilágítást

Itthon2002.09.17, 19:40

Schmitt Pál vállalja az átvilágítási eljárást. A parlamenti ellenzék által támogatott független főpolgármester-jelölt sajtóirodáján keresztül, kedden közleményben tudatta, hogy egyetért az SZDSZ fővárosi frakcióvezetőjének a javaslatával.

Áder Orbánt védte a parlamentben

Itthon2002.09.17, 12:16

Heves vita alakult ki napirend előtt az Országgyűlés keddi ülésén Orbán Viktor uniós csatlakozással kapcsolatos kijelentései miatt. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője szerint bagoly mondja verébnek, amikor a kormánypártok politikai zsarolást emlegetnek ezzel kapcsolatban. Kovács László külügyminiszter viszont cinizmussal vádolta az ellenzéki pártot.

Répássy: Tasnádi miért járkál szabadon?

Itthon2002.09.17, 14:42

Tasnádi Péter sorozatosan megsérti a házi őrizet szabályait - hívta fel a figyelmet a Fidesz frakcióvezető-helyettese, Répássy Róbert, a belügyminiszterhez intézett kérdésében a parlament plenáris ülésén. Lamperth Mónika elmondta, hogy az országos rendőrfőkapitány jelentette ezt a legfőbb ügyésznek, akinek intézkednie kell.

Fidesz: aszimmetria jellemzi a HM gondolkodását

Itthon2002.09.16, 14:40

A Fidesz szerint a honvédségnél sajátos, szocialista modernizáció zajlik, amelyre az aszimmetria jellemző. Simicskó István, a parlament honvédelmi bizottságának fideszes alelnöke kifogásolja, hogy miközben a honvédelmi tárca a Gripen típusú vadászrepülők légi utántölthetőségét hiányolja, addig 20-25 éves használt teherautókat szerez be Németországból. Az előző kormány ajánlotta a NATO-nak, hogy légi tankolásra alkalmas gépeket szerez be - ragált a honvédelmi miniszter.

Megszüntetik az illegális hulladéklerakókat

Itthon2002.09.16, 16:58

Megszűnhetnek a hulladéklerakók és a dögkutak a környezetvédelmi tárca Országos Hulladékgazdálkodási Terve (OHT) szerint. A Nemzeti Környezetvédelmi Program előírásai alapján készült terv 6 év alatt radikálisan megváltoztatná a hazai hulladékgazdálkodási gyakorlatot. A terv várhatóan jövő héten kerül a parlament elé.

Az MSZP-nek kedvezhet az egyfordulós rendszer

Itthon2002.09.16, 17:14

Egyfordulós parlamenti választási rendszert javasol az Országos Választási Bizottság elnöke. Az előző két választás tapasztalatai szerint az első fordulóban a szocialisták jobban szerepeltek, a másodikban viszont a Fidesz javított, négy éve még fordítani is tudott.

A férj is felveheti felesége nevét

Itthon2002.09.16, 13:27

Rövidesen a parlament elé kerül az a törvényjavaslat, amelynk alapján lehetővé válik, hogy a jövőben a férfiak is felvehessék feleségük családnevét a házasságkötés után. Korábban ez csak a feleségek joga volt, az Alkotmánybíróság azonban ezt jogellenesnek nyilvánította. A gyerekek ezentúl az anyjuk nevét is kaphatják.

Egyfordulós lehet majd a parlamenti választás

Itthon2002.09.14, 18:45

A jövőben várhatóan egyfordulós lesz a parlamenti választás, nem lesznek kopogtatócédulák és a külföldön tartozkodók is szavazhatnának - írja a Magyar Hírlap az Országos Választási Bizottság szakértői munkacsoportjának elképzeléseire hivatkozva. A változtatások többségével Lamperth Mónika belügyminiszter is egyetért. A Fidesz szerint azonban nincs oka a változásokra.

A skót kormányfő megvédte Vogtsot

Sport2002.09.13, 17:01

Védelmébe vette Berti Vogtsot, a skót labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát Jack McConnell, a parlament első minisztere, vagyis a kormányfő.

Polt örül a kormány intézkedéseinek

Itthon2002.09.12, 16:39

A jövőben az ügyészség maga állíthatja össze költségvetését és terjesztheti be azt a parlament elé - mondta Polt Péter legfőbb ügyész, aki azt is üdvözölné, ha megvalósulna az igazságügy-miniszter javaslata az 50 százalékos illetményemelésről.

Jövőre nem módosul jelentősen az adótábla

Archívum2000.08.09, 14:26

A Pénzügyminisztérium két adótábla-változatot terjeszt a parlament elé. Az adóterhelés átlagosan az első változatnál 21,1 százalék, a másodiknál 20,7 százalék lenne. A legnagyobb kedvezményeket mindkét változat esetén a három- vagy több gyereket nevelő családok élvezhetik.

Schmitt a fővárosnak adná a főváros tulajdonát

Itthon2002.09.11, 18:35

A csepeli Weiss Manfréd Kórház ma is a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában és fenntartásában van - közölte Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes szerdán, reagálva Schmitt Pál főpolgármester-jelölt ígéretére a csepeli kórházat illetően.

Tévé-vitát tartanak a főpolgármester-jelöltek

Itthon2002.09.11, 19:43

Három vitát tartanak a főpolgármester-jelöltek az október 20-i választás előtt, erről szerdán állapodott meg Demszky Gábor szabad demokrata, Gy. Németh Erzsébet szocialista és Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független jelölt kampánystábja.

Schmitt a budapestieket is megkérdezné

Itthon2002.09.10, 06:02

Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független főpolgármester-jelölt szerint ha népszavazásra kerülne sor Pest megyének a központi régióból történő kiválásáról, akkor arról a fővárosiakat is meg kellene kérdezni.

Vizsgálat kezdődik Szalay eltűnt iratai miatt

Itthon2002.09.09, 12:29

Szalay Gábor szabad demokrata államtitkár 1995-ben eltűnt irataival kapcsolatban tart meghallgatásokat hétfőn a parlament nemzetbiztonsági bizottsága. Kövér László, a testület fideszes elnöke javaslatára az ügyben meghallgatják az átvilágítóbírók soros elnökét, a Történeti Hivatal elnökét és Kuncze Gábor volt belügyminisztert is.

Kezdődik a vizsgálat az eltűnt iratról

Itthon2002.09.09, 08:41

Hétfőn kezdi vizsgálni a parlament nemzetbiztonsági bizottsága, hogy hová lett Szalay Gábor SZDSZ-es politikai államtitkár kartonja, amelyet 1995-ben kértek ki a Belügyminisztériumból. A Fidesz úgy tudja, hogy egy további MSZP-s politikus is érintett az ügynökügyben. Ezt a szocialisták tagadják.  

Ügynöktörvényről tárgyal a parlament

Itthon2002.09.09, 18:07

A parlament kedden kezdi meg a őszi ülésszakát. A kormány ügynöktörvény-tervezetének héten kezdődő vitája tarthat számot a legnagyobb érdeklődésre.

Tovább csiszolják az ügynöktörvényt

Itthon2002.09.06, 16:20

Medgyessy Péter szerint a parlamenti pártok frakcióin keresztül korrigálni kell az állambiztonsági múlttal kapcsolatos törvényjavaslatokat.

Pólóárusítással gyűjt Schmitt a kampányára

Itthon2002.09.06, 23:53

Kampánynyitó nagygyűlésén több ezer emberre számít Schmitt Pál, a jobboldal által támogatott főpolgártmester-jelölt. A rendezvényen délután megjelent néhány száz embert zenés műsorokkal szórakoztatták a Margitszigeten. Schmitt este 8 körül tartja meg kampánynyitó beszédét, amelyben részletesen szól programjáról.

Új beruházás-csábító stratégia

Archívum2002.09.06, 17:21

A magyar gazdaság versenyképességének csökkenése és a befektetői figyelem lankadása miatt a kormány beruházás-ösztönzési stratégiát fogadott el pénteki ülésén - jelentette be Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. A kabinet erről szóló törvényjavaslatát az őszi ülésszak során tárgyalja a parlament.

Csurka állítja, visszalépésre kérte Deutsch

Itthon2002.09.05, 10:45

A Fidesz alelnöke, Deutsch Tamás arra kérte Csurka Istvánt, hogy lépjen vissza az önkormányzati választások előtt Schmitt Pál javára. A MIÉP főpolgármester-jelöltje nem kíván visszalépni. Deutsch szerint nem egyeztettek, csak "összetalálkoztak" egymással.

Az ügynöktörvénnyel kezdi munkáját a parlament

Itthon2002.09.05, 17:37

A házbizottság elfogadta a parlament őszi ülésszakának munkarendjét. E szerint minden héten ülésezik az Országgyűlés, hetente lesznek interpellációk is. Az ügynöktörvény vitája már jövő héten megkezdődik.

Vitára hívja vetélytársait Schmitt Pál

Itthon2002.09.03, 16:33

Nyilvános vitára invitálja Schmit Pál, a jobboldal által támogatott főpolgármester-jelölt szocialista és szabad demokrata vetélytársát. Az erről szóló leveleket kedd délután adja fel - közölte a politikus. Schmitt ugyanakkor bejelentette, hogy egyelőre nem vár anyagi hozzájárulást az őt támogató pártoktól. A kampányra szükséges pénzt egyebek mellett támogatói jegyek, reklámpólók és telefonos adományvonal útján kívánja előteremteni Schmitt Pál.

Demszky-fölény az előrejelzésekben

Itthon2002.09.02, 10:19

A szavazatok több mint felét kapná az SZDSZ jelöltje, Demszky Gábor, ha most lenne a főpolgármester-választás derül ki a Marketing Centrum legfrissebb felméréséből. A jobboldal jelöltje, Schmitt Pál 32, Gy. Németh Erzsébet (MSZP) pedig mindössze 15 százalékos támogatottsággal bír.

Nógrádi László nem volt ügynök

Itthon2002.08.28, 21:49

Nem végzett ügynöki tevékenységet Nógrádi László, az előző kormány közlekedési minisztere - nyilatkozta szerdán este Mécs Imre, a kormánytagok állambiztonsági múltját vizsgáló parlamenti bizottság elnöke.

Mádl Ferenc költözik a Sándor-palotába

Itthon2002.08.28, 07:15

Egyre valószínűbb, hogy a Sándor-palotába költözik Mádl Ferenc köztársasági elnök. Az időpont még kétséges, ám az erről szóló törvényjavaslatot már szerdán benyújtja a parlamentnek a kormány. Havonta 2,4 millió forintot fordít a kormány arra hogy a 2,2 milliárd forintból helyreállított reprezentatív épületet látogathassák. A palotát jelenleg naponta félezren nézik meg.

Gy. Németh is megállapodhat a Levegő Munkacsoporttal

Itthon2002.08.26, 15:49

Két hét múlva megállapodást köthet egymással Gy. Németh Erzsébet, a Magyar Szocialista Párt budapesti főpolgármester-jelöltje, valamint a Levegő Munkacsoport. A jelölt hétfőn Lukács Andrással, a szervezet vezetőjével egyeztetett a fővárosi környezetvédelemről. A környezetvédő szervezet Schmitt Pál jobboldali jelölttel már kötött hasonló megállapodást, melyet Demszky Gábor jelenlegi főpolgármester éles kritikával illetett.

Kedden nyilvános lesz az ügynöklista

Itthon2002.08.23, 13:28

Tóth Károly szocialista képviselő kedden nyilvánosságra hozza a Mécs-bizottság által érintettnek talált kormánytagok és államtitkárok listáját. Akik felhatalmazást adtak ehhez, azokról azt is, hogy mikor milyen feladatot láttak el, akik nem járultak hozzá, azoknak csak a nevük lesznek benne az anyagban - mondta el az [origo]-nak. Mécs szerint a parlamentnek kellene nyilvánosságra hozni a listát.

Minden héten interpellálhatnak a képviselők

Itthon2002.08.21, 14:41

Nem született végleges megállapodás a parlament ülésezési rendjéről a szerdai budapesti négypárti egyeztetésen, de nagy mértékben közeledtek egymáshoz az ellenzéki és a kormánypártok álláspontjai - közölték a találkozó résztvevői a megbeszélés után újságírókkal.

Mádl: Alkotmánysértő a Mécs-bizottság

Itthon2002.08.16, 14:56

Jó szándékának elismerése mellett is alkotmánysértőnek tartom az 1990 óta hivatalba lépett kormányok tagjainak állambiztonsági múltjával foglalkozó parlamenti bizottság működését, amit államfőként nem legitimálhatok, ezért sem elutasító, sem beleegyező nyilatkozatot nem teszek azzal kapcsolatban, hogyan kezelje jelentésének rám vonatkozó részét a testület - jelentette ki Mádl Ferenc köztársasági elnök, akit az Antall-kormány kultuszminisztereként világítottak át.

Simicskó is vállalja múltja nyilvánosságra hozatalát

Itthon2002.08.15, 19:29

Simicskó István, az Orbán-kormány politikai államtitkára hozzájárul ahhoz, hogy a rendszerváltozás utáni kormánytagok állambiztonsági múltját vizsgáló parlamenti bizottság nyilvánosságra hozza a vele kapcsolatban keletkezett vagy esetlegesen rá vonatkozó információkat.

Kövér László ellenzi múltja feltárását

Itthon2002.08.15, 21:08

Kövér László, az Orbán-kormány polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító minisztere nem járul hozzá, hogy a rendszerváltozás utáni kormánytagok állambiztonsági múltját vizsgáló parlamenti bizottság a személyével kapcsolatos bármiféle adatot nyilvánosságra hozzon.

Boross Péter is feltárja múltját

Itthon2002.08.13, 19:55

Az ex-miniszterelnökhöz hasonlóan Boross Péter is hozzájárul ahhoz, hogy a rendszerváltoztatás óta hivatalba lépett kormányok tagjainak állambiztonsági múltjával foglalkozó parlamenti bizottság nyilvánosságra hozza személyes adatait és minden olyan tényt - amennyiben ilyenek vannak -, amelyek a vizsgálat során vele kapcsolatban felvetődtek.

Nem nyomozhat az APEH

Itthon2002.08.13, 16:09

Elveszti nyomozati jogkörét jövő januártól az APEH a pénzügyminiszter tervei szerint. Az adónyomozók részére külön hivatalt hoznának létre, melyet az APEH elnökén keresztül a pénzügyminiszter felügyelne. Az erről szóló törvény ősszel kerülhet a parlament elé.

Kómás állapotban a mezőgazdaság

Archívum2002.05.23, 11:28

 Szellemiségében és szakmai tartalmában is új agrárpolitikát ígér a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium leendő vezetője, amelynek legfontosabb célja - fejtette ki szerdán a parlament mezőgazdasági bizottságának ülésén -, hogy a fogyasztók elérhető áron jussanak egészséges élelmiszerhez, illetve tisztességes megélhetést garantáljon az ágazatból élők számára. Németh Imre hangsúlyozta: a jövőben mindenki egyenlő feltételekkel juthat a különböző támogatásokhoz.

Csak az MDF zárja ki az előrehozott választásokat

Itthon2002.08.12, 11:11

Medgyessy Péter miniszterelnök egy szombaton megjelent interjúban elképzelhetőnek tartotta, hogy 2004-ben előrehozott választásokat tartsanak az ország EU-csatlakozása miatt. Az MDF-en kívül a parlamenti pártok elvben nem zárják ki ezt a lehetőséget.

Minden főpolgármester-jelölt a közlekedést fejlesztené először

Itthon2002.08.09, 15:06

Schmitt Pál, a jobboldal által támogatott független főpolgármester-jelölt föld alatti utak építésével, Demszky Gábor, az SZDSZ és Gy. Németh Erzsébet, az MSZP jelöltje a tömegközlekedési hálózat fejlesztésével, elsősorban metróépítéssel javítana a jelenlegi közlekedési helyzeten. A három esélyes jelölt közül Schmitt visz kampányába leginkább új ötleteket. Tervei elsősorban külföldi minták adaptálásából állnak, a két másik jelölt emiatt állítja: velük ellentétben nem ismeri Budapestet.

Demszky-Schmitt vita a környezetvédelem miatt

Itthon2002.08.09, 11:29

Schmitt Pál jobboldali főpolgármester-jelölt csütörtökön megállapodást írt alá a Levegő Munkacsoporttal, amelyben vállalja, hogy a környezetvédelmet kiemelt ügyként kezeli, nem épít be zöldterületeket. Demszky Gábor főpolgármester az aláírás után azonnal támadásba lendült: értelmezése szerint Schmitt a megállapodásban azt is vállalta, hogy lebontatna utakat, nem építene újabb hidakat, viszont útdíjat vezetne be.

Demszky: Biztosítókötél nélkül megyek neki a választásoknak

Itthon2002.08.09, 10:10

Demszky Gábor 12 éve Budapest SZDSZ-es főpolgármestere. Ellenfeleivel ellentétben úgy látja, az eddigi tapasztalatokra nagy szükség van az uniós csatlakozás előtt. Szerinte most nem engedheti meg a város, hogy egy új főpolgármester a tanulóéveit élje az elkövetkezendő négy évben. A kampány során egyedül Schmitt Pálra, a jobboldal által támogatott független jelöltre figyel.

Újabb roma unió indul a Lungo Drommal szemben

Itthon2002.07.31, 17:03

A Magyarországi Cigány Szervezetek Fóruma (MCF) és huszonkét roma szervezet döntött arról, hogy együttműködnek a helyhatósági és kisebbségi választásokon. Tanácskozásukon határoztak arról is, hogy a kampányban nem hajlandók együttműködni az Országos Cigány Önkormányzat és a Lungo Drom elnökével, a fideszes parlamenti képviselő Farkas Flóriánnal.

Az Orbán-kormányban lehetett a legtöbb ügynök

Itthon2002.07.31, 11:49

A Nemzetbiztonsági Hivatalban szereplő adatok szerint a rendszerváltás óta hét olyan személy volt kormánytag, aki korábban titkosszolgálati tevékenységet végzett - tudta meg az RTL Klub. A legtöbb érintett állítólag az Orbán-kormányban volt, szám szerint öten. A hivatal az SZDSZ-es Mécs Imre, az előző kormánytagok titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság elnökének kérésére vizsgálódott.

Pintér és Demeter a BM titkos irattárában járt

Itthon2002.07.30, 09:09

Balogh László, a parlamenti vizsgálóbizottság MDF-es elnöke eredményesnek tartja a  meghallgatásokat, Toller László szocialista alelnök szerint semmilyen jelentős új információ nem került felszínre. Többek között a titkosszolgálatok alkalmazásában állt személyekkel kapcsolatos iratokról, azok sorsáról kérdezték Lamperth Mónika belügyminisztert a Medgyessy-bizottság hétfői ülésén. A bizottság tagjai emellett kimutatásokat kértek a BM titkos irattárainak látogatóit nyilvántartó jegyzőkönyvekből, kérték a Medgyessyre vonatkozó parancskönyvek másolatait, illetve az 1960 után keletkezett belügyminisztériumi belső telefonkönyveket is a miinisztertől. ...

Autópálya-építés: gyorsít a kormány

Itthon2002.07.26, 17:17

A kormány a következő két év úthálózat-fejlesztési tervét tárgyalta, döntött a roma koordinációs tanács felállításáról, valamint egy kétharmados törvényt terjeszt be a parlament elé, mely alapján a köztársasági elnök és hivatala a Sándor-palotába költözhet.

Négy nagykövetet hív vissza a kormány

Itthon2002.07.25, 15:49

Újabb négy nagykövet tér haza megbízatásának lejárta előtt az állomáshelyéről A Külügyminisztérium hazarendelte a varsói, a pozsonyi, a tallini és a pretoriai nagykövetet. Bernből már hazaérkezett Schmitt Pál, és Tripoliból is hazajött az eddigi misszióvezető. A külügyi bizottság további négy külképviselet vezetőjét hallgatja meg ősszel, majd dönt esetleges hazarendelésükről.

Schröder a neten is kampányol

Techbázis2002.07.24, 10:45

Két hónappal a német parlamenti választások előtt a jelenlegi német kancellár, Gerhard Schröder, az interneten is nagy erőket vet be pozíciója megtartása érdekében.

Cigány-magyar baráti köröket szervez a Lungo Drom

Itthon2002.07.24, 16:23

Polgári körök helyett roma-magyar baráti körök létrehozását tervezi a Farkas Flórián vezette Lungo Drom. A Fidesz parlamenti képviselője a Rádió C-nek elmondta, hogy bár támogatják roma polgári körök létrejöttét, amennyiben azok megfelelnek a meghirdetett értékrendnek, a Lungo Drom nem kíván ilyeneket létrehozni. Az egyben az Országos Cigány Önkormányzat elnöki posztját is betöltő politikus azt is elárulta, hogy a több száz baráti kört még az októberi önkormányzati választások előtt létrehozzák.

Koalíciós vita a parlamenti ülésről

Itthon2002.07.23, 12:45

Az SZDSZ nem támogatja az MSZP kéthetenkénti, A és B munkarend szerinti ülésezési tervét. Az MSZP azt akarja, hogy csak kéthetente szavazzanak az interpellációkról, a napirendről és a törvényekről. Utóbbit az SZDSZ is támogatja, ám ragaszkodik a heti szavazáshoz a napirend és az interpelláció esetében.

Újabb milliárdok az MTV-nek

Itthon2002.07.22, 11:03

Újabb milliárdokat kaphat a parlamenttől a Magyar Televízió miután kiderült, a köztévének csak szeptemberig van elegendő pénzügyi tartaléka a zavartalan működéshez. Az egyszeri pénzügyi segély megszavazásának sem az MSZP, sem a Fidesz nem látja akadályát. A tévé válságos gazdasági helyzetéről Mendreczky Károly tájékozatta a MTV elnöki kuratóriumát a testület július 16-i ülésén azt megelőzően, hogy bejelentette lemondását az elnöki posztról.

Ősztől üvegzsebben a közpénzek

Itthon2002.07.22, 17:32

Teljesen nyilvánosak lesznek az állami szerződések ősztől, ha a parlament megszavazza a kormány által kezdeményezett üvegzseb-programot. Nyilvánossá válnának az egymillió forintnál nagyobb állami pályázatok és a közhatalmat gyakorló személyek gazdasági tevékenységének adatai, illetve az állami tulajdonú cégek szerződései. A törvénymódosításoknak nem lesz visszamenőleges hatálya, azaz nem vizsgálhatják a korábbi állami szerződéseket.

Kezdődik az állami vezetők átvilágítása

Itthon2002.07.20, 20:54

Közel kétszáz személyt kell átvilágítania az állami vezetők titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottságnak. A munkacsoport arról készít jelentést, hogy az elmúlt 12 év állami vezetői közül kik álltak a szocialista rendszer állambiztonsági szerveinek szolgálatában. Amennyiben az adatvédelmi törvény nem tiltja, a jelentéseket nyilvánosságra hozzák a bizottsági munka lezárulása után.

MSZP: a pénzes postás időszaka jön

Itthon2002.07.18, 14:31

Az MSZP tortával ünnepelte meg a koalíciós kormány első 50 napját. Lendvai Ildikó frakcióvezető szerint 50 nap alatt teljesítették a 100 napos program ígéreteit. Az MSZP szerint az elmúlt időszak a rekordok parlamentje volt, mivel a legtöbb embert érintő programot fogadták el.

Átláthatóbban működhet a Nemzeti Földalap 

Archívum2002.07.17, 14:58

Augusztus 1-jén lép hatályba a parlament nyári ülésszakának zárásaként elfogadott Nemzeti Földalapról szóló törvény. A javaslatot előterjesztő földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter indokolásában rámutat, a kormányprogram kiemelten foglalkozik a termőföld tulajdonlásának és használatának kérdésével. Ennek keretében célul tűzte ki a Nemzeti Földalap átalakítását, társadalmi ellenőrzés mellett történő működtetésének biztosítását oly módon, hogy a mezőgazdasági termelést folytatók, családi gazdálkodók tulajdonszerzési, illetve földhasználattal kapcsolatos jogai egyidejűleg ne sérüljenek.

Schmitt Pál: Bebizonyítom a függetlenségemet

Itthon2002.07.17, 16:27

Én nagyon jó alternatíva lehetek - mondja Schmitt Pál polgári főpolgármester-jelölt, aki kitart amellett, hogy független jelölt, és elsősorban erkölcsi támogatást vár a pártoktól. A most búcsúzó diplomata szerint Demszkyt érdemei mellett már zavarja az üzemi vakság, ezért a mór megtette kötelességét alapon távozhat. Programjában föld alatti alagutak tűnnek fel, a türelmi zónát pedig végleg elfelejthetnék a pestiek. Sajnálja, hogy kampánytéma volt az olimpia, de őt is támogatják olyan élsportolók, mint Kokó, Egerszegi és Darnyi.

Megkezdte a munkát a Medgyessy-bizottság

Itthon2002.07.17, 10:39

Botránnyal kezdte munkáját kedden a Medgyessy Péter miniszterelnök titkosszolgálatokkal összefüggő tevékenységének és múltjának tényeit, következményeit vizsgáló parlamenti bizottság. A testület kormánypárti tagjai rosszhiszeműnek és elvakultnak nevezték Balogh László elnök eljárását, aki a bizottság tagjainak megkérdezése és beleegyezése nélkül kéretett be iratokat és személyeket a bizottság vizsgálatára.

Hivatalosan is támogatja Schmitt Pált az MDF

Itthon2002.07.17, 16:00

Az MDF nem indít saját főpolgármester-jelöltet, hanem Schmitt Pált támogatja. Ezt Szőke László a párt budapesti választmányának elnöke közölte szerdán. Schmitt Pál, akit több jobboldali párt is támogat, korábban már utalt rá, hogy számít az MDF-re is.

Beruházásösztönzési csomagot tervez a gazdasági tárca

Archívum2002.07.16, 17:17

Az ősszel kerülehtnek a parlament elé azok a kidolgozott intézkedési javaslatok, amelyek a gazdasági tárca beruházásösztönzési csomagját  tartalmazzák - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter sajtótájékoztatón kedden. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy december 31-jével megszűnik a nagyberuházók jelenlegi adókedvezménye.

Parlament: ülések hetente, szavazások kéthetente

Itthon2002.07.12, 06:53

A parlament szocialista elnöke azt javasolja, hogy a törvényhozás ősztől hetente ülésezzen, de csak kéthetente kedden hozzon határozatokat. Az ellenzék szerint elfogadhatatlan a javaslat.

Vizsgálják a képviselők informatikai tudását

Techbázis2002.07.11, 13:45

Informatikai eszközellátottságukról és számítógépes ismereteikről kell nyilatkozniuk az országgyűlési képviselőknek egy kérdőív alapján, amelynek részleteit a parlament informatikai és távközlési bizottsága csütörtöki ülésén vitatta meg.

Schmitt elfogadta Gy. Németh meghívását

Itthon2002.07.10, 14:55

Schmitt Pál elfogadta Gy. Németh Erzsébet meghívását, és jelen lesz jövő csütörtökön a Béke szállóban, a szocialista jelölt által kezdeményezett megbeszélésen. Gy. Németh Erzsébet az őszi önkormányzati választások során folyó kampány etikai alapelveinek lefektetésére hívta kerekasztal-beszélgetésre az eddig megismert főpolgármester jelölteket. A meghívást eddig csak Schmitt Pál fogadta el.

Pontosított indítvány Orbánék vagyongyarapodásáról

Itthon2002.07.10, 19:35

Pontosították Török Zsolt és Arató Gergely MSZP-s képviselők azt a beadványt, amelyben a parlament mentelmi bizottságának elnökénél vagyonvizsgálati eljárást kezdeményeznek Orbán Viktor volt miniszterelnökkel szemben.

Vita a tüntetésekről: a selejt vagy a sejtek bosszúja

Itthon2002.07.09, 13:32

A múlt hét csütörtöki tüntetésekről és a szavazatok újraszámlálásáról folyt parázs vita a parlament keddi ülésén napirend előtt. Az ellenzék a kormányt tette felelőssé a tüntetésekért, mivel nem engedte a szavazatok újraszámlálását, míg a kormánypárti képviselők arra figyelmeztették a jelenlegi ellenzéket, hogy a választások idején ők voltak uralmon, így ők felelősek a szavazások tisztaságáért, de ők szították a demonstrációkat is. A heves pfújolásokkal és tüntető tapssal fűszerezett vita hevében egyes képviselők ki is vonultak az ülésteremből.

Csak 38 vagy 380 milliárd forint a kormány zsebpénze?

Archívum2002.07.09, 07:50

Ellenzéki képviselők szerint akár 380 milliárd forintos, a kormánypártok szerint "csak" 38 milliárdos a parlament ellenőrzése nélkül elkölthető pluszforráshoz jut a kormány, ha az Országgyűlés kedden elfogadja a kabinet által támogatott költségvetési módosító javaslatokat. A Pénzügyminisztérium a hetekkel ezelőtt meghirdetett üvegzseb-programban ígértek ellenére a pontos kimutatásokat nem hozta nyilvánosságra.

Módosították a médiatörvényt

Itthon2002.07.09, 16:30

Ellenszavazat nélkül elfogadta a parlament a médiatörvény módosításáról szóló fideszes törvénytervezetet. A jogszabály módosítása elsősorban az uniós jogharmonizáció miatt vált szükségessé.

Vizsgálóbizottságok: sok botrány, kevés eredmény

Itthon2002.07.09, 14:28

Két vizsgálóbizottságot is felállít a parlament a miniszterelnök kémelhárító múltja kapcsán. Az elmúlt tizenkét évben a legtöbb vizsgálóbizottság semmitmondó jelentéssel, vagy jelentés nélkül fejezte be a munkáját, de többször is látványos vitákhoz, perekhez vezetett egy-egy bizottság üléssorozata.

MDF: a rendőrség túlreagálta a tüntetést

Itthon2002.07.09, 08:31

A Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciója szerint a rendőrség túlreagálta a július 4-i budapesti demonstrációkat, és aránytalanul nagy erővel lépett fel a tüntetések résztvevőivel szemben . Szászfalvi László, a párt frakcióvezető-helyettese vizsgálatokat szorgalmazott a rendőri intézkedések jogosságának kivizsgálására.

Súlyos parlamenti baki az ítélőtáblák ügyében

Itthon2002.07.09, 16:53

Mandur László parlamenti alelnök rosszul tette fel szavazásra az ítélőtáblák felállításáról szóló törvényt. Kétharmados törvényként rendelte el a szavazást, holott feles törvényről van szó, így első körben nem fogadták el a törvényt. Végül újra szavaztak a törvényről, amikor kiderült, néhány paragrafus kétharmados, de a többség feles többséget igényel.

Felkészületlenül érte a blokád a rendőrséget

Itthon2002.07.08, 17:27

A parlament emberjogi bizottsága a csütörtöki tömegoszlatások kapcsán hétfőn hallgatta meg a rendőrség vezetőit. Az ülésen kiderült, az Erzsébet-híd megtisztítása azért húzódott órákon át, mert meg kellett várni a balatonról érkező készenléteieket. A budapesti főkapitány szerint beláthatatlan következményekkel járt volna, ha felkészületlen rendőrökkel kezdenek oszlatni. Kökényesi Antal szerint a fegyverrántás csupán szerencsétlen, ám nem szabálytalan megoldás volt. A BRFK-nál lefolytatott vizsgálat sem állapított meg jogsértést ebben az ügyben.

Tárgyalnának a főpolgármester-jelöltek

Itthon2002.07.08, 07:04

A csütörtöki-pénteki törvénytelen tüntetésekre reagálva az MSZP főpolgármester-jelöltje, Gy. Németh Erzsébet egyeztetést kezdeményez a jelöltek között az önkormányzati választásokról. Schmitt Pál a parlamenti ellenzék által is támogatott független főpolgármester-jelölt sajnálta, hogy Budapestnek nem volt alternatív terve, amelyet a váratlan helyzetben azonnal életbe léptethettek volna. Demszky csak az államfői kiírás után ülne le egyezkedni.

Schmitt: Budapest felkészületlen volt

Itthon2002.07.06, 17:09

Schmitt Pál szerint a csütörtöki fővárosi tüntetésből szinte valamennyi párt politikai tőkét kívánt kovácsolni. A parlamenti ellenzék által is támogatott független főpolgármester-jelölt elmondta: sajnálta, hogy Budapestnek nem volt alternatív terve, amelyet a váratlan helyzetben azonnal életbe léptethettek volna.

Ősztől indul a parlamenti tévé

Itthon2002.07.05, 06:51

Interneten keresztül élőben nézhető ősztől a parlamenti ülésszak. Ez mintegy 40 millió forintba kerül.

Mádl a kritika törvényes módját kéri

Itthon2002.07.05, 16:28

Megnyugtató, hogy valamennyi közjogi intézmény és minden parlamenti párt tisztában van azzal, hogy egy törvénytelen megmozdulás semmilyen formában sem elfogadható - nyilatkozta Mádl Ferenc köztársasági elnök pénteken az MTI-nek, a csütörtöki budapesti demonstrációk kapcsán.

Az Abba énekese tiszteletbeli professzor

Kultúra2002.07.03, 15:19

Benny Anderssont, az Abba egykori énekesét tiszteletbeli professzori címmel ajándékozta meg a svéd parlament. A kitüntetést azzal indokolták, hogy "Andersson olyan minőségi zenét tudott írni, mellyel világszerte tömegeket ért el."

Orbán nem jár a Parlamentbe

Itthon2002.07.01, 12:33

Orbán Viktor az Országgyűlés alakuló ülésén és a kormányprogram elfogadásának napján kívül eddig még egyszer sem vett részt a plenáris üléseken. Jelenleg is Koreában és Japánban tartózkodik. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője érthetetlennek tartja, hogy a Fidesz alkotmányos válságról beszél, miközben a pártvezérnek fontosabb a foci-vb, mint a parlamenti munka.

Két hét múlva felállnak az ügynök-bizottságok

Itthon2002.06.28, 08:39

A keddi és szerdai ülésnapon kerül a parlament elé az MDF és az SZDSZ által kezdeményezett két vizsgálóbizottság felállítása. Az ellenzéki és a kormánypárti ügynöktörvény javaslatot azonban előreláthatóan nem tárgyalják a nyári ülésszakon.