Arató Gergely
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Demokratikus Koalíció
- Gyurcsány Ferenc
- MSZP
- Zuschlag János
- Fidesz

Arató Gergely szerint sem a béremelés az első - videó
A DK kormányprogramért felelős árnyékminisztere szerint Bodnárt kell megkérdezni arról, mit mondott a béremelésről, de szerinte nem azt mondta, amit mondott.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Gyurcsányék a Balatonon buliznak, miközben ők hívták össze a rendkívüli parlamenti ülést
A mai rendkívüli parlamenti ülést a baloldal kezdeményezte, a legtöbben nem mentek el. Gyurcsányék sem. Ők inkább a Balatonon buliznak, éppen onnan posztolgat Kálmán Olga és Arató Gergely is.
Gyurcsányék "árnyékminisztere" luxusebédjével dicsekedett, tömegfelháborodás lett belőle
Bölényragut ebédelt rusztikus bagettel Arató Gergely, Gyurcsány Ferenc parlamenti képviselője, ami onnan derült ki, hogy a politikus beszámolt erről a közösségi oldalán. Nem mindenkinek tetszett, hogy Gyurcsányék "árnyékminisztere" felvágott a luxusebédjével, valóságos tömegfelháborodás alakult ki a poszt alatt. Annyian fejezték ki nem tetszésüket, hogy Arató később kénytelen volt törölni képes beszámolóját.
Napi balfék: itt a Karácsony Gergely nyelviskola friss diplomása!
Forrás: Origo middle off 877 876
Napi balfék: bikicsunáj is árnyékminiszter lett!
- címkék:
- Arató Gergely
- napi balfék
- Címkefelhő »
Gyurcsányék "árnyékminiszterének" angol nyelvűnek tűnő makogásán röhög az internet - videó
Megdöbbentő felvétel került ki az internetre, melyen Gyurcsányék maguk által árnyékkormánynak elnevezett társaságának egyik tagja, Arató Gergely az Európai Parlamentben beszél (pontosabban papírról olvasva makog) - egy angolhoz valamennyire hasonlító nyelven. Nézzék meg a videót!
- címkék:
- Arató Gergely
- Címkefelhő »
Kifütyülték, majd egy sörözőben tartott fórumot Gyurcsány Ferenc
Tegnap ismét botrányba fulladt Gyurcsány Ferenc utcafóruma, ezúttal Budaörsön zavarták meg a kampányrendezvényét. A csalódott DK-elnök útja ezután egy kőbányai kocsmába vezetett, ahol Arató Gergellyel, és pár helyivel sörözött. A mulatozás annyira jól sikerült, hogy az átnyúlt az éjszakába, a keménymag késő estig maradt.
Orbán Viktor: Jakab Pétert nem az eszéért alkalmazza Gyurcsány, hanem hogy csörgősipkát tegyen a fejére
Orbán Viktor kormányfő a hétfői azonnali kérdések órájában Jakab Pétert egy olyan komédiásnak nevezte, aki hétről hétre bohócot csinál magából. Ez havi 6 millió forintba kerül a választópolgároknak, hiszen fizetést, autót és sofőrt is kap mindezért a Parlamentben nyújtott produkcióért - tette hozzá. A miniszterelnök azt mondta, Jakabot Gyurcsány alkalmazza, nem az eszéért, hanem azért, hogy csörgősipkát tegyen a fejére. Vagyis Gyurcsány bohócának nevezte Jakabot.
Nem kérnek bocsánatot a baloldali politikusok a WHO döntése ellenére sem
Pénteken a WHO feltételek nélkül jóváhagyta a 18 éven felülieknek a Sinopharm alkalmazását, ezzel végképp beigazolódott, amit eddig is tudni lehetett: a kínai oltóanyag hatékony és biztonságos a vírus ellen. Mivel a hazai baloldali politikusok hónapok óta mindenféle alap és szakmai háttértudás nélkül támadják a keleti oltást, ezért a nemzetközi szervezet döntése után többüket is megkérdeztük, hajlandóak-e bocsánatot kérni a magyar közvéleménytől. Cikkünk megjelenéséig csak Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese, és Hadházy Ákos, Momentum-közeli képviselő reagált a megkeresésünkre, de érdemi választ nem kaptunk tőlük. A baloldal ...
Nem hagyja abba Gyurcsány pártja: az Origo cikkére reagálva tovább folytatja az oltásellenes kampányt
Az Origo cikkére reagálva Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese újabb oltásellenes nyilatkozatot tett. Ahogy beszámoltunk róla, a baloldali pártok januárban határozati javaslatot nyújtottak be annak érdekében, hogy megakadályozzák a keleti oltóanyagok használatát. Gyurcsány Ferenc helyettese magára vállalta a folytatást!