pályázat
címke rss- kapcsolódó címkék:
- támogatás
- devizapiac
- gazdaság
- közbeszerzés
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Csongrád megye nagyon számít a vállalkozóira
A Nemzetgazdasági Minisztérium idén is pályázatot hirdetett olyan mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásaira, amelyek munkahelyeket hoznak létre. Összesen 13 milliárd forint vissza nem térítendõ támogatásról beszélünk, minden fillér gazdára vár.
Hódmezõvásárhely és térsége: több mint ötven nyertes gazda
Hódmezõvásárhelyen és Székkutason ötvenkét, többségében fiatal gazda nyert eddig haszonbérleti jogot állami földterületekre – tájékoztatta a vásárhelyi önkormányzat sajtóreferense az MTI-t.
Eszenyi az egyedüli pályázó a Vígszínház élére?
Egyetlen pályázat érkezett az igazgató posztra a beadási határidõ lejárta elõtt - közölte az MTI érdeklõdésére a Fõpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága. Valószínû, hogy Eszenyi Enikõrõl van szó.
Fürdõjegyre pályázhatnak a nyugdíjasok
Fürdõjegyre pályázhatnak a nyugdíjasok
- címkék:
- nyugdíjas
- gyógyfürdõ
- pályázat
- Címkefelhõ »
Eszenyi: "Tiszteletben tartom a kollégám döntését"
Balázs Péter péntek délelõtt az MTI-vel tudatta, hogy nem indul a Vígszínház igazgatói pályázatának második fordulóján. Eszenyi Enikõt aznap este sikerült megkérdeznünk, mit szól a fejleményekhez.
Balázs Péter visszalépett, Eszenyi lesz a befutó?
Eszenyi Enikõ reggel óta a Vígszínház próbatermében tartózkodik, ezért csak sejteni lehet, hogy valaki a fülébe súgta már a színházát érintõ legújabb információt: egyedüli pályázóként indul a Vígszínház igazgató posztjáért.
Tovább fûtjük az utcát a Kádár-kockákkal
Hat év alatt 500 milliárdot költene 380 ezer panellakás korszerûsítésére a kormány. Jól jön a panelprogram folytatása, de az utcát is fûtõ családi házakon jóval több energiát lehetne megfogni. A háztartások akkor járnának jól, ha nem kellene saját pénzzel beszállniuk a felújításba, hanem kedvezményesen törleszthetnék az árát, mert a felújítás pár év alatt megtérül.
Majdnem végük lett Pesten. Aztán nyertek egy nemzetközi díjat
Az ormótlan vasbetonszörnyek kora lejárt, a növekvõ tengerszinttel szemben már a folyódeltákba telepített fákkal is védekezhetünk. A magyar ötlet hatékony, olcsó és a helyi élõvilágot sem terheli annyira, mint egy hagyományos gát, ráadásul új földeket is mûvelhetõvé tehet. Az elgondolás egy nemzetközi építészeti pályázaton fõdíjat és 10 ezer eurót ért, de mire elég ennyi pénz ma Magyarországon?
Megválna kínossá vált pénztárnokától az LMP
- címkék:
- pártpolitika
- pályázat
- LMP
- Címkefelhõ »
Már márciusban kiszáll az állam a TakarékBankból
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-ben meglévõ többségi állami részesedést nyilvános nemzetközi pályázaton értékesítik a legmagasabb vételárat ajánló befektetõ részére, a kormány errõl szóló határozata a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.
- címkék:
- pályázat
- eladás
- Takarékbank
- Címkefelhõ »
Megint több száz milliót nyert a PannErgy
"Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása" címû kiírásra benyújtott pályázaton nyert több mint 440 millió forintnyi vissza nem térítendõ támogatást a PannErgy. Az utóbbi hónapokban többször is nyert támogatást a társaság.
- címkék:
- pályázat
- PannErgy Nyrt
- Címkefelhõ »
Pályázhatnak a kkv-k
Téged is érinthet az Új Széchenyi Terv keretében kiírt komplex fejlesztési pályázat, ha kkv-d van, ha Pest megyében vagy Budapesten mûködsz, ha ingatlanfejlesztésre vagy eszközbeszerzésre igényelnél támogatást.
- címkék:
- kkv
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- Címkefelhõ »
Magyarország nagyon szeretne Bocuse d'Or-t rendezni
Ilyenek lesznek az új metrólogók
- címkék:
- metró
- pályázat
- HÉV
- dunai hajó
- BKK
- Címkefelhõ »
Kétszázmilliós fejlesztés a kapuvári LV Metal Kft.-nél
Mintegy kétszázmillió forintos beruházással csaknem kétszeresére bõvítette telephelyét a fõként lemezmegmunkálással foglalkozó kapuvári LV Metal Kft.
Csak másfél évig vezetheti a Vígszínházat az új igazgató
2015 június végéig, azaz másfél évre nevezné ki a Fõvárosi Közgyûlés a Vígszínház igazgatóját, olvasható ki a Közgyûlés honlapján lévõ pályázati felhívásban. Az elõzõ, eredménytelen pályázatot, amelyen Eszenyi Enikõ és Balázs Péter indult, még öt évre írták ki, írta a vs.hu.
- címkék:
- Vígszínház
- pályázat
- Címkefelhõ »
Megjelentek a Nemzeti Együttmûködési Alap pályázatai
Meghosszabbított pályázati határidõ az önkormányzati informatikai fejlesztések pályázatán
A korábbi, október végi határidõ helyett november 18-ig lehet pályázni az ÉMOP önkormányzati informatikai fejlesztéseket támogató pályázatán.
- címkék:
- pályázat
- ÉMOP
- Címkefelhõ »
Feleslegessé válnak a pályázatírók
Jelentõsen átalakul jövõre az uniós források hazai pályáztatásának rendszere a közszférában. A közcélú projektek elõkészítéséért, megvalósításáért külön állami szakapparátus áll fel, így elvileg nem lesz szükség a pályázatíró cégek szolgáltatásaira - írja a Világgazdaság.
- címkék:
- uniós pályázat
- pályázat
- Címkefelhõ »
Retró fotókkal rekonstruálják a fürdõéletet
Fényképek segítségével próbálják rekonstruálni a magyar strandok és fürdõk egykori életét, az ott zajló társas érintkezések hangulatát és persze a fürdõruhadivatot is. A fotópályázatra 1913 utáni fényképeket várnak.
Kreatív egyetemisták, mindent bele!
A Lenovo Motivátor Nagydíj ötletpályázata tehetséges és lelkes egyetemisták ötleteit várja. A fõdíj 1 000 000 forint. A határidõ 2013. október 30-a.
- címkék:
- pályázat
- kreativitás
- Lenovo
- Címkefelhõ »
Nem dõlt el, ki lesz a Vígszínház direktora
Érvénytelen a tender a Vígszínház vezetõi posztjára, amelyre Eszenyi Enikõ és Balázs Péter is pályázott. Közben a Budapesti Operettszínház direktori helyére kiírt pályázatot is eredménytelennek minõsítették.
Új turisztikai ikonok épülhetnek
Építészek, figyelem! Két hónap áll a pályázók rendelkezésére.
- címkék:
- pályázat
- építészet
- MMA
- Címkefelhõ »
Megint nyert a Közgép
A Közgép Zrt. által képviselt Acél-Híd Konzorcium nyerte az M4-es autópálya Tisza-hídjának tervezésére és kivitelezésére kiírt nyílt közbeszerzési tendert - közölte a Közbeszerzési Értesítõ hétfõn. A beadott két ajánlat közül az olcsóbb lett a nyertes. A Közgép társa az A-Híd Építõ Zrt. A szerzõdés eredetileg becsült összértéke 34,5 milliárd forint volt, a nyertes ajánlatban 32 milliárd 590 millió forint szerepel. A másik ajánlattevõ az SSD-Tisza Konzorcium volt, amelynek vezetõje a prágai székhelyû Subterra a.s. A hétfõi Közbeszerzési Értesítõben olyan pályázat is volt, amelyen a Közgép alulmaradt.
- címkék:
- közbeszerzés
- pályázat
- Közgép Zrt.
- Címkefelhõ »
Nem a Közgép nyert Kaposváron
A 4,3 milliárd forintos hulladékgazdálkodási projektet a Geohidroterv halászta el.
Perdöntõ az átláthatóság a projektekben
Azok a vállalkozások, amelyek nem nyújtják be idõre az új nyilatkozatot, visszamenõleg is elbúcsúzhatnak a folyamatban lévõ uniós projektjük kifizetésétõl.
- címkék:
- Lázár János
- pályázat
- NFÜ
- Címkefelhõ »
Szigorodnak a pályázati feltételek
Szeptember 1-jétõl a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) határozottabban lép fel az offshore cégekkel szemben – jelentette ki Lázár János az MTI-nek. Ezzel függ össze, hogy a napokban mintegy 44 ezer, korábban uniós támogatást elnyert pályázónak kell majd ismét nyilatkoznia.
- címkék:
- pályázat
- transzparencia
- NFÜ
- Címkefelhõ »
250 Milliárd sorsa dõlt el augusztusban
Augusztusban 250 milliárd forintnyi uniós forrásról döntött a kormány - a pályázokat a döntésekrõl a hét folyamán értesítik.
Közel egymilliárdért javítja a tavaly vett autóit az ORFK
Az Országos Rendõr-fõkapitányság nyílt közbeszerzést írt ki a tavaly vásárolt gépjármûvei - Opelek, Skodák, Volkswagenek és Mercedesek javíttatására és karbantartására. A garanciáis idõn belüli mûveletekre 979 994 700 forintot szánnak.
- címkék:
- közbeszerzés
- pályázat
- ORFK
- Címkefelhõ »
Magyar lány versét lövik a Marsra
Redenczki Fanni szegedi gimnazista elsõ haikuját is kilövi a Marsra a NASA. Egy internetes szavazás 12 ezer indulója közül övé lett a megtisztelõ ötödik helyezés.
Senkinek se kellenek a Vidámpark játékai
Nem érkezett ajánlat a Vidámpark játékaira, ezért az azokra kiírt pályázat eredménytelen volt - írta a hvg.hu.
- címkék:
- Vidámpark
- játék
- pályázat
- eladás
- sikertelen
- Címkefelhõ »
11 nyertes a 10 éves K&H gyógyvarázs pályázatán
A K&H gyógyvarázs program 2013-ban ünnepli 10 éves fennállását. Idén a zsûri 11 intézményt választott ki a 20 millió forintos pályázati támogatásra, amely 12 000 beteg gyermek gyorsabb gyógyulását segíti. A jubileum alkalmából a K&H további 5 millió forint értékû különdíjat is felajánlott, amely a májtranszplantációra váró csecsemõk életének megmentésében segíthet. A K&H gyógyvarázs az elmúlt 10 évben összesen 257 intézményt juttatott hozzá több mint 476 millió forint értékû mûszertámogatáshoz.
EU-s pályázattal csaltak a cégvezetõk
EU-s pályázattal élt vissza a gyanú szerint két cégvezetõ. Társaságuk 700 millió forintot nyert logisztikai központ építésére, de semmit nem építettek, hanem hamis igazolásokkal próbálták lehúzni a pénzt. 220 milliót sikerült is megszerezniük. Letartóztatták õket.
Óvodát, orvosi rendelõt és sportcentrumot is építtetne dolgozóinak a Sólyom
Napról napra közelebb kerülünk a Sólyom Airways indulásához: csütörtökön már a beszállítókat pályáztatják - írja a világgazdaság.
180 trafikot kínál újra a kormány
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. 180 trafikkoncessziót hirdetett meg ismét. A korábban eredménytelennek nyilvánított pályázatokat hirdették meg újra. Összesen 162 település trafikjára lehet pályázni.
- címkék:
- pályázat
- koncesszió
- trafik
- Címkefelhõ »
Kihirdették a KKV-exporttámogatási pályázat eredményét
A kormány honlapján tette közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium a a magyar kis-és középvállalatok külpiaci értékesítésének elõsegítését célzó, 2012. október 11-én meghirdetett kereskedelemfejlesztési pályázatok eredményét.
Írjon tanulmányt, segítse a TEK-et!
Összesen 400 ezer forinttal jutalmazza a TEK azokat, akik dolgozatot írnak a magányos elkövetõkrõl.
A kiválasztottaknak engedné a játékgépet a kormány
Több ezer félkarú rabló és több száz játékasztal üzemeltetésére írna ki meghívásos koncessziós pályázatot a nemzetgazdasági tárca - írta a Népszabadság. A kormány tíz vidéki kaszinó létesítésének jogát ajánlaná fel.
Gipsz Jakab milliókat kapott az államtól
Több millió forintot nyert el a Nemzeti Együttmûködési Alapból a 2011-ben bejegyzett Nõk a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesület. A szervezet bírósági adataiban tisztségviselõként Gipsz Jakabot, Iksz Ipszilont, Piros Aranyt és Hát Izsákot nevezte meg. Az egyesület elnöke az Origónak a könyvvizsgáló tévedésével magyarázta a neveket.
- címkék:
- pályázat
- cégadat
- Címkefelhõ »
Gyógyvarázs: Mennyibe kerül, ha beteg a gyerek?
Egy egyhetes gyerekbetegség legalább 15-20.000 forint mínuszt jelent a családi költségvetésben, míg a kórházi kezelést is igénylõ betegség további súlyos tízezer forintokkal terhelheti meg a családi kasszát.
Másfél milliárd jut állampapírok reklámjára
Pályázatot írt ki az Államadósság Kezelõ Központ az állampapírok értékesítésének népszerûsítésére.
Újabb milliókkal dobjuk meg a trafikost
Közel ötmilliárd forintot dobna szét három- és hatmilliós tételekben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) fiatal vállalkozók között egy most meghirdetett pályázat során. Az NFÜ szerint az érdeklõdés nagy, kérdés azonban, hogy a 2014-es gazdasági mutatók felturbózásán túl mire lesz jó a program. A dohánytrafikok elindításához mindenképp.
Gyógyvarázs: Fogyatékos gyermek a családban
Mit jelent egy fogyatékos gyermek érkezése a családba? Hogyan változtatja meg a család életét? Milyen akadályokkal, nehézségekkel találják magukat szemben ezek a családok nap mint nap? Ezeket a kérdéseket járjuk most körül a K&H gyógyvarázs országos pályázata kapcsán, amely idén a halmozottan fogyatékos gyerekeket ellátó intézményeket részesíti kiemelt figyelemben.
Orbán Ráhel lemond a pénzjutalmáról
Hatvanezer forintos jutalmat nyert Orbán Ráhel a Magyar Turizmus Zrt. szakdolgozati pályázatán, de a miniszterelnök lánya nem veszi fel ezt az összeget, hanem a Corvinus Egyetem egyik szakkollégiumának ajánlja fel. A Corvinuson azt mondták, hogy a záróvizsga-bizottságok és a bírálók véleménye alapján nevezték be Orbán Ráhel dolgozatát a pályázatra, és a gazdaságföldrajzi tanszékvezetõ szerint Orbán Ráhel az aláírásával közremûködött a pályázat továbbításában.
Orbán Ráhel: Nem én küldtem be a szakdolgozatomat
A miniszterelnök lánya a Magyar Turizmus Zrt.-tõl kapott díjat, amelyet a saját konzulense adott át neki.
A konzulensétõl kapott díjat Orbán Ráhel
Kedd délután nyilvánosságra hozták Orbán Ráhel szakdolgozatát, miután kiderült, hogy a Magyar Turizmus Zrt. az õ dolgozatát találta az egyik legjobbnak a 38 pályamunka közül. A miniszterelnök lánya dolgozatában 68 oldalon át vizsgálja a könnyûzenei fesztiválok szervezési és versenyképességi kérdéseit. A díjat saját konzulense adta át neki.
Orbán lánya is nyert a Magyar Turizmus Zrt. szakdolgozati pályázatán
Kihirdették a gyõzteseket a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai szakdolgozatokat díjazó pályázatán. Az egyik nyertes a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel volt, aki a Sziget Fesztiválon szerzett tapasztalairól írt.
HVG: helyi Fidesz-vezetõk döntöttek a trafikokról
A hvg.hu több fideszes forrásra hivatkozva azt írja, hogy a Fidesz helyi vezetõi döntötték el, hogy ki nyerje a dohányboltok üzemeltetésének jogát. Az Indexnek az ország dél-alföldi régiójából megerõsítették ezt az állítást. Kocsics Máté szerint viszont szemenszedett hazugság.
Az év végéig lezárulnak a földpályázatok
Az év végéig lezárulnak a földpályázatok, a Nemzeti Földalapkezelõ Szervezet elbírálja és meg is köti a 20 évre szóló szerzõdéseket - mondta el a Napi Gazdaságnak Sebestyén Róbert, a hivatal elnöke.
- címkék:
- pályázat
- agrár-élelmiszer
- Címkefelhõ »
Jó boroknak terveznek cégért
Lezárult a második Cégér - Jó bornak tervezz címkét! alkotói pályázat elsõ fordulója, kiválasztották azt a tíz grafikust, akik tíz fiatal borásznak fognak az idén egyedi cégért tervezni.
Itt nem lesz más, csak az agresszivitás
Háromszázmilliós pályázati pénzbõl számolna fel két, fõleg cigányok által lakott telepet a komlói önkormányzat, a lakókat pedig új helyre költöztetnék. Több helyinek nem tetszik a költöztetés, õk nem látnák szívesen az új lakókat, demonstrációval, aláírás-gyûjtéssel tiltakoznak ellenük. A cigányok egy része is maradna, mert az állataikat féltik, mások mennének, mert nem szeretnének a lepusztult telepen élni. Videoriport a komlói helyzetrõl.
Félnek a BKV-sofõrök a Volánbusztól
Nem érkezett érvényes ajánlat a Volánbusz által kiírt üzemeltetési pályázatra. A BKV pályázata azért lett érvénytelen, mert nem tudta összeszedni a kért 50 darab buszvezetõi önéletrajzot, mert a sofõrök félnek, hogy a jelentkezéssel automatikusan átkerülnek a Volánbuszhoz.
- címkék:
- pályázat
- BKV
- Volánbusz
- Címkefelhõ »
Április végéig várniuk kell a trafikosoknak
Meghosszabbították a nemzeti dohányboltra pályázók elbírálásának idejét, de legkésõbb április 23-án nyilvánosságra hozzák a nyerteseket. Nem fognak részeredményeket közölni.
- címkék:
- pályázat
- trafik
- dohánybolt
- Címkefelhõ »
Szobrot kaphat a Belvárosban Columbo hadnagy
A Falk Miksa utcában kapna szobrot Peter Falk, Columbo hadnagy megformálója a belvárosi önkormányzat tervei szerint.
Az állam kifizeti a tanácsok felét
Még több mint 2,7 milliárd forintra pályázhatnak azok a kis- és középvállalkozások (kkv), amelyek tanácsadási tevékenységet vennének igénybe - tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kedden az MTI-t.
A kormány milliárdokat ad gázüzemû buszokra
Dízel helyett gázüzemû jármûvek beszerzésére ösztönözné a közlekedési társaságokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, ehhez 1,6 milliárd forintot is ajánl.
15 ezren jelentkeztek nemzeti trafikosnak
Több mint 15 ezren adtak be pályázatot nemzeti dohányboltra, Budapesten négy-ötszörös a túljelentkezés.
- címkék:
- pályázat
- dohánybolt
- Címkefelhõ »
Gyógyvarázs: Több mint 410 millió forint a gyermekegészségügynek
Összesen 8 millió forintos karácsonyi ajándékban részesült három gyermek-egészségügyi intézmény. Többek között olyan eszközöket kaptak, amelyek a látássérült gyerekek gyógyítása, az újszülöttek hallásának szûrése vagy a súlyos, halmozottan sérült gyermekek mozgásbéli akadályozottságának csökkentése esetében jelent fontos segítséget.
Négy évet kapott az álvesztegetõ
Jogerõsen négy év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélõtábla kedden azt a budapesti férfit, aki kenõpénz fejében azt ígérte gyulai vállalkozóknak, hogy kiváló párt- és politikai kapcsolatai révén pályázati támogatást, valamint kedvezõ hitelt intéz nekik.
- címkék:
- korrupció
- bûnügy
- pályázat
- ítélet
- Címkefelhõ »
588-an költöznének a kormány lakótelepére
Tucat híján hatszáz pályázat érkezett az ócsai szociális lakópark lakásainak bérleti jogára. A pályázat pénteken zárult, az érintettek március 25. után tudják meg, melyikük költözhet.
Matolcsy is beszáll a pénzosztásba
A kormány kibelezi a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget és a minisztériumok között dobja szét a feladatokat. A lassú pályáztatásra és a cégek forráshiányára ez nem ad választ. Azok az országok, ahol így mûködik a kohéziós pénzek kezelése, a legkevesebb uniós forrást felhasználók közé tartoznak.
A következõ uniós költségvetési ciklusban megépülnek az új Ipoly-hidak
A következõ uniós költségvetési ciklusban megépülnek az új Ipoly-hidak - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztõ (NIF) Zrt. kedden az MTI érdeklõdésére.
- címkék:
- pályázatok
- pályázat
- Címkefelhõ »
Megszûnhet a színigazgatók pályáztatása
A kulturális államtitkár tervei szerint a jövõben nem pályázat útján találnák meg a vezetõket, hanem kineveznék õket.
- címkék:
- L. Simon László
- színház
- pályázat
- Címkefelhõ »
Arab befektetõé lesz a Zsolnay
Bachar Najari szír származású svájci-magyar üzletember nyerte a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. többségi tulajdonrészének értékesítésére kiírt pályázatot - jelentette be Csizi Péter, Pécs alpolgármestere hétfõn a baranyai megyeszékhelyen.
Miniszterekhez kerül az uniós pénzosztás
Jövõre alig kap szerepet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az uniós pénzek felügyeletét szétdobja a kormány a minisztériumok között - írja az Index.
Zarándokút épül a Dél-Alföldön
Több mint kétszáz kilométer hosszan húzódik majd az a zarándokútszakasz, amelyet Magyarország 34 kiemelt turisztikai beruházásának egyikeként egy év alatt alakítanak ki a Dél-Alföldön - közölte a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szóvivõje az MTI-vel.
Szokatlan turistafotók versenye
Szokatlan turistafotók versenye
- címkék:
- Magyarország
- pályázat
- turizmus zrt
- Címkefelhõ »
Hatvanmillió forintot ad a kormány családbarát képzésekre
Pénzjutalmas pályázatot hirdetett a kormány a fiatalokat célzó párkeresõ, házasságra felkészítõ és családbarát képzéseknek, valamint azoknak is, amelyek a nõk fokozottabb társadalmi szerepvállalását szolgálják. Összesen hatvanmillió forintot osztanak szét olyan egyesültek, egyházak és sajtótermékek között, amelyek népszerûsítik ezeket a témákat.
Kilencen döntenek a Nemzeti Színház új igazgatójáról
A bírálók között van Kerényi Imre és Törõcsik Mari is. A posztra Alföldi Róbert mellett hárman jelentkeztek.
Hitelbõl gyûrték le a pottyantós korszakot Alsómocsoládon
A kocsma és a templom is pályázati pénzbõl újult meg Alsómocsoládon, az ország legeladósodottabb falujában, ahol minden emberre közel másfél millió forint adósság jut. A felvett svájcifrank-hitelbõl a polgármester hivatalt épített a domb tetejére, tornatermet az erdõbe, valamint öregek otthonát, ahol dübörög a mulatós zene. A helyiek nem aggódnak a hitel miatt, az állami segítséget berzenkedve fogadják, de már vannak ötleteik, hogy mire költik az ölükbe hulló milliókat.
Nem kell nyertessé nyilvánítani a Klubrádiót
A Fõvárosi Ítélõtábla új eljárásra kötelezte a médiahatóságot, vagyis a 95,3 MHz-es budapesti rádiós frekvenciapályázat nyertesévé nem a második legtöbb pontot szerzõ pályázót kell nyilvánítani.
Pályázzon a Hégetõ Honorka díjra!
Olyan rövidfilmeket várnak, melyek lényeges társadalmi problémák megértését segítik. Idén elõször különdíjat kapnak a szakmán kívülrõl érkezõ filmek is.
- címkék:
- pályázat
- Hégetõ Honorka-díj
- Címkefelhõ »
Megérkeztek a pályázatok, hamarosan eredményt hirdetünk
Már ne küldjetek több pályázatot, mert ezennel lezárjuk az Ozone Zöld-díj nonprofit kategóriájába való nevezést, és hamarosan eredményt hirdetünk.
Újabb megbízást kapott a kormány egyik kedvenc cége
A kormányablakok reklámozásával bízta meg 25 millió forintért a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium azt a kommunikációs ügynökséget, amely már korábban is több sokmilliós megbízáshoz jutott a kormánytól vagy állami cégektõl.
Magyar bornak magyar cégért!
Tíz kortárs magyar dizájner tervezett izgalmas és gyönyörû címkéket magyar borokhoz egy pályázat keretein belül.
- címkék:
- pályázat
- bor
- cégér
- Címkefelhõ »
Bürokratikus apokalipszis elõtt az ELTE
Az ELTE elfeledkezhetett arról, hogy a jelenleg is mûködõ ügyvivõrendszerét licencmentesen használja, ezért gyorsított eljárásban megállapodott egy másik céggel, amely a kormányzaton keresztül licencmentes szoftvert kínál. A teljes rendszercserét, amely nemcsak a jelenlegi, de még a tavaszi vizsgaidõszakban is káoszt fog okozni, sokan teljesen feleslegesnek tartják.
Négymilliárdos megbízást nyert a Közgép Gyõrben
Majdnem négymilliárd forintból alakítanak ki rendezvényteret, mélygarázst és folyóparti korzót a gyõri Dunakapu téren - írja a Kisalföld. A pályázatot egy olyan konzorcium nyerte, amelynek a Közgép is tagja.
- címkék:
- Gyõr
- pályázat
- rekonstrukció
- Közgép Zrt.
- Címkefelhõ »
Nézze meg a legszebb tájképeket!
Észak-Namíbiában, a botswanai határhoz közel készült az az éjszakai fotó, amely a Lonely Planet Twitteren indított pályázatán a legjobb tájképnek választottak.
- címkék:
- Namíbia
- utazás
- pályázat
- tájkép
- fotó
- Lonely Planet
- Címkefelhõ »
Lerohanták az ingyenpénzes bödönt az iskolák
Szinte bármire elkölthetõ támogatást ad egy NFÜ-s pályázat iskoláknak. A 16 milliárd forintos keretet megrohamozták az iskolák, de mivel tízszer annyi pénzt kérnének, több száz pályázat a kukában landolhat. Még nem tudni, lesz-e többletforrás, amit jobb nyári táborra, szebb tornateremre vagy erkölcstanórára költhetnének úgy, hogy a tanárok is többletpénzhez juthatnának.
- címkék:
- iskola
- pályázat
- NFÜ
- Címkefelhõ »
Gyógyvarázs: Temérdek játék és könyv a hazai kórházaknak
33 kórház gyermekosztályán osztotta szét a nyár és az õsz folyamán a K&H gyógyvarázs program a K&H Bank fiókhálózatában összegyûjtött játékokat és gyerekkönyveket.
- címkék:
- könyv
- kórház
- játék
- pályázat
- gyógyvarázs
- Címkefelhõ »
Az egyetlen induló nyert a villámgyors tenderen
A Bell & Partners nyerte el az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség villámgyors kommunikációs tenderét. Az ügynökség szerint szabályos volt a 700 millió forintos közbeszerzés.
Gyere értünk, a mama már rosszul van
Közhelyes mondatokat, megilletõdött díjazottakat és zenére ringatózó, szép ruhába öltözött nyugdíjasokat találtunk az idõsek világnapja alkalmából tartott hétfõi kormányzati rendezvényen. A Mûvészetek Palotájában díjat kaptak, akik megírták, mi tartja õket több mint negyven éve együtt. Volt, aki elvesztette a párját, más a lépcsõzés miatt háborgott, de azért jó volt látni, hogy valaki hatvan év után is szorongatja a másik kezét.
200 milliárdnyi uniós pénz került veszélybe
Elsõ fokon úgy döntött az Európai Bíróság, hogy Magyarország nem számolhatta volna el az áfát egy útépítési és egy vasútépítési felújításnál. Ha a döntés jogerõre emelkedik, akkor a pályázatot gyorsan ki kell írni újra, hogy a pénz ne vesszen el. A kormány szerint pénzt nem kell visszafizetni.
- címkék:
- áfa
- pályázat
- uniós forrás
- Címkefelhõ »
Kis magyar hajó kell!
Az NGM alatt mûködõ tervhivatal elkészítette a Nemzeti Hajózási Stratégia vitairatát. Megaberuházás Budapesten, a magyar hajógyártás felélesztése, keleti piacok meghódítása, uszoda a vízen - várják a reakciókat.
Gyógyvarázs: "gézengúzok" gyógyulhatnak a Gravoform jóvoltából
A K&H Csoport egyik kisvállalkozói ügyfele, beszállítói partnere a Gravoform Kft. évek óta a Csoport gyermek-egészségügyi programja, a K&H gyógyvarázs mellett áll.
Gyógyvarázs: "21. hétben jártunk, mikor kiderült, hogy hiányzik a kislányunk bal alkarja"
A K&H Csoport egyik partnere, a Gravoform Kft. felajánlásnak köszönhetõen a Gézengúz Alapítvány részesült több mint 530.000 Ft értékû eszköztámogatásban, amelyet az Alapítvány óbudai központjában adtak át.
Õrületes fehérnemûkben fotózták a playmate lányt
Kocsis Orsi playmate mutatta be azokat az érdekes fehérnemûket, melyeket egy fiatal tervezõtanulókból álló csapat gondolt újra. A nemzetközi fehérnemûpályázatra klasszikus darabokat kellett átalakítani. A végeredményeket sem megalkotni, sem pedig hordani nem egyszerû.
Idén is eltüzelik a régi bankjegyeket
Az elhasználódott, forgalomból kivont bankjegyekbõl fûtésre alkalmas briketteket készít a Magyar Nemzeti Bank, ezeket pályázaton nyerhetik el a közhasznú szervezetek, hogy csökkenthessék fûtési költségeiket - tette közzé a jegybank az ötödik alkalommal kiírt pályázat alkalmából. Szeptember végéig lehet jelentkezni.
- címkék:
- jegybank
- bankjegy
- pályázat
- MNB
- Címkefelhõ »
Gyorsan kimerülhet a kazánpályázat kerete
A fûtési rendszerek korszerûsítésére hétfõtõl lehet pályázni, a Napi Gazdaság szerint azonban a 864,4 millió forintos keretösszeg egy-két napon belül kimerülhet. A mostani kiírással becslések szerint 1000-1500 rendszer cseréje valósulhat meg.
Közel 2 milliárdból újul meg a Helikon Kastélymúzeum
A keszthelyi Festetics-kastélyban új kiállítás, ajándékbolt és lepkeház is helyet kap majd az 1,8 milliárd forintos beruházásnak köszönhetõen.
Kineveztek 23 új kórházigazgatót
Március végén 35 kórházigazgatói posztot hirdettek meg az egészségügyben, augusztus elsejével pedig 23 új igazgatót neveztek ki. Több, 62 éven felüli pályázó nem nyerte el a posztot.
Új lakossági pályázat fûtéskorszerûsítésre
Legfeljebb 1,5 millió forintot kaphat vissza a pályázaton az a magánszemély, aki napkollektort, új kazánt szerel fel. A berendezések beszerzésének és beüzemelésének költségén felül támogatást lehet nyerni a tervezési, tanúsítási és engedélyeztetési munkálatok költségeire is.
Fizet a kormány a boldog pároknak
Az egymás mellett kitartó házastársakat és az összetartó közösségeket is pénzjutalmas pályázattal csábítja a szociális államtitkárság. A kormány az összefogó családokat ingyen nyaraltatná, a legalább negyven éve házasságban élõknek pedig a titokért fizetne. A [origo]-nak nyilatkozó házasok szerint az ötlet röhejes, a kitartáshoz pedig csak tolerancia kell.
Orbán: Arról beszélünk, hogy milyen nehéz, pedig dõl a pénz az országba
A miniszterelnök szerint minden uniós pénzt fel kell használni, bár ez nem könnyû dolog, mert a pályázás túlságosan bonyolult, õ például bele se fogna. Ezért egyszerûsíteni fognak, addig is örüljünk annak, hogy dõl a pénz az országba.
Téves igazolást adott le a kórházra pályázó mûkereskedõ
Új kórházigazgatói pályázatot írnak ki a törökbálinti Tüdõgyógyintézetben, mivel a néhány hete kihirdetett nyertes téves igazolást nyújtott be a végzettségérõl. Az [origo] számolt be arról kedden, hogy a tavaly az év kórházának választott Tüdõgyógyintézetben nyugdíjba küldik az eddigi vezetõt, a kiírt pályázatot megnyerõ, harminc év körüli új igazgató pedig fõleg mûvészeti galériákban szerzett vezetési tapasztalatot.
Rábízták az év kórházát egy titokzatos mûkereskedõre
Nyugdíjba küldik a kórházigazgatót a tavaly az év kórházának választott törökbálinti Tüdõgyógyintézetnél. A pályázatot néhány hete megnyerõ, harminc év körüli új igazgatót sokan alig ismerik, eddig fõleg mûvészeti galériákban szerzett vezetési tapasztalatot. A csere csúszik, információink szerint azt vizsgálhatják, hogyan nyerhetett a komolyabb rutinnal nem rendelkezõ jelölt.
Gyógyvarázs - Barabás Évi: "Ezekre az eszközökre óriási szükség van"
"Idén 105 pályázatot kaptunk, a tizediknél már kaparnám a falat és szétverném a szobát dühömben, elkeserdésemben, mert minden pályázatban ott van, hogy arra a mûszerre, azokra az eszközökre óriási szükség van, alig megy nélkülük a munka" - mondta Barabás Évi a Gyógyvarázs pályázat nyerteseinek kihirdetésekor. 11 pályázó nyert a 2012-es K&H Gyógyvarázs pályázaton - ami nagyjából 100 ezer gyermeket ellátását jelenti.
Virágokkal kereshetnek pénzt pesti gyalogosok
Virágokból kirakott motívumok felismerésére hirdetett pályázatot a Fõkert. A budapesti virágágyak felkeresésére buzdító pályázat témája a megújuló energia.
- címkék:
- Budapest
- virág
- pályázat
- Címkefelhõ »
Rekordszámú pályázó a Gyógyvarázs program 2012-es pályázatán
A K&H gyógyvarázs 9 éves történetében a legnagyobb számú jelentkezést hozta a 2012-es pályázati kiírás, összesen 105 intézmény küldte be anyagát. Ezek közül választotta ki a zsûri azt a nyolc vidéki és három budapesti intézményt, amelyek gyermekgyógyász fõorvosai a tegnapi napon vehették át az összesen mintegy 25 millió forint értékû eszköztámogatást.
- címkék:
- kórház
- pályázat
- program
- gyógyvarázs
- Címkefelhõ »
Értelmetlen tárgyakat keres az Iparmûvészeti Múzeum
Legképtelenebb, leghasználhatatlanabb tárgyakat megörökítõ fotókat vár a Iparmûvészeti Múzeum Képtelen tárgyak címû pályázata. A legjobbakat kiállítják.