Országgyűlés

címke rss

Beterjesztették a közpénzügyi törvényjavaslatot

Archívum2007.11.11, 14:52

A kormány beterjesztette a közpénzügyi törvényjavaslatot. A miniszterelnök szerint a tervezet a kabinet reformprogramjának egyik legfontosabb eleme. A Fidesz nem ért egyet a javaslatcsomaggal - az ellenzéki párt szerint kellett volna még néhány hetet vagy hónapot várni arra, hogy a kérdésről megszülessék az ötpárti megállapodás.

Nem csökken a turizmus támogatása

Gazdaság2007.11.07, 15:12

Hosszas egyezkedést követően célegyenesbe fordult az idegenforgalom törvényi szintű szabályozásának megvalósulása. A több mint egyéves farigcsálás után az Országgyűlés általi elfogadás küszöbére érkezett turisztikai törvény végre pontosan meghatározza, hogy mi is tartozik az idegenforgalom körébe. A költségvetési támogatások ügyében mindazonáltal nem történt áttörés: ami eddig volt, az megmaradt, a többlet azonban az aktuális büdzsé állapotának függvénye.

A szabadság terhére mehetnek külföldre a sportorvosok

Állás 20112007.11.07, 09:03

Nem engedélyezi a Sportkórház a válogatott keretnél dolgozó 50 orvos részvételét külföldi utakon. A szakemberek november elejétől ezt kizárólag évi rendes vagy fizetés nélküli szabadság keretében tehetnék meg. Az Országgyűlés sport albizottságának elnöke elfogadhatatlannak tartja a döntést - írja a Népszabadság.

Nem vonják össze a kisadókat, lesz viszont értékalapú ingatlanadó

Gazdaság2007.11.12, 18:05

Az Országgyűlés 188 igen és 152 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el az adócsomaghoz beadott módosító javaslatok közül azokat, amelyeket a kormányzat is támogatott. A nem támogatottak közül  egyet fogadott el a Ház: annak a rendelkezésnek a kiegészítését, amely a külföldi pénznem forintra történő átszámításának szabályait határozza meg. A számított értékalapú ingatlanadóról való voksolás során aliberálisok csinosan betartottak a szocialistáknak, s akciójukat az ellenzéki frakciók is támogatták.

Nyugdíjakról és közlekedési bírságról vitázik a parlament

Itthon2007.11.06, 08:04

A nyugdíjtörvény és a közlekedésről szóló törvény módosításáról vitázik kedden a az Országgyűlés, de a képviselők tárgyalnak több, európai uniós gazdasági jellegű jogszabály átvételéről is.

Döntöttek az adótörvényekhez benyújtott javaslatokról

Itthon2007.11.05, 23:39

Az Országgyűlés hétfőn este döntött az adótörvényeket módosító javaslatokhoz benyújtott képviselői indítványokról.

Két héten belül a neten lesz a képviselők fizetése

Itthon2007.10.30, 15:50

A költségvetésről, a női kvótáról és a jövő nemzedékek ombudsmanjáról vitáznak a képviselők kedden a parlamentben. A 2008-as költségvetés általános vitája ma lezárul. Ma nyújtja be az Egészségügyi Minisztérium az egészségbiztosításról szóló törvényjavaslatot. A bizottságok adótörvényekről tárgyalnak, de szó lesz a környezet büntetőjog általi védelméről is. A házbizottság ülése után az Országgyűlés alelnöke bejelentette, hogy két héten belül fölteszik a parlament honlapjára, hogy mennyit keresnek havonta a képviselők.

Szili Katalin a kanadai vízumügy megoldását sürgette

Nagyvilág2007.10.30, 00:48

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a vízumügy megoldását sürgette hétfői kanadai tárgyalásain.

Perelhetnek a gyűlöletbeszéd sértettjei

Itthon2007.10.29, 19:32

Az Országgyűlés kormánypárti többsége elfogadta a Ptk módosítását, így jövőben polgári perben kérhetnek kártérítést azok, akiket vallási, etnikai hovatartozásuk, vagy szexuális orientációjuk miatt sérelem ér - már ha a a törvény kiállja az alkotmányosság próbáját.

Hét százalékos növekedést vizionál Veres

Gazdaság2007.10.26, 12:33

A jövő évi költségvetés egy eredményes konszolidációs program lezáruló szakaszának büdzséje, amely megalapozza a következő évek gyorsabb növekedését, a jelentősebb életszínvonal-javulást - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter csütörtökön az Országgyűlésben, a 2008. évi költségvetési törvényjavaslat általános vitájának megkezdésekor.

A költségvetésről vitázik a parlament

Itthon2007.10.25, 11:37

Megkezdte a parlament a 2008-as költségvetés általános vitáját. A képviselők pénteken és szombaton is a büdzséről tárgyalnak, majd jövő hét kedden is folytatják. A pénzügyminiszter szerint a konszolidációt zárja le a jövő évi büdzsé, míg az Állami Számvevőszék a kockázatokra hívta fel a figyelmet. A tervezett hiány jövőre 1140 millárd forint, a GDP 4,1 százaléka.

Elfogadták az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényt

Itthon2007.10.24, 20:18

A kormány elfogadta az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvényt, és még a héten benyújtja az Országgyűlésnek - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón. A kormány döntése a mostani parlamenti vita megcsúfolása - mondta Mikola István a parlamentben szerdán, a bejelentést követően.

Ivóvíztisztitó kell a zavaros Miskolci vízhez

Archívum2007.10.17, 16:30

Miskolc az egyetlen megyei jogú város az országban, amelyik nem rendelkezik ivóvíztisztítóval, pedig a megfelelő ivóvízellátás biztonsága érdekében erre nagyon nagy szüksége lenne a településnek - jelentette ki Katona Kálmán, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke szerdai sajtótájékoztatóján Miskolcon. A borsodi megyeszékhely ivóvízellátása csaknem teljes egészében a bükki karsztforrásokra telepített víztermelő létesítményekből történik, a vízbázis nyitott, ezért könnyebben szennyeződik.

Döntött a kormány a nyugdíjról

Archívum2007.10.16, 13:08

Az előrehozott öregségi nyugdíj feltételrendszerét teszik következetesebbé és a rövid távú finanszírozhatóságot kiszámíthatóbbá azok a nyugdíjtörvényt érintő kisebb módosítások, amelyekről a múlt héten döntött a kormány. Az Országgyűlésnek benyújtott javaslat megőrzi a nyugdíjminimumot és a résznyugdíjat, amelyet az 1997-es nyugdíjtörvény rendelkezései 2009. január 1-jével szüntettek volna meg.

Gyurcsány hangulatkeltéstől félti csomagját

Itthon2007.10.15, 19:31

Hétvégén ugyan Gyurcsány Ferenc meggyőzte a szocialistákat a tisztasági csomagról, de az SZDSZ visszafogná a gyeplőt. A liberálisok koalíciós egyeztetést akarnak a javaslatokról, mielőtt azokat benyújtják a parlamentnek. A miniszterelnök viszont attól tart, hogy hangulatkeltés miatt elbukik javaslatcsomagja. Az Országgyűlés felfüggesztette Lengyel Zoltán mentelmi jogát. Az [origo] minden parlamenti ülésnap előtt összegyűjti, miről lesz szó aznap, ez kiknek és hogyan befolyásolhatja a sorsát. Tudja meg, mi folyik a parlamentben!

Nem kellene indokolni a felmondást a kicsiknek

Állás 20112007.10.11, 08:31

Számos változtatást javasol a Munka Törvénykönyvében az a hat magyar munkajogi szakember, akiket a kormányzat kért fel a munkajogi reform elkészítésére. Ha a tervezet átmegy az Országgyűlésen, többek között a kis cégeknek nem kellene indokolni a felmondást, átvilágítanák munkajogilag a 15 fő feletti vállalkozásokat, bevezetnék a szociálisan indokolt felmondást - írja a Világgazdaság.

Elfogadt�k a lex Molt, gyeng�lt a t�zsde

Gazdaság2007.10.09, 10:13

A t�virati iroda h�tf�n h�romnegyed h�tkor - teh�t a keresked�s z�r�sa ut�n - tette k�zz�, hogy az Orsz�ggy�l�s elfogadta a lex Molt. Az���rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 83,93 pontos, 0,30 sz�zal�kos cs�kken�ssel, 27 879,10 ponton z�rta a napot. A r�szv�nypiac forgalma 20,8 milli�rd forintot �rt el, a vezet� r�szv�nyek vegyesen szerepeltek: a Mol t�bb mint 2,5 sz�zal�kkal gyeng�lt, a Magyar Telekom, az OTP �s a Richter pedig er�s�d�ssel z�rt.

A lex Molról szavaz az Országgyűlés

Archívum2007.10.08, 08:38

Ma szavaz az Országgyűlés a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvényeket módosító javaslatról. A javaslattal kapcsolatban Európai Bizottság kifogásokat fogalmazott meg és jogi lépéseket is kilátásba helyezett.

Október 15-én döntenek Lengyel mentelmi jogáról

Itthon2007.10.05, 21:28

Megérkezett az Országgyűlés elnökéhez a legfőbb ügyész kezdeményezése Lengyel Zoltán ügyében. A dokumentumot Szili Katalin már továbbított a parlament mentelmi bizottságának. A volt fideszes, jelenleg független képviselő maga is kérte mentelmi joga felfüggesztését.

Mentelmi joga felfüggesztését kéri Lengyel Zoltán

Itthon2007.10.05, 10:48

Nem akar a mentelmi joga mögé bújni Lengyel Zoltán, akit azzal gyanúsítanak, hogy idén nyáron összeverekedett az őt igazoltató rendőrökkel. A képviselő ügyvédje szerint tisztázni akarja magát, ezért a nyomozás minden lépésénél ott lesz. Lengyel maga is feljelentést tett a rendőrök ellen, akik szerinte bántalmazták és jogtalanul fogvatartották.

Tovább szűkül a terrorpénzek csatornája

Archívum2007.10.05, 17:07

A készpénzes fizetés felső határát 3,6 millióforintban határozná meg a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényjavaslat, amelyet a pénzügyminiszter pénteken nyújtott be az Országgyűlésnek. Az új törvény a tervek szerint december közepén hatályba is lépne.  

Csak három kis adót vonnak össze

Gazdaság2007.10.02, 10:51

Több ponton is változott a kormány által az Országgyűlés elé terjesztett adótörvénycsomag az eredeti tervekhez képest: a véglegesnek szánt javaslatból kimaradt az ekho kiterjesztése, illetve a kis adók összevonására egy újabb javaslatot tett le a kormány, ami már a harmadik változat egy héten belül - írja a Napi Gazdaság.

Tisztasági csomaggal állt elő Gyurcsány

Itthon2007.10.02, 01:57

Főállású országgyűlési képviselők, a javadalmak kötelező elszámolása, szigorú pártfinanszírozási szabályok - ilyen rendelkezésekkel szeretné visszaállítani a politika hitelét Gyurcsány Ferenc. A kormányfő a közelmúlt botrányai után az uniós pályázati pénzek elosztását is rendbe tenné, akárcsak a pártok ifjúsági szervezeteinek finanszírozását. Az új szabályokat két héten belül az Országgyűlés elé terjesztik.

Szabó Mátét ombudsmanná választották

Itthon2007.09.24, 20:11

Szabó Mátét az állampolgári jogok országgyűlési biztosának választotta hétfőn titkos szavazással az Országgyűlés. Az új ombudsmant az ELTE Politikatudományi Intézetéből érkezik, egyik ottani munkatársa pokrócmodorú emberként jellemezte. Fő kutatási területe pedig a társadalmi mozgalmak, különösen a zöldek. Ez az érdeklődése hozta össze még a '80-as években Sólyom Lászlóval, akivel együtt szerkesztettek könyvet. Szabó hétfőn este letette a hivatali esküt.

Megijedt az MSZP, csúszott a parlamenti ülés

Itthon2007.09.17, 16:40

Az Országház biztonsági helyzetéről kért tájékoztatást az MSZP frakciója, ezért másfél órát csúszott a parlament plenáris ülése. A szocialista képviselők attól tartanak, hogy a Kossuth téren gyülekező kormányellenes tüntetők megtámadják őket. A rendészeti miniszter mindenkit megnyugtatott, hogy elegendő rendőr áll készenlétben.

Hárman esélyesek Kis Zoltán mandátumára

Itthon2007.09.14, 15:03

Az MTI információi szerint hárman esélyesek arra, hogy a parlamenti képviselői mandátumáról lemondott és az SZDSZ frakciójából távozó Kis Zoltán helyére lépjenek. A politikus 17 év után távozik az Országgyűlésből.

Képviselői milliókon venne bizalmat Gyurcsány

Itthon2007.09.14, 12:31

Joggal irritálja az embereket a képviselői fizetések mellé adott juttatások átláthatatlan rendszere - véli Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, ezért levélben kérte a frakcióvezetőket a szabályozás reformjára. Miközben európai viszonylatban csak az örmény képviselők kapnak a magyaroknál kevesebb fizetést, egy a fővárostól távol lakó politikus ma akár kétszer annyi kiegészítő költségtérítést is kaphat, mint amennyi az alapbére.

Másodszor is elfogadták a vagyontörvényt

Gazdaság2007.09.11, 06:30

Az őszi ülésszak első ülésnapján elfogadták a képviselők a köztársasági elnöktől megfontolásra visszakapott vagyontörvényt. A jogszabálynak az államfő által kifogásolt része valamelyest megváltozott, a kedélyek viszont nem csitulnak a törvény körül. A szavazás alatt tüntetés volt a Kossuth téren, és civil szervezetek várhatóan az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Elfogadták az állami vagyonról szóló törvényt

Gazdaság2007.09.10, 22:15

Név szerinti szavazással fogadta el az Országgyűlés a köztársasági elnök által visszaküldött, az állami vagyonról szóló törvény módosított változatát, amely szerint a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnökét, a korábbi változattal szemben, nem a miniszterelnök, hanem a köztársasági elnök nevezi ki.

Másik napokon ülésezne a parlament

Itthon2007.09.08, 17:31

Átalakítaná a parlamenti munkarendet az MSZP annak érdekében, hogy jobban elő tudják készíteni a törvényjavaslatokat. Egy belső dokumentum szerint mindeddig nem szankcionálták megfelelően az MSZP-frakción belül az igazolatlan hiányzásokat.

Veres: Nem lesz áfacsökkentés

Gazdaság2007.09.05, 12:51

Új áfatörvény kerül az Országgyűlés elé, azonban nem várható sem az áfánál, sem más adónemeknél az adómérték változása - közölte Veres János pénzügyminiszter.

Sólyom beszédével kezdődhet az Országgyűlés

Itthon2007.08.31, 11:10

Beszédet akar mondani Sólyom László köztársasági elnök az első parlamenti ülésnapon. Sólyom a demokratikus államszervezet értékeinek megerősítéséről szeretne szólni a képviselőkhöz.

A képviselők számáról is népszavazhatunk

Itthon2007.07.31, 19:58

Az Országos Választási Bizottság (OVB) elé terjesztett hatvan kérdésből egyet hitelesített a testület keddi budapesti ülésén.

Csak egy képviselő volt ott minden szavazáson

Itthon2007.07.15, 14:36

Tavasszal kevesebb képviselő vett részt a parlament munkájában, mint ősszel - derül ki az Országgyűlés szavazási adataiból. A tavaszi ülésszakban csak egyetlen olyan politikus volt, aki minden szavazáson jelen volt. Gyurcsány Ferenc a szavazások 27 százalékán, Orbán Viktor pedig a voksolások több mint 35 százalékán vett részt.

A Fidesz eltörölné a kampánycsendet

Itthon2007.07.11, 17:53

Hétpontos javaslatot dolgozott ki a Fidesz a kampányok és a pártok finanszírozásának átalakítására. Ebben többek között javasolják a fizetett politikai hirdetések és a kampánycsend megszüntetését.

Bebetonozott tanácstagokat kifogásol Sólyom

Itthon2007.07.03, 17:24

A saját maga által hozott szabályokat sem tartotta be a parlament, amikor az önkormányzatok megkérdezése nélkül sorolt át településeket egyik kistérségből a másikba - állítja Sólyom László, aki megfontolásra visszaküldte a törvényt az Országgyűlésnek. Az államfő az állami vagyonról szóló törvényt is visszadobta, mivel az hat évre betonozná be a tulajdonosi jogokat gyakorló tanács tagjait.

Kettesre vizsgázott a Gyurcsány-kormány

Itthon2007.07.02, 11:57

Ismét csúszásokat, ígéreteket, "utolsó simításokat" találtunk, amikor egy újabb hónap elteltével megint számonkértük a minisztériumokon a 2007-es kormányzati munkatervben szereplő teendőiket. Kiderült, hogy a tárcák más határidőkkel számolnak, mint Gyurcsány Ferenc, de előfordul, hogy ugyanannak a feladatnak két határideje is van, miközben a minisztériumi tisztviselők szerint a munkatervnek ilyen formában kevés értelme van. Igaz, ők is valóságos fantomok. Bár nyárra nem ütemezett be feladatokat a kormány, a szakmai munka állítólag nem áll meg. Bizonyára a pótvizsgákra készülnek, az [origo] értékelése ugyanis: elégséges.

Nem segít az MSZP ötlete a röghözkötött mobilosokon

Itthon2007.06.27, 18:48

Gazdasági zsarolásnak tartják a fogyasztóvédők azokat a hűségnyilatkozatokat, amelyekkel a kábel- és a mobilszolgáltatók több évre magukhoz láncolják az előfizetőiket. A kiszolgáltatottság oka, hogy a jogszabályok nem tartalmaznak a hűségnyilatkozatokra vonatkozó előírásokat. Öt szocialista képviselő ezt olyan javaslattal orvosolná, ami fél évben maximálná a hűség idejét, és a fogyasztót nem lehetne büntetni, ha a szolgáltató trükközése miatt kereket old. Az [origo] által megkeresett kábelszolgáltató szerint a szigorítás után is maradnak kiskapuk.

Kir�ly: Nem el�g er�s a bankverseny

Gazdaság2010.07.21, 10:38

A bankok k�z�tti verseny ugyan er�s�d�tt az ut�bbi id�ben, de m�g messze van a t�k�letest�l - mondta Kir�ly J�lia szerdai parlamenti meghallgat�s�t k�vet�en. Az Orsz�ggy�l�s k�lts�gvet�si �s gazdas�gi bizotts�ga is�egyhang�lag t�mogatta a jel�lt kinevez�s�t a Magyar Nemzeti Bank aleln�k�v�.Szerinte a monet�ris tan�cs nem csak a b�rek alapj�n d�nt� az alapkamatr�l, fontosnak szempont a lakoss�gi fogyaszt�s v�rtn�l dinamikusabb n�veked�se is.

Sólyom csalódott a ráérős pártokban

Itthon2007.06.21, 14:36

Tanácstalanok a pártok Sólyom Lászkó új ombudsman-jelöltjével kapcsolatban, ezért őszre halasztják a szavazást. Az Országgyűlés házbizottságában a frakcióvezetők úgy döntöttek, többet akarnak tudni a köztársasági elnök politikában teljesen ismeretlen jelöltjéről. A köztársasági elnök csalódott, mert - akárcsak az SZDSZ - aggályosnak tartja, hogy hónapokig betöltetlen lesz az ombudsmani poszt. 

Fából vaskarika lett az ügyeleti zűrök megoldása

Itthon2007.06.20, 13:52

Július elsejétől az orvosok ügyeletét úgy számítják, mintha az munkaidő lenne, pénzben viszont továbbra sem jár érte az órabér 100 százaléka - derül ki abból a törvényből, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés. Az orvosok ügyeletét az EU irányelvei miatt kellett rendezni. Mivel így többet kell fizetniük a kórházaknak, így valószínűleg kevesebb ügyeletet szerveznek majd.

Törvényben szabályozzák a kisajátítást

Archívum2007.06.18, 18:06

Az eddig törvényerejű rendeletben szabályozott kisajátításról törvényt terjesztett az Országgyűlés elé az igazságügyi és rendészeti miniszter - a javaslat szövege a parlament honlapján olvasható. A jogalkotást az Alkotmánybíróság két döntése indokolta.

2012-ben leköszön az analóg tévé

Archívum2007.06.18, 19:08

 Elfogadta az Országgyűlés a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló törvényt hétfőn - ennek értelmében 2012-től megszűnik a hagyományos - analóg - műsorszórás Magyarországon.

Nem számít többé biomasszának a tűzifa

Archívum2007.06.18, 12:42

Nem számít biomasszának a tűzifa az új villamosenergia-törvény (VET) egyik javaslata szerint - derült ki az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának hétfői ülésén.

Feketemunka: nem automatikus a kizárás

Gazdaság2007.06.13, 10:28

A kormány beterjesztésével ellentétben mégsem zárják ki automatikusan a rokkantsági nyugdíjból azt, akit feketemunkán kapnak - döntött hétfői ülésén az Országgyűlés.

Elbukott Sólyom egyik ombudsmanjelöltje

Itthon2007.06.11, 19:39

A titkos parlamenti szavazáson csak a kisebbségi ombudsmannak jelölt Kállai Ernőt fogadta el az Országgyűlés, az állampolgári jogok biztosi posztjára jelölt Majtényi László nem kapta meg a szükséges többséget. Sólyom László a jelölés előtt nem egyeztetett a pártokkal. Majtényival a fideszesek szóba sem álltak bizottsági meghallgatásán.

Százezer aláírás a tanárok óraszámemelése ellen

Állás 20112007.06.11, 08:28

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének közel 100 ezer tiltakozó aláírást sikerült összegyűjtenie a szeptemberben esedékes kötelező óraszámemelés ellen. Ha ennek fele hiteles, az Országgyűlésnek újra tárgyalnia kell a kérdést.  

Kóka megint fel akarja rázni a kormányt

Itthon2007.06.01, 18:03

Áprilisban "felrázni" akarta, ezúttal pedig  "felpörgetni" akarja a szerinte lendületét vesztett kormányt Kóka János SZDSZ-es gazdasági miniszter. Azt mondta, nem a konfliktust keresik a koalíciós partnerrel, hanem el akarják érni, hogy ősszel az Országgyűlés elé kerülhessenek a reformhoz szükséges törvények.

Nem az e-útdíjfizetési javaslatra

Archívum2007.05.30, 16:38

Az országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottsága nem tartotta általános vitára alkalmasnak az elektronikus útdíjfizetési rendszer magyarországi bevezetéséről szóló határozati javaslatot szerdai ülésén. 5 igen, 12 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett elutasította.

Változik a zöldáram támogatása

Archívum2007.05.30, 14:14

A villamosenergia-törvény javaslata alapján megszűnik a megújuló energiaforrásokkal termelt zöldáram jelenlegi egységes, kötelező átvételi ára - mondta Gordos Péter, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője szerdán az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának ülésén.

Megszűnik a főtisztviselői státusz

Állás 20112007.05.24, 08:35

Hamarosan megszűnik a főtisztviselői kar, ha az Országgyűlés elfogadja a köztisztviselői törvény módosítását. Az Orbán-kormány által létrehozott, kiemelt díjazású "elitcsapat" munkájának tartalma az utóbbi években kiüresedett, megszüntetésére az államreform bizottság már ősszel javaslatot tett - írja a Napi Gazdaság.

Katona Tamás: 2008-tól jön az ingatlanadó

Ingatlan2007.05.23, 18:10

A kormány 2008-tól bevezeti az ingatlanadót, az erről szóló törvényjavaslatot pedig jövő év tavaszán nyújtja be az Országgyűlésnek - mondta Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára. Elmondása szerint az adó a lakóingatlanokra, illetve a tervek szerint az átlagnál, vagyis a 9,5 millió forintnál értékesebb ingatlanokra vonatkozik majd.

Módosul az agrárkár-enyhítési rendszerről szóló törvény

Itthon2007.05.21, 21:37

A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről szóló törvény módosítása lehetővé teszi a kormány számára, hogy szükség esetén a költségvetés terhére többletforrást biztosítson a gazdálkodóknak. Az Országgyűlés hétfőn 183 igen szavazattal, öt ellenében, 64 tartózkodással fogadta el a törvénymódosítást.

Kidobja a kormány a szappanhabos törvényt is

Itthon2007.05.17, 17:39

Nagytakarítást rendez a törvénytárban a kormány, hatályon kívül helyezik azokat a jogszabályokat, amelyek még hatályosok ugyan, de már értelmüket vesztették, és egyébként sem tartja be őket senki. Így például eltűnik az a jogszabály, amelynek értelmében a borbély a használt szappant már nem kenheti fel a vendég arcára.

Rábólintottak a kormányzati negyedre

Itthon2007.05.16, 14:58

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága a kormánypárti képviselők szavazataival támogatta a kormányzati negyed megépítését, a közbeszerzési pályázat kiírását. A kormány tervei szerint magántőkéből épülne meg az új negyed, és 25 év múlva kerülne állami tulajdonba. Az ellenzékiek szerint bizonytalan, mekkora megtakarítást hozhat a beruházás.

Egy óra alatt alapíthatunk kft-t

Gazdaság2007.05.15, 10:50

Ősztől egy óra alatt bejegyezhetjük új cégünket, ha július 4-én elfogadja az Országgyűlés a módosított cégtörvényt. Újdonság, hogy a jelenlegi 3 millió helyett egymillió forintra csökken a kft.-k kötelező törzstőke minimuma - derül ki a cégtörvényhez beadott javaslatokból.

Alkotmánysértő a népszavazási törvény

Itthon2007.05.15, 15:12

Mulasztásos alkotmánysértést követett el az Országgyűlés az Alkotmánybíróság szerint, mivel túl sok bizonytalanságot hagyott a népszavazásról szóló törvényben. Az indoklásból kiderül, hogy a testület  többek közt azt kifogásolja, hogy a törvényben nem szerepel, egy eredményes ügydöntő népszavazás meddig kötelező a törvényhozásra, vagyis: mennyi idő után változtathatja meg a népszavazáson eldöntött kérdésben hozott törvényt.

Jogsértő lehet az MTV székházbérletre adott felhatalmazása

Itthon2007.05.14, 20:06

Az Országgyűlés és az Állami Számvevőszék elnökéhez fordul két, a Magyar Televízió (MTV) új székházával kapcsolatos kuratóriumi elnökségi határozat miatt a közmédiumot felügyelő közalapítvány ellenőrző testülete - derül ki a fórum hétfői határozatából.

Megszűnt az általános ombudsman-helyettesi poszt

Itthon2007.05.14, 19:45

Az Országgyűlés hétfőn a szükséges kétharmados többséggel, a házszabálytól eltéréssel 309 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, 5 tartózkodással július 2-ával megszüntette az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesi posztját.

Évi 300 órára emelnék a túlórát

Állás 20112007.05.11, 08:23

Emelhető lesz a túlóra mértéke, amennyiben az Országgyűlés elfogadja az erről szóló javaslatot. Évente legfeljebb 200 órányi túlórát rendelhetnek el kollektív szerződés nélkül a munkáltatók - ezt a keretet növelnék most 300 órára.  A változások minden tizedik dolgozót érinthetnek, ám a szakszervezetek máris felháborodtak a felvetésen - írja a Világgazdaság.

Nem lesz általános helyettese az ombudsmannak

Itthon2007.05.10, 12:45

Létrehoznák a jövő nemzedéke ombudsman posztját, ezért a jövőben nem lenne általános helyettese az országgyűlési biztosnak. A változásról a jövő héten szavaz az Országgyűlés.

Változik a 13. havi bérkifizetés

Gazdaság2007.05.08, 10:44

Júliustól havonta fizetik a 13. havi bért. Az Országgyűlés ugyanis elfogadta a közszolgálatban dolgozók tizenharmadik havi illetménye kifizetésének rendjével összefüggő törvénymódosítást.

Új szabályozás a túlórára

Gazdaság2007.05.08, 10:51

Speciális szaktudást igénylő munkakörökben egy évre megállapodást köthetne a munkáltató egyes dolgozókkal a kollektív szerződés nélkül is elrendelhető, évenkénti 300 túlóráról - derül ki az Országgyűlésnek beterjesztett törvényjavaslatból.

Módosul a tizenharmadik havi illetmény kifizetése

Itthon2007.05.07, 20:16

Az Országgyűlés elfogadta a közszolgálatban dolgozók tizenharmadik havi illetménye kifizetésének rendjével összefüggő törvénymódosítást hétfőn, ám a bírák jogállásáról szóló törvény érintett passzusait - melyek módosítása minősített többséget igényel - a Ház elutasította.

Nem szigorítják a meddővé tétel szabályait

Itthon2007.05.07, 19:06

Elutasította az Országgyűlés, hogy szigorítsa a művi meddővé tétel szabályait. Ezért továbbra is bármelyik 18. életévét betöltött személy kérheti, hogy sterilizálják, hiába szerette volna emelni ezt a korhatárt a szavazást kezdeményező civil szervezet. Szerintük rossz hatással van a fiatalok gyerekvállalási kedvére, ha teljesen szabadon úgy dönthetnek, hogy meddővé operáltatják magukat.

Gyurcsány nem költözik az új kormányzati negyedbe

Itthon2007.04.25, 07:22

Miközben késik az új kormányzati negyed építése, a Népszabadság azt állítja: a kormányfő hivatala nem is költözik majd oda. A Miniszterelnöki Hivatal az Országgyűlés közelében marad.

Folytatódik az elhelyezkedést segítő Start program

Állás 20112007.04.23, 08:36

Idén nyártól folytatódhat a Start program, ugyanis az Országgyűlés elfogadta a Start kártya további társadalmi csoportokra történő kiterjesztésére vonatkozó törvényt. A kártya most már a kisgyermekesek és az 50 év felettiek elhelyezkedési esélyeit is segítheti - tudósít az MTI.

Felvonulással emlékeztek a holokausztra

Itthon2007.04.15, 22:52

Fáklyás felvonulással és emléktábla avatásával emlékeztek a holokauszt áldozataira vasárnap este Budapest belvárosában, az eseményen közjogi méltóságok mellett, nagykövetek, vallási vezetők és a parlamenti pártok képviselői is részt vettek. A holokauszt történetének leggyorsabb deportálási akciója 1944. április 16-án kezdődött: a hatóságok 56 nap alatt 437 ezer zsidót küldtek Magyarországról Auschwitz-Birkenauba

Megreformálná a közpénzügyeket az ÁSZ

Archívum2007.04.11, 15:39

A közpénzekkel való átláthatóbb és hatékonyabb gazdálkodás érdekében az Állami Számvevőszék 15 tézisben foglalta össze javaslatait. Az ÁSZ elnöke nem tartja rossz ötletnek a költségvetés tervezéséhez egy független szervezet felállítását, de az Országgyűlés döntési jogköre és a kormány felelőssége nem vonható el.

3 ezres leépítés lehet rendészeti területen

Állás 20112007.04.05, 08:59

Tavasszal az Országgyűlés elé kerülhet a határőrség és a rendőrség összevonását célzó törvénytervezet: így hatékonyságnövelés indokával legalább 3 ezer embert küldhetnek el állásából. A leépítésektől 22 milliárdos megtakarítást várnak - áll a Világgazdaság írásában.

Megszüntetik a körbetartozási láncokat

Archívum2007.04.05, 07:04

A körbetartozások mérséklését tűzte ki célul az a javaslatcsomag, amelyet hamarosan az Országgyűlés elé terjeszt a kormány. A vállalkozói láncolatban hátrébb lévő kis- és középvállalkozások számára hatékony szabályokat kell alkotni ahhoz, hogy biztosan hozzájussanak pénzükhöz a fővállalkozótól - olvasható a Kormányszóvivői Iroda tájékoztatójában.

Hitelesítette az OVB az MVSZ aláírásgyűjtő ívét

Itthon2007.03.26, 19:45

Hitelesítette a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) népszavazási kezdeményezését hétfőn az Országos Választási Bizottság (OVB) arról, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt a nem Magyarországon lakó magyar nemzetiségűek állampolgárságának megadásáról.

E-útdíj váltja le 2009-re a matricát

Gazdaság2007.03.23, 09:59

A költségvetés kilencvenmilliárd forintjába kerülhet, ezért az Országgyűlés jóváhagyását kéri az elektronikus útdíjrendszer kiépítéséhez a kormány. A megtett úttal arányos díjakat autópályákon és főutakon 2009-től csak a teherautók fizetnék - a kisebbek 27, a nagyobbak 40 forintot kilométerenként.

Teljes lett az Alkotmánybíróság létszáma

Itthon2007.03.19, 19:30

Kiegészült az Alkotmánybíróság, miután az Országgyűlés hétfőn alkotmánybíróvá választotta Lenkovics Barnabást és Lévay Miklóst. A testület létszáma ezzel egy időre teljessé vált.

Kitüntették Kern Andrást és Psota Irént is

Itthon2007.03.15, 19:38

Átadta a köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, továbbá a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseit a Parlamentben. Az ünnepségen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, valamint több párt képviselője is.

Alkotmánybíróság dönthet az új adóról is

Gazdaság2007.03.13, 08:43

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében a cégeknek az év első két hónapjára sem kell megfizetniük az Alkotmánybíróság (AB) által február 28-ai hatállyal megsemmisített elvárt adót.

Felfüggesztették Lázár János mentelmi jogát

Itthon2007.03.12, 20:47

Két mentelmi ügyet tárgyalt hétfőn az Országgyűlés. A fideszes Lázár János mentelmi jogáról ezúttal közlekedési baleset miatt kellett dönteni, míg a szocialista Tóth Józsefet rágalmazás miatt jelentette fel lakóhelyének polgármestere.

Újra Czeglédi László az MTV kuratóriumának elnöke

Itthon2007.03.12, 20:18

Újra Czeglédi Lászlót, az eddigi elnököt választotta az MTV kuratóriumának elnökévé az Országgyűlés hétfői ülésén.

Sólyom nem lesz jelen a zászlófelvonáson

Itthon2007.03.10, 14:18

Nézeteltérés támadt az államfő és a házelnök protokollosztály között abban, hogy ki helyettesítse Sólyom Lászlót a március 15-i ünnepélyes zászlófelvonáson. Az államfő ugyanis ekkor még Erdélyben lesz hivatalos látogatáson.

Szigorítják a szabadság átvitelét

Állás 20112007.03.02, 08:52

Már az Országgyűlés előtt fekszik az a törvénymódosító javaslat, amely a munkavállalók szabadságának kiadását szabályozza. A következő évre csak az éves szabadság negyedét lehetne átvinni szigorúbb feltételekkel.

Az MSZP-n bukhat el a gumilövedék tiltása

Itthon2007.03.01, 12:22

A Fidesz azt kéri Gyurcsány Ferenctől, hogy utasítsa a rendőrséget a gumilövedékek használatának mellőzésére, mert szerintük ennek törvényi megtiltására már nincs lehetőség március 15-e előtt. Szili Katalin házelnök azonban azt mondta, hogy elvileg hétfőn még megszavazható az ehhez szükséges módosítás.

Védi társait a százszázalékos képviselő

Itthon2007.02.22, 18:34

Összesen egy olyan képviselő van, aki a  parlament őszi ülésszakának összes szavazásán részt vett - derül ki az Országgyűlés adataiból. A legszorgalmasabb szavazó, az MSZP-s Rózsa Endre szerint ugyanakkor az is becsületesen végezte feladatait, aki csak a szavazások 30 százalékán nyomott gombot.

Felfüggesztenék Lázár János mentelmi jogát

Itthon2007.02.12, 17:19

A fideszes Lázár János mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlésnek a mentelmi bizottság. A képviselőt rágalmazásért jelentették fel.

Szilvásy fenyegetős kártyájáról beszél az ellenzék

Itthon2007.02.08, 17:36

Az ellenzéki politikusok szerint a kormány ismét előhúzta a "nemzetbiztonsági kártyát", ezért ők hiteltelennek tartják Szilvásy György kancelláriaminiszter bejelentését, hogy azért van szükség kordonra, mert meg fogják támadni a Parlamentet. Eközben a kormánypárti képviselők állítják: a tüntetők kipécézték maguknak őket. A MeH-et felügyelő miniszter - hogy tájékoztassa a részletekről a politikusokat - összehívta a parlament nemzetbiztonsági bizottságát.

Magáncégnél megreguláznák a költségtérítős képviselőket

Itthon2007.01.24, 12:00

Míg a magánszférában mindenkinek szigorúan el kell számolnia minden forinttal, az országgyűlési képviselők döntő többsége pártoktól függetlenül egyetért abban, hogy ne kelljen számlákkal igazolni, mire költik a havi több százezer forintra rúgó költségtérítésüket. A spórololás jegyében csökkent ugyan néhány képviselő térítése, de elszámolni továbbra sem kell semmivel.

Lendvai az államfőhöz és a házelnökhöz fordult

Itthon2007.01.22, 21:18

Sólyom László köztársasági elnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke állásfoglalását kéri Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője annak kapcsán, hogy a napokban politikusok háza elé hirdettek tüntetéssorozatot.

Márciustól törvénymódosítások sora várható

Gazdaság2007.01.12, 09:21

Több, a gazdasági életet befolyásoló törvénytervezet kerülhet még ezekben a hetekben a parlament elé a kormány jogalkotási programja szerint. A cégtörvény módosítását még ebben a hónapban kellene benyújtani, a szabályozás célja a gazdasági társaságok piacra lépésének gyorsítása, hitelezővédelmi nyilvántartás létrehozása.

Újra tárgyal a sterilizációról az Országgyűlés

Itthon2007.01.11, 11:53

Több mint ötvenezren írták alá azt a népi kezdeményezést, amely a művi meddővé tétel szabályainak újratárgyalására kérte az Országgyűlést, ezért a parlament ismét napirendejére tűzi a sterilizáció ügyét. Az aláírásgyűjtést indító civil szervezet azt szeretné elérni, hogy szigorítsák a sterilizáció feltételeit, 18 évesen ne kérhesse senki, hogy ilyen beavatkozást hajtsanak végre rajta.

Bíznak a késlekedő államban a sérültek

Itthon2007.01.03, 10:52

Kilenc hónapba telt a kormánynak, mire új javaslatot készített a középületek akadály-mentesítésére, a korábbi tervezetet ugyanis a köztársasági elnök még márciusban visszadobta. A kormány ugyan csak három évvel - 2010-re  - hozta előre az összes épület átalakításának határidejét, de ezt már a mozgássérültek érdekképviselete elfogadhatónak tartja.

Hat törvény nem tetszett idén Sólyomnak

Itthon2006.12.29, 12:40

A korábbi államfőknél aktívabb szerepet vállal Sólyom László köztársasági elnök, aki 2006-ban több törvényt is az Alkotmánybírósághoz utalt, vagy visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek. Az államfő rostáján fennakadt az esélyegyenlőségi, a felsőoktatási és a légi utasok adatainak átadásáról szóló törvény is, de a Gyurcsány-csomag megszorításait aláírta.

Nő az étkezési utalványok adómentes határa

Állás 20112006.12.21, 09:12

A kormány támogatta, az Országgyűlés elfogadta az étkezési utalványok adómentes értékének növelését - írja a Világgazdaság.

Parkolót építtetnének maguknak a képviselők

Itthon2006.12.20, 10:07

Jövőre jelentősen csökken a képviselők által ingyenesen használható parkolóhelyek száma a Parlament környékén, miután Rogán Antal belvárosi polgármester ragaszkodott ahhoz, hogy a politikusok autói után is fizessenek. A képviselők közül van, aki a kifizettetné saját parkolóhelyét az állammal, mások mélygarázst építtetnének maguknak, míg egy vidéki képviselő fővárosi kollégáit tiltaná ki az ingyenes parkolóból.

Beszámoltak és kritizáltak az ombudsmanok

Itthon2006.12.20, 10:42

Megtartotta szerdán parlament előtti éves - 2005-ről szóló - beszámolóját a négy ombudsman. Az állampolgári jogok biztosa szerint veszélyezteti a függetlenségüket, hogy nincs beleszólásuk saját költségvetésükbe, a kisebbségi ombudsman pedig magával hozta azokat a beadványokat, amelyeket hiába nyújtott be az Országgyűlésnek. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint még mindig sok panasz érkezik a bekamerázások miatt.

Pénzügyi tárgyú törvényeket módosított a parlament

Itthon2006.12.18, 22:09

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely visszaállítja a munkáltatói szja-bevallás lehetőségét.

Két jogszabály váltja fel az idegenrendészeti törvényt

Itthon2006.12.18, 22:39

Két jogszabály váltja fel az idegenrendészeti törvény Európai Gazdasági Térség (EGT) állampolgáraira és a harmadik országból érkezőkre vonatkozó rendelkezéseit; az új jogszabályokat - mind a kétharmados, mind az egyszerű többséget igénylő paragrafusokat - csaknem egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés hétfőn.

A MOB megmentené a Sportkórházat

Sport2006.12.16, 15:14

A Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlésén Dömötör Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázót választották meg új elnökségi tagnak. A tagság egységesen úgy döntött, hogy felhívást intéz az Országgyűléshez a Sportkórház megmentése érdekében.

10 évre lecsukná az élelmiszercsalókat a Fidesz

Itthon2006.12.15, 17:24

Szigorítaná a büntető törvénykönyvet a Fidesz. Az ellenzéki párt két képviselője hétfőn indítványt nyújt be az Országgyűlésnek, amelyben azt javasolják : emelkedjen háromról tíz évre a rossz minőségű élelmiszer forgalmazásáért kiszabható szabadságvesztés időtartama. 

Rogán kijárta a parkolódíjat Szilinél

Itthon2006.12.13, 16:52

Fizetni fog jövőre a parkolásért az Országgyűlés - derült ki Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Rogán Antal V. kerületi fideszes polgármester szerdai találkozója után. Rogán korábban azt nehezményezte, hogy az Országgyűlés úgy használ parkolóhelyeket, hogy azok nagy részéért nem fizet.

Bocsánatot kért a csúnyán beszélő fideszes

Itthon2006.12.12, 14:29

Elnézést kért Heintz Tamás fideszes képviselő, amiért hétfőn a parlamentben azt mondta a kormánypárti politikusoknak: kapjátok be. Azzal indokolta a beszólást, hogy a kormányoldalról folyamatosan bekiabáltak a vita során.