nyugdíjtörvény

címke rss
Csapás a cseh időseknek az új nyugdíjtörvény

Csapás a cseh időseknek az új nyugdíjtörvény

A cseh köztársasági elnök aláírja az új nyugdíjtörvényt. Az ellenzék szerint ezzel meglopják a lakosság védtelen, több mint hárommilliós csoportját.

Egy nyugdíjas pert nyert a magyar állam ellen

Gazdaság2015.12.15, 13:14

Egy közalkalmazottként dolgozó nyugdíjas beperelte a magyar államot, mert a nyugdíjtörvény értelmében a fizetése mellett nem kapott nyugdíjat. A szabály a versenyszférában dolgozókra nem vonatkozik, és a közalkalmazottak közül sem mindenkire, miniszterekre és polgármesterekre például nem. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a nyugdíjtörvény sérti a megkülönböztetés tilalmát és ellenkezik az Emberi Jogok Európai Egyezményével. A nyugdíjasnak 5,7 millió forint kártérítést ítéltek meg.

Selmeczi: Elszámoltatják a magánnyugdíjpénztárakat

Itthon2011.01.04, 08:53

Ha kell, mindenre kiterjedő alapos átvilágítás lesz a magánnyugdíjpénztáraknál az átadás-átvétel után - mondta Selmeczi Gabriella. A nyugdíjvédelmi megbízott a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, a nyugdíjvédelmi törvények egytől egyik alkotmányosak, és reméli, hogy az átadás-átvétel tisztességesen zajlik le.

Aláírta a köztársasági elnök a nyugdíjtörvényt

Itthon2010.12.22, 12:34

Hatályba lép a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló törvény, a köztársasági elnök aláírta a jogszabályt, az MSZP bírálta Schmitt Pál döntését. A parlament korábban a törvény sürgős kihirdetését kérte az államfőtől.

Kalkulátorral segítené a pénztártagok döntését a Stabilitás

Gazdaság2010.12.14, 11:42

Kalkulátorral segítené az átlépési döntés meghozatalában a magán-nyugdíjpénztári tagokat a Stabilitás Pénztárszövetség, miközben úgy vélik, hogy keveseknek érheti meg racionálisan a maradás. A szövetség az Európai Bizottság elnökétől kért segítséget, és felszólította Schmitt Pált, hogy a hétfőn elfogadott törvényt küldje előzetes normakontrollra.

Ötvenezerre büntetik a nyugdíjszavazást kihagyó Navracsicsot

Itthon2010.12.14, 16:20

Tizenhat kormánypárti politikus nem volt jelen volt, illetve jelen volt, de mégsem nyomott gombot a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló hétfői parlamenti szavazáson. Hat politikus igazoltan volt távol, köztük Orbán Viktor kormányfő és Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Többen viszont, Navracsics Tibor kormányfő-helyetteshez hasonlóan jelen voltak, de mégsem nyomtak gombot. Ők 50 ezer forintos büntetésre számíthatnak.

Napi Gazdaság: 30 százalék lépne vissza az állami tb-be

Gazdaság2010.11.22, 11:03

Egyelőre minimális az érdeklődés a társadalombiztosítási rendszerbe való visszalépés iránt - mondta Bába Julianna, a Stabilitás Pénztárszövetség új elnöke a Napi Gazdaságnak.

Döntött a kormány a nyugdíjról

Archívum2007.10.16, 13:08

Az előrehozott öregségi nyugdíj feltételrendszerét teszik következetesebbé és a rövid távú finanszírozhatóságot kiszámíthatóbbá azok a nyugdíjtörvényt érintő kisebb módosítások, amelyekről a múlt héten döntött a kormány. Az Országgyűlésnek benyújtott javaslat megőrzi a nyugdíjminimumot és a résznyugdíjat, amelyet az 1997-es nyugdíjtörvény rendelkezései 2009. január 1-jével szüntettek volna meg.

Pénzbüntetést kaptak a kiszavazó MSZP-sek

Itthon2006.12.18, 14:34

Összesen 370 ezer forintot kell befizetnie az MSZP-frakció kasszájába annak az öt szocialista képviselőnek, akik igennel szavaztak novemberben egy, a nyugdíjtörvényhez benyújtott ellenzéki módosító indítványra. A képviselőcsoport etikai bizottságának döntését a politikusok tudomásul vették.

Fizethetnek az ellenzékkel szavazó szocialisták

Itthon2006.11.28, 21:50

Pénzbüntetésre számíthat az a két szocialista képviselő, akik a nyugdíjtörvényt érintő ellenzéki indítvány megszavazásakor nem tértek vissza időben a Parlament folyosójáról - közölte Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője kedden az InfoRádió Aréna című műsorában.

Előző
  • 1
Következő