Nissan

címke rss

Brutális karcsúsítás jön a Nissannál

Archívum2019.07.25, 14:33

A Nissan Motor, Japán második legnagyobb autógyára a második negyedévrõl csaknem 100 százalékos mûködési nyereségcsökkenésrõl jelentett, amikor nyilvánosságra hozta jelentõs létszámleépítési tervét is.

A Nissan több mint 10 ezer embert bocsát el

Archívum2019.07.24, 10:24

A Nissan Motor, Japán második legnagyobb autógyára több mint tízezer embert tervez elbocsátani globálisan, hogy hatékonyabbá tegye és föllendítse üzletmenetét – közölte egy forrásra hivatkozva a Reuters.

Beperel két nagy autógyárat a sikkasztással vádolt volt vezérigazgató

Archívum2019.07.20, 19:06

Beperli a Nissan és a Mitsubishi japán autógyártókat Hollandiában a sikkasztás gyanúja miatt tavaly leváltott volt közös elnök-vezérigazgatójuk, Carlos Ghosn – jelentette szombaton NRC címû holland napilap, az üzletember egyik ügyvédjére hivatkozva.

Mégis létrejöhet a világ harmadik legnagyobb autógyártója

Archívum2019.06.11, 15:55

Néhány nappal azután, hogy a Fiat Chrysler visszalépett a Renault-nak tett egyesülési ajánlatától, a két cég ismét tárgyalásokra készül az összeolvadásról.

A botrányok miatt zárt gyenge évet a Nissan

Archívum2019.05.15, 10:01

Jelentõsen csökkent a Nissan Motor nyeresége a március 31-én véget ért 2018-as pénzügyi évben, a rossz eredményekért Carlos Ghosnt, a japán autógyártó tavaly novemberben leváltott elnökét tette felelõssé az új menedzsment.

Így megy apró benzinmotorral Európa kedvenc SUV-ja – Nissan Qashqai 1.3 DCT teszt

Archívum2019.05.11, 18:10

Több mint 12 éve van a piacon a szabadidõ-autók legsikeresebb képviselõje, amit megjelenése óta nem lehet letaszítani az eladási listák élérõl. A Nissan Qashqai most új motorral igyekszik visszaverni az egyre növekvõ konkurensek támadásait. Vajon mindez elég az élen maradáshoz?

Évtizedes mélységekben a japán autógyártó

Archívum2019.04.25, 15:56

A Nissan Motor bejelentette, hogy márciusban zárult üzleti évében a nyeresége olyan alacsony szintre csökkent, amire közel egy évtizede nem volt példa. A társaság az éves eredmény-beszámolót május közepén teszi közzé. Idõközben másodjára is szabadlábra kerülhet óvadék ellenében Carlos Ghosn, leváltott Nissan-vezér.

Fontos határidõ jön a devizahiteleseknek, és indul a konvektorcsere-program

Archívum2019.04.07, 13:33

A héten bemutattuk, hogy miért drágult az olaj a világpiacon, valamint szó esett a Lyftrõl is, amelynek tõzsdére lépését rengetegen várták. Magyarországon szárnyalt a kiskereskedelem, és az ipari termelés is gyorsult, az MNB szerint pedig 2021-ra megszûnhet az ország nettó külsõ adóssága. A hét gazdasági összefoglalója.

Ismét letartóztatták a Nissan volt vezérét

Archívum2019.04.04, 14:56

Újabb vádemelést készít elõ a Nissan Motor egykori elnöke, Carlos Ghosn ellen a tokiói kerületi ügyészség a japán Kyodo hírügynökség belsõ forrástól származó információra támaszkodó beszámolója szerint.

Mégis kiengedték a japánok a leváltott Nissan-vezért

Archívum2019.03.06, 12:15

Több mint száz nap vizsgálati fogság után óvadék ellenében szabadlábra került szerdán Carlos Ghosn, a Nissan jármûgyártó cég leváltott elnöke, akit pénzügyi visszaélésekkel vádolnak Japánban.

Felminõsítették az országot, és rekordmagas lett a tavalyi magyar GDP

Archívum2019.02.17, 15:14

Európa legnagyobb tetõnaperõmû-parkja épül Gyõrben. Több mint ötödével nõtt az építõipar 2018-ban, és a Tesco, valamint a Dunaferr dolgozói is örülhetnek a béremelésnek. A héten a Nissan is közzétette negyedéves jelentését, amelybõl kiderült, hogy komoly gondok vannak a japán autógyártónál. Az Airbus háza táján sincs minden rendben, mert bejelentették, hogy leállnak a SuperJumbo gyártásával a vártnál alacsonyabb eladási számok miatt. A hét gazdasági összefoglalója.

Bajban van az autógyártó

Archívum2019.02.13, 17:04

Újabb autógyártó csökkentette a profitkilátásait: tegnap tette közzé negyedéves eredménybeszámolóját a japán Nissan. A gyorsjelentés nem árulkodik túlzottan kedvezõ folyamatokról.

Nem fog összeolvadni a Renault és a Nissan

Archívum2019.01.21, 12:31

Nincs napirenden jelenleg a Renault és a Nissan egyesülése – közölte Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter, cáfolva a korábbi japán sajtóértesüléseket.

Ezekben a vádpontokban találhatják bûnösnek a volt Nissan-vezért

Archívum2019.01.09, 10:36

Tiltakozott az ellene felhozott vádak ellen és ártatlannak vallotta magát Carlos Ghosn, a Nissan Motor Co. egykori elnöke a saját kérésére Tokióban tartott nyilvános bírósági meghallgatásán.

Budapestre koncentrál az elektromos autógyártás egyik zászlóshajója

Archívum2018.12.18, 10:49

Bõvíti egyetlen európai üzleti, pénzügyi szolgáltató központját a Nissan japán autógyár Budapesten; a világ egyik leginnovatívabb autóipari vállalatának beruházását Magyarország jelentõs regionális versenyben nyerte el - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

Nagy bajban a japán autógyár

Archívum2018.12.10, 20:16

Japánban az ügyészség vádat emelt pénzügyi vétségek elkövetése miatt a Nissan Motor Co Ltd. volt elnöke, Carlos Ghosn, valamint Greg Kelly megbízott igazgató ellen. Sõt, a bírói testület magával az autógyárral szemben is vádemelési javaslattal él.

Megszólalt a három nagy cég: ez lesz az év autós botránya után

Archívum2018.11.29, 15:13

A Nissan, a Renault és a Mitsubishi elkötelezett eddigi együttmûködésük fenntartása mellett annak ellenére, hogy a közelmúltban közös szövetségük elnökét letartoztatták pénzügyi visszaélés vádjával - közölték a cégek.

Tovább kavarog a Renault-botrány

Archívum2018.11.28, 15:03

Nem látja szükségét bármilyen változtatásnak a Renault és a Nissan autógyárak között létrejött együttmûködés szerkezetében Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter azt követõen sem, hogy a Nissan felmentette hivatalából Carlos Ghosn cégelnököt.

Újabb pofon a japánoktól a Renault-botrányban

Archívum2018.11.26, 14:14

A Mitsubishi Motors vezetõsége hétfõn felmentette elnöki posztjáról Carlos Ghosnt, akit a múlt héten menesztettek a Nissan Motor élérõl is. 

Szárnyalnak a magyar bérek, egymilliárd eurós nyeresége lehet az OTP-nek

Archívum2018.11.25, 18:37

Decemberben jön a kiterjesztett csok, az MNB pedig bejelentette, hogy sosem volt még ilyen alacsony szinten a magyar államadóság. Túl vagyunk az idei Black Friday õrületen és nem csillapodott a Renault botrány, az Egyesült Államokban pedig rekord számban, több mint egymillióan mondták le kábeltévé elõfizetésüket. A hét gazdasági összefoglalója.

Renault-botrány: vitatható lépés a franciáktól

Archívum2018.11.21, 10:16

A Renault SA felügyelõ bizottsága kedd este meghozott döntése szerint nem váltja le posztjáról a Japánban letartóztatott Carlos Ghosn vezérigazgatót, hanem feladatait átmenetileg a cég második embere, Thierry Bollore ügyvezetõ igazgató veszi át.

Összeomlott a Renault a letartóztatási botrány hatására

Archívum2018.11.20, 15:08

Megbízott igazgatót kíván átmenetileg kineveztetni a Renault élére a francia kormány a cégvezetés folytonosságának biztosítása érdekében. Hosszabb távon azonban kérdéses, ki tudja majd pótolni a tegnap letartóztatott Carlos Ghosn elnök-vezérigazgatót, mert az elmúlt idõszakban az õ személye határozta meg a Nissan-Renault-Mitsubishi autógyártó szövetség mûködését. A botrány mindenesetre máris elég kellemetlen a francia állam számára, és negatív hatást gyakorol az egész japán autóiparra.

1,3 literbõl 160 lóerõ? Már egy Nissan Qashqai is tudja ezt

Archívum2018.11.03, 19:14

Mercedes-benzinmotorokkal folytatja a pályafutását Európa egyik legkedveltebb SUV-ja, a Nissan aranytojást tojó tyúkja. További újdonság a Qashqai háza táján, hogy a CVT helyett már dupla kuplungos automata váltót kínálnak hozzá, és végre lecserélték az ósdi infotainment rendszerét is.

Gigaüzlet a Google és az autóipari konszern között

Archívum2018.09.18, 15:08

Megállapodás született a Google és a Renault-Nissan-Mitsubishi jármûipari konszern között arról, hogy a jövõben az Android mobil operációs rendszert alkalmazzák az autók média- és jármûinformációs rendszerében. A hír bedöntötte a TomTom részvényeinek árfolyamát, ugyanis eddig ennek a cégnek a navigációs rendszerét használták a Renault, a Nissan és a Mitsubishi autóknál.

Az elsõ autó, amit egy pedállal is lehet vezetni - Nissan Leaf teszt

Archívum2018.08.21, 10:49

A világ legnépszerûbb, teljesen elektromos meghajtású autója. Eddig bõ 300 ezer példány fut belõle az utakon. Igen, ez a Nissan Leaf, ami hét év után kapott utódot. Teszteltük a második generációt, amely számos ponton jelentõs elõrelépés az elõdjéhez képest, de nem mindenben.

Önparkoló papucs és további extrák egy japán okosszállodában

Archívum2018.01.26, 12:05

Egy jokohamai „okosszálloda" a japán vendéglátás magas szintje mellett a Nissan autókra kifejlesztett automatizált funkciókkal ötvözi azért, hogy a létezõ legfurcsább élményt nyújtsa vendégeinek.

Nagyjából minden a helyén, de egyvalami nagyon hiányzik – Nissan Micra 0.9 IG-T teszt

Archívum2018.01.09, 17:13

Az új Nissan Micrán nagyon érzõdik, hogy ismét Európában, európai vásárlóknak fejlesztették és gyártják, ezért fényévekkel jobb is lett az elõdjénél. Már csak egy jó benzinmotor kéne bele.

Mindene megvan, hogy letarolja a villanyautó-piacot

Archívum2017.10.31, 14:53

A második generációs Nissan Leaf forgalmazása márciusban indul, szerencsére a használhatóbb akkumulátor ellenére sem lesz sokkal drágább a réginél.

Fékpedál nélkül is lehet vezetni az új Nissant

Archívum2017.07.21, 11:59

Az új Nissan Leaf mindentudó e-pedálja állítólag teljesen átalakítja a vezetés élményét.

Tíz éve mindenkit lenyom, és nem tervezi abbahagyni - Nissan Qashqai (2017)

Archívum2017.07.04, 06:29

A kompakt szabadidõ-autók bestsellere, a Nissan Qashqai a frissítés után is maradt, ami volt: egy tágas és kifinomult szabadidõ-autó, amit nem a sportos vezetõknek, hanem a nyugodt családapáknak szánnak. Fõleg a külsõ és a felszereltség változott, és hamarosan az önvezetõ rendszer is rendelhetõ lesz.

Faraday-kalitkával harcolna a mobilozás ellen a Nissan

Archívum2017.05.03, 17:54

A rivális autógyártókhoz képest kissé régimódi elképzeléssel állt most elõ a vállalat.

Bomba nõvel csinálnak kedvet a zöld rendszámos autókhoz

Archívum2017.02.22, 15:02

A Nissan Margot Robbie-t választotta az elektromos autókat népszerûsítõ nagykövetének.

A Microsoft rendszere bekerül az autókba is

Archívum2017.01.06, 11:28

A Microsoft digitális asszisztensét, Cortanát ülteti az anyósülésre a Nissan. Az autógyártó jármûvei fogják elsõként használni a Microsoft új, hálózatba kapcsolt autókhoz szánt platformját, és már a BMW-vel is megegyeztek.

Lehet, hogy Porsche sem lesz Koreában

Archívum2016.11.29, 15:13

A dél-koreai kormány azt fontolgatja, hogy betiltja a Porsche, a BMW és a Nissan autóinak árusítását az országban, mert a fenti márkák manipuláltak a jármûvek üzemi adataival.

Ebben az autóban kinyílhat a légzsák, ha becsapják az ajtaját

Archívum2016.10.06, 15:22

Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság vizsgálatot indított a Nissan Versával kapcsolatban beérkezett panaszok miatt.

Nagyon vagány és menõ lett az új Nissan Micra

Archívum2016.09.29, 11:28

A Nissan a Párizsi Autószalonon mutatta be a Micra ötödik generációját. Rá sem lehet ismerni.

Soha nem látott áron lehet elektromos VW-t és Nissant venni itthon

Archívum2016.09.27, 13:30

Sorra reagálnak az importõrök az elektromos autók vásárlását ösztönzõ állami programra. A Volkswagen októbertõl hatmillió forint alatt ad elektromos kisautót, a Nissan Leaf egymillióval drágább.

Ez lehet az autógyártás új csodamotorja

Archívum2016.08.16, 10:28

Bemutatta új benzines turbómotorját a Nissan. Az a nagy szám benne, hogy a sûrítési aránya változtatható.

Tényleg ideje dízel helyett villanyautóval spórolni?

Archívum2016.08.06, 16:43

Négy kerék, azonos márka, méretek és motorerõ, de ezzel el is mondtunk minden hasonlóságot a dízel Nissan Pulsarról és a teljesen elektromos Nissan Leafrõl. Vajon hosszú távon melyiket éri meg jobban üzemeltetni?

Az autógyártók beszóltak a briteknek

Archívum2016.06.24, 14:02

Az ázsiai autógyártók vezetõi arra figyelmeztettek, hogy visszafoghatják, sõt akár jegelhetik is nagy-britanniai beruházásaikat, miután a brit lakosság többsége az ország európai uniós tagságának megszüntetése vagyis a brexit mellett állt ki.

A Nissan megveszi a Mitsubishi egyharmadát

Archívum2016.05.12, 17:20

A Nissan Motor Co. 34 százalékos részesedést vásárol a Mitsubishi Motors Corp. autógyárban 237 milliárd jenért (603 milliárd forint) - közölték az autógyárak csütörtökön sajtótájékoztatón.

Ez a pofás Nissan lehetne a Suzuki Vitara nagy ellenfele

Archívum2016.05.05, 11:15

Kicks néven mutatta be új SUV-ját a Nissan, az autó értékesítése Latin-Amerikában kezdõdik.

Több millió Nissant hívnak vissza hibás légzsákok miatt

Archívum2016.05.03, 11:55

A Nissan világszerte 3,5 millió autót hív vissza a légzsákok potenciális hibája miatt.

Nem érintett egy hazai Nissan vagy Mitsubishi sem a botrányban

Archívum2016.04.22, 13:44

A Mitshubishi-botrányban érintett mind a 600 ezer autó a japán piacon kelt el.  Így Európát, és ezáltal az európai fogyasztókat nem érinti a probléma - közölte a cég magyarországi képviselõje. 

Újabb szintet ugrott fejletépésben a Nissan szuperautója

Archívum2016.03.31, 09:48

Megújult a Nissan szuperautója, a GT-R teljesítménye immár 565 lóerõ.

Egyetlen appal feltörhetõ a Nissan elektromos autója

Archívum2016.02.25, 16:21

Hiába a jövõ autói, egyelõre a jelenben sem képesek helytállni az okosautók.

Önparkoló székeket mutatott be a Nissan

Archívum2016.02.15, 17:53

A Nissan az autóiban is használt parkolási technológiát most irodai székekbe építette be.

2020-ban jön a Renault-Nissan teljesen önvezetõ autója

Archívum2016.01.08, 12:22

Négy éven belül tíz olyan típussal jelennek meg, amelyek irányítását részben vagy teljesen robotpilóta végzi.

A Nissan lefújta a Le Mans-i projektjét

Archívum2015.12.22, 18:28

Sikertelensége miatt nem indítják el az orrmotoros autót több versenyen.

Nem bomlik fel a Renault és a Nissan házassága

Archívum2015.12.16, 10:34

Az elmúlt hetekben vitákból hangos együttmûködésben minden a megszokott kerékvágásban megy tovább, miután kompromisszumos megállapodás született. Ez korlátozza a Renault ellenõrzését a kétszer akkora japán gyártó felett.

Szénszálas kupé vetíti elõre az új Leafet

Archívum2015.10.29, 10:04

Úgy tûnik, az idei Tokiói Autószalon már elõrevetíti az önvezetõ autók jövõképét, legalábbis számos autógyártó foglalkozik egyre aktívabban a témával. A Nissan sem veszi félvállról a dolgot, a következõ Leaf-et elõrevetítõ IDS Concept sok érdekességgel szolgál.

Terepjáró sportkocsiról álmodik a Nissan is

Archívum2015.09.16, 10:44

A magas építésû Gripz pár éven belül a Z család következõ tagja lehet.

A legfontosabb dolgon javítottak a Nissan Leafen

Archívum2015.09.11, 10:38

Az új akkumulátor negyedével növelte meg a japán villanyautó hatótávolságát.

Végre egy pickup, ami üresen sem dobál

Archívum2015.08.24, 21:28

A Nissan igyekezett személyautósabbá tenni a Navara pickup új generációját, a kényelmesebb rugózás mellett a rengeteg új extra és a biturbó dízelmotor jelenti az újdonságot.

Rendeljen elektromos autót és utazzon ingyen az Uberrel

Archívum2017.10.05, 13:17

Rendeljen elektromos autót és utazzon ingyen az Uberrel

Titkos tipp a Focusok és Astrák falkái helyett - Nissan Pulsar-menetpróba

Archívum2014.09.24, 08:31

A csúnya, de drága Tiida után a Nissan ezúttal egy sokkal komolyabb autóval próbálkozik a Golf felségterületén. Kipróbáltuk az európai ízlés kedvéért újracsomagolt és átalakított Pulsart.

Dodzsem két raklappal a hasában - Nissan e-NV200-menetpróba

Archívum2014.07.03, 15:26

Az elektromos kishaszonjármû nem korszakos ötlet, a komoly piaci terjeszkedést azonban elsõként a Nissan vállalta be. Az e-NV200 félig Leaf, félig NV200, hely van benne bõven, csak a hatótávolság jelent kompromisszumot.

Bajba kerülhetnek a japán autógyártók?

Archívum2014.06.23, 11:51

Összesen három millió autót hív vissza a Honda és a Nissan világszerte az azokban lévõ légzsákok lehetséges problémái miatt - tájékoztatott a Reuters.

Izmos nismós – Nissan 370Z Nismo-teszt

Archívum2014.06.13, 08:48

A Nissan 370Z Nismo ugyan messze van a tökéletes sportautótól, de a vezetésének mégis minden perce színtiszta élvezet, mert benne még azt érzi az ember, hogy egy gépet irányít, nem pedig egy szimulátort.

Pimpelt háztartási gép - Nissan Note DIG-S teszt

Archívum2014.04.03, 14:58

Dobozdizájn helyett értékelhetõ formavilággal, optikai tuninggal és kompresszoros benzinmotorral lóg ki a Nissan Note az ovitranszferre termett autók sorából. De távol áll attól, hogy tökéletes legyen, keménykedés helyett inkább dízelmotor és egy olyan extracsomag kellene bele, ami javítja a praktikumát. 

Csak direkt lehetett volna elbénázni - Nissan Qashqai 1.2 DIG-T-teszt

Archívum2014.03.27, 09:10

A lehetetlen nevû Qashqai-t évek óta imádja Európa, a Nissan csak szánt szándékkal tudta volna elrontani az új generációt. Nem tette, még az 1,2-es benzines turbómotorba is maximum vasszigorral lehet belekötni.

Egy mozdulattal eltüntethetõk a hátsó utasok

Archívum2014.03.06, 11:39

Egy trükkös visszapillantó segítségével nem lesz többé gond a hátsó kilátással.

Találtak még 103 litert a Nissan Juke-ban

Archívum2014.03.05, 10:18

Olyat tett a Nissan a Juke-kal, ami a modellfrissítéseknél egyáltalán nem általános: közel másfélszeresére növelte a csomagtartóját.

670 ezer forintnyi apró egyetlen autón

Archívum2014.01.21, 11:51

Elkelt a százezredik darab a Nissan Leafbõl, ezt egy különleges autó elkészítésével ünnepelte a gyártó. Százezer darab pénzérmét ragasztottak az egyik villanyautó karosszériájára, az 50 ezer kétpennys és 50 ezer kétcentes (összesen 670 ezer forint értékû) érme a Leaf alacsony üzemeltetési költségeit jelképezi.

Terepjáró Maserati, farmotoros Twingo, új Corsa, Fabia és Qashqai – 2014 autós újdonságai, 2. rész

Archívum2014.01.04, 08:44

Története elsõ szabadidõ-autójával jelentkezik a Maserati, de a magyar vásárlóknak fontosabb hír, hogy 2014-ben már meg lehet vásárolni a Skoda Fabia és a Nissan Qashqai új generációját, továbbá az új Opel Corsa is bemutatkozik. 2014 autós újdonságai, 2. rész.

Még több Mercedesben dobogna Renault-szív

Archívum2013.12.09, 12:00

Szorosabban mûködne együtt a Renault-Nissan cégszövetség és a Daimler autógyártó a Financial Times információi szerint. Többek között a francia-japán vállalat Mexikóban lévõ gyárában is építenének Mercedeseket, valamint több német autóban dolgozna majd Renault motor. Azonban a cégektõl ezt egyelõre nem erõsítették meg.

Néhány év múlva már magát vezeti

Archívum2013.11.08, 14:37

Ügyes húzás volt a Nissantól, hogy nem durrantották el az új Qashqai-t a szeptemberi Frankfurti Autószalonon, hanem egy saját bejáratú show-t rendeztek neki. Így nem vonta el a figyelmet a Frankfurtban bemutatott új X-Trailrõl, és a londoni premieren csak körülötte tolongtak az odacsõdített újságírók. Tény, hogy drágább, de most például ön is csak errõl a modellrõl olvas egy újdonságoktól hemzsegõ összefoglaló helyett.

Hiába fékeznek a vadonatúj Nissanokkal

Archívum2013.10.24, 14:00

A Nissan 188 ezer SUV-t hív vissza világszerte, többségüket az Egyesült Államokban. Az ABS-vezérlõ szoftvert kell frissíteni.

Úgy jön ki a kanyarból, mint egy mozdony - Nissan Leaf-teszt

Archívum2013.10.25, 12:44

Beszélhetünk bármennyit a villanyautós forradalomról, a Nissan Leaf egyelõre második autónak való. Pont. Annak viszont tökéletes, csak a kilencmillió forint, amit kérnek érte, még mindig kicsit sok.

900 ezer Nissan állhat le váratlanul

Archívum2013.09.26, 14:28

Csaknem 910 ezer, 2004 és 2013 között gyártott autót hív vissza a Nissan. Van köztük Infiniti is.

Terepjárás helyett flancolás: az új Nissan X-Trail

Archívum2013.09.10, 15:08

A szögletes, de terepjárásra alkalmasnak tûnõ forma helyett csilivili karosszériát kapott az új Nissan X-Trail.

Autósoknak szánja okosóráját a Nissan

Archívum2013.09.12, 11:27

A Nissan Nismo Watch nevû okosórát a frankfurti autószalonon mutatja be a gyártó. A Nismo a cég már létezú márkaneve, amelyen versenyautókat és tuningfelszereléseket árusítanak.

Daciát árul sajátjaként a Nissan

Archívum2013.06.12, 10:59

A Dacia Duster Nissan-logóval is piacra kerül. Itt a Terrano elsõ elõzetese.

Új arcot kap a Nissan Micra

Archívum2013.06.03, 14:25

Alapos frissítésen esik át a Nissan kisautója, amely eddig a várakozások alatt teljesített.

Leeshet a Nissan Micrák kormánya

Archívum2013.05.24, 10:33

Világszerte 841 ezer Micrát és Cube-ot hív vissza a Nissan a kormánymû hibája miatt.

Új autó másfél millió forintért

Archívum2013.04.05, 13:29

A Renault fapados márkája, a Dacia sikerén felbuzdulva több autógyár is régen feledésbe merült autómárkák leporolásával akar betörni a piacra.

Nem villanyautónak való vidék

Archívum2013.04.03, 10:13

Budapesten a helyzet változatlan - szûk egy évvel ezelõtti villanyautós túránk óta nem sok minden történt a magyar fõvárosban. Csak a szerencsén múlik, hogy összejön-e a töltés, vagy nem, a hetekkel ezelõtt beharangozott új töltõpont kiépítése sem kezdõdött még el. De még mindig ingyen van az utcai áram. Teszteltünk egy Nissan Leafet, és körbeautóztunk mindent, amit lehetett.

Átveszi a Micra szerepét az új Nissan Note

Archívum2013.02.18, 10:44

Bár a Note új generációja is egy kis egyterû, a Nissan mégis inkább a hagyományos, alacsonyabb építésû kisautók ellenfelének szánja.

Az új Qashqai és Murano bújt el a hibrid Nissanban

Archívum2013.01.16, 15:22

Resonance néven futurisztikus, hibrid tanulmányautót mutatott be a Nissan. Az autón látható stílusjegyekbõl az új Qashqai és Murano is merít majd.

Eddig látványos az új Nissan Murano

Archívum2013.01.11, 12:04

A Detroiti Autószalonon bemutatkozó Resonance tanulmánnyal az új Muranót vezeti fel a Nissan.

Pimasz kompakttal vág oda a Golfnak a Nissan

Archívum2012.10.29, 11:47

Két év múlva kerül piacra a Nissan új kompakt modellje. A japán gyártó 2006 után tér vissza a Golf-kategóriába.

Városi raliautót mutatott be a Nissan

Archívum2012.10.25, 11:13

A Nissan Sao Paulóban bemutatta Extrem névre keresztelt tanulmányát. Brazilok fejlesztették Brazíliának.

Automatikusan elrántják a kormányt a jövõ Nissanjai - videó

Archívum2012.10.18, 11:48

A Nissan olyan rendszert fejleszt, amely a sofõr helyett rántja el a kormányt balesetveszélyes helyzetekben.

Formabontó autót mutat be a Nissan

Archívum2012.10.17, 15:57

Különleges tanulmányt mutat be Sao Paulóban a Nissan. Az újdonságot Brazíliában tervezték és ott is készült.

Csúcsformában az amerikai autópiac

Archívum2012.10.03, 11:35

Továbbra is kiemelkedõ formában van az amerikai autópiac az alacsony hitelkamatoknak köszönhetõen. A bõvülést a múlt hónaphoz hasonlóan ezúttal is a Toyota és a Honda vezette, míg a General Motors, a Ford és a Nissan jelentõsen lemaradt a versenyben. Azonban évesített szinten így is az idei szeptember volt a legjobb hónap az autógyártók számára 2008. március óta.  

A japán autógyártók isszák meg a kínai konfliktus levét

Archívum2012.09.26, 09:43

Szüneteltetik kínai termelésüket a japán autógyártók a Kínával fennálló diplomáciai konfliktus révén fokozódó feszültség miatt. A Nissan, a Toyota és a Honda is teljes leállást tervez az autószalonokat ért támadások után. Az általuk megüresedett tért várhatóan a német gyártók töltik majd be.  

Elõzõ
Következõ