robotautó

címke rss
Elveszett jelentés: kínaiul a Teslák már nem vezetik magukat

Elveszett jelentés: kínaiul a Teslák már nem vezetik magukat

A kínai Tesla-honlapon a kocsikat már nem nevezik önvezetőnek, csak rásegítéses vezetésről írnak. Egy pekingi férfi egy baleset után azzal vádolta meg a céget, hogy megtéveszti a vásárlóit, mert azzal hirdeti a kocsikat, hogy önvezetőek, holott nem azok. A Tesla szerint a fordítás átírásának semmi köze a balesethez.

Vitába keveredett a Tesla egy kínai baleset miatt

Gazdaság2016.08.10, 17:05

Kisebb koccanásos balesetet okozott robotpilóta üzemmódban egy Tesla Kínában. A cég szerint a sofőr keze nem volt a kormányon, ezért ő a hibás. A sofőr szerint neki a kocsit úgy adták el, hogy önvezető, ezért joggal gondolhatta, hogy rábízhatja a vezetést. A Tesla marketingjében szereplő kínai kifejezés nem teljesen egyértelmű.

Hamarosan 10 millió robotautó járja már az utakat

Gazdaság2016.07.01, 09:15

10 millió, vagyis éppen egy Magyarországnyi önvezető autó lesz forgalomban 2020-ra egy elemzés szerint. Ezek nagy része csak részben lesz önvezető, vagyis nem lesznek képesek emberi felügyelet nélkül eljutni A-ból B-be. 2020-ra a teljesen önvezető autók is megjelennek, de jogi okokból sokáig nem közlekedhetnek még emberi jelenlét nélkül.

A Fiat az Uberrel menne az autóforradalomba

Gazdaság2016.06.09, 12:11

A Google után az Uberrel is közös projektbe vágna a Fiat Chrysler autógyártó konszern. A megállapodást 2016 végére írhatják alá, valószínűleg, ahogy a Google-lal is, robotautók közös fejlesztéséről van szó. A Fiat nem akar vagy nem tud önállóan önvezető technológiát fejleszteni, ezért nyit az iparágba belépő techcégek felé.

Hatalmas robotautó-tesztpálya épül Zalaegerszegen

Auto2016.05.19, 16:29

A döntést Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be csütörtökön, a Műegyetemen tartott Jövő autója című konferencián.

Kockázatokra figyelmeztetett Orbán

Gazdaság2016.05.19, 11:31

Orbán Viktor szerint munkahelyek tízezrei szűnhetnek meg, ha Magyarország kimarad a negyedik ipari forradalomból, vagy lemarad a lehetőségekről. A járműgyártás, különösen az önvezető autók fejlesztése olyan terület, ahol Magyarországnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy sikeres legyen. A miniszterelnök szerint Európa hátrálásban van, a digitális forradalom lehet az a kő, amelyen megvetheti a lábát.

Valakinek felelni kell, ha KITT elgázol egy gyalogost

Gazdaság2016.04.20, 18:20

Az elektromos önvezető autók elterjedése csak idő kérdése, az autózás jövője valószínűleg a robot-Uber lesz. Egyelőre az önvezető autók terjedésének a jogi szabályozás hiánya, az elektromos autókénak az akkumulátorok ára és teljesítménye szab gátat. Az energetikában nagy lökést adott a fejlesztéseknek, hogy 100 dollár fölött volt az olaj ára, de hiába esett a harmadára, már nem lehet visszafordítani az új technológiák térnyerését. 

Önparkoló székeket mutatott be a Nissan

Techbázis2016.02.15, 17:53

A Nissan az autóiban is használt parkolási technológiát most irodai székekbe építette be.

Már törvény szerint is sofőr a Google gépagya

Techbázis2016.02.10, 14:35

A Google önvezető autó mesterséges intelligenciája hivatalosan is sofőrnek minősülhet, döntött róla az illetékes amerikai hivatal. Azaz egyáltalán nem fog kelleni ember a járműbe.

Kiszivárgott, mit tervez a Google a robotautóival

Gazdaság2015.12.17, 10:40

A Google külön cégbe szervezi az önvezető robotautókkal foglalkozó részlegét. A járművek tesztelése lezárult, a közeljövőben megvásárolni ugyan még nem, de bérelni már lehet majd őket, árulta el a cég egyik alkalmazottja. Első körben valószínűleg csak az amerikai San Francisco és Austin környékén, ahol a tesztek is zajlottak.

Előző
Következő