Népszabadság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- rendőrség
- Fidesz
- kékfény
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Fegyelmit kaptak a túlbuzgó halasi rendőrök
Fegyelmit kapott hat rendőr, mert megbüntette a menekülés közben autójában telefonáló, biztonsági öv nélkül vezető kiskunhalasi riportert - írja a Népszabadság.
Titok a jövő évi gázár
Az orosz Gazprom egyebek mellett azért sem közli, hogy januártól emelkedik-e Magyarország gázbeszerzési ára, vagy nem, mert az titok. Érvelésükből azonban kiderül, a magyarok eddig sosem kértek hivatalos árfelülvizsgálatot.
Piaci fizetést adna a kormány a vezető közszolgáknak
Alapjaiban átalakul és a piaci jövedelmekhez igazodik majd a magasabb beosztású közhivatalnokok bérezése - írja a Népszabadság. Az újság úgy fogalmaz: a birtokába került előterjesztés "kis túlzással forradalmi" átalakulást eredményez.
Távozik a társa helyett szavazó fideszes képviselő
Távol lévő képviselőtársa helyett szavazott több alkalommal is még júniusban Kispál Ferenc fideszes képviselő. Az esetről valaki mobiltelefonnal fotókat készített, amelyeket pénteken közölt a Népszabadság. A képviselő lemondott mandátumáról.
Internetről tanulható a munkatársfelvétel
Egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező fejvadász úgy döntött, megosztja tapasztalatait a kis- és középvállalkozások képviselőivel, és honlapján tette közzé azokat a praktikákat, amelyek segítségével egy cégvezető megtanulhatja a munkaerőkiválasztást - számol be a Népszabadság.
Tömegesen lépnek be az orvosszakszervezetbe
Az egészségügyi átalakítás az orvosi érdekképviselet létszámában is érezteti hatását. Meghúszszorozódott a Magyar Orvosok Szakszervezetének létszáma: a korábbi 500-600-ról 14 ezerre bővült a tagság, így a szervezet már csaknem 400 munkahelyen van jelen - írja a Népszabadság.
Vizsgálják a téves Horn-halálhír közlését
Hétfőn este egy rövid időre felkerült a Népszabadság Online-ra az a téves információ, hogy meghalt Horn Gyula. A lap elnézést kért az alaptalan hír közlése miatt. Az ügyben érintett két főszerkesztő-helyettes a felmentését kérte.
Ma érkeznek a guantánamói menekültek
Várhatóan ma érkezik Magyarországra a guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton őrzött kubai menekültek csoportja - értesült a Népszabadság. Magyarország humanitárius megfontolásból döntött a menekültek fogadása mellett, a döntést követően Kuba bírálta Magyarországot.
Bukhat a MÁV személyszállítási reformja
Nincs menetrendje 2008-ra a vasútnak, a MÁV és a gazdasági tárca arról vitázik: melyikük jelölje ki, hol ne közlekedjenek a vonatok. Úgy tűnik ismét összehúzzák a büdzsét csak még azt nem tudni, hogy a döntés hány járatot érint majd.
Hét pont: a lakosság támogat, de szkeptikus
Gyurcsány Ferencnek a minap bejelentett, a korrupció visszaszorítását célzó hét pontját jórészt pártállásuk alapján ítélik meg az emberek. A többség támogatja az intézkedéseket, de kételkedik a hatékonyságukban - írja a Népszabadság.
Behajtókat küld a bliccelők nyakára a BKV
Novembertől profi behajtókat küld a pótdíjjal tartozó bliccelők után a BKV - értesült a Népszabadság. A közlekedési vállalat összesen mintegy 30 milliárd forintot követel a jegy nélkül utazó fővárosiaktól: aki eddig nem fizette ki a büntetését, azt hamarosan már munkahelyén is behajtók várhatják.
Maradhat a Nap-Keltében Orosz József
Megállapodást kötött az MTV elnöke és a Nap-Kelte című reggeli műsor producere a műsorvezetőkről. Így Orosz József - akinek leváltását az MTV kérte összeférhetetlenségre hivatkozva - mégis műsort vezethet az MTV-n - írja a Népszabadság.
Sok magyar nem vallja be a kövérséget
Soványabbnak érzik magukat sokan, miközben a kóros elhízás által veszélyeztetett emberek nagy része tudomást sem vesz betegségéről - derül ki egy a Népszabadság által közölt felmérésből. A lap emlékeztet arra, nemrég a képviselőket is megkérdezték, és közülük kettőt találtak csak, aki elismerte, hogy komolyabb súlyfeleslege van.
Szonda: Horváth Ágnes a népszerűségi lista alján
Szili Katalin, Sólyom László és Dávid Ibolya holt versenyben vezeti a politikusok népszerűségi listáját, a rangsor végén Horváth Ágnes egészségügyi miniszter található - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből. A Népszabadságban ismertetett közvélemény-kutatás szerint Fodor Gábor jóval kedveltebb az SZDSZ-es szavazók körében, mint Kóka János pártelnök.
Az evázók januártól többet fizetnek
Januártól a rehabilitációs és a szakképzési hozzájárulást, valamint az innovációs járulékot új adó váltja fel az efeho. Az efehot extra terhet jelent majd januártól az evázóknak is, hiszen bizonyos esetekben kötelező lesz befizetni.
A Fidesznek is tetszik a női kvóta
Támogatja a Fidesz azt a két SZDSZ-es képviselő által jegyzett javaslatot, amely 50 százalékos női kvótát vezetne be a parlamentben - írja a Népszabadság. A lapnak erről Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke beszélt.
Kemény bérharcra készülnek az érdekképviseletek
Legalább 9 százalékos bruttó béremelést javasol az MSZOSZ az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. A szakszervezet szerint a teljesítmények megalapozzák a reálkeresetek emelkedését- írja a Népszabadság. A kormányzati előterjesztés azonban csak 4,5 százalékos keresetemelkedést tart elfogadhatónak
Távozik az igazságügyi államtitkár
Távozik Kondorosi Ferenc igazságügyi és rendészeti államtitkár - adta hírül a Népszabadság. Posztját Juhász Gábor szocialista képviselő tölti majd be, aki négy évig volt már államtitkár a Belügyminisztériumnál.
A Világbanknál 21 helyet léptünk előre
A középmezőnyben maradt, de a 66.-ról a 45. helyre lépett előre a Világbank üzleti környezetet vizsgáló listáján Magyarország. A ma megjelenő tanulmány üzenete egyértelmű: ahol nincs reform, ott lemaradás tapasztalható.
Bauer Tamás otthagyja az SZDSZ-t
Kilép az SZDSZ-ből az egyik alapító tag, Bauer Tamás. A politikus kiábrándult a liberális pártból és a pártvezetésből, szerinte a többi párttal együtt az SZDSZ is elszabotálja a közélet megtisztítását - írja a Népszabadság.
Aláírták a szerződést a bezenyei óriáskaszinóról
Aláírták a Bezenye és Hegyeshalom határába tervezett óriási kaszinó-beruházás megkezdéséhez elengedhetetlen 20 plusz 10 évre szóló koncessziós szerződést. A szerződők az Eurovegas Hungary és a Pénzügyminisztérium - írja a Népszabadság.
Nem tartják be a munkaidő-irányelvet az EU-ban
Hat éve küzd igazáért egy német orvos, akit az ügyeleti idővel együtt a heti 48 órás EU-s munkaidő-irányelvnél hosszabb ideig dolgoztatnak. Brüsszelben, az Európai Bizottságnál tett panaszt, ám érdemi választ mostanáig nem kapott. Az ügy az EU ombudsmanját is bosszantja - írja a Népszabadság.
Van kiskapu a matricacsalóknak
Ellephetnék a bliccelők a díjas autópályákat. Az Állami Autópálya Kezelő kamerás ellenőrző rendszere ugyanis lyukas: nem tesz különbséget a motorkerékpárok, személyautók, kamionok között - írja a Népszabadság.
Sms-t küldene a BKV a késésekről
Két év múlva tervezi bevezetni a BKV az új utastájékoztató rendszert, amelynek része lehet az is, hogy az utasokat sms-ben tjékoztatják a járatok pontos érkezéséről - írja a Népszabadság. Négy éven belül pedig jegyek és bérletek helyett csipkártyával lehet majd utazni.
- címkék:
- sms
- utas
- csipkártya
- Népszabadság
- BKV Zrt
- Címkefelhő »
Gyurcsányt is meghallgathatják a Zuschlag-ügyben
Az egykori ifjúsági minisztereket, köztük Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnököt is meghallgatná tanúként a Zuschlag-ügyben nyomozó ügyészség - írta meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Népszabadság. A lap szerint a volt miniszterek elsősorban a pályázatok rendszeréről - amelyekkel a gyanú szerint Zuschlag és társai visszaéltek - tudnának részleteket mondani.
Választaniuk kell a Nap-kelte műsorvezetőinek
Válaszút elé állította az MTV vezetősége a Nap-kelte három műsorvezetőjét: vagy a közszolgálati tévénél dolgoznak, vagy máshol - írta a Népszabadság. A vezetők szerint a kettő együtt nem megy, miközben Aczél Endre és Orosz József másként látja mindezt. Az MTV közleményben tudatta: egyetlen munkatárs sem végezhet más televízióban, rádióban vagy lapnál olyan munkát, ami nem egyeztethető össze a közszolgálati médiavállalatnál folytatott tevékenységével.
Több száz dolgozót alkalmazott feketén egy cégcsoport
Két éven át csaknem ötszáz alkalmazottat foglalkoztatott egy észak-magyarországi őrző-védő cégcsoport feketén. A be nem fizetett adó és járulék mértéke eléri a 187 millió forintot. Az adócsaló gazdasági csoportot várhatóan 154 millió forintra büntetik - írja a Népszabadság.
- címkék:
- adó
- járulék
- alkalmazott
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Egyre korábban kezdik a szexet a fiatalok
Tíz fiatalból kilenc nem védekezett az első szexuális aktusánál, a 15-18 éves korosztály fele pedig rendszeres szexuális életet él - ezt mutatták a Népszabadság csütörtöki számában közölt legutolsó felmérések. A felvilágosítás még ma sem ér el mindenkit.
- címkék:
- szex
- felvilágosítás
- aktus
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Üzleteket zárhat be a fogyasztóvédelem
Ötszázmillió forint lehet a fogyasztóvédelmi bírság felső határa a jövőben és súlyos visszaélés esetén a fogyasztóvédők bezárathatják az üzletet. Azt azonban, hogy mikor lép életbe az új szankciós rendszer még nem tudni, ami a kereskedők szerint jogbizonytalanságot teremthet.
Kórházba került Horn Gyula
Hetek óta kórházi ápolásra szorul Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök. A hetvenöt éves politikust alvászavarokkal kezelik - írja a Népszabadság.
A Duna és a MÁV sínei a legkoszosabbak
Magyarországon a Duna és környéke a legszennyezettebb terület, amit a Sajó iparilag szennyezett völgye követ, de Dunaújváros és Várpalota is a legkoszosabbak közé tartozik. Versenyben van a Mecsek és a MÁV teljes vonalhálózata is, amely a legdrágábban megtisztítható területek közé tartozik - írja a Népszabadság.
Megszámolja utasait a BKV
A BKV elkezdte megszámolni utasait, hogy kiderítse, melyek a kihasználatlan járatok - írja a Népszabadság, amely szerint a számlálás végeredménye járatritkítás is lehet. A földalattiban lézersugaras berendezéssel zajlik a számlálás, a villamoson azonban jobb híján csak striguláznak a BKV munkatársai.
Már ujjukkal is fizethetnek a németek
Sikerrel használja a digiPROOF nevű ujjnyomatos fizetési módszert az egyik vezető német szupermarketlánc, az Edeka 75 baden-württembergi üzletében. Az új rendszer nemcsak a fiatalok, hanem az idősebb korosztálynál is népszerű.
Nem büntethetők testékszerük miatt a diákok
Számos iskolában büntetik a pedagógusok, ha egy diák szerintük nem megfelelő öltözékben jelenik meg a tanévnyitón. A Népszabadságnak nyilatkozó oktatási biztos szerint azonban csak kérhet, de nem büntethet az iskola.
- címkék:
- pedagógus
- oktatás
- iskola
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Átalakítja a kormány a nyugdíjrendszert
Hamarosan a kormány elé kerül a nyugdíjrendszer átalakítása. A kabinetnek a korhatáremelésről, az idő előtti nyugdíjazás és a fegyveres testületeknek adott engedmények újraszabályozásáról, a nyugdíjemelés új módszeréről kell döntenie rövidesen. Évi 150 milliárd forint hiányt halmoz fel a hazai nyugdíjkassza. A jelenlegi számítások szerint 2013 és 2015 között kell elkezdeni a fokozatos emelést, hogy 2019-re vagy 2020-ra egységesen 65 év legyen a nyugdíjba vonulás korhatára.
Meghatottan jön Magyarországra Sarkozy
Magyarországnak a régióban játszott kiemelt szerepéről és a látogatásával járó meghatottságáról is beszélt Nicolas Sarkozy a Népszabadságnak adott interjúban. A francia köztársasági elnök pénteken főként európai uniós témákról tárgyal a magyar politikai vezetőkkel.
Börtönbe kerül, aki zaklatja a párját
Akár két évig is börtönbe zárhatnák azt, aki volt házastársát vagy más hozzátartozóját zaklatja - foglalta össze a csütörtöki Népszabadság annak a törvénymódosításnak a lényegét, amit az igazságügyi és rendészeti tárca terjesztett be.
- címkék:
- kékfény
- igazságügy
- Népszabadság
- Címkefelhő »
A Jobbik nem teszi le az árpádsávos zászlót
Nem hallgat a köztársasági elnök intelmeire, és továbbra is használni fogja az árpádsávos zászlót a Jobbik - nyilatkozta a Népszabadságnak a párt elnöke. Vona Gáborhoz hasonlóan nyilatkozott az egyik Kossuth téri csoport vezetője és Wittner Mária, a Magyar Gárda avatásán is felszólaló fideszes képviselő.
Bankhitelből vesz újabb vonatokat a MÁV
A Raiffeisen Bank hiteléből vásárolja meg újabb harminc Stadler Flirt motorvonatát a MÁV - tudta meg a Népszabadság. A vasúttársaság 141,6 millió eurós (35,4 milliárd forintos) hiteltenderén tegnap hirdetett eredményt.
Kicserélik a szocialisták lusta képviselőiket
Fél tucat szocialista képviselőt foszthatnak meg bizottsági tagságától, miután "nem kellő intenzitással" vettek részt az adott parlamenti testületek munkájában - írja a Népszabadság.
Jogszerűtlenül adta el adósságát a Centrum
Az autósok számára kedvező helyzet alakulhat ki a régóta húzódó parkolási vitában. A Népszabadság írása szerint ugyanis több törvénysértést is megállapított a Centrum Parkoló Kft., illetve az általa működtetett Fővárosi Önkormányzatok Parkolási Társulásának tevékenységével kapcsolatban a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal.
Tárgyalnának Toller László mandátumáról
A hosszú ideje kómában fekvő szocialista képviselő, Toller László utódlásáról egyeztetne a Fidesz regionális igazgatója a házelnökkel - számolt be róla a Népszabadság. Ahhoz, hogy időszaki választást lehessen tartani az ellátatlan képviselői helyről, cselekvőképtelennek kellene nyilvánítani a pécsi politikust.
Medián: kilencigenes népszavazás várható
A Fidesz és Kálmán László kérdéseire is igent mondanának a legtöbben a népszavazáson a Népszabadság által megrendelt Medián-felmérés szerint. A megkérdezettek jelentős része egyaránt igennel szavazna tartalmilag homlokegyenest ellentmondó kérdésekre.
Kármán szerint lehallgatták a telefonját
A DNS-vizsgálat eredményétől függ, hogyan folytatódik a nyomozás a megvert újságírónő, Kármán Irén ügyében - írta a Népszabadság. Kármán kiegészítette a vallomását azzal, hogy korábban lehallgatták.
Komoly NATO-bázis lehet Pápából
Októberben dől el, hogy elfogadják-e Pápát a NATO új légi szállítóbázisaként. Ha a célnak amúgy minden tekinteben megfelelő város kapja a feladatot, első ízben kerül Magyarországra egy jelentős NATO-kezdeményezés központja - írja a Népszabadság.
- címkék:
- Pápa
- íz
- NATO
- Népszabadság
- Címkefelhő »
A napraforgó miatt drágul az étolaj
Eltűnt a polcokról az olcsóbb étolaj, helyette igen drága olaj került a helyére. A szárazság a napraforgó termés mindössze tíz százalékát vitte el. A drágább termékek oka, hogy a tavalyi áraknál 50 százalékkal többet adnak a terményért, a magasabb felvásárlási ár pedig felhajtja az üzletekben is az árakat. A termés egy részéből itthon készül olaj, a többit exportálják főként olasz, holland, német gyárakba. Drágul a gyümölcslé és a bevásárlóközpontok is emelik a kenyér árát.
Kampány indult a munkába biciklizésért
"Bringázz a munkába! - Hadd lássa a főnök, hogy hajtasz!" címmel indított szeptember 14-ig tartó kampányt Budapesten a gazdasági tárca a fővárossal és több civil szervezettel közösen. A cél, hogy minél több embert vegyenek rá, hogy kerékpárral hajtsanak a munkahelyükre - írja a Népszabadság.
Az MSZP-nek nem sürgős a biztosítási reform
Az SZDSZ már októberben a parlament elé vinné az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvényt, míg a szocialistáknak nem sürgős a megegyezés - írja a Népszabadság. A szabad demokrata Horn Gábor szerint ha januárban nem indul be a rendszer, ebben a ciklusban már nem is történik semmi, az MSZP-s Kökény Mihály szerint azonban a sietségnél fontosabb a megvalósíthatóság.
Elege van a politikusokból a magyaroknak
A rendszerváltás óta nem voltak ilyen népszerűtlenek a politikusok, mint most. Egy átlagos politikus népszerűségi indexe egy százas skálán csak 36-os. Sólyom László államfőnek már 48 százalékpont is elég volt, hogy a legnépszerűbb politikus legyen - írja a Népszabadság.
Más inflációt vár jövőre a PM és a jegybank
Az államháztartási törvény szerint a Pénzügyminisztériumnak augusztus 31-ig kell benyújtani a költségvetési tervet a kormánynak, ám az elmúlt években a belső egyeztetések miatt a benyújtott tervezet egyáltalán nem minősült végleges álláspontnak. Idén sincs ez másképp - ismerte el a Népszabadságnak Veres János.
Nőtt a csecsemőhalálozások száma
Nyolc százalékkal több csecsemő vesztette életét 2007 első felében, mint az előző év hasonló időszakában. A szakember a fejlesztések elmaradását és az átgondolatlan átalakításokat okolja - írja a Népszabadság.
- címkék:
- csecsemő
- félév
- átalakítás
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Veszélybe kerülhet az e-útdíj tendere
Bukhat az elektronikus útdíjrendszer megvalósítása - írta szerdai számában a Népszabadság. A lap szerint vagy az új szisztéma kiépítéséről csütörtöki dátummal megjelenő tender jogellenes, vagy a díjellenőrzés közbeszerzési eljárása az. Az egyikben a megrendelő azzal érvel: a díjszedés az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. törvényben biztosított privilégiuma. A másikban viszont éppen ezt adná magánkézbe.
Gyorsabban fogyott a magyar népesség
Húszezerrel lettünk kevesebben az elmúlt fél évben, ehhez képest tavaly ebben az időszakban 18 ezerrel fogyott a hazai népesség - írja a Népszabadság. A lap szerint a demográfusoknak is komoly fejrtörést okoz, hogy kiderítsék: a Nyugat-Dunántúlon miért drámai a helyzet, miközben a Közép-Dunántúlon a legjobb.
Szonda: maradt a különbség a pártok között
Mind a Fidesz, mind az MSZP támogatottsága emelkedett a nyári hónapok alatt, így megmaradt a közöttük lévő különbség - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérése alapján. A közvélemény-kutatás szerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz közel kétharmados, az MSZP közel egyharmados támogatottságot élvez.
Zavaros szabály miatt büntethetik az orvosokat
Tiltakoznak az orvosok a gyógyszerfelírási szabály hibái miatt - olvasható a hétfői Népszabadságban. Míg a rendszer célja, hogy a doktorokat lehetőleg olcsóbb készítmények felírására ösztönözze, egyes esetekben a szakembereknek nincs választási lehetőségük. Sokszor a beteg érdekében rákényszerülnek arra, hogy drága gyógyszert rendeljenek, így viszont büntetésre számíthatnak.
Menetlevél az anonim gyorshajtók ellen
A rendőrség egy Németországban már bevált módszerrel szüntetné meg azt az állapotot, hogy a rajtakapott gyorshajtók 60 százaléka nem adja meg az adatait: menetlevelet kellene vezetnie annak az autósnak, akinek járművét "egy ismeretlen személy" a megengedettnél gyorsabban vezette - olvasható a Népszabadság összeállításában.
A közigazgatási ösztöndíjasok 160 ezer forintért dolgoznak
A kormányzat közigazgatási ösztöndíjprogramja keretében kétszáz frissdiplomás kóstol bele a minisztériumok életébe. Az ösztöndíjasok egy évig bruttó 160 ezer forintos fizetést kapnak. Ha munkaadójuk meg lesz velük elégedve, tovább maradhatnak - írja a Népszabadság.
Az ügyészség vizsgálja az őssejtkapszulát
Az Egészségügyi Tudományos Tanács feljelentése nyomán engedély nélküli gyógyszerkísérlet miatt indult vizsgálat egy őssejttermelést fokozó készítmény ügyében - írja a Népszabadság. A szer forgalmazója ugyanis honlapján toboroz embereket a be nem jelentett kísérlethez. A szer reklámja miatt reklámfelügyeleti eljárást is kezdeményeztek, mivel gyógyító hatást tulajdonít a hivatalosan étrend-kiegészítőként forgalmazott készítménynek.
A jogalkotók számonkérését várja az OVB népszavazás-ügyben
Az Alkotmánybíróságtól kéri az Országos Választási Bizottság, hogy állapítsák meg a jogalkotók mulasztásos törvénysértését, amiért a közel azonos időben érkezett, hasonló tárgyú, de ellentétes értelmű népszavazási kezdeményezések átmehetnek a bizottság szűrőjén - írja a Népszabadság. A lap szerint a testület csütörtöki ülésén 66 újabb kezdeményezés szerepelt, köztük egy büntethetővé tette volna a nemzeti állatok megsértését.
A Molnak 40 milliárdba került a védekezés
A Mol az árfolyamesés miatt közel 40 milliárd forintot vesztett a két hónapja indult részvényvásárlási programja óta, de a mintegy ötszázmilliárd forint kiadás nyomán a cég vezetése hátradőlhet: egyelőre megvédte magát az osztrák OMV-tól, ráadásul a társaság részvényeinek negyven százaléka számára jó kezekbe került - írja a Népszabadság.
- címkék:
- devizapiac
- részvény
- OMV
- Mol
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Nehezebb lesz a pályakezdő tanárok indulása
Radikálisan változnak a pedagógusok foglalkoztatásának szabályai az új tanévben. Pályakezdőt ezentúl gyakornokként foglalkoztathatnak három hónapos próbaidővel és segítőt kell rendelni mellé. Szintén változás, hogy a pedagógusok ezentúl nem kötelezhetőek különdíjazás nélküli, heti két plusz tanórán kívüli óra megtartására - írja a Népszabadság.
Ellepték a népszavazási kifogások az Alkotmánybíróságot
Várhatóan nem tudja majd tartani a népszavazási kérdésekben megszokott hatvan napos határidőt az Alkotmánybíróság, annyi kifogás érkezett a referendumokkal kapcsolatban. Összesen 130 beadványról kell dönteniük a szabadságukról visszatért bíráknak, másra szinte nem is jut majd idejük egy jó darabig - írja a Népszabadság.
Fokoznák a kórházak biztonságát
Biztonsági szakemberek, kamerák, elektromos érzékelők kerülhetnek a kórházakba, miután a fővárosi önkormányzat megelégelte az egyre szaporodó kórházi tolvajlásokat - írja a Népszabadság. Évente körülbelül 250 bűneset történik a gyógyintézményekben, a tolvajok visznek mindent, amit tudnak: sok beteg iratainak, pénzének, mobiljának, illetve orvosi táskáknak, műszereknek is lába kél.
- címkék:
- kórház
- kékfény
- tolvajlás
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Százezer forintot kerestek a pultosok a Sziget Fesztiválon
Megérte az idei Sziget-fesztiválon munkát vállalni. A pultosok egy hét alatt 90-100 ezer forintot is megkereshettek, és a többi dolgozó sem panaszkodhat: átlagfizetésük 30-80 ezer forint között mozgott. Emellett a 35 ezer forintért árusított "ottalvós" hetijegyekért sem kellett fizetniük. A legjobban azonban az őket alkalmazó vállalkozók kerestek - derül ki a Népszabadság cikkéből.
Felszámolják a bábolnai takarmánygyárat
A napokban a bíróság elrendelte a Bábolna Takarmányipari Kft. felszámolását. A Népszabadság értesülései szerint komoly érdeklődő a Tendre Kft., amely február végén hosszú távú bérleti szerződést kötött a bábolnai társaság üzemeinek működtetésére.
Az NBH is vizsgálja a titkos irat ellopását
A rendőrségen kívül - törvényben előírt kötelezettségének megfelelően - a Nemzetbiztonsági Hivatal is vizsgálódik a Nemzeti Nyomozó Irodából ellopott irat ügyében - írja a Népszabadság.
Özönlenek a vendégmunkások Csehországba
Négy év alatt duplájára emelkedett a Csehországban dolgozó külföldiek száma: míg 2004 végén csak 108 ezren voltak, addig idén június végén számuk kis híján elérte a 210 ezret. A csehországi munkaügyi minisztérium adatai szerint az országba több mint 24 ezer újonnan jött külföldi vendégmunkás érkezett az év első felében, csak júniusban hatezerrel emelkedett a vendégmunkások száma - írja a Népszabadság.
Szerdától tárgyalhatnak a BKV-dolgozók béremeléséről
Várhatóan szerdán megkezdődnek a bértárgyalások a BKV vezetése és a szakszervezetek között - írja a Népszabadság. Ha augusztus 20-ig mégsem ül le velük tárgyalni a menedzsment, az érdekvédők sztrájkot hirdetnek.
Harisnya nélkül is dolgozhatnak a közszolgák
Ismét jön a hőség, a légkondícionálónélküli munkahelyek dolgozói nehéz napok elé néznek. A júliusi kánikula idjén maga a miniszterelnök kérte a közigazgatásban dolgozók munkahelyi vezetőket, engedélyezzék a nőknek a harisnya, a férfiaknak a nyakkendő nélküli munkavégzést. Ebből az derülhetett ki a közvélemény számára, hogy vannak ilyen elvárások. A Népszabadság írása szerint nincs öltözködési kódex.
Még tíz évig gyárthat tokajit Ausztrália
Újabb tokajit gyártó országgal sikerült az EU-nak megállapodást kötnie a névhasználat megszüntetéséről. Az unión kívüli hamisítók ellen viszont nagyon nehéz fellépni - írja Népszabadság.
Olcsóbb lett a távfűtés a piacnyitással
Több városban csökkent a távfűtés ára, miután a szolgáltatók a gázpiac liberalizálásának első lépéseként kiléphettek a piacra földgázt vásárolni - írja a Népszabadság. Magyarországon rövidesen a lakossági fogyasztók is választhatnak, először az áram-, majd a gázszolgáltatók között.
Bérlők lehetnek az állami hivatalok
Díjat kérne a kormány az állami tulajdonú irodák, épületek állami használatáért. Az állam így az egyik zsebéből a másikba tenné a pénzt. A kabinet az ingatlanok állagmegóvásával indokol, ám így az is magyarázható lenne, miért éri meg eladni az állami tulajdonú ingatlanokat, és helyettük új kormányzati központot építtetni - írja a Népszabadság.
- címkék:
- ingatlan
- állam
- bérleti díj
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Ismerősök segítenek az első állás megszerzésében
Alkalmazottként, határozatlan idejű munkaszerződéssel szeretne dolgozni és nem szívesen költözik a karrierért más helyre a 29 év alatti fiatalok többsége. Munkával kapcsolatos gondja csak minden negyedik megkérdezettnek volt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal 15-29 évesek munkaerőpiaci helyzetét bemutató kiadványából, amelyet a Népszabadság ismertetett.
Rekord nézőszám idén a Hungaroringen
Az elmúlt hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíj alatt összesen csaknem 251 ezer szurkoló volt kint a mogyoródi pályán. Ez, a Népszabadság információi szerint több mint 2,3 milliárd forint árbevételt eredményezett a Hungaroring Sport Zrt. számára, ami azért elmarad az állam által fizetett jogdíjtól.
Megint Készenléti Rendőrség lesz a Rebisz
Átszervezik a Rendészeti Biztonsági Szolgálatot, és régi-új nevet is kap a szervezet: Készenléti Rendőrségnek fogják hívni. Az átszervezés során megszűnik az egységes autópályarendőrség - írja a Népszabadság.
Nincs pénzük a gazdáknak biztosításra
Kisebb az érdeklődés az üzleti biztosítók mezőgazdasági termékei iránt, amióta az állam nem támogatja az effajta biztosítást. A mostanihoz hasonló krízishelyzet ugyanakkor többeket késnyszerít arra, hogy bebiztosítsák terményeiket - írja a Népszabadság.
- címkék:
- biztosítás
- Generali
- gazda
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Egyre zsugorodik a napilapok piaca
Hetedével kevesebb országos politikai napilap fogyott az év második negyedében, mint tavaly ugyanebben az időszakban - derül ki a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) napokban nyilvánosságra hozott gyorsjelentéséből.
Két erőmű is perli az államot
Betelt a pohár a kisebb erőműveknél. A Dunamenti Erőmű után a Tiszai Erőmű befektetője is beperelte a magyar államot. A tavalyi erőműár-rendeletre hivatkozva öszszesen mintegy 12 milliárd forint elmaradt hasznot követelnek.
- címkék:
- devizapiac
- erőmű
- pohár
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Százezernél több külföldi feketemunkás dolgozik hazánkban
Becslések szerint 130-200 ezer közé tehető a Magyarországon feketén foglalkoztatott külföldi állampolgárok száma - írja a Népszabadság.
Fegyelmi indult a futárt elküldő rendőr ellen
Felelősségre vonják azt az ügyeletes rendőrt, aki elküldte a fegyverrel megfenyegetett biciklisfutárt, amikor feljelentést akart tenni - írja a Népszabadság. A futár egy volt államtitkárral szólalkozott össze az Andrássy úton múlt hét kedden. A vita hevében az autót vezető politikus pisztolyt szegezett a kerékpárosra.
Új atomerőmű épülhet Magyarországon
Immár a gazdasági tárca szerint is elkerülhetetlen, hogy 2020-tól új atomerőmű épüljön Magyarországon. Igaz, kisebbre és szabályozhatóbbra számítanak - írja a Népszabadság.
Orbán a legismertebb a kamaszok között
A politikusokat alig, legfeljebb Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet ismerik a kamaszok némileg. Ugyanakkor akad, aki Orbánt kordonbontóként, Gyurcsányt üzletemberként azonosítja - állítja egy felmérés, amit a Népszabadság közölt. A megkérdezettek többsége emellett megyéje legfőbb nevezetességeiként az élményfürdőket, plázákat, nagyáruházakat nevezte meg.
Szonda: Sólyom a népszerűségi lista élén
Továbbra is Sólyom László, Szili Katalin és Dávid Ibolya verseng a vezetésért a politikusok népszerűségi listáján. Júliusban a szocialista házelnök pozíciója javult, ő ugyanis nem veszített pontot - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérése alapján. Idén Szili három, Sólyom és Dávid két-két alkalommal állt az első helyen.
Keresik a futár fegyveres fenyegetőjét
Nyomozást indított a rendőrség egy állítólagos fenyegetési ügyben. egy kerékpáros futár keveredett szóváltásba egy autóssal, aminek a végén az fegyvert fogott a futárra. A férfit a tanúk országgyűlési képviselőként ismerték föl, amit a rendőrség szombaton megerősített, de azt nem közölte, melyik politikusról van szó. A Népszabadság értesülései szerint a fideszes Kontrát Károly volt a fenyegetőző, aki ezt határozottan cáfolta.
Kínos hangfelvételen a váci polgármester
Bóth János váci polgármestert egy hangfelvétel szerint felbőszítette, hogy az iskola nélkül maradt csörögi roma gyerekek ügyében feljelentést tett egy alapítvány - írja a Népszabadság. A lap beszámolója szerint a polgármester bocsánatkérésre szólította föl az alapítványt, különben, úgymond, "Csörög felejtse el Vácot, és húzzanak a büdös francba!"
Szonda: közeledik az MSZP a Fideszhez
Tovább folytatódott az egyik hónapról a másikra alig észrevehető, de április óta mégis egyértelmű tendencia: az MSZP táborának némi növekedése, a Fidesz támogatóinak enyhe csökkenése - olvasható a Szonda Ipsos legfrissebb kutatásában, amelyet a Népszabadság közölt. Az áprilisi 19 százalékpontos Fidesz-előny mostanra 12 százalékpontra csökkent az MSZP-vel szemben.
Gyengült a magyar versenyképesség
A munkaerő rugalmassága, képzettsége, az állami szabályozás átláthatósága a fontos a befektetőknek, és nem feltétlenül az alacsony adó - derül ki az Ernst & Young felmérésből. Magyarország mégis leginkább az adókedvezményekkel tud vonzó lenni - írja a Népszabadság.
Lyukas az áfaellenőrzés rendszere
Vitába keveredett Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke és Veres János pénzügyminiszter az áfabeszedést vizsgáló ÁSZ-jelentés kapcsán. A nézeteltérést számvevők uniós kezdeményezésre végzett ellenőrzés indította - írja a Népszabadság.
Leállt az egyik metrófúró pajzs
Megrepedő beton kitámasztógyűrűk miatt kellett leállítani az elsőként elindult metrófúró pajzsot - írja a Népszabadság. A lap szerint a csúszás a 4-es metró végső átadási határidejét nem befolyásolja.
- címkék:
- 4-es metró
- csúszás
- pajzs
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Megbecsülésért demonstrálnának a gépjárműoktatók
Sem anyagilag, sem erkölcsileg nem becsülik meg a munkájukat, ami az oktatás színvonalára is rányomja bélyegét, ezért utcai demonstrációra készülnek a gépjármű-vezető oktatók - írja a Népszabadság.
- címkék:
- oktatás
- oktató
- színvonal
- Népszabadság
- Címkefelhő »
HÉV-síneken járhatnak a vonatok a hídfelújítás alatt
Jövőre teljesen felújítják az Északi összeködő vasúti hidat, emiatt három hónapig lesz zárva az átkelő. A gyalogosokat ezalatt hajókkal szállítják Újpest és Óbuda között, a vonatok a Nyugati pályaudvar helyett a Margit hídig a szentendrei HÉV pályáján futhatnak majd - írja a Népszabadság.
Csúcson a lakossági hitelfelvétel
Kölcsönből fizetik a magyarok a megszorítások miatti hiányokat. Több, mint 250 milliárd forint hitelt helyezett ki a pénzügyi szféra a lakossági piacon az első negyedévben. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint ennyi pénzt eddig még sohasem vett fel a lakosság kölcsönként.
Sem törvény, sem hatóság nem védi a sportpályákat
A rendszerváltás óta 58 sportlétesítmény szűnt meg üzleti érdekek miatt - írja a Népszabadság. A lap szerint most újabb négy sporttelep léte került veszélybe, helyükön buszvégállomás, parkoló, iroda, lakópark épülhet. Az őrmezői MÁV Vasútépítő Törekvés SK pályája, a zuglói Postás sporttelep, a Csepel SC stadionja és az I. kerületi Naphegyen lévő teniszpályák fennmaradása forog kockán.
Ősztől újra lesz roma tanulmányi ösztöndíj
Az egy évvel ezelőtt megszűntetetthez képest ugyan csak a feleannyi pénz lesz rá, de megint lesz roma tanulmányi ösztöndíj - írja a Népszabadság. A lap szerint a támogatást ősztől már nem elsősorban származás, hanem jó tanulmányi eredmény és rászorultság alapján ítélik oda.
Új autógyárakért versenyzünk
A Ford és a General Motors is fontolgatja egy magyarországi üzem létrehozását. Biztos beruházónak azonban továbbra is csak az évekkel ezelőtt itt ragadt Audi és a Suzuki mondható, amelyek bővítik a kapacitásaikat.
A szegényeket elriasztja a vizitdíj
Leginkább a kevésbé iskolázottabbakat és az alacsony keresetűeket riasztja el a vizitdíj attól, hogy orvoshoz forduljanak. A GfK adatai szerint az emberek 11 százaléka nem tudja kifizetni a gyógyszereit - írja a Népszabadság.
- címkék:
- gyógyszer
- vizitdíj
- szegény
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Ukrán gáztározó épülhet Kapolyinak
Egy magyar határ menti, egymilliárd köbméteres gáztározó megépítését helyezte kilátásba a hét elején Magyarországon tett látogatásán Viktor Juscsenko ukrán elnök. Ezenkívül "egy magyarországi gázerőmű" ellátásához szükséges vezeték építéséről is egyeztettek. A Népszabadság értesülése szerint a politikusok virágnyelven Kapolyi László Vásárosnaményben tervezett erőművét írták körül.
Európa legjobb regénye magyar
Szabó Magda kapta meg Katalin utca című kötetéért a legjobb európai regénynek járó Cévennes-díjat, amelyet idén először ítéltek oda Franciaországban - számol be a párizsi Le Monde-ra hivatkozva a Népszabadság.