nemzeti parkok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- természetvédelem
- állatvédelem
- zoológia
- etológia
- biodiverzitás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Országszerte kinyitnak az ökoturisztikai bemutatóhelyek
A járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítésével ismét megnyithat az ökoturisztikai bemutatóhelyek zöme, így a pünkösdi hosszú hétvégén már kifejezetten változatos programkínálatból választhatnak azok, akik az ország tíz nemzeti parkjának valamelyikét vennék célba az ünnep idején - közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.
Orchideatúra a Sas-hegyen, és az ősemberek nyomában
Számos program, köztük tiszaalpári madármegfigyelő túra, az ősember festészetének nyomában induló geotúra, a Sas-hegyen pedig orchideatúra várja az érdeklődőket országszerte vasárnap az európai nemzeti parkok napján.
Rengeteg programot kínálnak már a magyar nemzeti parkok
Újraindul az élet a magyarországi nemzeti parkokban azután, hogy a kormány lehetővé tette a vidéki szabadtéri bemutatóhelyeik megnyitását. Persze óvatosan, bizonyos óvintézkedéseket továbbra is be kell tartani, de a vidéken élőknek remek program lehet kimozdulni a szabadba a hetekig tartó bezártság után. A 65 év felettiek egyelőre nem látogathatják ezeket a parkokat.
Újranyitnak a legnépszerűbb amerikai nemzeti parkok
Bizonyos korlátozások mellett ugyan, de újra megnyitja a kapuit a következő napokban a legnépszerűbb amerikai nemzeti parkok közül kettő, a Yellowstone és a Grand Canyon nemzeti park.
Baglyokat kedvelők figyelem!
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Ragadozómadár-védelmi Szakosztályának Macskabagoly-védelmi Munkacsoportja 2020-ban országos szintű macskabagoly felmérést szervez.
Újabb közkedvelt kirándulóhelyek nyitottak meg Horvátországban
A természetes élőhelyek egyik legveszélyesebb tényezői az inváziós fajok
Az özönfajok térhódítását a természetes és természet közeli élőhelyeket veszélyeztető legjelentősebb tényezők közt tartják számon. Számos növény- és állatfaj őshazájától távol, szándékos telepítés vagy véletlen behurcolás következtében, gyors elszaporodás révén a honos növény és állatközösségek sokféleségét (biodiverzitást) csökkenti, az élőhelyek elszegényedését okozza. Az özönnövény fajok erőteljesen átformálják környezetüket, gátolják más fajok csírázását és egyedfejlődését (árnyékolás, tápanyagelvonás, kioldódó anyagok). Az őshonos növényfajok kiszorításával egyúttal természetesen az eredetileg ott élő állatvilág táplálékbázisátt ...
- címkék:
- kereskedelem
- környezetvédelem
- természetvédelem
- kertészet
- erdészet
- botanika
- biodiverzitás
- nemzeti parkok
- erdő
- globalizáció
- őshonos fajok
- őshonos magyar fajták
- dísznövény
- magbank
- akácfa
- idegenhonos fajok
- reliktum fajok
- inváziós fajok
- cserjés gyalogakác
- Magyar Állami Természetvédelem
- Címkefelhő »
A globalizáció, a kereskedelem meredeken növeli az inváziós fajok számát
Egy 2016. évi tanulmány szerint az Unió számára veszélyt jelentő idegenhonos inváziós növényfajok 55%-a dísznövény szaporítóanyagokkal kerül be hazánkba, és az Unióban is egyre nagyobb problémát jelent a biodiverzitásra és az ökoszisztéma szolgáltatásokra gyakorolt kedvezőtlen hatásuk.
Frissült és bővült a TIR interaktív térképi szolgáltatása
Az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer (OKIR) részeként, de önálló felületen (web.okir.hu) működő, internetes közönségszolgálati modul egyik almodulja a Természetvédelmi Információs Rendszerhez (TIR) kapcsolódó interaktív természetvédelmi térkép.
Tavasszal is bukkanhatunk apró mocsári teknős bébikre
Annak ellenére, hogy augusztus-szeptemberben kelnek ki a tojásból. De kivételek mindig vannak...
Virágzik a buckákon a homoki báránypirosító
A Duna–Tisza köze homokbuckáin jellemző növény a homoki báránypirosító (Alkanna tinctoria). Tavasszal előbb tőlevelei, majd április-májusban kék virágai jelennek meg.
A célirányos területkezelés a Böddi-szék túzok élőhelyeit is javítja
A Böddi-szék déli része a szakemberek számára eddig is ismert túzok költőhely volt, a területen a 2000-es évek elején több alkalommal is került elő túzokfészek mezőgazdasági munkavégzés során. Ebből az időszakból fiókát vezető tyúkról is van adatunk a területről. A Természetvédelmi Őrszolgálat és a terepen dolgozó kollégák adatai azt bizonyítják, hogy a területen azóta is kisszámú, de rendszeres fészkelő a túzok. Az elmúlt években közel 20 esetben figyeltek meg túzokot a projektterületen.
A kerti zöldhulladék veszélyes a természetes élőhelyekre nézve!
Sokan úgy gondolják, hogy a zöldhulladéktól megszabadulhatnak az erdő-mező szélén, hiszen azok úgyis csak növényi maradványok, lebomlik, komposztálódik, nem okozhat bajt. Holott ez egyáltalán nem így van, ráadásul a zöldhulladék illegális elhelyezése éppúgy szabálytalan és büntetendő, mint a kommunális, vagy bármely más hulladék lerakása.
- címkék:
- invazív fajok
- környezetszennyezés
- természetvédelem
- biodiverzitás
- nemzeti parkok
- komposztálás
- hulladékgazdálkodás
- erdő
- fenntarthatóság
- környezetkárosítás
- természetvédelmi terület
- zöldhulladék
- özönnövény
- természetes élőhelyek
- Kiskunsági Nemzeti Park
- Természetvédelmi Világalap
- Duna-Ipoly Nemzeti Park
- Címkefelhő »
A talált fiókák többsége nem árva, ne szedjük össze őket!
Hamarosan kezdődik a madárfiókák tömeges fészekelhagyási szezonja, ilyenkor találkozhatunk magányosnak tűnő fiatalokkal a településeken is. Ezek túlnyomó többsége azonban, amint arra az MME felhívja a figyelmet, nem árva, a legnagyobb segítség számukra az, ha nem visszük haza őket!
Hétfőn újra kinyit a Kecskeméti Vadaskert
Védőintézkedések bevezetése mellett hétfőn újra kinyit a Kecskeméti Vadaskert - tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.
Megérkeztek Afrikából az első szalakóták a Bükki Nemzeti Parkba
Megdőlt a legkorábbi szalakóta észlelés időpontja! Április végére megérkeztek a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területére is az első példányok.
Így védik a partifecskéket a Zagyvánál
Egyre csökken a fecskék száma Magyarországon.
Ismét lehet látogatni a montenegrói nemzeti parkokat
Támogatói jegyeket árusít a Tisza-tavi Ökocentrum is
Több hazai állatkerthez hasonlóan a Tisza-tavi Ökocentrum (TTÖC) is támogatói jegyek kibocsátásával próbálja átvészelni a járványidőszakot - közölte a poroszlói létesítmény ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-vel.
Három elárvult grizzlybocsot mentettek meg Észak-Amerikában
Három elvárult grizzlybocsot sikerült megmentenie egy tanyán élő családnak az Egyesült Államok északi részén lévő Montanában.
Elpusztult az egyik Csehországból Ruandába telepített orrszarvú
Elpusztult az egyike annak az öt kelet-afrikai keskenyszájú orrszarvúnak, amelyet Csehországból Ruandába telepítettek 2019 júniusában. Az állat halálát valószínűleg emésztési problémák okozták.
Támogatói belépőjegyek vásárlására ösztönöz a debreceni állatkert
A debreceni állatkert arra kéri az embereket, hogy idén támogatói belépőjegyek vásárlásával ünnepeljék április 8-át, az állatkertbarátok napját.
Európai díjra jelölik a fővárosi állatkert hulladékcsökkentési programját
Európai díjra jelölik a Fővárosi Állatkert hulladékcsökkentési programját, a budapesti intézmény különböző környezetvédelmi intézkedéseket vezetett be a zöldebb működés érdekében - hangzott el csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Újabb hím koala pusztult el a zürichi állatkertben
Ismét elpusztult egy hím koala a zürichi állatkertben, ahol az elmúlt négy hónap alatt így már két erszényes is kimúlt.
Az afrikai hegyi gorillákat is veszélyezteti a koronavírus
Ahogy a koronavírus egyre több embert fertőz meg világszerte, állatvédők arra hívták fel a figyelmet, hogy egy egyébként is veszélyeztetett állatfaj, az afrikai hegyi gorillák szintén érzékenyek lehetnek a koronavírus okozta szövődményekre.
Felöklendezett vérrel kötnek barátságokat a vérszopó denevérek
Felöklendezett véres "csókkal" kötnek barátságokat a vérszopó denevérek - derült ki egy új tanulmányból.
A természetfilmek növelik a fajok iránti tudatosságot
A természetfilmek, úgy mint a Sir David Attenborough nevéhez kötődő Bolygónk, a Föld 2. című televíziós minisorozat hatására az emberek érdeklődőbbek lesznek a bemutatott fajok iránt - derült ki egy új tanulmányból, amely szerint ennek a fokozott érdeklődésnek a kiváltásához nincs szükség nyílt természetvédelmi üzenetre, csupán az érintett fajok "bőséges szerepeltetésére".
A Hangya Közösség Alapítvány közleménye
A több száz fős állatmenhelyeknek nincs akkora anyagi tartalékuk, hogy ezt a bizonytalan ideig tartó állapotot uralni tudják. A segítségkérő menhelyek több mint 1.000 kutyát etetnek naponta. Ha segíteni szeretne, most ne személyesen látogassa meg a menhelyeket - a legtöbben ugyanis nem fogadnak látogatókat.
Lassan, de folyamatosan nő a keskenyszájú orrszarvúk száma
Lassan, de folyamatosan emelkedik a súlyosan veszélyeztetett keskenyszájú orrszarvú (Diceros bicornis) vadon élő példányainak a száma, ami azt jelzi, hogy eredményesek az orvvadászat miatt a kihalás szélére került faj megóvását célzó erőfeszítések.
Varázslatos online túrákra kalauzol a Google
Kevéssé ismert állatok lehetnek a természetvédelem ikonikus alakjai
Tudósok szerint kevéssé ismert állatokkal, például a pápaszemes medvével vagy a kígyászkeselyűvel is kampányolni kell a jövőben ahhoz, hogy a lehető legtöbb pénz gyűljön össze a kihalás fenyegette fajok védelmére.
India madárpopulációja jelentősen megfogyatkozott
India madárpopulációja jelentősen megfogyatkozott az elmúlt évtizedekben egy kormányjelentés szerint.
Újabb, az aktív turizmus erősítését célzó fejlesztés valósult meg
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a csopaki Park Villa Panzió és Konferenciaközpont 40 millió forintos fejlesztésének keddi átadóján a nemzeti parkok sikeres projektjeinek fontosságáról beszélt.
Természetvédelmi övezetet hoz létre a Mont Blanc hegyen Franciaország
Új természetvédelmi övezetet hoz létre a Mont Blanc hegycsúcsnál Franciaország - jelentette be csütörtökön Emmanuel Macron köztársasági elnök, miután látogatást tett Nyugat-Európa legmagasabb hegycsúcsának lábánál.
Már a negyedik borja született a keskenyszájú orrszarvú párnak
Már a negyedik borja született a Dvur Králové-i állatkertből 2009-ben Tanzániába telepített keskenyszájú orrszarvúnak - közölte a cseh intézmény kedden.
Antibiotikum-rezisztensek lettek a keskenyszájú orrszarvúk
Új veszély fenyegeti a kenyai Ruma Nemzeti Parkban élő keskenyszájú orrszarvúkat: az antibiotikum-rezisztencia, amelynek oka a kutatók szerint az antibiotikum féktelen használata mind az emberek, mind a haszonállat-állomány körében a kelet-afrikai országban.
Kétszer annyi esőerdőt vágtak ki januárban Brazíliában, mint tavaly
Kétszer annyi esőerdőt vágtak ki januárban Brazíliában, mint egy évvel korábban. Az év első hónapjában 284 négyzetkilométernyi erdő tűnt el a fakitermelés miatt a brazíliai Amazonasz-vidéken.
Összeírják a jegesmedvéket Oroszországban
Oroszország első alkalommal készül számba venni, hogy hány jegesmedve él a területén - közölte vasárnap az Interfax hírügynökség az orosz természetvédelmi minisztériumra hivatkozva.
Kevesebb orrszarvút öltek meg tavaly Dél-Afrikában
Tavaly 594 orrszarvút öltek meg a tülkeikért a vadorzók a Dél-afrikai Köztársaságban, 23 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az elpusztított állatok száma már az ötödik egymást követő évben csökken - jelentette be hétfőn az ország környezetvédelmi, erdészeti és halászati minisztériuma.
Albínó elefántot mentettek meg egy vadorzó csapdájából Dél-Afrikában
Kékszemű, helyenként rózsaszínes bőrű albínó elefántot mentettek meg egy vadorzó csapdájából állatvédők Dél-Afrikában.
Agrárminiszter: Megújulnak a nemzeti parkok igazgatóságai
Tájegységi szervezetekkel bővülve újulnak meg a nemzeti parkok igazgatóságai - jelentette be az agrárminiszter keddi sajtótájékoztatóján.
A madarak költési időszaka alatt tilosak bizonyos munkák elvégzése
A madarak költési időszaka előtt szükséges elvégezni a természetvédelmi szempontból érzékeny munkákat, amelyek áprilistól tilosak, mivel veszélyt jelentenek az állatokra és a biológiai sokféleségre - közölte hétfőn a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Kihalt galápagosi óriásteknős fajok rokonait keresi egy expedíció
A galápagosi óriásteknős két kihaltnak tekintett fajának rokonai után kutatnak a szakemberek egy tíznapos tudományos expedíció keretében a csendes-óceáni szigetcsoporton - jelentette be a Galápagosi Nemzeti Park (PNG).
Először találtak bizonyítékot tengeri madarak eszközhasználatára
Először találtak tengeri madarak eszközhasználatára bizonyítékot brit és izlandi tudósok.
Elpusztult a világ legidősebb nőstény keskenyszájú orrszarvúja
Ötvenhét éves korában Tanzániában elpusztult Fausta, amelyet a világ legidősebb nőstény keskenyszájú orrszarvújának tartanak.
Hinné-e, hogy mennyire intelligens és tiszta állat a disznó?
A gusztustalan vagy hitvány személyre szokták azt mondani, hogy disznó, a nagyon piszkos, vagy rendetlen házra, lakásra pedig azt, hogy disznóól, mert a disznót a közvélekedés egy koszos, sárban dagonyázó, ürülékben kotorászó állatnak tartja. A valóság azonban merőben más.
Nem szűnnek a bozóttüzek Ausztáliáában
Újabb hőmérsékleti csúcsokra és a bozóttüzek továbbterjedésére készült szombaton Ausztrália, főleg annak keleti partvidéke
Elsüllyedt hajóból származó olajfolt fenyegeti a Galápagos-szigeteket
Olajfolt fenyegeti a Galápagos-szigeteket, miután egy elsüllyedt hajóból 2500 liter dízolaj szivárgott a tengerbe. Az ecuadori kormány sürgős intézkedéseket hozott a veszély elhárítására.
Tizenegy orángutánt engedtek vissza a vadonba Indonéziában
Állatvédők 11 orángutánt engedtek szabadon a vadonban Indonézia Közép-Kalimantan tartományában hosszan tartó rehabilitáció után.
Biodiverzitás-vészhelyzetet hirdettek osztrák kutatók
A fajok és élőhelyeik sokszínűségének Ausztriában tapasztalható drámai mértékű a csökkenése miatt biodiverzitás-vészhelyzetet hirdettek osztrák kutatók.
Nőtt a hegyi gorillák globális populációja
Nőtt a veszélyeztetett fajként nyilván tartott hegyi gorillák globális populációja, számuk az újabb állatszámlálás szerint eléri az 1063-at - közölte hétfőn a Természetvédelmi Világalap (WWF).
Komoly fenyegetést jelentenek az invazív fajok
Különleges sarok készült a montenegrói nemzeti parkban
Százhúsz fogságban keltetett aligátort engedtek vadon Kínában
Százhúsz fogságban keltetett kínai aligátort (Alligator sinensis) engedtek vadon Kína Anhuj tartományában.
Elefántcsontcsempész-hálózatot lepleztek le Kínában
Csaknem 7,5 tonna illegálisan az országba csempészett elefántagyart foglaltak le a hatóságok Kína déli, Kuangtung tartományában.
Az erdő védelmét hirdető 17. századi kőtáblát találtak Kínában
Az erdő védelmét hirdető, Csing-dinasztia (1644-1911) korából származó, 17. századi kőtáblát találtak a kínai Hunan tartományban - közölték vasárnap a helyi illetékesek.
Óriási összeget fordít a kormány a nemzeti parkok fejlesztésére
Mintegy 40 milliárd forintot fordít a kormány a 2014-2020-as időszakban a Széchenyi 2020 programban a nemzeti park igazgatóságok csaknem száz projekt keretében megvalósuló fejlesztéseire - mondta László András, a fejlesztéspolitikai kommunikáció összehangolásáért felelős miniszteri biztos szombaton. László Lakitelek-Tőserdőn a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságnak a magyar nemzeti parkok hete alkalmából szervezett rendezvényén vett részt. A több tíz milliárd forintból infrastrukturális fejlesztések is megvalósulnak, de az alapvető cél a növényi és állati élővilág rekonstrukciója.
Tudja, hol vannak nemzeti parkok Magyarországon?
Idén május 27. és június 02. között rendezik meg a Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozatot. Valamennyi nemzeti parkunkban izgalmas kalandtúrák, családi programok várják a természetbarátokat földön és vízen, ingyenesen vagy kedvezményes áron. A részletes programot itt találja, alább pedig egy térképet, amely a magyarországi nemzeti parkokat ábrázolja.
Két óriáspanda érkezik Kínából Oroszországba
Egy óriáspanda pár érkezik Kínából Oroszországba egy 15 évig tartó közös kutatási projekt keretében - jelentette be pénteken a délnyugat-kínai Szecsuán tartományban lévő csengtui óriáspanda fajmegőrző- és kutatóközpont.
Halálos veszélyt jelent az aszály a namíbiai nemzeti parkokra
A namíbiai Waterberg Plateau Park több mint 500 bivalyát kell átköltöztetni, eladni vagy levágni a szűnni nem akaró szárazság miatt - jelentette be a héten a dél-afrikai ország kormányának illetékese.
Félő, hogy eltűnőben van a tiszta vonalú európai vadmacska
Csökken a Duna alsó szakaszán található gemenci terület vadmacska-populációja, és az elterjedése az elmúlt évtizedekben keletre tolódott, a Dunántúl jelentős részéről eltűnt a faj. A területen a közelmúltban kezdődött el az európai vadmacska-monitoring, amit a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársai végeznek. Félő azonban, hogy tiszta vonalú európai vadmacska már alig fordul elő Gemencben.
Horvátország lenyűgöző szabadtéri szállásai egy új gyűjtőoldalon böngészhetők
Gyógynövénytúra, teázás és hajókázás a Természeti Élménynapok programjában
Több, mint 80 program közül válogathatnak most, akik szívesen bebarangolnák és megismernék Burgenland és Nyugat-Magyarország nemzeti parkjait. Az idei Pannon Természeti Élménynapok középpontjában középpontjában a víz és a gyógynövények állnak majd.
Visszatérnek a magyar hegyekbe a nagyvadak
Kész tényként lehet kezelni, hogy Magyarország egyik legszebb tájegységét, a vulkáni eredetű Börzsöny hegységet ismét birtokába vette az egyik legritkább macskaféle, az eurázsiai hiúz. Ez is elhangzott többek között azon a terepi bejáráson, ahol a WWF Magyarország és a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai adtak tájékoztatást a legfrissebb megfigyelési eredményekről, valamint az európai nagyragadozók megóvásával kapcsolatos hazai, illetve nemzetközi törekvésekről.
Merüljön cápák közé vagy cirkuszozzon egész éjjel: ide utazzon júliusban!
Ismét elkezdődött egy hónap, ezért jövünk a szokásos havi úti cél ajánlónkkal. Ezúttal két különböző kontinensről választottunk. Az egyik helyszín Dél-Afrika, ahol nemcsak a szafarizáshoz tűnik legjobb választásnak a július, de Nelson Mandela születésének századik évfordulóját is ebben a hónapban ünnepli az ország, így a szokottnál is több programra lehet számítani. A másik úti cél nyáron mi más lehetne, mint a Balaton: a legnépszerűbb magyar nyaralóhely, amely idén igyekszik még többet nyújtani a strandolásnál. A part mentén egymást érik a kulturális és gasztronómiai programok, ráadásul júliusban tartják a Cirkuszok Éjszakáját is.
Drámaian csökken számos főemlős élőhelye
Számos főemlős élőhelyének akár 78 százaléka is eltűnhet világszerte 2100-ig - figyelmeztettek pénteken főemlőskutatók a Peer Journal folyóiratban közzétett tanulmányukban.
A természetvédelmi területek egyharmadát veszélyezteti az ember
A világ természetvédelmi területeinek egyharmadát veszélyezteti emberi tevékenység, és a legtöbb terület védelme nem éri el valódi célját - állapította meg egy a Science tudományos folyóiratban megjelent új tanulmány.
Ismét lesznek valódi őserdők Magyarországon
A festői környezetben, a Cserhát lankái között megbúvó Nógrád megyei kisközség, Garáb közelében fekvő Varjúbérc különleges, európai viszonylatban is egyedülálló ökológiai kísérlet helyszíne. A Life4 Oak Forests projekt célja visszavarázsolni a civilizáció előtti időket idéző valódi őserdőket.
Veszélyes gyomnövény terjeszkedik a Kiskunságban
Maradandó károsodást okozó, veszélyes, agresszíven terjeszkedő, Ázsiából származó gyomnövényt távolítottak el Bács-Kiskun megyében a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) munkatársai.
Egzotikus állatok, buja növények - három csodás nemzeti park a világban
Ki ne szeretné úgy látni a természetet, ahogyan azt a "jóisten" megalkotta? Az érintetlen táj, az őshonos állatok és a burjánzó növények szinte minden utazót elvarázsolnak. Ha te is közéjük tartozol, akkor a bakancslistádon a helye, hogy egyszer eljuss a világ egyik legszebb nemzeti parkjába. Mi most hármat mutatunk meg nektek.
Csökken az illegális elefántvadászat mértéke Afrikában
A jelek szerint csökken az illegális elefántvadászat mértéke Afrikában, ugyanakkor az orvvadászat továbbra is fenyegetést jelent az értékes agyaruk miatt leölt ormányosokra - derült ki a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó Washingtoni Egyezmény titkársága által közzétett adatokból.
Élő kapcsolás! Így élnek hazánk gólyái az otthonukban
Magyarországon több megyében is működik egy olyan kamerarendszer, mely segítségével te is élőben megnézheted a hazánkban élő madarak fészkeit.
Túra a Végzet Hegyéhez Új-Zélandon
A Gyűrük Ura filmből ismert Mordorba vágyik? Vagy döbbenetesen kék tengerben akar delfinekkel fürdeni? Esetleg mindig is sarkvidéki madarakat akart karnyújtásnyi közelségből fotózni? Új-Zéland híres túrái szinte minden természetközeli igényt kielégítenek. A kilenc legszebb túraútvonalból kettőt most mi is kipróbáltunk.
Elkészült a magyarországi sasleltár
Elkészült a Magyarországon telelő sasok 2016-os leltára a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), a nemzetipark-igazgatóságok és más civil természetvédelmi szervezetek együttműködésében.
Újabb helyen robbant a földbomba
A következő években biztosan nem fog növekedni a Simicska Lajos tulajdonában lévő állami földterület, ha a kormányzat ragaszkodik a családi gazdaságok létrehozásához – mondta az Origónak adott interjújában Bitay Márton Örs. Az állami földekért felelős államtitkár beszélt arról is, hogy 2020-21 körül várható újabb jelentős földpályázat, és hogy szerinte finoman szólva sem volt indokolt az Alkotmánybíróság döntése a nemzeti parkok ügyében.
Gyönyörködjön Magyarország legszebb parkjaiban!
Több mint 30 magyar természeti és városi nevezetesség került be a Google Street View rendszerébe.
Az Adrián kívül is vannak csodák Horvátországban
Nem csoda, hogy évente több mint 300 ezer magyar utazik Horvátországba. Legendásan kék tenger, álomszép strandok, középkori városkák, ezer sziget vár ránk néhány órányi autóút után, de ha mindez nem volna elég, az ország más természeti kincseket is tartogat.
AB-döntés: győzelemről beszél egy fideszes
Bencsik János, a Fidesz-KDNP képviselője örömét fejezte ki, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondta ki az állami földvagyonról szóló törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos módosítását.
Megúszták a nemzeti parkok
A parlament kedden elhalasztotta az állami földvagyon kezelésével összefüggő törvények módosításáról szóló kormányzati előterjesztés zárószavazását, miután az indítvány kétharmados többséget igénylő passzusai nem kapták meg a szükséges szavazatszámot. Az ellenzék üdvözli a döntést.
Öt nemzeti park, amit egyszer az életben látni kell
143 éve, 1872. március elsején döntött az amerikai kongresszus a világ első nemzeti parkjának megalapításáról. Ennek apropóján csokorba szedtük kedvenc nemzeti parkjainkat, amik ráadásul mind rekorderek valamiben. Elkalauzoljuk oda, ahol az első hóval borított alpesi hegycsúcsot megmászták, és oda is, ahol a Föld leghatalmasabb élőlényei laknak!
Chile kiutasíthatja a nemzeti parkok szabályait megszegő turistákat
A dél-amerikai ország jelentősen szigorítja a nemzeti parkok védelmére vonatkozó szabályokat megszegő látogatókkal szembeni szankciókat.
- címkék:
- Chile
- turizmus
- nemzeti parkok
- Címkefelhő »
Kötélen ereszkedik le a Mikulás a barlangba
A hazai nemzeti parkokban áprilistól október végéig tart a turisztikai főszezon, de azért télen is elcsíphetünk érdekes programokat. December elején például több helyen is felbukkan a Mikulás, és szakvezetéses túrákkal is várják a lelkes és nem túl fázós túrázókat.
Felpuhítják a nemzeti parkok negyedét
Az LMP kockázatosnak tartja, hogy a nemzeti parkok kezelésében álló mintegy kétszázezer hektárnyi földterület csaknem egynegyede átkerülhet a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez.
- címkék:
- nemzeti parkok
- LMP
- Címkefelhő »
20 ezren vettek részt a Nemzeti Parkok Hetén
Ismét népszerű és sikeres volt a Magyar Nemzeti Parkok Hete - derült ki a Magyar Turizmus Zrt. kutatásából. A rendezvénysorozat júniusban immár hatodik alkalommal várta az érdeklődőket szakmai, kulturális és ökoturisztikai programokkal.
Nyári programok a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban
Gyógynövény-ismereti túra, ismerkedés az orchideafajokkal, előadás és kenyérsütés is szerepel a Duna-Ipoly Nemzeti Park nyári programjai között.
Kanada vadregényes nemzeti parkjai
Különös sziklaformák, türkiz gleccsertavak, végtelen prérik és bölénycsordák, ősfenyvesek, indiánösvények, kenuval, biciklivel és gyalog. Kanada nemzeti parkjait és védett területeit összefogó szervezet, a Parks Canada idén 100 esztendős. Bemutatjuk Kanada legszebb tájait.
A Grand Canyonba ugratott autójával egy pórul járt turista
Véletlenül áthajtott az amerikai Grand Canyon peremén egy turista, aki kocsijával 61 métert zuhant egy sziklákról. A fiatalember, aki a zuhanás után önerőből mászott ki a kanyonból, azért élte túl a balesetet, mert kocsija egy újabb szakadék előtt fennakadt egy fán.
Namíbia teljes tengerpartját nemzeti parkká nyilvánították
A délnyugat-afrikai Namíbia egész partvonalát nemzeti parkká nyilvánították. Az így létrejött természetvédelmi terület 1570 kilométer hosszan nyúlik el, területe pedig nagyobb, mint Portugália - számol be a The Daily Telegraph című brit lap online kiadása.
Ezüst minősítést nyert Hortobágy égboltja
Komoly elismerés hazánknak, hogy a Hortobágyi Csillagoségbolt-park elnyerte az ezüst minősítést. A fényszennyezéstől mentes területek megőrzését vizsgáló nemzetközi bizottság a címre megfelelőnek találta a dél-magyarországi helyszínt, ahol fokozottan figyelnek az éjszakai égbolt természetes állapotára.
Csak télen engedi be a nap melegét egy oslói ökoház ablaka - videó
Távirányítású, igen csendes repülőgéppel figyelik a vadvilágot Dél-Floridában. Egy család ingyen tesztelheti Svédország legmodernebb ökoházát Stockholmban. Az O3 az OzoneNetwork ismeretterjesztő minifilm-sorozata - neve az ózon vegyjelére utal -, ebből mutatunk be két videót alább.
Csak találgatják a tömeges halpusztulás okát a Hortobágy-Berettyón
Tömeges halpusztulás történt az elmúlt napokban a Hortobágy-Berettyón, ahol a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársai több mint egy tonna haltetemet gyűjtöttek be. A pusztulás miatt egy parlamenti képviselő is vizsgálatot követelt: a nemzeti park egyik munkatársa szerint emberi szennyezés és a kánikula miatti oxigénhiány egyaránt közrejátszhatott a halak pusztulásában.
Gyurgyalagles, gombaszedés: júniusban hagyományosan Nemzeti Parkok Hete
Földrajzban már barátkozik Szlovákia és Magyarország
A szlovák-magyar területen húzódó Novohrad-Nógrád Geopark is csatlakozik az Európai Geoparkok Hetéhez, és közös rendezvényekkel kívánja felhívni a figyelmet a földtudományi értékek megőrzésére.
Nemzeti parkok hete lesz június közepén
Izgalmas kalandtúrák, ingyenes családi programok és kedvezményes szálláslehetőségek várják a kirándulni vágyókat a tíz magyarországi nemzeti parkban június 14. és 20. között.
Bizakodóbb embereket lát az országjárását záró Sólyom
Egy éve bizakodóbbak az emberek Sólyom László államfő szerint, aki kedden Kiskunmajsán zárta kilenc részes látogatássorozatát a hazai nemzeti parkokban. Sólyom Soltvadkerten mondta azt, hogy országjárása kezdetén sok panaszt hallott, de az utóbbi időben bizakodnak az emberek, "a levegőben lóg a fordulat".
A zöldtárca nemzeti parkjai is bemutatkoznak az idei Utazás Kiállításon
Interaktív bemutatósarok, ember nagyságú fotóalak és természetismereti játék várja a látogatókat március 4-7 között a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium standjánál az idei Utazás Kiállításon. A zöldtárca kiállítása a tíz hazai nemzeti park ökoturisztikai kínálatát mutatja be. A hazai nemzeti parkok regisztrált látogatóinak száma 2009-ben az előző évhez képest 10%-kal növekedett, tavaly több mint 1 millió 390 ezren keresték fel a nemzeti parkokat. A standon a hazai nemzeti parkok szakemberei mutatják be az érdeklődőknek a nemzeti parkokat, látogatóközpontokat, bemutatóhelyeket, tanösvényeket és más védett természeti területekett, ...
Talpalatnyi csend - a természet hangjai
Zajok helyett a természet hangjait hallhatjuk az erre a célra szervezett, úgynevezett csendes túrákon, amelyeket az Egyesült Államok néhány ismert nemzeti parkjában indítanak. Ezek lényege, hogy az adott területre lehetőség szerint semmilyen mesterségesen keltett zaj ne juthasson be. Kabócák, kondorkeselyűk, a suttogó fenyvesek és lélegző szurdokvölgyek hangjait élvezhetjük. Íme az [origo] amerikai tudósítójának csendélményei.
Fél évszázad a Végtelen földön - 50 éves a Serengeti
Egy kivételes szépségű ökoszisztéma, amely az érintett tanzániai és kenyai kormányok jóvoltából jelenleg is védett terület, és amely a világ egyik legnagyobb vadrezervátuma. A Serengeti idén 50 esztendős.
A nemzeti parkokban sem jobb a vadaknak Kenyában
A nemzeti parkokban állítólag különös védelemnek örvendenek az állatok, állományaik pedig gyarapodnak. Az ökológiai összefüggések bonyolult láncolatán azonban megbukhatnak a hatóságok jószándékú erőfeszítései - állapították meg amerikai kutatók kenyai nemzeti parkok tanulmányozásakor. Ezekben ugyanis évtizedek óta csökken az elefántok, zsiráfok, impalák és más fajok egyedszáma.