Duna-Dráva Nemzeti Park
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- túra
- Mecsek
- Gemenc
- természetvédelem

Így élesztik újjá az élővilágot a Mura, Dráva és Duna mentén
A Duna-Dráva Nemzeti Park mai tájékoztatása szerint elindult az új LIFE RESTORE for MDD névre hallgató projekt a Mura, Dráva és Duna mentén – azon az összefüggő védett területen Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban, Magyarországon és Szerbiában, ahol a világ első, öt országra kiterjedő UNESCO bioszféra-rezervátuma található.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Óriás poszméhfaj jelent meg hazánkban
Az utóbbi években – nagyon helyesen – egyre nagyobb figyelem terelődik a beporzó rovarokra, közöttük is a vadméhek kritikus helyzetére. Ennek fényében mutatta be a Duna-Dráva Nemzeti Park azt az alapvetően mediterrán elterjedésű poszméhfajt, amely az utóbbi évtizedben terjeszkedőben van, és ma már szórványosan szinte az egész ország területén megtalálható.
Drasztikusan fogyatkoznak a méhpopulációk hazánkban
A virágos növények terjedését és sokszínűségének kialakulását közel 100 millió éve, a kréta időszakban is a rovarok beporzó tevékenysége segítette – tájékoztatta pénteken szerkesztőségünket a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP). A rovarok és a virágos növények ez idő alatti közös fejlődése tette lehetővé az emberiség közel 30%-ának táplálékul szolgáló, kimagasló tápértékkel bíró növények termesztését.
Hínárlevelekből épít fészket ez a türkiz piros szemű madár
A feketenyakú vöcsök (Podiceps nigricollis) impozáns vízimadarunk, nászruhában fekete nyaktollairól kapta nevét, jellegzetes vörössárga tollpamacs van a feje két oldalán, a szeme türkiz piros – tájékoztatta szerkesztőségünket a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP).
Egyre több fekete gólya választja a vándorlást a maradás helyett
Minden tájnak megvan a jellegzetes védett természeti értéke, amely jellemzi a hely adottságait és élőhelyeinek minőségét. Ezen fajok állományainak alakulása hűen tükrözi a környezeti állapotokban bekövetkezett változásokat, a természetvédelem iránti elkötelezettségünket és a fajok védelmére tett erőfeszítéseinket egyaránt - tájékoztatta szerkesztőségünket a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP).
Itt fedeztek fel hazánkban egy új, különleges orchidea-lelőhelyet
A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva menti területeinek ártéri növényvilágával kapcsolatosan a szakemberek leginkább a mély fekvésű gyepek orchideáira gondolnak, de bármilyen furcsa is, az ártér magasabban fekvő „homokdombjain" száraz élőhelyeket kedvelő orchideafajok is előfordulnak – tájékoztatta szerkesztőségünket a hétvégén a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP).
Megérkeztek hazánk legszínesebb madarai
Ritka fészkelőnek számító madarat találtak egy közút mellett
Lakossági bejelentés érkezett a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósághoz, miszerint egy baranyai településen sérült bagoly került kézre. Kollégájuk a helyszínre érkezve meglepődve tapasztalta, hogy a sérült madár egy réti fülesbagoly - írta a hozzánk eljuttatott közleményében a DDNP.
Speciális fémkerettel védik a kis mocsári teknősöket
Április első napjaiban a kinti tavaszi munkák megkezdésekor egy apró mocsári teknősre bukkantak a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) szakemberei - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
Megzavarja a hajnali fagyos időjárás a most ébredő állatokat
A Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársa még Húsvét előtt kapott egy telefonhívást, hogy kismókust találtak. A helyszínre érkezéskor azonban megállapította, hogy az apró kis szőrös jószág nem más, mint egy mogyorós pele. Ahogy arra a szakemberek emlékeztetnek, valószínű korábban ébredt téli álmából és a hajnali fagyos időjárás kicsit megzavarta. Mivel sérülést nem találtak rajta, úgy döntöttek, hogy néhány napig megfigyelés alatt tartják, és az enyhébb reggelek beköszöntekor a megtalálás helyén engedik ismét szabadon. A mogyorós pele ugyanis lakóhelyéhez erősen kötődik; a nőstények alig 100 méter sugarú körön belül mozognak.