Nagy-Britannia

címke rss

II. Erzsébet: Együttes erõvel és elszántsággal legyõzzük a járványt

Nagyvilág2020.04.05, 22:52

A brit nemzet legyõzi az új koronavírus okozta járványt, ha megõrzi egységét és elszántságát - üzente az Egyesült Királyság népeihez intézett vasárnap esti televíziós beszédében a brit uralkodó, aki alig burkoltan a brit nép által a II. világháború idején tanúsított ellenálláshoz és kitartáshoz mérte a jelenlegi helyzetben szükséges magatartást.

Csökkent a halálesetek napi száma Nagy-Britanniában

Nagyvilág2020.04.05, 18:54

A vasárnap ismertetett legfrissebb adatok szerint egy nap alatt több mint hatszázzal emelkedett ugyan az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak száma, de ez jelentõs csökkenés az egy nappal korábbi 703-hoz képest. Egy tekintélyes londoni járványtani professzor szerint már vannak bizonyos jelek arra, hogy a korlátozó intézkedések lassítják a járvány terjedését.

A vártnál kisebb arányban nõtt a brit halálos áldozatok száma

Nagyvilág2020.04.04, 17:53

A legfrissebb adatok szerint egy nap alatt több mint hétszázzal emelkedett az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai áldozatainak száma. Szakértõi vélemény szerint reményt keltõ ugyanakkor, hogy az emelkedés elmaradt a járvány jelenlegi szakaszára korábban modellezett napi halálozási számtól.

Sir Keir Starmer lett a brit Munkáspárt új vezetõje

Nagyvilág2020.04.04, 12:50

A várakozásoknak megfelelõen Sir Keir Starmert választották a legnagyobb brit ellenzéki erõ, a Munkáspárt új vezetõjévé.

Koronavírus: Nagy-Britannia ikonikus humoristája is a vírus áldozata lett

Life.hu2020.04.03, 11:05

A 78 éves Eddie Large a koronavírushoz kapcsolódó komplikációk következtében vesztette életét. -számol be a nuus.

Komoly felajánlást tett az Uber

Gazdaság2020.04.01, 15:15

Az Uber 10 millió ingyenes utat és kiszállítást ajánlott fel az egészségügyi és kormányzati dolgozóknak, az idõseknek, és minden szervezetnek, amely érintett a koronavírus-járvány elleni harcban – írja a The Verge.

Egy nap alatt 563-mal emelkedett a brit halálos áldozatok száma

Nagyvilág2020.04.01, 17:48

A legfrissebb adatok szerint egy nap alatt 563-mal emelkedett az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak száma.

Kasmírkecskék szálltak meg egy walesi tengerparti üdülõhelyet

[origo] utazás2020.03.31, 21:14

Kasmírkecskék szálltak meg egy walesi tengerparti nyaralóhelyet, miután a várost a koronavírus-járvány miatt lezárták és az utcái elnéptelenedtek.

Trükkös módon próbálnak Nagy-Britanniába jutni az illegális migránsok

Nagyvilág2020.03.31, 16:50

A Migrációkutató Intézet legújabb elemzésében azt mutatja be, hogy a nehéz-tehergépjármû úthasználati illeték befizetése révén hogyan jutnak be az illegális migránsok Nagy-Britanniába. 

A légiutas-kísérõket is bevonnák a kórházi munkába Nagy-Britanniában

Nagyvilág2020.03.31, 13:51

A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) önkénteseket kért Nagy-Britannia két legnagyobb légitársaságának légiutas-kísérõi közül, hogy segítsék egy hamarosan elkészülõ, négyezer férõhelyes, London közelében kialakított kórház munkáját a koronavírussal fertõzött betegek ellátásában.

Hétszázezer fölé emelkedett a fertõzöttek száma a világban

Nagyvilág2020.03.30, 17:48

Elérte a 722 435-öt az új típusú koronavírussal fertõzöttek száma hétfõ reggelre. A betegségben eddig 33 997-en haltak meg, és 151 991-en gyógyultak meg - tájékoztatott honlapján a Johns Hopkins Egyetem. A vasárnap esti adatsorban 685 623 fertõzött, 32 137 halott és 145 706 gyógyult szerepelt.

Meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma Nagy-Britanniában

Nagyvilág2020.03.28, 19:53

A szombaton ismertetett adatok szerint egy nap alatt 260-nal emelkedett és átlépte az ezret az új típusú koronavírus okozta járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma.

759 halálos áldozata van a járványnak Nagy-Britanniában

Nagyvilág2020.03.27, 16:17

Egy nap alatt 31 százalékkal nõtt a koronavírus halálos áldozatainak száma Nagy-Britanniában.

Boris Johnson is elkapta a koronavírust

Nagyvilág2020.03.27, 18:58

Boris Johnson brit miniszterelnök tesztje pozitív lett koronavírusra. Nem csak õ, hanem a brit egészségügyi miniszter tesztje is pozitív lett.

Egy nap alatt több mint 400 ezer önkéntes segítõ jelentkezett Nagy-Britanniában

Nagyvilág2020.03.25, 21:20

Egy nap alatt több mint 400 ezer önkéntes segítõ csatlakozott Nagy-Britanniában az új koronavírus okozta járvány megfékezését célzó küzdelemhez - mondta szerdán Boris Johnson miniszterelnök.

Koronavírus: 21 éves lány halt bele a fertõzésbe Nagy-Britanniában

Tudomány2020.03.25, 16:20

Egy 21 éves lány halálát okozta az új koronavírus az Egyesült Királyságban – írja a Mirror. A lány családja szerint a fiatalnak nem voltak krónikus betegségei.

380 ezer fölé emelkedett a koronavírus-fertõzöttek száma a világon

Nagyvilág2020.03.24, 09:11

Világszerte 380 ezer fölé emelkedett a koronavírus-fertõzöttek száma, eddig 195 országban és régióban mutatták ki a vírust a Worldometers szerint. Olaszországban a legfrissebb statisztikák szerint 6077 ember halt bele eddig a koronavírusba. Kínában, ahol a járvány tavaly év végén elkezdõdött, 3284-en haltak meg, és több mint 73 ezren gyógyultak meg.  

Meghosszabbítják a spanyol focibajnokságok felfüggesztését

Sport2020.03.23, 15:06

Nagy-Britannia azt kéri a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB), hogy a lehetõ leghamarabb hozzon végleges döntést a nyári tokiói játékokra vonatkozóan, miközben Spanyolországban "meghatározatlan ideig" meghosszabbították a labdarúgó-bajnokságokban elrendelt szünetet.

Küzdelem a koronavírus ellen: ez történt szombaton

Nagyvilág2020.03.22, 11:27

Magyarországon 103-ra emelkedett a fertõzöttek száma. Az Operatív Törzs és a kormány is az idõsek otthonmaradását hangsúlyozta. A vírus nemcsak Európában, hanem minden kontinensen terjed, és mostanra meghaladta a 300 ezret a felfedezett esetek száma. A legnagyobb veszélyben az idõs emberek vannak, szombaton Olaszországban és Spanyolországban is többen haltak meg koronavírusban, mint eddig bármikor - és szinte valamennyi meghalt ember 70 évesnél is idõsebb volt.

65 ezer nyugdíjas orvost és szakápolót hívtak munkába Nagy-Britanniában

Nagyvilág2020.03.20, 16:52

Több tízezer nyugdíjas orvost és szakképzett kórházi ápolót kért fel pénteken a brit egészségügyi minisztérium arra, hogy álljanak ismét munkába és kapcsolódjanak be az új koronavírus okozta járvány elleni küzdelembe.

Boris Johnson: 12 héten belül fordulat érhetõ el a járvány elleni harcban

Nagyvilág2020.03.19, 20:41

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a következõ tizenkét hétben bizonyosra vehetõ a fordulat az új típusú koronavírus okozta nagy-britanniai járvány elleni harcban.

A brit mobilszolgáltatókat is kiütheti a hirtelen, koronavírus miatti otthoni munkavégzés

Techbázis2020.03.18, 09:39

Nagyban megnõtt a home office-ban dolgozók száma, ami átmeneti zavarokat okozott a hálózatok mûködésében.

Így segítik az áruházláncok most az idõseket a vásárlásban

Gazdaság2020.03.18, 15:10

A világon egyre többfelé biztosítanak külön vásárlási lehetõséget az idõsek számára a kiskereskedelmi láncok, ezzel is csökkentve annak a veszélyét, hogy ennek a korosztálynak a tagjai megfertõzõdjenek. A koronavírus-fertõzés miatt leginkább veszélyezetteteknek kínál segítséget például az írországi Tesco és Lidl: az idõs vásárlók és gondozóik egy számukra külön fenntartott idõszakban mehetnek bevásárolni. Emellett a Sainsbury's is hasonló kezdeményezést indított útjára Nagy-Britanniában mûködõ áruházaiban.

Rendkívüli intézkedésekre készül a brit kormány

Nagyvilág2020.03.18, 08:14

A fertõzésgyanús emberek kényszerkivizsgálásának elrendelését, a repülõterek idõleges bezárását és sok egyéb rendkívüli intézkedést lehetõvé tévõ jogszabálytervezetet terjesztett elõ a brit kormány kedd éjjel. Az új koronavírus okozta járvány visszaszorítását célzó törvényjavaslatot a parlament a jövõ héten vita nélkül, közfelkiáltással jóváhagyja.

Nagy-Britanniában egy nap alatt 407-tel nõtt a fertõzöttek száma

Nagyvilág2020.03.17, 21:25

Nagy-Britanniában az elmúlt 24 órában 407 páciens szervezetében azonosították az új típusú koronavírust - közölte kedden a brit egészségügyi minisztérium.

A Tesco háborút indított az Aldi ellen

Gazdaság2020.03.17, 22:21

A Tesco beveti a piros buborékokat: a nagy-britanniai üzleteiben így jelöli azt a több száz terméket, amelyek árát az Aldi áraihoz igazította. Ezzel új fejezet kezdõdik a Tesco diszkontok elleni küzdelmében.

Egy nap alatt óriásit ugrott a betegek száma Nagy-Britanniában

Nagyvilág2020.03.17, 16:47

Drasztikusan megnõtt a koronavírus brit fertõzöttjeinek a száma egyetlen nap alatt – írja a Reuters.

Nagy-Britanniából és Írországból sem lehet az Egyesült Államokba utazni

Nagyvilág2020.03.14, 18:32

A koronavírus-járvány miatt most már Nagy-Britanniából és Írországból sem fogad repülõgépeket az Egyesült Államok – írja a Fox News.

Megduplázódott a halottak száma Nagy-Britanniában

Nagyvilág2020.03.14, 16:18

Drasztikusan nõtt a koronavírus-járvány áldozatainak száma Nagy-Britanniában – írja a The Sun.

Hihetetlen mértékben ugrott meg a céges-laptop vásárlás

Gazdaság2020.03.12, 15:53

Már nemcsak a tartós élelmiszereknél zajlik felvásárlás, hanem a laptopokat is soha nem látott mennyiségben vásárolják a cégek szerte Európában.

A koronavírus-járványon nyerészkedett egy brit diák

Nagyvilág2020.03.12, 14:50

A koronavírusból akart hasznot húzni egy gyerek az angliai Leedsben. Sikerült is neki pénzt szereznie belõle, de amikor az iskola vezetõsége megtudta, hogy mit tett, azonnal hazaküldték és a szüleinek is telefonáltak - írta meg a BBC. 

A brit egészségügyi államtitkár is megbetegedett

Nagyvilág2020.03.11, 08:31

Nadine Dorries brit egészségügyi államtitkár is megfertõzõdött az új típusú koronavírussal. A hírt a 62 éves politikusnõ maga jelentette be kedden késõ este, miután szervezetében kimutatták a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírust.

Két héten belül tetõzhet a járvány Nagy-Britanniában

Nagyvilág2020.03.10, 13:56

Az angliai tisztifõorvos-helyettes szerint Nagy-Britanniában két héten belül kezdõdhet az új típusú koronavírus okozta járvány tetõzése.

Eddig vasárnap emelkedett a legnagyobbat a fertõzöttek száma Nagy-Britanniában

Nagyvilág2020.03.09, 07:32

Az új típusú koronavírussal fertõzöttek számának eddigi legnagyobb napi emelkedésérõl számoltak be vasárnap a brit hatóságok.

Újabb brit koronavírusos beteg halt meg, õ a harmadik áldozat

Nagyvilág2020.03.06, 23:46

A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) péntek esti tájékoztatása szerint a 80-as évei elején járó férfi elõzõ nap halt meg a Londontól északnyugatra fekvõ Milton Keynes kórházában.

Koronavírus - Meghalt egy beteg Nagy-Britanniában

Life.hu2020.03.05, 20:12

Meghalt csütörtökön Nagy-Britanniában egy beteg, akit az új típusú koronavírus okozta Covid-19 fertõzéssel kezeltek.

Megvan a koronavírus elsõ halálos áldozata Nagy-Britanniában

Nagyvilág2020.03.05, 20:20

Egy más egészségügyi problémákkal is küzdõ beteg a koronavírus elsõ halálos áldozata Nagy-Britanniában – írja a Sky News.

A brit kormány arra is felkészül, hogy minden ötödik ember elkapja a vírust

Nagyvilág2020.03.03, 12:57

A brit kormány kedden ismertetett készenléti terve nem zárja ki, hogy a munkaerõ húsz százaléka is betegszabadságra kényszerül az új típusú koronavírus okozta esetleges széleskörû nagy-britanniai járvány csúcspontján.

Mit hozhat a brexit a brit részvénypiacon?

Gazdaság2020.02.28, 12:45

A brexit ellenére is lehet pénzt keresni a brit részvényekkel, erre a megállapításra jut elemzésében Bene Zsombor, a K&H senior portfolio menedzsere - heti befektetési ötletek.

Döbbenetesen sok svéd kislány szeretne fiú lenni

Nagyvilág2020.02.28, 16:33

A nemváltás megállíthatatlanul terjed a Európában. Svédországban, a 13-17 éves korosztályban 1500 százalékkal nõtt meg ennek az aránya, és ez majdnem minden esetben mentális betegségekkel, depresszióval vagy szorongással jár, de Nagy-Britanniában sem sokkal jobb a helyzet – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Voice of Europe információira hivatkozva.

A brit kormány júniusban dönt, hogy folytatja-e a tárgyalásokat az EU-val

Nagyvilág2020.02.27, 14:42

Nagy-Britannia nem kívánja meghosszabbítani a brit EU-tagság január végi megszûnése után kezdõdött 11 hónapos átmeneti idõszakot, ami az Európai Unióhoz fûzõdõ jövõbeni kapcsolatrendszer kialakítására szolgál. Sõt már júniusban dönteni kíván arról, hogy érdemes-e folytatni a tárgyalásokat az EU-val - áll a brit kormány által csütörtökön ismertetett tárgyalási javaslatcsomagban.

Egy Twitter-bejegyzés ihlette a Tesco új termékét

Gazdaság2020.02.26, 15:53

Különleges ragtapaszokat dob piacra a brit Tesco: az élelmiszerláncok közül elsõként itt forgalmaznak majd a különbözõ bõrszínekhez jobban illeszkedõ, három árnyalatban kapható tapaszt.

Angliában még négy koronavírussal fertõzött embert diagnosztizáltak

Nagyvilág2020.02.24, 07:37

Négyen fertõzõdtek meg az új típusú koronavírussal azok közül, akiket a Japán partjainál veszteglõ Diamond Princess óceánjáró utasai közül Nagy-Britanniába vittek.

Már bõröndökben csempészik be a kifogyóban lévõ Jaguar alkatrészeket

Gazdaság2020.02.20, 11:20

Nagy-britanniai gyárainak kényszerû leállításától tart a legnagyobb brit autógyártó csoport, a Jaguar Land Rover, mivel az új típusú koronavírus terjedésének megfékezésére hozott kínai korlátozó intézkedések miatt komoly fennakadások vannak a cég alkatrész-beszállítói hálózatában.

Hegedûn játszott agymûtéte közben egy páciens Nagy-Britanniában

Life.hu2020.02.20, 09:42

Mahlert és Gershwint játszott hegedûjén egy brit páciens, miközben az orvosok egy daganatot távolítottak el az agyából: a speciális eljárásra azért volt szükség, hogy a beavatkozás során biztosan ne sérüljenek a hegedüléshez szükséges agyi területek.

Csak tavaly egymillióan költöztek el Sadiq Khan Londonjából

Nagyvilág2020.02.17, 17:32

A pakisztáni migráns hátterû Sadiq Khan polgármester sikeresen "lecseréli" az új bevándorlókra a fõvárosi briteket. Tavaly nagyjából egymillió ember költözött el Londonból a növekvõ bûnözés, a túlzsúfoltság és a magas árak miatt – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Budapest balliberális fõpolgármestere, Karácsony Gergely néhány napja pedig azt mondta, hogy londoni mintára tenné élhetõvé a magyar fõvárost, noha egy tavaly szeptemberi felmérés alapján Budapest élhetõbb, mint London.

Segélybõl finanszírozta a terrortámadást a manchesteri iszlamista robbantó

Nagyvilág2020.02.15, 10:28

Kiderítette a bíróság, hogy a manchesteri terrortámadás elkövetõje, a migráns hátterû Salman Abedi az édesanyja által igényelt segélybõl fizette az öngyilkos merényletének költségeit. Az eljárás során az is kiderült, hogy a nõ azután is igényelte a brit segélyt, hogy gyerekeivel Líbiába hazaköltözött – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Legalább 160 terrorista szabadult idõ elõtt a brit börtönökbõl

Nagyvilág2020.02.13, 18:44

Több mint 160 elítélt terroristát engedtek szabadon a büntetésük felének letöltése után 2012 óta Nagy-Britanniában – derült ki a terroristák automatikus szabadlábra helyezésének megakadályozását célzó törvényjavaslat szerdai parlamenti vitáján – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Újabb koronavírusos beteget diagnosztizáltak Nagy-Britanniában

Nagyvilág2020.02.12, 21:59

Egy új megbetegedéssel együtt most már 9 embert diagnosztizáltak koronavírussal Nagy-Britanniában – írja a BBC.

Megerõsíthetik a világ legdrágább vasúti beruházását

Gazdaság2020.02.08, 17:47

Gigantikus vasúti beruházás megvalósításán dolgozik Nagy-Britannia, melynek az lenne a célja, hogy megújítsa az ország vonatközlekedését. A nagysebességû vasútvonal (HS2 néven) több szakaszban épül, és Londont Birminghamen át Skóciával, Glasgow-val és Edinburghval köti össze, igaz, részben meglévõ szakaszokra támaszkodva. A brexit miatt talán kevesebb figyelmet kapott az Egyesült Királyságon kívül ez az óriási vállalkozás, pedig a tudósításokból látni: komoly érvek feszülnek egymásnak mind a projektet támogató, mind az azt ellenzõ oldalról.

Nagy-Britanniába tartó migránsok tucatjait tartóztatták fel a La Manche csatornán

Nagyvilág2020.02.07, 17:24

Több tucat illegális bevándorló próbált átkelni az utóbbi napokban kis csónakokkal a La Manche csatornán Nagy-Britanniába - közölte pénteken a brit belügyminisztérium.

Nem enyhül a britek terrorfenyegetettsége

Nagyvilág2020.02.06, 08:10

A legmagasabb rangú brit terrorelhárítási vezetõ szerint nem enyhül a terrorfenyegetettség Nagy-Britanniában, ahogy azt az elmúlt hetekben elkövetett több támadás, köztük a dél-londoni Streatham városrészben vasárnap végrehajtott késeléses merénylet is mutatja.

Legalább 44, migránsok által elkövetett nemi erõszakot titkolt el a skót rendõrség

Nagyvilág2020.02.03, 10:06

Volt olyan lány, akit a bandába szervezõdött 55 gyanúsított közül 28-an is megerõszakoltak. A tettesek, kurd, afgán, egyiptomi, marokkói, török, pakisztáni és iraki migráns férfiak, akik feltehetõen valamennyien ismerték egymást – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Boris Johnson: Az EU fejlõdési iránya már nem felelt meg Nagy-Britanniának

Nagyvilág2020.01.31, 23:44

Az Európai Unió fejlõdési iránya már nem felelt meg Nagy-Britannia igényeinek – mondta péntek este Boris Johnson brit miniszterelnök.

Január 31-én éjfélkor a britek elhagyták az Európai Uniót

Nagyvilág2020.02.01, 10:51

Három és fél évvel az után, hogy népszavazáson döntöttek róla, a britek pénteken, közép-európai idõ szerint éjfélkor kiléptek az Európai Unióból. Egy átmeneti 11 hónapos idõszak következik. Ebben az idõszakban dõlhet el, hogy pontosan milyen is lesz London és Brüsszel kapcsolata. 

Angliában is megjelent a koronavírus

Nagyvilág2020.01.31, 11:50

Nagy-Britanniában is megjelent az új koronavírus okozta betegség. A brit egészségügyi minisztérium pénteken közölte, hogy két páciens szervezetében azonosították a kórokozót Angliában.

A brexit után a további együttmûködés kidolgozása jön az EU-val

Nagyvilág2020.01.30, 20:32

Komoly kérdés, hogy a brit állam egysége fenn tud-e maradni - mondta Egedy Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatorna csütörtök esti mûsorában.

Juncker: Ha Nagy-Britannia ismét be akar lépni, az EU visszafogadná

Nagyvilág2020.01.30, 17:38

Az Európai Bizottság elõzõ elnöke, Jean-Claude Juncker szerint ha Nagy-Britannia valamikor a jövõben meggondolná magát, és szeretne ismét belépni az Európai Unióba, az EU minden bizonnyal visszafogadná.

Migrációstoppal javítana a közbiztonságon a konzervatív londoni polgármesterjelölt

Nagyvilág2020.01.28, 10:36

Új induló tûnt fel a láthatáron a májusban tartandó londoni polgármester-választáson. A keresztény-konzervatív értékeket képviselõ David Kurten teljesen más megközelítést alkalmazna a városvezetést illetõen, mint a pakisztáni migráns hátterû Sadiq Khan. Kurten szerint korlátozni kellene a bevándorlást, és több rendõrt kellene kirendelni az utcára a megerõsödött bûnözés visszaszorítása érdekében – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Boris Johnson: Az új bevándorlási szabályozás az embert nézi, nem az útlevelet

Nagyvilág2020.01.20, 18:50

A brit miniszterelnök azt mondta, a brit EU-tagság megszûnése (Brexit) után tervezett új bevándorlási szabályozás az embert helyezi elõtérbe, nem az útlevelet. Boris Johnson a Londonban rendezett brit-afrikai befektetési csúcsértekezleten vett részt, ahol azt is mondta, az új rendszer a jelenleginél igazságosabb lesz, és egyenlõbb elbírálást tesz lehetõvé.

Boris Johnson: Ha Amerikának nem kell az iráni nukleáris megállapodás, másikat kell kötni

Nagyvilág2020.01.14, 11:33

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint, ha az Egyesült Államoknak nem kell az iráni nukleáris fejlesztési program korlátozásáról és ellenõrzésérõl kötött többhatalmi megállapodás, akkor új egyezményt kell kötni Iránnal.

Újabb fapados légitársaság mehet csõdbe

Gazdaság2020.01.13, 12:53

Jelentések szerint Nagy-Britannia legnagyobb regionális légitársasága, a Flybe, a csõd szélén áll. A vállalat az utolsó pillanatban folytat tárgyalásokat, hogy a kiegészítõ finanszírozást találjon – írja az Independent.

Megszûnt egy ikonikus áruházlánc

Gazdaság2020.01.13, 21:07

A tavaly csõdbe jutott üzletlánc, a Mothercare végleg eltûnik a porondról, hiszen közel hat évtizednyi mûködés után vasárnap az utolsó, még mûködõ üzleteit is bezárta Nagy-Britanniában. 

Jóváhagyta a londoni alsóház a Brexit-megállapodást

Nagyvilág2020.01.09, 20:28

Jóváhagyta csütörtök este a londoni alsóház a brit EU-tagság megszûnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítõ megállapodást, amelynek törvénytervezete ezután a felsõ kamara, a Lordok Háza elé kerül.

Boris Johnson: Nem meghosszabbítható a kilépés utáni átmeneti idõszak

Nagyvilág2020.01.08, 20:49

Nem lehetséges a Brexit január 31-i határnapja után tervezett 11 hónapos átmeneti idõszak meghosszabbítása – közölte szerdán Londonban Boris Johnson brit miniszterelnök Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. Von der Leyen kijelentette ugyanakkor, hogy ennyi idõ alatt lehetetlen olyan átfogó szabadkereskedelmi megállapodás elérése, amilyenre London törekszik.

Egy vagyont költöttek a brit rendõrök vegán ételekre a klímatüntetõk miatt

Nagyvilág2019.12.27, 12:57

Csaknem 14 ezer fontot költött a londoni rendõrség vegán ételekre, amelyeket a klímatüntetéseken letartóztatott tüntetõk ellátására szereztek be, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a brit Daily Mail hírportál információira hivatkozva.

A britek is beszállnak a kínai sertéshús-exportversenybe

Gazdaság2019.12.18, 11:43

Az ázsiai országot nagymértékben sújtja az afrikai sertéspestis, az állomány negyede elpusztult, vagy le kellett vágni, emiatt pedig az egekbe szökött a sertéshús ára, mivel messze ez a legnépszerûbb húsféleség Kínában – írja a CNBC.

Megint nyert a Brexit - megismételt népszavazás volt a brit parlamenti választás

Nagyvilág2019.12.14, 09:05

A Brexit melletti és Brüsszel elleni népszavazássá vált a december 12-i elõrehozott parlamenti választás Nagy-Britanniában. A britek egyértelmû felhatalmazást adtak a kilépés végrehajtása mellett kampányoló Boris Johnson vezette konzervatívoknak. A kilépést ellenzõ, és a bevándorlást támogató Munkáspárt és Liberális Demokraták megsemmisítõ vereséget szenvedtek. A voksolás Soros György számára is hatalmas vereség, mivel az elmúlt években mindent megtettek az általa pénzelt álcivil szervezetek, hogy megakadályozzák a kilépést.

Megint akcióban a Soros-szervezetek: most már a NATO-t bomlasztanák

Itthon2019.12.13, 16:19

Az elmúlt hetekben ismételten aktivizálódott a bevándorláspárti tõzsdespekuláns, Soros György hálózata Magyarország ellen. Most éppen a NATO-n belül keltene feszültséget egy álcivil szervezet, amelynek a tagjai között hemzsegnek a spekuláns emberei - írja elemzésében a Századvég. De nemcsak Magyarországot támadja a Soros-kórus, hanem a brit elõrehozott választás konzervatív gyõzelme sem tetszik az ifjabb Sorosnak.

Ed Sheeran lett az évtized elõadója

Life.hu2019.12.13, 12:37

Ed Sheeran lett az évtized elõadója Nagy-Britanniában.

Donald Trump gratulált Boris Johnsonnak

Nagyvilág2019.12.13, 10:02

Donald Trump amerikai elnök gratulált pénteken Boris Johnson brit miniszterelnöknek pártja elsöprõ választási gyõzelméhez. Az amerikai elnök ugyanakkor hozzátette, ha életbe lép a brexit, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia erõs kereskedelmi megállapodást köthet egymással.

Boris Johnson: Erõteljes új felhatalmazást kaptunk a brexit végigvitelére

Nagyvilág2019.12.13, 10:35

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a kormányzó Konzervatív Párt az elõrejelzésekbõl következtethetõen erõteljes új felhatalmazást kapott az elõrehozott parlamenti választáson a brit EU-tagság megszûnési folyamatának (brexit) végigvitelére. 

Exit poll: Óriási gyõzelem, abszolút többséget szerzett a Konzervatív Párt

Nagyvilág2019.12.13, 04:22

A brit Konzervatív Párt valószínûleg abszolút többséget szerzett az elõrehozott nagy-britanniai parlamenti választásokon a választóhelyiségek zárásának pillanatában, csütörtök este közzétett exit poll eredménye szerint.

30 éve nem látott siker kapujában áll Boris Johnson

Nagyvilág2019.12.12, 08:56

Stabil, három évtizede nem látott többséget szerezhet a Boris Johnson vezette Konzervatív Párt a csütörtöki elõrehozott választáson Nagy-Britanniában. A kampányt teljes mértékben a Brexit kérdése határozta meg, más témák nem nagyon kerültek napirendre, és mindez a konzervatívok esélyeit növelheti. Johnson mindezek ellenére szavazásra buzdít, mivel szerinte egyáltalán nem lehet kizárni, hogy nem szereznek többséget a konzervatívok, így pedig borulhat az egész kilépési folyamat.

Az ötéves gyerek is nemet változtathat a brit transznemû családban

Nagyvilág2019.12.10, 20:28

Nagy-Britannia elsõ transznemû családja most újra a reflektorfénybe került, az "apuka" nemváltoztatása után ugyanis most könnyen a kisgyerekük kerülhet sorra, miután nemrég bejelentették, hogy ötéves kisfiúk inkább kislányként szeretne élni – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.