München

címke rss

Az idény megmentése a tét a müncheni BL-csúcson

Archívum2007.03.07, 08:16

Szerdán Münchenre irányul a figyelem a Bajnokok Ligájában, ahol a Real Madrid vendégeskedik, és a két sztárgárda közül az egyik számára alighanem ez a találkozó jelenti majd 2006-2007-es idény végét - legalábbis képletesen. A bajnokságban ugyanis mind a két együttes jelentősebb hátrányt szedett össze, így csak a BL-diadal maradt, mint megszerezhető trófea.

A gyémánt a magyar legjobb barátja

Archívum2007.02.05, 19:21

A héten csak a Véres gyémánt című film került frissen a mozikba, amely meg is szerezte a jegyeladási toplista első helyét. Ebben a hónapban magyar filmet sokkal kevesebben néztek, mint tavaly ilyenkor.

Edmund Stoiber bejelentette visszavonulását

Nagyvilág2007.01.19, 02:27

Bejelentette visszavonulását csütörtökön Edmund Stoiber, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, a tartomány miniszterelnöke. A 65 éves politikus kora délután Münchenben rövid nyilatkozatban közölte, hogy szeptemberben leköszön mind a bajor kormányfői, mind a CSU-elnöki tisztségéről.

"A premieren vegyetek golyóálló mellényt!"

Film2007.01.19, 11:56

Richard Linklater laza figura, aki viszont sziklaszilárdan hisz abban, hogy a világ mehet jó irányba is, csak tenni kell ezért. Új filmje, a "szemétkajaipar" rútságait bemutató Megetetett társadalom egyformán tanúskodik a rendező két oldaláról: több szálon futó, lazán összeszőtt sztori sokat dumáló szereplőkkel, de kőkemény üzenete van. A film cannes-i világpremierjén kerekasztal-beszélgetésen vettünk részt Linklaterrel, és a film alapjául szolgáló tényfeltáró könyv írójával, Eric Schlosserrel.

2006 a moziban

Film2007.01.18, 13:23

Idén nyáron Superman visszatérése feleannyi nézőt se érdekelt, mint Jack Sparrow kapitányé, az év legjobb filmjének címéért pedig egy kazahsztáni álriporter szorongatja meg a meleg cowboyokat és Penelope Cruz anyatigrisét. Dobó Kata a magyar szabadságért harcolt, Sharon Stone pedig a középkorú nők pucérkodáshoz való jogaiért. Woody Allen jó- és rossz oldalához is volt szerencsénk, James Bond megújult, Tom Cruise pedig létszámleépítés áldozata lett. A 2006-os moziév hasonló izgalmait idén 67 változatos kategóriában foglaltuk össze: nosztalgiakörutunk felöleli az esztendő valamennyi emlékezetes filmkockáját a legjobb színészi alakítássoktól ...

Helyszínelő rendőröket gázolt el egy vonat

Nagyvilág2006.12.29, 14:39

Halálra gázolt két rendőrt és egy temetkezési vállalkozót Ausztriában egy Münchenből tartott Zürichbe tartó vonat.

Karácsony minden mennyiségben

Film2006.12.14, 13:03

Megérkeztek az ünnepi filmek a mozikba: egy aranyos kis romantikus komédia, egy szép első világháborús dráma, egy bibliai történet, egy karácsonyi forradalom és egy fantasy, hogy a szünidőben a srácokat is legyen mivel lekötni.

Az új Bond bejött a magyaroknak

Film2006.12.11, 15:48

Daniel Craigben sokan nem bíztak; három héttel a világpremier után azonban elmondhatjuk, hogy a Bond-franchise élén ugyanolyan zökkenőmentesen zajlott a színészcsere, mint Tilda leváltása anno a Barátok közt című szappanoperában.

Az utolsó Altman, az első Bond

Film2006.12.07, 11:45

Hozzánk is befut a héten a 21. James Bond-film a titkosügynök vadonatúj megformálójával, és megérkezik Robert Altman utolsó alkotása is. Emellett lesz egy dán animációs film csak a kiskamasz srácok kedvéért, és egy török dráma az iraki háborúról, nem a Bush-pártiak kedvéért.

Ki kicsoda a Casino Royale-ban?

Film2006.12.06, 13:29

Csak holnap érkezik a mozikba a 21. Bond-film, a Casino Royale, de cikkünk jóvoltából már ma megismerkedhettek a James Bond első, szövevényes küldetésében szerepet játszó kulcsfontosságú figurákkal. Bemutatkoznak Bond segítői, ellenfelei és szerelmei.

Őfelsége kedvenc titkos ügynöke

Film2006.12.04, 13:04

A 21. James Bond-filmben új színész, Daniel Craig bújik a sármosan kőkemény titkos ügynök bőrébe, hogy egy pókerjátszma keretében számoljon le egy terroristákat pénzelő, félszemű rosszfiúval. Ha szeretnéd premier előtt megnézni a Casino Royale-t, játssz velünk és nyerj jegyet az [origo] filmklub vetítésére!

Megsérült egy Malév-gép Münchenben

Nagyvilág2006.09.28, 13:22

Összeakadt egy Malév-géppel egy másik repülőgép a müncheni repülőtéren. A magyar gépnek megsérült a magassági kormánya, de személyi sérülés nem történt.

Matt Damon cserbenhagyja Angelina Jolie-t

Film2006.09.22, 16:02

Robert De Niro a CIA kezdeti éveiről rendezett filmet, amelyben Matt Damon idealista amerikai hazafit játszik, aki az ügynökség egyik első tagja lesz, és olyan elszántan szolgálja hivatását, hogy még feleségét is feláldozza érte.

A sör legnagyobb ünnepe

[origo] utazás2008.02.14, 14:40

Ilyenkor ősszel, ha München nevét hallja az ember, rögtön a híres sörfesztivál, az Oktoberfest jut az eszébe. Pedig Münchenbe akkor is érdemes ellátogatni, ha nem szeretjük az aranyló nedűt.

300 ezer hívő előtt misézett a pápa

Nagyvilág2006.09.10, 12:29

Bajorországi látogatásának második napján csaknem háromszázezer hívő előtt tartott szabadtéri misét vasárnap kora délelőtt a hagyományos müncheni vásár területén XVI. Benedek pápa. A pápa beszédében azt mondta, nem elég ha a szegényebbeknek csak az ismereteket, a technikai tudást és a technikai eszközöket adják át. "Ebben az esetben a technika könnyen az erőszak, a rombolás, a gyilkolás, a hatalomszerzés eszközévé válhat. A világnak szüksége van Istenre" - fogalmazott a pápa. 

Szülőföldjére utazott XVI. Benedek

Nagyvilág2006.09.09, 15:56

Bajorországba érkezett szombaton XVI. Benedek. A pápa hat napot tölt a térségben, és két nagyszabású szabad téri misét tart.

Gere folyékonyan hazudik, Paltrow hiába énekel

Film2006.08.21, 15:48

Sorban jelennek meg az ősszel bemutatásra kerülő filmek előzetesei, amelyek közül mi most hármat ajánlunk: Lasse Hallström filmjében Richard Gere hatalmas kamugépet alakít, Curtis Hanson Eric Banával és Drew Barrymore-ral pókerezik, az új Capote-filmben pedig ismeretlen főszereplő sok sztár segítségével játssza el a történetet, amelyet idén már láttunk egyszer.

A zöldek nyerték a focivébét

Tudomány2006.07.07, 12:39

A 2006-os labdarúgó-világbajnokság szervezői nagy hangsúlyt fektettek a környezetvédelemre is. A Zöld Gól nevű program keretében fő célkitűzései a stadionok víz- és energia-felhasználásának csökkentése, lehetőség szerint az esővíz felhasználása, valamint megújuló energiaforrások igénybevétele.

Euroscience 2006, München

Mindentudás egyeteme2006.07.05, 20:54

Ahogy már arról korábban beszámoltunk, 2006. július 15-19. között Münchenben rendezik meg a "tudomány fesztiválját".

Natalie Portmant lefejezik

Film2007.11.16, 11:45

Portman Boleyn Annát, VIII. Henrik angol király második feleségét játssza majd egy előkészítés alatt álló történelmi drámában. A királyt Eric "Hulk" Bana alakítja.

Egyre több német elégedetlen a fizetésével

Állás 20112006.04.07, 10:00

Növekszik az elégedetlenség a német munkavállalók körében. A két évvel korábbinál többen, a megkérdezettek 46 százaléka alulfizetettnek tartja magát egy napokban közzétett közvélemény-kutatás szerint. A kelet-nyugati bérolló viszont csökkenő tendenciát mutat. A legjobban Münchenben és Frankfurtban fizetnek.

A tudomány fesztiválja

Mindentudás egyeteme2006.03.20, 13:05

2006. július 15-19. között második alkalommal rendezik meg az Euroscience Nyílt Fórumot. A rendezvény idei helyszíne München, két éve az előző fórumot Stockholmban tartották. A fórum céljairól, lefolyásáról 2006. március 17-én tartottak sajtótájékoztatót az Akadémia Kistermében.

Oscar 2006: az Ütközések lett a legjobb film

Film2007.01.18, 13:41

Senki nem ájulhatott a széke alá az idei Oscar-díjkiosztón: különösebben nagy meglepetések nélkül zajlott le a gála. A két nagy esélyes a cowboy-fiúk szerelméről szóló Brokeback Mountain és a Los Angeles-i etnikai viszonyok bonyolultságát boncolgató Ütközések volt. Utóbbi vitte el a legjobb filmnek járó díjat, de előbbit ismerték el a legjobb rendezés kategóriájában, tehát úgyszólván igazságos leosztás érvényesült, egy film sem tarolta csupaszra a mezőnyt.

Clooney olajra lépett

Film2006.02.28, 12:35

A Sziriana című film krimibe foglalt körkép a világot behálózó olajüzletről, társadalmi, titkosszolgálati, politikai háttérrel. Szórakoztató oktatófilm, hasonlít a közelmúltban bemutatott Münchenhez, csak kevesebb benne a szájbarágás.

Robert Baer: A Münchenből egy szó sem igaz

Film2007.01.18, 13:42

A Berlinalén versenyen kívül mutatták be a Sziriana című politikai krimit, amely a globális olajpiac különböző szereplőinek összefonódó történeteiről szól. A premierre a film készítői is eljöttek, így alkalmunk nyílt a helyszínen beszélgetni Robert Baer egykori CIA-ügynökkel, akinek See No Evil című önéletrajzi könyvén alapul a film forgatókönyve, és akit George Clooney alakít a filmben. Baer mesélt saját közel-keleti tapasztalatairól, arról, hogy miért nem szereti a legtöbb titkosügynökös filmet, és dióhéjban megosztotta velünk Amerika külpolitikájáról alkotott lesújtó véleményét is.

Zákonyi S. Tamás: Nem volt semmi hisztéria

Film2007.01.18, 13:43

Mindenki tudta tavaly augusztusban, hogy itt forgat a világ első számú filmrendezője, Steven Spielberg. De találkozni vele vagy akár csak távolról figyelni őt nagyon keveseknek adatott meg. Zákonyi S. Tamásnak igen. Ő volt az a magyar producer, aki a München című produkció magyar stábjának vezetőjeként nemcsak munkakapcsolatba, de személyes viszonyba is került vele. Elmeséli, hogyan.

Rendezői változatok

Film2006.02.03, 19:38

A Filmszemlén nagyjátékfilmmel jelentkező rendezők közül, a fesztivál sürgés-forgásában tizenhármat sikerült letámadnunk villámkérdéseinkkel. Miniinterjúinkból kiderül, hogy melyikük, mit változtatna a filmjén, ha lehetne, kik azok a rendezők, akik az ő példaképeik, milyen filmterveket dédelgetnek legmerészebb álmaikban és mit isznak szívesen, amikor épp nem dolgoznak.

Jönnek a nagyágyúk!

Film2006.02.01, 17:36

Lássuk, mit hoz a tavasz a hazai mozikba! Igaz történetek súlyos feldolgozásai segítségével jutunk el a náci Németországtól a McCarthy-korszak Amerikáján keresztül a '72-es müncheni olimpiáig. Kosztümös filmek egy letűnt kor Angliájába és Japánjába kalauzolnak. Lesz nevetés és szerelem Uma Thurmannal, Jennifer Anistonnal és Emma Thompsonnal. Nehéz sorsú és természetű főhösök világába merülünk el az alkoholista írótól az őrült matekzsenin keresztül a süket ápolónőig. A gyógyszeripar, az olajüzlet és a fegyverkereskedelem sötét bugyraiba látogatunk George Clooneyval, Nicolas Cage-gel és Ralph Fiennesszal. És ráadásként mindezek mellé ...

Oscar 2006: Győzzön a legjobb!

Film2007.01.18, 13:43

Hetvennyolcadik alkalommal jelentette be jelöléseit az Amerikai Filmakadémia. A várakozásoknak megfelelően az idei slágertémák a politikai üzenettel bíró filmek, a vadnyugat másképpen, George Clooney és Johnny Cash. A kiszámíthatóság ellenére nem lehet okunk panaszra, ugyanis úgy tűnik, 6 év után végre újra a szezon legjobb hollywoodi filmje nyeri az Oscart - erről tanúskodik legalábbis a Brokeback Mountain nyolc jelölése. Tekintsük át együtt az idei jelöléseket, a potenciális nyerteseket és a méltatlan mellőzéseket!

Zöld szörnyből Moszad-ügynök

Film2006.01.30, 13:38

Az ausztrál származású Eric Banát az európai és amerikai közönség a Hulkban megformált, időnként zöld monstrummá változó figurája kapcsán ismerte és szerette meg. Spielberg érdekes módon hasonlóságot látott a képregényhős és a München központi figurája, a palesztin terroristák likvidálására küldött Moszad-csapat vezetője közt. Így hát Bana eljátszhatta élete első komoly drámai szerepét - és az interjúban beszámol az ezzel kapcsolatos élményeiről.

A nehézségek hete

Film2006.01.26, 16:39

A forgalmazók nem kímélik ezen a héten a mozilátogatókat, sehol egy könnyed vígjáték, sehol egy kis romantika. Ezek helyett jönnek a palesztin terroristákra vadászó izraeli titkosügynökök, a környezeti katasztrófát okozó ragadozóhalak, egy önző, alkoholista író és a gyilkos szellemektől hemzsegő köd.

Vérszomjas szlovák macák

Film2006.01.09, 18:52

Amerikában folytatódik az év eleji dínomdánom a mozipénztáraknál, a múlt hétvége kedvező eredményei után ismét a tavaly ilyenkorinál sikeresebb hétvégét zártak a mozik, mégpedig 9%-kal.

A boszorkány visszavág

Film2006.01.03, 15:35

Az amerikai filmpiac szereplői hálát rebegnek a boszorkánynak, az oroszlánnak és a gorillának, nekik köszönhetően a hétvége alatt 5%-kal magasabb eredmények születtek, mint tavaly ilyenkor. Budapesten a jó eredményeket hozó december végén továbbra is a boszorkány volt az egyeduralkodó.

Spielberg Mary Poppinsra vágyik

Film2006.01.02, 15:18

A holokauszt megvolt, a müncheni terroristatámadás megvolt. Most már jöjjön az a kanálka cukor is, ami segít benne, hogy a keserű orvosság lecsússzon. Jöjjön Mary Poppins!

King Kong nyögve nyomta le a boszit

Film2005.12.27, 16:21

A gorilla és a boszorkány-oroszlán duó nagy karácsonyi meccset játszott a mozipénztáraknál, amelyből az utolsó pillanatban a majom került ki győztesen. Spielberg közben óvatosan próbálja beetetni közönségét, eddig sikerrel.

Hét Golden Globe-ra jelölték a meleg westernt

Film2006.01.16, 19:10

Bejelentették a 2006. január 16-án kiosztásra kerülő 63. Golden Globe-díj jelöltjeit. A két meleg cowboy szerelméről szóló Brokeback Mountain az Arany Glóbusz favoritja hét jelöléssel. A Heath Ledger és Jake Gyllenhaal főszereplésével készült Ang Lee-dráma sikerére lehetett számítani, miután a New York-i és a Los Angeles-i kritikusok is az év legjobb filmjének választották, és a múlt héten bemutatott alkotás a hétvégén vetítési rekordot is döntött.

F1: Villeneuve lett a BMW második versenyzője

Archívum2005.12.01, 14:42

A BMW Heikki Kovalainent akarta, Flavio Briatore azonban nem engedte az ifjú finnt Münchenbe. A bajor gárdának maradt a Sauber-örökségből Jacques Villeneuve.

Rajthoz állt az idei Oscar-mezőny

Film2005.11.30, 07:21

Déja-vu érzés köszönthet ránk az idei Oscar-esélyes filmfelhozatalt szemlélve, hiszen a férfi főszereplők mezőnyében ismét zenei legenda megformálása hozhat elismerést, a hölgyeknél újra duplázásra esélyes a közelmúlt egyik nyertese, van bokszolódrámánk is, az állítólagos éllovast pedig az év vége előtt egy hónappal még senki sem látta. Március 6-án osztják ki az idei év legjobb filmjeinek járó aranyszobrokat, de összeállításunk már most megbízható jóslatokba bocsátkozik.

Nézd meg az új Spielberg-film előzetesét!

Film2005.11.05, 21:38

Alig másfél hónapja fejeződött be Steven Spielberg München című szuperprodukciójának magyarországi forgatása, de a film hivatalos honlapjáról letölthető előzetesben máris láthatjuk Daniel Craiget a Semmelweis utcában szaladgálni.

Stoiber meghívta Münchenbe XVI. Benedeket

Nagyvilág2005.11.03, 18:50

Müncheni látogatásra hívta meg a jövő évre  XVI. Benedek pápát csütörtökön Edmund Stoiber bajor miniszterelnök.

Volt NDK-s a német szociáldemokraták élén

Nagyvilág2005.11.02, 16:09

Míg a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) Matthias Platzeck Brandenburg tartományi kormányfő pártelnöki jelölésével igyekszik gyorsan túllendülni a párton belüli vezetői válságon, a kereszténydemokraták bajor testvérszervezetét (CSU) valósággal megrázta, hogy Edmund Stoiber tartományi miniszterelnök korábbi elhatározását megmásítva marad Münchenben, és nem lép be az Angela Merkel vezette nagykoalíciós kormányba. A belpolitikai válságot kirobbantó szociáldemokrata Andrea Nahles a pártfőtitkári helyett várhatóan elnökhelyettesi poszttal vigasztalódhat.

A neve Craig. Daniel Craig.

Film2005.10.18, 12:44

A Magyarországon, sőt egyelőre még az USA-ban is viszonylag ismeretlen angol színész arcát hamarosan az egész világ megismeri: Daniel Craig lesz Bond, James Bond. A 21. Bond-film, a Casino Royale hamarosan induló forgatása ürügyén áttekintjük a 007-es ügynök első szőke megformálója karrierjének eddigi jelentősebb állomásait.

Daniel Craig lesz az új James Bond

Film2005.10.14, 14:12

Azután, hogy a színész édesanyja már reggel kikotyogta a hírt, a legújabb Bond-film alkotói londoni sajtótájékoztatójukon végre hivatalosan is bejelentették, hogy a Casino Royale című 21. James Bond-filmben Daniel Craig alakítja majd a titkosügynököt.

A főszerepben Budapest

Film2005.10.14, 11:21

Alig cserélték ki Mr. Spielberg után az ágyneműt, máris fővárosunk vendége volt John Malkovich és Jeremy Irons. Bár Prága és az erdélyi tájak korábban nem egy hollywoodi filmforgatást elcsábítottak hazánkból, de háborús hangulatú városnegyedekben még mindig verhetetlenek vagyunk, és a pesti homlokzatok kiválóan alakítják Berlin, Párizs vagy akár Buenos Aires szerepét is. A kedvezőbb jogi háttér és a fejlődő infrastruktúra optimizmusra ad okot, még ha a "Kelet-Európa Hollywoodja" meghatározás egyelőre erős túlzás is. Összeállításunk csokorba szedi, hogy mely szuperprodukciók és kevésbé szuper produkciók bosszantották útlezárásokkal aa ...

Fizikai Nobel-díj 2005

Tudomány2005.10.04, 14:13

A 2005. évi fizikai Nobel-díjat megosztva Roy J. Glauber (Harvard University, Cambridge, USA), illetve John L. Hall (JILA, University of Colorado and National Institute of Standards and Technology, Boulder, USA) és Theodor W. Hänsch (Max-Planck-Institut für Quantenoptik, Garching and Ludwig-Maximilians-Universität, München, Németország) kapták, a fény természetének tanulmányozásában elért eredményeikért, illetve ezek alkalmazott felhasználásért.

Állítólagos robbantót fogtak el a müncheni Olimpiai toronyban

Nagyvilág2005.09.13, 19:22

A müncheni Olimpiai torony felrobbantásával fenyegetőzött kedden egy férfi, akit azonban a rendőröknek késő délután sikerült ártalmatlanná tenniük.

F1: Mosley megbuktatására hajtanak a csapatok

Gphírek2005.07.07, 15:19

A Forma-1-ben érdekelt gyártók és csapatok szerdán Münchenben tanácskoztak. Az elhangzottakról részletek nem szivárogtak ki, mégis sejteni lehet, hogy Max Mosley FIA-elnök megbuktatása, valamint a tervezett rivális sorozat lehettek a témák.

Más ez a boxer - IFA/MZ BK350

Archívum2005.05.31, 09:38

Az ötvenes években sem kellett egy boxermotornak okvetlenül Münchenben készülnie. Az egykori NDK-ban is így gondolták: az eredmény pedig egy kétütemű kéthengeres, az IFA BK350. A történetet Heinz Stahl adja közre.

Korrupció lengi körül az új müncheni stadiont

Nagyvilág2005.05.13, 20:44

Négy és fél év börtönbüntetéssel sújtották pénteken Münchenben ifjabb Karl-Heinz Wildmosert az új müncheni stadion körüli korrupció ügyében.

Betilthatják a németek a vasánapi autózást

Nagyvilág2005.03.30, 11:47

A levegő porszennyezésének csökkentése érdekében azonnali intézkedésként német kormánypárti és ellenzéki politikusok egyaránt felvetették a vasárnapi autóhasználati tilalom bevezetését. A levegő portartalmára vonatkozó uniós előírások értelmében megszabott éves határértéket München és Stuttgart már márciusban kimerítette.

Beperelnek három várost a koszos levegőért

Nagyvilág2005.02.28, 16:08

Egy német környezetvédelmi szervezet három várost is be akar perelni, amiért nem tartják be azokat az EU-normákat, amelyek a bronchitist és tüdőrákot okozó dízelmotorokon szűrő használatára köteleznek. A szervezet Berlint, Münchent és Dortmundot akarja beperelni.

Arcosok klubja - Audi A4/S4 (menetpróba)

Archívum2004.10.22, 09:40

A modellfrissítés során nem csak a ráncait varratta fel az Audi A4-es. A München környékén tartott menetpróbán kiderült, hogy a középkategóriás prémiumautó megújulása ennél sokkal mélyrehatóbb.

Szabadon engedtek egy náci háborús bűnöst

Nagyvilág2004.10.15, 19:00

Szabadon engedtek egy feltételezett náci háborús bűnöst Münchenben. A szlovák nemzetiségű Ladislav Niznánskyt azzal gyanúsítják, hogy a II. világháborúban egy német kommandó egység vezetőjeként részt vett 164 civil meggyilkolásában. A bíró azzal indokolta Niznánsky szabadon engedését, hogy egy társa vallomása miatt már nem áll fenn az alapos gyanú a férfi ellen. A per folytatódik. Niznánskyt - aki a háború után nyugatra szökött - a hatvanas években, távollétében halálra ítélte egy csehszlovák bíróság.

Német hírszerző adatokat adott át Bulgáriának

Nagyvilág2004.09.14, 19:02

Perbe fogtak egy német hírszerzőtisztet, mert bizalmas információkat adott át egy bolgár nőnek. A korábban magas rangban szolgáló tisztet 2001-ben elmozdították állásából, mert erősen ivott. A hírszerző most azzal védekezik, hogy megsértették, és bosszúból szolgáltatta ki az adatokat, ellenszolgáltatás nélkül.

Kis keréken jön az ingyenes Sziget-belépő

Nyárigo 20042004.08.06, 14:40

A görkorcsolya szerelmesei Münchenben nemcsak Európa legnagyobb Blade Night rendezvényén vehetnek részt, de utazást is nyerhetnek a budapesti Sziget Fesztiválra.

Agyvérzésben halt meg a müncheni ámokfutó

Nagyvilág2004.07.27, 20:27

Agyvérzés következtében életét vesztette kedden az a német nyugdíjas, aki előző nap három embert sebesített meg lőfegyverrel Münchenben - közölte a német rendőrség.

Utcán lövöldözött egy müncheni nyugdíjas

Nagyvilág2004.07.26, 15:04

Lövöldözni kezdett a nyílt utcán egy hetven év feletti férfi Münchenben. Öten megsérültek, közülük többen súlyos állapotban vannak. A lefegyverzett férfi egy lakásban elbarikádozta magát.

Jenny Thompson negyedik olimpiáján indul

Sport2004.07.15, 08:23

Befejeződött Long Beachben az Egyesült Államok úszóinak olimpiai válogatója - de az utolsó napra már nem maradt világcsúcs. Ekként nyolc nap alatt hat világrekord dőlt meg. A szerda eseménye volt, hogy kijelölték a számonkénti olimpiai indulókat - és Michael Phelps visszamondta a 200 méteres hátúszás rajtját. Így a csodaúszó "csak" öt egyéni számban és három váltóban áll rajtkőre, hogy beállítsa vagy túlszárnyalja a legendás Mark Spitz rekordját, aki 1972-ben, Münchenben hét aranyérmet nyert.

Jó szórakozást kínálok! - BMW 1-es sorozat (menetpróba)

Auto2004.07.09, 15:52

A BMW hamarosan kedvezményes belépőjegyeket kínál minőségi szórakozást nyújtó klubjába. Az 1-es sorozat ugyanis kompakt méretben és ahhoz közelítő áron teszi elérhetővé a márka értékeit. Minderről a München környékén tartott menetpróbán győződhettünk meg.

Bombariadó miatt visszafordult egy török repülőgép

Nagyvilág2004.06.30, 03:27

Kényszerleszállást hajtott végre egy török utasszállító repülőgép Münchenben, miután egy bomba felrobbantásával fenyegetőzött a fedélzeten az egyik utas.

Hatvan sérült egy müncheni balesetben

Nagyvilág2004.05.08, 13:40

A müncheni gyorsvasút egyik vonalán összeütközött egy utasokat szállító szerelvény egy műszaki szerelvénnyel. A balesetben az első jelentés szerint nagyjából hatvanan sérültek meg.

Mezőn landolt egy osztrák utasszállító

Nagyvilág2004.01.09, 07:27

A hajtóművek jégmentesítő berendezésének meghibásodása okozta az eddigi vizsgálatok szerint az osztrák légitársaság Fokker 70-es típusú repülőgépének München melletti kényszerleszállását - jelentették be csütörtökön Bécsben a német vizsgálóbizottság adataira hivatkozva.

Pedofilhálózatot számoltak fel München környékén

Nagyvilág2003.10.31, 18:36

Egy 12-tagú pedofilhálózatot göngyölített fel a német rendőrség, az ügy kapcsán elkoboztak több ezer CD-t.

6,1 millió liter sör fogyott az Oktoberfesten

Nagyvilág2003.10.05, 17:08

Két hét alatt 6,3 millió látogató, 6,1 millió liter sör, 195 ezer korsólopási kísérlet, 415 alkoholmérgezés - ezek a müncheni Oktoberfest nevű sörfesztivál főbb számai. Az ünnepély két év visszaesés után tudta ismét növelni látogatói számát.

Németország: neonáci merényletet hiúsítottak meg

Nagyvilág2003.09.15, 18:37

A múlt héten Münchenben őrizetbe vett neonácik Franz Magetet, a bajor szociáldemokraták csúcspolitikusát is kiszemelték merénylet esetleges célpontjául - közölte hétfőn a bajor fővárosban a szövetségi belügyminiszter.

Lezuhant egy kisgép Svájcban

Nagyvilág2003.09.05, 00:11

Svájc Tessin kantonjában két személlyel a fedélzetén lezuhant egy Olaszországból Münchenbe tartó kétszemélyes repülőgép. A szerencsétlenségnek nem volt túlélője.

DNS-vizsgálatot akarnak Lindbergh német gyerekei

Nagyvilág2003.08.14, 22:21

Az Atlanti-óceánt 1927-ben átrepülő Charles Lindbergh három, házasságon kívül született gyermeke DNS-vizsgálattal akarja bizonyítani, hogy valóban az amerikai pilóta az apja. A három testvér, Astrid, Dyrk és David csütörtökön Münchenben állt a sajtó elé a tervvel.

Nehéz ellenfél vár Vlagyimir Klicskóra

Boxutca2003.07.18, 16:26

A fiatalabbik Klicsko, Vlagyimir az argentin Fabio Eduardo Moli ellen lép kötelek közé augusztus 30-án Münchenben.

Vlagyimir Klicsko korábbi legyőzője ellen bokszolhat

Boxutca2003.07.15, 15:48

Német sajtóértesülések szerint Ross Puritty lesz Vlagyimir Klicsko ellenfele augusztus 30-án, Münchenben. A szolid mérleggel rendelkező amerikai 1998-ban legyőzte az ifjabbik Klicskót.

Ízelítő a Delta május 11-i adásából

Tudomány2003.05.09, 11:38

A Delta legújabb adásában szó lesz a polip-intelligenciáról, az ember tájékozódási képességéről, egy baktérium gyógyhatásáról és hazánk földrengéseiről.

Nyolcvan éve halt meg Röntgen

Tudomány2003.02.10, 13:32

Nyolcvan éve, 1923. február 10-én halt meg Münchenben Wilhelm Conrad Röntgen német fizikus, a róla elnevezett röntgensugarak felfedezője.

A semmittevés kockázatával érvel az USA

Nagyvilág2003.02.08, 19:38

Az ENSZ fegyverzetellenőrei újból Irakba érkeztek, hogy megkezdjék kulcsfontosságú tárgyalásaikat a kormányzattal a tömegpusztító fegyverek leszereléséről. Közben Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter Münchenben kijelentette, hogy Irak esetében a háború tűnik a végső eszköznek.

Meghalt két kiszabadított túsz a kórházban

Nagyvilág2002.10.30, 13:36

Egy moszkvai kórházban meghalt két kiszabadított túsz, így már 119-re emelkedett a túszdráma ártatlan áldozatainak száma. Egy halothan nevű, altatáshoz használt narkotikum nyomait mutatták ki két Münchenben kezelt német sérültnél. A német túlélők egyik kezelőorvosa szerint kizárt, hogy ideggázt vetettek volna be az oroszok.

Nincs változás a bajor-magyar kapcsolatokban

Nagyvilág2002.10.21, 20:27

Horn Gyula, Medgyessy Péter kormányfő EU-ügyekkel foglalkozó különmegbízottja hétfőn délután Münchenben felkereste hivatalában Edmund Stoiber bajor kormányfőt, aki természetesnek tartotta, hogy kormányváltáskor ne következzen be törés a különlegesen fontos bajor-magyar kapcsolatokban.

CDU/CSU kampányzáró Münchenben

Nagyvilág2002.09.23, 18:11

A vasárnapi németországi választások előtt Angela Merkel, a CDU elnöke tartott kampányzáró beszédet a müncheni Marienplatzon. A pártelnök többek között a munkanélküliség visszaszorítását, az oktatás színvonalának javítását és a szociális támogatások kiterjesztését ígérte. Az utóbbi hetekben kampánytémává vált Irak elleni háborúval kapcsolatban megjegyezte: a terrorizmus ellen csak nemzetközi összefogás hozhat eredményt.

Beszáll a Bertelsmann a KirchPayTV-be

Archívum2002.04.18, 12:16

A Bertelsmann AG azt fontolgatja, hogy ismét beszáll a KirchPayTV-be, kisebbségi részesedést szerezve. A Wall Street Journal Europe (WSJE) online kiadása jól informált körökre hivatkozva jelentette, hogy a Bertelsmann főnöke az elmúlt napokban Münchenben ilyen irányú megbeszéléseket folytatott a KirchPayTV ügyvezetőjével, és a tárgyalások jól haladtak.

Még nincs új székhelye a Szabad Európa Rádiónak

Nagyvilág2002.05.30, 19:50

Egyelőre még nincs konkrét döntés arról, hová költözik Prága központjából az amerikai Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (RFE/RL). A rádió a kilencvenes évek közepén Havel cseh államfő meghívására költözött Münchenből Prágába.

Növekvő profit és nagyobb forgalom a BMW-nél

Archívum2002.05.07, 12:21

A német BMW AG kedden Münchenben bejelentette, hogy az idei év első negyedévében 3,8 százalékkal növelte nyereségét a tavalyi év hasonló időszakához képest, főként az új Mini, illetve a luxus-kategóriájú 7-es széria iránt megnőtt kereslet miatt - írja a Bloomberg hírügynökség.

Lehet, hogy öngyilkos lett a német ámokfutó

Nagyvilág2002.02.19, 13:17

Nyoma veszett annak a férfinek, aki három ember ölt meg kedd délelőtt München közelében. A fegyveres bevetette magát egy iskolába, amit utána rendőrségi kommandók zártak körül. Jelenleg azonban nem tudni mi lett a férfivel, aki vagy kitört a kommandósok gyűrűjéből, vagy öngyilkos lett. Az ámokfutót nagyszámú rendőr és helikopterek üldözik.

Felrobbantotta magát a német ámokfutó

Nagyvilág2002.02.19, 17:02

A müncheni rendőrség biztos benne, hogy a közeli Freising iskolánál megtalált holttest a kedd délelőtti mészárlás elkövetőjéé. A gyilkos felrobbantotta magát, miután a kommandósok körbevették az épületet, ahová előzőleg elrejtőzött. A 20 évkörüli ámokfutó délelőtt megölte két korábbi munkatársát, majd betört volt iskolájába, ahol egy tanárt is halálra sebesített.

Elítélték Rudolf Hess unokáját

Nagyvilág2002.01.24, 18:37

Egy müncheni bíróság csütörtökön izgatásért 1350 euró pénzbüntetésre ítélte Rudolf Hessnek, Adolf Hitler helyettesének unokáját.

Takarékoskodik a Siemens

Gazdaság2001.12.07, 09:48

Kétéves takarékossági és átalakítási programot hirdetett meg tegnap Münchenben a Siemens. A német multinacionális cég elnöke bejelentette: az elkövetkezendő időben céljaik ugyan nem változnak meg, de jelentős átalakítás szükséges a cégcsoportban. Ugyancsak tegnap közölték, hogy a Siemens 50 százalék alá csökkentette tulajdonrészét az Infineon cégben - ezzel is csökkentve a veszteségeket. A Siemens Magyarország először jutott túl a 100 milliárd forintos árbevételi szinten.

Varga Zoltán Münchenbe tart

Sport2001.11.16, 20:20

Varga Zoltánról, a Ferencváros hajdani klasszis labdarúgójáról, amióta legutóbbi edzősködése helyszínéről, Győrből elküldték, szinte semmit sem hallani. A tréner még a telefonszámát is megváltoztatta, a futballról hallani sem akar, nyilatkozni meg pláne nem, sőt, valószínűleg visszatér Münchenbe.

Gené németül tanul

Gphírek2001.11.14, 11:49

A BMW-Williams csapat tesztpilótája, Marc Gené a téli teszttilalom alatt sem tétlenkedik, és igyekszik csapata kedvére tenni, igaz a megszokottól eltérő módon. Gené Münchenbe utazott egy intenzív német nyelvtanfolyamra, hogy a későbbiekben könnyebben kommunikáljon a szerelőkkel.

A sztárkarmester Levine elhagyja Münchent

Kultúra2001.10.31, 14:03

James Levine nem szerződik tovább a Müncheni Filhamonikusokhoz, és továbbáll a bostoni szimfonikusok élére. Mindezt Levine és Bernd Gellermann intendáns jelentette be Bostonban illetve Münchenben. Az amerikai sztárkarmester megtartja zeneigazgatói állását a Metropolitanban.

Csendben indult az Oktoberfest

Nagyvilág2001.09.23, 02:31

A megszokott bajor népzene helyett az Oktoberfest történetében először amerikai blues hangjaira nyitotta meg München főpolgármestere Christian Ude a 168-ik müncheni sörfesztivált.

Csődöt jelentett a Ferenczy Mediahaus

Archívum2001.08.23, 15:17

Csődöt jelentett az egyik legsikeresebb német médiamenedzser, a magyar származású Josef von Ferenczy médiavállalkozása, a Ferenczy Mediahaus GmbH. Az együttműködés a londoni Tepus csoporttal néhány hónap alatt zátonyra futott - közölte a 82 éves Ferenczy csütörtökön Münchenben, ugyanakkor a csődeljárásról és annak fenyegető következményeiről nem nyilatkozott.

Egyesül a Europay és a MasterCard

Archívum2001.06.06, 16:37

Az évtizedek óta szorosan együttműködő kártyaszolgáltató cégek, a Europay és a MasterCard szerdán Münchenben bejelentették: a jövőben egy társaságban folytatják tevékenységüket. A Handelsblatt online kiadásában szerdán megjelent cikk szerint a fúzióval a világ legnagyobb fizetési rendszere jön létre.

Jóváhagyták az Allianz-Dresdner fúziót

Archívum2001.04.03, 09:21

A német Allianz biztosítótársaság felügyelőtanácsa Münchenben tartott rendkívüli ülésén jóváhagyta a Dresdner Bank felvásárlását. Az Allianz-Dresdner-csoportnak 23 millió ügyfele lesz Németországban.

Előző
Következő