MDF

címke rss

Péntekig lehet még jelölni képviselőket

Archívum2006.03.16, 07:08

Péntekig lehet még egyéni képviselőjelölteket állítani a választásokra. Eddig a Fidesz-KDNP jelölte a legtöbbet, csaknem az összes körzetben van már jelöltjük. Összesen negyven párt akart indulni a választáson, legalább egy jelöltet eddig 21 szervezet tudott állítani - írja a Népszabadság.

Elmarasztalták a fenyegetésért a volt Fidesz-jelöltet

Itthon2006.03.08, 17:58

Az MDF-es Romsics Imrét megzsaroló Bagó Zoltán megsértette a választási eljárásról szóló törvényt - állapította meg az illetékes választási bizottság, amely eltiltotta Bagót a további jogsértéstől.

Letétben marad a Bagót megbuktató felvétel

Itthon2006.03.06, 13:13

Nincs esély arra, hogy belátható időn belül nyilvánosságra kerüljön a Romsics Imre MDF-es és Bagó Zoltán fideszes képviselőjelölt közötti beszélgetésről készült hangfelvétel teljes terjedelmében, vágatlanul. Ez azért lehetne érdekes, mert Bagó azt állította, hogy a beszélgetés teljes terjedelmében pont szöges ellentéte annak, mint amit a szerinte kiragadott részletek sugallnak. Ehhez képest a volt fideszes jelölt az [origo]-nak azt mondta, hogy csak az után járulna hozzá a teljes felvétel közléséhez, ha az ügyben bírósági döntés születik.

Gémesi György

Itthon2006.03.01, 15:02

A "nyugodt erő" és a "normális Magyarország" jelszavakkal kampányoló MDF-ből már régóta hiányoznak a felvágott nyelvű, harcias szónokok. Az utóbbi években - különösen a parlamenti frakció megfogyatkozása óta - Gémesi György volt az, aki talán a legegyértelműbben és legkeményebben támadta a kormánypártokat.

Boross Péter

Itthon2006.03.01, 15:10

Politikai pályája kezdetén semmi nem utalt arra, hogy bármikor is a konszenzuskeresés egyik mintaképe lesz: szigorúságot, keménységet és határozottságot sugárzott.

Almássy Kornél

Itthon2006.03.01, 15:16

A fiatal politikusgeneráció több más tagjához hasonlóan Almássy Kornél is az egyetemi hallgatói önkormányzatban kezdte bontogatni szárnyait.

Adók, járulékok

Itthon2006.02.24, 12:26

A két nagy párt adó- és járulékcsökkentést ígér, míg a két kisebb politikai erő egykulcsos adórendszert vezetne be - röviden így foglalható össze a pártok adópolitikai terve. Emellett, az MSZP 2010-ig a duplájára emelné az alsó adókulcsba tartozó jövedelemhatárt, a Fidesz pedig családi adózásban gondolkodik.

Fia miatt hagyta magára pártját Dávid Ibolya

Itthon2006.02.14, 17:34

Miután Dávid Ibolya hazatért kétheti, sokakat meglepő külföldi útjáról, újságíróknak elmondta: anyaként döntött, amikor a kampány kezdetén meglátogatta Ausztráliában tanuló fiát.

Nincs megállapodás a kisebb parlamentről

Itthon2006.01.18, 15:45

Ismét a kisebb parlamentről tárgyaltak a pártok képviselői szerdán, megállapodás ezúttal sem született. Így már nincs esély arra, hogy még ebben a ciklusban megállapodás szülessen, amelyet 2010-től már alkalmazni is lehetne.

Sólyom visszaküldte a pártirodákról szóló törvényt

Itthon2005.12.31, 13:40

Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a pártok ingatlan-használatáról szóló törvényt, mert úgy látja, a törvény nem biztosítja a pártok esélyegyenlőségét. Már korábban is kifogásként merült fel a törvénnyel szemben, hogy előnyben részesíti az úgynevezett rendszerváltó pártokat a később parlamentbe jutókkal szemben.

Kimaradnak a nők az egyéni körzetekből

Itthon2005.12.16, 13:10

A 2006-os választáson sem indítanak lényegesen több nőt az egyéni választókerületekben a nagyobb pártok. Az MSZP 19, a Fidesz pedig mindössze 8 női jelöltet állít a 176 választókörzetben. Bár az országos és területi listákkal még változhatnak az arányok, de valószínűnek látszik, hogy a következő ciklusban sem lesz sokkal több nő az Országgyűlésben, mint korábban. Pedig európai viszonylatban továbbra is rosszul állunk a nők parlamenti képviseletét tekintve.

Szakított a Fidesz az MDF-fel Sárospatakon

Itthon2005.12.07, 11:49

Felmondta az együttműködési megállapodást a Fidesz az MDF-fel Sárospatakon. Az ok: a szocialista támogatású polgármestert indítja a demokrata fórum képviselőjelöltnek.

Hiába törvénysértő, a pártok fillérekért kapnak irodát

Itthon2005.11.18, 09:13

Ingyen vagy jóval a piaci ár alatt bérelnek irodákat a pártok több önkormányzattól. Annak ellenére, hogy a törvénysértő gyakorlatra az Alkotmánybíróság és az Állami Számvevőszék is felhívta a figyelmet, több településen is meghagyták maguknak a kedvezményeket a pártok.

A haláladó az esélyegyenlőséget szolgálja

Gazdaság2005.09.02, 14:22

Az MDF szeptemberben újra a parlament elé kívánja terjeszteni az öröklési illeték eltörlésére vonatkozó javaslatát. Az általuk "haláladónak" nevezett adónem ellen aláírásgyűjtésbe kezdtek, és a politikai erők támogatását kérték. Az [origo] utánajárt, miért is fizetjük tulajdonképpen ezt az előbb-utóbb mindenkit érintő adófajtát, és mit gondolnak róla az illetékesek.

Elhunyt Szabó Iván, volt pénzügyminiszter

Itthon2005.08.04, 17:57

Hosszan tartó betegség után 71 éves korában elhunyt Szabó Iván volt pénzügyminiszter, politikus.

Számháború a parlamenti vitanapon

Gazdaság2005.07.05, 13:46

Az év első negyedévében Magyarországra 1,1 milliárd euró működő tőke érkezett, ami 430 millió euróval több, mint tavaly az első három hónapban - mondta kedden Kóka János gazdasági miniszter a "Propaganda és valóság a magyar gazdaságban" című parlamenti vitanapon. Varga Mihály volt pénzügyminiszter szerint a kormány nehezíti, hogy a magyar gazdaság, a vállalkozások sikeresek tudjanak lenni. Herényi Károly, az MDF vezérszónoka szerint nincs válságban a gazdaság, de nagyon súlyos helyzetben van az államháztartás.

A Fidesz győzelmére fogadna a többség

Itthon2005.06.21, 06:48

Az egyik közvélemény-kutató cég arra kérte az embereket, hogy tippeljenek nulla és száz forint közötti tétekkel a jövő évi választás győztesére. A tippelők a Fideszre tettek fel több pénzt.

E-aláírást akarnak a képviselők

Itthon2005.05.17, 14:34

Az Országgyűlés keddi házbizottsági ülésén a frakciók pozitívan fogadták azt a javaslatot, miszerint a jövőben elektronikus aláírással hitelesítsék a képviselők irományaikat. Ennek megvalósításához azonban előbb a házszabályt kellene módosítani, ehhez kétharmados egyetértés szükséges.

A miniszter fejébe kerülhet az érettségi botrány

Itthon2005.05.10, 10:56

Kedden elkezdődött a matematika érettségi a középiskolákban. A vizsgákat azonban botrány árnyékolja be: állítólag az internetről előre le lehetett tölteni mind a hétfői magyar, mind a keddi matematika feladatokat. Az ügyet a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja. Magyar Bálint oktatási miniszter hétfő este még azt mondta, a botrány a fejébe kerülhet, kedd reggel viszont közölte, nem mond le. A rendőrség még nem kérte ki az érettségi-botrányban érintett internetes portáltól annak a fórumozónak az adatait, aki feltette a magyar tételt tartalmazó link címét az oldalra.

Balsai István átült a Fidesz-frakcióba

Itthon2005.04.04, 16:00

Féléves függetlenség után a volt MDF-es Balsai István felvételét kérte a Fidesz-frakcióba. A legnagyobb ellenzéki párt egyhangúlag támogatta felvételét.

Gémesi György maradt a vívószövetség élén

Sport2005.03.19, 09:48

Továbbra is Gémesi György, a MOB alelnöke, az MDF elnökhelyettese irányítja a Magyar Vívószövetséget (MVSZ). Gödöllő polgármestere a pénteki közgyűlésen egyedüli jelöltként kapott újra bizalmat, mandátuma a 2009-ben esedékes tisztújításig szól. Az egykori vívó 1998 nyarán került az MVSZ élére.

Dávid Ibolya: A népszavazás kudarca minden párt bűne

Vendégszoba2004.12.20, 12:27

Az MDF elnöke az [origo] Társalgójában beszélt a december 5-i népszavazás eredménytelenségéről, a Parlament feloszlatására tett javaslatáról, pártjának helyzetéről a belviszályok után. Szó esett egy esetleges Fidesz-MDF koalícióról, a Balaton-átúszásról és a fociról is. Dávid Ibolya azt is elmondta, hogy ha Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc közül kellene választania, akkor inkább a férjét választja.   

Kérdéses az árfolyamnyereség-adó

Archívum2004.10.27, 08:03

A Fidesz nem fogja támogatni az árfolyamnyereség-adó kulcsának 25 százalékosra emelését - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Varga Mihály frakcióvezető-helyettes. Az SZDSZ és az MDF már korábban így nyilatkozott. Maguk a szocialisták is módosítanák a kormányzati előterjesztést.

Alkotmánysértők lehetnek az időközi választások

Itthon2004.10.08, 16:45

Novemberben két időközi választást is tartanak. Az Országgyűlés ugyanakkor még mindig nem fogadta el azt a törvényt, amely a külföldön tartózkodó magyarok szavazását rendezné. Márpedig az EU-csatlakozás óta ezt biztosítani kellene. Az MSZP szerint az államfő közvetíthetne a pártok között az ügyben.

MDF: Áron alul adtak el házakat az Andrássy úton

Itthon2004.09.17, 15:40

Jogszerűtlenül, pályáztatás nélkül, mélyen a piaci ár alatt adott el idén eddig hat értékes Andrássy úti egykori palotaépületet a terézvárosi MSZP-SZDSZ testületi többség - állította Terézváros korábbi MDF-es alpolgármestere. Az MSZP-s alpolgármester elődje minden állítását tagadja. Elmondta: 3 milliárdos hiánnyal vették át az önkormányzatot, és több mint 2 milliárdos bevétel keletkezett az ingatlanok értékesítéséből. Ráadásul így megszabadultak a felújítási kötelezettségüktől is.

15 milliót követelnek a kizárt MDF-esek

Itthon2004.09.14, 16:18

Az Országgyűlést, az Országgyűlés Hivatalát és Herényi Károly frakcióvezetőt perli az MDF-ből kizárt öt független képviselő. Az eredeti állapot helyreállítását és 15 millió forint nem vagyoni kártérítést követelnek.

Herényiéket a kormánypártok mentették meg

Itthon2004.09.06, 17:54

Nincs joga az Országgyűlés elnökének vizsgálni a frakcióvezető bejelentésének tartalmi vonatkozásait, ha formailag megfelelően adta be - foglalt állást az ügyrendi bizottság az MDF-es pártviszály kapcsán. Ennek alapján el kell fogadnia azt, hogy Herényi Károly frakcióvezetőként kizárt öt MDF-es képviselőt. Így az is eldőlt, hogy nem a kizárt Font Sándor, hanem Herényi a frakcióvezető.

Lemondott a sárospataki Fidesz vezetősége

Itthon2004.08.31, 14:01

Lemondott tisztéről a Fidesz sárospataki szervezetének teljes vezetősége. A tagság ezt egyelőre nem fogadta el. A vezetők azért mondtak le, mert kifogásolták, hogy az egyik MDF-es képviselő megüresedett helyére a Fidesz delegált tagot.

Összeférhetetlenségi eljárást akar a Fidesz Wekler és Gráf ellen

Itthon2004.08.09, 17:08

A Fidesz összeférhetetlenségi eljárást kezdeményez Gráf József szocialista és Wekler Ferenc szabad demokrata képviselővel szemben a parlament mentelmi bizottságánál. Gráf József ellen egy privatizációs ügy kapcsán, Wekler Ferenccel szemben pedig egy borvidék átminősítése miatt mondaná ki az összeférhetetlenséget a Fidesz. Wekler szerint ilyen alapon fideszes képviselők ellen is indíthatnának eljárást, mivel két fideszes is kapott vissza nem térítendő támogatás szőlőtelepítésre.

A magyar EP-jelöltek

Itthon2004.06.07, 14:50

Az alábbiakban megtudhatja, kiket küldene Brüsszelbe EP-jelöltként a nyolc induló párt. A jelöltek neve mellett azt is feltüntettük, mi az illető szakterülete, hiszen az Európai Parlamentben a magyar parlamenti gyakorlathoz képest sokkal nagyobb szerepe van a szakértelemnek, mint a politikai beállítottságnak. A két legnagyobb parlamenti párt esetében az első 24, a két kisebb parlamenti pártnál az első 10, a parlamenten kívüli pártok esetében pedig az első három jelöltet mutatjuk be pár szóban. Azért őket, mert a közvélemény-kutatások szerint a többieknek semmi esélyük a bekerülésre.

Mégis olcsóbb lesz az EP-választás

Itthon2004.05.24, 06:49

Megállapodott a négy parlamenti párt az európai parlamenti (EP) választási törvény módosításáról. Eszerint a külföldön leadott szavazatokat itthon számolják össze, így nem kell 300 millió forintos költséggel szavazóbiztosokat kiutaztatni.

Szavazhatnak ma az olcsóbb EP-választásról

Itthon2004.05.24, 14:59

Az Országgyűlés hétfőn dönt az európai parlamenti választásokkal összefüggő törvénymódosításról, ugyanis 197 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a házszabálytól való eltérést az ügyben. Az alkotmányügyi bizottság korábban általános vitára alkalmasnak találta a javaslatot. A határozathozatalokban a Fidesz képviselői nem vettek részt.

120 ezerbe kerül minden külföldön leadott EP-voks

Itthon2004.05.17, 16:45

Nyolc párt biztosan, egy pártszövetség talán indulhat a június 13-i európai parlamenti választáson. Hetvenegy magyar nagykövetségen is lehet majd szavazni, a 2500 embert érintő külföldi szavazás 300 millió forintba kerül. Az iraki magyar katonák azonban nem szavaznak, viszont 1934 Magyarországon élő külföldi a magyar pártok közül választhat.

Orbán felülvizsgálná a Fidesz álláspontját Irakról

Itthon2004.05.10, 17:44

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pártja országgyűlési frakciójának hétfői ülésén azt mondta: azt szeretné, ha a Fidesz felülvizsgálná álláspontját Irak ügyében, mert ott emberileg és erkölcsileg vállalhatatlan dolgok történnek. Az MDF-re utalva a pártelnök türelemre intett, mondván, hogy a kampány nem ér annyit, hogy a barátokból ellenfelek legyenek.

Egyenként engedték be a tüntetőket a kendertüntetésre

Itthon2004.05.10, 11:22

Öt ellentüntetőt erőszakkal szállítottak el a rendőrök a Kendermag demonstrációjáról, a Kossuth térről vasárnap délután. A rendőrség kettős kordonnal választotta el a drog dekriminalizálásért küzdőket az ellentüntetőktől, és minden egyes demonstrálót külön-külön engedtek be a Parlament előtti füves területre.

Tojásdobálásra készülnek a kendertüntetésen

Itthon2004.05.08, 18:56

A Lelkiismeret 88 Csoport közleményben tudatta. hogy a vasárnapi Kendermag-tüntetés megzavarásra készül. Szimpatizánsait arra kérte ugyanis, hogy vigyenek magukkal sípokat és tojásokat a demonstrációra. A Szabad Magyarországért Mozgalom vezetője már pénteken közölte, hogy bár szervezetten nem jelennek meg, de tagjaik közül sokan ott lesznek vasárnap a Kossuth téren és kifütyülik a drogliberalizációért tüntetőket.

MDF: Mulasztott a kormány az M6-os autópálya ügyében

Itthon2004.04.07, 22:19

MDF elnöksége haladéktalanul választ vár a kormánytól az M6-os autópályával kapcsolatos mulasztás okáról, valamint a megtett intézkedésekről - közölte a testület szerdai ülését követően Herényi Károly az MTI-vel. Az MSZP szerint nincs veszélyben az M6-os autópálya-projekt.

Meghosszabbítanák az átvilágító bírák mandátumát

Itthon2004.04.05, 17:46

A frakciók nem tudtak megegyezni az átvilágítóbírák június 30-án lejáró mandátumának meghosszabbításáról, ennek ellenére valószínűleg sor fog erre kerülni - mondta Mandur László, az Országgyűlés alelnöke a témában tartott hétfői négypárti egyeztetés után. Két hét múlva újabb négypárti egyeztetés lesz e kérdésben.

Medgyessy: Félsiker a közös EP-lista ügyében

Itthon2004.02.25, 14:22

A szerdai négypárti egyeztetést követően a miniszterelnök közölte: félsikert értek el a közös európai parlamenti (EP) listára tett javaslatával. Bár közös lista nem lesz, a pártok szükségesnek tartják az együttműködést.

Harmincnyolc magyar megsérült Irakban

Nagyvilág2004.02.19, 09:08

Harmincnyolc magyar katona is megsebesült abban a terrortámadásban, amelyet az iraki Hillában lévő lengyel támaszpont ellen követtek el szerdán reggel. Ketten súlyos, de nem életveszélyes állapotban kerültek kórházba, a többiek a helyszínen kaptak ellátást. Az egyik súlyos sérültet már ki is engedték a kórházból, a másikat még négy napig benntartják. A sérüléseket a detonáció miatt kitört ablakokból szétrepülő üvegszilánkok okozták. A honvédelmi miniszter szerint eddig egyetlen magyar katona sem jelezte, hogy a történtek miatt elhagyná Irakot. A Fidesz honvédelmi bizottsági ülést akar, az MDF hazarendelné a katonákat.

László Csaba: Az ördög elvitte a fináncot

Itthon2004.01.26, 14:59

Az ellenzék kezdeményezésére hétfőre összehívott rendkívüli parlamenti ülésen csak a napirend előtti felszólalások hangoztak el. Mivel a kormánypárti képviselők nem voltak hajlandóak szavazni a napirendről, ezért határozatképtelenség miatt a további vita elmaradt. Az ellenzék a költségvetés helyzetéről akart vitatkozni. László Csaba leváltott pénzügyminiszter verssel búcsúzott.  

A nemzeti összefogás esélyét latolgatják a pártok képviselői

Itthon2004.01.25, 20:48

Az ország sorsát meghatározó kérdésekben nemzeti összefogásra van szükség, ám a politikai szándék a megegyezéshez ma még nem elég erős - mondták el a négy parlamenti párt képviselői vasárnap este egy televíziós műsorban.

Kirúgták a Tilosból a botrányt okozó műsorvezetőt

Itthon2003.12.27, 17:39

A Tilos Rádió kuratóriuma haladéktalanul és végleg kizárja soraiból a szenteste sugárzott műsor vezetőjét, a műsort pedig a közeljövőben megtartandó fegyelmi tárgyalásig felfüggeszti. December 24-én este a Tilos Rádióban az egyik műsorvezető azt mondta: "Kiirtanám az összes keresztényt."

Baumgartner aláírt a Minardihoz

Gphírek2003.12.23, 15:30

Baumgartner Zsolt kedden aláírta szerződését a Minardi csapatához, így az első magyar Forma-1-es pilóta jövőre az autós gyorsasági világbajnokság állandó szereplője lesz. Frank Tamás, a versenyző menedzsere elmondta, hogy a megállapodás egy évre szól, hároméves opcióval. A kormány szerint Baumgartner csak kölcsönbe kapja a 840 millió forintot, az MDF viszont nem tartja elfogadhatónak az adófizetők pénzének kockáztatását.

Nem vonják vissza a költségvetést

Gazdaság2003.12.05, 14:23

Az MDF és a Fidesz frakciója a jövő évi költségvetési javaslat visszavonását és átdolgozását kéri a kormánytól, szerintük ugyanis a büdzsé nem tartható. Göndör István szocialista frakcióvezető-helyettes erre reagálva kijelentette, hogy nem változnak a jövő évi költségvetés sarokszámai.

Fehér szalag viselésére kérte Lévai a képviselőket

Itthon2003.12.02, 13:45

Fehér szalag viselésére kérte Lévai Katalin kedden az Országgyűlésben, napirend előtt azokat a képviselőket, akik ellenzik a nők elleni erőszakot. Az esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszter már hétfőn, írásban is megfogalmazta kérését.

Hárompárti megegyezés az EP-választásról

Nagyvilág2003.12.01, 20:05

Megszületett a megállapodás három parlamenti párt között az európai parlamenti választásokról szóló törvényjavaslatról - közölte Avarkeszi Dezső (MSZP) a hétfői megbeszélést követően. A kormány új változatban nyújtja be a javaslatot, amely már tartalmazza azokat az elemeket, amelyekben az MSZP, a Fidesz és az MDF frakciója megállapodott.

MDF: vissza kell vonni a költségvetést

Gazdaság2003.11.29, 17:58

Az MDF országos választmánya felszólítja a kormányt: vagy vonja vissza a jövő évi költségvetés tervezetét és dolgozza át, vagy hétfőn kezdje meg a következő esztendő első harmadában szükségessé váló pótköltségvetés kidolgozását, hogy a jegybanki kamatemelés nyomán kialakult új helyzetet kezelni tudja - jelentette be Herényi Károly frakcióvezető.

Törvényjavaslat az elektronikus hulladékról

Techbázis2003.11.28, 12:01

Az MDF parlamenti frakciója elkészítette és még idén benyújtja az Országgyűlésnek az elektromos és elektronikus hulladékok kezeléséről, hasznosításáról szóló törvényjavaslatát - közölte Pettkó András pénteki sajtótájékoztatóján.

Latinovitsról neveznék el a Lágymányosi hidat

Itthon2003.11.20, 22:43

A XI. kerületi önkormányzat képviselő-testülete javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy Latinovits Zoltán színészről nevezzék el a Lágymányosi hidat.

Már a rendőrök is tudják, mit vallott Rejtő

Itthon2003.10.16, 14:55

A rendőrség megvárja, míg hazahozzák a Bécsben levő Kulcsár Attilát, mivel letettek arról, hogy ott is kihallgassák. Ez ugyanis akkora és olyan hosszadalmas procedúrával járna, hogy a nyomozók szerint érdemes azt az egy-két hónapot kivárni. Megkapta viszont az ügyészségtől a volt bankvezér, Rejtő E. Tibor kihallgatási jegyzőkönyvét a rendőrség.

Az önkormányzatok költségvetéséről vitáztak a képviselők

Itthon2003.10.15, 16:34

A Fidesz kezdeményezésére szerdán parlamenti vitanapot tartottak a képviselők "Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista 'üreszseb' program" címmel. A kormány képviselői a jóléti intézkedésekről, a kormánypárti vezérszónokok az elmúlt kormányzati időszak szerintük kedvezőtlen történéseiről, az ellenzéki frakciók álláspontját ismertetők pedig az önkormányzatok "ellehetetlenüléséről" beszéltek.

Harmadával drágíthatja a csatornadíjat az ökoadó

Gazdaság2003.10.14, 14:59

A környezetterhelési díj január 1-jére tervezett bevezetésével várhatóan 35-40 százalékkal emelkednek a csatornadíjak Budapesten, az MDF számításai szerint. A Fővárosi Csatornázási Művek Rt. az [origo] érdeklődésére az áremelkedés mértékét sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta.

Nem támogatja az egyszerűbb adóbevallást az ellenzék

Gazdaság2003.10.07, 16:33

A pénzügyminiszter az adózás rendjéről szóló törvény módosítása után betekintést kapna minden adózó minden adatába, ezért a Fidesz nem támogatja a kabinet előterjesztését. Az MDF szerint felesleges a törvény módosítása, míg kormánypárti politikusok az adóbevallás egyszerűsödését várják a módosított törvénytől - derült ki az adózás rendjéről szóló törvény parlamenti általános vitájában, kedden.

Sárdobálás a parlamentben

Itthon2003.09.17, 16:02

A Fidesz kezdeményezésére szerdán politikai vitanap zajlott a parlamentben "Mit hoz a jövő, avagy mennyi pénzt vesz ki a Medgyessy-csomag a családosok pénztárcájából?" címmel. A négyórásra tervezett vitát megnyitó kormánytagok elsősorban az eddigi pozitív intézkedésekről számoltak be. Az ellenzéki pártok vezérszónokai pedig a kormányoldal választási ígéreteit állították szembe a jövő évre tervezett intézkedésekkel, áremelésekkel.

OGY: két vizsgálóbizottság alakult

Itthon2003.09.08, 22:30

Ellenzéki kezdeményezésre bizottságot hozott létre a paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és annak elhárítására tett intézkedések, valamint az óvoda- és iskolabezárások okainak, az azokat semlegesítő intézkedések vizsgálatára az Országgyűlés (OGY) hétfőn.

MDF: független bizottság engedélyezhesse az adatmentést

Itthon2003.07.07, 15:23

Az APEH és más kormányzati szerveknél történt adatmásolást vizsgáló bizottság MDF-es elnöke európai országok gyakorlatát vizsgálta. A tapasztalatok alapján Font Sándor kezdeményezi egy kormánytól független bizottság felállítását, amely egyedül dönthetne arról, mely szerv és mikor másolhat le adatokat a biztonsági mentésen kívül.

Az Országgyűlés elfogadta a kórháztörvényt

Itthon2003.06.16, 21:42

Az Országgyűlés név szerinti szavazással 195 igen szavazattal, 164 ellenében fogadta el a július elsején hatályba lépő, kórháztörvényként ismertté vált jogszabályt hétfőn. A parlament úgy döntött, hogy kéri a jogszabály sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől.

Már ma szavaznak a kórháztörvényről

Itthon2003.06.16, 15:21

Kis Péter kancelláriaminiszter kezdeményezésére az Országgyűlés megváltoztatta hétfői napirendjét, és kedd helyett már ma szavazni fognak a képviselők a kórháztörvényről. A törvényt élesen ellenző Fidesz név szerinti szavazást kért.

Az önkormányzatok miatt támadták a kormányt

Itthon2003.06.04, 14:08

Főként az önkormányzatok finanszírozásáról vitáztak a képviselők a parlamentben az önkormányzatokról szóló vitanapon. Az ellenzéki politikusok szerint ellehetetlenültek az önkormányzatok, a kormányoldal viszont az önkormányzatok bevételeinek növekedéséről beszélt. A Fidesz által kezdeményezett vitában ezek mellett az elmúlt ciklus önkormányzati politikáját, illetve a 2002-es választási ígéretek be nem tartását vetették egymás szemére a képviselők. A Fidesz négypárti egyeztetést kezdeményezett a kérdésben.

Nem tárgyalhatják sürgősséggel a kedvezménytörvényt

Itthon2003.06.02, 16:26

Továbbra is éles vita zajlik a pártok között a kedvezménytörvény módosításáról. A Fidesz ragaszkodik az Orbán-kormány alatt elfogadott eredeti jogszabályhoz, az MSZP szerint a nagyobbik ellenzéki párt ezzel a határon túli magyarokat riogatja. A parlament nem járult hozzá, hogy eltérjenek a házszabálytól, és így gyorsabban dönthessenek a módosításról.

Szarszagban úszik Újpest

Itthon2003.06.02, 14:55

Újpest nagy részén kellemetlen csatorna- és ürülékszag van, állítja Derce Tamás. A kerület Fidesz és MDF által támogatott polgármestere szerint a problémát az okozza, hogy a szennyvíz megáll a csatornákban, mivel a vezetékek túl szélesek, ezért a csatornafolyadék nem folyik le. A főváros viszont most az óbudai szennyvizet is az újpesti szennyvíztisztítóba szállítaná, mivel a budai oldalon nincs saját tisztítórendszer. Derce viszont kijelentette: amíg nem rendezik az újpesti bűz ügyét, addig a kerület vezetése nem engedi, hogy náluk tisztítsák a budai szennyvizet is. A főváros viszont perrel fenyegette meg az újpesti vezetést, ha tovvábbra ...

Pótköltségvetést szorgalmaz az MDF

Gazdaság2003.05.29, 16:11

Bár nincs szükség Bokros-csomagra, az államháztartás és a költségvetés rossz helyzetben van, amit pótköltségvetés benyújtásával kellene korrigálnia a kormánynak - hangzott el az MDF gazdasági szakértőinek sajtótájékoztatóján.

MDF: pénzért zárnak be iskolákat

Itthon2003.05.29, 12:55

MDF-es képviselők parlamenti vizsgálóbizottságot akarnak létrehozni, hogy kiderítsék, milyen okai voltak az elmúlt tíz év óvoda- és iskolabezárásainak. A kezdeményezők szerint nem azért zártak be sok intézményt, mert kevés volt a gyerek, hanem az önkormányzatok egyszerűen nyereségvágyból, csak a spórolás kedvéért döntöttek így. 

Szerdán döntenek az iraki szerepvállalásról

Itthon2003.05.26, 18:06

Szerdán döntenek a parlamenti pártok képviselői az iraki magyar szerepvállalásról. A kormány elképzelései szerint nem békefenntartásra, hanem szállítási és biztosító feladatokra mennének a magyar katonák Irakba. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke közölte, hogy szerdán megegyezésre juthatnak a pártok az iraki szerepvállalásról.

Románok és szlovákok is részesülhetnek kedvezményekben

Itthon2003.05.26, 16:18

Az "egységes magyar nemzet" megfogalmazást "magyar nemzet" váltja majd fel a módosított kedvezménytörvényben. Kikerülnek a törvényből a munkavállalási, egészségügyi és társadalombiztosítási kedvezmények. A megmaradó kedvezményeket pedig nem csak a határon túli magyarok, hanem azok a nem magyarok is igénybe vehetik majd, akik magyar kultúrával, magyar történelemmel foglalkoznak. A kormánypártok képviselői szerint a módosításokat az európai jogrendhez való igazodás tette szükségessé. A Fidesz ugyankkor elfogadhatatlannak tartja a módosításokat.

Vasárnap egyeztetnek az iraki kontingensről

Itthon2003.05.24, 16:27

A honvédelmi miniszter szerint az iraki háború utáni rendezésről szóló ENSZ BT határozatának megszületését követően már nincs akadálya a magyar békefenntartó katonák Irakba küldéséről szóló országgyűlési határozati javaslat elfogadásának. Juhász Ferenc vasárnapra négypárti egyeztetést hívott össze a témában.

Irak: az ellenzék kitart a nemzetközi felhatalmazás mellett

Itthon2003.04.30, 16:26

A kormány hajlandó módosítani az ellenzék által kifogásolt pontokat az iraki magyar misszióról szóló javaslatban. Ugyanakkor továbbra sem közeledtek az álláspontok a nemzetközi felkérés szükségességével kapcsolatban. A kormány szerint egy ilyen felkérésre már nem lehet számítani, és aki erre vár, csak ürügyet keres, hogy nemet mondhasson a misszióra. A két ellenzéki párt ugyanakkor kitart amellett, hogy szükség van a nemzetközi felhatalmazásra.

Tüntetés és ellentüntések a lágy drogok miatt

Itthon2003.04.30, 14:56

Vasárnap legalább három demonstráció lesz a lágy drogok miatt Budapesten. Az eredeti tüntetést a marihuána fogyasztásának engedélyezéséért szervezték, azonban emiatt két ellentüntetés is szerveződött: az egyik ugyanott és ugyanakkor lesz, mint a legalizációs megmozdulás. Emiatt a rendőrség nagy erőkkel és kordonokkal választja el egymástól a két tábort.

Medgyessy: most már konkrét válaszok kellenek

Nagyvilág2003.04.16, 16:26

A csatlakozási szerződés aláírása utáni legsürgetőbb tennivaló annak elérése, hogy az emberek most már konkrét válaszokat kapjanak az unióval kapcsolatos konkrét kérdéseikre - mondta az athéni EU-csúcs délelőtti ülése után a miniszterelnök. A Fidesz szerint az aláírástól a csatlakozásig tartó egy év az ünneplésre túl hosszú, a felkészülésre viszont túl rövid idő. Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint a csatlakozással változik a magyar politika stílusa is.

Ötpontos ellenzéki ajánlás a kórháztörvényhez

Itthon2003.04.11, 14:01

Sem az MSZP, sem az SZDSZ nem vett részt pénteken azon az egyeztetésen, amit a Fidesz kezdeményezett a négy párt között a kormány kórháztörvény-javaslata kapcsán. Az ellenzéki pártok képviselői ötpontos ajánlást fogalmaztak meg, amelyet megküldenek a kormányzó pártoknak.

Jövő héttől vizsgálódhat az APEH-bizottság

Itthon2003.04.01, 13:07

Az Országgyűlés hétfőn megszavazta az APEH-nél végzett, tavaly nyári adatmentés körülményeit vizsgáló bizottság létrehozását. A testület tagjaira csütörtökig tesznek javaslatot a frakciók, akiket a parlament jövő hétfőn választ meg. A vizsgálóbizottság nyolcfős lesz, a testület elnöke az MDF-es Font Sándor lehet. A testület a jövő hét második felében kezdhet el vizsgálódni az adatmásolások ügyében.

Éles vita az adójóváírásról

Gazdaság2003.02.24, 09:02

Az MDF frakcióvezetője vagy téved, vagy szándékosan kelt pánikot az adójóváírással kapcsolatban - mondta Burány Sándor, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára reagálva Herényi Károly előző napi nyilatkozatára, amelyben egy hibára hívta fel a figyelmet az adózási útmutatóban.

A zsidó szombat miatt nyolcig lehet szavazni

Nagyvilág2003.02.18, 13:42

Még ezen a héten, de legkésőbb a jövő héten a kormány elé kerül a választási eljárási törvényt módosító javaslat annak érdekében, hogy az EU-csatlakozással összefüggő referendum napján - április 12-én, szombaton - egy órával meghosszabbítsák a szavazás időtartamát. A módosítást a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége kérte, hogy a szombatot tartó zsidó hívők is elmehessenek a szavazóhelyiségbe. Az SZDSZ és az MDF már jelezte: támogatják a javaslatot.

MDF: Kötelességtudatból riogatott a tisztiorvos

Itthon2003.02.06, 21:49

A kaposvári tisztiorvos kizárólag kötelességét teljesítette, amikor úgy látta szükségesnek, hogy fel kell hívnia az egészségügyi dolgozók figyelmét a biológiai fegyverekkel szembeni védekezés módszereire - közölte Csáky András MDF-es képviselő.

MDF: Két jelölt az MTV kuratóriumi elnökségébe

Itthon2003.02.03, 20:03

Az MDF-frakció nem látja okát annak, hogy az MTV közalapítványi kuratóriumi elnökségébe kevesebb tagot delegáljon, mint a nála kisebb SZDSZ-frakció, ezért két kurátor személyéről döntött hétfőn.

Megegyeztek a II. kerületben

Itthon2003.01.23, 16:35

Három hónappal az önkormányzati választások után létrejött a politikai megegyezés a II. kerületi képviselőtestületben azonos erőt képviselő baloldal és jobboldal között. Ezáltal a testület alpolgármestereket, tanácsnokokat választhat, illetve létrehozhatja a bizottságait.

MDF: legyen drogteszt a patikákban

Itthon2003.01.21, 14:30

Pettkó András MDF-es országgyűlési képviselő azt javasolja, hogy állami támogatással lehessen drogtesztet kapni a magyar patikákban. Így a gyanakvó szülők megtudhatnák, fogyasztott-e gyermekük kábítószert. Gusztos Péter SZDSZ-es képviselő szerint ez a javaslat csak a szülő-gyermek közötti bizalmatlanságot erősítené.

Rendkívüli testületi ülés a XI. kerületben

Itthon2003.01.06, 23:50

Rendkívüli képviselő-testületi ülést kezdeményez a fővárosi XI. kerületi MDF-, Fidesz-, MIÉP- és MKDSZ-frakció amiatt, hogy Molnár Gyula szocialista polgármester szerintük "felfüggesztette" a kerületi bérlakások építését. A négy frakció vezetője szerint a polgármester ezzel a lépésével veszélybe sodorta 84 család lakhatását és a kerületi önkormányzatot is kényes jogi helyzetbe juttatta.

Nincs egyetértés az EU-s alkotmánymódosításról

Itthon2002.12.12, 12:16

Csütörtöki találkozójukon sem sikerült megállapodniuk a parlamenti pártok képviselőinek az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítás végső szövegéről. A Fidesz azt kifogásolja, hogy a véglegesített szövegben szerepel három olyan pont, ami a párt szerint az eredeti megállapodás értelmében kimaradt volna. A kormánypártok képviselői szerint azonban a Fidesz visszatáncol a megállapodás elől, és akadályokat gördít az alkotmánymódosítás parlamenti elfogadása elé.

Fidesz: rászabadítják az iskolákra a drogot

Itthon2002.11.27, 16:18

A büntető törvénykönyv drogokkal kapcsolatos szabályozásának országgyűlési vitájában az ellenzéki képviselők élesen bírálták a kormány drogpolitikáját. Szabó Erika fideszes képviselő kijelentette: a kormány drogpolitikai elképzelései veszélyeztetik az iskolás gyerekeket. A kormánypártok képviselői ezzel szemben úgy vélekedtek, hogy a tolerancia és a megelőzés elvét kell előtérbe helyezni a drogokkal kapcsolatos büntetőjogi szabályozásokban.

Online butik az MDF weboldalán

Techbázis2002.11.25, 16:31

Megújult külsővel jelentkezik az MDF honlapja. Hétfőtől többek közt újdonság az internetes ajándékbolt, melyen keresztül a párthoz kötődő emléktárgyak online megrendelhetők.

Jánosi: Több pénz jut a magyar sportra

Sport2002.11.25, 20:58

Minden ellenkező híreszteléssel szemben összességében több jut a sportra a 2003-as költségvetés szerint, mint amennyi az előző esztendei büdzsében szerepelt. Ezt Jánosi György mondta a sportszövetségek és a nagy egyesületek vezetőinek részvételével tartott hétfői konferencián. Gémesi György, az MDF frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottságának alelnöke szerint "a sport működésére gyalázatosan kevés pénz jut." Szerinte a számokkal lehet játszani, de az összegek növekedése "nem jön össze".

Az ellenzék és az SZDSZ az önkormányzatokért aggódik

Archívum2002.11.20, 17:56

Leginkább az önkormányzatoknak jutó költségvetési támogatást kevesellték az ellenzéki képviselők a költségvetési vita harmadik napján az Országgyűlésben; úgy vélték, hogy a helyhatóságok nem fogják tudni kifizetni a megemelt közalkalmazotti béreket, vagy működésük veszélybe kerül. Az SZDSZ is növelni kívánja az önkormányzatok támogatását. A vita során szocialista képviselők arra hívták fel a figyelmet, hogy több pénz jut kultúrára, míg az MDF képviselője az egészségügynek jutó forrásokat kevesellte.

Megegyezés a fővárosi egyeztetésen

Itthon2002.11.08, 15:18

Létrejött a Fővárosi Közgyűlés öt frakciója között a megegyezés a testület új bizottsági struktúrájáról. A konszenzusos előterjesztésről jövő szerdán rendkívüli ülésen dönthet a közgyűlés. A korábbinál kettővel több, összesen 21 bizottság lesz. A közgyűlés 12 éves fennállása óta először valósul meg az az elv, hogy minden pártnak minden bizottságban lesz legalább egy képviselője.

Katona Kálmán MDF-es lehet

Itthon2002.10.30, 09:04

A Fidesz-MDF-MKDSZ összefogás fővárosi listájának vezetője a Fidesz frakciója helyett az MDF-et választaná a Fővárosi Közgyűlésben - tudta meg a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy döntéséről már levélben tájékoztatta Deutsch Tamást.

Közvetítők bírók helyett

Itthon2002.10.30, 14:15

Az Országgyűlés plenáris ülésén először a közvetítői tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitájára került sor. Az előterjesztés szerint a felsőfokú végzettséggel rendelkező közvetítők munkájával peren kívül hozható létre megegyezés az érintett felek között. A javaslatot valamennyi párt támogatja.

A független polgármesterek megelőzték az MSZP-t is

Itthon2002.10.21, 15:22

Négymillió ember ügyeit intézheti független polgármester az országban. A pártok közül az MSZP rendelkezik a legnagyobb befolyással: 3,6 millió ember polgármesterét adja a kormánypárt. A Fidesz polgármesterei 1,5 millió embert képviselnek.

Teljes lesz a jövő heti EU-négypárti

Itthon2002.10.16, 17:32

A Fidesz - Magyar Polgári Párt is részt vesz az európai uniós csatlakozással kapcsolatban a jövő hétre összehívott négypárti egyeztetésen. Erről szerdán döntött a párt elnöksége. Így mind a négy párt képviselteti magát a megbeszélésen. A hétfői egyeztetésen csak a két kormánypárt képviselője volt jelen.

Elektronikai lomtalanítást javasol az MDF

Techbázis2002.10.16, 12:56

A hagyományos lomtalanításhoz hasonlóan a kidobásra ítélt elektronikai eszközök összegyűjtését javasolja az MDF. Pettkó András MDF-es országgyűlési képviselő az e-hulladék problémakörének törvényi szabályozását sürgeti.

EU-négypárti újra a jövő héten

Itthon2002.10.15, 15:59

Bárándy Péter igazságügyi miniszter jövő hét csütörtökre hívta össze az alkotmánymódosításról szóló újabb négypárti egyeztetést. A Fideszen kívül valamennyi párt már jelezte, hogy részt vesz a találkozón. A legnagyobb ellenzéki párt szerdán alakítja ki erről álláspontját.

Székesfehérvár

Itthon2002.10.07, 17:20

Székesfehérvári polgármester-jelöltek:

Pécs

Itthon2002.10.07, 16:05

Pécsi polgármester-jelöltek:

Politikailag elkötelezett civil tévékurátorok

Itthon2002.10.04, 09:53

Politikailag elkötelezett a társadalmi szervezetek által delegált civil médiakurátorok egy része -a Népszabadság szerint. Bár ők elvileg a civil szférát képviselik, mégis többen egyértelműen valamelyik párt elkötelezett hívei, vagy éppen képviselőjelöltjei.

Megtévesztő Fidesz-plakátok a fővárosban

Itthon2002.10.03, 19:33

A XII. kerületi Fidesz-MKDSZ polgármesterjelölt plakátjain szereplő MDF-logó alkalmas a választópolgárok megtévesztésére, ezért a helyi választási bizottság felkérte Mitnyan György jelöltet, hogy gondoskodjon az embléma eltüntetéséről.

Az átvilágítás volt a fő téma az Országgyűlés mai vitanapján

Itthon2002.09.25, 20:23

Az Országgyűlés szerdán lezárta az Állami Számvevőszék 2001. évi tevékenységéről, valamint a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 1997., 1998., 1999., 2000. és 2001. évi tevékenységéről szóló beszámolók, illetve a hozzájuk kapcsolódó határozati javaslatok, továbbá az átvilágítási előterjesztések általános vitáját.

Szonda: jelentős az MSZP előnye

Itthon2002.09.20, 09:03

A nyáron kialakult politikai erőviszonyok stabilizálódtak, továbbra is jelentős az MSZP előnye. Az összes választókorú körében 11 százalékkal, közel kilencszázezerrel több szocialista szavazó van, mint ahányan a fiatal demokratákra adnák a voksukat.

MDF: a rendőrség túlreagálta a tüntetést

Itthon2002.07.09, 08:31

A Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciója szerint a rendőrség túlreagálta a július 4-i budapesti demonstrációkat, és aránytalanul nagy erővel lépett fel a tüntetések résztvevőivel szemben . Szászfalvi László, a párt frakcióvezető-helyettese vizsgálatokat szorgalmazott a rendőri intézkedések jogosságának kivizsgálására.