országgyűlési frakció

címke rss

Egyesült az MDF és az MDNP

Szombaton kilenc év külön politizálás után egyesült a Magyar Demokrata Fórum (MDF) a Magyar Demokrata Néppárttal (MDNP). Az MDNP 1996-ban alakult meg, miután az országgyűlési frakció csaknem fele kivált az MDF-ből azt követően, hogy Szabó Iván alulmaradt a pártelnök-választáson Lezsák Sándorral szemben.

Három jelöltet támogat az MSZP-frakció

Itthon2004.08.21, 20:00

Délután tárgyalt és szavazott az MSZP országgyűlési frakciója a miniszterelnök-jelöltekről. A frakció, az elnökséggel ellentétben, a többes jelölést támogatta. A szimpátiaszavazáson Kiss Péter jelenlegi kancelláriaminiszterre voksoltak a legtöbben. A második helyen Veres János, a harmadik helyen Gyurcsány Ferenc végzett. Kovács László, az MSZP elnöke nem zárta ki, hogy a párt országos választmánya is több jelöltet nevez meg a miniszterelnöki posztra, amire az elnökség is rábólint.

Orbán felülvizsgálná a Fidesz álláspontját Irakról

Itthon2004.05.10, 17:44

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pártja országgyűlési frakciójának hétfői ülésén azt mondta: azt szeretné, ha a Fidesz felülvizsgálná álláspontját Irak ügyében, mert ott emberileg és erkölcsileg vállalhatatlan dolgok történnek. Az MDF-re utalva a pártelnök türelemre intett, mondván, hogy a kampány nem ér annyit, hogy a barátokból ellenfelek legyenek.

Előző
  • 1
Következő