KSH
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- Központi Statisztikai Hivatal
- infláció
- ipari termelés
- építőipar
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Vallásgyakorló a polgármesterek többsége
Az eddigi önkormányzati választások eredményeinek közös jellemzője, hogy a választók mind gyakrabban szavaznak olyan jelöltekre, akik pártoktól függetlenek vagy politikai szempontból semleges nonprofit szervezetek jelöltjei - írja a Népszabadság a KSH felmérése alapján. A lap szerint a pártok háttérbe szorulása főleg a kisebb településeken érezhető.
Tizedével bővült az ipari termelés
Az ipari termelés októberben szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 1,3 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig - munkanaphatástól megtisztítva - 9,9 százalékkal emelkedett - közölte honlapján a KSH. Az adatok megegyeznek az előzetesen közölt számokkal.
Közel felével drágult a burgonya
Az előző év azonos időszakához képest 2003 szeptemberében a mezőgazdasági termékek termelői árának színvonala 8,5 százalékkal, 2003 január-szeptemberében pedig 3,2 százalékkal emelkedett - áll a KSH honlapján közzétett jelentésben.
57 százalékos a szállodák kihasználtsága
Az év első tíz hónapjában a hazai szállodák átlagosan 57 százalékos kihasználtsággal működtek. A szobaárbevétel folyó áron átlagosan 5, a vendégéjszakák száma 1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte honlapján a KSH.
- címkék:
- szálloda
- vendégéjszaka
- folyó ár
- KSH
- Címkefelhő »
A vártnál kisebb az infláció
A fogyasztói árak szeptemberben 0,6 százalékkal haladták meg az augusztusi, és 4,7 százalékkal a 2002 szeptemberi szintet - közölte honlapján a KSH. Az elemzők szeptemberre 0,8 százalékos havi infláció mellett 4,9 százalék körüli tizenkét havi drágulást vártak. Idén az első kilenc hónapban a fogyasztói árak átlagosan 4,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.
Közös inflációs célt akar a kormány és az MNB
A kormány és a jegybank közös inflációs célt kíván kitűzni 2005-re. A számról még egyeztet a pénzügyminiszter és a jegybankelnök - jelentette be Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a bank és a Magyar Közgazdasági Társaság vállalatvezetőknek tartott konferenciáján kedden. A jegybank elnöke szerint a jövő évi inflációs cél nem teljesíthető.
A magyarok tévéznek a legtöbbet
A magyar nők szabadidejük 58 százalékát a tévé előtt töltik, és a háztartások 13 százalékában egyáltalán nincsen könyv - írja a Magyar Hírlap a KSH és az Eurostat közösen végzett úgynevezett időmérleg-kutatásának eredményei alapján. A tévé előtt töltött időben, hét másik államhoz - Romániától Norvégiáig - képest, a magyar férfiak és nők is első helyen állnak.
Gyorsan nőttek a bérek az év első felében
Az idei első hét hónapban a hazai bruttó nominális átlagkereset 14,1 százalékkal, 131 ezer forintra emelkedett. A bruttó átlagkereseteket tekintve a legjobban fizető ágazat a pénzügyi tevékenység volt, míg a legkevesebbet a textíliparban dolgozók vihették haza - derül ki a KSH pénteken közzétett jelentéséből.
- címkék:
- devizapiac
- bér
- pénzügyi tevékenység
- KSH
- Címkefelhő »
Negyedével csökkent a gabonatermés
A hosszan tartó nyári aszály miatt meglehetősen gyenge betakarítási eredményről számolt be pénteken a KSH: a statisztikai hivatal honlapján megjelent jelentés szerint a kalászos gabonák idei termésmennyisége 4,181 tonna, ami 24,7 százalékkal kevesebb - az ugyancsak alacsonynak számító - tavalyi mennyiségnél.
- címkék:
- gabona
- aszály
- tonna
- KSH
- Címkefelhő »
Vidéken nőtt a szállodák forgalma
Az év első nyolc hónapjában a magyarországi szállodák átlagosan 54 százalékos kihasználtsággal működtek. A szállodák bevétele átlagosan 4 százalékkal, míg a vendégéjszakák száma 2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a KSH. A fővárosi szállók bevétele csökkent, míg vidéken a háromcsillagos egységek 20 százalékos növekedést értek el.
- címkék:
- bevétel
- szálloda
- vendégéjszaka
- KSH
- Címkefelhő »
Bővült a kiskereskedelmi üzlethálózat
Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat a második negyedévben az előző negyedéves mérséklődést követően ismét bővült: 6,4 ezer üzlet kezdte meg működését és 5,6 ezer zárt be, így 790-nel növekedett az üzletállomány. A második negyedév végén a hazai 163,9 ezer kiskereskedelmi üzletet 111,4 ezer vállalkozás működtette - közölte honlapján a KSH.
- címkék:
- vállalkozás
- üzlet
- negyedév
- KSH
- Címkefelhő »
Lassan, de biztosan fogyunk
A magyar népesség fogyása ebben a félévben 22 százalékkal nőtt a tavalyi év első félévéhez viszonyítva. A lakosság száma június végén 10 millió 119 ezer volt a KSH felmérése szerint. A legoptimistább kutatók szerint is 2050-re 8,5 millióan leszünk.
- címkék:
- kutató
- félév
- magyar népesség
- KSH
- Címkefelhő »
A várt mértékben nőtt az infláció
Idén júliusban az egyhavi átlagos áremelkedés 0,3 százalék volt, 2002. júliushoz viszonyítva pedig 4,7 százalékkal növekedtek az árak, ami megegyezik az elemzői várakozásokkal. Idén az első hét hónapban átlagosan 4,4 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - közölte a KSH kedden.
- címkék:
- infláció
- árak
- áremelkedés
- KSH
- Postabank
- Címkefelhő »
Csökken az abortuszok száma, de így is háromszor több, mint az EU-átlag
Tavaly háromszor annyi volt a nem kívánt terhességek száma Magyarországon, mint az uniós átlag. A KSH Népszabadság által ismertetett felmérése szerint száz élve születésre 58 abortusz jutott 2002-ben, idén pedig hat hónap alatt csupán 36 ezer gyermek született.
Csökkent Budapest idegenforgalma
Az év első hét hónapjában a szállodák átlagosan 51 százalékos szobafoglaltsággal működtek. A bruttó szobaárbevétel folyó áron átlagosan 4 százalékkal, a vendégéjszakák száma 2 százalékkal csökkent eves összevetésben - közölte honlapján a KSH.
Szívbetegség a leggyakoribb halálok Magyarországon
A keringési rendszer betegsége és a rák a leggyakoribb halálok Magyarországon - a KSH adatai szerint. A legtöbb háziorvoshoz forduló állampolgár magas vérnyomás miatt keresi fel a rendelőket.
- címkék:
- kékfény
- betegség
- magas vérnyomás
- KSH
- Címkefelhő »
Majdnem kétszeresére nőtt a külkereskedelmi hiány
A külkereskedelmi termékforgalom hiánya 2,071 milliárd euró volt az év első öt hónapjában; az export 14,726 milliárd eurót, az import 16,797 milliárd eurót tett ki. Az előző év azonos időszakában a hiány 1,178 milliárd euró volt - közölte honlapján a KSH.
- címkék:
- euró
- devizapiac
- export
- import
- KSH
- Címkefelhő »
Stagnáltak a mezőgazdasági termelői árak
Idén májusban a mezőgazdasági termékek termelői árszínvonala az előző év azonos időszakához képest 5,2 százalékkal növekedett, míg az év első öt hónapjában megegyezett az előző év azonos időszakában mérttel. Ezen belül a növénytermelési és kertészeti termékek árszínvonala 2,4 százalékkal nőtt, az élő állatok és állati termékeké 5,1 százalékkal csökkent - közölte a KSH.
Egyre több a női bűnöző
Az ismertté vált vagyon elleni bűncselekmények csökkentek 2002-ben, nőtt viszont az erőszakos és a gazdasági bűncselekmények száma a korábbi évhez képest a KSH statisztikái szerint. Az önkényuralomi jelképek használata 50 százalékkal nőtt a statisztikák szerint, a közösség elleni izgatás miatti eljárások száma pedig 30 százalékkal növekedett. 2002-ben nőtt a bűnelkövetők között a nők aránya, azonban így sem haladja meg a 14 százalékot.
- címkék:
- kékfény
- statisztika
- miatti eljárás
- KSH
- Címkefelhő »
László Csaba: Nem kell pótköltségvetés
Nincs szükség pótköltségvetésre az első negyedéves bruttó hazai termék (GDP) adat ismeretében sem, azonban a jelenlegi 3,5-4 százalékos éves növekedési prognózis módosulhat - mondta László Csaba pénzügyminiszter, miután a KSH nyilvánosságra hozta az idei első negyedévre vonatkozó - a vártnál gyengébb - növekedési adatait.
Közel felével bővült a DSL-piac az év elején
A tavalyi év első negyedévéhez képest 41 százalékkal növekedett az internet-előfizetések száma, a legnagyobb mértékben pedig a DSL és kábeltévés típusú elérések részesedése bővült az ISDN és a bérelt vonali hozzáférések kárára - olvasható a KSH legfrissebb gyorsjelentésében.
- címkék:
- mobilpiac
- internet-előfizetés
- KSH
- ISDN
- Címkefelhő »
Kevesebb az új lakás
Hét százalékkal kevesebb lakás készült el az első negyedévben az egy évvel korábbinál a KSH adatai szerint. Az állami szféra 40 százalékkal, a vállalkozók pedig 10 százalékkal kevesebbet építettek, viszont bővült az önerőből építkezők száma.
- címkék:
- ingatlanpiac
- önerő
- negyedév
- KSH
- Címkefelhő »
A reálkereset 15,4 százalékkal nőtt az első két hónapban
A bruttó átlagkereset 17,3 százalékkal, a nettó 20,7 százalékkal, a reálkereset pedig 15,4 százalékkal haladta meg az idei év első két hónapjában az egy évvel korábbit. Az év első két hónapjában 0,5 százalékkal 2,7 millióra nőtt a nemzetgazdaságban alkalmazásban állók száma az előző év hasonló időszakához képest - közölte a KSH.
Jelentősen visszaesett az építőipari termelés
Az építőipari termelés mennyisége idén februárban 18,8 százalékkal csökkent az előző év februárjához képest a munkanaptényezővel kiigazított és a kiigazítatlan adatok szerint egyaránt. Az év első két hónapjában a termelés 10,8 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál - közölte honlapján a KSH.
- címkék:
- építőipar
- termelés
- munkanaptényező
- KSH
- Címkefelhő »
Februárban 1,6 százalékkal nőtt az ipari termelés
Az ipari termelés 2003 februárjában az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,6 százalékkal, az év első két hónapjában pedig 3 százalékkal emelkedett a végleges adatok szerint. Az ipari termelés mennyisége a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított index szerint februárban 0,2 százalékkal csökkent egy hónap alatt - közölte a KSH.
- címkék:
- ipari termelés
- mennyiség
- időszak
- KSH
- Címkefelhő »
Demográfiai válságban az EU
Mi jellemzi az unió népesedési folyamatait? Ha egy szóban akarunk válaszolni: elöregedő társadalom.
- címkék:
- Németország
- Európa
- válság
- KSH
- Európai Unió
- Címkefelhő »
Alig bővült az ipari termelés februárban
Az ipari termelés mennyisége a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított index alapján 2003 februárjában az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkent, míg tavaly februárhoz viszonyítva munkanaptényezővel korrigálva 1,5 százalékkal nőtt az előzetes adatok szerint - közölte honlapján a KSH.
Év végén harmadával bővült az ADSL-piac
2002-ben jelentősen nőtt a mobil- és az internet-előfizetések száma. Csökkent viszont a vezetékes telefonvonalak piaci részesdése - áll a KSH hazai távközlési- és internetpiacról szóló jelentésében.
Megtört az építőipar lendülete
Az építőipari termelés volumene 0,6 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál 2003 januárjában. Szezonálisan és munkanaptényezővel korrigálva a termelés a decemberitől 6,8 százalékkal maradt el - közölte a KSH.
- címkék:
- építőipar
- termelés
- KSH
- Címkefelhő »
Emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak
A mezőgazdasági termékek termelői ára 2003 januárjában 6,2 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában - közölte a KSH. Ezen belül a növénytermesztési és kertészeti termékek ára 20,1 százalékkal nőtt, az élőállatok és állati termékeké 7,8 százalékkal csökkent.
Egyre kevesebb új bolt nyílik
2002-ben folytatódott a kiskereskedelmi üzlethálózat átalakulása, a régiók közötti egyenlőtlenségek is mérséklődtek. Tavaly a kiskereskedelmi üzlethálózat 26 ezer bolt nyitása és több mint 23 ezer bolt bezárásából adódóan 2850 üzlettel, 163,4 ezerre bővült - közölte a KSH. A jelentés szerint az üzletszám tavalyi 1,8 százalékos növekedése elmaradt az előző években tapasztalt bővüléstől.
Az export és import is csökkent januárban
Idén januárban az export értéke az előzetes adatok szerint 601 milliárd forintot, míg az importé 682 milliárd forintot tett ki - közölte a KSH. A forgalom értéke mindkét irányban 6 százalékos csökkenést mutat az előző év hasonló időszakához képest. A külkereskedelmi mérleg hiánya 81 milliárd forint, amely 5 milliárd forinttal kedvezőbb a tavaly januárinál.
A beruházások 5,8 százalékkal nőttek tavaly
A nemzetgazdasági beruházások mennyisége 2002 utolsó negyedévében 5,5 százalékkal, tavaly az év egészében korrekciók nélkül 5,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a KSH előzetes adatok alapján.
- címkék:
- beruházás
- mennyiség
- negyedév
- KSH
- Címkefelhő »
Emelkedni kezdtek az ipari termelői árak
Az ipari termelői árak 2003 januárjában lényegében stagnáltak az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg az előző hónaphoz képest a már 4 hónapja tartó mérséklődés után 1,1 százalékkal nőttek - közölte a KSH. A belföldi értékesítések árszintje 1,3 százalékkal, a forintban mért exporté pedig 0,9 százalékkal lett magasabb.
- címkék:
- ipar
- devizapiac
- export
- termelői árak
- KSH
- Címkefelhő »
Amerikai valóság: bérek az USA-ban
Az Egyesült Államokban egy ápolónő évi 48 ezer dollárt (csaknem 11 millió forintot) keresett tavaly - áll a Business 2.0 magazin összeállításában. 2002-ben egyébként az ápolók tudhatták magukénak a legnagyobb keresetnövekedést: éves összevetésben közel 10 százalékkal emelkedett a fizetésük. A KSH adatai szerint a magyar egészségügyben dolgozók átlagbére 2002-ben éves szinten 1,8 millió forint volt.
Az új lakások száma 12 százalékkal nőtt tavaly
Tavaly 31511 új lakásra adták ki a használatbavételi engedélyt, ami 12,3 százalékkal haladja meg a 2001-es szintet. Közel 49 ezer új lakás építése kezdődhetett el a kiadott új engedélyek alapján, ami mindössze 1,9 százalékkal több, mint 2001-ben - közölte a KSH.
Tizedével nőtt a kiskereskedelmi forgalom tavaly
A jármű- és üzemanyag-forgalommal együtt számított, változatlan áras kiskereskedelmi forgalom volumene 2002-ben 10,7 százalékkal nőtt, míg decemberben 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet - közölte honlapján a KSH. A KSH 1998 óta nem regisztrált a múlt évit meghaladó bővülést.
- címkék:
- kiskereskedelem
- volumen
- bővülés
- KSH
- Címkefelhő »
Az ipari termelés 2,6 százalékkal nőtt tavaly
Az ipari termelés volumene 2002-ben 2,6 százalékkal nőtt a 2001-es szinthez képest, ami megegyezik az előzetes adatokkal - közölte honlapján a KSH. Az ipari export 5,7 százalékkal nőtt, a belföldi értékesítés a 2001. év szintjén maradt. 2002. decemberében az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva korrekciók nélkül 9,6 százalékkal emelkedett.
- címkék:
- ipar
- ipari termelés
- export
- KSH
- Címkefelhő »
Tavaly a gyümölcsök árszintje nőtt leginkább
A mezőgazdasági termékek termelőiár-színvonala tavaly 1,1 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. Leginkább a lakosságnak értékesített gyümölcsök árszintje emelkedett az elmúlt évben - derül ki a KSH honlapján ismertetett adatokból.
- címkék:
- árszint
- mezőgazdasági termék
- KSH
- Címkefelhő »
Tavaly 2,6 százalékkal nőtt az ipari termelés
Az ipari termelés volumene, előzetes adatok szerint, 2002-ben 2,6 százalékkal nőtt a 2001-es szinthez képest az - közölte honlapján a KSH. Egy évvel korábban, 2001-ben az ipari termelés volumene 4,1 százalékkal emelkedett 2000-hez viszonyítva.
- címkék:
- ipari termelés
- volumen
- szint
- KSH
- Címkefelhő »
Emelkedő munkanélküliség
2002 utolsó három hónapjában a foglalkoztatottak száma 3 millió 902 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 5,9 százalék volt - közölte a KSH. A munkanélküliek száma a mért időszakban átlagosan 244,2 ezer fő volt, 16,6 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
- címkék:
- munkanélküliség
- időszak
- KSH
- Címkefelhő »
Jól teljesít az építőipar
Tavaly novemberben az építőipar teljesítménye kiigazított adatok szerint 0,9 százalékkal csökkent havi, és 10,1 százalékkal nőtt eves összevetésben - közölte hétfőn honlapján a KSH. Az év első 11 hónapjában a termelés 20,1 százalékkal bővült kiigazítatlan adatok szerint.
- címkék:
- építőipar
- termelés
- összevetés
- KSH
- Címkefelhő »
Kedvezőtlen trend a külkereskedelemben
A tavalyi év első tizenegy hónapjában előzetes adatok szerint a kivitel értéke 8141 milliárd forint, míg a behozatalé 8851 milliárd forint volt, így a kereskedelmi mérleg hiánya elérte a 710 milliárd forintot; ez 105 milliárd forinttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - közölte honlapján csütörtökön a KSH.
- címkék:
- devizapiac
- export
- külkereskedelem
- import
- KSH
- Címkefelhő »
Gyorsuló ütemben nőtt a kiskereskedelmi forgalom
Elsősorban a közalkalmazotti béremelések hatására októberben jelentősen gyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedési üteme: a jármű- és üzemanyag-forgalom nélküli eladások havi összevetésben 1,3, éves összehasonlításban pedig 9,1 százalékkal nőtt - közölte a KSH pénteken. Az év első tíz hónapjában 8,2 százalékkal bővült a forgalom éves szinten.
Ötödével nőtt az építőipar termelése
Az építőipari termelés volumene 2002 októberében munkanaptényezővel kiigazítva 15,6 százalékkal haladta meg a 2001. októberit, az év első tíz első tíz hónapjában pedig 21,5 százalékkal emelkedett - áll a KSH kedden közölt elemzésében.
- címkék:
- építőipar
- termelés
- KSH
- Címkefelhő »
Novemberben 4,8 százalékos volt az infláció
A fogyasztói árak novemberben összességében nem változtak októberhez képest, az előző év novemberéhez viszonyítva pedig 4,8 százalékkal növekedtek. Idén az első tizenegy hónapban átlagosan 5,3 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év hasonló időszakában - közölte a KSH.
- címkék:
- infláció
- árak
- jegybank
- MNB
- fogyasztói ár
- KSH
- Címkefelhő »
Kevesebb a külföldi, több a belföldi vendég
Idén október végéig a vendégéjszakák száma 4 százalékkal, a külföldi vendégéjszakáké 7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a KSH. Az év első tíz hónapjában 5,3 millió vendég mintegy 16,2 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken. A szállásdíj-bevételek azonban nem változtak: az első tíz hónapban az egy évvel korábbihoz hasonlóan 76,5 milliárd forintot tettek ki.
Az ipari termelés 11 százalékkal nőtt szeptemberben
Az előzetes adatoknak megfelelően az ipari termelés az előző év azonos időszakához képest 2002 szeptemberében 11 százalékkal, az év első kilenc hónapjában pedig 2,1 százalékkal emelkedett. A termelés volumene szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított index szerint szeptemberben az előző hónaphoz képest 3,3 százalékkal, az előző év azonos időszakához viszonyított munkanaphatástól tisztított index alapján pedig 8,1%-kal nőtt - közölte honlapján a KSH.
- címkék:
- ipari termelés
- termelés
- időszak
- KSH
- Címkefelhő »
Ipari termelés: 0,9 százalékos csökkenés
Az ipari termelés idén augusztusban a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított index szerint az előző hónaphoz képest 2 százalékkal, az előző év azonos időszakához képest pedig 0,9 százalékkal csökkent - közölte honlapján a KSH. Hegedűs Miklós, a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója úgy valószínűsítette, hogy az ipari termelés csökkenése mögött az export-teljesítmények csökkenése áll.
Töretlen a lakásépítési kedv
2002 első kilenc hónapjában a használatba vett lakások száma 15 százalékkal, az új lakásépítési engedélyeké 7 százalékkal volt több az előző év hasonló időszakához képest. Az év első háromnegyed évében közel 16 ezer befejezett lakásra adták ki a használatbavételi engedélyt, és 36 ezer új lakás építése kezdődhetett el az új engedélyek alapján - közölte honlapján a KSH.
- címkék:
- lakásépítés
- ingatlanpiac
- engedély
- KSH
- Címkefelhő »
Továbbra is sok új cég alakul
A működő gazdasági szervezetek száma 2002 harmadik negyedévében több mint 15 ezerrel nőtt, ezen belül a társas és egyéni vállalkozások száma közel azonos mértékben, 7 és fél ezerrel emelkedett egy év alatt - közölte honlapján a KSH szerdán.
Az átlagkereset 11,6 százalékkal nőtt az első nyolc hónapban
Az idei év első nyolc hónapjában a bruttó nominális átlagkereset 18,0 százalékkal, a nettó átlagkereset 17,7 százalékkal, a reálkereset pedig 11,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A januártól augusztusig tartó időszakban a nemzetgazdaság legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál, valamint a költségvetési és társadalombiztosítási intézményeknél átlagosan 2,7 millióan álltak alkalmazásban, közel annyian, mint az előző év azonos időszakában - áll a KSH keddi közleményében.
Nyáron stagnált a munkanélküliség
2002. június-augusztus időszakban a nemzetközi szinten összehasonlítható munkanélküliségi ráta 5,9 százalék volt hazánkban, ami hasonló, mint május-júliusban, illetve egy évvel ezelőtt - áll a KSH csütörtökön közzétett jelentésében.
Csökkent a mezőgazdaság hozzájárulása a GDP-hez
A mezőgazdaság nemzetgazdaságon belüli aránya fokozatosan csökkent az elmúlt évtizedben Magyarországon - állapítja meg egyebek között az a kormány számára készült ágazati jelentés, amelyet szeptember 16-án vitatott meg az agrárgazdasági tanács. Ezt alátámasztják a KSH számításai is, amelyek szerint a mezőgazdaság hozzájárulása az ország teljes GDP-jéhez tavaly folyóáron 3,9 százalékkal csökkent.
Közel 30 százalékkal esett vissza az idegenforgalom
A KSH és az MNB adatai szerint közel 30 százalékkal csökkent az idegenforgalom egyenlege euróban számítva, az év első hat hónapjában 2001 hasonló időszakához képest - írta a Napi Gazdaság.
- címkék:
- euró
- devizapiac
- turizmus
- MNB
- KSH
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Minden ötödik fiatal felnőtt drogozik az USA-ban
Az Amerikai Egyesült Államokban majdnem 16 millió fiatal felnőtt használ kábítószereket - hozta nyilvánosságra a kormány az éves drogfogyasztást vizsgáló jelentésében. E szerint az elmúlt években a marihuána és a kokain fogyasztása ismét nőtt. Eközben Magyarországon - a KSH adatai szerint - a regisztrált drogfogyasztók a legszívesebben a különböző opiátszármazékokból készült anyagokat használják.
A nyáron sem tört meg az ipar lendülete
Előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2002 júliusában 8,5 százalékkal, az év első hét hónapjában pedig 2,1 százalékkal emelkedett - derült ki a KSH honlapján közzétett előrejelzésből.
- címkék:
- ipar
- ipari termelés
- előrejelzés
- KSH
- Címkefelhő »
Bővült a kiskereskedelmi üzlethálózat
A kiskereskedelmi üzlethálózat 2002 második negyedévében 930 üzlettel tovább bővült. A növekedés azonban elmarad az el z év azonos időszaki (1145 üzletes) bővülésétől. Ez év első felében összesen 1413-mal nőtt az üzletszám, szemben a 2001. első félévi 1550-es növekedéssel - derült ki a KSH szerdán kiadott jelentéséből.
Öt százalékkal nőttek a beruházások
A nemzetgazdasági beruházások volumene 2002 második negyedévében - az előzetes számítások alapján - korrekciók nélkül 5,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - adta hírül a KSH.
- címkék:
- beruházás
- negyedév
- volumen
- KSH
- Címkefelhő »
Rohamosan fogy a magyar népesség
A KSH legfrissebb jelentése szerint ez év első felében húszezerrel lett kisebb Magyarország lakossága. 67 ezren haltak meg és csak 47 ezer gyermek jött világra. Az Orbán-kormány által létrehozott bizottság munkája nem folytatódott a választások után.
- címkék:
- Magyarország
- Orbán-kormány
- KSH
- Címkefelhő »
A KSH átfogó statisztikája a rákról
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) "Fejezetek az egészségügyi statisztika történetéből" címmel új sorozatot indít, amelynek első kötete a rákos megbetegedésekkel foglalkozik - közölte a KSH.
Felfutott a mobiltelefonok kivitele
A január-májusi időszakban feltűnően, 5,64-szeresére bővült a Svédországba irányuló magyar kivitel. A tavalyi hasonló időszakban az export a KSH adatai szerint 104,3 millió dollárt tett ki, idén május végén 596,1 millió dollár volt. A tavalyi egész éves kivitel értéke 334,9 millió dollárra rúgott - írta a Napi Gazdaság.
Stagnált a turizmus az első negyedévben
A Turizmus helyzetéről készített felmérést a Központi Statisztikai HIvatal (KSH). A vizsgálat eredményei szerint a számadatok nem különböznek jelentősen a tavaly ilyenkor rögzítettektől. Átalakulás érezhető azonban a piac szerkezetében.
Kétszer olyan gyorsan bővült a kivitel, mint a behozatal
Az első öt hónapban a külkereskedelmi forgalom volumene exportban 4,4, importban 2,2 százalékkal nőtt 2001 azonos időszakához képest, mintegy 5 százalék körüli forintárszint-csökkenés mellett - derült ki a KSH szerdán kiadott jelentéséből. A kivitel értéke 15,03 milliárd euró, míg a behozatalé 16,30 milliárd euró volt. A termékforgalom deficitje 1,27 milliárd euró volt a január-május időszakban, ami 420 millió euróval alacsonyabb a 2001 első öt havi hiánynál.
- címkék:
- euró
- devizapiac
- export
- import
- KSH
- Címkefelhő »
Újabb évközi nyugdíjemelésre lehet szükség
Tovább tart a keresetek növekedésének erőteljes dinamikája: a KSH adatai szerint január-februárban a nettó átlagkeresetek 18,6 százalékkal emelkedtek. Ez előrevetíti annak a lehetőségét, hogy a már megítélt évközi nyugdíjemelésen túl további kiegészítést kapnak ebben az évben a nyugdíjasok. Az évközi nyugdíjemelés mértéke szakértők szerint 0,5-1 százalékos lehet, amelynek forrásigénye 6 és 12 milliárd forint között van.
- címkék:
- devizapiac
- kereset
- nyugdíjemelés
- KSH
- Címkefelhő »
Az év első két hónapjában 4,6 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek
A KSH adatai szerint januárban és februárban 4,6 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagkeresete 92 900 forint volt, míg a versenyszférában dolgozók átlagosan 93 400 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók pedig 92 400 forintot kerestek.
- címkék:
- devizapiac
- költségvetés
- munkaidő
- KSH
- Címkefelhő »
MSZP: minden negyedik magyar munkanélküli
Magyarországon a munkanélküliek valós száma majdnem egymillióra tehető - jelentette ki Kiss Péter, a munkaügyi tárca várományosa. A regisztrált munkanélküliek számát a KSH 235 ezer, a GM pedig 349 ezerre tette, de további, mintegy 560 ezer gazdaságilag inaktív szeretne a jövőben ismét munkához látni - adta hírül a Napi Gazdaság.
Pest megyében nőtt a bűncselekmények száma
Budapesten kismértékben csökkent, Pest megyében viszont 16,1 százalékkal nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma tavaly - derül ki a KSH adataiból. Budapesten százezer lakosra közel hétezer bűncselekmény jutott, ami az országos átlagnál kétezerrel több.
Hatszorosára nőtt az alkalmatlan sorkötelesek száma az utóbbi 25 évben
Az 1998-ban vizsgált 18 éves sorkötelesek körében az egészségileg károsodottak aránya 17,6 százalékkal, az alkalmatlanok aránya 22,3 százalékkal több, mint 25 évvel korábban. Míg 1973-ban csak minden 25. sorköteles minősült alkalmatlannak, 1998-ban már minden negyedik - derült ki a KSH felméréséből.
- címkék:
- egészség
- arány
- sorköteles
- KSH
- Címkefelhő »
Áprilisban a tavalyinál kisebb mértékben nőtt az ipari termelés
A KSH adatai szerint idén áprilisban az ipari termelés 9,4 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest, egy hónap alatt pedig 2,2 százalékos volt az emelkedés mértéke. Tavaly áprilisban havi összevetésben 1,7 százalékkal csökkent, éves összevetésben pedig 11,1 százalékkal nőtt az ipari növekedés dinamikája. Az idei áprilisi ipari termelés korrekciók nélkül 9,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábban regisztrált értékhez képest.
- címkék:
- ipar
- ipari termelés
- korrekció
- KSH
- Címkefelhő »
Nőtt a régiók közötti különbség
A tavalyelőtti évben Magyarországon tovább nőtt az egyes régiók közötti különbség. A leggyorsabb növekedést a két legfejlettebb területen, Közép-Magyarországon és a Nyugat-Dunántúlon regisztrálták. A két legelmaradottab régió változatlanul Észak-Magyarország, illetve az Észak-Alföld. A KSH adatai szerint Magyarországon az egy főre jutó GDP az uniós átlag 50,3 százaléka.