kismama
címke rss- kapcsolódó címkék:
- terhesség
- szülés
- terhes
- várandósság
- fotó
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Fertőzések ellen
A nyári időszakban általában kevesebbet vagyunk betegek, mint ősszel vagy tavasszal, de egyes életszakaszokban jobban ki vagyunk téve a fertőzés veszélyeinek, akármilyen évszakban legyünk is. A csecsemők, kisgyerekek immunrendszere még gyengébb, mint a felnőtteké, és a kismamáknak is fokozottan oda kell figyelniük a lesben álló kórokozók kivédésére.
Baj van a hallásával
Sok szülő figyeli gyanakodva, vajon jól hall-e a gyermeke. Különösen, ha kiskorában többször is felszúrták a fülét. Ha erős a gyanúnk, éredmes hallásvizsgálatot kérni, utánnamenni a lehetséges gyógymódoknak. Ha fülészeti, légúti problémájuk van, a kismamákon, szoptatós anyákon is lehet segíteni; léteznek gyógyszerek, amelyeket ők is használhatnak. Szakértőnk postaládájából.
"Vegyen fel kengurut a Szabó Imre!"
Babakocsi helyett kenguru - ezt javasolja a kismamáknak a környezetvédelmi miniszter, aki szerint így a gyerek kevésbé szennyezett levegőt fog szívni. Szakemberek szerint is van értelme megfogadni Szabó Imre tanácsát, az általunk megkérdezett kismamák azonban nem lelkesedtek érte. Többen javasolták a miniszternek, öltse magára a kényelmetlen babahordó eszközt, és ötletelés helyett inkább a levegő minőségén javítson.
- címkék:
- Szabó Imre
- Körmend
- kismama
- kenguru
- Címkefelhő »
Pocakkal a hőségben
Az egyre melegebb, szárazabb nyarak mindenki szervezetét megviselik, különösen a kisgyerekek, az idősek és a kismamák viselik nehezen a hőséget. Utóbbiak között is akadnak persze szerencsések, akik nem érzik különösebb tehernek az időjárás okozta "plusz terhelést", de mit tehet az, akinek a másállapotban problémát jelent a kánikula?
Részmunkaidőben dolgoznának a kismamák
Kevés kisgyermeket nevelő nő dolgozik, a hosszú otthonlét pedig csökkenti az esélyt a visszatérésre. A kismamák munkavállalásának ösztönzésére a kormányzat a gyes-gyed időtartamának csökkentését tervezi. Három évről kettőre csökkenne az időtartam, a harmadik évi támogatást azonban kifizetnék. A szakértők a fő problémát a részmunkaidő, a távmunka és a rugalmas munkaidő lassú terjedésében látják.
Nem ajánlanak rugalmas munkaidőt a kismamáknak
Kisgyermekes édesanyaként továbbra sem kínálják tálcán a karrierlehetőségeket. Még mindig nagyon kevés a rugalmas munkaidőt lehetővé tevő cég hazánkban. Ráadásul vállalkozói létformára váltani a gyermeknevelés kihívásai mellett a bürokrácia és az önbizalomhiány miatt sem könnyű - hangzott el a Tempus Közalapítvány konferenciáján.
Oltás és láz
Sok kismama már "előre fél a szuritól" - pontosabban attól, hogy a baba utána napokig nyűgös, lázas lesz majd. Minden kisgyerek máshogyan reagálhat az oltásokra, és tény, némelyik után nagyobb valószínűséggel várható láz; oltás és láz mégsem mindig járnak kéz a kézben. Mire számíthatunk, hogyan csillapíthatjuk a lázat oltás után?
- címkék:
- kismama
- láz
- védőoltás
- baba
- kisgyerek
- valószínűség
- tény
- Címkefelhő »
Letapadás, szűkület
A fiús kismamák rémálma, a játszótéri összesugdosások és a "Húzogassuk? Ne húzogassuk? Mikor húzogassuk?" kérdések főszereplője, amely viselőjének csecsemő- és kisgyerekkorban általában semmilyen komoly gondot nem okoz, később azonban esztétikai vagy funkcionális problémákhoz is vezethet, ha nem foglalkoznak vele időben: a fityma.
Program indul a kismamák munkához juttatásáért
A kisgyermekes édesanyák elhelyezkedési gondjaira hívja fel a figyelmet az idén tavasszal induló VANDA (Vállalkozó Nők, Dolgozó Anyák) program. A kezdeményezés a kisgyermekeseket segíti a vállalkozóvá válásban - írja a Népszabadság.
Gonosz vagy beteg?
A feleség, aki eddig a világ legjámborabb asszonyának tűnt, hirtelen azzal áll elő, hogy gondolatait egyetlen kép foglalja le: megöli a féléves gyermekét. A férj egész addigi világa összeomlik, mentené a fiát és magát, mert meg van róla győződve, hogy felesége megvadult, és valóban meg is fogja tenni, amiről beszél. Filmforgatókönyv? Nem. Kényszerbetegség, amely minden 50. embert érint.
- címkék:
- kismama
- gyerek
- gondola
- gonosz
- Címkefelhő »
A bölcsődék hiánya gátolja a nők visszatérését
Szülés után az anyukák fele képtelen visszatérni az álláspiacra - derül ki egy közelmúltban publikált kutatásból. Az okok között szerepel a munkaadók előítélete, a munka világától való elszigetelődés és a bölcsődei elhelyezés nehézségei. Különösen az utóbbi jelent csapdát sok kismamának. Háromszor több állami helyre lenne szükség, a magánbölcsőde pedig a többségnek megfizethetetlen.
- címkék:
- szülés
- kismama
- kutatás
- Címkefelhő »
Vizsgálódnak az elhunyt kismama ügyében
Felmerül az emberi mulasztás esélye a császármetszés után öt nappal elhunyt kismama esetében - közölte Kovácsy Zsombor, az Egészségbiztosítási Felügyelet vezetője. A hatóság a család kérésére kezdett vizsgálódni hétfőn, eredmény csak hetek múlva lehet. A BRFK is nyomozásba kezdett.
A kismamák fele tér vissza az álláspiacra
A nőknek csak a fele tud visszatérni a munkaerőpiacra a gyes lejárta után, ám az ő örömük sem teljes: bérük ugyanis 8-10 százalékkal alacsonyabb, mint kortársaiké - derül ki a Népszabadság írásából.
- címkék:
- munkaerőpiac
- bér
- kismama
- gyes
- Népszabadság
- Címkefelhő »
A kismamákat jobban érdekli a Start-kártya
Az alacsonyabb kedvezményt jelentő Start Plusz kártyák iránt az idén is jóval nagyobb az érdeklődés, mint az egy évig teljes járulékmentességet biztosító Start Extra kártyák iránt - derül ki az APEH legújabb összesítéséből. A kártyákat a múlt év júliusától lehet kiváltani, azóta a Start Plusz kártyából 5980-at adott ki az adóhatóság, a Start Extra kártyából 2814-et.
- címkék:
- adó
- kismama
- Start Extra
- Start Plusz
- APEH
- Címkefelhő »
Zónajegy és kismama bérlet jöhet a BKV-nál
Várhatóan márciusban vagy áprilisban döntenek arról, hogy lesz-e kismama bérlet a fővárosban - mondta el olvasóink kérdésére Antal Attila, a BKV nemrégiben kinevezett vezetője. A vezérigazgató azt is elárulta mennyi a fizetése, illetve beszélt a jövőbeni fejlesztésekről.
Nem Start-kártya alapján veszik fel az álláskeresőket
2004 októberében indult a pályakezdők elhelyezkedését járulékkedvezménnyel segítő Start-program. Fél éve újabb csoportokra - kismamákra, szakképzetlenekre - terjesztették ki. Január végéig közel 85 ezer álláskereső kapta kézhez a Start-kártyát. Mennyit ér az álláskeresésnél, hogyan ítélik meg a munkaadók? Körkérdésünkből megtudtuk, a kiválasztásnál nem szempont a Start-kártya, szakértelem és rátermettség alapján veszik fel az új munkaerőt. Ha azonban alkalmas a Start-kártyás jelölt, pénzt takarít meg a cégnek.
- címkék:
- körkérdés
- kismama
- munkaerő
- Címkefelhő »
Szájpenész
Bár a babákat valószínűleg csak a súlyosabb formája zavarja, a kismamák egyik rémálma a szájnyálkahárya gombás fertőzése, a szájpenész. Valójában nem is betegségről van szó, hanem egy állapotról; kialakulásáért a legyengült immunrendszer lehet felelős, és felnőtteket, időseket ugyanúgy elérhet, mint a legkisebbeket. Hogyan kezeljük, mit kell tudni a szájpenészről?
Azok az ijedt bölcsis kismamák
Egyéves kor alatt nem az igazi a gyerekeknek a bölcsődében, de ha megfelelő a kommunikáció szülők és gondozók között, és az édesanyák is nyugodtak és kiegyensúlyozottak munkájukban, egyéves kor felett már nem okozhat sérülést a kicsiknek a közösségbe kerülés. Ezek az intézmények külföldön is léteznek, legfeljebb a bölcsődekezdés kora eltérő a különböző országokban - mondta el Acsainé Végvári Katalin, a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke.
- címkék:
- Magyarország
- kismama
- szülő
- gyerek
- Címkefelhő »
Erről se feledkezz meg!
Hát eljutottunk idáig. Bent voltunk, átéltük, túléltük. Anya és baba pihennek még, mi felhívtunk harminc rokont és barátot, valamint elküldtünk száznegyvenhárom sms-t ismerősöknek, távolabbi rokonoknak, üzletfeleknek a hírrel, hogy "megszületett". De hogyan tovább?
Közel hatezer új típusú Start-kártyát váltottak ki
Már csaknem 6 ezer új típusú Start kártyát adtak ki a hátrányos munkaerőpiaci helyzetű álláskeresőknek -így például gyesről visszatérő kismamáknak, ötven év felettieknek - július elseje óta - tájékoztatták a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban az MTI-t.
Kihúzza magát az anyákat lepattintó minisztérium
Kétszer is elmeszelték a földművelésügyi tárcát, amiért megsértette kismama dolgozóinak a jogait, Gráf József miniszter azonban úgy érzi, helyesen jártak el beosztottjai. Gráf az egyik parlamenti képviselő kérdésére válaszolva magyarázkodott az ügyben. Bár saját államtitkárának egyik levelével is ellentmondásba keveredett, a belső vizsgálatra vonatkozó kérdésre még csak nem is reagált.
- címkék:
- Gráf József
- kismama
- gráf
- Címkefelhő »
Megéri a cégeknek a hátrányos helyzetűek segítése
Kismamák, romák, pályakezdők, 45 év felettiek, fogyatékkal élők. Mind-mind olyan csoportot képviselnek, amelyek hátránnyal indulnak az állások megszerzésénél. A munkáltatók egy része problémásnak ítéli őket. Pedig a munkavállalók teljesítménye elsősorban a motiváltságtól, a lelkesedéstől, a szakmai felkészültségtől függ, nem az élethelyzettől vagy az életkortól. Vannak cégek, amelyek felismerték ezt. Az ő példáikat mutatta be az ENSZ munkaügyi szervezete.
Gyurcsány se néz a kismama-ügy mélyére
Bár az Egyenlő Bánásmód Hatóság szerint általános gyakorlat volt a földművelésügyi minisztériumnál, hogy diszkriminálták a vezetői posztot betöltő kismamákat, sem az érintett tárca, sem a miniszterelnök nem szorgalmazza az önvizsgálatot. Pedig a kormányprogramban is külön szerepel a nők munkahelyi védelme, és Gyurcsány Ferenc is előszeretettel hivatkozik rá.
Íme, a kismamákkal kiszúró minisztérium!
Kétszer is elmeszelték a földművelésügyi minisztériumot, amiért kismamákat fosztott meg vezetői posztjuktól. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárása során kiderült, nem egyedi esetekről van szó. A minisztériumban ráadásul furcsa játszma zajlott: jogászok le akarták állítani a vitatott döntéseket, de valakik, valamiért ellenálltak. A felelősöket pedig még csak nem is keresik.
A kismamák afrodiziákuma
A szoptató anyukák izzadságában található kemikáliák növelhetik a nők szexuális étvágyát, derül ki egy amerikai kutatásból.
- címkék:
- kismama
- kutatás
- izzadság
- Címkefelhő »
Nehéz lehet gyereknek lenni
- címkék:
- Mici
- Mara
- felügyelet
- kismama
- gyerek
- aggodalom
- kispapa
- dolog
- Címkefelhő »
Elvetélt a tíz kórházból elküldött japán kismama
Elvetélt a mentőben az a 38 éves japán kismama, akit a távol-keleti országban tíz kórház nem volt hajlandó fogadni. Az eset kapcsán kiderült, tavaly egy külföldi terhes nőt öt kórház utasított el.
- címkék:
- Japán
- kórház
- kismama
- mentő
- Címkefelhő »
Babaklub - kismamáknak
Ha végigkérdezünk tíz kismamát, nyolc biztosan azt mondja, "igen, nagyon jó volna kimozdulni". Otthoni elzárkózás helyett keressük hát fel a többieket, kérdezzük meg, nem volna-e kedvük egy közös sétára, játékra, akár rendszeres összejövetelre.
Nyolcszáz Start-kártya kismamáknak, ötven felettieknek
Július végéig csaknem 800 új típusú Start kártyát igényeltek kismamák, 50 év felettiek, tartós munkanélküliek és alacsony szakképzettséggel rendelkezők. A pályakezdőkre szabott, hagyományos Start kártyából kibocsátása óta pedig mintegy 60 ezret váltottak ki. A kártya előnye, hogy a munkaadónak két évig kevesebb járulék kell fizetnie a dolgozó után.
- címkék:
- munkanélküliség
- járulék
- kismama
- Címkefelhő »
Start Plusz-program kismamáknak
Július 1-jétől elindult a Start Plusz és Start Extra-program abból a célból, hogy segítse a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetűnek számító kismamákat, a tartósan munka nélkül lévőket, valamint az ötven év feletti és alacsony iskolai végzettségű tartósan álláskeresőket.
- címkék:
- kismama
- szempont
- Címkefelhő »
Gyermekgondozási segély
A családtámogatási ellátások ezen fajtája alanyi jogon jár minden kismamának, amíg gyermeke be nem tölti harmadik életévét. Ikrek vagy tartósan fogyatékos gyermekek esetében is? Mikor veheti igénybe a nagyszülő? Tudj meg többet a gyermekgondozási segélyről!
Családi pótlék
Szülés környékén általában kisebb gondunk is nagyobb annál, mintsem hogy a jogi nyelvezet útvesztőiben tévelyegve, vagy hivatalok folyosóin várakozva múlassuk időnket. A kismamáknak járó juttatásokról szóló sorozatunk mai részéből megtudhatjuk, mire lesz szükségünk a családi pótlék igényléséhez.
Apa leszek?! Riadó!
Akármilyen módot választ is életünk párja, hogy tudomásunkra adja a Hírt, egy biztos. Mostantól semmi sem lesz úgy, mint volt azelőtt... És persze mindenki a kismamával és a babával foglalkozik csak... Kispapák, edződjetek a Babázóval!
A Start-kártyánál fontosabb a szakmai alkalmasság
Július elsejétől bővül az eredetileg pályakezdők kedvezményes foglalkozatásra másfél éve indított Start-program. A Start Plusz programmal a gyesről visszatérő kismamák, a Start Extra programmal pedig az 50 év felettiek és a szakképzetlenek után vehetnek igénybe a munkaadók járulékkedvezményeket.
- címkék:
- kismama
- gyes
- szakma
- Start Extra
- Start Plusz
- Címkefelhő »
Alternatív szülőszoba
Az elmúlt években babát váró kismamák egyre gyakrabban ütköznek olyan fogalmakba, mint bababarát kórház, otthon szülés, dúla, rooming-in, alternatív szülőszoba. Ez utóbbinak jártunk utána - hogy néz ki, és mitől "alternatív"?
Babakocsival tüntettek az autók ellen
Lépcsők és a járdán parkoló autók állják útjukat a városban a babakocsit toló kismamáknak, akik ezért petícióval vonultak a fővárosi közgyűléshez. A kismamák szélesebb járdákat és a tilosban parkolókkal szembeni határozottabb fellépést kérnek.
- címkék:
- kismama
- babakocsi
- járda
- Címkefelhő »
Orvosi igazolás kismamáknak repüléshez
A 28. és 35. hét között minden légitársaság 6 napnál nem régebbi orvosi igazolást kér a kismamától. Íme egy magyar és egy angol nyelvű minta.
Kávézhat-e a kismama?
Mit fogyaszthatunk és mit nem, mennyit aludjunk, sportoljunk-e vagy pihenjünk inkább? A kismamák helyes életmódját illetően megoszlanak a vélemények. A kávéfogyasztást azonban eddig egybehangzóan ellenezték a szakemberek. Egy dán kutatócsoport azonban új elmélettel állt elő.
Kismamák vándorlása
Az idén áprilisban szülő kismamákon az átlagosnál is nagyobb a teher: a szülészetek bezárása miatt, sokaknak elképzelése sincs arról, ki, hol és mennyiért vágja majd el a köldökzsinórt. Maguk az orvosok sincsenek könnyű helyzetben: van akinek még nem sikerült átszerződnie másik kórházba, és a tervezhetetlen jövőtől tart. A minisztérium szerint számos a félreértés: a kismamáknak a pontosabb tájékozódás, az orvosokon a mobilitás-program segíthet, és a törvény is módosulhat június 30-ig.
- címkék:
- kismama
- vándorlás
- Címkefelhő »
A kismama-levél miatt rúgtak ki egy OEP-vezetőt
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) informatikai főigazgató-helyettesének távoznia kell tisztségéből, mert korábban félretájékoztatták a kismamákat - írja a Népszabadság.
Köldökzsinór a nyak körül
Sok kismama félti magzatát attól, hogy a nyakára tekeredő köldökzsinór megfojtja. Jogos-e az aggodalom? Milyen arányban okoz komplikációt a köldökzsinór feltekeredése? A kérdésekre szülész-nőgyógyász szakértőnk válaszolt.
Nem fizeti az állam a kismamák tandíját
Szeptembertől nem finanszírozza a költségvetés a költségtérítéses felsőoktatási képzésbe jelentkező kismamák tandíját- adta hírül az InfoRádió. A döntés hátrányosan érintheti a munkaerőpiactól gyermekvállalás miatt távol lévő, de visszatérésre készülő nők karrierépítését. A módosítás a felsőoktatásban már tanuló kismamákra nem vonatkozik.
Pocaktorna a nappaliban
Béres Alexandra sokféle tornafilmet készített már, most egy kismamáknak szóló DVD-je jelent meg, amelyen Détár Enikővel közösen tornáznak. Kíváncsiak voltunk, hogy jött az ötlet, és kértünk néhány tanácsot is Alexandrától a rovat kismamái számára.
Babavállalás kettesben, mégis magányosan
Pszichiáter szakértőnket egy olyan anyuka kereste meg, aki távol hazájától, Németországban szülte meg gyermekét. Bár férjével boldog házasságban élnek, és életük legnagyszerűbb időszakát élhetnék át a kisbaba érkezésével, a kismama mégis magányos és szomorú.
Ikreket szült a legöregebb kismama
67 évesen hozott a világra gyereket - ráadásul rögvest ikreket - egy asszony Barcelonában, és ezzel élemedettségi kismamakorrekordot döntött.
- címkék:
- Barcelona
- kismama
- ikrek
- ráadás
- Címkefelhő »
Az óvodaváltás nehézségei
Gyermekpszichológus szakértőinkhez sok-sok olvasói levél érkezik nap mint nap. Azokat a kérdéseket, amelyek több kismamát, anyát érdekelhetnek, közzétesszük.