kihallgatás
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Pénzmosó bűnbandát számoltak fel a zalai rendőrök
A Zala megyei rendőrök 2018-ban rendeltek el nyomozást pénzmosás miatt akkor még ismeretlen bünőzők ellen. Az ügyben 25 embert azonosították, és hallgattak ki, a szervezet élén álló két férfit pedig letartóztatták.
Kihallgatta a rendőrség Károly herceget: hátborzongató üzenet került elő
Megrázó információk kerültek elő a múltból Diana hercegné halálával kapcsolatban. A rendőrség kihallgatta Károly herceget is.
Az eladó nem értette meg az agya elektromos hullámain küldött üzenetet, ezért szétverte a ráckevei boltot
A ráckevei férfi azzal magyarázta tettét a rendőröknek, hogy agya elektromos hullámain keresztül beszélte meg egy helyi dohánybolt tulajdonosával, hogy elviheti az üzletből 8 doboznyi hitel limitét. Mivel azonban nem kapott cigarettát, dühében szétverte a pultot, és erőszakkal elvette, ami szerinte járt neki.
Ellenőrre támadt egy nő Tiszaújvárosban
Befejezték a nyomozást a rendőrök az ellen a 46 éves, tiszaújvárosi nő ellen, aki tavaly májusban rátámadt egy ellenőrre.
Egyedül akarja elvinni a balhét Fekete Dávid: "Nem tört meg a börtönben"
Fekete Dávid sajtóértesülések szerint eddig nem tett vallomást, de megkezdődött a tanúk meghallgatása, a károsultak pedig várják, hogyan alakulnak az események.
- címkék:
- Fekete Dávid
- börtön
- kihallgatás
- Címkefelhő »
Tömegverekedés volt Balatonlellén, egy férfi súlyosan megsérült
Egy kocsma teraszán verekedett össze két társaság.
Részletek az újpesti rendőrnő vallomásából: "A férfi az egyik lakásajtó előtt guggolt és ijesztő, artikulátlan hangokat adott ki"
A hős újpesti rendőrnőt tanúként hallgatták ki miután lelőtte azt a férfit, aki társára majd rá támadt egy késsel. Szarvas Erikát nagyon megviselte az eset, nehezen idézte fel a történteket.
- címkék:
- támadás
- rendőrnő
- kihallgatás
- Címkefelhő »
Két gyereket is magával vitt egy bevásárlóközpontba egy nő lopni
Lopás és kiskorú veszélyeztetése miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 35 éves taktaharkányi nővel, a 14 éves lányával és egy 12 éves gyerekkel szemben.
Húsklopfolóval verte szét albérletét egy férfi Veszprémben, miután összeveszett barátnőjével
A veszprémi rendőrök rongálás miatt nyomoznak egy 24 éves tapolcai férfival szemben.
Gyorsított eljárásban állhatott bíróság elé két részeg sofőr
A Kecskeméti Járási Ügyészség két ügyben január 19-én gyorsított eljárásban bíróság elé állított két férfit, akik január 16-án Lajosmizsén, illetve Kecskeméten részegen vezettek autót. Egyikük utasokat vitt, a másik vádlott balesetet okozott.
Kétszer is betörtek ugyanabba a házba Veszprém megyében
Egy Pápa melletti településen élő lakó értesítette 2021. január 16-án, délelőtt a rendőröket arról, hogy a falu egyik lakatlanul álló családi házába betörtek.
Beismerte a pénteki brutális emberölést a 86 éves gyilkos
A Pest megyei nyomozók őrizetbe vették a tegnapi fóti emberölés 86 éves, helyszínen elfogott gyanúsítottját, és a kihallgatása is megtörtént - számoltak be a rendőrség honlapján.
Halálos balesetet okozott egy idős férfi Berettyóújfalu mellett
A hajdú-bihari rendőrök befejezték a vizsgálatokat az ellen a 60 éves, lengyel sofőr ellen, aki nyáron halálos balesetet okozott Berettyóújfalunál.
Brutális részletek derültek ki a darnózseli darabolós gyilkosságról
Vidákovich Gábor és Lóth András rendőrök egy évek óta megoldatlan ügy végére tettek pontot. Hónapokon át gyűjtötték a bizonyítékokat N. János ellen. Részben nekik köszönhető, hogy a darabolós gyilkost sikerült elítélni. 21 év fegyházat kapott. A rendőrök részletesen összefoglalták a nyomozás menetét.
Halmozta a szabályszegéseket egy sofőr Szekszárdon
A szekszárdi rendőrök büntető- és szabálysértési eljárást is indítottak egy 20 éves, fürgedi férfi ellen, aki felelősségbiztosítással nem rendelkező autót vezetett jogosítvány nélkül. A fiatal férfi emellett egy másik kocsi rendszámát helyezte fel az autóra.
Lábtöréssel végződött egy utcai veszekedés Siófokon
A támadónak súlyos testi sértés miatt kell felelnie.
Sógorára támadt egy salgótarjáni férfi
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérlete miatt indított eljárást egy 34 éves, helyi lakos, B. Géza ellen.
Buszmegállóban verekedett egy férfi
Egy 35 éves, bujáki férfit fogtak el a pásztói rendőrök verekedés miatt.
Betört egy könyvtárba, majd laptopokat és telefonokat lopott egy boconádi férfi
A rendőrök tegnap fogták el azt a boconádi férfit, aki egy helyi könyvtárból lopott hónap elején.
Drogot rejtegetett az autójában egy nyíregyházi férfi
A nyíregyházi rendőrök kábítószer birtoklása miatt indítottak eljárást egy 26 éves, helyi férfi ellen, akinek metamfetamint találtak a kocsijában.
Soroksári futónő-gyilkosság: egy szerb férfira is gyanakodhatnak a rendőrök
Több mint hét éve gyilkolták meg Kardosné Gyurik Krisztinát, aki futni indult a soroksári otthonából, de soha többé nem ért haza. Az ügyben 2018-ban történt áttörés, amikor kiderült, hogy a helyszínen talált DNS-minta egy börtönben ülő férfié, R. Szilveszteré. A Blikk úgy tudja, hogy a rendőrség annyira gyanúsnak talált az ügyben egy szerbiai börtönben ülő embercsempészt, hogy megkérték az ottani hatóságokat, hallgassák ki az ügyben. Még hazugságvizsgálatnak is alávetették.
Rendőrökre támadt egy fiatal pár
A férfi eleinte együttműködően viselkedett, de közben átváltott agresszív, támadó magatartásra, míg barátnője hangoskodásával akadályozta az intézkedést.
Tízéves gyerekek helyeselték a párizsi tanár lefejezését
Oktatáson kell részt venniük azoknak a tízéves gyerekeknek, akiket azért hallgattak ki a rendőrök Franciaországban, mert helyeselték az októberben Párizs egyik külvárosában meggyilkolt Samuel Paty lefejezését - tudatta szombaton a francia kormány.
Egy hét alatt több autót is ellopott egy kamaszfiú Tolna megyében
Több feljelentés is érkezett a rendőrségre Tolna megyében autólopás ügyében az elmúlt héten, a rendőrök megállapították, hogy mindegyik hátterében egy 15 éves, faddi fiatal áll.
Ököllel verte a salgótarjáni férfi az ismerősét
A salgótarjáni rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak egy 40 éves, helyi férfi ellen.
Megütött egy lányt, majd a védelmezőire támadt egy fiatal Székesfehérváron
Egy székesfehérvári fiú rátámadt egy lányra, majd az őt védeni próbáló férfit is megütötte, később pedig egy babakocsit toló nőt kővel dobott meg.
Ketten verték bottal a férfit egy korábbi vita miatt
Egy órán belül elfogták őket a rendőrök.
Ellenőrre támadt, és rugdosta a busz oldalát egy nő Kőbányán
A rendőrök tegnap reggel a lakásában fogták el azt a nőt, aki egy héttel ezelőtt megütött egy ellenőrt Kőbányán, majd a buszba is belerúgott.
Autókat dobált egy dühöngő fiatal Gyomaendrődön
Kavicsokkal és üdítősdobozzal dobálta az autókat egy 18 éves fiú Gyomaendrődön, a Fő úton. A kihallgatáson azt állította, nem tudta, hogy bűncselekményt követ el, csak a feszültségét próbálta levezetni.
Kiugrott egy férfi a kecskeméti rendőrség ötödik emeleti ablakából
Öngyilkos lett egy 50 éves férfi a kecskeméti rendőrségen. A férfi nem állt kényszerintézkedés alatt, egy kihallgatásra ment.
Gazdag lett egy betörő
Kihallgatták a rendőrök azt az 54 éves férfit, aki néhány héttel ezelőtt betört egy dejtári házba.
Biciklist gázolt halálra egy törökszentmiklósi férfi
A rendőrök befejezték a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki decemberben halálra gázolt, és cserbenhagyott egy biciklist Törökszentmiklós belvárosában.
Megkéselt egy férfi egy nőt Bátonyterenyén
A rendőrök büntetőeljárás keretében vizsgálják az ügyet.
Hátulról támadva rabolt ki egy nyugdíjast egy fiatal nő Salgótarjánban
A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették, és rablás miatt kihallgatták a helyi nőt.
Kőtömböt dobott egy autó szélvédőjére egy fiatal nő Berettyóújfalun
Rongálás és garázdaság miatt kell felelnie annak a 21 éves debreceni nőnek, aki tavaly ősszel Berettyóújfalun egy kőtömbbel törte be egy autó szélvédőjét.
Elfogták a terézvárosi férfi gyilkosát
Tegnap este érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Budapesten, a VI. kerületi Bajza utca egyik lakásában egy férfi holttestét találták. A rendőrök 15 óra alatt elfogták a gyilkost, egy középkorú, helyi nőt.
Lebukott a mosonmagyaróvári díler, és két vevője
A mosonmagyaróvári rendőrök kábítószer birtoklása és kábítószer-kereskedelem miatt hallgattak ki három helyi férfit.
Hamis fertőtlenítőszert gyártottak és árultak, a rendőrök elfogták őket
A rendőrök fertőtlenítőt hamisító bandát buktattak le Budapesten, a X. kerületben. Az okozott kár értéke több mint 22 millió forint. A rendőrök javasolták a letartóztatásukat.
Fordulat VV Fanni ügyében: újabb két embert hallgattak ki
A Bors úgy tudja, hogy B. László mellett két újabb férfi került a rendőrség látókörébe Novozánszki Fanni eltűnése kapcsán.
- címkék:
- VV Fanni
- gyanúsított
- tanú
- kihallgatás
- Címkefelhő »
Dunai hajóbaleset: 300 oldalas kihallgatási jegyzőkönyv készült a tanúvallomásokból
A parton állóktól, a környező kisebb hajók legénységétől és a Viking Sigyn utasaitól is felvették a nyomozók a tanúvallomásokat a Hableány sétahajó kataszrófája után. A vallomások mintegy 300 oldalt tesznek ki, amelyekből most napvilágot látott néhány részlet.
Még nem hallgatta ki a rendőrség a balesetező Lovasi Andrást
Lovasi Andrást hamarosan kihallgatják március végi autóbalesetének ügyében.
Nem bírt magával a mezőcsádi férfi, durván beszólt a rendőröknek
A férfit októberben gyanúsítotti kihallgatásra vitték a tiszaújvárosi rendőrségre. Miután a kihallgatás megtörtént, az ügyben eljáró nyomozó utasított két rendőrt, hogy vigyék a férfit a tiszaújvárosi rendőrségre, ott fogják bűnügyi nyilvántartásba venni. A kocsi felé tartva a férfi szidni kezdte a két rendőrt, és többször – ahogy a közlemény fogalmaz - szexuális tartalmú trágár felszólításokat és utalásokat tett.
- címkék:
- rendőr
- krimi
- kihallgatás
- Címkefelhő »
Michael Jackson nevetett, amikor kérdőre vonták pedofília miatt – videó
Nem titok, hogy többen pedofíliával vádolták meg korábban Michael Jacksont. Erről nemrégiben dokumentumfilmet készítettek Leaving Neverland címmel. Most egy kihallgatás videorészlete is napvilágra került, amelyen láthatjuk, hogyan reagált a pop királya, amikor feltették neki a kérdést, hogy valóban pedofil-e.
Újabb gyanúsítottakat hallgattak ki a szikszói kettős gyilkosság ügyében
A saját otthonukban gyilkoltak meg egy idős házaspárt Szikszón 2011-ben. A holttesteket az egyik szomszéd találta meg vérbe fagyva. A gyilkost azóta sem sikerült megtalálni. Most újabb embereket hallgattak ki a rendőrök az ügyben – írja a Bors.
Brutális videó: kegyetlen középkori módszerekkel vallatnak a muszlim saria bíróságok
Az elmúlt napokban többször is írtunk arról, hogy Londonban, és Svédországban terjednek az iszlám jog szerint működő saria bíróságok. Most egy egyiptomi saria hazugságvizsgálatról készült videó terjed futótűzként az interneten.
Családtag erőszakolhatta meg a négyéves kislányt
Újabb megrázó részleteket közölt a TV2 Tények című hírműsora a ceglédi nemi erőszak ügyében. A szakértő szerint kizárt, hogy súly esett a lányra. A család egyik tagját mát negyedszer hallgatja ki a rendőrség.
Nemi erőszakkal vádolt vízilabdázók: megszólalt a kislány egyik csapattársa
Az olimpiai bajnok Kósz Zoltánt és a többszörös válogatott vízilabdázó Petőváry Zsoltot azzal gyanúsítják, hogy két évvel ezelőtt többször is megerőszakoltak egy akkor 11 éves kislányt. A gyerek kézzel írt levélben írt erről, amit az egyik ismerősének adott oda. A két volt sportoló tagadja a vádakat. Az ügyben a rendőrség több ember is kihallgatott, többek között a lány egyik csapattársát, a férfiakat viszont még nem – írja a Bors.
Több személyt is kihallgatott a rendőrség a két nemi erőszakkal vádolt vízilabdás ügyében
A rendőrség több személyt is kihallgatott a két egykori sportoló, Petőváry Zsolt és Kósz Zoltán állítólagos erőszakának ügyében.
Soroksári gyilkosság: közel lakott egymáshoz a gyanúsított és az áldozat
Gy. Krisztinának, a Soroksáron kegyetlenül meggyilkolt nő anyjának a kihallgatásán is túlvannak a rendőrök. Az asszony arról beszélt, ismerhette-e a gyilkosát a lánya - írja a Bors.
A CIA új igazgatója szerint többé nem lesznek kínzások
A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatói posztjára jelölt Gina Haspel szerdán kezdődött szenátusi bizottsági meghallgatásán azt ígérte, hogy a CIA többé nem folyamodik kínzásokhoz a kihallgatások során.
- címkék:
- Gina Haspel
- kínzás
- kihallgatás
- CIA
- Címkefelhő »