vád
címke rss- kapcsolódó címkék:
- bíróság
- nemi erőszak
- szexuális zaklatás
- gyilkosság
- rendőrség

Negyvenrendbeli csalással is vádolják az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvérét
Sokrendbeli csalással is vádolják az Amnesty International Magyarország igazgatója, Vig Dávid testvérét, akit több száz milliós számlagyár működtetése miatt egy hete tartóztatott le a bíróság – tudta meg a Magyar Nemzet. Vig Mórnak mindezek mellett okirat-hamisítás és ügyvédi visszaélés miatt is felelnie kell.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újabb nő vádolja szexuális erőszakkal az ismert színészt
Gyűlnek a szexuális erőszakkal kapcsolatos vádak Russel Brand ellen. A bevallottan szexfüggő, 48 éves angol humorista, színész és műsorvezető a korábbi esetekről azt mondta, hogy mind beleegyezésen alapultak, most azzal vádolják, hogy a főszereplésével készült Arthur, a legjobb parti című film forgatásán, 2010 júliusában erőszakosan közeledett egy, a nevét elhallgató színésznő felé.
Egy ápolónő inzulinnal ölt meg több embert az Egyesült Államokban
Egy pennsylvaniai ápolónőt azzal vádolnak, hogy halálos inzulinadagokat adott be számos betegnek az elmúlt három évben.
Kisgyermek fulladt a medencébe, két nőt tartóztattak le Kaliforniában
Letartóztatták és vádat is emeltek egy kaliforniai napközi tulajdonosai ellen, miután 2 gyerek belefulladt a medencébe. Négy gyerekre egy személy vigyázott, amikor a tragédia történt.
- címkék:
- gyerek
- medence
- vészhelyzet
- vád
- Kalifornia
- Címkefelhő »
Nem kap szerződést a Bayern Münchentől a családon belüli erőszakkal vádolt sztárfocista
Nem kapott szerződést, mégis köszönetét fejezte ki a Bayern München labdarúgócsapatának Jerome Boateng azért, hogy próbajátékon vehetett részt és együtt edzhet a együttessel.
Vádat emeltek Tupac feltételezett gyilkosa ellen: a hiphop-sztárt közel 30 éve ölték meg
Az 1996-ban gyilkosság áldozatává vált Tupac Shakur lakását még a nyár közepén újra átkutatta a rendőrség. A hip-hop sztárt közel 30 éve lőtték le, azóta nyomoztak az ügyben, most pedig vádat emeltek Las Vegasban Duane "Keffe D" Davis ellen.
Ekkor dől el Donáth Anna szexuális ragadozó apjának sorsa
Donáth László, Donáth Anna szélsőbaloldali politikus szexuális ragadozó apjának pere január 12-én folytatódik a Fővárosi Törvényszéken. A 2024 elejére kitűzött nyilvános ülésen már aznap jogerős határozatot hoz a bíróság - számolt be róla a Mandiner.
- címkék:
- ügyészség
- Donáth Anna
- vád
- Donáth László
- Címkefelhő »
Egyre nagyobb bajban Shakira: több bűncselekménnyel is vádolják
A vád szerint 6,7 millió eurót nem fizetett be Shakira.
Rágyújthatta a feleségére az autóját egy idős férfi az Egyesült Királyságban
Vádat emeltek egy 80 éves férfi ellen egy autótűzben égési sérüléseket szenvedett nő halála miatt az Egyesült Királyságban.
- címkék:
- Egyesült Királyság
- halál
- bíróság
- vád
- autótűz
- Címkefelhő »
Letartóztattak egy férfit, mert cipővel csapkodta a Bibliát Pakisztánban
Istenkáromlás vádjával őrizetbe vettek Pakisztánban egy muszlim férfit, aki egy videofelvétel tanúsága szerint cipővel csapkodott egy Bibliát - közölte a pakisztáni rendőrség hétfőn.
- címkék:
- Pakisztán
- vád
- lincselés
- istenkáromlás
- biblia
- Címkefelhő »