utcai verekedés

címke rss
Majdnem halálra vertek egy férfit Dabason, egy másik is súlyosan megsérült

Majdnem halálra vertek egy férfit Dabason, egy másik is súlyosan megsérült

A Pest megyei nyomozók most fejezték be a nyomozást egy testvérpár ellen, akik a gyanú szerint tavasszal ok nélkül agyba-főbe vertek két férfit. Az egyik áldozat majdnem belehalt az értelmetlen támadásba.

Verekedéssé fajult három ismerős veszekedése Egyeken

Itthon2021.03.24, 16:58

Garázdaság miatt emelt vádat két nő és egy férfi ellen a Debreceni Járási Ügyészség, mert egy korábbi vita miatt az utcán verekedtek. A fiatalabb nőnek és az élettársának emellett könnyű testi sértés miatt is felelnie kell.

Toroczkai László: szélsőségek, titkosszolgálatok, Jobbik-alelnökség

Itthon2016.09.27, 12:04

Toroczkai Lászlónak egyszer már sikerült a Jobbik és a DK szavazói közötti ellentétet áthidalnia, de kérdés, hogy az ásotthalmi polgármester kísérlete országosan is elnyeri-e a pártok tetszését. Ellentmondásos életút áll eddig Toroczkai mögött, aki tíz évvel ezelőtt vált országosan ismertté a tévéostromban játszott szerepe miatt. Bár a Jobbik viszonylag új alelnökét külföldi és hazai titkosszolgálatokkal is összefüggésbe hozták, de a meglehetősen furcsa összefüggéseken kívül konkrétumok még nem szivárogtak ki.

Egy üveg sör miatt nyomta ki ismerőse szemét a volt bokszoló

Archívum2011.02.15, 12:39

Tizenegy év börtönre ítélték a feltörekvő nehézsúlyú bunyós Tyson Fury apját, aki maga is profi volt egykoron, írta a Manchester Evening. Az idősebb Fury egy utcai verekedésben kinyomta a szemét egy régi ismerősének, akivel korábban egy üveg sörön vesztek össze.

Testi sértéssel gyanúsítják a dulakodás közben két ujját elvesztő irakit

Itthon2010.07.01, 11:30

Elveszítette két ujját egy iraki férfi egy budapesti szórakozóhely előtt június 19-én történt dulakodásban. A férfi állítja, származása miatt támadtak rá, de a rendőrség szerint ezt semmi nem támasztja alá. A verekedésben egy magyar állampolgár is megsérült, az iraki férfit gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség, mert szerintük ő vette elő a kést.

Tisztázták a verekedő diákot megállító idős férfit

Itthon2008.11.20, 15:37

Felülvizsgálta az ügyészség azt a korábbi döntését, amellyel megrovásban részesített egy férfit, aki megállított egy verekedő általános iskolás diákot. Az ügyész szerint bárki közbeavatkozhat egy utcai verekedés láttán, de azért ennek is vannak korlátai.

Újabb tiniket késeltek meg Nagy-Britanniában

Nagyvilág2008.08.17, 16:56

Újabb tizenéves fiatalt késeltek meg egy utcai verekedésben Dél-Londonban a hét végén. Manchesterben egy házibulin szúrtak hátba egy 16 éves fiút.

Előző
  • 1
  • 2
Következő