kereskedelem

címke rss

Kína harminc év után újra indiai rizst vásárolt

Gazdaság2020.12.03, 13:39

Három évtized után először fordult elő idén, hogy Kína indiai rizst vásárolt. A globális rizskereskedelem ugyanis akkora mélyrepülésen ment keresztül 2020-ban, hogy Kínának Indiához kellett fordulnia.

Afrika a globális kereskedelmi hálózat része volt a középkorban

Tudomány2020.12.03, 11:18

Afrika a globális kereskedelmi hálózat része volt a középkorban - számoltak be kutatási eredményeikről a Plos One tudományos folyóiratban a Genfi Egyetem tudósai, akik afrikai üveggyöngyök alapján fejtették meg a középkori kereskedelmi útvonalakat.

Lesz elég hal a karácsonyi halászléhez, és az árak sem emelkednek

Gazdaság2020.11.25, 15:51

Nagy választék van friss halból, és tavalyhoz képest az árak sem emelkednek. A halászok idei évét a nyáron felpörgő belföldi turizmus egyenesítette ki, és bíznak abban, hogy a karácsonyi szezon is hozza a szokásos forgalmat, írja a Világgazdaság.

A basmati rizs áll két atomhatalom újabb konfliktusának középpontjában

Gazdaság2020.11.22, 12:12

Újabb, ezúttal egy sajátos gazdasági konfliktus árnyékolhatja be India és Pakisztán történelmileg amúgy is feszült viszonyát. India célja ugyanis, hogy kizárólagos jogot szerezzen magának a basmati rizs felett, ami egyáltalán nem tekinthető mellékes kérdésnek, sem mezőgazdasági, sem presztízs okokból. Ezzel ugyanis kiszorítaná a másik nagy termelőt, Pakisztánt a leggyorsabban növekvő exportpiacról, az Európai Unióból.

Remek karácsonyi szezon elé néznek a házi kedvencek

Gazdaság2020.11.20, 12:22

Az idei évben igen különleges karácsonyi szezon elé néznek a kiskereskedők. A koronavírus-járvány miatt ugyanis hirtelen átalakult a vásárlói magatartás, aminek következtében az ünnepi időszak is rendhagyó lesz. Iparági elemzésekből azonban úgy tűnik, a kisállatok jelentősen növelhetik a vásárlási aktivitást.

Miért kell Kínának ennyi olaj?

Gazdaság2020.11.20, 09:44

Kína a világ legnagyobb olajimportőre és a legnagyobb üvegházhatású gázkibocsátója is. Az ország olajéhsége csillapíthatatlan, bár folyamatosan zajlanak az új olaj- és gázmezők feltárásai.

Így keress másodpercenként 46 millió forintot - Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere

Unilife.hu2021.04.22, 10:28

Jeff Bezos neve sokak számára ismerős lehet, hiszen 2017 novembere óta ő mondhatja magát a világ leggazdagabb emberének. Ő volt az első, akinek nettó vagyona meghaladta a 200 milliárd dollárt, jelenleg azonban "csak" 180 és 190 milliárd dollár között ingadozik ez az érték. Összehasonlításképp: Magyarország teljes GDP-je 2019-ben kb. 163 milliárd dollár volt.

Hihetetlen, de igaz – így kereshetsz pénzt shoppingolással

Unilife.hu2020.11.14, 11:14

Sokak számára a shoppingolás kifejezetten élvezetes időtöltés. Bámészkodni a kirakatok előtt, ruhákat próbálni, üzletről-üzletre járni, megismerni új termékeket vagy szolgáltatásokat szórakoztató és megnyugtató tud lenni. A "mystery shopping", azaz próbavásárlás lehetőséget nyújt, hogy a vásárlás szerelmesei olyan munkát találhassanak, amelyet igazán szeretnek.

Másfél év után először csökkent a kínai sertéshús ára

Gazdaság2020.11.10, 11:22

Több mint egy év után először csökkent Kínában a sertéshús ára, ahogy az országban a termelés növekedésével, elkezdett enyhülni a korábban igen súlyos húshiány.

Gyémántbörzét nyitnak a világ egyik legdrágább városában

Gazdaság2020.11.05, 15:04

Az angolai kormány bejelentette, hogy megtették a legfontosabb lépéseket ahhoz, hogy 2021-ben megnyissák a gyémántbörzét Luandában, az ország fővárosában.

Erős lesz az idei karácsonyi szezon is: 100 ezer új dolgozót vár az e-kereskedelem óriása

Gazdaság2020.10.28, 15:01

Újabb dolgozókat venne föl az ünnepi szezonra az Amazon. A vállalat idén már többször növelte az állományát, azonban most ismét 100 ezer új embert alkalmazna a cég.

A regionális gazdaságfejlesztés elsődleges eszköze a logisztika erősítése

Gazdaság2020.10.15, 11:07

Minden régióbeli gazdaság létérdeke bekapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe, a regionális gazdaságfejlesztés elsődleges eszköze a logisztikai-közlekedési kapcsolatok fejlesztése - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára a Logisztikai Fórum 2020 tanácskozáson Budapesten.

Elkezdte a raktárkisöprést az Amazon

Gazdaság2020.10.12, 14:36

Az Amazon már néhány nappal a Prime Day kezdete előtt elkezdte jelentősen olcsóbban kínálni a saját termékeit. Ez pedig arra utal, hogy az online kereskedelmi óriás készletkisöprésbe kezdett a nagy leárazási hullám előtt.

A Levi’s is az online térben látja a cég jövőbeli nyereségességét

Gazdaság2020.10.08, 12:05

Miközben a Levi Strauss & Co. bevétele jelentősen csökkent az idei harmadik negyedévben, a vállalat mégis nyereséget tudott elérni. A siker hátterében pedig elsősorban a felfutó online kereskedelem áll.

Ez az első ország, amely betiltja az állati szőrmék kereskedelmét

Gazdaság2020.10.06, 12:57

Az országok közül elsőként Izrael tiltja be az állati szőrmék eladását és vásárlását - írja a BBC.

Nagy-Britannia 20 év után ismét exportál marhahúst az USA-ba

Gazdaság2020.09.30, 13:59

Két évtized után ismét brit marhahús kerülhet az amerikai boltokba. A londoni kormány szerint ez 66 millió fontos üzleti lehetőséget jelenthet a következő években.

Pozitívra javított adósbesorolásról és meghosszabbított hitelmoratóriumról szólt a hét

Gazdaság2020.09.27, 10:04

A héten elhangzott, hogy már több mint 900 hazai vállalat fogott beruházásokba a munkahelyek védelmében, a kiskereskedelem pedig úgy tűnik nyáron túljutott a nehezén és megkezdte a kilábalást. Építőipari akciócsoportot hoz létre a kormány és első ütemben 13 milliárdot biztosít az illegális hulladék felszámolására az országban. A hét gazdasági összefoglalója.

Több ezer milliárd dollárnyi készpénzt halmoztak föl az amerikaiak

Gazdaság2020.09.24, 13:55

Az amerikai lakosság hatalmas mennyiségű készpénzt halmozott föl az elmúlt időszakban, ahogy a gazdasági és piaci bizonytalanságok felértékelték a biztonságos menedéknek számító készpénzt – derül ki egy friss felmérésből.

Hatalmas az érdeklődés a földgázzal működő hajók iránt

Gazdaság2020.09.24, 13:52

Világszerte egyre nagyobb az érdeklődés a cseppfolyósított földgázzal működő konténerhajók iránt. A rendelések száma lendületesen bővül, és egyes elemzők szerint a kevésbé környezetszennyező hajók száma tíz év alatt meg is duplázódhat.

A nyáron kimászott a kereskedelem a gödörből

Gazdaság2020.09.22, 09:32

A tavaszi visszaesés után a kereskedelem kimászott a gödörből, és nyáron elérte az előző év azonos időszakának szintjét - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Kína még sokáig a világgazdaság meghatározó szereplője lesz

Gazdaság2020.09.17, 13:58

A geopolitikai feszültségek ellenére sem csökkent Kína szerepe a világgazdaságban – mondja a Standard Life Aberdeen elnöke. A nemzetközi cégek pedig egyre nagyobb lehetőségeket látnak a kínai nyitásban.

Megint 100 ezer embert venne föl az Amazon

Gazdaság2020.09.14, 13:40

Újabb 100 ezer alkalmazottat venne föl az Amazon, jelentette be a vállalat. Ez már a negyedik felvételi hullám lesz idén az Egyesült Államokban, ahogy a társaság igyekszik tartani a tempót a megnövekedett kereslet mellett.

Nagy-Britannia kész a megállapodás nélküli kereskedelemre az EU-val

Gazdaság2020.09.06, 12:04

Nagy-Britannia készen áll a kereskedelmi kapcsolatok fenntartására az Európai Unióval akkor is, ha a kapcsolatrendszer feltételeiről nem születik megállapodás - mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában David Frost, a brit tárgyalóküldöttség vezetője.

Az elektromos hajók hozzák el az üzemanyag-forradalmat?

Gazdaság2020.09.01, 11:35

A tengeri szállítmányozás a fosszilis tüzelőanyagok egyik legnagyobb felhasználója, és mint ilyen, nyilvánvaló célpontja a tiszta energia forradalomnak. Az elektromos hajók hatalmas előrelépést jelenthetnének, azonban ehhez meg kell oldani a távolságból fakadó problémákat.

Már idén forgalomba kerülhet a 28 ezer évig működő akkumulátor

Gazdaság2020.08.31, 20:11

Az NDB nevű amerikai startup közel jár ahhoz, hogy kereskedelmi forgalmazásra is alkalmas terméket készítsen nanogyémántokra épülő elemeiből - írja a Mining.com. A kísérleti darabok elképesztő hatékonyságát már igazolták külső szakértők, a cég pedig azt ígéri, hamarosan elérhető lesz a 28 ezer évig működő parányi energiatároló.

Az ország, amely sertéshússal látná el Kínát

Gazdaság2020.08.23, 10:58

Nagy lendületet vehet az argentin sertéshús-termelés, ha megvalósul az erre irányuló, a kormányzat támogatását élvező terv. Eszerint a jövőben a dél-amerikai ország óriási mennyiségben exportálna sertéshúst Kínába. Az argentinok és a környezetvédők azonban az üzlet árnyoldalai miatt aggódnak.

Sikeresek voltak a magyar járványügyi gazdaságvédelmi intézkedések

Gazdaság2020.08.09, 11:40

A héten egy friss felmérésből kiderült, hogy idén a Balaton lett a hazai turizmus nagy sztárja, hiszen gyakorlatilag teltházas lesz az augusztus 20-i hétvége, de egyébként is 70-90 százalékos a foglaltság. A vártnál több diplomás jelenik meg a munkaerőpiacon idén a nyelvvizsga elengedésének köszönhetően. A kormány ötmilliárd forintot szán a zenészek támogatására. Ugyancsak a héten megkezdték a szálláshelyek felújításának támogatására szánt összegek utalását, és érkezik a pedagógusok megemelt bére is. A hét gazdasági összefoglalója.

Rengeteg számítógépet vásároltak a világon az elmúlt időszakban

Gazdaság2020.07.30, 15:49

Valószínűleg magát az iparágat lepte meg a legjobban, ami az idei év első felében történt. Ahogy ugyanis milliók kényszerültek távmunkában dolgozni a koronavírus-járvány miatt, úgy nőtt meg jelentősen a kereslet a személyi számítógépek iránt.

Így lett hatalmas üzlet az influenszer marketing

Gazdaság2020.07.25, 08:24

Az online influenszerek már jó ideje komoly lehetőséget jelentenek a kiskereskedelmi vállalatoknak, de a legutóbbi adatok alapján jól látszik, az egyre változó trendek mellett az iparág hatalmas üzletté nőtte ki magát. Egy startup pedig most azt is lehetővé tenné, hogy bárki influenszer legyen, akinek van egy közösségi média fiókja és néhány száz követője.

Apránként adogatják el az eBay-t

Gazdaság2020.07.23, 10:26

Az eBay-nek, a világ egyik legnagyobb online piacterének az anyagi helyzete elég bizonytalanná vált az utóbbi időben, ezért arra kényszerült, hogy dollármilliárdokért árulja a cég egyes részeit. Most éppen az oldal apróhirdetéseit kezelő alvállalatot adják el a szintén internetes kereskedéssel foglalkozó norvég Adevintának.

Idén szinte egész Európa magyar dinnyét fog enni

Gazdaság2020.07.23, 13:33

Már tart a hazai görögdinnye szedése, a szezon ráadásul az idén várhatóan hosszabb lesz. A magyar dinnyetermesztők piaci pozíciójának védelmében az ágazati érdekképviselet, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is komoly lépéseket tett az elmúlt években, ráadásul a tisztességtelen piaci folyamatok ellen is felléptek a szervezetek, írja a Magyar Nemzet.

Kétéves csúcson a réz árfolyama

Gazdaság2020.07.22, 14:39

Tovább emelkedett a réz határidős árfolyama, köszönhetően az újra fellángoló piaci optimizmusnak, illetve a vezető dél-amerikai kitermelőnél mutatkozó tartós kínálati akadozásnak.

A Pez cukorka nélkül sosem született volna meg az eBay

Gazdaság2020.07.07, 08:31

Míg a legtöbb techvállalat története általában egy garázsból indul, addig az eBayé ebben a tekintetben eltér a megszokottól. Az 1995-ben alapított vállalat talán nem is létezne ma, ha Pierre Omidyar alapító akkori menyasszonya nem lett volna megszállott Pez cukorka adagoló gyűjtő. Az eBay a szerény kezdetek után a világ legnagyobb online piacterévé nőtte ki magát, jelenleg a Fortune 500-as listájának 295. helyén áll, 14 ezer alkalmazottja van és éves szinten pedig több mint 10 milliárd dolláros bevételt generál. Bemutatjuk az eBay történetét.

Donald Trump cáfolja, hogy megszakadtak a kereskedelmi tárgyalások Kínával

Nagyvilág2020.06.23, 07:05

Donald Trump hétfőn este a Twitteren cáfolta meg kereskedelmi tanácsadója, Peter Navarro nyilatkozatát, mely szerint megszakadtak a kereskedelmi tárgyalások Kínával. Az amerikai elnök leszögezte, "a kereskedelmi megállapodás Kínával teljes mértékben sértetlen", és ez így is marad, ha a kínaiak tiszteletben tartják a kétoldalú kereskedelmi egyezményben foglaltakat.

Szijjártó Péter: A Vajdaság Szerbia és Magyarország közös sikertörténete

Nagyvilág2020.06.17, 17:00

A Vajdaság egy különleges sikertörténet, Szerbia és Magyarország közös sikertörténete, és minél jobban megy a Vajdaságnak, az annál jobb a magyaroknak és annál jobb a szerbeknek is - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bácsfeketehegyen, ahol a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának keretében létrehozott fagyasztottzöldség-feldolgozó üzemet adta át.

Az Alibaba lecsapna a nemzetközi influenszerekre

Gazdaság2020.06.11, 12:15

Az Alibaba kínai e-kereskedelmi óriás az elmúlt években már igen aktív volt a nagy közösségi média felületeken, azonban most új stratégiával juttatnák el a termékeiket a vásárlókhoz. Bevetnék a videókat gyártó influenszereket is.

Titokzatos, ősi alkotások jelennek meg a műkincsárveréseken

Gazdaság2020.06.09, 11:37

Különös jelenség játszódik le a műkincspiacon, pontosabban a nagy aukciósházak szervezte online árveréseken, párhuzamosan a világjárvánnyal: látványosan megnőtt az érdeklődés olyan régi, Afrikából származó műtárgyak iránt, amelyek sokszor bizonytalan körülmények között, ha nem épp egyenesen zsákmányként kerültek a kontinensről a világ más részeire.

Az internet mentette meg a bezárt kínai áruházakat

Gazdaság2020.06.02, 11:14

Ahogy a járvány miatt bezártak a kínai üzletek, az ország egyik legnagyobb áruház-üzemeltetője, az InTime is átállt az online értékesítésre. A lépés annyira sikeres volt, hogy a bezárások ellenére is masszív eladásokat tudtak produkálni az elmúlt időszakban.

Június végétől három ütemben igényelhető a mezőgazdasági többlettámogatás

Gazdaság2020.05.25, 13:05

Június végétől három ütemben lehet igényelni a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelésére biztosított, összesen 25 milliárd forintos mezőgazdasági többlettámogatást - közölte az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Az év második felére helyreállhat a kereskedelem Magyarországon

Gazdaság2020.05.18, 09:28

Mintegy nyolcvanezer kereskedőnek jelent könnyebbséget, hogy az egész országban megszűnt a kijárási korlátozás, és a vásárlók a korábban érvényes nyitvatartási rend szerint látogathatnak el bármelyik üzletbe. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a március második felétől visszaeső fogyasztás az áprilisi mélypont után, a május eleji biztató kezdettel fokozatosan egyre bővül, és az év második felére visszaerősödhet a piac - írta a Magyar Nemzet hétfőn.

A természetes élőhelyek egyik legveszélyesebb tényezői az inváziós fajok

Tudomány2020.05.10, 13:10

Az özönfajok térhódítását a természetes és természet közeli élőhelyeket veszélyeztető legjelentősebb tényezők közt tartják számon. Számos növény- és állatfaj őshazájától távol, szándékos telepítés vagy véletlen behurcolás következtében, gyors elszaporodás révén a honos növény és állatközösségek sokféleségét (biodiverzitást) csökkenti, az élőhelyek elszegényedését okozza. Az özönnövény fajok erőteljesen átformálják környezetüket, gátolják más fajok csírázását és egyedfejlődését (árnyékolás, tápanyagelvonás, kioldódó anyagok). Az őshonos növényfajok kiszorításával egyúttal természetesen az eredetileg ott élő állatvilág táplálékbázisátt ...

További esésre számítanak a luxuscikkek piacán

Gazdaság2020.05.08, 14:23

Komoly zuhanást szenvedhetnek el a globális luxuscikkek gyártói a következő hónapokban. Egy friss jelentés szerint ugyanis a szektorban a második negyedéves bevételcsökkenés mértéke elérheti akár a 60 százalékot is.

Szeptemberig fizetési könnyítést kapnak a hajók a Panama-csatornán

Gazdaság2020.05.04, 19:13

A Panama-csatorna működését irányító gazdasági társaság átmenetileg könnyítéseket léptetett életbe a hajók áthaladására vonatkozóan a járvánnyal összefüggésben.

Újraindítják a magyar gazdaságot, újabb intézkedések védik a munkahelyeket

Gazdaság2020.05.03, 11:42

A járványhelyzethez kapcsolódó fontos gazdasági változások bejelentéséről szólt a hét. Ezek közül is kiemelkedő, hogy május 4-től megkezdődik a fokozatos visszatérés Magyarországon a szokott kerékvágásba, ami azt is jelenti, hogy a gazdaság egyre több szektorában indulhat meg a munka. A héten történt bejelentés a járvány miatt veszélybe került munkahelyek bővített támogatásáról, valamint további könnyítésekről, melyek enyhítik a vállalkozásokra nehezedő nyomást. Magyarország több nagy autógyárában is újraindult a termelés, és érkeztek hírek nagyberuházások indításáról is. Heti gazdasági összefoglaló.

Ez a cég mostanában a Wall Street legnagyobb nyertese

Gazdaság2020.04.30, 12:41

Az amerikai tőzsdén egyetlen vállalat sem tudta olyan mértékben növelni az értékét az elmúlt hetekben, mint az Amazon. Április végén tehát úgy látszik, az e-kereskedelmi óriás a járvány eddigi legnagyobb tőzsdei nyertese.

A játékok mentik meg a kínai szoftveripart

Gazdaság2020.04.29, 15:44

Globálisan is jól látszik, hogy a koronavírus-járvány miatti karanténok idején jelentősen megugrott a videojátékok iránti kereslet. Nem volt ez máshogy Kínában sem, ráadásul a friss adatok alapján ez a terület mentette meg a szoftveripar egészét a világ második legnagyobb gazdaságában.

Napokra teljesen leáll az Amazon Franciaországban

Gazdaság2020.04.16, 09:07

Az Amazon átmenetileg leáll Franciaországban, miután egy bírósági arra kötelezte az e-kereskedelmi óriást, hogy szüntessék be minden olyan termék kiszállítását, amely nem élelmiszer, gyógyszer vagy higiéniai készítmény. A döntés azután született, hogy kiderült, az Amazon nem tartja be raktáraiba a járvány miatti egészségügyi szabályokat.

Megfejtették a húsvéti tojáshoz hasonlóan díszes strucctojások titkát

Tudomány2020.04.13, 17:08

Ha 5000 évvel ez előtt valaki egy egészen különleges ajándékot akart adni, egyik lehetőség az volt hogy strucctojást ajándékozzon. Ráadásul a londoni British Museumban kiállított darabok nem egyszerű, hanem gyönyörűen díszített, faragott példányok, amelyek emlékeztetnek a ma készített legpompásabb húsvéti tojásokra.

A kínai gazdaság lassan felébred a tetszhalott állapotból

Gazdaság2020.04.02, 08:54

Ismét billegnek a rakpartok rakodódarui Ázsia nagyobb kikötőiben, mivel befutottak az első új szállítmányok a koronavírus miatt hetekre leállított, de a napokban ismét beindított kínai gyárakból. Ahogy Kína gazdasága lassan felébred a kijárási tilalom okozta tetszhalálból, láthatóan kezd visszatérni az élet az ázsiai gyárak, kikötők és logisztikai központok kiterjedt hálózatába is.

Bővíthetik a SZÉP kártya beváltási körét

Gazdaság2020.04.02, 08:46

A Széchenyi-pihenőkártya felhasználásának kibővítését javasolják az élelmiszerboltokban a kiskereskedelmi ágazat képviselői a kormánynak, az iparkamarával közös javaslataikon túl további elképzeléseket is megfogalmaztak a jövő héten bemutatkozó gazdaságvédelmi akciótervhez – írja a Magyar Nemzet.

A kijárási korlátozás nem érinti az áruszállítást

Itthon2020.03.27, 09:48

Biztonságos marad továbbra is az áruellátás - szögezte le közleményében Vámos György, az Országos Kereskedelmi szövetség főtitkára arra reagálva, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy március 28-tól kijárási korlátozást vezetnek be április 11-ig.

Rövidebb nyitvatartást szeretnének a kereskedelemben

Life.hu2020.03.24, 14:38

Több kereskedő támogatná a rövidített nyitvatartást, és az alkalmazottak érdekében fokozott védelmi intézkedések bevezetését.

Fontos változás a bankkártyás fizetéseknél

Gazdaság2020.03.24, 15:02

Ötezerről tizenötezer forintra emelkedik a PIN-kód nélkül is engedélyezett, érintéses fizetési kártyás vásárlások összeghatára április 15-étől, ezzel becslések szerint a vásárlások csaknem 90 százalékánál a vevőnek nem kell megérintenie a POS-terminált - közölte a Pénzügyminisztérium (PM), emlékeztetve, hogy ez az intézkedés is a járvány lassítását szolgálja.

Egyre fegyelmezettebbek a vásárlók

Gazdaság2020.03.24, 09:04

Alábbhagyott a felvásárlási láz, és további pozitív változás, hogy egyre kevesebb idős ember és gyermek jelenik meg az üzletekben. Csupán néhány termékből alakult ki tartósabb készlethiány, ezek közé tartozik az élesztő – főként az instant –, a kézfertőtlenítő és a tartós biotej. A vásárlók egyre fegyelmezettebbek, és mind többen viselnek maszkot.

Rövidebb nyitvatartásra váltanának

Gazdaság2020.03.24, 08:46

Egészségvédelmi akciótervet dolgozott ki a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete, mert a koronavírus csoportos fertőzéseinek elérkeztével a bolti munkavállalók különösen ki vannak téve a járványveszélynek, ezért szükséges lehet a vásárlási körülmények szigorítása. Több kereskedő támogatja a rövidített nyitvatartást és az alkalmazottak érdekében fokozott védelmi intézkedések bevezetését – jelezte a Magyar Nemzetnek két nagy munkáltató szervezet.

Jövő hétig tarthat a roham a henteseknél

Itthon2020.03.21, 09:15

Jövő hétig tarthat az új koronavírus-járvány miatti "roham" a hentesüzletekben - írta a Magyar Nemzet szombaton.

A koronavírus terjedése ellenére biztonságosak a hazai élelmiszerek

Gazdaság2020.03.18, 12:49

Nincs bizonyíték arra, hogy a koronavírus élelmiszerekkel terjedne, az üzletekben és az élelmiszer-előállító üzemekben ugyanúgy tartják az élelmiszer higiéniás előírásokat, mint eddig. Az ellátás és a készletek utánpótlása folyamatos.

Van áru a boltokban, csak hagyjanak időt a vásárlók a feltöltésre - videó

Itthon2020.03.18, 12:07

Hiába töltik fel folyamatosan a polcokat a kereskedők a boltokban, ahogy kikerül az áru, az emberek megrohamozzák a készleteket. Lényegében semmiből nincs hiány, nem is lesz, csak türelmet kérnek a vásárlóktól és fegyelmet. Leginkább az a fontos, hogy a vásárlók ne csak saját magukra gondoljanak, hanem a többi vevőre is. Nem kell pánikolni, mindenből van elég, csak hagyjanak időt az árufeltöltésre is - tanácsolják a szakemberek.

Az Apple kezd kifogyni a cseretelefonokból

Gazdaság2020.03.05, 13:04

Az Apple tájékoztatta a kereskedőket arról, hogy a jövő héttel kezdődően nem mindenkinek fognak tudni biztosítani cseretelefont a javítások idejére. Ez az első jele annak, hogy a világ egyik vezető telefongyártójára is komoly hatása van a járványnak. Emellett több hírportál is arról számolt be, hogy az iPhone 11-nél és az iPad Pronál is fennakadások vannak, sokfelé nincsenek raktáron ezek a készülékek.

Varga Judit: Nem ütközik uniós jogba a magyar távközlési és kereskedelmi különadó

Itthon2020.03.03, 20:00

Az EU bíróságának kedden hozott ítélete szerint nem sértett európai uniós jogot a magyar kormány, amikor 2010 után távközlési és kiskereskedelmi különadókat vetett ki - nyilatkozta az igazságügyi miniszter.

Kína betiltja a vadhús fogyasztását

Gazdaság2020.02.25, 16:27

A kínai hatóságok jelezték, hogy gyorsított eljárásban fognak döntést hozni arról, hogy betiltják a vadhús fogyasztását és a vadállatok kereskedelmét. A pekingi kormány arra számít, hogy ez is hozzájárul a koronavírus-járvány visszafogásához.

Ezeket a kínai szektorokat sújtja leginkább a koronavírus

Gazdaság2020.02.20, 15:56

Ahogy a koronavírus miatt egyre tovább tartanak bezárva egyes gyárak és üzletek, bizonyos iparágak kezdik különösen megszenvedni a járvány hatásait Kínában. Úgy tűnik, sokaknak rendkívül nehéz lesz talpra állni a mélypontról.

Döbbenetes mértékű az illegális vadkereskedelem Délkelet-Ázsiában

Tudomány2020.02.20, 13:52

Több mint 200 tonna afrikai elefántagyarat és csaknem egymillió tobzoskát foglaltak le a hatóságok az ezredforduló óta Délkelet-Ázsiában - derült ki az illegális vadkereskedelmet monitorozó Traffic nevű szervezet által közzétett statisztikai adatokból.

Ilyen rizscsomagolást még biztosan nem látott - fotó

Gazdaság2020.02.12, 12:47

Kreatívabb ötletet nehezen tudnánk elképzelni egy kilónyi rizs okos és feltűnő becsomagolására - ezekkel a szavakkal hívja fel a figyelmet a Trade Magazin ennek a hétköznapi élelmiszer csomagolásának egy új és rendkívül ötletes változatára.

Jól alakul eddig a vállalati gyorsjelentési szezon

Gazdaság2020.02.10, 15:35

Úgy tűnik, véget ér az amerikai vállalati profitrecesszió, ahogy a cégek meglepően jó eredményeket közölnek eddig a tavalyi negyedik negyedévről. Az előttünk álló hetek így különösen érdekesek lesznek, mivel eldől, az amerikai cégek tényleg képesek-e megállítani a lejtmenetet.

Tavaly rekordot döntött a hazai turizmus, és szárnyalt a kiskereskedelem

Gazdaság2020.02.09, 11:10

A koronavírus miatt az egészségügyi vészhelyzet mellett minden jel arra utal, hogy a világgazdaságra is negatív hatást fog gyakorolni a járvány. Több tőzsdén lévő vállalat árfolyama is erősen ingadozott, elsősorban azért, mert Kínában egyre több helyen állnak le a gyárak. Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből kiderült, hogy a kereskedelem továbbra is szárnyal. A hét gazdasági összefoglalója.

Két betű miatt keres dollármilliókat egy aprócska sziget

Gazdaság2020.02.06, 13:49

A Karib-térségben található Anguilla szigete régóta vonzza a turistákat fehér homokos tengerpartja és luxusnyaralói miatt. A turizmus mellett azonban egy másik jelentős bevételforrása is van az apró szigetnek.

Fellélegeztek a piacok, mert végre jó hír érkezett Kínából

Gazdaság2020.02.06, 13:55

Meglódultak az ázsiai tőzsdék, ahogy csütörtökön kiderült, Kína felére csökkenti az egyes amerikai termékekre kirótt pótvámokat. Ez pedig igencsak ráfért már az indexekre, főleg a kínai tőzsdére, az elmúlt napok bizonytalanságai után.

Boris Johnson: A kereskedelmi megállapodáshoz nem kell elfogadni az EU-szabályokat

Nagyvilág2020.02.03, 16:52

Az Európai Unióval kötendő szabadkereskedelmi megállapodásnak nem feltétele, hogy London uniós szabályozásokat is kötelezően elfogadjon - mondta hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.

Az Európai Unió vámok és kvóták nélküli kereskedelmet ajánl a briteknek

Nagyvilág2020.02.03, 14:18

Az Európai Unió kész Londonnak egy ambiciózus, vámok és kvóták nélküli kereskedelmet biztosító megállapodást ajánlani, amely az unió és a szigetország partnerségének központi pillérét képezheti - közölte Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója Brüsszelben hétfőn.

Az amerikai termelők lehetnek a kínai sertésválság nagy nyertesei

Gazdaság2020.01.20, 14:18

Mindössze egy nappal azt követően, hogy az USA és Kína aláírta az elsőkörös kereskedelmi megállapodást, az amerikai Mezőgazdasági Minisztérium kiadott egy jelentést, amely szerint az amerikai farmerek különösen jól járhatnak az egyezménnyel. A legnagyobb nyertes pedig a sertéspiac lehet, az erős kínai keresletnek köszönhetően.

Megnyílik Skócia első aranybányája

Gazdaság2020.01.17, 15:01

A telephelyet üzemeltető vállalat bejelentette, hogy Skócia első, kereskedelmi aranybányája készen áll a megnyitásra és a kitermelés megkezdésére - írja a Mining.com.

Majdnem az összes üzletét bezárja az ismert hangfalgyártó

Gazdaság2020.01.16, 12:16

Az elektronikai eszközöket, elsősorban hangfalakat és fejhallgatókat gyártó Bose bejelentette, hogy bezárják észak-amerikai, európai, ausztrál és a Japánban működő boltjaikat, ennek következtében pedig rengetegen veszítik el állásukat.

Bajban van az amerikai autópiac?

Gazdaság2020.01.09, 15:45

A legnagyobb autógyártók adatai alapján az amerikai autópiac egyelőre még egészséges számokat produkált 2019-ben, azonban az iparági elemzők szerint már érződnek a lassulás jelei, ahogy gyűlnek a kockázatok.

Donald Trump: Január 15-én írják alá Kínával a részleges kereskedelmi megállapodást

Gazdaság2019.12.31, 17:46

Január 15-én írják alá a részleges kereskedelmi megállapodást Kínával a Fehér Házban - jelentette be Donald Trump amerikai elnök a Twitteren kedden.

Ennyi ajándékot küldenek vissza az ünnepek után

Gazdaság2019.12.20, 13:01

Napjainkban az ünnepi vásárlások idején teljesen átlagos, hogy a fogyasztók az otthoni kanapéról szerzik be az ajándékokat. Az online eladások növekedése azonban együtt jár azzal is, hogy hatalmas mennyiségben küldenek vissza termékeket a vásárlók. Az USA-ban ez ma már 50 milliárd dollárnyi tételt jelent, ami komoly kihívás a kiskereskedőknek.

A gazdag fiatalok vásárlásai pörgetik fel a kínai gazdaságot

Gazdaság2019.12.20, 12:32

Miközben a pekingi kormány igyekszik átállítani a gazdaságot egy olyan modellre, amelyben a belső fogyasztás dominál, az USA-val folytatott kereskedelmi háború erősen visszavágta a kínai lakosság vásárlási kedvét. Van azonban egy olyan réteg, amely mit sem törődik ezzel, és nagyban költekezik. Ők a tehetős fiatalok, akik számos iparágat lendítettek föl az elmúlt időszakban.

Megromlott a viszony Wakanda és az USA között

Gazdaság2019.12.19, 14:20

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) eltávolította a képzeletbeli Wakandát arról a listáról, amely az Egyesült Államok és más országok közötti kereskedelmi megállapodásokat sorolja fel.

A Nemzetközi Valutaalaptól kapott elismerést a héten a magyar gazdaság

Gazdaság2019.12.08, 09:13

Továbbra is kiemelkedő teljesítményt nyújt a hazai kiskereskedelem és a héten az is kiderült, hogy miért a gyógyszeripar a magyar gazdaság egyik motorja. Beszámoltunk arról is, hogy a Mol új üzeme akár 70 milliárd forinttal is hozzájárulhat a magyar GDP-hez, külföldön pedig nagyon magasan árazták be az Aramco részvényeit, de rekordot döntött a Cyber Monday és a Black Friday is. A hét gazdasági összefoglalója.

Rekordösszeget költhetnek a magyarok az ünnepek előtt

Gazdaság2019.12.07, 06:24

Advent második vasárnapja előtt már több száz millió forintot hagyott a lakosság a boltokban, és a vásárlási kedv várhatóan az utolsó pillanatig ki fog tartani. A Magyar Nemzet szombati száma szerint már nemcsak az alapvető élelmiszerekre költenek többet, hanem a drágább iparcikkekre is karácsony környékén ruháznak be az emberek. 

Mit hozhat a decemberi részvénypiac?

Gazdaság2019.12.04, 13:06

Az amerikai részvénypiac idén eddig elég látványos emelkedést produkált, és a december csak még jobb lehet. Hagyományosan ez ugyanis az év legjobb időszaka a részvénybefektetők számára. Idén is megismétlődhet a nagy rali, de azért bőven vannak kockázatok.

A Kiberhétfő is rekordot döntött az USA-ban

Gazdaság2019.12.03, 12:40

Hétfőn a Cyber Monday (Kiberhétfő) is új rekordot hozott az Egyesült Államokban, ahogy a fogyasztók soha nem látott mértékű összegért vásároltak online. Ezzel az idei év produkálta a valaha volt legerősebb Fekete Pénteket és Kiberhétfőt is a világ legnagyobb gazdaságában.

Csúcsot döntött az amerikai Black Friday

Gazdaság2019.12.02, 14:03

Új rekordot állított be az amerikai Black Friday (Fekete Péntek) a friss adatok szerint. Az amerikai fogyasztók összesen 7,4 milliárd dollárt költöttek online, ami a Fekete Péntekek történetében új rekord, viszont a mindenkori online költésekben ez csak a második legjobb eredmény.

Rekordot dönthettek a hálaadás napi vásárlások

Gazdaság2019.11.29, 13:55

Igencsak belehúztak a fogyasztók a csütörtöki hálaadáskor – derül ki az előzetes adatokból. A számítások szerint ugyanis a vásárlók csak online 4,4 milliárd dollárt költöttek, ami új csúcsnak számít.

Akkora a feszültség két ország között, hogy a sörszállításokkal is leálltak

Gazdaság2019.11.28, 15:55

A múlt hónapban Japán Dél-Koreába irányuló sörexportja nullára zuhant. A két állam közötti, a múltban gyökerező politikai feszültségek rányomták bélyegüket az egyébként jelentős, egymás közötti kereskedelmi forgalomra.

Tovább dübörögnek a beruházások Magyarországon

Gazdaság2019.11.28, 11:11

A harmadik negyedévében 14,8 százalékkal nőtt a beruházások volumene a tavalyi év azonos időszakának magas (21,6 százalékos) bázisadatát alapul véve. Az év első kilenc hónapjában 18 százalékkal nőttek a beruházások, az első félévi 20,2 százalékos növekedés után. A beruházások szezonálisan kiigazított volumene az előző negyedévit 3,1 százalékkal haladta meg július-szeptemberben - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Szijjártó Péter: Fel kell gyorsítani a szabadkereskedelmi egyezmények tárgyalásait

Gazdaság2019.11.21, 13:47

Az új Európai Bizottságnak fel kell gyorsítania a szabadkereskedelmi egyezmények tárgyalásait, Magyarország abban érdekelt, hogy minél nyitottabb legyen a világgazdaság - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a nemzetközi kereskedelmi ügyekkel foglalkozó tagállami miniszterek csütörtök délutáni ülésének szünetében.

A Lidl-sztori: így vált az áruházlánc több száz milliárdos forgalmú céggé

Gazdaság2019.11.21, 13:03

A 15 éves jubileumát ünneplő Lidl Magyarország másfél évtized alatt mára a szektor egyik legdinamikusabban fejlődő kiskereskedelmi láncává vált. Az elmúlt gazdasági évben a vállalat bruttó 549 milliárd forint forgalmat realizált, amelynek 52 százalékát a hazai beszállítók termékeinek forgalmazásából származó árbevétel teszi ki.

Még sokat kell várni a világgazdaság fellendülésére

Gazdaság2019.11.15, 12:09

A legnagyobb svájci bank szerint a világgazdaság talpra állása sokkal később jöhet el, mint ahogy azt a többség ma gondolja. Ráadásul a felemelkedés üteme is igen lassú lesz. Mindeközben a pénzügyi piacok egyre inkább elveszítik a realitásérzéküket.

Veszélyben vannak a Tesco vásárlói

Gazdaság2019.11.12, 16:47

Ismeretlen csalók ismét visszaélnek a Tesco nevével, hamis nyereményjátékot hirdetve próbálnak adatokat kinyerni a gyanútlan vásárlókból.

Taylor Swifttel és őrületes vásárlással indult a Szinglik Napja

Gazdaság2019.11.11, 13:18

Néhány órával ezelőtt elrajtolt a Szinglik Napja, amely a világ egyik legjelentősebb kereskedelmi napjának számít, a Black Friday-t is maga mögé utasítva. Az Alibaba által megálmodott esemény évről évre megdönti a pénzforgalmi rekordokat, ráadásul már Európában és az Egyesült Államokban is egyre több fogyasztó használja ki a rendkívül kedvező árakat az alig 24 órás időszakban. Bemutatjuk hogyan indult a Szinglik Napja, milyen termékeket keresnek leginkább, mennyi bevételt hoz és mely országokban egyre népszerűbb.

Megújul a születésnapját ünneplő fővárosi pláza

Gazdaság2019.11.11, 12:44

Jelentősen megújul az idén húszéves budapesti Westend bevásárlóközpont, az átalakulásra több millió eurót fordítanak - közölte a tulajdonos West End Magyarország Zrt.

Veszélyes terméket hív vissza a Lidl

Gazdaság2019.11.11, 10:28

A Lidl arról tájékoztatja a fogyasztókat, hogy visszahív egy veszélyes terméket, a Culina leveles tésztát, mert szennyeződést tartalmazhat.

Orbán Viktor: Törökország nélkül nem lehet megállítani az Európába irányuló migrációt

Itthon2019.11.07, 18:06

Sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök a Várkert Bazárban. Az eseményen bejelentették, hogy tíz megállapodás született a két ország között. Emellett a magyar miniszterelnök beszélt Törökország szerepéről a migráció megállításában, itt azt mondta, hogy Törökország nélkül nem lehet megállítani az Európába irányuló migrációt. Orbán Viktor az Origo kérdésre elmondta Várhelyi Olivér hivatalos bővítési biztosi jelöléséről, hogy az unió bővítése olyan ügy, amely külön konferenciákat érdemelne. Ennél hálátlanabb portfólió nincsen jelenleg. Szó esett még kereskedelmi és kulturális kérrdésekről ...

Kína és az Egyesült Államok leépíti a vámokat

Gazdaság2019.11.07, 12:09

Az Egyesült Államok és Kína megállapodott abban, hogy a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások előrehaladásával párhuzamosan megszüntetik az egymás termékeire korábban bevezetett pótvámokat.

Titkos háború zajlik az áruházak polcaiért

Gazdaság2019.11.06, 17:11

A bolti vásárlások csupán harmada tervezett, ezért kifejezetten fontos a márkáknak, hogy termékeik hová is kerülnek az üzletek polcain. Ezért nem meglepő, hogy komoly harc folyik a legjobb helyekért, hiszen nem mindegy, hogy a vásárló szeme mikor és miért akad meg egy-egy terméken. Megnéztük, ki dönt arról, hogy melyik márkát hova helyezik el, valamint azt is, hogy mi befolyásolja a fogyasztót, ha úgy dönt, mégis megvesz egy terméket, bár előtte nem tervezte.

Szalmonella miatt termékvisszahívás az Aldinál

Gazdaság2019.11.06, 16:33

Az Aldi Magyarország Bt. arról tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih), hogy Salmonella baktériumos fertőzöttség miatt kivonták a forgalomból és visszahívják a fogyasztóktól az általuk forgalmazott, alábbi egész mandula terméktételt. Az Aldi az üzletekben és honlapján tájékoztatókat helyezett el a vásárlók informálásának érdekében. A termék bármelyik áruházba visszavihető, az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék vételárát.

Giga ázsiai kereskedelmi megállapodás jöhet 2020-ban

Gazdaság2019.11.05, 13:01

A délkelet-ázsiai országok elkötelezettek, hogy jövőre aláírják azt a gigantikus kereskedelmi megállapodást, amely a globális GDP nagyjából harmadát megtermelő gazdaságokat tömörítené – közölte a thaiföldi vezetés.

Mérföldkőhöz érkezett az amerikai tőzsde

Gazdaság2019.11.05, 12:59

Hétfőn a Dow Jones Industrial Average index mérföldkőhöz érkezett az amerikai tőzsdén, ahogy a mutató csatlakozott az S&P 500 és a Nasdaq indexekhez, és új csúcsot ért el. A befektetők pozitív hangulatát elsősorban az erős vállalati eredmények, makrogazdasági adatok, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus lezárásának lehetősége fűtötte.