hitelmoratórium
címke rss
Parragh László: legyen a vállalkozásoknak is kamatplafon és hitelmoratórium
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) azt kéri a kormánytól, hogy fontolja meg a lakossági hitelezéshez hasonlóan a kamatplafon azonnali bevezetését - 5-10 százalékos sávban -, valamint a meglévő vállalkozói hiteleknél is biztosítsa a moratórium lehetőségét - erről ír az Inforádió.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Lejár a hitelmoratóriumosok nyilatkozattételi határideje
Egy munkanapjuk és egy hétvégéjük maradt a törlesztési moratóriumban lévőknek a bennmaradási nyilatkozatra. Aki ezt bármilyen okból lekési, automatikusan kikerül a december 31-ig meghosszabbított moratóriumból, és augusztustól újra fizetnie kell a kölcsönét – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu.
Százezrek múlhatnak a jegybank tanácsának megfogadásán
Az év végéig a törlesztési moratóriumban maradó tipikus lakáshitelesek további közel 300 ezer forint, a személyi hitelesek pedig közel 200 ezer forint többletfizetési kötelezettségre számíthatnak. Ezért annak, akinek anyagi feltételei megengedik, érdemes a moratóriumot maga mögött hagyva megkezdeni a hiteltörlesztést - írja közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Mutatjuk az elmúlt négy év legjelentősebb döntéseit: ezekre épül a folytatás
Az Orbán-kormány az elmúlt négy évben számtalan olyan döntést hozott, amelyek rengeteget segítenek a különböző társadalmi rétegeknek, és a következő négy évben is velünk marad a pozitív hatásuk. A fiatalok, az idősek, a családosok, a vállalkozók, de sokan mások is léphettek előre minden évben legalább egyet - ahogy korábban a miniszterelnök fogalmazott.
Tállai András: A hitelmoratórium továbbra is védi a pénzügyi segítségre szoruló családokat, kisvállalkozásokat
A hitelmoratórium 2022. június 30-ig segíti a rászorulókat, amelyet 220 ezer lakossági ügyfél és háromezer kisvállalkozás vesz igénybe - tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium (PM) parlamenti államtitkára.
Egymillióan folytatják a hiteltörlesztést novembertől
Az automatikus törlesztési moratórium október 31-i lejártát követően az előzetes adatok szerint közel egymillió hitelszerződés esetében kell az adósoknak 19 hónap után novembertől visszatérniük a rendes törlesztéshez. A money.hu szakértői összefoglalták, milyen módon indul újra a törlesztés, és mit kell tenniük azoknak az adósoknak, akiknek mégis gondot okozhat a törlesztés folytatása.
- címkék:
- hitel
- pénzügy
- gazdaság
- hitelmoratórium
- Címkefelhő »
Már csak néhány nap van hátra az általános törlesztési hitelmoratóriumból
Vasárnapig jelentkezhetnek bankjuknál azok, akik továbbra is élnének a hitelmoratórium lehetőségével. A személyes ügyintézésre azonban leginkább péntekig nyílik mód, a hét utolsó napjáig az online megoldások kínálkoznak az érintetteknek - olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.
- címkék:
- pénzügy
- gazdaság
- hitelmoratórium
- Címkefelhő »
10 ezer forinttal már megfelezhetők a moratóriumi terhek
Amennyiben az adós a törlesztőrészlet 10 ezer forintos emelését vállalja novembertől, megfelezheti a moratórium költségterhét, és drasztikusan lerövidítheti azt az időt, amennyivel tovább kell fizetnie a törlesztést az eredeti futamidőhöz képest – derül ki a Money.hu számításaiból.
- címkék:
- hitel
- kamat
- bank
- gazdaság
- pénz
- hitelmoratórium
- Címkefelhő »
Kevesen élnek a meghosszabbított hitelmoratóriummal
Az ügyfelek közül kevesen élnek a meghosszabbított hiteltörlesztési moratóriummal, amelyet novembertől már csak a rászorulók vehetnek igénybe - közölték a pénzintézetek az MTI érdeklődésére szerdán.
Jövő év közepéig meghosszabbítja a kormány a hitelmoratóriumot
A kormány 2022. június 30-ig meghosszabbítja a rászorulók segítésére bevezetett hitelmoratóriumot - jelentette be a kormány Facebook-oldalán közzétett pénteki videóüzenetében Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.