kártérítés

címke rss

Egymilliárdos kártérítésre ítélték Szaddámot

Nagyvilág2003.07.09, 06:28

Majdnem egymilliárd dolláros kártérítést ítélt meg egy amerikai bíró 17, még az első öbölháború során fogságba esett amerikainak és családtagjainak, a károkozást Szaddám Huszeinek kellene megfizetni. Azt még nem tudni, hogyan hajtják be a pénzt.

Pártfogók békíthetik a tolvajt és áldozatát

Itthon2003.07.09, 12:19

Ha meglopják Önt, akkor elképzelhető, hogy felkeresi a tolvaj pártfogója, és megpróbálja megbeszélni, milyen kártérítést fogadna el a bűnöstől. A kormány azt szeretné, hogy a kisebb bűnök elkövetői ne börtönbe kerüljenek, hanem közösségi munkával, jóvátétellel vezekeljenek. A jó útra térítésben a pártfogóké lesz a főszerep.

Újraindul az őssejt-levétel

Itthon2003.07.07, 16:13

Újraindítja a köldökzsinórvér-minták külföldre szállítását és ottani tároltatását a Sejtbank Kft. A döntést azt követően hozták nyilvánosságra, hogy hétfőn a Fővárosi Bíróság ítéletet hirdetett az őssejt-perben, melyben kimondta: az Egészségügyi Tudományos Tanács korábbi határozata, mely gyakorlatilag megtiltotta a köldökzsinórvér levételét, nem egy kötelező erejű szabály, csupán egy tudományos állásfoglalás. A szülészek ezután maguk dönthetik el, hogy leveszik-e egy újszülött köldökzsinórvérét. A bíróság döntése szerint azonban nem jár kártérítés azoknak, akik a tudományos határozat után elestek az őssejtek levételének lehetőségétől.

Kártérítésért perelhetnek a kismamák

Itthon2003.07.04, 16:47

A közigazgatási eljárás helyett államigazgatási jogkörben okozott kár címén is indíthatnak eljárást azok a kismamák, akik elmaradt jövedelempótlékaikat szeretnék visszakapni. A közelmúltban államigazgatási pert nyert 3 kismama ügyvédje szerint így nem csak három, hanem öt évre visszamenőleg és kamatostul követelhetik az elmaradt támogatást az édesanyák. A PM-ben nem számolnak azzal, hogy újabb perek indulnak.

Késés miatt is visszafizetik a repülőjegy árát

Gazdaság2003.07.03, 11:00

Egy készölő uniós törvény értelmében a jövőben szélesebb kártérítési jogok illetik azokat a légi utasokat, akik a túlfoglalások, a járatok törlése, vagy késése miatt kellemetlenséget szenvednek. A nagy összegű jegyár-visszatérítések ellen elsősorban a fapados légitársaságok tiltakoznak - írja a BBC News Online.

Palotás 700 milliót nyert az államtól

Gazdaság2003.06.20, 13:52

Jogerősen pert nyert Palotás János a magyar állammal szemben, amelynek mintegy 700 millió forintot kell fizetnie a vállalkozó Postabank-részvényeiért a Legfelsőbb Bíróság (LB) pénteken kihirdetett ítélete szerint. Palotás János kártérítésre is igényt tartott a banktól, mert véleménye szerint félretájékoztatták a pénzintézet valós helyzetéről. A bíróság a kártérítési igényt elutasította.

Nem kárpótolnák a moszkvai túszdráma külföldi áldozatait

Nagyvilág2003.06.11, 11:47

Bíróság elé került azoknak a külföldi állampolgároknak a kárpótlási ügye, akiket tavaly túszul ejtettek a moszkvai Dubrovka színházban. Kártérítési követeléseiket az orosz kormányzat túlzottnak tartja.

Pongrácz Tibor perli a Magyar Nemzetet

Itthon2003.06.02, 20:31

Személyiségi jog megsértése címén kártérítési pert indít a Magyar Nemzet szombati írása miatt és helyreigazítást kér a laptól Pongrácz Tibor.

Keller újabb személyiségi jogi pert vesztett

Itthon2003.05.30, 16:47

Keller László közpénzügyi államtitkár személyiségi jogi pert vesztett Demeter Ervin fideszes képviselő édesapjával szemben. A Pest Megyei Bíróság jogerős ítéletében 200 ezer forintos kártérítésre kötelezte Kellert. Keller még mint szocialista képviselő azzal sértette meg Demeter Dénes személyiségi jogait, hogy 2000 decemberében azt állította róla, hogy a hungarista mozgalom tagja.

Kártérítési alapot követelnek a 4-es metró vonalán lakók

Itthon2003.05.29, 11:49

Nem szabad a kivitelezőkre hagyni a százéves Thököly úti bérházakban a metróépítéskor esetleg keletkező károsodások helyreállítását vagy a kártalanítást, ezért többmilliárdos kártérítési alapot kell létrehozni az építkezések megindítása előtt - közölte a Erzsébetvárosi Társasházak Érdekvédelmi Egyesülete. A Népszabadság értesülése szerint ellenkező esetben az egyesület akár meg is vétózhatja a beruházást

Pert nyert a Csernobil után elhunyt kamionos özvegye

Itthon2003.05.27, 17:35

Elsőfokon pert nyert a Hungarocamionnal szemben annak a kamionosnak a családja, aki a csernobili atomerőmű balesete után a térségben járt, majd rövidesen súlyos beteg lett és meghalt. Összesen kétmillió forint kártérítést ítélt meg a bíróság az özvegy és a fiú javára, annak ellenére, hogy a sugárzás és a haláleset közti ok-okozati összefüggést nem ismerték el.

Jó pénzért perelik a tévéket a foglárok

Itthon2003.05.27, 10:41

Arcuk engedély nélküli bemutatása miatt egyre több pert indítanak a büntetés-végrehajtásban dolgozók a tévék ellen. Az egy-egy tárgyalásról szóló tudósításokban engedélyük nélkül felismerhető vált börtönőrök akár félmillió forint kártérítést is követelnek. A tévések szerint iparággá vált a foglárok személyiségjogi védelme - írja a Magyar Hírlap.

Perli az államot Ferihegy volt üzemeltetője

Gazdaság2003.05.23, 07:55

Mintegy 20 milliárd forint értékű kártérítési pert indított a magyar állam ellen a kanadai Airport Development Corporation (ADC), a repülőtér 2B termináljának volt üzemeltetője - írja pénteki számában a Népszabadság.

A Fidesz vizsgálóbizottságot akar Paks ügyében

Itthon2003.05.14, 19:44

A Fidesz szerint az illetékesek elhallgatták a paksi üzemzavar kiváltó okait, ezért a párt parlamenti bizottság felállítását kezdeményezi az ügy kivizsgálására. Az ellenzéki párt azt is kifogásolja, hogy kormánybiztos helyett csak miniszteri biztos foglalkozik az üggyel. Eközben a paksi erőmű és a fűtőelemek tisztítását végző cég szerdán tárgyalásokba kezdett a kártérítéssel kapcsolatban, és azért, hogy eldöntsék: kiket terhel felelősség a súlyos üzemzavar miatt.

A paksi erőmű kártérítést kér az üzemzavar miatt

Itthon2003.04.22, 17:58

A paksi erőmű kártérítést kér a fűtőelemek tisztítását végző francia cégtől. Eközben Szili Katalin, a parlament elnöke telefonon azt kérte az erőmű vezetőjétől, hogy az üzemzavar kivizsgálásába vonják be a civil szervezeteket is.

Elkoboznák a lakásmaffia vagyonát

Itthon2003.04.11, 11:31

El kellene kobozniuk mindazon ügyvédek, közjegyzők vagyonát, akik ingatlanokkal kapcsolatos visszaélésekben közreműködnek - olvasható az Országgyűlés lakásmaffia-ellenes albizottságának részjelentés-tervezetében. Ha valaki azért veszti el az ingatlanát, mert az ügyész vagy a bíró mulasztott, akkor a károsult kártérítési pert indíthat az állam ellen - javasolja az albizottság.

Megszűnhetnek a többmillió dolláros kártérítési perek

Gazdaság2003.04.09, 08:55

Az amerikai legfelsőbb bíróság precedens értékű döntést hozott, mivel jogszerűtlennek ítélt egy Utah állambeli kártérítési pert, amelyben a helyi fellebbviteli bíróság egymillió dolláros vagyoni és 145 millió dolláros nem vagyoni jellegű kártérítést ítélt meg. Ezzel szakértők szerint véget érhet az utóbbi időkben elszaporodott nagy összegű kártérítési perek sorozata - írja szerdai számában a Napi Gazdaság.

Irvine kártérítési pert nyert

Gphírek2003.04.01, 13:14

Fellebbezés után, most már jogerősen 25 ezer font kártérítést ítélt meg a bíróság Eddie Irvine egykori Forma-1-es autóversenyzőnek.

Hamis illetékbélyeggel fizettek Szolnok megyében is

Itthon2003.03.11, 16:22

Hamis illetékbélyegekkel próbáltak nagy összegű kártérítéshez jutni ismeretlen tettesek Jász-Nagykun-Szolnok megyében is. A tettesek 15 millió forint feletti kártérítési eljárásokat indítottak időközben megszűnt cégek ellen a megyei bíróságon, és az eljárási illetéket hamis bélyegekkel fizették be. Ezzel már hét megyét érint a hamisilletékbélyeg-botrány.

300 milliós kártérítésért perlik a postát

Itthon2003.03.10, 07:17

Szerződésszegés miatti ellehetetlenülésre hivatkozva perelte be a Magyar Postát a Body Guard Hungary Kft. A biztonsági cég közel 300 millió forintot követel, mert a posta 2002-ben felbontotta azt a távfelügyeleti rendszer kiépítésére vonatkozó szerződést, amelyet három éve teszteltek - írja a Népszabadság. A posta új biztonsági stratégiájára hivatkozott.

Milliós kártérítési per a Rhode Island-i diszkótűz miatt

Nagyvilág2003.03.06, 17:19

Megkezdődtek az első polgári peres eljárások a Rhode Island-i szórakozóhelyen február 20-án pusztító tűz ügyében. Két áldozat családja indított eljárást a szórakozóhely, a fellépő együttes és a hely szigetelését végző cég ellen. Az ügyész 1 millió dollár kártérítést kér mindkét család számára. A szerencsétlenségben 98 ember vesztette életét, 180-an pedig megsérültek.

A jegyzők dönthetnek a martinsalakos kártérítésekről

Itthon2003.03.05, 18:16

Részletesen szabályozta a martinsalakos házak utáni kárenyhítésről szóló korábbi döntést a kormány. E szerint a jegyzők dönthetnek a kártérítésekről, amelyeknek összege bizonyos esetekben a lakás értékének 90 százalékát is elérheti.

Saját bíróságát perli egy bíró

Itthon2003.03.04, 08:40

Példa nélküli keresetlevelet nyújtott be a Zala Megyei Bíróság egyik bírája: személyiségi jogi pert indított a munkáltatója ellen, egyúttal tízmillió forint nem vagyoni kártérítést is követel a megyei bíróságtól. Állítása szerint hivatali főnöke évekkel ezelőtt hamis állításokat tartalmazó jelentést készített róla, és azóta sem volt lehetősége tisztázni magát.

Ártatlanul fogva tartott férfi perli az államot

Itthon2003.02.26, 18:57

Több mint öt és fél millió forint nem vagyoni kártérítést követel a magyar államtól egy cukorbeteg, rokkantnyugdíjas roma férfi, aki majd fél évig volt ártatlanul előzetes letartóztatásban. Az ügyben a Budai Központi Kerületi Bíróságon (BKKB) szerdán tartották az első tárgyalást  - adta hírül a Roma Sajtóközpont.

Beperelte az Adidast egy magyar feltaláló

Itthon2003.02.25, 14:49

Szerdán tárgyalja a Fővárosi Bíróság azt a kártérítési ügyet, amelyet egy magyar feltaláló indított az Adidas sportszergyártó cég ellen. Oroszi László szerint a cég az ő szabadalma alapján állít elő és forgalmaz irányítósávos futballcipőket. Oroszi állítja, az Adidas által 2000-ben bemutatott Predator Precision és Predator Mania nevű cipők alapelvét ő már 1996-ban regisztráltatta a Magyar Szabadalmi Hivatalnál, 1999-ben pedig nemzetközi szabadalmat is kért rá.

A Nemzeti Autópálya Rt. nem dolgozik tovább Kiss irodájával

Itthon2003.02.21, 12:44

A Nemzeti Autópálya Rt. valószínűleg visszavonja a Forgács és Kiss Ügyvédi Iroda megbízását. Az ügyvédi iroda egy kártérítési perben képviseli a Nemzeti Autópálya Rt-t. Az elmúlt napokban került nyilvánosságra, hogy a kancelláriaminiszter ügyvédi irodája állami megrendeléseket vállalt el. A Forgács és Kiss ügyvédi iroda végezte a Malév és a Nemzeti Autópálya Rt. átvilágítását is, és a legutóbbi információk szerint a Magyar Nemzet és a Közlönykiadó Kft. közötti szerződési ügylet lezárását is ez az iroda végzi. A Közlönykiadó százszázalékos tulajdonosa a Miniszterelnöki Hivatal.

12 milliót követelnek az Erste Banktól a móri szülők

Itthon2003.01.30, 17:45

Fejenként 6 millió forintos kártérítést és havi 50 ezer forintos életjáradékot követelnek az egyik móri áldozat szülei az Erste Banktól. A per csütörtökön kezdődött a Fővárosi Bíróságon, ahol vita alakult ki arról, hogy a banknak milyen biztonsági előírásokat kellett volna betartania.

15 milliárd euró kártérítést követel Horvátország

Nagyvilág2003.01.26, 19:15

Horvátország hamarosan közel 15 milliárd eurós háborús kártérítést fog követelni Jugoszláviától - nyilatkozta egy Banja Luka-i újságnak Stipe Mesic horvát elnök. Az elnök szerint a követelést az indokolja, hogy Horvátország agresszió áldozata volt, és Jugoszláviának, illetve Szerbiának felelnie kell azért, ami történt a horvátországi háború idején.

Védőoltás miatt perel egy volt kiskatona

Itthon2003.01.22, 19:11

A Szombathelyi Városi Munkaügyi bíróságon szerdán megkezdődött annak a volt kiskatonának a kártérítési pere, aki ügyvédje szerint a helyi kiképzőközpontban kapott oltástól betegedett meg, ennek következtében pedig negyvenszázalékos munkaképesség-csökkenést szenvedett.

Folytatódik az Orbán-Lendvai per

Itthon2003.01.20, 15:41

Orbán Viktor volt miniszterelnök még tavaly júniusban indított pert Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője ellen. Orbán jelképes, egy forintos kártérítést követel Lnedvaitól, mert szerinte megsértette a jó hírnévhez való jogát, amikor a leköszönt kormány pénzügyi döntéseit bírálta. A per októberben kezdődött.

Moszkva nem fizet a túszdráma áldozatainak

Nagyvilág2003.01.15, 21:27

Oleg Tolkacsev moszkvai polgármester-helyettes szerdai közlése szerint a város már teljesítette kötelezettségét az október 23-26. közötti túszdráma áldozataival szemben, amikor kártérítést fizetett az érintetteknek. Ezzel ellentétben már 61 megkeresés gyűlt össze: a halálos áldozatok hozzátartozói összesen közel 50 millió dollárt követelnek Moszkvától. Az orosz fővárosban szerdán döntés született arról, hogy a Dubrovka színház mellett emlékművet állítanak a túszdráma áldozatainak.

Moszkvai túszdráma: nő a pereskedő túlélők száma

Nagyvilág2003.01.09, 17:34

Előzetes meghallgatásokat tartott csütörtökön a moszkvai tverszki kerületi bíróság a tavaly október 23. és 26. közötti moszkvai túszdráma áldozatai által indított kártérítési perekről. Az ügyvédek arra számítanak, hogy jogerős ítélet talán 3 év múlva várható az ügyben.

Perlik a kormányt a száműzött lordok

Nagyvilág2003.01.06, 20:45

A brit parlament felsőházából 1999-ben kiebrudalt főrendek pert kívánnak indítani a brit kormány ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságán. A lordok fejenként egymillió font kártérítést kérnek sérelmeikért.

Idén 55 milliárd dollár kárt okoztak a természeti katasztrófák

Gazdaság2003.01.06, 17:09

A szélsőségek évének nevezte 2002-t hétfői összegzésében a Munich Re, a világ legnagyobb viszontbiztosítója, amely szerint az idén 55 milliárd dollár kárt okoztak a világban a természeti katasztrófák. A biztosítókat terhelő kártérítési kötelezettség ugyanakkor 11,5 milliárd dollár volt, azonos a tavalyival - áll a német cég jelentésében.

Pornófilm nézéséért őrizetbe vettek egy kínait

Nagyvilág2003.01.04, 14:12

Rendőrök törtek be egy kínai férfi otthonába, majd őrizetbe vették, mert pornófilmet nézett feleségével. Zhang Lei később ügyvédhez fordult, és végül a rendőrség bocsánatot kért tőle, és kártérítést fizetett neki.

Először döntött dohánycégek javára egy kaliforniai bíróság

Gazdaság2003.01.02, 12:52

Egy kaliforniai szövetségi bíróság kedden a két legnagyobb amerikai dohánygyártó javára döntött abban a perben, amelyet egy korábban elhunyt dohányos családja indított a cégek ellen. Az utóbbi hónapok nagy összegű kártérítési perei közül ez az első, hogy a dohánygyárak javára dönt a bíróság - írja a CNNMoney.

Egymilliárd dollárral csökkentették az ExxonMobil bírságát

Nagyvilág2002.12.08, 17:27

Egymilliárd dollárral - 4 milliárdra - csökkentette a bíróság az ExxonMobil olajvállalatra kirótt kártérítési bírság összegét. A céget egyik tartályhajója - az Exxon Valdez - 1989-es balesete miatt bírságolták meg. Akkor 2000 kilométeres partszakaszt szennyezett be Alaszkánál a hajóból kifolyt olaj. Az vállalat fellebbezett a döntés ellen, mivel csak 40 millió dollárt akar kifizetni.

Nőhet a kártérítési követelés a ciánperben

Itthon2002.12.05, 07:23

Módosulhat a ciánperben a magyar állam által követelt 29 milliárd forintos kártérítés összege - tudta meg a Magyar Hírlap. Magyarország a Tisza élővilágában eddig felmért károkon túl a később kimutatható károk miatt is kérhet kártérítést.

Pénzmosás vádjával perlik az R.J.Reynoldst

Archívum2002.11.02, 17:33

Az Európai Bizottság pénzmosás vádjával beperelte az R.J.Reynolds dohánygyárat, az Egyesült Államok második legnagyobb cigaretta gyártóját. A bizottság tíz Európai Uniós országgal pénzügyi és egyéb kártérítést követel a dohánygyártótól.

Kártérítés a szmog miatt

Nagyvilág2002.10.29, 12:45

Japánban pert nyertek azok az asztmás betegek, akik azt állítják, hogy a tokiói levegőszennyezés miatt betegedtek meg. A betegek 638 ezer dolláros kártérítést kaptak a japán kormány és az autópálya-felügyelet ellen kezdeményezett perben. A bíróság azzal indokolta döntését, hogy Tokióban nem megfelelően építették és nem tartották karban az autópályákat. A perben nem vonták felelősségre a levegőszennyezésért és annak egészségügyi következményeiért az ügyben megidézett hét legnagyobb japán autógyárat.

Az orvosok saját vagyonukkal fizethetnek hibáikért

Itthon2002.10.25, 16:19

A kórházakban dolgozó orvosok háza, autója is rámehet majd azokra a műhibaperekre, melyek 2003. január elseje után indulnak - hangzott el egy pénteki konferencián. A szabadfoglalkozású orvosként praktizáló szakemberek hibáiért ugyanis a kórházak kifizetik a kártérítést a betegeknek, de az összeget visszakövetelik a hibázó orvostól jövő év januárjától. Jelenleg a műhibákért az egészségügyi intézmények, illetve a biztosítók fizetnek kártérítést, nagyobb összegeknél pedig az üzemeltető segít a kórházaknak.

Műhibaperek: több milliárdot követelnek a betegek

Itthon2002.10.24, 09:27

Összesen két-három milliárd forint kártérítést követelnek a kórházaktól az orvosi műhibapert indított betegek, ez a összeg már veszélyeztetheti a kórházak működését. Az uniós csatlakozással meg is emelkedhet a kártérítések összege.

Tizenötmilliárdot követelhetnek a honvédelmi tárcától

Itthon2002.10.24, 09:27

A Honvédelmi Minisztérium nem kötött meg egy már előkészített szerződést, amiért a norvég Kongsberg tizenötmilliárd forintos kártérítést követelhet. A cég egy 40 milliárdos tender győztese, és a törvény szerint május 15-éig meg kellett volna kötnie a szerződést a tárcának.

Ötszáz milliót követelnek Nógrádiék

Itthon2002.10.15, 18:12

Ötszáz milliós kártérítést követelnek a Nógrádi testvérek többek között Pintér Sándor volt belügyminisztertől, a Legfőbb Ügyészségtől és az ORFK-tól. A két testvér, Nógrádi Ádám és Zsolt azt nehezményezi, hogy az apjuk meggyilkolásának ügyében lehallgatott telefonbeszélgetéseket Nógrádi Zsolt, az egykori olajtanú ellen hamis vád miatt indított eljárásban is felhasználták.

Harmincmilliárdos kártérítés a repülőtérért

Itthon2002.10.08, 09:32

Közel 30 milliárd forintos kártérítést tart megalapozottnak egy szakértői vélemény, mert az előző kormány felmondta a Ferihegyi Repülőtér üzemeltetési szerződését.

Philip Morris: 28 milliárdos bírság a rákos precedensperben

Archívum2002.10.07, 12:29

A Philip Morris fellebbez a kaliforniai bíróság azon határozata ellen, mely szerint ki kell fizetnie egy eddig precedens nélküli kártérítési perben 28 milliárd dollárt a felperes rákos megbetegedése miatt. A dohánygyár bejelentette, hogy a bíróságnál új tárgyalás elrendelését kérvényezi, illetve ennek visszautasítása esetén a büntetés mértékének csökkentését - írja a BBC Online.

Februárig tovább nyomoznak a Postabank-ügyben

Itthon2002.10.03, 12:06

Jövő februárig meghosszabbították a Postabank volt vezetői elleni nyomozást. Emellett a Postabank könyvvizsgáló cégeitől 170 milliárd forint kártérítést követelnek polgári peres eljárásban a magyar állammal együtt a bank korábbi nagytulajdonosai.

Perli az Andersent a csődbe ment Peregrine

Archívum2002.09.23, 09:56

1 milliárd dollár értékű kártérítési pert indít az Arthur Andersen könyvvizsgáló cég ellen a becsődölt szoftvergyártó Peregrine Systems. A vád szerint a szoftvergyártó könyvvizsgálói, az Arthur Andersen Germany, az Arthur Andersen Worldwide SC és a Peregrinért elsősorban felelős Daniel Stulac nem vették észre azokat a hibákat, amelyek a cég bukását okozták.

Fizetnie kell a Merrill Lynch-nek

Archívum2001.12.06, 16:39

Megállapodás született az Unilever és a Merrill Lynch között abban az ügyben, melyben nem megfelelő kezeléssel vádolta meg a Merrill Lynch tulajdonában levő Mercury Asset Management-t (MAM) az Unilever, amiért az szerződése kereteit túllépve veszteséget termelt nyugdíjpénztárának. Az Unilever ezért 130 millió font kártérítést követelt a Merrilltől.

Kilakoltatott családok perlik a II. kerületet

Itthon2002.09.11, 15:18

Harminchétmillió forint nem vagyoni kártérítést követel per előtti felszólításával a II. kerületi önkormányzattól a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Jogvédő Iroda a szerinte Budaligetről törvénytelenül kilakoltatott családok nevében. A tizenkét család problémájának megoldatlansága miatt ülősztrájkot szervez az önkormányzat épülete előtt a Roma Polgárjogi Alapítvány.

Kártérítést kaphatnak Amerikától a magyar zsidók

Nagyvilág2002.09.02, 11:23

Beperelhetik kárpótlásért az Egyesült Államokat azok a zsidók, akiknek elrabolt javait az aranyvonatok vitték el. Az aranyat, ezüstöt, drágakövet, festményeket és más értéktárgyakat tartalmazó szerelvényt Salzburgnál egy katonai raktárban őrizték, de folyamatosan dézsmálták.  

A Fax.com ellen 2,2 billió dolláros per indul

Archívum2002.08.23, 16:17

Az Egyesült Államokban 2,2 billió dollár (2 200 000 000 000 dollár) kártérítésre perelték be a kéretlen reklámfaxokat kapó címzettek a Fax.com céget. A felperesek képviseletében Steve Kirsch, az Infoseek internetes kereső portál alapítója nyújtotta be a keresetet a kaliforniai Mountain View egyik bíróságán.

A biztosítók félnek a világbajnokságtól

Archívum2002.03.27, 15:14

A szeptember 11-i terrortámadások következményein okulva, esetenként maximum 15,3 millió dolláros kártérítésre számíthatnak azok a dél-koreai tulajdonosok, akiknek a létesítményeit esetleg terrortámadás éri a május 31-én kezdődő labdarúgó világbajnokság alatt.

Ferihegy: 25 milliárdos kártérítést kérnek

Itthon2002.08.05, 07:15

Megindultak az első egyeztető tárgyalások a ferihegyi terminálok üzemeltetésének ügyében. Az Orbán-kormány által még tavaly decemberben felmondott koncessziós szerződés kárvallottja, a kanadai ADC cég a gazdasági miniszterhez írt levelében 88 millió dollár - majdnem 25 milliárd forint - kártérítést kér a januárban megszüntetett szerződés miatt.

Életjáradékért tüntetnek a móri hozzátartozók

Itthon2002.06.28, 10:12

Demonstrációra készülnek a támogatások elosztását végző Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület ellen szombaton a május 9-i vérengzés áldozatainak hozzátartozói. A kártérítési perhez ma két banki alkalmazott családja is csatlakozik.

15 millió dolláros kártérítést fizet az R.J. Reynolds

Archívum2002.06.22, 09:35

Az Egyesült Államokban egy szövetségi bíró 15 millió dolláros kártérítés kifizetésére kötelezte pénteken az R.J. Reynolds dohányipari vállalatot, mert bizonyítottnak látta, hogy a felperes vérkeringési betegségét a vállalat termékének fogyasztása okozta.

Kártérítést követelnek a móri hozzátartozók

Itthon2002.06.18, 12:50

A véres móri bankrablás egyik áldozatának hozzátartozói általános kártérítést igényelnek az Ertste Banktól, mondván hogy a móri fiók biztonsági rendszere hiányos volt. A család ügyvédje azt szeretné elérni, hogy a család jövedelme ezután is akkora legyen, mintha az édesapa még élne. A bank szerint biztonsági rendszerük megfelel a törvényi előírásoknak. Az áldozatok hozzátartozóit pedig az első pillanattól támogatják.

Kövérnek fizetnie kell a megélhetési romáért

Itthon2002.06.17, 12:49

Az elsőfokú ítélet szerint 250 ezer forint kártérítést kell fizetnie Kövér Lászlónak, mert "megélhetési romának" nevezte Horváth Aladárt, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnökét. A Fidesz országos választmányának elnöke még a kampány idején sértette meg a polgárjogi aktivistát.

Precedensper a Philip Morris ellen

Archívum2002.06.13, 07:58

Jelentős összegű, 37,5 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezett három dohánymultit egy floridai bíróság. A testület ítélete precedens jellegű lehet, s újabb perek sorozatát indíthatja el.

Bárándy: perelhetnék a móri bankot a hozzátartozók 

Itthon2002.06.13, 06:33

Az Erste Bank egyelőre nem kommentálja az igazságügyi miniszter szerdai nyilatkozatát, miszerint kártérítési pert indíthatnának a móri áldozatok hozzátartozói a pénzintézet ellen. Bárándy Péter szerint a móri bankfiók biztonsági rendszerének hiányossága miatt haltak meg nyolcan a bankrablás során.

Líbia tagadja a kártérítési ajánlatot

Nagyvilág2002.06.11, 01:47

Líbia szerdán hivatalos közleményben tagadta, hogy bármilyen kártérítési ajánlatot tett volna a lockerbie-i légi merényletben áldozatul esettek hozzátartozóinak. A tripoli közlemény, amelyet a JANA hivatalos líbiai hírügynökség tett közzé, leszögezte: a líbiai kormánynak nincs köze a megállapodáshoz.

További kártérítésre várnak a beregi árvízkárosultak

Itthon2002.06.08, 10:41

Kormánydöntésre várnak a Beregben a másodlagos árvízkárok rendezésére. Az elmúlt másfél évben csak az áradástól közvetlenül érintettek kaptak segítséget. A Szatmár-Bereg megyei közgyűlés szerint azoknak is járna a kártérítés, akiknek a háza a magas talajvízszint miatt, illetve az újjáépítés során sérült meg.

Lendvai: Egy forintot a volt kormány jó híréért

Itthon2002.06.07, 22:19

Orbán Viktor csütörtökön jogi képviselője útján pert indított Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője ellen jelképes, egy forint összegű kártérítésért. A volt miniszterelnök szerint Lendvai megsértette a jó hírnévhez való jogát, amikor a leköszönt kormány pénzügyi döntéseit bírálta. "Csupán abban értek egyet Orbán Viktorral, hogy én sem becsülöm többre egy forintnál a leköszönt kormány jó hírét a közpénzekkel kapcsolatban" - reagált Lendvai Ildikó a feljelentésre.

Grespik megkapta a 10 milliót

Itthon2002.06.07, 10:53

Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal februárban menesztett vezetője megkapta a korábban követelt 10 millió forintos kártérítést. A közigazgatási hivatal azonban megpróbálja visszaperelni a pénzt.

Kártérítést ítéltek egy hepatitis-fertőzöttnek

Itthon2002.06.05, 13:52

Három millió forint kártérítést kap az a férfi, akit egy műtét közbeni vérátömlesztés során fertőzték meg hepatitis C vírussal. A jogerős ítélet emellett havi 15 ezer forint járadékot is megítélt a megbetegedett férfinak.

Együtt perelnek a Nógrádi testvérek

Itthon2002.05.23, 15:37

Az olajtanú öccse, Ádám is csatlakozik ahhoz a tízmillió forintos kártérítési perhez, melyet többek között a belügyminiszter és a Legfőbb Ügyészség ellen indított Nógrádi Zsolt. A hamis vád miatt eljárás alá vont olajtanú azt nehezményezi, hogy az apja meggyilkolásának ügyében lehallgatott telefonbeszélgetéseket az ő ellene hamis vád bűntette miatt folyó eljárásban is felhasználták.

Grespik pénzére vár, és nem perel

Itthon2002.05.16, 11:57

Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal menesztett vezetője nem kapta meg a korábban jogerős bírósági végzésben számára megítélt 10 millió forintos kártérítést. Ennek ellenére az [origo] értesülései szerint korábbi ígéretével ellentétben még nem perelte be Orbán Viktort. Grespik az [origo]-nak azt mondta: még néhány napot vár az összegre, és bízik abban, hogy pénzéhez jut.

A FIFA lemondott 240 millióról

Archívum2002.05.14, 11:48

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) több mint 240 millió svájci frankról mond le a fizetésképtelenné vált ISL Holding csődbiztosával kötött peren kívüli egyezség keretében - adta hírül a Világgazdaság. A reklám- és televíziós jogok felett rendelkező ISL Holdinggal szemben 2001 óta állt fenn a FIFA 294 millió frankos kártérítési követelése, ami most 51 millióra zsugorodott.

Több milliós kártérítés a hozzátartozóknak

Itthon2002.05.10, 20:32

Az Erste Bank nem nyitja ki a megtámadott móri fiókját. Hamarosan egy új helyiségben nyitnak meg, máshol a városban. A bank az alkalmazottaknak és az ügyfelek hozzátartozóinak egyaránt több millió forintos támogatást ad.

Bírósági megrovás a Magyar Rádió elnökének

Itthon2002.05.09, 13:16

Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt marasztalta el Kondor Katalint a Budakörnyéki Bíróság. A bíróság a büntetőeljárást megszüntette, és felszólította Kondort, hogy a jövőben tartózkodjon a bűncselekmény elkövetésétől. A felperesnek nem ítéltek meg kártérítést.

Fizetésre köteleznék a környezet pusztítóit

Archívum2002.01.23, 07:56

Kétségbeesett erőfeszítéseket tesznek az európai vegyipari és olajipari cégek, hogy elhárítsák az Európai Bizottság (EB) készülő javaslatát, amelynek alapján akár évi 2 milliárd dollár kártérítést is fizethetnek az általuk szennyezett környezetért. Pedig az Európai Unió még csak arra sem kötelezné őket, hogy állják a már szennyezett területek 55 milliárd euróra (49 milliárd dollárra) becsült helyreállítási, tisztítási költségeit.

Folynak a tárgyalások a Lockerbie-merénylet kártérítéséről

Nagyvilág2002.05.06, 12:15

New Yorkban megkezdődtek a tárgyalások Líbia képviselői és a Lockerbie-merénylet áldozatainak hozzátartozói között, a nekik fizetendő kárpótlástól. A líbiai vezetés azt reméli, cserébe a kárpótlás kifizetéséért feloldják az országot sújtó olajexport-tilalmat. Kadhafi tábornok állítólag 3,5 milliárd dollárt is hajlandó lenne fizetni a hozzátartozóknak.

Perekre készül Simon családja

Itthon2002.05.02, 09:25

Simon Tibor családja kártérítési pert indíthat a Cafe Allure és a Készenléti Rendőrség ellen, ha a bebizonyosodik felelősségük Simon haláláért. A család szakértőkkel vizsgáltatja meg Simon kórházi ellátásáról szóló iratokat.

Kevés kártérítési per az elhúzódó ügyek miatt

Itthon2002.03.29, 08:58

Jövő januártól kártérítést kérhetnek azok a peres felek, akiknek ügye a bíróság mulasztása miatt húzódott el. Ez a rendelkezés csupán egyike azoknak a polgári perrendtartásban eszközölt módosításoknak, amelyek a peres eljárások egyszerűsítését és felgyorsítását célozzák.

Rabszolgaság - kártérítési per az USA-ban

Nagyvilág2002.03.26, 20:39

A rabszolgaság intézményéből egykoron hasznot húzó amerikai vállalatok közül három - az Aetna, a CSX és a FleetBoston Financial - ellen kártérítési pert indított az Egyesült Államokban egy fekete bőrű polgárjogi aktivistanő.

A román jogot alkalmazhatják a ciánperben

Itthon2002.03.25, 06:30

A Fővárosi Bíróság elutasította a magyar állam kérelmét, s nem rendelte el a nagybányai aranymosó üzem leállítását. A bírói tanács emellett megkereste az Igazságügyi Minisztériumot: ismertesse a román kártérítési jog szabályait. A következő tárgyalást június 18-ára tűzték ki a magyar államnak az Aurul - majd Transgold SA - ellen indított 29 milliárdos perében.

Egy rendőr is tudott a 30 milliós biztosítási csalásról

Itthon2002.03.14, 15:32

Több mint 30 millió forintos biztosítási csalással gyanúsítanak négy férfit Kecskeméten. A gyanúsítottak az elmúlt két évben autójavításokról kiállított számlák alapján több biztosítótársaságnál utaltattak át kártérítéseket. Az eljárás során kiderült, hogy egy rendőr is tudott az ügyről.

Alku az Andersen és az Enron-befektetők között

Archívum2002.02.21, 14:33

Nyilvánosság előtti alku kezdődött az Arthur Andersent beperlő volt Enron alkalmazottak és befektetők, valamint a könyvvizsgáló között: kiszivárgott hírek szerint az Andersen összesen 600 millió dolláros kártérítést fizetne, míg a felperesek ügyvédje 3 milliárdos kártérítési igényt sem tart kizártnak. Eközben fény derült az Enron újabb trükkjére, mellyel megtévesztette befektetőit.

100 millió forint kártérítés Vasvárnak

Archívum2002.03.06, 22:16

Peren kívüli egyezség keretében százmillió forint kártérítést fizet a francia Faurecia vállalatcsoport Vasvár önkormányzatának, mert nem építi meg kipufogógyárát a város határában - tájékoztatta az MTI-t szerdán Németh Zsolt, Vasvár polgármestere.

Az EU harmadszorra is beperli az amerikai dohánygyárakat

Archívum2002.02.20, 17:58

Az Európai Bizottság fenntartja a Philip Morris és a R.J. Reynolds Tobacco ellen felhozott vádakat. A New York-i kerületi bíróság legutóbb azzal utasította el az unió kártérítési követelését, hogy amerikai bíróság nem hajthat be adót harmadik állam részére. Az unió költségvetési biztosa szerint új stratégiára van szükség "a jogi akadályok leküzdésére".

Kártérítés a kitoloncolt romáknak

Nagyvilág2002.02.13, 13:20

Mindezidáig páratlan döntés született a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróságon annak a hetvennégy szlovákiai romának az ügyében, akiket 1999 októberében toloncoltak ki a belga hatóságok Gent városából. A strasbourgi bíróság elé most került először romák kollektív kiutasításával kapcsolatos kereset, melyben szintén egyedülálló módon egy nyugat-európai államot marasztaltak el idegenek kollektív kitoloncolása miatt. Az Szlovákiába visszairányított családok egyike, az emberi jogai megtiprása miatt pert indító Čonka család részére 10000 euró kártérítést, valamint a perrel járó költségek fedezetére további 9000 eurót ítélt meg a bíróság.

Naomi beismerte, hogy drogozott

Szórakozás2002.02.12, 14:49

A magánszféra megsértése miatt kártérítést követel egy brit bulvárlaptól a szupermodell Naomi Campbell. A lap több cikkében is figyelemmel kísérte Naomi kábítószeres kalandjait, és bizonyítékokkal illusztrálta a modell nehezen kezelhető természetéről szóló híreket.

Nem kap kártérítést Kucsera

Itthon2002.02.11, 16:45

Jórészt elutasította hétfőn kihirdetett jogerős döntésével Kucsera Lajos rendőrtisztnek az Akták című műsor miatt benyújtott keresetét a Fővárosi Bíróság. A bíróság indoklása szerint az Akták kifogásolt adása idején már vádat emelt az ügyészség Kucsera ellen. A Kucsera Lajos ellen indult büntetőeljárásban azóta a volt szeghalmi bűnügyi osztályvezető bűnösségét kimondó ítélet született. 

Nem kapták meg a kártérítést a ciánszennyezés károsultjai

Itthon2002.02.07, 13:33

A ciánszennyeződés károsultjai még a mai napig nem kaptak kártérítést - hangzott el azon a találkozón, amelyet a Tisza-tavai károsultak tartottak csütörtökön Poroszlón. "A 2000-ben lezajlott ciánszennyeződés hatására az idegenforgalom elmaradt, és elmaradt az a támogatás is, amit a tragédia után a kormány ígért a károsult vállalkozók kisegítésére" - közölte Zsebe Zsolt, a Tisza-tó menti Újlőrincfalván élő vállalkozó, az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje.

Perelhetnek a turistaosztály-szindróma áldozatai Nagy-Britanniában

Nagyvilág2002.02.01, 15:02

A bíróság döntése szerint a turistaosztály-szindróma miatt pereket lehet indítani a légitársaságok ellen. Az áldozatok nem csak anyagi kártérítést követelnek, hanem el akarják érni, hogy a repülők üléseinél nagyobb legyen a lábtér.

Líbia kártérítést fizet a Lockerbie-per érintettjeinek

Nagyvilág2002.01.27, 14:09

A The Sunday Times brit lap szerint Líbia várhatóan 3 millió font kártérítést fizet a PanAm amerikai légitársaság utasszállító gépe ellen 1988-ban elkövetett robbantásos merénylet minden egyes áldozata hozzátartozójának. Hivatalosan még nem jelentették be, hogy megszületett az amerikai, a brit és a líbiai kormány között a megállapodás az ügyben. A lap szerint csak a Lockerbie-perben elsőfokon életfogytiglani börtönre ítélt al-Megrahi fellebbviteli tárgyalása után jelentik be.

A HearSay kártérítést követel

Kultúra2002.01.16, 14:14

Kym Marsh távozása a HearSay-ből nem lesz olyan egyszerű, mint azt az énekesnő gondolta. Az együttes jogászai ugyanis válaszút elé állították: vagy továbbra is részt vesz a turnékon, vagy hatalmas összegű kártérítést fizet.

A kórház helyett az orvos fizet

Itthon2002.01.11, 07:03

Tovább romlik a betegek biztonságának garanciája, s nő az orvosokra háruló kockázat az egészségügy átalakításával - állítják szakértők. A jelenlegi törvény szerint ugyanis a közalkalmazotti viszonyáról lemondó orvosra a kórház bármikor átháríthatja az akár több tízmilliós kártérítéseket. A vállalkozó orvos esetében gyakorlatilag az orvos fizetőképességén múlik a kártérítés kifizetése. Igaz, az egyéni biztosításra már most is van lehetősége, esetenként kötelessége is, de kérdéses, hogy a díjakat a közkórházi fizetésekből ki tudják-e majd fizetni az érintettek.

Nem kapnak kártérítést születésükért a fogyatékosok

Nagyvilág2002.01.10, 16:27

A francia parlament legújabb határozata alapján senkinek sem fizethető kártérítés azért, mert megszületett - írja a BBC. Az elmúlt években a francia bíróság ugyanis többször is magas összegeket ítélt meg olyan családoknak, akik elvetették volna születendő gyermeküket, ha tudják, hogy komoly fogyatékosságokkal jön majd a világra.

Kártérítés a kanadai elítéltnek

Nagyvilág2002.01.08, 12:04

A kanadai hatóságok kártérítést fizet a nemdohányzó fegyencnek, amiért több mint két héten át kénytelen volt erősen dohányzó cellatárs mellett raboskodni.

Iskolatársa perli Eminemet

Kultúra2001.12.08, 16:35

Becsületsértés miatt 1 millió dolláros kártérítést követel DeAngelo Bailey, Eminem egykori iskolatársa a szőkített rappertől. A Slim Shady-ként is ismert popsztár egyik számában ugyanis arról énekel, hogyan kínozta őt az iskolában Bailey.

Elkezdődött a ciánper

Itthon2001.12.04, 09:37

Elkezdődött a Magyar Állam kontra Aurul polgári per, melyben a tavaly januári tiszai ciánszennyezés miatt több mint 28,5 milliárd forintot és kamatait követeli kártérítésként Magyarország a romániai cégtől.

Csődöt jelentett az Enron

Archívum2001.12.03, 12:40

Vasárnap csődvédelmet kért önmaga és 14 leányvállalata számára a világ legnagyobb energiakereskedő cége, az Enron. A társaság ezzel egy időben kártérítési pert indított a konkurens Dynegy ellen, amiért elállt az eladósodott óriásvállalat felvásárlásától.

Kedden kezdődik a ciánper a Fővárosi Bíróságon

Itthon2001.12.02, 09:46

Kedden kezdődik a Magyar Állam kontra Aurul polgári per, melyben a tavaly januári tiszai ciánszennyezés miatt több mint 28,5 milliárd forintot és kamatait követeli kártérítésként Magyarország a romániai cégtől.

Kártérítik a sérülteket, mert megszülettek

Nagyvilág2001.11.29, 11:21

Franciaországban kártérítést ítélt meg a bíróság egy házaspárnak, mert gyermekük Down-kórral született. A nőgyógyász ugyanis a terhesség során nem vette észre a születendő gyermek fogyatékosságát.

Húsz év börtön vár a New York-i csalókra

Archívum2001.11.29, 11:57

Akár 20 évet is börtönben tölthet az az amerikai házaspár, amely a szeptember 11-i New York-i tragédiát biztosítási csalás útján pénzszerzésre próbálta kihasználni. A férj ugyanis hamis bejelentéssel kártérítést követelt felesége haláláért.