Jugoszlávia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Szerbia
- hágai Nemzetközi Törvényszék
- háborús bűn
- Belgrád
- foci

A Balkán első igazi népautója - Zastava 750 (1967) veteránteszt
Aki meghallja a nevét, annak rögtön a jól ismert 1100-as Zastava ugrik be. Aki felületesen személi karosszériáját, a kultikus Fiat 500-ast vélheti felfedezni benne. Pedig érdemes jobban megismerni ezt a kis farmotorost, hiszen Jugoszlávia és térsége mindenese volt, nálunk taxis nők is a kormánya mögé ültek, ráadásul elindította a licencgyártás lavináját a KGST-ben. Vezettünk egy restaurált példányt.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Alapítása után majdnem 90 évvel egy szigetre költöztetik a belgrádi állatkertet
Hideg napok: nyolcvan éve kezdődött a délvidéki vérengzés
Nyolcvan éve, 1942. január 4-én Zsablyán kezdődött el a Magyar Királyi Honvédség délvidéki nagy partizánellenes „tisztogató akciója", amely - a hatvanas években készült magyar film (illetve az annak alapjául szolgáló regény) címe alapján - „hideg napok" néven vonult be a történelembe. A vérengzésbe torkollott razzia január 21–23-án Újvidéken járt a legtöbb halálos áldozattal.
- címkék:
- Joszip Broz Tito
- Szombathelyi Ferenc vezérezredes
- Feketehalmy-Czeydner Ferenc
- Bajcsy-Zsilinszky Endre
- tömeggyilkosság
- második világháború
- bűnvádi eljárás
- megtorlás
- interpelláció
- német megszállás
- tisztogatás
- csendőrség
- Délvidék
- Jugoszlávia
- partizánakció
- Magyar Királyi Honvédség
- csetnikek
- Hideg napok
- honvéd vezérkar főnökének különbírósága
- Honvéd Vezérkar
- Címkefelhő »
Kétszer játszott Michael Jordan ellen a Sopron kispadján ülő egykori kosárzseni
Az 1980-as évek közepén a jugoszláv kosárlabda aranykora kezdődött el, ami a 2002-es férfi világbajnoki címben csúcsosodott ki. A Crvena zvezda és a Cibona Zagreb bajnoki vetélkedései közepette egy igazi szupersztár kosárlabdázó emelkedett ki: Drazsen Petrovics, aki később az NBA-ben is letette a névjegyét. Az Origo a Sopron Basket edző-mentorával, Stevan Karadzsiccsal beszélgetett a hihetetlen munkamorállal bíró, ám tragikusan fiatalon elhunyt Petrovicsról, a jugoszláv utódállamok kosárlabda-kultúrájáról, a vb-győzelemről és a magyar játékosok gyengeségeiről.
A leghihetetlenebb légikatasztrófa: tízezer méter zuhanást élt túl egy stewardess
1972. január 25-én délután négy óra egy perckor már alkonyi sötétségbe burkolózott a német határ közelében fekvő apró cseh község, Srbská Kamenice. A téli csendbe borult falu lakói ekkor egy magasból érkező tompa dörrenés hangjára figyeltek fel. A házakból kiszaladó emberek szeme elé döbbenetes látvány tárult: mindenfelől roncsdarabok hullottak alá az égből a határ menti behavazott erdőségre. Kizártnak látszott, hogy bárki is túlélte volna a több mint tíz kilométeres magasságban bekövetkezett légi katasztrófát.
- címkék:
- Vesna Vulović
- Csehszlovákia
- összeesküvés-elmélet
- vizsgálat
- zuhanás
- detonáció
- Guinness Rekordok Könyve
- terrorcselekmény
- Jugoszlávia
- légi katasztrófa
- utazómagasság
- légi utaskísérő
- repülési adatrögzítők
- usztasa
- dehermetizálódás
- Jugoszláv Légitársaság
- JAT 367-es járat
- McDonell Douglas DC-9
- polgári légi forgalom
- Címkefelhő »
Negyven éve halt meg az örökös jugoszláv államelnök, Tito
Negyven éve, 1980. május 4-én halt meg Josip Broz Tito, a második világháború utáni Jugoszlávia egykori örökös elnöke. Évtizedekig az ő személye tartotta össze a délszláv államalakulatot, a halála után kirobbant nemzetiségi ellentétek egy évtizeddel később véres polgárháborúhoz, Jugoszlávia széteséséhez vezettek.
Hamis történelmi távlatok kísérték a 20. század globalizációját
Az ideológiák a modern politikában a kovász, az éles kés szerepét töltik be: néha összeforrasztják, néha szétvágják a nemzetközi politika legfontosabb aktorainak tekinthető államokat. A 20. század bővelkedik az ilyen ideológiavezérelt eseményekben, döntésekben. Dr. Bertalan Péter, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa és a Károli Gáspár Református Egyetem docensének írása Kelet-Közép-Európa transznacionális eseményeiről, történéseiről és összefüggéseiről.
A háború verte szét minden idők legjobb európai kosárcsapatát
Az 1980-as évek végén a felbomlani készülő Jugoszláviában felnőtt egy olyan kosárlabdázó generáció, amely képes volt legyőzni a verhetetlennek hitt amerikai csapatot. Volt közöttük horvát, szerb és szlovén nemzetiségű is, de őket ez nem érdekelte, csak kosárlabdázni akartak. 1990-ben világbajnoki címet szereztek, de az ország felbomlása a csapatot is magával rántotta.
Meghalt Mira Markovic, Slobodan Milosevic özvegye
Mira Markovic, Slobodan Milosevic egykori jugoszláv elnök özvegye, 76 éves korában halt meg Oroszországban. Halálát egy közeli barátja, Milutin Mrkonjic megerősítette a BBC-nek.
A Jugoszláviában meggyilkolt és elüldözött olaszokról emlékeztek meg Olaszországban
Elutasította a második világháború éveiben elkövetett etnikai alapú gyilkosságok és üldözés tagadását az olasz jobbközép nevében Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes és Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke vasárnap, a volt Jugoszláviában meggyilkolt és elüldözött olaszok emléknapján.