japán gazdaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Japán
- dollár
- autóipar
- devizapiac
- Toyota
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Négyéves csúcson az euró
Kedden újabb négyéves magasságba szökött az euró a dollárral, a fonttal és a japán jennel szemben, ami a befektetőknek az amerikai gazdaság állapota miatti aggodalmát tükrözi. A FED várhatóan nem csökkent kamatot.
Japán-kínai verseny az orosz olajvezetékért
Japán 1 milliárd dollárt ruházna be Oroszország távol-keleti részének gazdaságába, ha megépül egy olajvezeték valamelyik csendes-óceáni kikötőig. Amennyiben Oroszország Kína helyett egy csendes-óceáni kikötőt választ, akkor Japán a következő négy évben részt vesz egy tengeri olajterminál és egy finomító megépítésében - közölte a Japan National Oil Corporation elnöke Vlagyivosztokban.
Visszaesett a csődök száma Japánban
Japánban márciusban csökkent a csődbe ment vállalatok száma a februárihoz képest, és a cégek által hátrahagyott adósságok összege is visszaesett. Az összesítést hétfőn közlő Teikoku Databank szerint a legutóbbi tőzsdei lejtmenet miatt nemsokára ismét szaporodhatnak a csődök.
Újabb döntés várható az acélvám-háborúban
A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) Amerika ellenében valószínűleg ismét támogatni fogja az Európai Unió, Japán, Kanada és több más ország panaszát a már egy éve húzódó és mind ez idáig lezáratlan acélvám-ügyben, ami jelentős csapást jelenthet az amerikai acéliparra - írja a Bloomberg hírügynökség.
Japán 25,2 milliárd dollárral segíti bankrendszerét
A japán jegybank újabb hárombillió jenért (mintegy 25,2 milliárd dollárért) vásárol részvényeket kereskedelmi bankoktól az iraki háború okozta bizonytalanság ellensúlyozása és a bankrendszer védelme érdekében. Korábban kétbilliós keretet hirdetett a jegybank, de a piacok négybilliós összértékű banki részvényvásárlás bejelentésére számítottak.
Kevesebb csőd, több csődadósság Japánban
Japánban februárban 1586 vállalat ment csődbe, 7,4 százalékkal kevesebb, mint tavaly februárban - jelentette a Teikoku Databank hitelkutató intézet. Az idei év második hónapjában csődbe ment cégek 20 százalékkal több adósságot hagytak hátra, mint egy évvel korábban.
Kína (BT állandó tag)
A világ legnépesebb országának gazdasági összteljesítménye az idén a várakozásokat meghaladva 8 százalékkal nőtt - az állami statisztikai hivatal szerint. Tavaly 7,3 százalékkal nőtt a kínai GDP. Elemzők szerint a jelentős növekedés mozgatója a beruházás, a belső fogyasztás és a külső kereslet növekedése volt. Kínában 3,59 milliárd dollár volt januárban az új közvetlen külföldi befektetések összege, 48,2 százalékkal több, mint tavaly januárban. A külföldi cégeket az alacsony bérköltségek és a piaci kilátások vonzották Ázsia második legnagyobb gazdaságába.
Csengőhangok dollármilliókért
Átlagosan nyolcvan-száz dolláros havi számlát fizetnek ki a mobiltelefon-tulajdonosok Japánban és Dél-Koreában. A számlák jelentős részét a zeneletöltés és az online játékok díjszabása teszi ki. A japán Bandai Networks megállapodott szolgáltatása értékesítéséről Európában és Amerikában.
Virágzó külkereskedelem az elzárt Észak-Koreában
Az Egyesült Államoknak komoly gondot jelent az atomfegyverkezéssel gyanúsított Észak-Korea elleni hivatalos - ENSZ által jóváhagyott - gazdasági szankciók hiánya, ugyanis a kommunista vezetésű ország a tiltakozások ellenére egyre bővülő kereskedelmi kapcsolatokat ápol Japánnal, Kínával, sőt Dél-Koreával is, így pedig meglehetősen nehéz gazdasági elszigeteléssel fenyegetőzni a nukleáris leszerelés elérése érdekében. Észak-Korea az élelmiszer-kereskedelmen - főként halak, rákok, kagylók értékesítésén - kívül kábítószer-gyártásból és eladásból, valamint rakéta-kereskedelemből is jelentős éves bevételre tesz szert - derül ki a Washingtoon ...
Egyre gazdagabb az orosz csúcselit
Az amerikai Forbes magazin idei listáján 17 orosz található a világ 476 leggazdagabb embere között, amivel Oroszország az Egyesült Államok, Japán, és Németország után a negyedik helyre lépett a dollármilliárdosok számát illetően.
Rekord mértékű japán csődadósság
Januárban, kéthavi növekedés után, csökkent a vállalati csődök száma Japánban, de a hátrahagyott adósság nagyobb volt, mint bármelyik január hónapban a második világháború óta.
Élénkült a japán gazdaság
Az élénkülő hazai fogyasztás és a kivitel bővülése miatt a tavalyi utolsó negyedévben 0,5 százalékkal bővült a japán gazdaság negyedéves összevetésben; elemzők 0,3 százalékos visszaesésre számítottak. Az ország GDP-je 2 százalékkal nőtt egy év alatt.
- címkék:
- export
- japán gazdaság
- GDP
- Címkefelhő »
Tőzsdézésre szólította fel a kormányt a japán gazdasági miniszter
A tőkepiac élénkítése érdekében tőzsdézésre szólította fel minisztertársait a japán gazdasági tárca vezetője. A kormányfő egyelőre nem reagált a felszólításra.
Háború utáni csúcson a japán munkanélküliség
A második világháború vége óta nem látott rekordmagasságba szökött a munkanélküliség Japánban. Az elemzőket is meglepő adat szerint szezonális kiigazítással 5,5 százalékos volt a munkanélküliség decemberben. A japán statisztikai hivatal közlése szerint ezzel 2002 egészében átlagosan 3,6 millióan voltak állás nélkül, ami a tizenegyedik egymást követő éves növekedés.
Húszezer cég ment csődbe tavaly Japánban
Japánban a világháború óta a második legtöbb vállalati csődöt regisztrálták az elmúlt évben, összesen közel 20 ezer cég szűnt meg. A csődhullám várhatóan tovább dagad az elkövetkező hónapokban, ugyanis a kormány növeli a nyomást a bankokra és az adósokra, az összesen 50 billió jenre (424 milliárd dollár) tehető rossz kölcsönök rendezése végett.
Észak-Korea miatt mélyponton a jen
Három és fél éves mélypontra süllyedt a japán fizetőeszköz értéke az euróhoz képest arra a hírre, hogy Észak-Korea felmondta az atomsorompó-egyezményt, és megerősödtek a félelmek, hogy Japánt fenyegető nukleáris fegyvereket gyárt.
Megveszi a Minoltát a Konica
A kivásárlás értéke becslések szerint 1,6 milliárd dollár. A két japán cég összeolvadásával 2006-ra 24 százalékkal növelnék az eladásokat, viszont 4 ezer munkahely szűnne meg.
Bizonytalan a japán gazdaság élénkülése
A japán központi bank (BOJ) a decemberi jelentésében is sötét képet festett a gazdaságról, hangsúlyozva, hogy a belső kereslet továbbra is gyenge, és bizonytalanok az élénkülés esélyei.
- címkék:
- japán gazdaság
- gazdaság
- BOJ
- Címkefelhő »
Jövőre 0,6 százalékos GDP-növekedést valószínűsítenek Japánban
A japán kormány arra számít, hogy a következő pénzügyi évben a hazai össztermék reálértékben 0,6 százalékkal nő, nominálisan pedig 0,2 százalékkal csökken.
Kína lett Japán első számú importőre
Fél évszázados kereskedelmi hagyomány dőlt meg 2002-ben, ugyanis az év első tíz hónapjában Kína többet exportált Japánba, mint az Egyesült Államok - írja a BBC News Online.
A vártnál gyorsabban nőtt a japán gazdaság
Japánban a harmadik naptári negyedévben 0,8 százalékos volt a gazdasági növekedés az előző negyedhez képest. Az ütem 3,2 százalékos GDP-többletet jelent éves szintre számítva - közölte hétfőn a japán kormány felülvizsgált adatként. Az előzetes adat 0,7 százalékos, illetve 3,0 százalékos többletről szólt.
- címkék:
- japán gazdaság
- Japán
- GDP
- Címkefelhő »
Mélyülő gondok a felkelő nap országában
A legfrissebb makrogazdasági adatok hatására felerősödött az újabb recessziótól való félelem Japánban. A munkanélküliségi ráta növekedett, az ipari termelés pedig már második hónapja csökken.
Borúlátóbb a japán jegybank
Rekordprofitot ért el a Nissan
Fennállása óta a legjobb első félévi működési profiteredményét tette közzé kedden Japán harmadik legnagyobb autógyára, a Nissan Motor Co., lényegében megerősítve a múlt hónapban közölt előzetes adatokat.
A Suzuki növelte működési eredményét
A japán Suzuki Motor Corp. 21,1 százalékkal növelte a csoportszintű működési eredményét a szeptemberrel zárult első üzleti félévében az egy évvel korábbihoz képest, 37,85 milliárd jenre (314,3 millió dollár). Az értékesítése 18,5 százalékkal 1,03 billió jenre nőtt.
Csalódással fogadták a japán reformcsomagot
Ellenérzésekkel és csalódottsággal fogadták a befektetők és a hitelminősítő intézetek a szerdai kormányzati reformcsomagot Japánban. A tervezet a pangó gazdaság fellendítésére, és a bankok megsegítésére irányul behajthatatlan követeléseik megoldásával. A csomag legnagyobb hibájának a konkrétumok hiányát tartják.
Lendületben a japán autógyártás
Japán negyedik, és ötödik legnagyobb autógyára, a Mitsubishi Motors és a Mazda Motor egyaránt nyereségének növekedéséről számolt be a gyenge piaci viszonyok ellenére is. A Mitsubishi Motors az előző éves veszteségesség után a szeptember végén zárult utolsó hat hónapban ismét nyereséges volt. A Mazda ugyanezen periódus alatt megnégyszerezte profitját - írja a BBC News Online.
Érdeklődnek a FIAT bezárásra ítélt gyára iránt
A japán Toyota érdeklődik a FIAT bezárásra ítélt szicíliai autógyára iránt - értesült a Corriere della Sera. A gyár az év eleje óta 32 százalékkal növelte Olaszországban eladott autóinak számát. A FIAT nem kommentálta a legnagyobb példányszámú olasz újság értesülését, a Toyota viszont cáfolja a lap értesüléseit.
Jönnek az MMS-telefonok
Az európai mobilpiacon is megfigyelhető az a tendencia, hogy egyre több képüzenet - MMS - küldésére alkalmas készüléket vásárolnak a fogyasztók. Világszerte jelenleg 60 szolgáltató hálózatán készíthető, küldhető és fogadható képüzenet. A közelmúltban a vezető mobilkészülék-gyártó finn Nokia hat olyan telefont mutatott be, amelyek alkalmasak a képek küldésére - írja a Világgazdaság.
Akár 20 százalékot is eshet a dollár
A következő két évben 15-20 százalékkal is zuhanhat a dollár árfolyama az euróval és a jennel szemben főleg a növekvő amerikai folyómérleg-hiány miatt szükségessé váló kiigazítás, illetve a Bush-adminisztráció erősdollár-politikájának esetleges módosulása miatt - mondta a Morgan Stanley vezető közgazdásza egy befektetési konferencián Tokióban.
Aggodalmak a japán bankreform miatt
A japán kormány bejelentette, hogy jövő héten hozza nyilvánosságra a régóta várt bankreform-tervet ami az ország komoly deflációs problémáit szándékozik megoldani. A bankok nincsenek elragadtatva a reformtól, ami politikai bonyodalmakat is okozott a szigetországban.
- címkék:
- bank
- reform
- japán gazdaság
- defláció
- Címkefelhő »
Bővült a japán autógyártás
Az Egyesült Államokba és Európába irányuló export élénkülésének köszönhetően két év óta először nőtt Japán gépjárműgyártása éves összevetésben. A mostani pénzügyi év szeptemberrel zárult első felében 4 990 820 gépjárművet gyártottak Japánban, 4,7 százalékkal többet, mint egy évvel azelőtt - közölték a Japán Autóipari Szövetségben (JAMA) hétfőn.
Rekordprofit a Toyotánál
Üzleti éve első felében a vártnál jóval magasabb, 730,83 milliárd jenes - 5,94 milliárd dolláros - rekord szintre növelte csoportszintű működési profitját a japán Toyota, ami 44,3 százalékos növekedésnek felel meg. Az eladások több mint 15 százalékkal nőttek többek közt a Highlander terepjáró sikerének köszönhetően.
- címkék:
- dollár
- autóipar
- profit
- japán gazdaság
- Toyota
- Címkefelhő »
Újra nyereséges a Sony
A japán Sony Corporation 44,1 milliárd jen - 354,8 millió dollár - csoportszintű tiszta nyereséget ért el a szeptemberrel zárult második üzleti negyedévében, az egy évvel korábbi 13,2 milliárd jen veszteség helyett. Az Ericssonnal közösen működtetett mobiltelefon-gyártó leánycég ugyanakkor továbbra is veszetséges marad.
Meglendült Japán külkereskedelmi többlete
Az ázsiai térségbe irányuló erős export miatt jelentősen emelkedett Japán külkereskedelmi mérlegtöbblete az áprilissal indult 2002/2003-as pénzügyi év első felében. A pénzügyminisztérium adatai szerint az április-szeptemberi időszakban az aktívum 56,8 százalékkal 5100 milliárd jenre (42 milliárd euró) nőtt.
- címkék:
- Japán
- japán gazdaság
- euró
- devizapiac
- export
- Címkefelhő »
Rosszabb eredménykilátásokat közölt a Hitachi
A japán Hitachi a korábban jelzettnél kisebb működési eredményre számít üzleti évének második felében, és eladásaiban sem vár olyan növekedést, mint eddig. A vállalat szerint a működési eredmény 130 milliárd jen lesz a 2003. márciusával végződő pénzügyi évben, s nem 200 milliárd, mint korábban jelezték.
- címkék:
- japán gazdaság
- jen
- jelzett
- Hitachi
- Címkefelhő »
A japán jegybank a bankok segítségére siet
A japán jegybank pénteken bejelentette, hogy kétbillió jen (mintegy 16 milliárd dollár) értékben vásárol japán kereskedelmi banki részvényeket, és egyidejűleg arra hívta fel a kormányzatot, hogy esetleg közpénzeket is felhasználva siessen a bankok segítségére. A japán bankok akut adósságválságát szeretné ezzel a Bank of Japan megoldani, mert e nélkül az ország pénzügyi rendszerének stabilitása veszélybe kerülhet.
Napi 1 milliárd dolláros kiesést jelent az amerikai kikötősztrájk
A szakszervezetek és a vezetőség csütörtökön ült tárgyalóasztalhoz megoldani az Egyesült Államok nyugati partjainál lévő kikötőket megbénító sztrájksorozatot. A 29 leállított kikötő napi 1 milliárd dollárnyi - főként Ázsiából érkező - áru importálását akadályozza meg, amelynek legnagyobb vesztesei a Japán gépjárműgyártók - írja a BBC News Online.
Folyamatos növekedés a kelet-európai reklámpiacon
A nehéz világgazdasági helyzet nem éreztette hatását a kelet-európai reklámpiacon: egyes országokban kétszámjegyű volt a növekedés az előző évhez képest. Elsősorban Romániában, Lengyelországban és Magyarországon fektettek be többet 2000-hez képest - áll egy új tanulmányban.
Japán kormányátakítás a gazdasági reformokért
Megnyílt az út a japán gazdasági és szerkezeti reformok előtt, miután a kormány tagjai hétfőn benyújtották lemondásukat Koidzumi Dzsunicsiro kormányfőnek. A miniszterelnök elmondása szerint a változások felgyorsítása érdekében szükséges a koalíció átszabása - írja a BBC Online.
Nem várható monetáris enyhítés az euróövezetben
Belátható időn belül nem várható monetáris enyhítés az euróövezetben, miután a közös jegybank (EKB) elnöke a hét vezető ipari hatalom (G7) pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek hétvégi washingtoni találkozóján ezt egyértelműen kizárta.
- címkék:
- japán gazdaság
- ipar
- eurózóna
- jegybank
- EKB
- Címkefelhő »
Újabb mesterséges élénkítés Japánban
Több mint 25 milliárd dollár értékben kíván vásárolni befektetési jegyeket a tőzsdén a japán kormányzat. A tervhez már Dzsunicsiro Koizumi miniszterelnök is áldását adta. A "tőkelöket" célja egyértelmű: a (tetsz)halott állapotban leledző gazdaság feltámasztása. Hogy a lépés valóban gyógyírt jelenthet-e Japán súlyos gazdasági gondjaira, kérdéses.
Tovább tart a defláció Japánban
- címkék:
- japán gazdaság
- infláció
- defláció
- Címkefelhő »
Újabb gazdaságélénkítés szükséges Japánban
A terror nem rendítette meg a hazai turizmust
A szeptember 11-i terrorakciók hatása elsősorban a budapesti öt - és négycsillagos szállodákban volt érezhető, a vidéki és alacsonyabb kategóriájú hotelek nem jeleztek számottevő lemondásokat. Az Egyesült Államokból és Japánból érkező turisták száma csökkent, ugyanakkor nyugat-európai országokból és Izraelből közel 27 ezerrel több vendégéjszakát bonyolítottak a szállodák mint egy évvel korábban.
Újabb bankkonszolidáció várható Japánban
Elemzők szerint a japán tőzsde mélyrepülése arra kényszerítheti a szigetország kormányát, hogy négy év alatt harmadszorra is jelentős összeggel siessen a bankrendszer segítségére - írja a Bloomberg hírügynökség.
Idén stagnálhat a világ reklámpiaca
Fellendült a japán gazdaság
Nem várt mértékben emelkedtek május óta a japán gazdasági mutatók. Már nem csak az iparban, hanem a kereskedelmi és szolgáltató szektorban is érezhető a fellendülés. A szakemberek szerint a japán gazdaság kezd kilábalni a térséget évek óta sújtó recesszióból. A fellendülésben nagy szerepe van Koizumi miniszterelnök által bevezetett gazdasági intézkedés-csomagnak.
- címkék:
- ipar
- recesszió
- japán gazdaság
- Címkefelhő »
Japán lassan lábal ki recesszióból
A japán kormány pénteken tette közé a második negyedév hivatalos, bár még csupán előzetes adatait, amely a várakozásoknál magasabb, 0,5 százalékos GDP-növekedést tartalmaz - írta a BBC.
- címkék:
- recesszió
- japán gazdaság
- Japán
- BBC
- Címkefelhő »
Az IMF bízik Japánban
Javította a japán gazdaságra vonatkozó növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A szervezet legújabb becslése szerint a japán GDP nem 1, hanem csak 0,5 százalékkal esik vissza az év végéig.
- címkék:
- japán gazdaság
- előrejelzés
- IMF
- GDP
- Címkefelhő »
Újra bővült a japán gazdaság
A japán gazdaság a második negyedévben 0,7 százalékkal növekedett a tavalyi második negyedhez képest - tették közzé pénteken előzetes becslésüket a vezető japán gazdaságkutatók. Szerintük a második negyedben a GDP 0,2 százalékkal volt nagyobb az első negyedévinél.
- címkék:
- japán gazdaság
- negyedév
- GDP
- Címkefelhő »
Óriási eredményjavulás a Sony-nál
A japán Sony csütörtökön bejelentette, hogy nettó profitja 57, 2 milliárd jen - mintegy 492 millió dollár - volt a június 30-ával végződő negyedévben, ami egy részvényre vetítve 62,23 jen. A tavalyi év második negyedévében még 30,1 milliárd jenes veszteséget szenvedett el a cég. A vállalat eladásai 5,4 százalékkal nőttek, és 1,72 trillió jent tett ki, ami negyedéves rekordnak számít - írja a Bloomberg hírügynökség.
Rekordévet zárt a Toyota
Az amerikai kereslet élénkülése és a gyenge jen miatt - hazai riválisaihoz hasonlóan - rekordnyereséget ért el a Toyota március végén zárult pénzügyi évében. Piaci értéke alapján a világ legnagyobb autógyára 616 milliárd jenes rekordprofitot ért el az egy évvel korábbi 471 milliárdos nyereség után. A Bloomberg hírügynökség által megkérdezett elemzők előzetesen 607 milliárdos profitra számítottak.
Toyota: 35 százalékos nyereségnövekedés
Az erős amerikai eladások és az ezt segítő gyengülő jen következtében több mint 35 százalékkal emelkedett az idei üzleti év első negyedében a Toyota profitja - adta hírül a cég a szerdai tőzsdezárást követően.
- címkék:
- autóipar
- profit
- japán gazdaság
- Toyota
- Címkefelhő »
Nyereséges a Hitachi
A Hitachi Ltd. kedden bejelentette, hogy az áprilisban kezdődött üzleti év első negyedében csoportszinten 13,69 milliárd jen üzemi eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 10,9 milliárd jenes veszteséggel.
- címkék:
- nyereség
- japán gazdaság
- jen
- Hitachi
- Címkefelhő »
A csökkenő termelés ellenére Japán optimista
Nem úgy alakulnak a dolgok Japánban, ahogyan azt a gazdasági szakemberek eltervezték. A szigetország gazdaságát az amerikai export növelésével szeretnék kivezetni a válságból. A termelés visszaesése és a jen erősödése dollárhoz képest azonban kérdésessé teszi, hogy Japán egyedül is kilábalhat a recesszióból. A hétfői tőzsdenyitás némi levegőhöz juttatta a japán gazdaságot.
Interveniált a japán központi bank
Kétéves mélyponton a dollár
A dollár két éve nem látott mélypontra került az euróval és a japán jennel szemben a kedvezőtlen amerikai gazdasági adatok, főként a folyómérleg hiány hatására - írja a Bloomberg. A hiány nehezen lesz pótolható, mondták a szakértők.
Havonta 1700 vállalat csődöl be Japánban
Japánban májusban tovább emelkedett a vállalati csődök száma. A Teikoku Databank hitelminősítő adatai szerint májusban 3,4 százalékkal több csődöt jegyeztek fel, mint áprilisban.
Japán: a központi bank javította véleményét a gazdaságról
A japán központi bank negyedszer javította véleményét a gazdaságról havi jelentésében. Mindazonáltal arra is figyelmeztetett, hogy a kilábalás lassulhat, mert a külföldi kereslet csökken. A folyómérleg többlet hetedik hónapja növekedést mutat Japánban.
Foci-vb: 3000 dollárt költhetnek a látogatók fejenként
A labdarúgó-világbajnokságot közösen rendező Dél-Korea és Japán mintegy nyolcmilliárd dollárral gazdálkodik. A számítások szerint a látogatók a világ legkedveltebb sporteseménye idején fejenként 2000-3000 amerikai dollárt költenek el az egy hónap alatt - írta a Világgazdaság.
Ismét bővül a japán gazdaság
- címkék:
- japán gazdaság
- éves összevetés
- GDP
- Címkefelhő »
Akár 9 százalékkal is nőhet a japán gazdaság
Szakértők arra számítanak, hogy az első negyedévben éves szinten akár 8-9 százalékkal is nőhet a japán GDP, túlszárnyalva ezzel az Egyesült Államokban regisztrált 5,8 százalékos növekedési ütemet - írja a CNN. Úgy vélik azonban, hogy mindez nem jelenti a gazdasági válság végét.
A távolkeleti szurkolók szerint a vb-vel eljött Ázsia ideje
A Japánban és Koreában jelenleg zajló XVII. Labdarúgó világbajnokságot megelőző hónapban a McCann-Erickson személyes beszélgetések alapján nemzetközi kutatást végzett 40 országban a fogyasztók világbajnoksággal kapcsolatos attitűdjének felmérésére. A nem reprezentatív kutatás a világbajnoksággal kapcsolatos várakozásokat, érzéseket, és a játék ismertségét mérte fel.
Drága világbajnokság
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) költségvetésében 524 millió dollár szerepel a 2002-es vb rendezésére. Ez a torna kétszer olyan drága lesz, mint a négy évvel ezelőtti volt Franciaországban, de míg a FIFA profitra számíthat, a két rendező ország, Dél-Korea és Japán egyelőre csak a vártnál nagyobb kiadásokkal szembesül.
Japán jóváhagyta a kiotói egyezményt
A japán kormány kedden hivatalosan törvénybe iktatta a globális felmelegedés megakadályozása érdekében aláírt kiotói jegyzőkönyvet, s jelezte, hogy még a nap folyamán eljuttatja az ENSZ főtitkárának az egyezmény ratifikációs okmányait. A japán parlament felsőháza pénteken egyhangúlag megszavazta az egyezmény törvénybe iktatását, amelyet az alsóház már előbb elfogadott.
Rekordprofitot ért el a Nissan
Második üzleti évét zárta rekord profittal a japán Nissan Motor Co. járműgyártó. A hétfői tokiói eredményjelentés szerint a cég - amelyben 44,4 százalékos részesedése van a francia Renault-nak - 489,22 milliárd jen (3,89 milliárd dollár) konszolidált működési profitot termelt tavaly, ami 68,5 százalékkal haladja meg az előző év eredményét.
Történelmi Mazda-eredmény
A japán Mazda 8,83 milliárd jenes (76 millió euró) tavalyi nettó nyereségével a cég történetének legjobb eredményét érte el. A cég ezzel visszatért nyereségzónába. A cég a 2000/2001-es üzleti évben még 155,2 milliárd jenes veszteséget termelt.
Mitsubishi: nyereség költségcsökkentéssel
A drasztikus költségcsökkentéseknek és átszervezéseknek köszönhetően a japán Mitsubishi 40,2 milliárd jen (343 millió euró) működési nyereséget ért el a márciussal zárult 2001/2002-es üzleti évben.
Nissan: 12 százalékos rekordnövekedés
A Nissan Motor Co. Egész éves eredménye 12 százalékkal nőtt, az amerikai eladási adatok, és a gyenge japán jen hatására. A harmadik legnagyobb japán autógyártó várakozásai szerint a cég idei tiszta bevétele 2 százalékkal lesz magasabb a tavalyinál.
- címkék:
- japán gazdaság
- bevétel
- Nissan
- Címkefelhő »
Külföldre indulnak a japán megtakarítások
Rossz néven vették a lekötött betétek garanciájának eltörlését és megelégelték a jenben jegyzett kötvények alacsony hozamát a japán magánbefektetők, és az euróban, illetve ausztráliai dollárban jegyzett kötvények felé fordult érdeklődésük. A japánok betéteinek összege eléri a 10,9 ezermilliárd dollárt.
Hazánk vezeti a versenyképességi rangsort a régióban
A nemzetek versenyképességi rangsorában továbbra is az Egyesült Államok vezet, Magyarország pedig egy hellyel lejjebb csúszva a 28. helyen áll, megelőzve a régió összes országát, sőt Japánt is - derül ki a svájci IMD World kutatóintézet éves jelentéséből. Hazánkat olyan országok előzik meg a rangsorban, mint Chile, Tajvan, vagy Malajzia.
Rekordprofitot ért el a Honda
Mind forgalmát, mind profitját növelte a második legnagyobb japán autógyár, a márciussal zárult 2001/2002-es pénzügyi évben. A jó autó- és motorkerékpár eladások és a jen gyengülése miatt összesített tiszta nyeresége 56,2 százalékkal 362,7 milliárd jenre (3,1 milliárd euró) emelkedett, ami új rekordnak számít a cég történetében.
Japánban áprilisra véget érhet a recesszió
A japán kormány 2000. június óta először adott viszonylag bizakodó havi jelentést a gazdaságról. A csütörtökön nyilvánosságra hozott márciusi értékelés szerint a világ második gazdaságának néhány területe túl van a legrosszabbon. A japán kormány jelentésében ugyanakkor az április 1- kezdődő pénzügyi év első negyedévéig nem számol a GDP növekedésével.
- címkék:
- recesszió
- japán gazdaság
- Japán
- GDP
- Címkefelhő »
Vállalati csődlavina Japánban
A most befejeződött 2001/2002-es üzleti évben 17 éve először emelkedett 20 ezer fölé a cégcsődök száma Japánban. A Teikoku Databank hitelvizsgáló intézet pénteken közölte, hogy a március 31-én zárult pénzügyi évben az előző évinél 5,9 százalékkal több, 20052 cégcsődöt regisztráltak. Japán második világháború utáni történelmében ez a második legmagasabb szám.
Magyar szintre kerülhet a japán államadósság
Az amerikai Moody`s nemzetközi hitelminősítő intézet szerdán közölte, hogy a japán belső adósságra szóló hitelminősítés "egy-két osztályzattal" való rontását fontolgatja. Egy osztályzattal való rontás esetén a japán belső adósság minősítése megegyezne a magyar besorolással.
Tizenhét éves csúcson a japán vállalati csődök
1984 óta nem volt annyi vállalati csőd Japánban, mint az elmúlt évben, amely ebből a szempontból a poszt-háborús japán gazdaság második legrosszabb évének számít.
- címkék:
- japán gazdaság
- csőd
- hitelminősítés
- Címkefelhő »
A motorkerékpár-eladások miatt nőtt a Suzuki profitja
A Suzuki japán autógyártó szeptember zárult első üzleti félévében működési profitját 18,5 százalékkal, nettó nyereségét pedig 2,3 százalékkal növelte elsősorban a motorkerékpár-gyártó részleg kiemelkedő eredményei miatt. A 20 százalékban a General Motors tulajdonában lévő vállalat-csoport a 2001/2002-es pénzügyi év egészére 21 milliárd jen nettó profitra számít.
Egyre több kínai fejlesztő japán cégeknél
A nagy japán elektronikai gyártók Kínába viszik kutatás-fejlesztési tevékenységük egy részét, mert Japánban kevés a megfelelően képzett mérnök, és a kínai munkaerő jóval olcsóbb. A NEC, a Hitachi és a Toshiba hétfőn közölte: két év alatt meg akarják kétszerezni kínai fejlesztőmérnökei számát, és a Fujitsu is hasonló tervet jelentett be.
Pénznyomással élénkítik a japán gazdaságot
A japán jegybank, a Bank of Japan csütörtökön közölte, hogy az eddigi havi 800 milliárd jen után havi egybillió jen (7,5 milliárd dollár) értékű államkötvényt vásárol, vagyis fedezet nélkül növeli a gazdaságba pumpált pénz mennyiségét. Eközben a kormány és a jegybank bátor gazdaságpolitikai intézkedéseket kér számon egymástól, a piaci szereplők elégedetlensége pedig nem csökken.
Drámaian csökkent a világ luxuscikk-igénye
A világ legnagyobb luxuscikkgyártója, a francia LVMH erősen érezte a tavalyi világgazdasági lassulást, főleg a japán gazdaság meredek visszaesését. Működési profitja 20 százalékkal csökkent 2000-hez képest.
- címkék:
- profit
- japán gazdaság
- LVMH
- Címkefelhő »
Véget érhet a japán recesszió
Elemzők várakozását meghaladó külkereskedelmi többletet ért el januárban Japán, elsősorban az Egyesült Államok részéről ismét megélénkült keresletnek köszönhetően. Közgazdászok az irányzat folytatódását várják.
Mélyponton a japán gazdaság
Ismét aggasztó makrogazdasági adatok láttak napvilágot kedden Japánban: az ország ipari termelése 2001-ben 7,9 százalékkal zuhant egy év alatt, míg a munkanélküliek száma újabb rekordot döntött; az állástalanok aránya elérte az 5,6 százalékot. Elemzők szerint a gyakorlatilag tíz éve tartó recesszió még mindig nem érte el mélypontját Japánban.
Bush elszólása gyengítette a jent
Defláció helyett leértékelést mondott sajtótájékoztatóján Bush amerikai elnök, miután találkozott Koidzumi Junicsiro japán kormányfővel. Az elszólás jelentősen gyengítette a jen árfolyamát, ám később az elnök és környezete is helyesbítette a félresikerült mondatot, és az árfolyam is visszaállt a korábbi szintre.
Súlyos recesszió Japánban
Tíz év alatt harmadszor süllyed recesszióba a japán gazdaság: az ország GDP-je a harmadik negyedévben 0,5 százalékkal csökkent éves összevetésben - közölte a Bloomberg hírügynökség. A japán kormány arra számít, hogy a világ második legerősebb gazdaságának válsága jövőre sem enyhül.
- címkék:
- japán gazdaság
- recesszió
- Bloomberg
- GDP
- Címkefelhő »
18 éves mélypontján a japán tőzsdeindex
Rekordprofit a Hondánál
A legújabb modellek sikere és a jen gyengülése rekord nagyságú - 82,2 milliárd jenes - profithoz segítette a japán Honda autógyárat pénzügyi évének decemberrel zárult harmadik negyedében. A vállalat autóeladása 1,2 százalékkal, motorkerékpár-értékesítése pedig 21,3 százalékkal nőtt.
- címkék:
- autóipar
- profit
- Honda
- japán gazdaság
- Címkefelhő »
Gyorsuló recesszió: a lebukó nap országa?
Harmincéves negatív rekordot döntött tavaly a japán kereskedelmi mérleg alakulása: a kereskedelmi többlet egész 2001-ben 38 százalékkal zuhant, amire 1970 óta nem volt példa. A tendencia megállíthatatlannak tűnik: decemberben éves szinten 18,4 százalék volt a csökkenés.
Visszaesés előtt a japán autógyártás
Japán évek óta képtelen kikecmeregni a gazdasági pangás szorításából, üdítő kivételt eddig egyedül az autógyártás jelentett, amely immár 22 éve növekvő eladási statisztikákat tudott produkálni. Most azonban úgy látszik, megtört a lendület, s visszaesés várható az eladásokban. A A felkelő nap országának két vezető gyártója azonban nem hagyja magát: a Toyota és a Honda tovább erősíti pozícióit a belső piacon is.
A japán ipari termelés 14 éves mélypontján
Novemberben 14 éves mélypontra süllyedt Japánban az ipari termelés - közölte a japán ipari és kereskedelmi minisztérium. A tavalyi év azonos hónapjához viszonyítva a termelés 13,1 százalékkal volt alacsonyabb. Erősen csökkent a kiskereskedelmi forgalom is.
A jövő héten döntenek az új Peugeot-Toyota gyár helyszínéről
A vártnál hamarabb, már a jövő héten kiderül, hogy melyik kelet-európai országba telepíti majdani közös összeszerelő üzemét a japán Toyota és a francia Peugeot-Citroen - közölte csütörtökön a francia autóipari csoport. A cég szóvivője csak annyit közölt, hogy három ország került a döntőbe; sajtóértesülések szerint Magyarország, Csehország és Lengyelország a legesélyesebb helyszínjelölt.
Jelentős gazdasági reformok Japánban
Súlyos gazdaságpolitikai döntések születtek szerdán Japánban: a jegybank a gazdaság élénkítése érdekében az eddigi összeg kétszeresét pumpálja a bankrendszeren keresztül a gazdaságba, míg a kormány megszüntetett, vagy magánosításra kínált fel 62, súlyos adóssággal küzdő állami vállalatot. A kabinet eközben tovább rontotta a gazdaság növekedési kilátásait.
A császári család új tagja fellendülést hozhat Japánban
Naruhito koronaherceg és Masako koronahercegnő első gyermekének születésétől sokan azt várják, hogy számos család kedvet kap a gyermekneveléshez, a növekvő születési ráta miatt élénkül a gazdaság, így Japán kilábalhat az egyre súlyosabbnak tűnő gazdasági recesszióból. Több közgazdász azonban úgy véli, mindez nem oldja meg a japán gazdaság alapvető problémáit.
Újabb mélyponton a japán gazdaság
A japán ipar termelése októberben 0,3 százalékkal csökkent szeptemberhez képest, így 13 éves mélypontjára süllyedt - közölte a Bloomberg hírügynökség. Az ipar termelése január óta csökken, és elemzők szerint a közeljövően nyilvánosságra kerülő GDP- és munkanélküliségi-adatok is azt jelzik, hogy a világ második legerősebb gazdasága egyre súlyosabb válságba süllyed.
- címkék:
- ipar
- japán gazdaság
- Bloomberg
- Címkefelhő »
Kétéves recesszió előtt a japán gazdaság
A japán jegybank előrejelzése szerint kétéves recesszió előtt áll a japán gazdaság. A központi bank pesszimista prognózisa azután került napvilágra, hogy hétfőn közölték: a szigetország ipari termelése szeptemberben 2,9 százalékkal csökkent az augusztusihoz képest. Elemzők szerint a válságnak elsősorban politikai okai vannak.
Az összeomlás szélén a japán gazdaság
Egyre több jel utal arra, hogy több mint tízéves stagnálás után a japán gazdaság mára gyakorlatilag a fizetésképtelenség szélére került. A központi bank a napokban hivatalosan is elismerte, hogy a GDP csökkenését az áprilistól júniusig terjedő időszak 0,7 százalékos zsugorodása után a következő negyedévben sem sikerült megállítani. A bankok és az állami szektor adósságállománya rohamosan növekszik, az elmúlt félévben katasztrofális eredményeket produkáló ipari termelés messze nem képes ellensúlyozni a negatív tendenciákat, márpedig az árak további zuhanása megállíthatatlan deflációs spirálba sodorhatja a világ második legnagyobb gazdaságát.
Rontott a japán adósság besorolásán a Fitch
A Fitch európai hitelminősítő hétfőn AA-ra értékelte le Japán szuverén külső és belső hosszú lejáratú adósságát az eddigi AA pluszról. A besorolás kilátása továbbra is negatív. A Fitch besorolása egy fokozattal rosszabb, mint az amerikai Standard and Poor's által februárban Japánnak adott AA plusz osztályzat.
Intervenciók az euró védelmében
Az elmúlt héten az euró a 0,85-0,87 dollár, az amerikai valuta 106-107 jen szinteken ingadozott. Az Európai Központi Bank (EKB) már a hét elején intervenciót hajtott végre valutája védelmében. Ehhez ezúttal nem vette igénybe más vezető gazdasági hatalmak társintézményeinek segítségét.
A Suzuki havi 10 ezer új egyterűt adna el
A japán Suzuki autógyár új fejlesztésű MR Wagon nevű egyterűjéből egy hónap alatt 10 ezer darabot szeretne eladni. A december 4-én piacra kerülő kiskocsiból 3 ezret a Nissannak szállítanak le, amelyeket saját márkanév alatt forgalmaz majd. A 658 köbcentis autó ára átszámítva 2,2-3,2 millió forint között lesz.
Léginász a felkelő nap országában
Harminc éve nem látott átrendeződést eredményezhet a japán légiforgalmi piacon a JAL és a JAS egyesülése. Japán első és harmadik számú légitársaságának fúziója ugyanakkor nemzetközi viszonylatban is jelentős, az új, mintegy 16,6 milliárd dollár forgalmú társaságot a világ hatodik legnagyobb légivállalataként tarthatjuk majd számon.