konkrétum

címke rss

Szebb jövő és szorgos kezek

Mit akar tőlünk Gyurcsány Ferenc kormányfő és Orbán Viktor Fidesz-elnök? Nagyjából ugyanazt: mindketten szebb jövőt ígértek évértékelő beszédükben, egyúttal szétterítették a megvalósítás felelősségét azzal, hogy kijelentették, együtt kell dolgoznunk ezen. Orbán növekedni szeretni, Gyurcsány átrendezné azt, ami már megvan. Egymás említését kínosan kerülték mindketten, és ügyeltek arra is, hogy lehetőleg ne nagyon mondjanak konkrétumokat.

Sikeresnek mondják a török hadműveletet

Nagyvilág2007.12.19, 00:16

Török katonák behatoltak kedd reggel az észak-iraki kurd autonóm régió területére, ahol a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadár szervezet bázisai találhatók. A hadműveletről  konkrétumok nem kerültek nyilvánosságra, a hadsereg közleményében csak annak sikerét erősítette meg.

Orbán hallgat a román és bolgár munkásokról

Itthon2006.12.15, 15:56

Nem fejtette ki álláspontját a román és a bolgár állampolgárok magyarországi munkavállalásával kapcsolatban Orbán Viktor. A kérdésről tartott keddi egyeztetésen a Fidesz elnöke nem vett részt, ezért levélben kérték ki véleményét a munkaerőpiac megnyitásáról. Az ellenzéki politikus válaszlevelében azt írta: a hozzá elküldött anyag nem tartalmaz konkrétumokat.

Konkrétumok nélkül egyeztetett Gyurcsány

Itthon2006.05.23, 19:03

Önkormányzati és szakszervezeti vezetőkkel, valamint a szociális terület képviselőivel találkozott szerdán Gyurcsány Ferenc, hogy a kormányprogramról egyeztessen. Általánosságokról esett szó, konkrétumokról most sem beszélt a miniszterelnök.

Csalódással fogadták a japán reformcsomagot

Archívum2002.10.31, 12:34

Ellenérzésekkel és csalódottsággal fogadták a befektetők és a hitelminősítő intézetek a szerdai kormányzati reformcsomagot Japánban. A tervezet a pangó gazdaság fellendítésére, és a bankok megsegítésére irányul behajthatatlan követeléseik megoldásával. A csomag legnagyobb hibájának a konkrétumok hiányát tartják.

Előző
  • 1
Következő