gyógyulás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- betegség
- kórház
- koronavírus
- rák
- műtét
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újra tanult élni a hegymászólány, Honti Kata
2011-ben egy munkahelyi rutinvizsgálaton derült ki, hogy Honti Kata akut leukémiában szenved. A legnagyobb közösségi oldalon soha nem látott összefogás indult azért, hogy a 26 éves, vörös, göndör hajú, életvidám hegymászó lánynak időben őssejtdonort találjanak. A véradók száma hirtelen a duplájára emelkedett, és végül idén januárban donort találtak Katinak, aki így esélyt kapott, hogy megküzdjön az életéért.
Öngyógyító mesterséges bőr készült
Az emberi bőr különleges tulajdonságait nehéz lemásolni, mert a mesterséges bőrnek egyszerre kellene nyomásra és hőmérsékletre érzékenynek lennie és öngyógyító tulajdonsággal rendelkeznie. Az amerikai Stanford Egyetem vegyészmérnökeinek először sikerült kombinálniuk a nyomásérzékenységet és az öngyógyító képességet az általuk kifejlesztett mesterséges anyagban.
"Kit érdekel, hogy csúnya-e vagy sem, a lényeg, hogy tud élni" - Szintia agydaganatból gyógyult fel
Milyen nyomot hagy egy rákos betegségből felgyógyult kisgyermek lelkében a rettegés, hogy talán hónapjai vannak hátra az életéből? Hogyan lehet elfelejteni a halálfélelmet és a fájdalmas, hosszú hónapokon át tartó kezeléseket? Kérdések, melyekről soha nem beszélünk, pedig legalább olyan fontosak, mint a fizikai gyógyulás - a Life.hu riportere dr. Bakos-Tóth Mária onko-pszichológussal és egy agydaganatból felgyógyult kislánnyal, Szintiával beszélgetett.
Fotókiállítás, koncert és monodráma a hospice-ért
A Magyar Hospice Palliatív Egyesület 2012. október 12-én tartja rendezvényét a Hospice Világnap alkalmából, amellyel az életük végén járó betegekre, kínzó tüneteik enyhítésére, valamint az ezen a területen dolgozó szakemberek különleges, nehéz, de szép munkájára szeretné felhívni a nyilvánosság figyelmét.
Leküzdte a leukémiát a magyar énekesnő kisfia
Kezelései ugyan vannak még Pintácsi Viki kisfiának, de úgy tűnik, sikerült legyőznie gyermekének a leukémiát. Az énekesnő a TV2 Mokka című műsorában mesélt a kezdetekről és arról, most hogyan tekintenek vissza a nehéz időkre.
Biztató eredmények: gyógyítható lesz az AIDS?
Korunk egyelőre gyógyíthatatlan pestise az összes kezelés ellenére sok aggodalomra adott okot. A jelenlegi kutatási eredmények viszont már biztatóak: tíz éven belül valószínűleg gyógyítható lesz az AIDS is.
Csoda történt: a népszerű énekesnő hangjára ébredt fel egy 6 éves kislány a kómából
Egy autóbalesetben megsérült hatéves brit kislány édesanyja megköszönte Jessie J popénekesnőnek, hogy megmentette a lánya életét, ugyanis szerinte Tyla az ének hatására ébredt fel a kómából.
Így győzte le a Király család a rákot
Király Viktor és Linda testvére, Ben két éve győzte le a rettegett kórt.
Eperjes Károly kórházba került
Kórházba vitték az ötvennyolc éves Eperjes Károlyt.
- címkék:
- Eperjes Károly
- kórház
- gyógyulás
- Címkefelhő »
Kertre néző kórteremben gyorsabb a gyógyulás
Egy jól kialakított kórházkert nagymértékben segítheti a betegek gyógyulását, és kedvező hatással lehet a megfáradt kórházi dolgozókra is, mivel csökkenti a fájdalmat és a stresszt, és ezáltal hatékonyabbá teszi az immunrendszer működését.
Áldozatokat kell hoznia a gyógyulásért a népszerű magyar színésznek
Minden jó dolgoról le kellett mondania Kern Andrásnak a gyógyulásért.
George Michael visszatért
George Michael először vett részt hivatalos rendezvényen a betegsége óta - a zenész a BRIT Awards 2012 gálára látogatott el Londonba, ahol az énekesnő Adele-nek adott át díjat.
Dr. Pászti Ildikó: "Soha egy pillanatig sem bántam meg, hogy a gyerekeket választottam"
Egy tizenkét éves fiú jelölte egy nemes versenyre dr. Pászti Ildikó gyermeksebészt. A súlyos balesetet átvészelő fiú azért tud újra gitározni, mert a doktornő megmentette a kezét - nemcsak fizikailag, de átvitt értelemben a zenének is. A Szent János Kórház Gyermeksebészeti és Traumatológiai Osztályának osztályvezető-helyettes főorvosa a kis betegekről és hivatásáról mesélt a Life.hu-nak.
"Az orvos csak legyintett a dudorra" - Így épült fel Mariann egy súlyos betegségből
Mariannál hét évvel ezelőtt diagnosztizáltak koponyacsont-daganatot. 37 éves volt akkor, erős, sportos és csupa élet. Ma már azt mondja, hálás azért a betegségért, mert sok mindenre megtanította, és kapott egy teljesen új, valódi értékek köré simuló életet.
Hugo Chávez bejelentette, hogy megszabadult a ráktól
A venezuelai elnök Kubába járt kemoterápiás kezelésekre, most ott közöltek vele, hogy a vizsgálatok alapján eltűntek a rosszindulatú rákos sejtek a testéből. Hugo Chávez egy templomban adott hálát a gyógyulásáért.
Nemzetközi díjat kapott a magyar jelnyelvi szótár!
A magyar jelnyelvet népszerűsítő weboldal elnyerte a világ legjobb digitális tartalmainak járó díjat e-Befogadás kategóriában a World Summit Award (WSA) versenyen.
- címkék:
- jelnyelv
- siketek
- gyógyulás
- szótár
- Címkefelhő »
A homeopátia helye az egészségügyi rendszerben
Budapesten járt Michéle Boiron szakgyógyszerész, a homeopátia nagykövetasszonya. Látogatásának oka az volt, hogy magyarországi jelenlétének tizenötödik évfordulóját ünnepelte a hazánkban piacvezető francia cég, mely a homeopátiás gyógyszerek gyártásában és forgalmazásában világelső.
Igazolták, hogy függ az orvos személyiségétől a gyógyulásunk
Az orvos empátiája kimutathatóan segíti a beteg gyógyulását - állapították meg amerikai kutatók. A régi megfigyelést első ízben erősítették meg tudományos módszerekkel: azok az orvosok, akik magasabb pontszámokat értek el egy empatikusságot mérő teszten, kedvezőbb klinikai eredményeket értek el betegeik kezelése során, mint az ugyanolyan kezelést folytató, de kevésbé empatikus kollégáik.
Homeopátia: a természetes gyógyulás híveinek
Az utóbbi hetekben gyakorta hallani a homeopátiával kapcsolatos ellenérveket: a feltételezést, miszerint a gyógymód pusztán csak placebo, kuruzslás, és semmi hatása nincs a beteg szervezetre. A közel kétszáz éves homeopátia azonban már számtalanszor bizonyította rendkívüli hatékonyságát - embereknél és állatoknál egyaránt.
A legújabb őrület: gyógyulj mínusz 130 Celsius fokon!
Nagy-Britanniában egyre népszerűbbé válik az úgynevezett krioterápiás kezelés. Az erre a célra szolgáló helyiségben fogvacogtató mínusz 130 Celsius fok van, míg a Földön valaha mért legnagyobb hideg mínusz 89 fok. Valóban olyan jó hatásai vannak a kezelésnek, mint azt hívői állítják?
A rák márpedig legyőzhető - díjat kapott a LifeNetwork főszerkesztője
Bár az orvostudomány nagy lépésekkel fejlődik, a rák továbbra is a fejlett világ vezető halálozási okainak egyike. Ma hazánkban évente több mint 30 ezer emberéletet követel a rák. Pedig a rák legyőzhető. Ezt bizonyítja annak az 54 éves, tüdőrákból gyógyult hölgynek a története, akinek gyógyulását a LifeNetwork főszerkesztője, Zelend Nikoletta jegyezte le, s amelyért Együtt a tüdőrákosok gyógyulásáért díjat kapott.
Diagnózis: Tüdőrákból gyógyult
Minden orvosi, emberi számítás szerint meg kellett volna, hogy haljak. Mentem a kezelésekre, kisminkeltem magam, felöltöztem csinosan. Feldobtam a parókát és mosolyogtam. Ha megkérdezték, hogy vagyok, azt mondtam: jól. Persze néha padlót fogtam. Zengőné Sarkady Zsuzsa története.
Egy kisfiú, aki szembeszállt a gyilkos kórral
Norbi óvodás volt, mikor hatalmas dudor nőtt a nyakán, így vették észre, hogy daganata van. Egy kisfiú szívszorító küzdelme következik.
Michael Douglas tolószékbe került?
Michael Douglas gyógyul, de felépüléséhez még sok idő kell: legutóbb kerekes székben látták a népszerű színészt.
Michael Douglas készül a visszatérésre
Egyre több jel mutat arra, hogy a népszerű színész legyőzte a halálos kórt: legutóbb egy vidámparkban ünnepelt a családjával, most pedig újra filmforgatásra készül!
- címkék:
- rák
- gyógyulás
- Michael Douglas
- Címkefelhő »
Elképesztő gyógyulás: kezelés nélkül győzte le a rákot
A 60 éves nyugdíjas tanár, Peter Crane megdöbbentette orvosait, amikor szervezete mindenfajta kezelés nélkül küzdött meg a rákkal.
Hazaengedték a kórházból az alsóörsi gyilkosság sérültjét
A vártnál hamarabb hazaengedhették azt a fiatalt, aki a szerda hajnali alsóörsi lövöldözésben sérült meg. A kórház szerint a 25 éves férfi gyors ütemben gyógyult, ezért vasárnap hazamehetett.
- címkék:
- Veszprém
- Alsóörs
- gyilkosság
- gyógyulás
- Címkefelhő »
Éget, viszket és csúnya - a herpeszről
Ha rögtön, a herpesz első tüneteinek megjelenésekor elkezd homeopátiás szereket használni, megakadályozhatja, hogy kivirágozzon, illetve jelentősen felgyorsíthatja a gyógyulást.
- címkék:
- herpesz
- tünet
- gyógyulás
- Címkefelhő »
Mandulaműtét előtt és után
Gyermekkorban a zegyik leggyakoribb műtét az orr- illetve garatmandulák eltávolítása. Ma már ezeket a beavatkozásokat altatásban (narkózisban) végzik. Mit kell tudni a szülőnek a műtétről, a gyógyulás kórházban töltött és otthoni időszakáról?
A nevetés a legjobb gyógyszer
Hogy a nevetés, a pozitív hozzáállás, a jókedv milyen fontos szerepet játszik a betegségek leküzdésében, a gyógyulás folyamatában, régóta tudjuk. De nem elég tudni mindezt, meg is kell valósítani - és ez bizony nem könnyű. Különösen, ha komoly betegségekről van szó, amelyek hetekre, néha hónapokra kórházba kényszerítik a gyerekeket. Őket segítenek megnevettetni a "hivatásos boldogságművészek": a bohócdoktorok.
A felnőtt őssejtek a gyógyításban
Napról napra növekszik az őssejt-átültetésre váró betegek és azon betegségek száma, ahol gyógyulást remélhetünk az őssejtektől. Ezeket az új, kísérleti gyógyítási módszereket regeneratív medicina néven ismeri az orvostudomány.
Hogyan kezeljük a merevedési zavart? (x)
A merevedési zavarból eredő gondok gyakran párkapcsolati problémákhoz vezethetnek. Vagyis az érintettek köre bővül, hiszen a partner is a probléma részesévé válik, ugyanakkor jelentős szerepet játszhat a férfi gyógyulásában.
- címkék:
- partner
- gyógyulás
- merevedési zavar
- Címkefelhő »
Lassan gyógyul Castro
Elhúzódik Fidel Castro gyógyulása. Erről Hugo Chávez venezuelai elnök számolt be, aki szoros kapcsolatot ápol a kubai vezérrel. Chávez Castrót idézte, aki szerint "attól az autótól, amelyet már nyolcvan éve javítgatnak, nem szabad gyors eredményeket várni".
Milliókat csaltak ki egy rákos nőtől a kabbalisták
Több mint 11 millió forintnak megfelelő értékű csalás miatt folytat vizsgálatot az izraeli rendőrség a Tel Aviv-i Kabbalaközpont több vezetője ellen. A gyanú szerint a hírességek körében is népszerű, ám kritikusai által szektának bélyegzett vallás vezetői a gyógyulás ígéretével vettek rá hatalmas összegek befizetésére egy gyógyíthatatlan beteg rákos nőt. A központ jelenlegi igazgatóját letartóztatták, de a gyanúsítottak között van felesége, illetve a korábbi igazgató is.
Lovak a gyógyulás szolgálatában
A lovasterápia ma még kevesek által ismert és hozzáférhető segítség, pedig érzelmi és pedagógiai előnyei nem elhanyagolhatóak, és a lovaglás komoly mozgásterápiát is jelent. A hippoterápia vagy a fejlesztő lovassport sokaknak jelentős életminőség-javulást hoz.
- címkék:
- Magyarország
- Anglia
- Lófélék
- gyógyulás
- Címkefelhő »
Hinni kell a gyógyulásban!
Régi vita, hogy a rákos megbetegedésekben szerepet játszanak-e a lelki tényezők, és ha igen, hogyan. A vitába sok tudományon kívüli szempont is beszüremlett az évtizedek során. Sokan hisznek a független, önzetlen, objektív tudomány létezhetőségében. Ilyen valószínűleg sosem létezett, de manapság, amikor a tudomány egyre szorosabban fonódik össze piaci érdekekkel, ezt egyszerűen el is lehet felejteni. A tudomány halad előre, de nem egyforma elánnal vizsgál minden kérdést: amire adnak pénzt, azt vizsgálja. Így a pénzügyi források fölött rendelkezők gondolkodása alapvetően meghatározza, hogy ne mondjam, torzítja az orvostudományt.
- címkék:
- vita
- gyógyulás
- Címkefelhő »