fesztivál

címke rss

Gourmet fesztivál 2018

Life.hu2018.06.02, 20:15

Ismét bebizonyosodott, hogy a jó ételek összehozzák az embereket, ugyanis idén a pünkösdi héten újra dübörgött a Gourmet Fesztivál, ahol nagyon sok volt az érdeklődő. Harmadjára járok a rendezvényen és azon kívül, hogy élveztem a gasztronómiai újdonságokat és rengeteg ismerőssel találkoztam, workshopot is tartottam.

Ezek a borokat fogja inni az idei fesztiválszezonban

[origo] Gasztro2018.06.01, 22:11

Az öt nagy nyári Sziget-fesztivál – a Volt, a Balaton Sound, a Sziget, a B.my.Lake és a Strand Fesztivál – rendezvényein a vendéglátó egységek kizárólagos borbeszállítója 2018-ban is a Borháló Borkereskedés. A tisztán is élvezetes vagy szikvízzel lazítható fehér és rozé alapbor, valamint a fesztiválok vörös cuvée-je a Borháló és a Dubicz Borászat közös alkotása, a reprezentatív tételekből összeállított palackos szortiment pedig közös válogatás.

Parádés névsorral startol el az egyik legrégibb hazai fesztivál

Kultúra2018.06.01, 15:56

Az idei EFOTT már a 43. lesz a sorban, és ezt július 10. és 16. között rendezik meg a Velencei-tó partján.

Több mint százezer látogatót várnak a debreceni fesztiválra

Kultúra2018.05.30, 14:55

Több mint százezer látogatót várnak az idei Campus Fesztiválra. Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta, hogy a virágkarnevál mellett már a Campus Fesztivál is nagymértékben hozzájárul a város nemzetközi ismertségéhez.

Nemzetközi fazekas és keramikus találkozót rendeznek Zalaegerszegen

Travelo2018.05.29, 13:34

Nemzetközi fazekas, keramikus találkozó és fesztivál kezdődik pénteken Zalaegerszegen, a Gébárti Szabadidő Parkban és a Kézművesek Házában.

Ketten meghaltak egy angol fesztiválon

Nagyvilág2018.05.28, 12:15

Ketten meghaltak, tizenhárman kórházba kerültek a Portsmouth-i Mutiny fesztiválon. A haláleseteket a nem tiszta drog okozta - írja a Sky News.

Videón a házfalakon táncoló társulat budapesti produkciója

Kultúra2018.05.26, 13:48

Az 2017-es CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál egyik résztvevője volt az amerikai Bandaloop társulat, amely különleges produkciót adott elő egy irodaház üvegfalán. A társulat akkor forgatott kisfilmje már látható.

Törőcsik Mari hangja is ott lesz a 11. Ördögkatlan Fesztiválon

Kultúra2018.05.26, 10:38

Az Ördögkatlan fesztiválon minden évben kiemelkedő írók, költők, színészek és zenészek szerepelnek. A fesztiválról sokat elárul, hogy Törőcsik Mari és Cseh Tamás a védnökei. Az idei évben Ifjabb Vidnyánszky Attila társulata is bemutatkozik, az előadásukban pedig Törőcsik Mari hangját is hallhatja a közönség.

Ezzel indul az idei fesztiválszezon

Kultúra2018.05.24, 13:58

A FESZT!Eger idén május 31-én rajtol a hagyományoknak megfelelően megnyitva a 2018-as fesztiválszezont.

Levetkőztek a fesztiválon, megmutatták különleges tetoválásaikat

Kultúra2018.05.22, 13:58

Férfiak és nők dobták le ruháikat, hogy megmutassák különleges bandatetoválásaikat a világnak.

Vissza a természetbe - 100 Szikra

Itthon2018.05.21, 10:11

Nógrád megye, Észak-Magyarország. Úttalan utak, dombok, mezők, erdők, rég elfelejtett történetek. Eltűnő falvak, eltűnő közösségek. A 100 Szikra Ipolytarnóc újraindításáról szól.

Négynapos gasztroőrület a Gourmet fesztiválon

Itthon2018.05.17, 14:21

Nemzetközi sztárséfek, a hazai gasztronómia legjobb éttermei, cukrászdái és pincészetei, valamint számos program vár a Gourmet fesztivál látogatóira csütörtöktől vasárnapig a Millenáris parkban. A rendezvény fő témái idén a gombóc, a kaviár és a pezsgő.

Szabadság, művészet, motorok, jamboree

Itthon2018.05.10, 16:45

A tavalyi, inkább főpróba jellegű baráti hétvégét követően, idén kibővűlt szervezői csapattal, és megújúlt pozicionálással kerül megrendezésre június 1-3 között a 100 Szikra elnevezésű rendhagyó bulihétvége; a főszervező szavaival élve inkább Jamboree.

Élő adásban drogoztak a fesztiválozó fiatalok: nem vették észre a kamerát

Archívum2018.05.05, 14:35

Egy román tévécsatorna egy fesztiválról tudósított, amikor drogozó fiatalok kerültek a kamera elé.

Kaptárkőnapot tartanak szombaton Szomolyán

Travelo2018.05.03, 13:24

Szombaton rendezik a Borsod megyei Szomolyán a változatos programokkal, szakmai rendezvényekkel gazdagított kaptárkőnapot. Az eseményt helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok bemutatója színesíti.

Veterán autóritkaságok érkeznek Balatonfüredre

Travelo2018.05.02, 15:16

Igazi ritkaságok, nagy múltú és mesés autócsodák mutatkoznak be május első hétvégéjén a füredi Tagore sétányon. A Concours d'Elegance elnevezésű, máig legigényesebb magyar oldtimer kiállításon összesen 52 régi luxusautót láthatnak majd az érdeklődők. Az 1912-es évjáratig visszanyúló négykerekűek között lesz olyan autókülönlegesség, amelyből összesen egy található a Közép-Európai régióban, illetve olyan is, amely először mutatkozik be veterán autó-szépségversenyen.

Nyugis, zöld paradicsom vagy a tornyok városa: ide utazzon májusban!

Travelo2018.05.02, 15:00

Nézzen fényfesztivált vagy regattát harmonikakísérettel Szlovéniában, esetleg kiránduljon, és csodálja meg a világ állítólag legmagasabb fatornyát vagy a pompás Vadvirág Fesztivált. Ha inkább itthon maradna, Kecskemétre kalauzoljuk, ahol nagyjaink nyomát taposhatja a sok templomtorony és szép épület között.

Utazzon a XIX. századi Gyöngyösre!

Travelo2018.05.02, 09:51

Időutazásra hívják a látogatókat Gyöngyösön, ahol a városnapi ünnepség a XIX. század hangulatában telik korabeli piaccal, színes vásári forgataggal és remek programokkal.

A Feszt!Eger nyitja meg a hazai fesztiválszezont

Kultúra2018.04.26, 17:42

Május végén végérvényesen beindul a hazai fesztiválszezon, aminek az első szereplője a Feszt!Eger, a legegyedibb hazai fesztiválhelyszínen, a Bolyki-völgyben. A fesztivál május 31. és június 2. között várja a fesztiválozókat. Fellép többek között a Brains, a Wellhello, a Kowalsky meg a vega és a Blahalousiana is. Emellett a fesztivál kiemelt programjai még a Music Hungary szakmázós konferenciája és az ÉTER tehetségkutató Fesztivál keretében a feltörekvő zenésznemzedék megmérettetése.

Nem lesznek többé ToiToi-vécék a fesztiválokon

Gazdaság2018.04.24, 14:49

Közel három évtizeddel működésének megkezdése után, új néven folytatja működését Magyarország első mobil-illemhely szolgáltatója, a ToiToi.

Rosalia - Rosé és Pezsgő Liget

Travelo2018.04.25, 12:59

Május 11-13. között újra pezsegni fog a Liget, zöldbe öltöznek a fák, rózsaszínben látjuk a világot, és három napig csak örülünk, hogy egy kicsit az Én helyett fontosabb a Mi, és hogy létezhetünk az ittben és a mostban.

Így partiztak a sztárok a Coachella fesztiválon

Archívum2018.04.22, 16:59

A Coachella az évek során nemcsak Amerika legmenőbb zenei fesztiváljává vált, hanem azzá a hellyé is, ahol celebek százai merülnek bele mámorosan az éjszakába. Így történik ez 2018-ban is.

Avicii halála: a magyar fesztiválok is búcsúznak a DJ-től

Kultúra2018.04.20, 21:46

Megrendült a zenei világ Avicii halálhírére. Barátok és zenésztársak mély megrendüléssel posztolnak közösségi oldalaikon. A világhírű dj 2015-ben járt Magyarországon, a Sziget Fesztiválon lépett fel akkor.

Ezzel foglalkozik Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál egykori atyja

Archívum2018.04.19, 21:28

Gerendai Károly neve egybeforrt a Sziget Fesztivállal, hiszen több mint 20 évig irányította és szervezte a rendezvényt. Ma már azonban nem foglalkozik a fesztivál mindennapi ügyeivel, átadta a stafétát. Gerendai Károly a Life.hu riporterének, Domszky Lászlónak elárulta, hiányzik-e neki a pörgés, és arról is beszélt, hogy mivel foglalkozik mostanában.

Újításokkal készül a Sziget Fesztivál a 2018-as évre: videó

Archívum2018.04.19, 20:44

Megszűnik a fizetésre használt plasztik kártya, sőt a környezetvédelemre is figyelnek a Sziget szervezői. Újításokra lehet számítani az idei fesztiválon.

Ennyibe kerül idén a Sziget Fesztivál

Kultúra2018.08.07, 19:40

A 26. Sziget Fesztiválon idén 1 milliárd forinttal többet költenek a Nagyszínpad fellépőire, mint tavaly. A teljes költségvetés várhatóan 8,6 milliárd forint lesz, ami 12 százalékkal magasabb, mint az előző években.

Programajánló: április-május

Life.hu2018.04.19, 10:05

A legjobb programok egy helyen! Mi tudjuk, mit fogsz csinálni ebben a csodaszép időben...

Camila Morrone Leonardo DiCaprio új barátnője

Archívum2018.04.17, 16:34

Ismét egy gyönyörű, fiatal modellre vetett szemet Leonardo DiCaprio: ezúttal Al Pacino nevelt lányával, Camila Morronéval jött össze.

Történelmet írt a popzene királynője

Kultúra2018.04.16, 16:58

Beyoncé már tavaly bekerülhetett volna a történelemkönyvekbe, de akkor terhessége miatt nem tudta elvállalni a fellépést a kalifornia Coachella Fesztiválon. Idén azonban bepótolta az elmaradt koncertet, és így Beyoncé az első fekete énekesnő, aki headliner lett a fesztiválon. 

Apró sortban és extrán kivágott felsőben fesztiválozik Vajna Timi a Coachellán

Archívum2018.04.15, 10:57

Április 13-án keződött a Coachella fesztivál a Colorado-sivatagban, ahonnan természetesen Vajna Timi sem hiányozhat.

Programajánló: április közepe

Life.hu2018.04.18, 15:17

Április második hétvégéjén sem fogunk unatkozni. Erre garancia az a számos program, ami országszerte várja a kikapcsolódni vágyókat: biztos jól fogod érezni magadat a Tavaszi Etyeki Pikniken, de szuper és szemet gyönyörködtető programnak ígérkezik az ELTE Füvészkertben megrendezett Sakura ünnep, a vidám denevérnapokon való részvétellel pedig még jót is tehetsz. 

Utcai összművészet: UrbsArt fesztivál Rómában

Travelo2018.04.12, 09:01

Street artos, köztéri rendezvénnyel kezdődik Rómában az UrbsArt 2018 fesztivál, amelyet tíz ország művészeinek, költőinek, zenészeinek és divattervezőinek részvételével rendeznek meg április 19. és május 6. között a Via Giulián található Falconieri-palotában.

Csillagok háborúja fesztivált rendez Írország a forgatási helyszíneken

Travelo2018.04.10, 12:47

Elő a fénykardokkal, mert Írországban várják a rajongókat májusban. Kerry megyében háromnapos, gigászi Csillagok háborúja fesztivált rendeznek.

Friss Hús: csak röviden

Film2018.04.06, 18:24

A rövidfilm jó dolog. A rövidfilmfesztivál még jobb. Ahogy Forrest Gumpnak mondta az ő édesanyja: az élet olyan, mint egy doboz bonbon, az ember nem tudhatja, mit vesz belőle. A rövidfilmfesztivál is ilyen, és nem is érdemes próbálkozni a kiszámíthatatlanság kiküszöbölésével. Másfél órás blokkok vannak, és teljesen felesleges megpróbálni „felkészülni" belőlük. Hagyni kell, hogy megtörténjenek a nézővel. A rövidfilmben az is jó, hogy ha rossz, akkor sem tart sokáig, és a blokkban rögtön utána jön egy teljesen másmilyen. Péntek, szombat, vasárnap még ki lehet ezt próbálni a Toldi moziban.

Halálra döfte egy megvadult bika a húsvéti fesztiválon - videó

Nagyvilág2018.04.02, 16:43

Meghalt egy férfi, akit egy megvadult bika döfött halálra szarvaival egy dél-spanyolországi húsvéti fesztiválon. A tragédiát több néző is felvette.

Programajánló április elejére

Archívum2018.03.28, 20:29

Végre itt a tavasz, semmiképpen ne maradj a négy fal között: ha csak teheted, irány a szabad! Jobbnál jobb programokat kínálunk neked ezúttal is - nem lesz ok az unalomra!

Fesztivál és verseny a pálinka fővárosában

[origo] Gasztro2018.03.28, 10:27

Számos pálinka- és párlatversenyt rendeznek már hazánkban, de olyan kevés van, amelyik egy fesztivállal is egybefonódik. Gyulán ez már hagyomány; a pálinkafesztiválon négy napon keresztül a nemes hungarikum, a pálinka lesz a figyelem középpontjában.

14 országból 27 előadás lesz Budapesten

Archívum2018.03.26, 16:26

Április 10-től április 29-ig tart az V. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) a Nemzeti Színházban, a fesztivál alkalmával 14 országból 27 előadást láthat a közönség Budapesten. A MITEM-en korábban nem látható színházakat, kultúrákat is bemutatnak, a szervezők azt mondták, a fesztivál fő feladata, hogy kitágítsa a világot, más kultúrák értékeit is bemutassa.

Magyar Ízek Tavaszi Vására

Life.hu2018.03.24, 19:45

A korábbi évekhez hasonlóan, idén tavasszal is megrendezésre került a Magyar Ízek Tavaszi Vására, amin nagy örömömre én is részt vettem. Idén nem mint látogató, hanem mint gasztroműsorvezető. Az esemény fő alapanyagából, a sertéshúsból egy szuper finom fogást készítettem a nagyközönség számára.

Reggelizzen egy teljes napon át!

[origo] Gasztro2018.03.21, 17:45

Mostanában ön is elhanyagolta a nap legfontosabb étkezését? Most akár visszamenőleg is bepótolhatja az elmulasztott fogásokat: egy teljes napon át reggelizhetünk egy kúria kertjében Magyarország első Stílusos VillásReggeli Fesztiválján!

Magyar erdő szélén játszik a világ egyik legjobb gitárosa

Kultúra2018.03.09, 16:33

A világ egyik legjobb gitárosa nyitja meg az idén debütáló Örvényeshegy Pikniket Zalacsányban. A háromnapos összművészeti fesztivál koncertekkel, színházzal, irodalommal és borokkal várja az érdeklődőket a természetben.

Oroszlán támadt egy fiatal lányra a fesztiválon - videó

Nagyvilág2018.03.08, 14:20

Egy fiatal lányra támadt rá egy oroszlánkölyök egy fesztiválon, Szaúd-Arábiában. A megdöbbentő támadásról felvétel is készült.

Indiai masszázsterápiával is készül az óbudai vegán fesztivál

Travelo2018.03.08, 11:50

A vegán gasztronómiáról szól minden program április 15-én az óbudai Lélek Palotájában, ahol a látogatók egészen közelről ismerkedhetnek meg az indiai konyhaművészettel, csatnit és szabdzsit kóstolhatnak, a palota legnyugisabb pontján pedig indiai masszázsterapeuták kényeztetik a látogatókat. 

Idén is jut majd Bach mindenkinek

Travelo2018.03.08, 11:43

Ebben az évben a főváros mellett vidéken is, országszerte 32 település több mint 100 helyszínén, 300 programmal, mintegy 2000 fellépő közreműködésével ünneplik Johann Sebastian Bach születésének évfordulóját március 21. és 25. között a Bach Mindenkinek Fesztiválon.

A fesztivál kitart a gyilkos zenész szerepeltetése mellett

Kultúra2018.03.02, 16:10

Egy francia zenei fesztivál nem hajlandó levenni idei fellépőinek listájáról azt a zenészt, aki jó pár évvel ezelőtt egy dulakodásban megölte a barátnőjét. Pedig a banda letiltását célzó petíciót már több tízezren aláírták.

Programajánló – március elejétől

Life.hu2018.03.01, 11:12

Az idei tél ugyan jócskán elhúzódik, de az biztos, hogy február végén, március elején-közepén nem fogunk unatkozni. Nem hiszed? Megmutatjuk!

Ezek a sztárok lépnek fel az 50 éves Szegedi Ifjúsági Napokon

Kultúra2018.02.19, 15:34

1968-ban Szegeden először gyűltek össze az ország minden részéről érkező fiatalok, hogy együtt hallgassák a kor ismert zenekarait, a támogatottak és tűrtek mellett a cenzúrázás nélküli tiltottakat is. Az idén 50 éves Szegedi Ifjúsági Napok szervezői bejelentették a fesztivál első külföldi fellépőit.