EU Bizottság

címke rss

Makacskodik az EU a WTO-csúcson

Archívum2005.12.12, 12:12

A legszegényebb országok támogatását ígérték a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) Hong Kong-i konferenciájának leggazdagabb résztvevői. Az Európai Unió ugyanakkor továbbra sem tett ígéretet a mezőgazdasági támogatások csökkentésére. A konferencia résztvevői szerint mostanra egyedül az EU-n múlik, hogy sikerrel zárul-e világkereskedelmi tárgyalások dohai fordulója. Az Unió makacssága miatt azonban patthelyzet alakulhat ki Hong Kongban.

Hazánk növekedési kilátásairól tárgyaltak

Gazdaság2005.12.09, 18:19

Magyarország számára az angolszász helyett, a skandináv államstruktúra lenne a megfelelő - mondta Mellár Tamás. Kupa Mihály, egy másik konferencián úgy fogalmazott, a kormányok elkövették mindazokat a gazdaságpolitikai hibákat, amiket el lehetett követni.

Európa egyre kevesebbet költ K+F-re

Gazdaság2005.12.06, 14:23

Tavaly az EU hazai össztermékének (GDP) 1,9 százalékát költötte kutatás-fejlesztésre, az egy évvel korábbi 1,92 százalék után. Az Eurostat vizsgálata szerint hazánk 2004-ben GDP-je 0,89 százalékát költötte ilyen célra.

A tévékészülékeket 2012-ig kell lecserélni

Gazdaság2005.12.05, 09:42

Hét év múlva az EU tagállamaiban élők kénytelenek lesznek lecserélni jelenlegi, analóg technológiával működő tévékészülékeiket digitális eszközökre. Az Európai Bizottság elfogadta azt a javaslatot, hogy 2012-ben az analóg műsorszórást digitálisra kell cserélni. Magyarország a tervek szerint 2012-ben kapcsolja le az analóg adást - írja a Napi Gazdaság.

Zöldkártyát vezetnének be az EU-ban is

Archívum2005.12.01, 08:13

Brüsszel az amerikai zöldkártyához hasonló rendszer bevezetését tartaná kívánatosnak az EU-n kívülről érkező munkavállalók letelepedésének engedélyezésére. Az Európai Parlament magyar képviselői elutasítják a tervet: szerintük az uniónak nem kellene kifelé nyitni, amíg az új tagok polgárainak munkavállalását a régiek korlátozzák.

Megszületett az EU 2006-os költségvetése

Archívum2005.12.01, 17:02

Brüsszelben sikerrel zárult az Európai Unió 2006-os költségvetéséről folyó egyeztető tárgyalás a tagországok kormányait képviselő tanács és az Európai Parlament között. Ezek után nincs akadálya, hogy két hét múlva megszavazzák, majd az Európai Parlament és a tanács közösen aláírja az unió közös jövő évi költségvetését.

Az euróövezet GDP-je 1,6 százalékkal nőtt

Gazdaság2005.11.30, 13:14

Az euróövezeti GDP a harmadik negyedévben 1,6 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál, míg az előző negyedhez képest a bővülés 0,6 százalékos - közölte az EU statisztikai hivatala első becslésként. Az Európai Bizottság bizalmi mutatói szerint romlott az általános gazdasági közérzet az euróövezetben.

Kedden szavaznak a büdzsé fő számairól

Gazdaság2005.11.29, 13:54

Kétszázmilliárd forinttal emelik meg a kormányzati módosítások a büdzsé kiadásait és bevételeit. A fő számokat a keddi, maratoni szavazással alakítják ki a képviselők. A hiány valószínűleg nem változik, de veszítenek a bíróságok és az ügyészségek, nyernek az önkormányzatok, a kulturális programok, a pártalapítványok, és nő a lakástámogatási keret is. Az EU gazdasági biztosa szerint az EU tízek közül egyedül Magyarország nem tartotta be az Unió ajánlásait a költségvetés elkészítésekor.

Baráth: Jelen formájában elfogadhatatlan Blair javaslata

Gazdaság2005.11.28, 17:29

Baráth Etele uniós ügyekért felelős tárca nélküli miniszter szerint jelen formájában elfogadhatatlan Tony Blair brit miniszterelnök uniós büdzsét szűkítő javaslata. Ha az EU elfogadja a javaslatot, 500 milliárd forinttal kevesebb támogatáshoz jut Magyarország. Baráth szerint ugyanakkor Blair javaslatának csak egy része került nyilvánosságra, ezért meg kell várni, mit mond pénteki, budapesti látogatásán a brit miniszterelnök.

Megállapodás született a minimálbérről

Gazdaság2006.01.30, 16:05

Megegyeztek a minimálbérről a munkaadók, a munkavállalók és a kormány képviselői az Országos Érdekegyeztető Tanácsban: jövőre 62 500 forint, 2007-ben 65 500 forint, 2008-ban 69000 forint lesz a minimálbér.Az [origo] utánaszámolt annak, hogy az 1992-ben bevezetett 8 ezer forintos minimálbér és az átlagkeresetek viszonya miként változott az utóbbi 12 évben.

Hullámzó piacon gyengült a forint

Archívum2005.11.18, 16:20

A forint egész nap nyomás alatt volt, amit előbb az EU szakbizottságának, majd Almunia pénzügyi biztosnak a magyar államháztartás helyzetével kapcsolatos figyelmeztetéseivel magyaráztak a piacon.

Financial Times: Gyurcsány elveti az EU követeléseit

Archívum2005.11.16, 10:59

Az Európai Bizottságnak a burjánzó költségvetési deficit lefaragására irányuló követelései ellenére Gyurcsány Ferenc elutasítja az infrastrukturális beruházások vagy a szociális kiadások lefaragását - írta a szerdai Financial Times, amely interjút közölt a magyar miniszterelnökkel.

Uniós feketelista készül a légitársaságokról

Archívum2005.11.16, 14:23

Az Európa Parlament szerdán megszavazta a kezdeményezést, hogy az unió egészére vonatkozó feketelistát állítsanak össze a nemzetközi normáknak nem megfelelő légitársaságokról. Az idei év több száz halottat követelő légikatasztrófái késztették arra az EU-t, hogy a nem biztonságosnak tekintett légitársaságokat az unió egész területéről kitiltsák.

Most a lábbelikről vitázik Kína az EU-val

Archívum2005.11.11, 15:24

A pólók, vászonnadrágok és melltartók után legújabban a cipők kerültek terítékre az Európai Unió és Kína közötti kereskedelmi vitában. Kína 700 százalékkal növelte cipőbevitelét azóta, hogy megszűntek a beviteli kvóták.

EU-büdzsé: kérdőjelek Blair kudarca után

Archívum2005.11.11, 14:57

Megkérdőjelezik brit és uniós politikusok Tony Blair brit kormányfő esélyeit arra, hogy sikerül alkut nyélbe ütnie az EU következő költségvetéséről, miután a héten vereséget szenvedett a londoni alsóházban a terrorellenes törvény szigorítási tervével.

Balás Péter lesz az EU kereskedelmi aligazgatója

Gazdaság2005.11.09, 11:56

Balás Péter, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) jelenlegi magyar nagykövete tölti be november 16-tól az Európai Bizottság Kereskedelmi Főigazgatóság helyettes vezetői posztját.

Az EU-nak mérsékelnie kell agrártámogatásait

Gazdaság2005.11.07, 15:31

A világ vezető kereskedelmi hatalmainak hétfői londoni tárgyalásaival döntő szakaszba érkeztek a világkereskedelem liberalizálásáról folyó megbeszélések. Továbbra is a mezőgazdasági támogatások leépítése a legnehezebb megoldandó feladat.

Olcsóbb a magyar autó az EU átlagnál

Gazdaság2005.11.03, 11:42

Az új autók átlagára Magyarországon 5 százalékkal olcsóbb az uniós átlagnál, ráadásul az éves áremelkedés üteme is elmarad az unió 4,4 százalékos szintjétől. A forgalom egyébként az elmúlt egy évben 3,6 százalékkal mérséklődött, és eltolódott a nagyobb kategóriás, és a dízel autók felé.

Nyugdíjreformot sürget a Világbank

Archívum2005.11.02, 08:26

Reformokat sürget a közép-európai EU tagállamok nyugdíjrendszerében a Világbank. A szervezet felmérése szerint ugyan történtek jelentős változtatások az utóbbi időben, de a demográfiai mutatók szerint újabb komoly reformokra van szükség - írja a Népszabadság. A Világbank szerint általánosságban elmondható, hogy a jövedelemhez képest a vizsgált országokban magas a nyugdíj összege.

Alig csökkent az uniós infláció

Archívum2005.10.28, 12:13

Az euróövezetben októberben 2,5 százalékos volt a tizenkét havi infláció a szeptemberi 2,6 százalék után - közölte az EU statisztikai hivatala pénteken előzetes becslésként. Az eurózónában októberben már harmadik hónapja javult a gazdasági közérzet.

Ismét vesztett az EU a banánvitában

Archívum2005.10.28, 08:26

A latin-amerikai banántermelőknek adott igazat a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), miután elvetette az EU egyszerűsített tarifarendszer bevezetésére vonatkozó javaslatát.

Uniós fellépés az illegális fakitermelés ellen

Archívum2005.10.25, 08:37

Megállapodtak a törvénytelen fakitermelés és fakereskedelem elleni egységes fellépésben az EU tagországainak mezőgazdasági miniszterei luxembourgi ülésükön. Ugyanakkor a módosított génszerkezetű növények uniós termesztését és forgalmazását illetően továbbra is jelentős szakadék mutatkozik a tagállamok között.

Ismét elmarasztalta Magyarországot az EU

Gazdaság2005.10.20, 16:02

Elmarasztalta Magyarországot az Európai Bizottság. Az EU csúcsszerve szerint a jelenlegi deficit mellett kétségessé vált, hogy az ország 2008-ban megfelelne az euró bevezetéséhez szükséges feltételeknek. A bizottság javasolta az Unió pénzügyi tanácsának, hogy idén már másodszor marasztalja el a magyar kormányt, amiért nem igazította ki a költségvetést. Az Európai Bizottság szerint Magyarország helyzete romlott július óta.

Nem lesz elnéző velünk az EU

Gazdaság2005.10.19, 10:37

A korábbiaknál élesebben bíráló jelentés várható az Európai Bizottságtól a magyar államháztartás alakulásáról, miután a deficit jelentősen meghaladja a korábban számítottat. A jelentést csütörtökön adják ki Brüsszelben.

A csehek széndioxid-kvótával üzletelnek

Gazdaság2005.10.14, 12:20

A Cseh Köztársaság az EU tizenharmadik állama, ahol lehetőség nyílt a széndioxid kvótákkal való kereskedésre - akár interneten is. Kvótát az üvegházhatást előidéző gázok kibocsátására engedéllyel rendelkező vállalatok kaphatnak.

Brown szerint csőd az EU jóléti modellje

Gazdaság2005.10.13, 11:07

Működésképtelennek nevezte az európai szociális és gazdasági modellt csütörtökön megjelent cikkében a brit pénzügyminiszter, aki szerint a globalizáció által teremtett helyzetben már az európai szintű integráció is kevés, és az uniós gazdasági mutatók most már sürgőssé teszik az alapvető reformokat.

Almunia drámainak tartja a büdzsé helyzetét

Archívum2005.10.12, 08:11

Drámainak tartja a magyar államháztartás változásait az EU gazdasági biztosa. Joaquín Almunia szerint a gazdasági bizottság elmarasztalhatja az országot a magas hiány miatt - írja a Világgazdaság. Elemzők szerint ha a parlament nem változtat a költségvetésen, elbúcsúzhatunk a 2010-es eurótól.

A kutatások a gazdasági erősödést szolgálják

Archívum2005.10.12, 13:59

Európa eleddig nem fordított kellő erőket a gazdasági fejlődést szolgáló alapkutatásokra. Az Egyesült Államok ebben jócskán előttünk jár, ám az EU új keretprogramja változtathat a kutatások és a kutatók viszonylagos mostoha helyzetén.

Az USA csökkentené az agrártámogatásokat

Archívum2005.10.11, 07:45

Az amerikai kormány kész a mezőgazdasági termelőknek nyújtott támogatásokat 60 százalékkal mérsékelni öt év alatt, ha az EU és Japán is csökkenti hasonló támogatásait 80 százalékkal, jelentette be hétfőn Rob Portman, amerikai kereskedelmi főtárgyaló.

Csökkenhetnek a roamingtarifák

Gazdaság2005.10.05, 11:35

Az európai roamingtarifák összehasonlítására internetes honlapot hozott létre az Európai Bizottság. Az EU a lépéstől azt várja, hogy jobb és tisztességesebb árajánlatok adására ösztönzi a szolgáltatókat.

Kissé nőtt a munkanélküliség az EU-ban

Archívum2005.10.04, 12:56

Szezonális kiigazítással, 8,6 százalékos volt a munkanélküliség az euróövezetben augusztusban, a júliusi 8,5 százalék után - jelentette az EU statisztikai hivatala kedden. Az elmúlt évet tekintve hazánk a második a legnagyobb mértékben növekvő munkanélküliségi arányt produkáló országok sorában.

A magyarok fele fél az eurótól

Gazdaság2005.10.03, 15:13

Magyarországon a lakosság 64 százaléka egyetért azzal, hogy az Európai Unió tagországainak közös pénze legyen, de 47 százalék ma még fél attól, hogy mi történik, ha a forint helyét átveszi az euró - derül ki az Európai Bizottság felméréséből. Az uniós lakosság fele a munkanélküliséget tartja az EU legégetőbb problémájának.

A magyar pancsolt bortól fél az EU

Archívum2005.09.30, 08:41

Biztosítékokat vár Brüsszel arra, hogy nem kerülhetnek pancsolt borok a krízislepárlásra felajánlott, 500 ezer hektoliteres magyar készletbe. Az EU-nak vannak információi a hazai borpancsolásról. A lepárlásra szánt borok nagyobb része a kunsági borvidékről származik.

Az EU lépéseket tesz a hiány-módosítás miatt

Archívum2005.09.29, 14:55

Várhatóan októberben szabja meg a magyar államháztartás hiányának csökkentésére vonatkozó új határidőket az Európai Bizottság. Minden bizonnyal módosítják a júliusi ajánlást, mivel a magyar kormány szerdán jelentősen módosította a jövő évre vonatkozó államháztartási deficit-céljait.

Jelentősen drágulhatnak a biotermékek

Archívum2005.09.28, 08:23

A következő három évben akár húsz százalékkal is drágulhatnak az élelmiszer- és takarmánytermékek, ha az EU ragaszkodik a genetikailag módosított termékek és összetevők (gmo-k) kizárásához. Magyar vélemény szerint a környezettudatos vásárlók hajlandók többet fizetni a minőségért.

Elúszott az euró 2010-es bevezetése

Gazdaság2005.09.28, 18:30

Valószínűtlenné vált a költségvetési célszámok szerdai felülvizsgálata után az euró 2010-es magyarországi bevezetése - vélik londoni elemzők. Veres János azonban kitart amellett, hogy a megfelelő hiánycsökkentési folyamat elvezethet akár 2008-ra az euróhoz szükséges kritériumok teljesítéséhez. Az EU aggodalommal figyeli a hiány alakulásást.

Üdvözli a török-EU közeledést az IMF

Archívum2005.09.26, 07:43

Üdvözölte Törökország és az Európai Unió közeledését a Nemzetközi Valutaalap. Wolfowitz világbanki elnök szerint a közeledés mindkét fél számára pozitív fejlemény. Törökország egy hét múlva kezdi meg a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val.

Az élbolyban a magyar államháztartás hiánya

Gazdaság2005.09.26, 16:01

A magyar államháztartás GDP arányos hiánya 5,4 százalék volt 2004-ben az unió statisztikai hivatala szerint. Ennél nagyobb deficitet csupán Görögország ért el, 6,6 százalékkal az EU-ban. Az idei évről csak később nyilatkozik az Eurostat.

Viharfelhők Mol és az E.On gázüzlete körül

Archívum2005.09.21, 14:31

Az Európai Bizottság elutasította a Gas de Portugal (GdP) megvásárlását az Energias de Portugal (EdP) és az olasz ENI társaságoknak. Ráadásul a döntést figyelembe veszik a Mol gázüzletág értékesítésének jóváhagyásánál is.

Az MNB jelezte az EU-nak a sztrádatrükköt

Gazdaság2005.09.19, 08:01

A Magyar Nemzeti Bank elismerte, hogy ő hívta fel az Eurostat figyelmét a magyar autópálya-trükkre. Ezért az idei deficit a GDP 3,6 százaléka helyett annak 5,1 százalékára emelkedhet. Lehetett volna kevesebb is, ha időben átadják az autópálya-építést az Állami Autópálya Kezelő Rt.-nek.

Az EU a világpiacra szánja cukorfeleslegét

Archívum2005.09.12, 14:25

Az Európai Unió 2 millió tonnányi cukrot akar elhelyezni feleslegéből a világpiacon, ez azonban sérti a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) előírásait - írja hétfői számában a Financial Times. Az Európai Bizottság a jövő héten tájékoztatja tagországait a javaslatról.

Új javaslat az EU-tól a banánvitában

Archívum2005.09.12, 15:29

Az EU új, alacsonyabb importvám-ajánlattal állt elő, hogy megfelelhessen a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) elvárásainak.

Megegyezett a textilvitában Kínával az EU

Gazdaság2005.09.05, 17:15

Megállapodás született Kína és az Európai Unió között a hónapok óta húzódó textilvitában. Június óta az Unió kvótákkal korlátozta a saját textiliparát veszélyeztető kínai textilimportot. Az új megállapodás értelmében az európai vámraktárakban ragadt kínai árut beengedik ugyan, de ez már a jövő évi kvótába számít bele. A megállapodást még el kell fogadnia az Unió 25 tagállamának, az ügyben heves vita várható.

Az eurózónában csökkent a munkanélküliség

Gazdaság2005.09.01, 12:46

Júliusban az euróövezetben átlagosan 8,6 százalékos volt a munkanélküliség. Ez kismértékű csökkenést jelent a júniusi 8,7 százalékhoz képest, és a legalacsonyabb munkanélküliségi mutató két és fél éven belül - jelentette az EU statisztikai hivatala csütörtökön.

Tovább lassul az EU gazdasága

Gazdaság2005.08.31, 11:51

Az euróövezeti GDP átlagosan 0,3 százalékkal nőtt a második negyedévben az első negyedévhez képest, és 1,1 százalékkal volt nagyobb, mint a tavalyi év második negyedévében - jelentette az EU statisztikai hivatala első becslésként. A pénzromlás mértéke 2,1 százalék volt tavaly augusztushoz képest.

Franciaország a külföldi felvásárlások ellen

Gazdaság2005.08.29, 13:13

A francia kormány néhány héten belül listát hoz nyilvánosságra azokról az iparágakról, amelyeket meg akar védeni a külföldi felvásárlóktól - közölte a francia ipari miniszter, Francois Loos. Az EU illetékese azzal kommentálta a hírt, hogy Brüsszelben bizonyosra veszik: Franciaország nem fogja megsérteni az uniós szabályokat.

Nincs alku textil-ügyben az EU és Kína között

Archívum2005.08.29, 10:26

Négynapos tárgyalás után az EU küldöttsége hétfőn visszaindult Pekingből Brüsszelbe, miután a ruhakereskedelemre vonatkozó megbeszélések eredménytelenül végződtek, mondta az EU pekingi képviseletének szóvivője, Michael Jennings.

2007-ben dönthet az EU az iparűzési adóról

Gazdaság2005.08.25, 17:16

Az Európai Bíróság 2005 végéig meghozza az olasz adóvitával kapcsolatos döntését, így erre tekintettel a magyar iparűzési adó ügyében 2007 végére várható döntés - mondta Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyekkel foglalkozó biztosa az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán csütörtökön.

Kína és az EU újra a textilről tárgyal

Gazdaság2005.08.23, 11:18

Brüsszel a tárgyalások felújítását kezdeményezi Kínával a textil-kvóta vitában, amely az ázsiai ország ruházati termékeinek európai raktárakban és kikötőkben való felhalmozódása nyomán állt elő.