étkeztetés

címke rss
Jövőre mintegy 48 milliárd forinttal költ többet oktatásra a kormány

Jövőre mintegy 48 milliárd forinttal költ többet oktatásra a kormány

A kormány mintegy 48 milliárd forinttal költ többet oktatásra jövőre, mint idén – mondta Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek, a Heves megyében lévő rózsaszentmártoni Móra Ferenc Általános Iskola felújított épületének átadása és tanévzárója után.

Ennyibe került idén az iskolakezdés a családoknak

Gazdaság2018.09.02, 12:58

Szeptember 3-án a diákok többsége megkezdi alap- vagy középfokú tanulmányait. Ez az időszak pénzügyileg is megterhelő tud lenni a szülőknek, hiszen írószereket, füzeteket, hátizsákot, tornaszereket és sok más dolgot is előre meg kell venni a tanévre. Ugyan az elmúlt években közel 1 millió gyerek kap ingyenesen tankönyvet, és több százezren étkezhetnek ingyen vagy kedvezményesen, az iskolakezdés még így is pénzbe kerül.

Fontos változást jelentett be a magyar McDonald's

Gazdaság2018.05.10, 15:45

A Happy Meal továbbfejlesztésére tett globális vállalása részeként a McDonald's Magyarországon is módosítja a gyermekeknek szánt menüajánlatát - áll a gyorsétteremlánc közleményében. Mostantól 100 százalékos gyümölcstartalmú püré is kerül a dobozba.

Rétvári: Idén a gyerekétkeztetés és a tankönyvellátás támogatása is megnő

Itthon2018.01.05, 08:33

Az idén, vagyis a családok évében 1700 milliárd forinttal több támogatás jut a családoknak, mint a Fidesz-KDNP kormányzásának kezdetén, 2010-ben – jelentette ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Saját pizzatartót tervezett az Apple

Techbázis2017.05.17, 07:52

A vállalat természetesen szabadalmaztatta is a találmányt.

Jövőbeli gyerekeiről beszélt Puskás Peti

Life.hu2016.03.03, 11:05

A népszerű magyar énekest a Life.hu nagyszájú riportere, Németh Máté faggatta arról, mivel fogja etetni a még meg nem született gyermekeit.

Olcsón is megúszhatja a miniszter a kórházi kosztkihívást

Itthon2016.01.13, 21:43

A kórházi ételekre külön Facebook-csoportban panaszkodnak a betegek és hozzátartozóik, és rendszeresen posztolnak fotókat a szerintük kevés és rossz menüről. Miközben egy ellenzéki politikus kórházi ételt küldött a miniszternek, találtunk egy budapesti kórházat, ahol eladásra is főznek, és bevételük is van az üzletből.

Ki dönti el, milyen ételt kap a gyerekem az iskolában?

Life.hu2014.12.04, 22:42

Az óvodai, iskolai közétkeztetés reformja jó ideje zajlik a magyar intézményekben. A Mintamenza program és a Országos KözÉtkeztetési Szakácsverseny célkitűzései azonosak: a megadott normából (pénzmennyiségből) olyan ételt készíteni, amely egyszerre finom és egészséges. Nem könnyű, de kiderült, hogy egyáltalán nem lehetetlen!

Mit eszik egy elítélt? Börtönkoszt Tökölön

Archívum2013.03.13, 11:02

A tököli börtönben megmutatták, hogy tudnak napi négyszáz forintból háromszori étkezést biztosítani a raboknak. Kiderült, miért kell akár huszonyegy-féle menü, miért kapnak több húst és csokoládét a fiatalkorúak, valóban irigyelt beosztás-e az ételosztóé, hány elítélt dolgozik a konyhán és mennyit költ a keresetéből egy rab a saját ellátására. Börtönkoszt Magyarországon.

A Google étkeztetésben is az élen jár

Archívum2012.04.24, 06:00

Követendő példa lehetne minden cég számára az, ahogyan a Google odafigyel alkalmazottainak a táplálkozására.

Előző
  • 1
  • 2
Következő